A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karácsony. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: karácsony. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. december 24., csütörtök

Snow Flake (EXO - D.O)

Sziasztok! Ezennel meghoztam nektek a karácsonyi ajándékom, remélem, mindenkinek tetszeni fog,
és azért is különleges ez a nap, mert ma lett a blog egy éves. Az első ilyen komoly blogom, amit már szinte "munkaként" csinálok :")
Talán ezért is ilyen rendezetlen vagy nem is tudom, mi a jó szó rá, akkoriban még nehezen indultam><"
Jó olvasást kívánok mindenkinek! :)

***

Azt mondják, hogy ha egy szerelmespár a hóesésben csókolja meg egymást, örökké együtt lesznek. 
Egészen a mai napig nem értettem, mire mondják ezt, de végül mégis sikerült rájönnöm.

~~~

 Összedörzsöltem a két kezem, ahogy beléptem az iskola, azon belül a terem ajtaján. Megint olyan megszokott és monoton légkör fogadott, mint minden áldott nap, azonban tudtam, hogy ma délután mindenki felélénkül egy kicsit. Ugyan miért ne örülnénk, hogy az utolsó tanítási napon veszünk részt az évben? Három hét tömény szabadság. Egy héttel több a kelleténél.
Elfoglaltam helyemet az ablak mellett. Imádtam ott ülni, hiszen egyik órán sem figyeltem, akkor meg miért ne élhetnék a lehetőséggel, hogy kibámulok a hideg természetbe?
A barátomra gondoltam, aki már nincs itt: két napja elment nyaralni, ráadásul összevesztünk előtte. Bár a "veszekedés" szó túlzás lenne rá, inkább csalódottság és kétely illett ide jobban.


~~~

- Holnap reggel a szüleimmel megyek nyaralni. Meghívtak, egy kis családépítő tréningre.  Meg is lepett rendesen, elhiheted. Ők, akik mindig a munkának éltek...
- Hová? - gúvadtak ki a szemeim. Illetlenség volt félbeszakítani, de most jobban érdekelt, hogy lelép, megfeledkezve egy nagyon fontos dologról.
- Japánba. - mosolygott rám. Nagyon izgatott volt, láttam az arcán és ez bennem is valamelyest enyhülést keltett. Igaz, a szüleivel élt, de ritkán ment velük bárhová. Nem volt olyan szoros a kapcsolatuk.
- De én... - haraptam be az alsó ajkamat.
- JinAh, mi történt? - pislogott.
- Azt mondtad, szeretnél az ünnepekkor bemutatni a szüleidnek. Emlékszel? Beszéltünk is róla múltkor... - halkultam el. 
- Sajnálom. - csak ennyit mondott. Értetlenül bámultam rá.
- Nem... nem gond. Azt hiszem, én most megyek. Igen... 
- De még nincsenek itt JongInék. - értetlenkedett. Éppen a barátaira vártunk, hogy együtt menjünk kajálni és inni valamit a közelben lévő karácsonyi faluba.
- Nem baj, eszembe jutott, hogy amúgy is anyának akartam segíteni. Majd találkozunk, KyungSoo. - mosolyogtam rá erőltetetten, majd se szó se beszéd, elsiettem. Otthon persze nem álltam meg pityergés nélkül. Olyan jelentéktelennek tűnt ez a dolog, hiszen ő csak a szüleivel akart menni, de rosszul esett. Azt mondta, eljön. Anya persze elmosolyodott a kitörésemen, és azt kántálta, hogy meg kell értenem, ha a barátom is a családjával karácsonyozik.
Én mégis kicsit másképp értelmeztem. Talán örült, hogy lemondhatta a bemutatást? Nem érzi még úgy, hogy fél év után meg kéne ismerkednem a szüleivel? Én is vártam már, és ahogy a szavaiból kihallottam, ő is izgatott volt miatta.

 ~~~

Igen, ez történt alig pár napja. Ő pedig elment. Igazából hagyott egy búcsú SMS-t, és hogy hamarosan találkozunk, de inkább nem válaszoltam rá.
Amint véget ért a tanítás, mintha puskából lőttek volna ki, rohantam a karácsonyi faluba. A szüleimnek és az öcsémnek vettem ajándékot. Meg KyungSoonak... Igen, az ő ajándékát is meg akartam venni. Öcsémnek gyorsan megtaláltam a megfelelőt, egy díszes, Barcelona feliratú sálat. Imádja a focit, biztos örülni fog neki.
Anyának is választottam egy díszes fülbevalót, imádta őket. Jó érzés volt, hogy végre elengedhettem magam anyagilag, megérte spórolni. Apával már nehezebben boldogultam, hiszen annyi mindent szeretett, hogy könnyebb volt magamban felsorolni, hogy mit ne vegyek.
Végül a Star Wars mellett döntöttem. Igazi fanatikus volt, és őszintén megvallom, mikor leültek KyungSooval maratont tartani (egy jó kis "mit-akarsz-a-lányomtól-tulajdonképpen?" beszélgetés után), én is odakuporodtam melléjük.
Így hát muszáj volt apának megvennem azt a poénos bögrét, amin idétlen Star Wars karikatúrák kaptak helyet. Hagy bővítse a gyűjteményét.
Aztán megint kilyukadtam a barátomnál, mint ezen a napon már huszadjára. Néhány nap múlva karácsony és ő attól még nem jön haza. Halvány fogalmam sem volt, mit adhatnék neki, mikor legközelebb találkozunk.
Végül mégis megvettem neki, amit akartam. Mikor megláttam, azonnal rájöttem, hogy nekem az kell. Becsomagoltattam és már ott sem voltam.

