A következő címkéjű bejegyzések mutatása: doctor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: doctor. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. július 3., vasárnap

Hey, Doctor! - 10. Rendelés

***Sojin POV***

- Meg fogsz fázni... Hol tartod a törölközőidet? - nézett körül Chanyeol.
- Mintha te nem lennél teljesen vizes. - néztem vissza felhúzott szemöldökkel, de azért elmutattam a szekrény irányába, ahová ő készségesen elindult.
Két perc múlva vissza is tért és elkezdte szárazra törölgetni a fejemet. - Yah, magadat is szárítsd meg, így te fogsz megfázni!
- Csak nem aggódsz értem? - mosolygott rám csillogó szemekkel, szélesen. Nem tudtam neki azt mondani, hogy fogja be és ne képzeljen be hülyeségeket, mert nem lett volna igaz.
- É-és ha igen? - motyogtam.
- Aranyos, mikor megpróbálod tartani a büszkeséged, de előttem mutasd meg magad, csak ennyit kérek.
- Tessék? - pilláztam.
- Azt szeretném, ha előttem önmagad lennél. Ha nem titkolnád az érzéseidet, ha megosztanál velem mindent, bármi legyen is az. Szeretném, ha bíznál bennem.
- Chanyeol...
- Kérlek!
- Én... nagyon is aggódom érted. - végül az őszinteség mellett döntöttem, megfontolva a kérését. - Öltözz át, és... de basszus, nincs másik ruhád. - realizáltam a helyzetet. - Menj és tusolj le! - utasítottam. - Főzök teát és keresek valamit, ami melegen tart. - dünnyögtem, majd a fürdő felé lökdöstem őt. Igaz, nekem is kellett volna egy kis forró víz, de azt szerettem volna, ha Chanyeol egészséges marad.

Már lefőtt a tea, én pedig tanácstalanul bámultam ki a fejemből. Mi az Istent kéne adnom neki, ami jó is rá?
...
...
- Sojin-ah.
- He? - annyira megugrottam, hogy hirtelen a szívem is kihagyott egy ütemet. Megfordultam, hogy kiosszam, de már a levegő áramlása is megszűnt bennem. Egyetlen törölköző takarta alsó tájékát; széles vállai, szálkásan kidolgozott felsőteste, izmos karjai látványára nyelnem kellett egyet. Nem volt az a "hú, de kemény" testalkata, de nekem tökéletesen megfelelt. Miket magyarázok... - Izé.
- Azt hiszem, nem lesz túl sok cucc, amit felvehetnék. - nevetgélt szégyenlősen.
- Fogd be, ne tedd még kínosabbá a helyzetet! - temettem arcomba a kezeimet, mire csak azért is magához rántott és mellkasára húzta a fejem. - Y-yah, Chanyeol!
- Maradj így egy kicsit. - motyogta, miközben hátamat kezdte simogatni. Megnyugtatott a jelenléte és boldoggá tett, hogy itt van. Úgy, mint még soha senki.
- Kimosom a ruháidat, hogy holnap felvehesd, ne meztelenkedj itt nekem. - szám széle apró mosolyra húzódott.
- De akkor te is indulj a fürdőszobába.
- És te? Te addig itt fogsz rohangálni egy textildarabban? - hitetlenkedtem.
- Csak menj és ne kérdezz semmit. Elleszek én így is, amíg te végzel. Majd utána kieszelünk valami megoldást. - némán bólintottam jelezve, hogy megértettem, amit kért és teljesíteni is fogom. Előkotortam hát egy másik, tiszta fürdőlepedőt, hogy a pizsamámmal együtt bemásszak a kádba.

A meleg víz segített kitisztítani a gondolataimat, de nem ücsöröghettem ott egész este, mert először is elaludtam volna, másodszor pedig volt még elintéznivalóm khm... házon belül.
Még gyorsan bevágtam a mosógépbe a vendégem holmiját, mielőtt elfelejteném, és csak ezután nyúltam a kilincshez.
Szárazan és friss alvóruhában indultam Chanyeol keresésére, aki törülközőstül bealudt a kanapémon, amíg rám várt. Gőzöm nem volt, mit tehetnék, ezért végső elkeseredésemben megfogtam egy paplant és ráterítettem, a feje alá pedig óvatosan egy párnát gyömöszöltem. A törölközőjéhez meg inkább nem nyúltam...
Fél óra múlva kiteregettem, végül én is nyugovóra tértem a saját szobámban, nyitva hagyva az ajtót, ha esetleg a férfinak valami problémája akadna, tudjon, hol talál meg.

