A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hetero. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hetero. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. augusztus 10., szerda

Let me closer (EXO - Lay)

Sziasztok!:) Következő kérés egy Lay OS-re volt, számomra kicsit szokatlanabb kivitelezéssel, ezért nem igazán tudtam, hogy mit hogyan tegyek><
Remélem, elnyeri a tetszését annak, akinek készítettem!:)
Hwaiting! *3*

***

 
- Boldog szülinapot, Subin-ah! - amint ezt meghallottam, fájdalmas fintorba torzult az arcom. Na nem azért, mert a két legjobb barátnőm felköszöntött hajnali ötkor, hanem azért, mert huszonnyolc éves lettem és nem értem el az életben semmit. Nem ért el a szerelem, nem becsülték meg a munkámat és nem vettek semmibe az emberek, tisztelet a kivételnek. Már fel is adtam az egészet és sodródtam az árral. Egyedül fogok meghalni úgy, hogy semmi hasznára nem voltam az emberiségnek.
Éppen ezért történt, hogy felvettem a műmosolyt az arcomra, elfújtam a gyertyákat és megkóstoltam a lányok által készített gyümölcsös tortát, végül összekészültem és együtt indultunk el a munkahelyünkre, miközben ők csacsogtak a bulimról, én meg gondolkoztam. Minek is tartanak nekem megint bulit? Voltak barátaim bőven, nem arról van itt szó, csak egyszerűen így közel a harminchoz, már nem volt valami érdekes. De hogy is érthették volna meg ezt a lányok? Minah és Iseul, a két legjobb barátnőm még a huszonötöt sem töltötték be, nekik aztán magyarázhatott a Jóisten is.

- Nekem rohannom kell, ma egy fiúbandát öltöztetek, de megint nem mondtak semmit, úgyhogy mehetek bogarászni a hetedikre. - mosolyogtam rájuk ismét, ezúttal picit őszintébben. Azért mégiscsak örültem, hogy gondoltak rám, nem vagyok én robot.
- Tényleg? Kiket? - csillant fel Minah szeme.
- Úgy viselkedsz, mintha te nem itt dolgoznál és nem sminkelnél minden nap idolokat. - forgattam a szemem.
- Jó, de én leginkább a lányokat szoktam megkapni. Múltkor mondjuk a SHINee sunbaenimeket sminkeltem, de ennyi... pedig de örülnék, ha legalább az NCT-s fiúk közelébe kerülnék! - sóhajtott.
- Én pont az ő hajukkal foglalkozom ma. - gondolkodott el Iseul, mire amolyan "Ezzel nem segítesz a lelkiállapotán" pillantással illettem.
Miután sikerült megakadályozni egy féltékenységi rohamot és mindketten elindultak a saját dolgukra, én is megkerestem a beosztásomat a személyzetnek fenntartott helyiségben. Utáltam, hogy azok közé tartoztam, akik sosem tudják előre, hová mennek. Ez azt is jelentette, hogy amolyan kellék stylist voltam, akire nincs állandó szükség.
Kis híján hanyatt vágtam magam, mikor elolvastam "Kang Subin: EXO - Monster fotózás, 8:00 ; EXO - Lucky One fotózás, 9:30. SÜRGŐS!"
Foglalkoztam már a bandával a debütálásuk időszakában, később pedig Kris, Luhan és Tao kilépése után is, nagyjából egy éve. Minden alkalommal köszöntek, ha találkoztunk, sőt, Jongin néha elejtett megjegyzéseket, miszerint "Noona, mikor öltöztetsz minket megint?". Sokszor mosolyogtam is ezeken a dolgokon, de nem igazán vettem komolyan; minden idol udvarias minden alkalmazottal, legyen az takarító vagy menedzser. Jó, ez nem teljesen volt igaz.... Taeyeon és Krystal sunbaenim gyakran elfelejtette, hogy honnan indult, de általában nem foglalkoztam velük.
Egyetlen ember azonban megragadta a figyelmem, amely azóta nem lankadt iránta. Amint tudok, vetek rá egy pillantást, elidőzök a gödröcskéin, a fülén és a száján, a szemein és a kezén, a testén, amit alkalomadtán meg tudtam lesni.

Mielőtt beléptem volna az öltözőbe, vettem magamnak egy kávét és útközben ittam meg tudván, hogy nem lesz könnyű kielégíteni egyszerre a fiúk, az Elnök, a menedzserek és a fotósok ízlését is, de azért elhatároztam, hogy mindenáron próbálkozni fogok, nehogy kivágjanak a cégtől.
Illedelmes kopogást követően vetettem be magam, de senki nem volt bent, tehát kicsit fellélegezhettem és úgy válogathattam a ruhák között, hogy egyetlen árgus szem sem idegesített.
Olyan fél órán át szenvedtem és kilencből még csak nyolc ruhát tettem a fogasra, de az utolsót, AZT a bizonyos darabot nem sikerült összeállítanom, hiába próbálkoztam.
Rövidesen nyílt az ajtó és beléptek rajta a fiúk is, mondanom sem kell, mekkora szívrohamot okozva nekem ezzel.
- Noona! Boldog Szülinapot! - sipította Baekhyun, majd a karjaimba vetette magát, még az sem érdekelte, hogy talpig festékben pompázott, na meg egy szál köntösben.
- Én is örülök, de ne fojts meg, sunbaenim. - nevettem fel, de ezzel épp az ellenkezőjét kaptam és rögvest megéreztem magamon még plusz hét tagot és egy rakás köszöntést. Örök rejtély marad, hogy honnan tudtak erről. A két kimaradó közül az egyik Suho volt, aki az orrnyergét dörzsölve, lehunyt szemmel próbált koncentrálni, a másikuk pedig Lay személyében nyilvánult meg, aki egy enyhe, szomorú mosolyt vetett rám. Menten vörössé vált az arcom, ahogy összeakadt a tekintetünk.

- Nagyon hiányoztál, noona! - mosolygott rám Chen. - Tudod, rajtad kívül eddig senki nem értékelte a poénjaimat. - biggyesztette le az alsó ajkát. Szegény...
- Azért, mert "párszor" túlzásba viszed, ChenChen és ez már trollkodás. - sóhajtott Xiumin, de azért még vidításképp barátian átölelte őt. - Viszont azt már én sem értem, hogy Suho hyung viccein hogy' tudsz nevetni. - csóválta a fejét egy sunyi vigyor kíséretében.
- Yah! - hápogta az említett. - Igenis van humorom, csak ti vagytok lassú felfogásúak!
- Hát persze. - fintorgott Sehun. - Noona azért érti meg, mert idősebb. - na, ez szíven ütött, rögtön le is fagyott a vigyor az arcomról.
- Sehun-ah! - szisszent rá D.O rosszallóan. - Tudod, hogy noona egyáltalán nem-...
- Hagyd csak. - legyintettem. - Igaza van. Lassan harminc éves leszek, megértem a régebbi poénokat.
- De nem úgy értette! - igyekezett menteni a menthetőt Chanyeol, de őt is leintettem.
- Ne magyarázkodj. Inkább öltözzetek! Nem szeretném, ha késnétek és ha így haladunk, akár egy órával is csúszhat a fotózás. - ezzel pedig megöltem a hangulatot.
Nem haragudtam a maknaera egyáltalán. Amióta Luhan kilépett, borzasztó passzban volt néha és velem a legbunkóbb. Biztos rajtam töltötte ki, hisz' a hyungjaival, akik mindig mellette állnak és állandóan együtt dolgoznak, mégsem állhatott le patáliát csapni.

Mindenkinek átadtam a ruhát és égett a pofám, mikor Lay került sorra és neki nem tudtam mit mondani.
- Hát... szóval az a helyzet, hogy... nem igazán találtam neked... ami hozzád illene.
- Nem? - lepődött meg és csodálkozva mért végig. - De miért, Noona?
- Mert... hm... a stílusod kicsit...
- Milyen a stílusom? Nem tetszik?
- De! Nagyon! Úgy értem... igazán különleges stílusod van. Talán ezért nehezebb neked választanom. Mert...
- Igen?
- Mert... azt szeretném... ha rád is a legjobbat adhatnám. Mint a többiekre.
- Nahát, Noona! - derült fel az arca. - Annyira figyelmes vagy! Ezért szeretek veled dolgozni!
- Eh... - kínomban lehajtottam a fejem, az meg pláne nem segített, hogy a háttérben iszonyat nagy volt a visszafojtott röhögés.
- Lay hyung, mi megyünk és megtámadjuk a svédasztalt, míg elkezdődik a fotózás. Szeretnél jönni? - vihogta Baekhyun, mire az említett hátranézett és rájuk mosolygott.
- Köszönöm, srácok, de inkább csórjatok el nekem valamit. Még megvárom Noonát és segítek neki válogatni, aztán megyek én is.
- Ahogy érzed. - kacsitott Xiumin, majd a fülénél fogva rángatni kezdte kifelé a kíváncsiskodó Chent.

Ketten maradtunk és mintha minden megváltozott volna a légtérben.
- Szóval? Akkor keresünk nekem valami tökéletes szerkót? - indult meg az említett göncök felé és közben ledobta a köntösét valamerre. Volt egy olyan érzésem, hogy ezzel szándékosan idegesített. De hát Lay nem olyan!
Nagy levegőket véve közelebb araszoltam és próbáltam ignorálni a meztelen felsőtestet mellettem, a formás hátat, a tökéletes kockákat, a feszes mellizmokat és az ezeket birtokló személyt.

Na, hát ő nem úgy gondolta.

Amint hátat fordítottam neki, mellkasa már rögtön nekem ütközött, majd ajkai a nyakamra vándoroltak.
- Mi a...
- Annyira átlátszó a viselkedésed, Noona. - lehelte a fülembe. - De főként izgató.
- H-hogy mi?
- Süt rólad a szexuális frusztráltság és érzem rajtad, hogy már ennyitől nedves vagy.
- Jézusom! - kerekedtek ki a szemeim és ellöktem magamtól. - Mi a francot képzelsz?
- Csak kimondom az igazat. Ne mondd, hogy nem akarsz tőlem semmit! - hová lett az a kis bárgyú gyerek, akit itt hagytak a társai? Akit megismertem? Akibe beleszerettem? Az előbb még magáról sem tudott! Nem mintha ez a mostani énje nem tetszett volna... - Noona...
- M-mi van? - rezzentem össze. Újból közeledni kezdett, ezúttal a falnak préselve és ajkaimra hajolva, minden egyes szót gondosan pihegve.
- Nagyon szeretnélek megkóstolni.
- Fejezd már be... mit szívtál?
- Az illatodat, de tökéletesen elbódít. - kuncogta.
- Ez nem helyes. - ráztam a fejem.
- Na és miért nem? - vonta fel a szemöldökét kihívóan.
- Először is mert... mert én az öltöztetőd vagyok. Másrészt mert... mert majdnem négy év van köztünk az én javamra és kizártnak tartom, hogy a te fantáziádat egy harminc éves nő izgatja fel... egy menetre pedig nem fogok veled elmenni.
- Először is... ennél hülyébb kifogást sosem találhattál volna. Más idolok is járnak egyszerű személyekkel, sőt, sok a meleg is. Ott van Baek és Chanyeol hyung... csak három és fél év van köztünk, te meg huszonnyolc éves vagy, nem harminc. És nem egy menetet akarok.
- Részletkérdés, hogy hány menetet akarsz... nem szoktam-...
- Tudom, hogy nem szoktál. Kedvellek téged, Subin noona. Nagyon kedvellek. Miért nem akarsz engem közelebb engedni magadhoz?
- De...
- Engedj közelebb. - azzal mintha csak megpecsételni akarná a kérését, lágyan csókolni kezdett. Jézusom, azok a puha, vastag ajkak... Nem volt durva, óvatosan ismerkedett a nyelve az enyémmel, tenyerei a hátamat tartották meg, nehogy összeessek. Nem is tudom, meddig feledkezhettünk bele egymásba, de azt vettem észre, hogy a lábaim már a dereka körül vannak, én pedig az ő hajában turkálok.
Zihálva váltunk el, egymás szemébe nézve; az övében boldog csillogást láttam, viszont volt egy olyan érzésem, hogy a sajátom sem volt éppen fénytelen.
- Szóval ez azt jelenti, hogy randizol velem?
- Te-tessék?
- Ugye elhívhatlak vacsorázni? Vagy sétálni, vagy mondjuk... csak... a... parkba? - egyre bizonytalanabb lett, ahogy az arcomat nézte. - Nézd, én nem szeretnék csak szexet. Tudom, hogy egy nőnek nem esik túl jól, ha a barátja fiatalabb nála, de... egyszer én is leszek huszonnyolc, az pedig csak három és fél év. Szóval nem nagy ügy. Szerintem mindenhogy csodaszép vagy.
- Yixing...
- Igen?
- Tudod, én erre várok egy ideje. - mosolyogtam kínosan.
- Mióta? - pislogott.
- Hát úgy... egy-két éve. Úgyhogy... elmennék veled. Akárhova.
- Noona? Most tényleg?
- Hm. - bólogattam. Yixing pillanatok alatt olyan gyerekes viselkedésbe csapott át, hogy még én is néztem. Ölelgetett és puszilgatta az arcomat, megpörgetett a levegőben és folyamatosan azt motyogta a fülembe, hogy mennyire szerencsésnek érzi magát.


A fotózáson mindenki remekül szerepelt, de a fotós valamiért Lay munkáját dicsérte meg a legjobban, amiért a többi tagtól gyanakvó, perverz pillantásokat kaptam, Chanyeol még vigyorogva meg is veregette a vállam, mikor hazafelé indultak.
Természetesen újdonsült udvarlóm nem bírta ki, hogy ne egy elnyújtott csókkal köszönjön el, de nem is bántam.
Mikor hazaértem, szinte visítottam a boldogságtól és le sem lehetett volna lőni.
Reggel egy SMS várt a telefonomon.