~~~2015. Decemeber 24.~~~

Nagyon jó érzés volt a családom körében, és még nagyobb boldogsággal töltött el, hogy örültek az ajándékoknak. Személy szerint nekem is rettentően tetszettek, amiket kaptam. Nem nagy dolgok, mégis akkora eszmei értékkel bírtak, hogy nekem a világ minden Wonjával felértek.
Azonban valami mégis hiányzott.

~~~2015. December 25.~~~

A nagyiék is meglátogattak minket, elhozták mindkét öreget az otthonból. Két éve még a két nagypapám is megörvendeztetett minket, de ez sajnos már nem történhetett meg. Igyekeztünk a nagyiékat felejthetetlen családi élményben részesíteni, és azt hiszem, megtörtént. Teljes béke és boldogság uralkodott, de még mindig kellett volna valami.

A szobámban ültem a laptopommal a kezemben, mikor SMS érkezett a telefonomra. Feloldottam a képernyőzárat és szemöldökráncolva meredtem az üzenetre.

17:59 
Feladó: Szuperszexi Kai

"Gyere ki a térre. Tudod, ahol a nagy fa van felállítva. 
Siess, mert a többiekkel megfagyunk. Karácsonyozzon egyet a banda. 
Nem áll meg D.O nélkül a világ."

Elröhögtem magam a becenév láttán. Még tavaly Kai úgy döntött, átnevezi magát a telefonomban. A neve mellé még egy ilyen ötletes jelzőt pötyögött be. Emlékszem, szerencsétlen KyungSoo milyen fejet vágott, mikor meglátta a nevet, meg a selcát, amit az az idióta állított be magáról. Azt hittem, sírva fakadok a nevetéstől.
A családnak elmondtam, hova és miért szándékozok menni. Apa azt mondta, nem bánja, az ő korában is bandáztak valamelyik ünnepnapon. Anyám kicsit tartózkodóbban engedett el, de a lényeg a beleegyezésen van. Így hát felöltöztem és sietős léptekkel indultam arra, amerre Kai irányított. Amikor azonban kiértem, nem láttam senkit. Egy árva lelket sem.
- Ugye most szórakoztok? - mordultam fel. Ha ez megint ChanYeol elmebeteg szívatásainak egyike, én kicsinálom. Szitkozódva lépkedtem oda a feldíszített fához. Mintha a nagy lámpák olyan nagy meleget árasztanának magukból.
Hirtelen két kart éreztem meg a derekam körül, mire enyhén szólva felsikítottam.
- Hé, ne haragudj, csak én vagyok. - puszilta meg valaki az arcom, mire megállt a légzésem.
- K-KyungSoo? - pislogtam.
- Igen, én. - mosolygott rám.
- Nem. Te a szüleiddel töltöd az ünnepeket. - magyaráztam. - És amúgy is Kai írt az előbb, mit keresel itt?
- Szóval te JongInra számítottál? Nem örülsz nekem? - komolyodott meg, majd egyre közelebb hajolt hozzám.
- Ne beszélj butaságokat. - ráztam a fejem.
- Megbántottalak, igaz? Rosszul esett, hogy lemondtam a bemutatást. Biztosan. - mondta már csak magának.
- Ezt honnan tudod? - furcsálltam.
- BaekHyun mondta telefonon két napja. És tudod, hogy jó szeme van az ilyesmikhez.
- Persze. - sóhajtottam.