***

Úgy vágott pofán a reggeli napfény, hogy majd' kisült a retinám. Legszívesebben lerúgtam volna a Napot az égről, de hát ki vagyok én, hogy intézkedjek...
Kimásztam az ágyamból - ugyanis időközben eszembe jutott, hogy bizony nem vagyok egyedül -, kimentem a nappaliba, és megláttam, ahogy Chanyeol ül a kanapén, nagyon is éberen, felöltözve. Ahogy észrevett, kedves mosollyal ajándékozott meg.
- Jó reggelt.
- Neked is. - mosolyogtam vissza fáradtan. - Látom, megtaláltad a ruháid.
- Köszönöm, hogy kimostad. Remélem, nem baj, hogy megkerestem őket, de ez a tóga már...
- Umm, nem gond. Kérsz reggelit?
- Ha nem baj, hogy még itt vagyok. - viccelődött.
- Marha humoros. - forgattam a szemeim. Ő felállt, közelebb lépett és átkarolta a derekam.
- Egyébként dolgoznom kell, úgyhogy a reggelit most kihagyom. - sóhajtott csalódottan. - De kérnék valamit.
- Mi lenne az?
- Készítesz nekem ebédre valamit? Gondoltam, bemegyek érte a munkahelyedre.
- Szabadnapos vagyok, de semmi akadálya. - egyeztem bele.
- Köszönöm. - harapott alsó ajkába, majd közelebb hajolt, ám ezúttal gyorsabb voltam; én martam ajkaira, ami a reakciójából ítélve hatalmas boldogsággal tölthette el, mert belemosolygott a csókunkba.
- Nem tudom, mi ütött hirtelen beléd, de tetszik. Édes vagy ilyenkor.
- Fogd be...

***

A hetek repültek a fejünk felett és már kialakult egy rutin kettőnk között, de korántsem vált unalmassá a kapcsolatunk. Megvolt, mikor vagyunk egymással, ki mikor látogatja meg a másikat a munkahelyen ha épp van ideje, főztünk egymásnak - bár itt meg kell jegyeznem, hogy amióta Chanyeol megkért, hogy készítsek neki ebédet, valamiért mindig magára vállalja, hogy inkább majd ő -, sétáltunk, vagy csak megnéztünk egy filmet. Egyáltalán nem mondtuk ki, hogy járunk, de Baekhyun, Hani és még Luhan szerint is így volt. Boldog idők köszöntöttek rám. Legalábbis három hónapig így éreztem.


- Szia, Baekhyun! - integettem a fiúnak mosolyogva, mikor megláttam a rendelője bejárata előtt.
- Szia, Sojin-ah. - mosolygott vissza, de ez nem olyan volt. Ez kínos volt. - Mit keresel itt? - na, tessék.
- Chanyeolhoz jöttem, mivel ma van a születésnapja. Tudod, november 27.
- Ó, tényleg. Ezért megleped, nem igaz?
- Valahogy úgy. - piszkáltam vidáman a kabátom szélét, de ez a vidámság fokozatosan eltűnt, ahogy Baek arcára néztem. - Mi a baj?
- Sojin, én... - ebben a pillanatban kivágódott Chanyeol ajtaja és egy nő rontott ki rajta, kezében egy ajándékszatyorral, a férfi pedig utána. Amint kiejtette a nő nevét, szinte kongott a fejem.
- Haneul, várj!

 

2016. június 8., szerda

Hey, Doctor! - 9. Rendelés

***Sojin POV***

Lassan egy hónapja történt minden. Hani és Baekhyun szerint pedig mindkettőnk személyisége megváltozott. Én kedvesebb lettem, Chanyeol pedig őszintébb és vidámabb. Egyetlen dolog volt, amely feszültté tett, mikor a közelében voltam; valahányszor megpróbált megérinteni, puszit adni vagy akár egy halvány kísérletet is tenni, hogy megcsókoljon, elhúzódtam.