"Engedj magadhoz, közelebb Noona, el ne felejtsd :)
Remélem, számíthatok rád ma egy randin!^^
L"



2016. július 31., vasárnap

Hello baby (EXO - Chanyeol)

Sziasztok!:) Ismételten érkezett egy kérés, hogy Chanyeol főszereplésével OS-t készítsek Byun Seolhee számára!:)
Remélem, elnyeri a tetszését és nem fog csalódni!:)
Hwaiting! *3*


2016. Június 19.

- Komolyan nem hiszem el... - meredtem a szőnyeget beborító plüsseimre és az azok között boldogan szórakozó négy hónapos kisfiúra, aki még csak fel sem tudta fogni, hogy a szülei csak úgy kidobták egy random ház elé. Még csak abban sem lehettek biztosak, hogy az itt lakók nem küldik el árvaházba, vagy nem bántják. Felháborító...

A ház, amire a két felelőtlen szülőnek esett a választása, a miénk volt.
Na már most, eredetileg öten laktunk itt; én, a bátyám Baekhyun, illetve a barátaink Lay, Chen és Chanyeol.
Mikor a baba "megérkezett hozzánk", éppen ketten voltunk Chanyeollal, ugyanis Baekhyun nyaralni ment a barátnőjével, Lay meg Chen pedig romantikázni. Utóbbiakkal éppen Skype-on vettük fel a kapcsolatot egy kis tanács reményében.
- Most mit csináljunk? - pislogott a colos hátra, ellenőrizve a csöppséget.
- Ajándékozzátok el. - vágta rá Lay, mire mindannyian csak meredtünk rá. Azért mégsem egy kutyáról van szó... végül Jongdae kezdett először röhögni rajta. - Most mi az? Rosszat mondtam?
- Édes, az az örökbe adás. - kuncogott. Igaz is. Yixing kínaiként elég nehezen találta a megfelelő szavakat, ezen már mi is jót derültünk. - Szerintem néhány napig maradjon, ne adjátok be sehova. Amíg a gyámügy nem talál neki szülőket, ne nehezítsétek meg a kicsi életét.
- De hát... én mentem volna Jejura... - motyogta Chanyeol letörten.
- Én pedig Daeguba nyári melózni. Viszont néhány napot kibírunk. - jegyeztem meg óvatosan, mire a lakótársam frusztráltan megborzolta a haját, végül megint a babát kezdte vizslatni.
- Akkor ezt megbeszéltük. Gondoskodjatok a gyerekről, és ezt nem viccből mondom. A bátyámék babájára mi vigyáztunk Layjel, szereztünk egy kis rutint.
- És mit kell adni egy ilyen apróságnak? - kérdeztem.
- Mindig figyeljetek rá, hogy elég langyos-e a tej. Ha cseppentesz a csuklódra egy kicsit, akkor tudni fogod, hogy mikor jó. Mondjuk ebből tápszerezés lesz. Ha sír és nem hagyja abba, ellenőrizzétek a pelust. Sose hagyjátok egyedül! Levelet sem hagytak a szülei?
- De igen. - lengettem meg a papírfecnit. - Azt írja "Vigyázzanak Junsura. Csak négy hónapos. Köszönjük!" Bőbeszédű szülő lehetett. - morogtam. - Itt hagyta egy kosárban. Előszedtem neki a plüsseimet, azokkal szórakozik. Mikor jöttök haza? Lehet, könnyebb lenne veletek.
- Ne haragudjatok srácok, de alig néhány napja érkeztünk. Legalább három hétig innen nem megyünk sehová, meg amúgy is ki van fizetve az egész. - sóhajtott Lay, de azért mosolygott ránk egyet. - Nekem otthon maradt a kedvenc birkás plüssöm, odaadhatjátok Junsunak. Kiskoromban imádtam azzal aludni!
- Nekem is ott a Pororo gyűjteményem, csak mindet évad szerint pakoljátok vissza a polcomra! Szeretem a gyűjteményem! - kapcsolódott be Chen lelkesedve. - Csak óvatosan!

2016. Június 21.

- Oké, Dae reggel írt egy listát SMS-ben, hogy miket kell venni. Lefotóztam. - lengettem meg Chanyeol előtt a mobilomat, de szegény még alig ébredt fel. - Yah! Ez fontos! Nem hanyagolhatjuk a babát, ki tudja, meddig marad nálunk...
- De még csak hajnali kilenc van... nyáron én ilyenkor még alszom... - morogta.
- Hát most felöltözöl, adunk valamit a gyerekre, kocsiba pattanunk és elhúzunk bevásárolni! - förmedtem rá.

~~~

- Tehát akkor sorolom. Éjszakai és nappali pelenka, nagy kiszerelés és lehetőleg Libero. Tápszer, olyat válasszunk, ami érzékeny babáknak is megfelel, mert nem tudjuk, hogy mi jó Junsunak. Hintőpor, szintén allergén anyagoktól mentes, extrán lágy. Aztán mi van még itt... - dünnyögtem, miközben sorra pakoltunk a kosárba. Vagyis én pakoltam, mert Chanyeol a babát cipelte. Mondjuk jót szórakoztak ezek ketten. - Chan...
- Hm?
- Hol vannak a baba-... mi ez? Ja, püré! Azt írja Jongdae, hogy kell sütőtökös, azt szeretik. Meg spenótos és barackos. Meg azt is mondta, hogy szeretik, ha reszelt almát keverünk nekik háztartási keksszel. Ó, és a krémek! Babapopsikenőcs, törlőkendő, vatta, kamilla-...
- Nem vagy te egy kicsit túlpörögve?
- Miért lennék? - nevetgéltem szórakozottan, még mindig a listát böngészve. Kis híján neki is rontottam valakinek, ezért Yoda mögém lépett és elvette a telefonom.
- Majd én olvasom. Egyébként csak azért, mert egyből mindent meg akarsz szerezni, pedig a felét ráérnénk holnap is.
- De azonnal kell a babának! - toppantottam.
- Ha te mondod... na gyere, Junsu-yah. Megyünk, és nézünk neked babafigyelőt. - mosolyodott el, és azzal a lendülettel elindult.

2016. július 13.

- Chanyeol, nem tudok egyszerre öt helyre figyelni! - ordítottam, de semmi nem úgy jött össze, ahogy én akartam. Alig három hete neveltünk közösen babát, de egyre jobban megutáltuk egymást, csak veszekedtünk, Junsu folyton sír, és ezért álmosak és nyűgösek is vagyunk. Reggel még szegény bátyám fejét is leordítottam, a másik kettőről nem is beszélve.
- És szerinted én?! - dörrent rám. - Nem zavar, hogy még mindig mosogatok?!
- Én meg pelenkázok és takarítok egyben! Szerintem ott tudod hagyni a mosogatást, hogy levidd a szemetet!
- De a szemét ráér, a kurva életbe is! - nagy csattanást hallottam, a baba pedig hangosan sírni kezdett.
- Az Isten verje beléd, Park Chanyeol! - éppen sikerült befejeznem a pelenkázást, így Junsut felkapva a konyhába rohantam, ahol a dühös férfit pillantottam meg, összetört tányérok között, véres kézzel.
- Ez is a te kibaszott hibád! - emelte tovább hangot.
- Ordít a gyerek, nem veszed észre? Miért nem figyelsz legalább rá? - az én szemeim is könnyesek lettek. Szinte legjobb barátokból olyanok lettünk, mint egy válófélben lévő házaspár...
- Ne üvöltsek? - hitetlenkedett. - Amióta itt a nyakamon a gyerek, nem mehetek randizni, nem bulizok, nem mehettem el nyaralni, és olyan fáradt vagyok, hogy állva aludnék! Ingáztam Busan és Gangnam között, mert anyáméktól hordtam ide a régi babacuccaimat, hogy ne kelljen mindent feleslegesen megvenni, aztán összeszereltem a sok szart, aztán a te kurva házimunkáiddal is foglalkozom, hát meg a lófaszt!
- És én? Én mit mondjak? - letettem Junsut az etetőszékbe, majd csípőre tett kézzel meredtem Chanyeol szemeibe. - Főzök, mosok, takarítok, amíg te elmész vásárolni vagy a szüleidhez, hogy segíts a babának, addig vigyázok rá! Tápszert keverek, sőt, én vittem el bejelenteni a gyámügyhöz! Arról nem tehetek, hogy még mindig nem találtak Junsunak szülőket! Egyébként meg három hete vagyunk vele, nem hónapok óta! Úgy viselkedsz, mintha életed végéig neked kéne nevelned!
- Nekem már ez is sok! - borzolt a hajába. - Nézd, én nem készültem fel a gyerekre. Csak... legyen végre valaki, aki elviszi a kicsit és menjen minden úgy, mint régen. - azzal fogta magát és beviharzott a fürdőbe. Ezek szerint... csak én szerettem meg? Csak én érzem úgy magam, mint egy anya? Esküszöm az égre, hogy amennyit szenvedni kell ezzel a csöppséggel, én annál jobban élvezem. Mert hiába fáradok, azért jó is ez az egész. Nem beszélve arról, hogy Chanyeol tökéletes apa lenne. Számomra az lenne... tökéletes férfi...


2016. Július 14.


Még csak hajnalodott, de nem bírtam tovább aludni, kipattantak a szemeim. Junsu az ágyában aludt, a babafigyelőt pedig beállítottuk, hogy ha sírna, mindenképp ugorhassunk. Én kint ültem az erkélyen egy bögre teával és a csillagokat bámultam. Chanyeol tényleg tökéletes apajelölt lenne sőt, minden megvan benne, amitől én boldog lennék. Kizárt, hogy nem érzett semmit a baba iránt.
- Kopp-kopp. - hallottam meg gondolataim tárgyának hangját, mire megfordultam és elmosolyodtam. Ott állt az ajtóban egy köntösben és a macis mamuszában, szemét dörzsölve.
- Fent vagy? - érdeklődtem suttogva.
- Úgy tűnik, nem csak nálad jött be Junsu sírása. Mindig felkelek korán, mert tudat alatt hallom.
- Hm. - motyogtam.
- Seolhee...
- Igen?
- Tudod, sajnálom a veszekedéseket. A frusztráció... - sóhajtott.
- Igen, tudom. De én szeretem ezt, Chanyeol. Van valami az életemben, ami jó. Ami egyszerűen színessé varázsolja a napjaimat. És az Junsu.
- De meg kell értened, hogy jobb lesz nekünk, ha ő egy szerető családhoz kerül. Mi szeptemberben visszamegyünk az egyetemre, nem lesz idő...
- Te tényleg nem szereted a babát? - néztem a szemébe könnyeimmel küszködve, mire ő magához húzott. A szívem felgyorsult és levegőt is alig kaptam.
- De. Kedvelem a kisfiút. És... te piszok jó anya vagy, Seolhee.
- Te-tessék?
- Figyeltelek Néha... rajtad maradt a szemem. Nagyon édesek vagytok a babával.
- Te sem panaszkodhatsz. Rájöttem már, hogy az egyetemen miért tart mindenki téged a potenciális apajelöltnek. - kuncogtam halkan, amit ő is viszonzott. Felemeltem a fejem mellkasáról és újra felvettem a szemkontaktust. Kezdtem zavarba jönni... - Amúgy hogy van a kezed? - vetettem aggódó pillantást az említett testrészére.
- Egész jól. Kicsit mélyebben vágta meg az a pohár, mint gondoltam, de nem kell amputálni és rögtön az orvoshoz rohanni vele, úgyhogy ne nézz így rám. - kuncogott, de ez a vidámság olyan gyorsan fagyott le az arcáról, ahogy jött. - Borzasztóan viselkedünk egymással. A tegnapi volt a legdurvább veszekedésünk. Nem mehet így tovább, mert... Seolhee, túlságosan szeretlek ahhoz, hogy elveszítselek... - szavai hatására elpirult és rögtön elkapta a fejét, én pedig teljesen lemeredtem.
- Mit mondtál? - nyögtem.
- Szeretlek, Seolhee-yah. És ezt halál komolyan. Olyan tökéletesen bánsz a babával, akaratlanul is csak rád gondolok és arra... hogy lehetne közös jövőnk. Kettőnknek.
- Chanyeol...
- Sajnálom... miket is beszélek, én csak...
- Én is szeretlek. - szakítottam félbe, mielőtt még hosszúra nyúló monológba kezdett volna a a helyes érzelmekről, mert ismertem már ahhoz, hogy tudjam, mikor csinálja ezt. És ahhoz is ismertem, hogy rájöjjek, mennyire őszintén gondolta, amit kimondott nekem. Megilletődve nézett rám, de szinte azonnal felvette a macsó félmosolyát és derekamnál fogva magához húzott. Nem is vettem észre, hogy időközben már egymással szemben álltunk...
Csókja lágy és forró volt, úgy ízlelgette a párnáimat, majd nyelvemet, mintha a legédesebb süteményt kóstolta volna. Az ajkainak íze semmihez sem volt fogható, talán úgy írnám le, mint az istenek ambróziája... tökéletes volt. Akartam Őt, mindennél jobban, és ezt az érzést senki nem tudta volna elvenni tőlem. Ez nem csak egy pillanatnyi rózsaszín felhő volt, biztosan állíthattam. Egy gyerek nevelése több dologra megtanít két embert, mint azt bárki is gondolná. Még ha csak az eddigi két hetet nézzük is. Próbára tette a türelmünket, a lelkünket, a kitartásunkat, végül összehozott minket. Engem arra tanított meg a Junsuról való gondoskodás, hogy hogyan figyeljek a legapróbb dolgokra, hogyan tanuljak meg becsülni, szeretni és őszintén viselkedni. Hogyan legyek jó társ és... jó anya.

2016. Július 15.

Kicsivel harmonikusabb lett a kapcsolatom Chanyeollal. Sőt... olyan szerelmesek voltunk egymásba, hogy mindenről megfeledkeztünk, nem érdekelt minket a fáradtság, hogy fel kell kelnünk Junsu miatt, nem érdekelt, hogy kinek hány dologra kell odafigyelni egyszerre.
Na meg felnőtt emberek voltunk, éppen ezért khm... a szexuális élet és a kielégültség megléte is sokat nyomott a latban, hogy huzamosabb ideig nyugodtak maradjunk.
Sokan szeretnek a gyerekvállalás előtt kettesben együtt lenni, együtt élni, hogy eldöntsék, képesek lesznek-e egy gyerek nevelésére. Csak hát én boldog voltam úgy is, hogy nem nyáladzottam Chanyeollal előtte, hogy nem használtam ki semmilyen "legyünk kettesben" dolgot. Mert már évek óta ismerem, három éve együtt is lakunk, tehát az ismertség kettőnk között régi. Nem vágytam semmire és nem bántam meg semmit.

Reggel kilencet ütött az óra, már Junsut etettük, mikor betoppant a három jómadár. Furcsálltam, hogy Baekhyun is itt van, hiszen nem Jongdaeékkel ment nyaralni, de valószínűleg egy napon jöttek vissza és találkoztak a reptéren.
- Mi van itt? - kerekedett ki bátyám szeme, mikor realizálta a csöppséget. Ezt nem értettem, ugyanis tisztában volt Junsuval.
- Hogy-hogy mi? - vonta fel szemöldökét Yeol, majd újabb falat pépesített barackpürét nyomott a baba szájába, aki úgy nyammogott, mintha életében nem evett volna még. - Aigo, most már egyre bátrabban adhatunk neki szilárdat, Seolhee-yah. - mosolyodott el büszkén. - Szerintem lassan felhagyhatunk a tápszerrel. Sőt... talán már múlt hónapban sem kellett volna, Junsu lassan fél éves lesz.
- Igazad lehet. - bólogattam.
- Na várjunk csak. Mikor utoljára beszéltünk, egészen pontosan nyolc napja, nagyon frusztráltnak tűntetek. Most viszont... mint egy tökéletes család, olyanok vagytok. - hunyorgott Chen, majd szépen lassan váltott át döbbentté. - Basszátok meg, ti együtt vagytok!
- Megdugtad a húgomat? - borzadt el Baekhyun, amitől az arcom színe ezerszer vörösebb lett.
- Szerintem ez nem igazán a mi dolgunk, hogy mit csinálnak az ágyban és mit nem. - próbált megszólalni Lay, de elég kínosan érezhette magát ő is.
- Igaz. Moderáljátok magatokat. - karolta át a derekamat a barátom, és mintha Junsu is értette volna, gagyogni kezdett. Értetlenül fordultam oda, ugyanis ez a gagyogás egyáltalán nem nem úgy hangzott, mint a többi. - Mi a baj? Junnie rosszul van?
- Chanyeol. Gagyog.
- De hát eddig is csinálta.
- Nem. Ez nem egy sima gagyogás. - ráztam a fejem. - Megérzem, hogy ez nem egy egyszerű kis gőgicsélés volt!
- Om...ma. Omma. - úgy ízlelgette a szót, mint egy kis cukorkát, én pedig kis híján hátast dobtam, de a többiek sem voltak éppen szalonképesek. A szemeim megteltek könnyel, amiket nem tudtam visszatartani, csak hangosan szipogtam.
- Te hallottad? - markolásztam Chanyeol ingét, miközben ő mosolyogva próbált lenyugtatni. Ekkor azonban megszólalt a telefonom. Összeszedtem hát magam és felvettem. Ami akkor ért, az egy sokk volt. Csendben, néha hümmögve hallgattam a nő magyarázását, és szinte köszönés nélkül tettem le a telefont. Előbbi örömkönnyeimet pedig átvette a szomorú zokogás. Sem a párom, sem a bátyám, sem pedig Chen és Lay nem tudott hatni rám. Találtak nevelőszülőket Junsunak.