- Sokáig nem hittem el és kiröhögtem. Aztán elgondolkoztam, és legközelebb már csak azon kaptam magam, hogy útban vagyok hozzád. Valóban összefutottam Kaijal, mert megkértem, hogy jöjjön ki elém a reptérre és hozzon el ide. Így a telefonjáról is küldhettem neked üzenetet.
- Így már érthető. - vágtam gondolkodó fejet.
- Sajnálom, hogy ezt tettem. Nagyon várhattad a találkozást a szüleimmel, ha ennyire csalódtál. De bepótolom esküszöm. Már velük is lebeszéltem, hogy mivel holnap van karácsony utolsó napja, együtt vacsorázunk. Te, én és a családom. Végzősök vagyunk, lassan egyetemisták, ennyi jár nekünk. - lehelt lágy csókot a számra, én meg elkábultam. Minden gondot elfelejtettem és csak átadtam magam az érzésnek, ahogy csókunk egyre mélyült. Azonban hirtelen elvált és kotorászni kezdett a kabátjában. Nem néztem hülyének.
- Hoztam valamit neked. Illetve nem egészen, mert kettőnké, de remélem, örülni fogsz neki. - kinyitotta a dobozt, amit időközben előhalászott. Két egyforma couple gyűrű volt benne. Ha jól vettem ki a gyér fényben, apró hópelyhek voltak belekarcolva. - Ugye tetszik? De ha nem, akkor...
- Nagyon tetszik! - ugrottam a nyakába boldogan, de picit felszisszentem, mikor valami belefúródott a hasamba. Értetlenkedve nyúltam be én is a táskámba, majd kitapintottam a Neki szánt ajándékot. Hihetetlen, elfelejtettem otthon kitenni. Óvatosan kivettem a tárgyat és KyungSoo kezébe nyomtam. Egy hógömb, amelyben egy óriás hópehely kapott helyet, és mikor felrázza az ember, a csillogó kis valamik táncolnak körülötte.
- Köszönöm. - nézegette, és úgy tűnt őszintén örül neki. - Szeretlek. - újra megcsókolt. Érzékien, szerelmesen. Ezzel az egy szóval pedig mindent megváltoztatott.
- Én is szeretlek. - mondtam ki. Ott álltunk, nem zavart minket a fagy, felmelegítettük egymást. Az arcomon megéreztem pár ismerős cseppet, de nem foglalkozott vele egyikünk se, míg el nem kezdett egyre sűrűbben esni.
- Azt hiszem, a hópehely a védjegyünk. - nevetett, majd összefonta ujjainkat. - Tudtad, hogy ha hóesésben csókolózunk, örökké együtt leszünk?
- Hallottam már róla. - szorítottam erősebben a kezét.

***

Így tíz évvel később ez nem is olyan hülyeség...

***

Nagyon boldog karácsonyt kívánok mindenkinek, és remélem, még sok évfordulót ünnepelhetek ezen a blogon Veletek! Hwaiting! *3*




Hát nem szexi? :o Annyira ahw*-*

2014. december 24., szerda

Wish (SHINee - 2Min)

***Taemin POV***

A mostani karácsony is ugyanolyannak indult, mint az eddigi összes az elmúlt hat évünk során a bandával. Oké, imádok a srácokkal együtt karácsonyozni, elhülyülni a sütögetést vagy a díszítést, de azért család nélkül mégsem teljes az ünnep.