Nálam voltunk éppen és egy filmet néztünk a kanapén ülve.
- Min gondolkodsz? - bökdösött meg kicsit Chan, mire automatikusan felé kaptam a fejem, ő pedig elkuncogta magát. - Mostanában sokat bambulsz el.
- Semmiség. - dünnyögtem.
- Sojin, tudom, hogy sok dolgon mentél keresztül. - sóhajtott. - De ha egy kicsit jobban partner lennél abban, hogy változtassunk...
- Szerinted nem vagyok már így is elég partner? - hitetlenkedtem. - Chanyeol, ha nem mentem volna bele a randizásba, nem itt ülnék. - szóltam kicsit kimértebben a kelleténél.
- Ezt úgy mondod, mintha egész idáig kelletlenül találkozgattál volna velem. - fortyant fel. Sosem láttam még dühösnek, de azt hiszem, most kihoztam belőle némi agressziót. - Nem értem, miért játszod velem ezt a macska-egér játékot, amikor állandóan elhúzódsz! Meg sem próbálsz nyíltabb lenni, pedig tudod, hogy soha nem bántanálak!
- Időre van szükségem!
- Mennyire? Több mint egy hónapja "időre van szükséged"! Akkor inkább mondd azt, hogy hagyjalak békén és le van tudva ez az egész! - emelte fel a hangját.
- Ha annyira el akarsz menni, mi tart vissza?! - már mindketten a nappali közepén álltunk és olyan pillantásokat vetettünk a másikra, mint eddig még egyszer sem. Ám az utolsó kijelentésemre Chanyeol egy kicsit veszített a haragjából és úgy meredt rám, mint egy elveszett gyerek. Ekkor jöttem rá, miért akart ennyire közeledni; az egykori menyasszonya elküldte őt, sőt, elmenekült előle, esélyt sem adott a férfinak, hogy akár egy kicsit is szóhoz jusson. Azért ilyen ideges, mert úgy érzi, szánalomból találkozgattam vele és egyáltalán nem akarok tőle semmit. Ha most a mérgem tovább terjedt volna bennem és kimondom a legrosszabbat, beletapostam volna a lelkébe Mondjuk nem mintha az előbb nem tettem volna... Kis híján elértem, hogy soha többé ne akarjon próbálkozni a nőknél.
- Azt akarod, hogy elmenjek? - nyelt nagyot. Basszus, ezt nagyon elrontottam. Tehetetlenül álltam, míg Chanyeol éppen hogy tartva magát, elindult kifelé. És én hagytam. Hagytam, hogy megint kilépjen az ajtómon, mert egyszerűen nem tudtam, mit tegyek. Nem voltam tisztában az érzéseimmel.

~~~

Hani tartotta bennem a lelket. Egy hete nem hallottam sem Baekhyunról, sem Chanyeolról. Pedig legalább a pszichológus segítségére lett volna szükségem.
Mégis mit vártam?
Legjobb barátnőm minden este meglátogatott és olyankor visszatartva a könnyeimet, meséltem neki, hogy könnyebb legyen a lelkem. De miután a lány is elmondta az őszinte véleményét, csak rosszabb lett.
"Nézd, akármekkora trauma is érte Chanyeolt a múltban ami miatt olyan lett a személyisége, amilyen, nem kellett volna megrugdosnod a szavaiddal."
Tudtam, hogyne tudtam volna, hogy igaza van. Arra viszont nem számítottam, hogy aki kopogtat az ajtómon, nem Hani lesz, de még csak nem is olyan ember, akit kedvelnék.
Mikor kinyitottam az ajtót, még a lélegzetem is elállt.
- Beengedsz, vagy bámuljuk még egymást egy darabig? Sok az időm, de nem érek rá egész nap.
- Mit keresel itt? - sziszegtem Luhan arcába gyanakvóan.
- Pillanatnyilag azt keresem, hogy Chanyeol mit szeret benned annyira, hogy napok óta nem tudjuk Baekkievel kirángatni a lakásából. - válaszolta kimérten.
- Gyere be. - morogtam, majd félreálltam, hogy utat engedjek neki. - Miért te jöttél? Jöhetett volna Baekhyun is, őt jobban elviselem...
- Ő Channie legjobb barátja, szükség van rá ott.
- Kérsz valamit inni? - azért mégse legyek már bunkó. - Főzzek teát?
- Elfogadom, köszönöm. - foglalt helyet a kanapémon.
Tíz perc múlva két bögre gőzölgő ital mellett ültünk, egy darabig egymással szemezve. Végül Luhan törte meg a csendet egy hangos sóhajtással.
- Nézd, nem azért vagyok itt, hogy bíráljalak, mert akármilyen nagy taplónak is ismertél meg, nem szólok bele mások dolgába anélkül, hogy ismerném a háttérsztorit.
- Kedves tőled. - jegyeztem meg cinikusan. - Akkor gondolom, örömmel fog eltölteni a kijelentésem, ugyanis az egészről csakis én tehetek, senki más.
- Valóban? - vonta fel a szemöldökét és belekortyolt a teába.
- Igen. - bólintottam. - Az elmúlt egy hónapban mindig elhúzódtam tőle ha közeledett, végül veszekedés lett a vége. Felkaptam a vizet és konkrétan elküldtem a francba.
- Hülye vagy. - jelentette ki.
- Köszönöm, más is mondta.
- Még nem fejeztem be. Chanyeolnak sokkal fontosabb vagy, mint az előző lány. Bár nem ismerem az ő történetét pontosan, de azt tudom, hogy menyasszonya volt, aki elhagyta. Talán ezért sokkal aggódóbb és zavartabb, mikor te távolságtartó vagy vele. Viszont kivételesen azt is megértem, hogy neked is voltak problémáid, amik miatt nem nyílsz meg egy csettintésre. - fejtette ki véleményét. - Ott van a kutya elásva, hogy mindketten ellentétesen fogjátok fel. Ő ragaszkodóbb, míg te távolságtartóbb lettél a múlt hatására. Ütközik a kettő.
- Ezt Baekhyun adta a szádba, vagy magadtól találtad ki? - tátottam a számat.
- Mindkettő. - ismerte be kuncogva, de hamar elkomorult. - Mit szeretnél?
- Tessék?
- Akarsz valamit Chanyeoltól? Mert ha most igennel válaszolsz, megpróbálunk megmenteni titeket, de ha azt mondod, hogy nincs értelme, mindannyian kilépünk az életedből, amit úgy fogsz tovább élni, ahogy akarsz.
- Én... - lássuk csak. Ha most nemmel válaszolok, semmi nem lesz ugyanolyan és magamat ismerve depressziósabb leszek. De mi van, hogy ha igennel válaszolok, lesz köztünk valami a nagyfülűvel, aztán elhajít, mert megun?
- Nem fog.
- Tessék?
- Sojin, hangosan gondolkozol. Nem fog megunni. Bennetek rengeteg az ellentét. Épp ez fog titeket kitartóvá tenni.
- Luhan... köszönöm. - mosolyogtam rá most először, amin még ő is meglepődött, de rövidesen elmosolyodott és megveregette a vállamat.
- Ezt vehetem igennek?
- Vedd. - bólogattam.
 