~~~

- Nos, azért vannak önök itt, mert megtaláltuk a tökéletes jelölteket a baba számára. Természetesen hálásak vagyunk, amiért magukra vállalták a kis Junsu gondozását, de ez a fiatal pár régóta vár. - darálta a hölgy érzelemmentesen, én pedig üres szemekkel az örökbefogadókra pislogtam. Még csak nem is koreaiak...
Csak bambultam Junsura és megint eszembe jutott az első ma reggeli szava. Anyának nevezett. Azt mondta, én vagyok az anyja. Chanyeol még így sem vállalná?
Figyeltem, ahogy a fekete hajú nő ölbe veszi a "fiát" és mosolyog rá, de Junsu utánam nyújtózkodott és engem keresett a szemével.
- Omma...
- Na jó, ebből elég. - pattant fel Chanyeol, tettére mindenki összerezzent. - Junsu marad.
- Tessék? - hápogta a nő.
- Jól hallotta! A baba az anyjának nevezi a barátnőmet, méghozzá azért, mert az is! Én pedig rohadtul az apja vagyok, úgyhogy a gyereket mi fogjuk felnevelni! - úgy meredtem Yodára, mint a világ nyolcadik csodájára.
- Park úr, önök egyetemisták. Tanulnak, nem pedig gyereknevelésre szentelték az életüket!
- És? Tudtommal a nagyszülők is szoktak vigyázni az unokáikra, az én szüleim pedig odavannak a fiamért. Mert hogy az én fiam, abban biztosak lehetnek! - a kis heves...
- Vegyen vissza a hangerőből. - pillantott szigorúan a hölgy felénk. - Nem tudnák teljesíteni az elvárásokat. Nem házasok és nincs állandó munkahelyük.
- Az egyetem olyan, mint a munkahely. Seolhee és én ösztöndíjat is kapunk érte, mivel az általunk választott szakon gyakorlatot végzünk. Van saját lakásunk, hátterünk és ha kell, itt azonnal megkérem a kezét. De innen mi Junsu szüleiként fogunk elmenni.
- Én már nem tudom, mit tegyek... nem bízhatom két egyetemistára, még féléves sincs...
- Ha engedi, hogy szóljak. - emelte fel a kezét a fiatal nő, majd megsimította a baba arcát. - Az előbb az anyukájának szólította a kisasszonyt. Nem hinném, hogy olyan rosszul bánnának vele. Szerintem megérdemelnek egy esélyt... ha javasolhatnám, egy ideig kijárhat hozzájuk gyámügyi képviselő, hogy ellenőrizze a környezetüket.
- Ilyen feltételek mellett talán... de akkor önök...
- Mi tudunk még várni, Kwon asszony. Ők viszont úgy vélem, megtalálták a boldogságukat. Még ha csak fiatal iskolások is. A kisfiú a legjobb szülőket kapja.
- Rendben. De készüljenek fel, hogy ez nem ilyen egyszerű. Bírósági tárgyalások is várnak magukra.

~~~

- Én megmondtam. - karolta át Yeol a vállamat, miközben Junsuval a karomban sétáltunk az autóhoz. - És igazam volt.
- Miben?
- Úgy jöttünk ki, hogy  van egy gyerekünk. - ezen mosolyognom kellett. - Ha visszamegyünk az egyetemre, akkor sem kell aggódnunk. Anyám és a nővérem annyira felpörögtek, hogy már a gyerek barátait is megválogatják lassan. Nyugodtan bízhatjuk rájuk Junniet, de szerencsére nem középiskolások vagyunk már, hogy reggeltől estig bent legyünk. Vannak külön délutáni és délelőtti órák, meg ott vannak a hétvégék. Mintha csak simán dolgoznánk.
- Igazad van. - bólogattam.
- Persze nem lesz könnyű, fárasztani fog a gyereknevelés és a tanulás, de szerintem elviselhető. Meg ha mégsem, átváltunk levelezőre. A bíróság pedig piskóta lesz, ügyvéd a nővérem.
- Nem is tudtam, hogy ilyen okos vagy. - nevettem.
- Pff... köszönöm. - dünnyögött, de azért a szája sarkában ott bujkált a vigyor. - Seolhee...
- Igen?
- A szüleitek büszkék lennének rád és Baekhyunra is.
- Köszönöm. Szeretlek, Chanyeol.
- Szeretlek. - fordított maga felé, majd vigyázva Junsura, óvatosan megcsókolt. Annyira meghitt volt ez a pillanat... csak ne rondított volna bele. - Na, van még egy évünk, mi lenne, ha az egyetem után csinálnánk még egy gyereket?
- Park Chanyeol, a jó édes anyádat!


2016. május 24., kedd

Hey, Doctor! - 8. Rendelés

***Sojin POV***

- Az egész a szüleimmel kezdődött. Kiskoromban még minden rendben volt, el sem tudtam képzelni a kis naiv fejemmel, hogy valaha rosszra fordulna a sorom, hiszen volt pénzünk, foglalkoztak velem, az átlag gyerekeknél többet kaptam. Általános iskolában kezdtek ritkulni a szüleimmel töltött pillanataim, középiskolában megromlott a viszonyunk, apa pedig inni kezdett. Tizenhat éves voltam, mikor kiderült, hogy verte anyát, ezt is úgy tudtam meg, hogy szemtanújává váltam. Ezután megfenyegetett, hogy ha bármit elárulnék, megöl. Minden nap részegen jött haza, talán még más nőkkel is összefeküdt. Meggyarapodtak a verések az én káromra is, ezért hamarosan összepakoltam és megszöktem. Mivel viszonylag sok pénzt kaptam, megtehettem volna mást is, de én egy kis házban szálltam meg, és szerencsémre az ott élő idős házaspár szívesen látott. Onnan jártam iskolába, az volt az otthonom. Aztán pedig fotós lettem és most itt vagyok, ahol. Úgy éreztem, soha nem lesz senkim, mégis megismerkedtem Hanival, aztán jöttél te és nem tudtam kezelni a helyzetet, hogy van egy férfi, aki iránt nem vagyok közömbös. - dünnyögtem. Eközben Chanyeol nem nevetett, nem gúnyolt ki, nem vetette a szememre, mikor konkrétan kijelentettem, hogy igenis érzek iránta valamit, egyedül az egyre erősödő szorításával jelezte, hogy mindent hallott.
- Sajnálom. Annyira sajnálom. - suttogta, mire kibújtam a karjai közül és szembe néztem vele. Kedves mosolyt villantott és hüvelykujjával letörölte az arcomról a sok könnyet. - Sojin-ah. Tudom, hogy soha nem fogod elfelejteni a rengeteg rosszat ami történt, de most már nem csak egyetlen emberre támaszkodhatsz. Itt van Baekhyun is és biztos vagyok benne, hogy Luhan kedvesebb lesz, amint megismer. És... és itt vagyok én.
- Köszönöm, Chanyeol. Te vagy a második, akinek ezt elmondtam, de...
- Nem bízol bennem? - cirógatta meg újra az arcom, amitől libabőrt kaptam. - Megértem, ezek után amiket most elmondtál, én sem tenném. De én soha nem bántanálak, soha nem emelnék kezet rád és megvédenélek, amíg te akarod. Én is kedvellek téged, Sojin. - pillanatok alatt váltott színt az arcom, ahogy közelebb hajolt. Éreztem meleg leheletét, az ajkai olyan kívánatosnak tűntek, hogy muszáj volt megcsókolnom. Hajába túrtam, hogy közelebb húzzam magamhoz és meg is tapasztalhassam az igazamat. Nem ellenkezett, csípőmre fogott, aminek hatására átvetettem lábamat a derekán, úgy szorítva tovább Őt. Hevesen dobogó szívére tette a kezem, és meglepetésemre kettőnk éltető szerve egyszerre dobbant.
Hanyatt döntött az ágyán, viszont esze ágában sem volt a csók után tovább menni, szimplán mellém feküdt. Fejemet a mellkasára hajtottam és átöleltem derekát, míg ő hátamat cirógatta. Teljes csendben feküdtünk, míg én fel nem adtam a fáradtság elleni harcot és el nem nyelt a jótékony sötétség.