Tulajdonképpen a fél gyerekkoromat az ügynökség falai között töltöttem, megtanultam hát értékelni a család és az igaz barátok fogalmát, így melegséggel tölt el, hogy Onew a nappaliban olvas, nyakig betakarózva szemüvegét minden lapozásnál feljebb tolja az orrán, Kibum pedig a konyhában szorgoskodik JongHyun társaságában. Ők ketten az én szerelmi példaképeimmé váltak az első perctől kezdve, hiszen nagyon kevés idol bír ki egy átlagos kapcsolatot is, nemhogy még két azonos nemű, legyen az bandán kívül vagy belül. Bár nekem is ilyen erős elhatározásom lenne és odaállnék végre elé...

Épp' a fürdőt takarítom, ez lett kiadva számomra feladatnak. Mint legfiatalabb tag, általában engem szívattak a piszkos munkával, és ha Key nem lenne, talán az egész ház rám maradt volna.
Minho pedig... Na igen, MinHo hyung. Évek óta többet érzek iránta mindennél. Ő lett a támaszom, a Napom, a Holdam, a csillagaim. Konyhanyelven, ő lett számomra az egész Galaxis. Egyik pillanatban még legjobb barátként ökörködtem mellette, a másikban pedig úgy éreztem, nélküle nem élek, szükségem van rá... mint társra. Azt sem tudom, mikor indult el ez bennem, de a nyoma akkor is meg fog maradni, ha esélytelen az egész.
Néha már a teljes tehetetlenségtől remegek, próbálom visszafogni a gondolataimat és nem bőgni, vagy nem odaállni elé és a képébe üvölteni mit érzek... neki csak egy gyerek vagyok, maximum, a barátja, semmi több. Pedig mit nem adnék csak egyetlen csókjáért, még ha véletlen is!

Reménytelenül sóhajtva dobtam a rongyot a vödörbe; a fürdőszoba járólapot ezennel hivatalosan is  tisztának nyilvánítom. Ideje inni valamit, hiszen a szám már sivataggá száradt és patakokban ömlik rólam az izzadtság. Nem irigylem a nőket, akik ezt majdnem minden nap, ünneptől függetlenül végzik. Órákig görnyedni a padlón, szekrények alatt... borzalmas kínzás.
Kilépek a fürdőből és abban a pillanatban valaminek nekiütközve elterülök a padlón. Hirtelen azt sem tudom, melyik bolygón vagyok, mert a velem együtt zuhanó - kifejezetten állíthatom, hogy személy - súlya a padlóba nyom, ezzel pedig be is verem a fejem. Gratulálok, Lee Taemin, nem is te lennél... szemeimet kinyitom, pislogok párat, majd halkan felnyögök, hangot adva az igenis nagy fájdalmamnak. Nagyjából két perc után kezd tisztulni az agyam, kitörlöm a fájdalom okozta könnyeket a szememből, majd végignézek az illetőn, aki rajtam foglalt helyet. Az a valaki pedig nem más, mint Minho, aki szintén jajgat. És ha ez még nem elég, éppen a nyakamba zihál. Kirázott tőle a hideg, kellemes borzongás futott végig a gerincemen és éreztem, hogy odalent is kezd szűkössé válni a helyzet. Ami határozottan nem jó. Nagyon nem jó...
- Aish... ne haragudj, Minnie, tényleg, nem direkt volt. - nyújtja a bal kezét, hogy segítsen, közben tarkóját vakargatva, vörös fejjel. Én viszont sokkos állapotomban elütöm a kezét, felpattanok és bezárom magam a fürdőbe, újabb takarító hadművelettel sanyargatva magam.