~~~

Annyira reménytelennek éreztem a helyzetet másnap este, hogy meg sem fordult a fejemben a kibékülés Chanyeollal. Nagyon elcsesztem mindent. Ha csak egy kicsit is befogtam volna most az egyszer az ólajtó számat, vagy ha hagyom, hogy közeledjen, nem itt tartanánk. Francba is már saját magammal...!
Hirtelen rezegni kezdett a telefonom SMS-jelzője. Kicsit megugrottam a hirtelen hangtól a csendes lakásban, de azért vetettem egy pillantást a kütyüre.

Feladó: Yoda
21:16

Szakad az eső...
 
 
 
Címzett: Yoda
21: 20
 
Tudom.
 
 
 
Feladó: Yoda
21:21
 
Fázom.
 
 
Na várjunk csak egy pillanatot. Fázik? De hát hol van?
Úgy indultam kifelé, mintha puskából lőttek volna ki. Csak egy cipőt kaptam fel, arra már nem éreztem elég időt, hogy valami esernyőt vigyek vagy kabátot kapjak fel a pizsamám fölé.
Villámgyorsan rohantam le a lépcsőház fokain, a liftet nem lett volna türelmem megvárni, még az ajtómat sem zártam be. Mikor kivergődtem az esőre, körbenéztem és azonnal kiszúrtam Őt.
Nem haboztam, rohanni kezdtem felé és egy eszeveszett sírással karöltve a nyakába vetettem magam, úgy szorítva őt, mintha soha többé nem látnám.
- Sojin-ah...
- Kedvellek, Chanyeol! - üvöltöztem a mellkasába. - Nagyon kedvellek! Még nem mondanám, hogy szeretlek, de hiányzol és sajnálom, ha olyat mondtam, ami bántott! Ne haragudj, kérlek! - csukott szemmel magyaráztam, a tekintetét nem mertem megkeresni.
- Én is kedvellek téged, Sojin-ah. És nagyon örülök az érzelmi rohamodnak, mert amúgy én akartam bocsánatot kérni tőled. - megálltam a sírással, felnéztem és kerek szemekkel vizslattam az övéit. Mosolygott, de én még az esőben is láttam, hogy közben ömlöttek a könnyei. - Szabad? - pislogott az ajkaimra. Bólintottam egy aprót, ő pedig nem is várt túl sokat, puha száját az enyémre tapasztotta.
Megint az eső hozott össze minket...