~~~

- Furcsa vagy.
- Tessék? - lepődtem meg. Újabb hétfő érkezett el. Vasárnap délelőtt elköszöntem Chanyeoltól, de csak akkor engedett el, ha megcsókolom, ami rettentően zavarba hozott. Azóta nem is beszéltem vele, talán tudja, hogy időre van szükségem, mindenesetre Haninak igaza volt; valóban derűsebben láttam mindent. Talán annak volt ehhez köze, hogy kiadhattam magamból valamit, amiről évek óta nem beszéltem.
- Mondom, olyan fura vagy. Mosolyogsz, nem bosszankodsz, nem kritizáltad Sehunt, pedig az újakat mindig leszólod valamivel. Egyszerűen semmit nem teszel, ami rád vallana! - sóhajtott fel frusztráltan. - Rettentően idegesít, hogy nem tudom az okát. - mondjam neki, vagy ne mondjam? Ez itt a kérdés. Hiszen ha belegondolunk, mindig én voltam az első, akinek elmesélte, ha valami történt vele. Felnyögtem.
- Ígérd meg, hogy nem kezdesz el visítani és ugrálni, illetve semmi olyat nem teszel, amit idegesít.
- Ígérem! - komolyodott meg.
- Ami azt illeti, emlékszel még arra, mikor meséltem neked a filmről?
- Amiben aztán a lány nemet mondott és tragédia lett a vége?
- Pontosan. - bólintottam. - Én voltam.
- Hogy mi? - lepődött meg. - Sejtettem, hogy annak a dolognak hozzád van köze, de ezek szerint...
- Minden, amit mondtam akkor, az én helyzetem volt. Nem létezik ilyen film, vagy talán mégis, de én nem hallottam róla.
- Tehát összefoglalva: téged hülyéztelek le?
- Igen. - nevettem fel.
- Mesélj!
- Az egésznek az eleje akkor volt, mikor nőgyógyászhoz küldtek a fájdalmaim miatt. Ott találkoztam Chanyeollal, akire azt mondtam, mekkora idióta.
- Folytasd.
- Tényleg egy idióta. - vigyorodtam el, de ebben a vigyorban egy csepp gúny sem bújt meg. - Nála hagytam a telefonom, és mint tudod, visszahozták nekem. Baekhyun, akivel Chanyeol jött, egy pszichológus. Megkért, hogy randizzak a colossal.
- És? - egyre jobban csillogott a szeme. - Miért kért erre?
- Mert történt valami Chanyeollal, amiért ilyen balfasz lett és nekem segítenem kellett rajta. Végül tényleg randiztam vele és nagyon jó volt. - pirultam. - Másnap beszéltem Baekhyunnal, aki nem mellesleg meleg és a barátja "rajtakapott" minket, mikor beszélgettünk. Ebből veszekedés lett, aminek a végére beesett az az idióta is. Én sértődötten elmentem onnan, de ő utánam jött este és felcsengetett. Vacsoráztunk, megittunk egy üveg bort, amitől megeredt a nyelve és elmondta, milyen lelki sérülésen ment keresztül, amiért így viselkedik. - Hani szorgalmasan bólogatott jelezve, hogy nagyon is érti és meséljek tovább. - Ezek után elrohant és én kerestem meg. Esett az eső, mikor átölelt és annyira jó érzés volt... aztán hozzá mentünk fel, mert az közelebb volt. Nekem adta éjszakára az ágyát. de talán a hirtelen jött sok kedvesség miatt, vagy nem is tudom miért, eszembe jutottak a szüleim. Sírtam, sőt az nem is kifejezés. Chanyeol pedig bejött. Mindent elmondtam neki és akkor csókolt meg. Együtt aludtunk és nagyon zavart vagyok. - motyogtam.
- EZ ANNYIRA ÉDES! - harapott az ajkába barátnőm, de igyekezett visszafogni magát. - Ugye nem pattintottad le? Mondd, hogy nem!
- Nem. - ráztam a fejem és idegesen felálltam. - De tegnap nem beszéltem vele, mert otthon dolgoztam. Nagyon nem tudom, hányadán állok. Fogalmam sincs, hogy neki csak hirtelen fellángolás, vagy megsajnált, vagy tudom is én.
- És hogy néz ki?
- Ez miért érdekel? - ráncoltam a szemöldököm.
- Magas?
- Nagyon.
- Nagy fülei vannak?
- Igen, és aranyosak. - emlékeztem vissza az édes fülekre.
- Ez esetben kérdezd meg tőle, mit akar pontosan. - biccentett mögém, mire kikerekedtek a szemeim és egy férfit pillantottam meg, aki fokozatosan mosolygott egyre szélesebben. - Nem zavarok, még amúgy is fotózásom lesz, tíz perc múlva visz a sofőr. - integetett, kikerülte Chanyeolt egy vidám biccentés kíséretében, majd végleg kettesben maradtunk.
- Me-mennyit hallottál?
- Eleget ahhoz, hogy rém édesnek találjalak. - kuncogott. - Viccet félretéve, akkor léptem be, mikor a "nem tudom, hányadán állok" mondatot magyaráztad.
- Értem. - dünnyögtem.
- És mi is a probléma pontosan? - lépett közelebb, jobb kezével teljesen magához húzott. - Tudom, hogy nehéz elnyerni  a bizalmad, de próbálkozni fogok.
- Nem tudom, Chanyeol. - pislogtam. - Mi van, ha rájössz, mennyire nem érek semmit? Ha unalmas vagyok és felszáll a köd a szemed elől? Semmi nem olyan, mint amilyen az első tapasztalatok alapján, egy idő után ha jobban megismersz, talán már nem leszek...  - meg sem várta a mondókám végét, csak gyengéden megfogta az arcomat és olyan csókban részesített, hogy ha nem tartott volna meg, esküszöm összeesek itt helyben.
- Én is kérdezhetnék ilyeneket tőled. - mosolygott kedvesen. - Megkérdezhetném, mi lesz, ha nagyobbra törő álmaid lesznek, ha a szíved elhúz innen, mi van ha veled is úgy járok, mint Haneullel, és még sok más hasonlót. De tudod miért nem teszem?  - megráztam a fejem. - Azért, mert ha nem élünk a jelennek, ha folyton a jövővel foglalkozunk, akkor nem élünk igazán. Elképzelhető, hogy történnek majd dolgok, sőt, biztos, hiszen hol nincs baj soha? De figyelj; én a mostnak élek, a majd az eljön egyszer, de semmiképpen nem most.
- Pocsékul magyarázol. - sóhajtottam. - De igazad van.
- Akkor ez azt jelenti, hogy hajlandó lenne eljönni velem ez a hölgy itt egy randira? - csillant fel a szeme.
- Honnan tudtad, hogy nincs dolgom és legfőképpen: te miért nem munkában vagy?
- Először is mára nem volt sok betegem, összesen hat, ha jól emlékszem. Éppen ezért, mivel én szabad vagyok, akkor is eljöttem volna, ha nyakig ülsz a melóban.
- De lovagias itt valaki. - nevettem fel.
- Akkor elmegyünk enni?  Képes lennél velem randizni?
- Azt hiszem, még többre is annál. - motyogtam letaglózva, miközben Park Tökéletes Chanyeol összefűzte ujjainkat és kivezetett az irodából.


2016. május 9., hétfő

Véres kötelék ( EXO - Kai )

***Hana POV***

Már megint egyedül mászkáltam az utcán valami érdekes után kutatva, de a buliidőszakok mindig borzasztóak és legfőképp ilyenkor lehet a legtöbbet diétázni.
Hogy miért? Hát azért, mert vámpír vagyok.
De tisztázzuk egy kicsit a "vámpír" fogalmát. Nem csillogunk a napon, nem égünk el a napon és nincsenek vegetáriánusok, akik állatot szívogatnak. Egyszerűen abszurd dolog ezt feltételezni rólunk. Nem vagyunk vérszomjasak, hetente egyszer eszünk, nem hat ránk a telihold és nem érdekel senkit a fokhagyma. A templomok nyilvánvalóan nem a mi reszortunk, ahogy a kereszt sem, de ennyi, nem több.
Ami a vámpírok naptól való irtózását illeti, bizonyos mértékben azért ártalmas; ha sok időt töltünk el, meglátszik rajtunk, kik vagyunk és azt senki nem akarná.
Drakula viszont létezett. Tényleg. Csak hát a buta emberek jobban elhiszik azt, amit abban a hülye filmben látnak, ahol mindenki mártírnak hiszi magát, de legfőképpen az a csaj aki a középpontban van. Irritáló. Csak egyszer kéne összefutnunk...

Tehát róttam az utcákat és kerestem valami "ehetőt", viszont nem fűlött a fogam az ittas állapotban lévő egyedekhez, sem a kurvákhoz. Kellett nekem ilyen későn kelni, pedig Joonmyun megmondta, hogy ez lesz belőle, ráadásul már elég sokszor megtapasztalhattam, mennyire rossz is.
Az okos ember a más kárából tanul, a hülye meg a sajátjából sem. Tökéletes a mondás.

Ahogy rohangáltam, érdekes dolgot hallottam meg úgy két kilométerre egy sikátor felől. Valaki nyögdécselt, miközben még négy másik eszeveszetten vihogott - és nem, nem rosszra kell gondolni.
Azonnal felgyorsultam és keresni kezdtem az illetőket, és ilyenkor áldottam a képességeimet.
Odaérve aztán elég gusztustalan látványban volt részem; két izmos torony lefogott egy szerencsétlen fiút, aki hiába kapálózott, a másik két gorilla ellen nem tehetett semmit. A táskáját kiborították és elrugdosták a szélrózsa minden irányába, a ruháját megtépték és ordibáltak vele, miközben röhögtek. Hiába ez Korea, ritkán láttam ilyen mértékű megaláztatást, ráadásul ahogy megbújtam a falnál, olyat hallottam meg, amitől még az én vámpírgyomrom is felfordult.
- Szóval kisfiam, hogy szereted? Keményen... vagy keményebben? - fúj.
- Hagyjatok...
- Az nem úgy megy. - emelte fel a mutatóujját a másik és a srác szájába nyomta, aki eszeveszetten kezdett újfent tiltakozni. Eddig bírtam. Óvatosan mögéjük lopóztam és megkocogtattam a benga állat vállát. - Mi van? - fordult hátra, ám ekkor meglátott engem. Kivette az ujját az előbbi - nem rendeltetésszerű - helyéről és lenéző, ugyanakkor éhes pillantásokkal mért végig. - Nocsak, szeretnél valamit, kiscica? 
- Igen, szeretnék. - bólintottam. - Engedjétek el őt. - szegény gyerekre mutogattam.
- Még mit nem! - horkantott egy nagyot az egyik fogvatartó.
- Nem téged kérdeztelek! - ripakodtam rá. - Engedjétek el!
- Na jó, ebből elég, ribanc!