~~~

Teljes letargiába zuhantam. És ami a legdurvább, az az, hogy még élveztem is. Persze azt leszámítva, hogy mennyire zavarba hozott a szituáció.
Míg ezen agyalok, észre sem veszem, hogy még mindig az átkozott tükröt sikálom feszültséglevezetés gyanánt. Sóhajtok egyet, letörlöm a verejtéket a homlokomról, majd a rongyot a mosdókagyló alatti csőre hajtogatom, ahová Key a rendeltetésszerű helyét nevezte ki. Ám mikor felegyenesedek négy, zombiként bámuló társam tükörképével találom szembe magam az immár teljesen tiszta felületen.
- Jézusom! - üvöltök, majd mellkasomra nyomom a tenyereimet, hátha ezzel lecsillapodik a heves szívverésem. - Mióta álltok itt?!
- Nagyjából húsz perce, de te már régebb óta kínzod szerencsétlen tükröt. - néz az órájára vigyorogva Jonghyun. - Valaki szerelmes? - vihog a saját poénján, amit én jelen esetben nagyon nem díjazok.
- Marha vicces vagy. - morgom, és hozzávágva a rongyomat, fellökve szerencsétlen vezetőnket, kiviharzok. Olyan igazi hisztis picsa módjára.
- Minnie, hova mész? - kiáltott utánam Kibum, de én mintha meg sem hallottam volna, a bejárati ajtó felé veszem az irányt. Még a cipő felvételével sem tökölök, belebújok egy papucsba.
- Elegem van! Nem vagyok óvodás és nagyon unom már, hogy egyesek itt annyira vakok, amennyire már elméletileg lehetetlen! - azzal idegesen kabát nélkül, a kocsikulcsommal együtt távozok a lakásból. Tudom, hogy most valószínűleg tönkretettem Key anyai szívének egész évben tervezett karácsonyát, de nem tudok már uralkodni az érzéseimen. Amióta kijött a Danger, és az imidzsem is teljesen átalakult, csak reménykedtem. Reménykedtem, hogy most végre észrevesz, akit én már a debütálásunk után nem sokkal észrevettem. De minek is gondolkodok ilyeneken? Normális ember karácsonykor azt kívánja, hogy legyen boldog a szüleivel, feleségével vagy férjével, és a gyerekeivel. Én mit kívánok? Hogy Minho egyenrangúként tekintsem rám és úgy szeressen ahogy én őt, házasodjunk össze egy legális helyen, fogadjunk örökbe vagy tíz gyereket, és ne legyen gond soha többé. De én már annyival is beérném, hogy szerelmet vall, és végre együtt lehetünk. Akkor talán már a következő karácsonyomra nem is kívánnék semmit. Mindenem meglenne...

Észre sem veszem, hogy időközben a folyó partján álltam meg az autóval. Szomorúan nézek ki az ablakon, és csodálom a karácsonyi fényeket. Néha elmegy mellettem egy-egy család vagy boldog pár. Legalább nekik összejött...

***Minho POV***

- Ebbe meg mi ütött? - képed el Jonghyun hyung, miután levakarja a koszos rongyot a fejéről.
- Fogalmam sincs. - pityeredik el Key. - Mindenki csináljon amit akar, nekem nincs kedvem karácsonykor cirkuszt rendezni! - kiabál dühösen, majd fogva magát viharzik be a szobába, Jjong meg utána. Felsóhajtok idegességemben.
- Baj van, Minho-yah? - teszi a vállamra a kezét Onew hyung. Ő mindig észreveszi, ha valamelyikünk gondterhelt. Ezért is nincsenek előtte titkaink, hiszen lehetetlen. - Frusztráltnak tűnsz.
- Nem is tudom. - túrtam a hajamba. - Olyan érzésem van, mintha a maknae miattam ment volna el. - fújom ki a levegőt.
- Minho, figyelj. - néz a szemembe. - Keresd meg.
- Mi? Én? Miért én? Ha miattam ment el, akkor nem miattam fog visszajönni... - értetlenkedek.
- Csak menj utána. Hidd el, én láttam, hogy néz rád, de te észre sem vetted.  - csóválja a fejét.
- Azt akarod mondani, hogy...
- Majdnem felrobbantatok a szexuális feszültségtől, mikor szó szerint egymásba rohantatok, te tökkelütött. - kuncog. - Alig bírtam megállni, hogy ne röhögjek a bénaságotokon.
- Kösz, hyung... - mordulok fel. Csak nevetve megborzolja a hajamat, pedig tudja, hogy utálom.
- Na akkor ide hallgass, mert nem mondom el még egyszer. Taemin szeretm és ha nem tűnt volna fel, te is őt. De annyira vaksi vagy, hogy nemhogy az ő érzéseit nem veszed észre, de még a sajátjaidat sem, ráadásul egyáltalán nem kezeled felnőttként.
- Azt akarod mondani, hogy hülye vagyok? - mérgelem fel magam.
- Csak szimplán vaknak mondanám, de te veheted így is. Keresd már meg.
- Jó, megyek. - adom be a derekam. - De ha nélküle jövök haza, ne én legyek a szemét. - dünnyögöm, inkább már csak magamnak.
Csak akkor esik le, hogy nem tudom, hol keressem, mikor már a kocsiban ülök. Na, baszd meg, Choi Minho!
Idegesen verem a kormányt, mígnem meglátom a folyóparton álló ismerős járművet.

 ***Taemin POV***

Már félig alszom, mikor hirtelen kopogást hallok az ablakon. Ijedten pattannak ki a szemeim, hiszen egyáltalán nem volt célom ilyen állapotban és pont most összefutni egy elmebeteg rajongóval, aki az utca végéről belát az alsógatyám alá a spéci műszereivel...
- Hát meg vagy, Minnie. - néz morcosan Minho, mikor letekerem az ablakot. Hát... rá egyáltalán nem számítottam. - Key ki van készülve. Elárulnád, mi az oka annak, hogy elbaszd a karácsonyt? Nem tudom, észrevetted-e, de még például holnap este már ünnepi koncertet adunk, észlény. Aztán jön a Chuseok, amire mindenki hazamegy. Ma lett volna egy nyugis napunk, szerencsétlen csapat örül, ha a család helyett egymásnak itt van, te meg...te meg... - nem folytatja. Nem is kérdezem, tudom, mit akar mondani. - Nagyon jó okod legyen erre a hisztériára!
- Igen, hyung, egy szörnyű szemétláda vagyok, most pedig mehetsz. - adom ki az útját. - Nem kell, hogy még te is lehordj mindennek. - fel akarom húzni az ablakot, de a kezével megakadályozza.
- Mi bánt, Taemin?
- Semmi... - Szeretlek, idegesít, hogy lenézel, elegem van a vakságodból, de minek mondjam el, amikor azzal csak még jobban elcseszem az egészet?
- Nem hiszek neked. - von vállat, és mielőtt bármit is tehetnék, megkerüli az autót, és behuppan mellém. - A legjobb barátok vagyunk, kiismertelek egy kicsit hat év alatt. Na most mondd el szépen.
- Mondtam, hogy semmi bajom, mit nem lehet ezen felfogni?! - förmedek rá.
- Igen? - felvonja a szemöldökét, és arca egyre közelebb kerül hozzám, szívem felgyorsul a gesztus miatt.- Akkor az sem vált ki belőled semmit, mikor ezt...teszem? - azzal a lendülettel tünteti el a közöttünk lévő távolságot. Édes ajkai az enyémen pihennek meg, majd el is kezdi azokat mozgatni. Nyelvével végignyal alsó ajkamon, mire akaratlanul is elnyitom a számat, így nedves izmával azonnal táncolni hívja az enyémet. Belenyögök a csókba, és karjaimat a nyaka köré fonom. Amennyire a kocsiban lehetett, lehámozom róla a sapkát, kabátot és sálat, ugyanígy magamról is, majd a csípőjére ülve folytatjuk tovább. Ha ez egy álom... nem akarok belőle felébredni. Ennyit tán csak elvárhatok az ünneptől.