Mondanom sem kell, mennyi ideig tartott mind a négyet elintézni. Élvezettel törtem el mindenüket, kinek a karját, kinek a lábát, orrát, esetleg gerincét. A csontok ropogása zene volt érzékeny füleimnek, na de nem azért, mert egy szadista vámpír volnék, hanem mert a bűnözők kínzása számomra mindig jogos érzés volt, nem éreztem megbánást utána. Ártatlan embereket a táplálkozási időn kívül sosem bántottam és igyekeztem mindig olyanokat keresni, akik elkövettek valamit. Ahogyan a többiek is pontosan ezt az elvet követték.
Dolgom végeztével szemeim azonnal a fiút keresték, aki rémülten húzódott be egy sarokba és olyan szaporán lélegzett, amennyire csak sérült tüdejével lehetett.
- Hé... minden rendben? - ez kérdés, kérem szépen.
- Ne... ne gyere közelebb! - nyöszörögte elfúlóan.
- Nem bántalak, látod? - fejem mellé emeltem két kezemet, hogy megbizonyosodjon a fegyvertelenségemről, majd merészkedtem megtenni felé még néhány lépést. Nyugodtabbnak látszott mint az előbb.
- M-mi vagy te?
- Hát... szerintem nem tudnék úgy fogalmazni, hogy ne ijesszelek meg, úgyhogy kerek perec elmondom, utána eldöntheted, hogy megmenthetlek-e, vagy sem. Így megfelel? - még végignézett rajtam és bizonytalanul bólintott. - Vámpír.
- A vérszívó? - mosolyodott el saját gyenge kérdésén.
- Olyasmi. - viszonoztam görbületét. - Te pedig életveszélyben vagy és nem tudom, hogy a kórház mennyit tudna segíteni ennyi sérülésen. Ebbe emberi lény belehalhat. - szusszantottam.
- Miért nem ölsz meg? Nekem már mindegy, neked meg gondolom, ebédidő van.
- Olyasmi. - motyogtam. - De te ártatlan ember vagy, képtelen lennék gyilkolni. - ráztam a fejem. Most mit csináljak? Miben másabb ő, mint egy átlagos ember? Miért kéne megmentenem? Hiszen történt már ehhez hasonló eset és mégsem éreztem semmit. Egyszerűen hagytam meghalni a halandót - szégyen vagy nem szégyen.
- Mielőtt meghalok... elárulod a neved? - már éreztem a felé közelgő vég szagát, a pulzusa kezdett lassulni, ő maga egy fehérre meszelt fal színét vette fel lassan, szinte világított a sötétben.
- Miért? - ráncoltam a szemöldököm.
- Mert... tudnom kell, ki ez a gyönyörű lény itt előttem, aki rám áldozta az ebédre szánt idejét. Tisztára mintha egy elcsépelt szöveget mondtam volna az egyetemen. - kuncogott szaggatottan, az én jéggé fagyott szívem pedig pocsolyává olvadt. Ez a fiú még a halála előtt is mosolyog.
- A nevem Choi Hana. - leguggoltam hozzá, hogy könnyebben kommunikálhassak vele.
- Kim... Jongin vagyok, örvendek. - nyújtotta remegő kezeit. Én meg gondolatban felpofoztam magam. Mit beszélgetek itt, mintha a falusi pletykás vénasszonyokkal tárgyalnám meg, mit főzök másnap?! Meg kell őt mentenem!
- Nos, ez esetben... bocsáss meg nekem, Kim Jongin. - suttogtam nyakára utolsó, emberi fülével hallott szavaimat, majd mély harapást ejtettem a gyengén lüktető aortán.

~~~Hét évvel később~~~

- Jongin! Hagyd már abba! - morogtam, miközben igyekeztem lefejteni karjait magamról.
- De miért? Tudtommal a Védetted vagyok, úgy nyúlok hozzád, ahogy kedvem tartja. - duzzogott. Semmit nem vesztett gyerekességéből, ahhoz képest, hogy huszonkét éves egyetemistaként hagyta itt az emberi világot és ebben a korban is ragadt meg.
- Csak nem, és kész. Mi ütött beléd mostanában? Nem ragaszkodtál ennyire amióta ismerlek.
- Az mindegy. - sütötte le szemeit. - Mondd... mit gondolsz rólam?
- H-hogy? - pillogtam. Ekkor robbant be Chanyeol a képbe.
- Mi van itt?
- Istenem, mekkora szemét vagy, hyung. - lépkedett utána Sehun Joonmyunnal az oldalán.
- De miért? Tudtommal ez mindenki nappalija. - bámult körbe széttárt karokkal tanácstalanul.
- Azért, én egyetlen értetlen halhatatlanom, mert egy idilli pillanatot zavartál meg Mester és Védett között.
- Mi bajod van? - kerekedtek ki szemei, ahogy párjára sandított.
- Akkor én lefordítom neked, hogy te is értsd. - unta meg Kyungsoo, majd Chanyeol elé lépett és kimondta az arcpirító mondatot. - Megzavartál két lényt az enyelgésben.
- Nem! Ez nem... - tiltakoztam, de már késő volt. Mindenki egyöntetűen ránk meredt, Jongin pedig ismételten kiskutyának képzelte magát. Egyszerűen vámpírésszel sem fogható fel, mit éreznek ezek ilyenkor.
- Mi nem? - érdeklődött Joonmyun.
- Yah! Én megértem, hogy te vagy a klán vezetője, de nincs jogod még nagyobb zavarba hozni engem!
- Zavarba hoz a gondolat, miszerint mi szerelmesek lennénk? - villantotta rám Jongin angyali - vagy inkább ördögi? - mosolyát, amitől a falat tudtam volna kaparni.
- Csak... csak...
- Ne aggódj, Hana. - éreztem, ahogy egyre közelebb kerül hozzám, és éreztem a gyenge szellőt, ahogy a klán többi tagja egyszerűen köddé vált, hogy kettesben hagyhasson minket.
- So-sosem hívtál még ennyire közvetlenül...
- És? Nem esik jól?
- Nem azt mondtam. - ráztam a fejem.
- Attól tartok, te vagy az idősebb, mégis nekem kell megtanítanom téged pár alapvető dologra. - harapta be alsó ajkát, miközben orromra hintett egy puszit. Nyeltem egy nagyot.
- Éspedig? - nem szólt, csak arcomra simított és ajkaimra forrasztotta sajátjait. Percekig ücsörögtünk ebben a pózban; én a fotelban, ő pedig felettem, miközben átkaroltam a nyakát. Szinte hiányt éreztem, mikor elvált tőlem és homlokát az enyémnek támasztotta.
- Látod? Jól tetted, hogy átváltoztattál egy ilyen szexi és csábító tökéletességet, mint én.
- KIM JONGIN, TE HANGULATGYILKOS!


2016. április 9., szombat

Hey, Doctor! - 1. Rendelés

 Így kerültem a világ legnagyobb félkegyelműjéhez



***Sojin POV***

Minden egy teljesen átlagos napnak indult. Felkeltem hajnali kilenckor és megsütöttem a szokásos tükörtojásomat a szokásos kenyeremmel, végül összekapartam magam, autóba ültem és ahogy a főnök mondaná "méltóztattam betolni a hátsómat" a stúdióba.
- Mi újság? - karolt át rögtön az egyetlen élőlény, aki nem lesz depressziós a közelemben, nevezett Hani.
- Semmi érdekes, megint ugyanaz mint tegnap.
- Hallod, nem monoton ez kicsit neked? - pislogott.
- Ezt úgy negyvenszer eljátszottuk már és nem, nem monoton. - ó, dehogynem.
- Nekem így is jó. De azért mellékesen említést teszek, hogy egészen véletlenül ráérek este héttől, na meg lesz is egy kisebb összeröffenés idebent, csak ugye te ritkán teszed látogatásodat. Tehát...
- Jöjjek el, mi? - húztam össze a szemem.
- Könyörgöm, csak most az egyszer! - még a két kezét is összetette, az arcán tökéletes kétségbeeséssel fordulva felém.
- De ott lesz az a másik modell, Jessica vagy ki a tö...
- Beteg. Influenzás lett és nekem hatalmas szükségem lenne a legjobb barátnőmre, aki nem hagy egyedül.
- Hani, oda meg vissza vannak érted az emberek, képtelenség lenne téged egy percig is egyedül látnom.
- Jó, akkor csak gyere. Többet nem kérek tőled semmit az életed hátralévő részére, csak gyere!
- Hm, lássuk csak, annyira fantasztikusan adtad elő most ezt, olyan elsöprő meggyőzőerőd van, hogy nem is tudok neked nemet mondani. Úgyhogy... nem. - váltottam drámairól rögtön faarcra, amitől a velem szemben álló elkámpicsorodott, így elkezdtem vizsgálni a lehetőségeimet. Ha elmegyek, nem sok társaságom lesz, tekintve az önismeretemet, viszont ha nem megyek, akkor Hani megsértődik és teljes joggal teszi, mert ő meg mindig segít. - Jó, egye fene! - morogtam egyre megbántottabb arcát nézve.
- Köszönömszeretlek! - ugrott a nyakamba, ezzel kirántva egyensúlyomból.

~~~

Hogy lassan a lényegre térjünk, legyen elég annyi erről az estéről, hogy piszkosul untam. Nem túlzok, unalmas volt az egész teljes valójában. Vajon miért nem járok el egyetlen céges rendezvényre sem?
Lassan az öngyilkossággal játszadoztam ültömben egy üveg Sojuval, mikor muszájnak éreztem kimenni a mosdóba. Felálltam hát és mikor a szememmel megtaláltam az illemhelyiség felé vezető folyosót, megcéloztam azt.
El sem jutottam odáig, mikor alhasamba olyan mértékű fájdalom nyilallt, amivel nem tudtam mit kezdeni.
Hatalmasat nyögve ereszkedtem guggolásba, továbbra is a fájó pontot szorítva.
- Jézusom, Jól vagy, Sojin-ah? - hallottam Hani hangját közvetlenül mellőlem, de reakcióként csak egy fejrázást tudtam kicsalni magamból. - Azonnal beviszlek az orvoshoz! Hol fáj?
Nagy nehezen megpróbáltam elmutogatni merre hány méter, és röpke éveknek érzett percek alatt fel is fogta.
A kórházig vergődtem, a hasi ultrahangon szintén vergődtem és mily' meglepő, akkor is vergődtem, mikor bent tartottak éjszakára.

Másnap reggel engedtek haza néhány búcsúmondattal.
- Ez nem a mi hatáskörünk, kisasszony. Az ultrahang alapján nem találtunk semmit, de az alhasi fájdalmak nőgyógyászati problémákra utalnak. Minél hamarabb keresse fel az ehhez értő szakorvost. - ennyi. Ennyit kaptam, na meg egy beutalót a nőgyógyászhoz, utána kidobtak az épületből, hogy ne tartsam fel a sort.
Tehát ma kellett elmennem, így megspórolhattam pár nap felesleges tépelődést.
Valahol ott törtem meg belül, mikor beléptem a Hani által megadott magánrendelő várótermébe, amelynek ajtaján két név árválkodott.

" Byun Baekhyun - pszichológus(1)
  Park Chanyeol - nőgyógyász szakorvos (2)" 

Mit keresek én itt? Feltehetném magamnak ezt a kérdést mindenhogy, bármely formátumban, a válasz ugyanaz lesz: mert van valami különleges dolog, amit csak az állapíthat meg, aki ért hozzá.
Összesen hárman voltak előttem, abból egy a pszichológushoz ment, maradt kettő.
Mikor a második beteg is kilépett és én következtem, végignéztem a fiatal lányon. Úgy vigyorgott, mint hülye az állatkertben, a feje pedig leginkább egy rákéra hasonlított.
Drága Istenem.
Nagy levegőt vettem és betotyogtam a rendelőbe.
- Izé. Jó napot. - rögtön meghajlással kezdtem, ahogy az illem megkívánja.
- Önnek is. - jött a mosolygós felelet, amire felkaptam a fejem. Hát én meg voltam győződve arról, hogy valami vén bácsit fogtam ki és szórakoznak velem, de mikor rá néztem, olyan szinten zárlatot kapott az agyam, hogy az áramkimaradás hozzám képest napkitörés volt. - Miben segíthetek?
- Öhm... szóval én... izé.
- Zavarban van? - mosolyodott el... szintén zavartan. És hogy ezt miből gondolom? Babrálta a szemüvegét és kínosan görbült fel a szája, abból.
- Ezt maga kérdezi? - motyogtam. Felnevetett. - Ön volna Park Chanyeol?
- Szerény személyem. - bökött a mellkasára. Ha ez orvos, akkor én találtam fel a karácsonyfát. - Lehet tegeződni? - egy bólintás kíséretében felsóhajtottam válaszként. Végül is olyan mindegy. - Mik a panaszaid?
- Alhasi görcs, de az a nagyon fájdalmas, amitől nem tudok állni sem.
- Utolsó menstruáció? - érdeklődte.
- Hát azt tudom, hogy már volt egyszer ebben a hónapban. - gondolkodtam.
- Elég nehéz ezzel az információval kezdeni is valamit, de több a semminél. Mielőtt vizsgálatot tennék elmondom, hogy előfordulhatott egy menstruációt követő görcs is, illetve egy erős felfázás. Elég ritka, hogy ennyire fájdalmas legyen, ezért megkérnélek, hogy... szóval feküdj az ágyra.
Összevontam a szemöldököm, de tettem amit mondott. Mikor ott feküdtem, kicsit felhúzta a pólót és lentebb a nadrágot, amitől megrándultam.
- Ne aggódj, nem teszek semmit, csak megtapogatom az alhasat. - motyogta. Puha és meleg, ráadásul hatalmas kezeivel megérintett, én pedig lehunytam a szemem. Kellemes volt.
Szinte azonnal felnyögtem, amint megnyomta azt a fájdalmas pontot. - Megtaláltam. Ez eléggé úgy néz ki, hogy... szóval...
- Megműtenek?
- Nem egészen. - köszörülte meg a torkát, majd kezeivel kezdett imitálni valamit magyarázás közben, amitől egyre jobban kerekedtek ki a szemeim. - Az úgy van, hogy... meg kell vizsgálni a hüvelyed, hátha valamilyen... fertőzésnek köszönhetően fáj.
- Arra célzol, hogy én...
- Nem! Nem csak szextől lehet elkapni ilyesmit, nem gondoltam semmi ilyesmire, vagyis gondoltam, de nem...
- Értem, ne ragozd már! - csattantam fel.
- Ó. Sajnálom. - vakargatta a tarkóját.
- Visszatérve erre az izére, gondolom te fogd elvégezni. - meredtem rá egy szempillarebbenés nélkül.
- Hát én. - álldogált egyik lábáról a másikra, közben kínjában vigyorogni kezdett, láttatva mind a harminckét hófehér fogát. Szép mosolya volt, meg kell hagyni.
- Ó, anyám...

2016. április 5., kedd

Hey, Doctor! ( EXO - Chanyeol ) Szereplők

Sziasztok! Megint egy minivel érkezem, méghozzá egy számomra elég érdekes témával.
Úgy döntöttem, nem írok bevezetést, hanem a szereplőkről megadott információkból kell merítenetek, hogy izgalmasabb legyen. ^^"
Én meg a hülye ötleteim, mi? :"D
A történetről röviden annyit, hogy először egészen más "bundát" kapott mind a sztori, mind a szereplők, de aztán mégis alakítanom kellett, hiszen tovább fejlődött az ötlet. Mit ne mondjak, elég nehéz is lesz megírni, mert éppen a főszereplőnek adtam elképzelhetetlen szerepet, a személyiségébe is ellentéteket raktam. Még nekem is nagyon új és nagy kihívás lesz, előre érzem.

Lássuk a medvét!

Ja, és még valami, majdnem el is felejtettem; +18! Oké, nem pornót akarok írni, de jónak láttam kitenni ezt az abszolút mellékes dolgot. :)

***










  • Neve: Park Chanyeol
  • Életkora:  23
  • Foglalkozása: nőgyógyász
  • Családja: egy nővér, szülők Amerikában
  • Egyéb: ártatlan, vigyorgó, szerencsétlen (minden téren), legjobb barátja Byun Baekhyun.

 

  • Neve: Byun Baekhyun
  • Életkora: 23
  • Foglalkozása: Pszichológus
  • Családja: szülők Amerikában és egy báty
  • Egyéb: perverz, imádja megmosolyogtatni az embereket, van egy párja Luhan, a legjobb barátja Chanyeol. A szüleik üzlettársak és így ismerkedtek meg.



  • Neve: Luhan
  • Életkora: 25
  • Foglalkozása: író
  • Család: szülők Kínában
  • Egyéb: szeret mosolyogni, de nagyon féltékeny típus, és aki nem ismeri, annak gyakran az idegeire mehet. Tudni kell kezelni a személyiségét.




  • Neve: Kim Sojin
  • Életkora: 21
  • Foglalkozása: fotós (természetet és modelleket fényképez)
  • Család: nincs
  • Egyéb: bunkó természete van, sokszor beszól az embereknek, hamar felidegesíti magát. Már senki nem tudja, hogy a környezetéből ki lenne képes hatni rá. Legközelebb Hani áll hozzá.



  • Neve: Ahn Heeyeon (Hani)
  • Életkora: 23
  • Foglalkozása: modell
  • Család: ?
  • Egyéb: Sojin legközelebbi és egyetlen barátja és egyben fotóalanya, aki tudja, miért ilyen a lány. Imádja megnevettetni az embereket, ő maga is csak nehezen erőlteti a komolyságot. Van egy vőlegénye (ő a történetben csak az abszolút említés szintjén szerepel, ezért nem is esik róla komolyabban szó, nem adtam neki karaktert)

2016. február 5., péntek

For you - 2. Fejezet



- Na meg azt ahogy te elképzelted! - támadott le legjobb barátnőm. - HaengBok-ah, miért? - egyre elkeseredettebben nyavalygott a képembe és akármennyire is szerettem, most le tudtam volna lőni.
- Mit miért? - förmedtem rá. - YeoLeum, nem fogom kiherélni MinHot, csak mert más az identitása. Nem tehet róla...
- Nem is azzal van baj, hogy a férfiakat kedveli, félre ne értsd. Hiszen emlékeztetnélek, hogy én is a meleg barátaiddal szoktam lógni alkalomadtán. - emelte fel a mutatóujját. - Itt az a vita tárgya, hogy talán már hetek, vagy esetleg régebb óta...!
- Értsd meg az ő helyzetét. Te elmondanád a párodnak, hogy leszbikus lettél és szakítani akarsz vele? - itt láttam rajta, hogy elbizonytalanodott egy picit. - Na látod. Le sem tagadhatnád, hogy az ellenszenv beszél belőled. - nevettem. Tény, hogy azóta nem szimpatizált MinHoval, mióta Ő elkezdte a furcsa viselkedést, és ahogy elhallgatom itt a hegyi beszédét, nem is lesznek puszipajtások a közeljövőben.
- Jól ismersz. De akkor most szakítottatok és barátok maradtok?
- Olyasmi. Szerintem segítek neki TaeMinnél is.
- TaeMin? Érte van oda annyira? - lepődött meg. Elfelejtettem volna ezt az információt átadni neki? Hoppá.
- Igen.
- Az a srác a megtestesült melegség, ráadásul olyan jól néz ki, hogy a lányok önként vágnák hozzá a bugyijaikat, ha lehetne. - gesztikulált hevesen. Én csak jót röhögtem rajta. - Túl jófej vagy, hogy még ezt a kapcsolatot is te rendezgeted. Apropó, ha már kapcsolatnál tartunk...- kezdett vigyorogni. Ismertem én ezt...
- Jézusom, kit szedtél össze? - ráztam a fejem.
- Múltkor írt nekem Facebookon, tegnap pedig találkoztunk. Nem hiszed el, de JinKi csoporttársa az egyetemen, és az a köcsög ajánlott be nála!
- Ez igen. - bólogattam. - Legalább megfelelően néz ki az elvárásaidnak?
- Az a pasi egy görög isten, érted? - kerekedtek el csillogó szemei. - Nem akartam neked mondani, amíg én sem látok esélyt, hogy belevágjak.
- És mi volt? - kezdett ez engem egyre jobban érdekelni.
- Ő egy akkora idióta, mint amekkorát nem hordott a hátán a Föld. Komolyan. De épp ez teszi édessé. Azt hiszem, azonnal megkedveltem. Olyan, mint egy dinó és egy kiskutya egyszerre.
- Hogy hívják?
- JongHyun. Kim JongHyun.
- Még a neve is passzol a leíráshoz. - mérlegeltem magamban.
- Szeretném, ha megismernéd őt. Beszéltem neki rólad és nem bánná, ha tudna a legeslegjobb barátnőmről.
- De...
- Ne aggódj, nem zavarja, hogy fiúnak képzeled magad, ha ez töri a kobakod. Neki is van egy ilyen havernője kint Amerikában, azt hiszem Amber a neve. Mutatott róla képet, eszméletlenül hasonlítanak egymásra! Na, belemész?
- Azt hiszem, ha nem okozok gondot, akkor bele. Csak hogy megnyugodjon a lelked. - veregettem vállon.
- Köszönöm, ezer hála érte. És WooBin?
- Mi van vele? Hazajöttek Oppával tegnap este, most igyekszünk sokat együtt lenni.
- Ugyan, én nem erről beszélek. Nekem már feltűnt, hogy szeretted MinHot, de neked WooBin jobban... hogy is mondjam, megmozgatta a fantáziád mindig is.
- Te hülye vagy. Pólyás korom óta ő a legjobb fiú barátom, sőt a kettes számú bátyám.
- Biztos vagy te ebben? - fürkészte a szemeimet. Most, hogy mondja... tegnap sokkal gyorsabban vert a szívem, mikor megláttam őt, de ezt mind annak tudtam be, hogy túl régóta találkoztunk utoljára, semmi más jelentőségét nem vettem észre. - Hallgatás beleegyezés, drága! Nézd, én tudom, hogy ti ketten azóta ismeritek egymást, amióta csak ez lehetséges, de nem gondoltál már bele másba?
- Ugyan mibe? Engem ő sosem kedvelne úgy, nézz már rám.
- Húha, már a miérteken gondolkozol? - vigyorgott rám gyalázatosan. - Szimatolok itt valamit a levegőben...
- Biztosan a parfümödet! - vágtam vissza.
- Gonosz vagy! - biggyesztette le az ajkait játékosan.

***

- Megint el szeretnél kísérni? - vetettem fel MinHonak a suliban az ötletet.
- Tessék?
- Szeretnél elkísérni a tánc edzésre? - ismételtem meg kedvesen a kérdést, mire pislogott még kettőt.
- Nem is tudom.
- Na mi van, most meg füledet-farkadat behúzva menekülsz? - vontam fel a szemöldököm.
- Én csak...
- Szerintem lenne értelme. Talán észrevesz téged.
- Miért segítesz?
- Mert barátok vagyunk. - veregettem vállon.
- És téged ez nem zavar? Két napja vallottam be, hogy...
- Istenem, MinHo, kinek nézel te engem? Felfogtam, ami történt és nem is érzem olyan rosszul magam, mint te azt gondolod. Nem csaltál meg és rendkívüli ez az egész helyzet, ha jobban megnézzük, akkor el is fogadható bizonyos szempontból. Mellesleg... TaeMint többet láttam férfival, mint nővel. - suttogtam a fülébe az utolsó szavakat, mire nyelt egyet. - Ez már elég ok, hogy elgyere?
- Megbeszéltük. - bólogatott hevesen. Elnevettem magam.
- Ez már beszéd!

~~~

Amint betettem a lábam a terembe, szemeimmel megkerestem TaeMint. Nem is kellett sokat nézelődnöm, mert a fiút legjobb barátja, Kai társaságában találtam meg.
- Hahó! - integettem, majd közelebb lépkedtem. - Sziasztok, fiúk.
- HaengBok-ah! - mosolygott rám a célszemélyem. - Mi újság?
- Semmi érdekes. Mondd csak, ráérsz szombaton? - tértem rögtön a tényekre, mire a srác értetlenül rám pislogott.
- Tudod, hogy...
- Nem nekem kellesz, ne aggódj. - legyintettem.
- Akkor?
- Gondoltam, elmehetnétek MinHoval a vidámparkba, ami nincs messze innen.
- Rám akarod sózni a pasidat? - kerekedtek ki a szemei, de láttam rajta, hogy izgatott lesz.
- Már nem az. Szakítottunk tegnap előtt. Tehát szabad vagy szombaton?
- Szerintem inkább valamelyik csajnál kéne beajánlanod, el vagy tévedve. - szólalt meg JongIn is.
- Fiúk, nektek még nem esett le, miért nem vagyunk már együtt, ha nálad kérdezősködöm?
- Csak nem egy új tag játszik a mi kis csapatunkban? - pattant le nevetve mellénk BaekHyun a párjával, ChanYeollal karöltve.
- Még nektek is korábban leesett, mint ezeknek itt. - böktem fejemet rázva a két észlényre.
- Azt hiszem, jó a szombat. - harapdálta TaeMin az alsó ajkát, mire gondolatban már pezsgőt bontottam. - De biztos vagy ebben?
- Mint abban, hogy én éppen veletek traccspartizok. - bólintottam. - Amúgy MinHot is elhoztam. Közöttünk szóljon, de csak miattad jön el velem mostanában. - igen, bunkó vagyok, amiért kiteregetem a volt barátom kis titkait a kiszemeltje előtt, de ha nem csinálom, akkor egy szappanoperának leszek tanúja az elkövetkezendő időszakban; értetlenkedések, felesleges évődés, egymás kerülgetése és sorolhatnám, de akkor lemenne a nap kétszer. Ez nem egy dorama, hogy itt majd húszan segítsünk nekik.
- Tényleg? - csillant fel a srác szeme. - És ha én most odamennék hozzá?
- Csak tessék, nem tiltja meg senki. - mintha csak erre várt volna, felpattant és már száguldott is.
- Valaki itt nagyon heves. - jelent meg mellettünk Kai imádottja, Dyo. - Mi történt?
- HaengBok-ah valószínűleg most hozza össze TaeMint az exével.  magyarázta ChanYeol, a bagolyszemű pedig néma tátogásba kezdett.
- Sok mindenről maradtál itt le, KyungSoo. - puszilta arcon szerelme, majd halkan elkezdett neki magyarázni az alig öt perce történt eseményekről.

Mikor elkezdődött az edzés, jelentősen megváltozott a légkör, de természetesen egyáltalán nem rossz irányba.
- Izzik a levegő a TwoMin oldalon. - kommentálta Lay, miközben a szünetben kibontott egy zacskó chipset, amit aztán felém nyújtott.
- TwoMin? - értetlenkedtem.
- TaeMin és MinHo. A két "-min" szótagból csináltam az előbb. - mosolyodott el büszkén, de tekintete végül máshol időzött el. Hatalmasat sóhajtott, így én sem bírtam megállni, hogy ne fordítsam a fejem a megfelelő irányba. Vajon miért nem lepett meg, hogy mit néz a kínai fiú? - Most mondd meg, hogy én mekkora mázlista vagyok ezzel az emberrel! Istenem, de jó segge van...
- Nem vagyok rá kíváncsi! - jöttem zavarba rögön, YiXing pedig gyalázatosan ecsetelni kezdett. Tudta, hogy ezzel az őrületbe tud kergetni, így minden alkalmat megragadott, amikor csak lehetséges volt.
- Pedig fogalmad sincs, milyen jó, mikor egy fárasztó nap után a párod vár otthon és mindketten fürdeni készültök...
- Fogd. Már. Be! - sziszegtem. Ő csak röhögött rajtam.
- Az ott Chips? - egy egész tornádó vágódott belénk, és mi ketten már csak azt vettük észre, hogy a nassolnivalónknak bizony rútul lába kélt.
- Chen, az Isten verjen keresztbe! - háborgott Lay és ezzel megkezdődött közöttük az ádáz csata. Gondoltam, beszállok, így rögtön a két kiskakashoz legközelebb álló személyeknek kezdtem árulkodni.
- XiuMin, SuHo! JongDaeék nem bírnak magukkal!

Kihasználva a káoszt, elsunnyogtam nyugodtabb vizekre, így a csendben beszélgető Tao és Kris mellett állapodtam meg.
- Na itt a kis kerítőnő. - kuncogott a fiatalabb.
- Már ide is eljutott a hír? - hitetlenkedtem.
- Mit ne mondjak, ezek egymásra találtak. - bólogatott Kris. - De nem lehetett kellemes rájönni, hogy meleg a krapekod.
- Őszintén? Jobb volt ezt megtudni, mint mást, ha értitek, mire gondolok.
- Végülis jogos. - adtak igazat.
- LuHan és SeHun merre vannak? - néztem körül, mert már csak velük nem találkoztam.
- Szerinted? Az a kettő nem bír a vérével. Biztos megint a mosdóban vannak. - vihogta Tao. Hihetetlen. Amilyen fiatal, olyan perverz dög. Mondjuk, ebben a teremben ki nem az?

Edzés végéig remek hangulat uralkodott itt, ezért szeretem őket annyira. Ha egyikünket felpofozza az élet, akkor mindannyian összefogunk és együtt állunk fel a padlóról. Akármennyi és akármekkora ütéseket elviselünk közösen.

***

- Milyen volt az edzés? - dőlt hátra JongSuk a kanapén. Lesajnáló pillantásokat vetettem rá.
- Tudod, rendkívül lehangoló, mikor valaki a mozgás és kemény hajtás izzasztó, mégis lélekemelő tevékenységét élvezi, te meg itt punnyadsz a haveroddal a kanapénkon. - ráncoltam a homlokom.
- Micsoda szemrehányó nőszemély lett itt valaki. - vigyorgott rám bátyám szemtelenül. - És ez a "haverom" emlékeztetnélek, hogy a te legjobb barátod.
- És? Nem változtat a dolgon, hogy lusták vagytok. - fontam karba a kezeim.
- Még mindig ugyanolyan örökmozgó, takarításmániás stréber vagy, hugi. - állt fel, hogy átöleljen. Mást már bántottak volna ezek a szavak, de én tudtam az igazat: büszke rám, amiért küzdök magamért és azért, hogy elérjem a céljaimat. A meghitt pillanatunkat WooBin torokköszörülése zavarta meg.
- Holnap szombat, tehát ma filmezünk, amíg be nem alszunk. - csapta össze a tenyereit.
- Apa? - néztem körbe.
- Ma sincs itthon. Beszéltem vele reggel telefonon és akkor mondta, hogy lehetetlen a beosztás a cégnél és hogy öten is kiléptek.
- Igen, mondott valamit erről a múlthéten. - bólintottam csalódottan.
- Yah, ne szontyolodj el. Elleszünk hármasban. Van kaja és filmek. Legalább az érettségid évében lazíts, jövőre úgyis vár a munka vagy az egyetem. - elnevettem magam.
- Mert te biztos vagy benne, hogy egyetemre fogok járni. - hunyorogtam.
- Ugyan, HaengBok, annyit tanulsz, hogy ott a helyed. Csodás vagy, HaengBok-ah. - karolta át a vállam WooBin, én meg enyhén hülyét kaptam a parfümjének az illatától. Anyám borogass... Lehet, hogy YeoLeumnak igaza volt?

2016. január 16., szombat

Prince of China - 1. Rész





- Hát ezzel meg mi történt? - lengette meg Kai előttem a kezét.
- Szerintem szerelmes. - kuncogott ChanYeol.
- Mit tudsz, TaeYeonnie? - fordult barátnőm felé BaekHyun.
- Sajnálom, nem mondok semmit Younggie beleegyezése nélkül. - rázta a fejét a megszólított.
- Valószínűleg az égvilágon semmit nem hall a beszélgetésből. - mosolygott Dyo. Én erre eszméltem fel és bárgyún rájuk emeltem a tekintetem.
- Mondtatok valamit?