***MinHo POV***

Ahogy szerelemtől fűtötten csókolom dús ajkait, én is rájövök, hogy Onew hyungnak igaza volt. Tényleg szeretem, de annyira berögzülten kerestem benne a maknaet, hogy ezt testvéri szeretetként vetítettem rá. Észrevehettem volna, hogy ez a túlzott gondoskodás, amivel elhalmozom, sosem egy testvéré volt...
Eltolom őt magamtól, mire ijedten pislog kettőt. Eszméletlen édes, szinte már fájdalmasan.
- Szeretlek, Vakarcs. - simogatom a haját, és nyomok még egy puszit a szájára. Elpirulva fúrja a fejét a vállamba, az orromat pedig megcsapja a kellemes vaníliaillata. - Ne haragudj rám, amiért akaratlanul is bántottalak és lekezeltelek.
- Én is szeretlek, hyung. - motyogja halkan, én mégis értettem.
- Menjünk haza. Hozom a kocsimat. - átszállok, és immár csendben, eseménytelenül hazamegyünk.

~~~

- Megjöttünk! - üvöltök. - Azt hiszem, tartozol mindenkinek egy kis magyarázattal. - közlöm vele.
- Hyung...
- Majd ÉN leszek a magyarázatod. - húzom magamhoz a hihetetlenül vékony derekát. Mennyit fogyókúráztatták szerencsétlent? Gebe, mint egy ló a sivatagban. - Gyere. - magam után húzom a nappaliba, ahol az a frusztráló látvány uralkodik, amit sejtettem. Key bámul, Onew olvas, Jonghyun pedig Keyhez beszél, tök reménytelenül.
- Omma... - szól félénken vékonyka szerelmem, mire az említett összerezzen, és dühösen felpattan. Már-már ott tart, hogy megüti, de ezt én persze nem hagyhatom.
- Ha megteszed, nem lesz mivel adnod a következőt, Kiuum. - Key fújtatva néz Taeminre.
- Mit akarsz?
- Omma... sajnálom. Csak felhúztam magam és...
- Miattam volt. - veszem át a szót. Ő ijedten kapja a fejét rám, szájával némán tátogva azt, hogy "Ne!". Mosolyogva megrázom a fejem. - Az volt a baj, hogy nem vettem észre, mekkora kincs van az orrom előtt. Szeretem a kis hisztigépet. - mondom, majd ott mindenki előtt hirtelen magamhoz húzom és mindent beleadva csókolom meg. Érzelmesen, gyengéden, szinte bepótolva az elmúlt hat év veszteségét, amit nélküle töltöttem el.
- Szóval sikerült. Hát azt hittem, már soha nem jönnek össze. - sóhajtott fel Jonghyun.

***Taemin POV***

Minden helyrejött. Teljesült a kívánságom. Lehet, hogy a család nem ünnepelhet velünk, de itt vagyunk egymásnak, arról nem is beszélve, hogy velem van életem szerelme, akinek a csókjait most már érezhetem mindig. Talán ez volt megírva. Minden, amit gondoltam, valóra vált. És remélem, ez az álom soha nem fog eltűnni.



BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNOK MINDENKINEK! ^^