~~~

Minden tegnap kezdődött. A suli első napja, és egyben az én utolsó évem. A kis bandánkkal az évnyitón szokás szerint leghátul gyülekeztünk. Baek és TaeYeon szokás szerint falták egymást, ChanYeol vigyorogva figyelte a gólyákat, én pedig beszélgetésbe elegyedtem Kaijal és Dyoval. Senkit nem érdekelt a beszéd, ezt minden évben hallottuk már.
- Jön egy új osztálytársatok. - jutott eszébe JongInnak, mire már TaeYeon is felénk pislogott.
- Utolsó évre?
- Ami azt illeti, ez ilyen ösztöndíjas dolog. Ezt az évet nálunk végzi el, hogy elhelyezkedhessen Koreában.
- Mert nem koreai? - érdeklődtem. Kai helyett azonban ChanYeol válaszolt.
- Nem. Kínai.
- És ezt onnan tudjátok, hogy...?
- ChanYeol és Kai a pótvizsgán találkozott vele, mivel a srácnak tennie kellett egyfajta vizsgát, hogy átvegyék őt. - magyarázta Baek. - Mi meg KyungSooval elkísértük a két hülyét, így összehaverkodtunk vele. Jó fej és a ti osztályotokban fog tanulni.
- Legalább jól néz ki?
- TaeYeon, ha féltenem kell tőle téged...
- Ugyan, oppa, lehet, hogy veled járok, de a szemeimet azért még nem fogom kiszúrni. - sóhajtott barátnőm. - Csak ellenőrzöm, hogy milyen. Ne féltékenykedj. - puszilta meg szerelmét. Ekkor végzett az igazgató és mindannyian kénytelenek voltunk a saját termünkbe menni.

- Mindenki nyugodjon le! - az osztályfőnök hangja elvágta a beszélgetéseket. - Ez az utolsó évetek, próbáljatok meg érettségiző felnőttekként viselkedni, még ha nem is vagytok nagykorúak! Szeretnék bemutatni nektek valakit, aki egy ösztöndíj keretén belül nálunk fejezi be a tanulmányait. Gyere be, fiam! - nyílt az ajtó és az egész osztály a fiú mozgását követte, ahogy kiegyenesedve és magabiztosan mosolyogva besétált a terem közepére. Pár lányt hallottam felsóhajtani magam mögött. A srác meghajolt, felnézett, és valamikor itt kapcsolt ki minden érzékszervem.
- Örülök a találkozásnak. A nevem Zhang YiXing, Kínából jöttem. Remélem, jóban leszek mindenkivel. - akcentusa hallatán elmosolyodtam, de tökéletesen beszélte a nyelvet. Lee seonsaengnim megkérte, hogy foglaljon helyet és ő el is indult.
Mellém. Mellém ült. Létezik ilyen? Nyeltem egy nagyot. Lassan felém fordult és a kezét nyújtotta egy mosoly kíséretében.
- Szia. YiXing vagyok. De mindneki csak Laynek szólít.

2015. december 24., csütörtök

Snow Flake (EXO - D.O)

Sziasztok! Ezennel meghoztam nektek a karácsonyi ajándékom, remélem, mindenkinek tetszeni fog,
és azért is különleges ez a nap, mert ma lett a blog egy éves. Az első ilyen komoly blogom, amit már szinte "munkaként" csinálok :")
Talán ezért is ilyen rendezetlen vagy nem is tudom, mi a jó szó rá, akkoriban még nehezen indultam><"
Jó olvasást kívánok mindenkinek! :)

***

Azt mondják, hogy ha egy szerelmespár a hóesésben csókolja meg egymást, örökké együtt lesznek. 
Egészen a mai napig nem értettem, mire mondják ezt, de végül mégis sikerült rájönnöm.

~~~

 Összedörzsöltem a két kezem, ahogy beléptem az iskola, azon belül a terem ajtaján. Megint olyan megszokott és monoton légkör fogadott, mint minden áldott nap, azonban tudtam, hogy ma délután mindenki felélénkül egy kicsit. Ugyan miért ne örülnénk, hogy az utolsó tanítási napon veszünk részt az évben? Három hét tömény szabadság. Egy héttel több a kelleténél.
Elfoglaltam helyemet az ablak mellett. Imádtam ott ülni, hiszen egyik órán sem figyeltem, akkor meg miért ne élhetnék a lehetőséggel, hogy kibámulok a hideg természetbe?
A barátomra gondoltam, aki már nincs itt: két napja elment nyaralni, ráadásul összevesztünk előtte. Bár a "veszekedés" szó túlzás lenne rá, inkább csalódottság és kétely illett ide jobban.


~~~

- Holnap reggel a szüleimmel megyek nyaralni. Meghívtak, egy kis családépítő tréningre.  Meg is lepett rendesen, elhiheted. Ők, akik mindig a munkának éltek...
- Hová? - gúvadtak ki a szemeim. Illetlenség volt félbeszakítani, de most jobban érdekelt, hogy lelép, megfeledkezve egy nagyon fontos dologról.
- Japánba. - mosolygott rám. Nagyon izgatott volt, láttam az arcán és ez bennem is valamelyest enyhülést keltett. Igaz, a szüleivel élt, de ritkán ment velük bárhová. Nem volt olyan szoros a kapcsolatuk.
- De én... - haraptam be az alsó ajkamat.
- JinAh, mi történt? - pislogott.
- Azt mondtad, szeretnél az ünnepekkor bemutatni a szüleidnek. Emlékszel? Beszéltünk is róla múltkor... - halkultam el. 
- Sajnálom. - csak ennyit mondott. Értetlenül bámultam rá.
- Nem... nem gond. Azt hiszem, én most megyek. Igen... 
- De még nincsenek itt JongInék. - értetlenkedett. Éppen a barátaira vártunk, hogy együtt menjünk kajálni és inni valamit a közelben lévő karácsonyi faluba.
- Nem baj, eszembe jutott, hogy amúgy is anyának akartam segíteni. Majd találkozunk, KyungSoo. - mosolyogtam rá erőltetetten, majd se szó se beszéd, elsiettem. Otthon persze nem álltam meg pityergés nélkül. Olyan jelentéktelennek tűnt ez a dolog, hiszen ő csak a szüleivel akart menni, de rosszul esett. Azt mondta, eljön. Anya persze elmosolyodott a kitörésemen, és azt kántálta, hogy meg kell értenem, ha a barátom is a családjával karácsonyozik.
Én mégis kicsit másképp értelmeztem. Talán örült, hogy lemondhatta a bemutatást? Nem érzi még úgy, hogy fél év után meg kéne ismerkednem a szüleivel? Én is vártam már, és ahogy a szavaiból kihallottam, ő is izgatott volt miatta.

 ~~~

Igen, ez történt alig pár napja. Ő pedig elment. Igazából hagyott egy búcsú SMS-t, és hogy hamarosan találkozunk, de inkább nem válaszoltam rá.
Amint véget ért a tanítás, mintha puskából lőttek volna ki, rohantam a karácsonyi faluba. A szüleimnek és az öcsémnek vettem ajándékot. Meg KyungSoonak... Igen, az ő ajándékát is meg akartam venni. Öcsémnek gyorsan megtaláltam a megfelelőt, egy díszes, Barcelona feliratú sálat. Imádja a focit, biztos örülni fog neki.
Anyának is választottam egy díszes fülbevalót, imádta őket. Jó érzés volt, hogy végre elengedhettem magam anyagilag, megérte spórolni. Apával már nehezebben boldogultam, hiszen annyi mindent szeretett, hogy könnyebb volt magamban felsorolni, hogy mit ne vegyek.
Végül a Star Wars mellett döntöttem. Igazi fanatikus volt, és őszintén megvallom, mikor leültek KyungSooval maratont tartani (egy jó kis "mit-akarsz-a-lányomtól-tulajdonképpen?" beszélgetés után), én is odakuporodtam melléjük.
Így hát muszáj volt apának megvennem azt a poénos bögrét, amin idétlen Star Wars karikatúrák kaptak helyet. Hagy bővítse a gyűjteményét.
Aztán megint kilyukadtam a barátomnál, mint ezen a napon már huszadjára. Néhány nap múlva karácsony és ő attól még nem jön haza. Halvány fogalmam sem volt, mit adhatnék neki, mikor legközelebb találkozunk.
Végül mégis megvettem neki, amit akartam. Mikor megláttam, azonnal rájöttem, hogy nekem az kell. Becsomagoltattam és már ott sem voltam.

~~~2015. Decemeber 24.~~~

Nagyon jó érzés volt a családom körében, és még nagyobb boldogsággal töltött el, hogy örültek az ajándékoknak. Személy szerint nekem is rettentően tetszettek, amiket kaptam. Nem nagy dolgok, mégis akkora eszmei értékkel bírtak, hogy nekem a világ minden Wonjával felértek.
Azonban valami mégis hiányzott.

~~~2015. December 25.~~~

A nagyiék is meglátogattak minket, elhozták mindkét öreget az otthonból. Két éve még a két nagypapám is megörvendeztetett minket, de ez sajnos már nem történhetett meg. Igyekeztünk a nagyiékat felejthetetlen családi élményben részesíteni, és azt hiszem, megtörtént. Teljes béke és boldogság uralkodott, de még mindig kellett volna valami.

A szobámban ültem a laptopommal a kezemben, mikor SMS érkezett a telefonomra. Feloldottam a képernyőzárat és szemöldökráncolva meredtem az üzenetre.

17:59 
Feladó: Szuperszexi Kai

"Gyere ki a térre. Tudod, ahol a nagy fa van felállítva. 
Siess, mert a többiekkel megfagyunk. Karácsonyozzon egyet a banda. 
Nem áll meg D.O nélkül a világ."

Elröhögtem magam a becenév láttán. Még tavaly Kai úgy döntött, átnevezi magát a telefonomban. A neve mellé még egy ilyen ötletes jelzőt pötyögött be. Emlékszem, szerencsétlen KyungSoo milyen fejet vágott, mikor meglátta a nevet, meg a selcát, amit az az idióta állított be magáról. Azt hittem, sírva fakadok a nevetéstől.
A családnak elmondtam, hova és miért szándékozok menni. Apa azt mondta, nem bánja, az ő korában is bandáztak valamelyik ünnepnapon. Anyám kicsit tartózkodóbban engedett el, de a lényeg a beleegyezésen van. Így hát felöltöztem és sietős léptekkel indultam arra, amerre Kai irányított. Amikor azonban kiértem, nem láttam senkit. Egy árva lelket sem.
- Ugye most szórakoztok? - mordultam fel. Ha ez megint ChanYeol elmebeteg szívatásainak egyike, én kicsinálom. Szitkozódva lépkedtem oda a feldíszített fához. Mintha a nagy lámpák olyan nagy meleget árasztanának magukból.
Hirtelen két kart éreztem meg a derekam körül, mire enyhén szólva felsikítottam.
- Hé, ne haragudj, csak én vagyok. - puszilta meg valaki az arcom, mire megállt a légzésem.
- K-KyungSoo? - pislogtam.
- Igen, én. - mosolygott rám.
- Nem. Te a szüleiddel töltöd az ünnepeket. - magyaráztam. - És amúgy is Kai írt az előbb, mit keresel itt?
- Szóval te JongInra számítottál? Nem örülsz nekem? - komolyodott meg, majd egyre közelebb hajolt hozzám.
- Ne beszélj butaságokat. - ráztam a fejem.
- Megbántottalak, igaz? Rosszul esett, hogy lemondtam a bemutatást. Biztosan. - mondta már csak magának.
- Ezt honnan tudod? - furcsálltam.
- BaekHyun mondta telefonon két napja. És tudod, hogy jó szeme van az ilyesmikhez.
- Persze. - sóhajtottam.
- Sokáig nem hittem el és kiröhögtem. Aztán elgondolkoztam, és legközelebb már csak azon kaptam magam, hogy útban vagyok hozzád. Valóban összefutottam Kaijal, mert megkértem, hogy jöjjön ki elém a reptérre és hozzon el ide. Így a telefonjáról is küldhettem neked üzenetet.
- Így már érthető. - vágtam gondolkodó fejet.
- Sajnálom, hogy ezt tettem. Nagyon várhattad a találkozást a szüleimmel, ha ennyire csalódtál. De bepótolom esküszöm. Már velük is lebeszéltem, hogy mivel holnap van karácsony utolsó napja, együtt vacsorázunk. Te, én és a családom. Végzősök vagyunk, lassan egyetemisták, ennyi jár nekünk. - lehelt lágy csókot a számra, én meg elkábultam. Minden gondot elfelejtettem és csak átadtam magam az érzésnek, ahogy csókunk egyre mélyült. Azonban hirtelen elvált és kotorászni kezdett a kabátjában. Nem néztem hülyének.
- Hoztam valamit neked. Illetve nem egészen, mert kettőnké, de remélem, örülni fogsz neki. - kinyitotta a dobozt, amit időközben előhalászott. Két egyforma couple gyűrű volt benne. Ha jól vettem ki a gyér fényben, apró hópelyhek voltak belekarcolva. - Ugye tetszik? De ha nem, akkor...
- Nagyon tetszik! - ugrottam a nyakába boldogan, de picit felszisszentem, mikor valami belefúródott a hasamba. Értetlenkedve nyúltam be én is a táskámba, majd kitapintottam a Neki szánt ajándékot. Hihetetlen, elfelejtettem otthon kitenni. Óvatosan kivettem a tárgyat és KyungSoo kezébe nyomtam. Egy hógömb, amelyben egy óriás hópehely kapott helyet, és mikor felrázza az ember, a csillogó kis valamik táncolnak körülötte.
- Köszönöm. - nézegette, és úgy tűnt őszintén örül neki. - Szeretlek. - újra megcsókolt. Érzékien, szerelmesen. Ezzel az egy szóval pedig mindent megváltoztatott.
- Én is szeretlek. - mondtam ki. Ott álltunk, nem zavart minket a fagy, felmelegítettük egymást. Az arcomon megéreztem pár ismerős cseppet, de nem foglalkozott vele egyikünk se, míg el nem kezdett egyre sűrűbben esni.
- Azt hiszem, a hópehely a védjegyünk. - nevetett, majd összefonta ujjainkat. - Tudtad, hogy ha hóesésben csókolózunk, örökké együtt leszünk?
- Hallottam már róla. - szorítottam erősebben a kezét.

***

Így tíz évvel később ez nem is olyan hülyeség...

***

Nagyon boldog karácsonyt kívánok mindenkinek, és remélem, még sok évfordulót ünnepelhetek ezen a blogon Veletek! Hwaiting! *3*




Hát nem szexi? :o Annyira ahw*-*

2015. december 20., vasárnap

THOUSAND *3*

Sziasztok!:)
Mint azt már a címből is láthatjátok, megérkezett az ezer
oldalmegjelenítés ide is!^^
Tudom, erre az oldalra nagyon sokáig nem írtam, vagy ha írtam is, ritka
időközönként. Nincs mentségem, szimplán csak nehezen írtam, de
igyekszem folyamatosan kiküszöbölni ezt, és remélem, ezt
már észrevettétek. :)
Igyekezni fogok, köszönöm mindenkinek, aki olvas, remélem, 
nem fogtok csalódni bennem továbbra sem! :)

Hwaiting!*3*

2015. november 29., vasárnap

Call me baby (EXO - Kai, One Shot) +18

***Sojin POV***

Beképzelt. Tuskó. Gyökér.
Mégis mit gondol, hol van? Nem kell feltétlenül megbolondulni, csak mert idol valaki. Jongin egyszerűen nem tudta, hol a határ. 

Háttértáncosként az EXO mellett tevékenykedtem immár másfél éve, és remekül éreztem magam, annak ellenére, hogy néhány női táncosunk borzalmasan odáig volt a fiúkért és pióca módjára csüngött rajtuk, már-már betegesen. Ezért lógtam én inkább a férfi táncosokkal. Lényegesen jobb volt a társaságuk, mint a sok libáé. Persze voltak kivételek, mint mindenhol. 

 - Már megint min borultál ki? - kérdezte Jaesun, az ikertestvérem a tíz perces szünetben. Nélküle már meghaltam volna.
- Az a majom. Már attól felkapom a vizet, ha meglátom. Meg azok a beszólások, ha valaki elront valamit... Ő az Isten? Ő nem vét soha? 
- Először is, nyugodj le, attól megnyugszol. Másodszor, Kai nem mindig beképzelt. Oké, hogy vannak különleges pillanatai azt nem vitatom, de tud kifejezetten normális lenni.
- Hát én azokat a "kifejezetten normális" pillanatokat ezek szerint sosem kapom el. 
- Lehet, csak rosszul értelmezed... - kuncogott.
- Mi? Ezt meg mégis mire véljem? Yah, Lee Jaesun! Gyere vissza, magyarázatot követelek! - eredtem utána, mikor egyszerűen felpattant és kiszaladt a teremből. Hiába rohantam, mégsem értem utol, viszont valakibe annál jobban sikerült beleütköznöm. Fájdalmasan nyögve értem földet, de nem szenvedtem sokáig, rögtön felkeltem és kerestem az elkövetőt. Bár ne azt az önelégült arcot kellett volna meglátnom. 
- Nocsak, kit találtam? Lee Sojin, nem igaz? - a hangjától még a hideg is kirázott.
- Kim Kai. - sziszegtem. Rögtön hátat akartam neki fordítani, de feleslegesen próbálkoztam; erősen megszorította a felkarjaimat. Mindenhová néztem, csak rá nem, így a válla fölött átpillantva megláttam a koreai banda maradék öt tagját, akik visszafojtott nevetéssel nézték a szituációt.
- Menjetek csak, majd csatlakozunk hozzátok. - intézte társaihoz, mire még jobban ficánkolni kezdtem.
- Mi az, hogy "Mi"? Csak Te vagy, és menj, ahova akarsz. Van rá pár jó javaslatom! Most pedig engedj el, ha nem kell a fájdalom! 
- Hogy felvágták a nyelvedet! - vigyorgott. - De el kell szomorítsalak. Eszem ágában sincs engedni, hogy elillanj. - azzal rángatni kezdett a folyosón keresztül, míg be nem értünk a takarítószertárba. Ha Choi néni megtudja, hogy betettük a lábunkat a szentélyébe, nem lesz mivel kimennünk... Benyitott, majd belülről be is zárta az ajtót. Honnan szerzett hozzá kulcsot? Mondjuk idol, megteheti... - Most pedig elmondod nekem, hogy mi ez a nagy ellenségeskedés! 
- Még kérdezed? Egy undorító, beképzelt, szemét tuskó vagy, aki mindenkire kacsintgat, aki lányból van, nem tiszteled azokat, akik segítenek az idoloknak. Képtelen vagy megbecsülni bárkit is!
- Szóval ezt gondolod rólam. - válaszolta csendesen. - Olyan embernek látszom, aki kihasználja a nőket és az ügynökség dolgozóit?
- Olyasmi... - morogtam.
- Ennyire... ilyen volnék? - egyre közelebb lépdelt, mígnem beszorultam ő és a fal közé. Nem akartam rá nézni, de kényszerített azzal, hogy az állam alá nyúlt.
- I... - nem tudtam kinyögni semmi értelmeset. Képtelen voltam rá. Gyönyörű, mandulavágású szemei csak úgy csillogtak, mintha a lelkembe láttak volna. Megbabonázott és elhallgattatott egyetlen pillantással, egyetlen féloldalas mosolyával. 
- Pedig igazán észrevehetted volna, hogy csak neked tartogatom a célozgatásaimat.. Nézz rám, Lee Sojin, a francba is. - azzal az ajkaimra tapadt, de korántsem durván. Olyan lágyan vette párnái közé az enyéimet, hogy kis híján a padlóra olvadtam. 
Akaratlanul tettem mellkasára a kezeimet, majd átfontam őket a nyakán, közelebb húzva őt magamhoz. Combjaimnál felemelt és megtartott, de ez a pozíció nem bizonyult a legkényelmesebbnek, így valami dobozszerűségen landoltam háttal, a fölém magasodó Jonginnal. Nyakamba csókolt, közben én a hajába kapaszkodtam. Ruháim rohamtempóban kerültek le a testemről, egészen a szívecskés melltartómig és bugyimig, amiknél leragadt.
- Mintha csak tudtad volna, miben lesz részed. - vigyorgott.
- Látod, pont ezért vagy egy seggfej! - kiáltottam rá.
- Ó, szóval nem szereted az ártatlan megjegyzéseimet?
- Nem! - vágtam rá. Gondolkodás nélkül csókolt megint, szinte felfalt. Jó, talán megbocsájtom ezt a kis elszólást. A kezem automatikusan hámozta ki ruházatából őt is, egészen addig, míg már csak egyetlen bokszer nem fedte a cenzúrázott részét. Végigsimítottam az ízléses kockákon, szerintem még a nyálam is kicsordult. Nem bírtam ki, ajkaimba harapva nyúltam be alsója alá, rákulcsolva az ujjaimat merevedésére. Felnyögött, mire bátrabban mozgattam a csuklómat. Csípője meglendült, nem bírta egy helyben tartani, miközben folyamatosan nyöszörgött. Azonban nem akartam, hogy elélvezzen. - Még ne. - motyogtam.
- Szeretnéd, ha levenném? - búgta a fülembe érzékien. Megremegtem. Nem várt választ, csak megszabadult a felesleges textíliától és visszanehezedett rám, figyelve, hogy azért ne nyomjon agyon. Egyik kezének ujjai a bugyimat kezdték lerángatni, másik kezével pedig megtartott, de közben a melltartó kapcsával babrált.
- Jó sok... gyakorlatod lehet ebben ha... ennyire megy. - próbáltam gúnyolódni, de ezt csak egy halvány vigyorral eresztette el a füle mellett.
- Nincs nálam síkósító... de óvszer az igen. - vált el tőlem, hogy eldobott gatyája zsebében megkeresse a gumit.
- Miért nem lep meg? - pislogtam. Elnevette magát.
- Még most is csípsz, mint egy skorpió, és én vagyok a tuskó? - kuncogott.
- De te meg is érdemelted! - jelentettem ki vádlón. Kai időközben megtalálta, amit keresett, majd újra visszatért hozzám, az óvszert kezembe nyomva. - Mit...
- Tedd fel. - hunyta be a szemeit, majd lágyan megcsókolt. Elvörösödve nyúltam újra férfiasságához, hogy rágördítsem a fogamzásgátlót. - Édes vagy, mikor zavarba jössz.
- Fogd be. - motyogtam, de úgy ültem a dobozon, hogy ő lábaim közé állhasson, én pedig átfonhassam velük derekát. Két meleg tenyerét a hátamra vezette, úgy húzott magához, én pedig a nyakába kapaszkodtam, és ekkor hatolt belém. Felnyögtem az élvezetes érzéstől, belekarmolva a vállába. - Mozogj. - kértem. Lassan kezdett lökni, minden pillanatot alaposan kihasználva az együttlétünkből. Egyikünk sem szólt egy szót sem, csak a folyamatos nyögések és zihálások hallatszottak, mindkettőnk teste egyre sikamlósabbá vált az izzadtságtól. Jongin kezeit a fenekemre vezette, úgy kerülve mélyebbre erekciójával bennem.
- Ennyire azért ne...hangosan... - próbáltam csitítani egy erőteljesebb morgásánál, de akkorát lökött bennem, hogy megakadt a levegőm.
- Nem bírom visszafogni... magam. - erőlködött. Hát tényleg nem bírta; őrületesen kezdett mozogni, én pedig küzdöttem, hogy ne üvöltsek fel minden egyes lökésnél. - Mondd a nevem...!
- Jo..Jongin! - sikkantottam, és ebben a pillanatban berántottuk egymást a kapun. Kai még egy ideig szorított magához.
- Kicsit ellent mondtál annak a hatalmas "Kai ellenes mozgalmadnak", nem gondolod? - lihegte a fülembe, majd rá is harapott.
- Ha tovább idegesítesz ezzel, megöllek.
- Jól van, jól van már. - kihúzódott, eltávolította az óvszert, majd felöltözött, az én ruháimat is a kezembe adva. Megilletődve pillantgattam felé. Most komolyan...
- Hé, nem azért, amire gondolsz, de ha itt álldogálunk meztelenül, még valaki ránk nyit, ráadásul nem akarom, hogy megfázz. - nevetett az arcom láttán. Nem tudtam eldönteni, hogy az egészségemért való aggódásának örüljek, vagy borzadjak el attól, hogy ő hamarabb gondolt az elővigyázatosságra.
Észbe kapva kezdtem el összeszedni magam, de jelenlegi állapotomban ez nem sikerült zökkenőmentesen. 
Miután minden ruhadarab a pontos helyén volt, Ő odajött hozzám. - Nos, mit gondolsz? - suttogta nyakamba csókolva, amitől libabőrös lett az egész testem. Hihetetlen, milyen reakciókat váltott ki belőlem... 
- Miről? - sóhajtottam.
- Arról, hogy akarsz-e velem jóban lenni, vagy esetleg több. - huncutul a szemembe nézett.
- Én... - vörösödtem megint. - Most komolyan előbb volt ez, mint a randi?
- Hát, én nem pont így akartam, de már elegem volt abból, hogy folyton ócsárolsz, bár legalább értem, miért tetted. Szeretném, ha mostantól nem értenéd félre a közeledéseimet, és azt is hogy tudd, te egy olyan nő vagy, akivel bátran vállalok többet egyéjszakás kalandoknál. Te többet érdemelsz egy olyan lánynál, akikkel tele van az SM.
- Komolyan gondolod? - lábadt könnybe a szemem. Sosem hatott még meg ennyire semmi, pláne férfi nem. 
- Halálosan. - bólintott. - Akkor állnak a randik a jövőre nézve?
- I-igen. - hagytam, hogy megfogja, majd összekulcsolja az ujjainkat.
- Akkor menjünk szépen ki, mert már kereshetnek minket. Úgy menjünk ki, hogy Kim Jongin már foglalt.
- Annyira hülye vagy. - törődtem bele, de válaszul csak egy puszit kaptam az orrom hegyére. Kézen fogva léptünk ki a raktárból, aminek felettébb örültem, de annak még jobban, hogy senki nem látott minket. Szerintem a hangunkat a szomszéd épületben így is meghallották. Kínosabb lenne, ha mindenki itt állna az ajtó előtt.

Végre most boldognak éreztem magam, mert leesett, mit akart Kai egész idáig.
Hogy szükségem legyen rá, hogy hívjam őt...

S téged kivéve bezárom az ajtót mindenki másnak...

Hát most mondjátok, hogy nem édes! *3*