2016. május 24., kedd

Hey, Doctor! - 8. Rendelés

***Sojin POV***

- Az egész a szüleimmel kezdődött. Kiskoromban még minden rendben volt, el sem tudtam képzelni a kis naiv fejemmel, hogy valaha rosszra fordulna a sorom, hiszen volt pénzünk, foglalkoztak velem, az átlag gyerekeknél többet kaptam. Általános iskolában kezdtek ritkulni a szüleimmel töltött pillanataim, középiskolában megromlott a viszonyunk, apa pedig inni kezdett. Tizenhat éves voltam, mikor kiderült, hogy verte anyát, ezt is úgy tudtam meg, hogy szemtanújává váltam. Ezután megfenyegetett, hogy ha bármit elárulnék, megöl. Minden nap részegen jött haza, talán még más nőkkel is összefeküdt. Meggyarapodtak a verések az én káromra is, ezért hamarosan összepakoltam és megszöktem. Mivel viszonylag sok pénzt kaptam, megtehettem volna mást is, de én egy kis házban szálltam meg, és szerencsémre az ott élő idős házaspár szívesen látott. Onnan jártam iskolába, az volt az otthonom. Aztán pedig fotós lettem és most itt vagyok, ahol. Úgy éreztem, soha nem lesz senkim, mégis megismerkedtem Hanival, aztán jöttél te és nem tudtam kezelni a helyzetet, hogy van egy férfi, aki iránt nem vagyok közömbös. - dünnyögtem. Eközben Chanyeol nem nevetett, nem gúnyolt ki, nem vetette a szememre, mikor konkrétan kijelentettem, hogy igenis érzek iránta valamit, egyedül az egyre erősödő szorításával jelezte, hogy mindent hallott.
- Sajnálom. Annyira sajnálom. - suttogta, mire kibújtam a karjai közül és szembe néztem vele. Kedves mosolyt villantott és hüvelykujjával letörölte az arcomról a sok könnyet. - Sojin-ah. Tudom, hogy soha nem fogod elfelejteni a rengeteg rosszat ami történt, de most már nem csak egyetlen emberre támaszkodhatsz. Itt van Baekhyun is és biztos vagyok benne, hogy Luhan kedvesebb lesz, amint megismer. És... és itt vagyok én.
- Köszönöm, Chanyeol. Te vagy a második, akinek ezt elmondtam, de...
- Nem bízol bennem? - cirógatta meg újra az arcom, amitől libabőrt kaptam. - Megértem, ezek után amiket most elmondtál, én sem tenném. De én soha nem bántanálak, soha nem emelnék kezet rád és megvédenélek, amíg te akarod. Én is kedvellek téged, Sojin. - pillanatok alatt váltott színt az arcom, ahogy közelebb hajolt. Éreztem meleg leheletét, az ajkai olyan kívánatosnak tűntek, hogy muszáj volt megcsókolnom. Hajába túrtam, hogy közelebb húzzam magamhoz és meg is tapasztalhassam az igazamat. Nem ellenkezett, csípőmre fogott, aminek hatására átvetettem lábamat a derekán, úgy szorítva tovább Őt. Hevesen dobogó szívére tette a kezem, és meglepetésemre kettőnk éltető szerve egyszerre dobbant.
Hanyatt döntött az ágyán, viszont esze ágában sem volt a csók után tovább menni, szimplán mellém feküdt. Fejemet a mellkasára hajtottam és átöleltem derekát, míg ő hátamat cirógatta. Teljes csendben feküdtünk, míg én fel nem adtam a fáradtság elleni harcot és el nem nyelt a jótékony sötétség.

~~~

- Furcsa vagy.
- Tessék? - lepődtem meg. Újabb hétfő érkezett el. Vasárnap délelőtt elköszöntem Chanyeoltól, de csak akkor engedett el, ha megcsókolom, ami rettentően zavarba hozott. Azóta nem is beszéltem vele, talán tudja, hogy időre van szükségem, mindenesetre Haninak igaza volt; valóban derűsebben láttam mindent. Talán annak volt ehhez köze, hogy kiadhattam magamból valamit, amiről évek óta nem beszéltem.
- Mondom, olyan fura vagy. Mosolyogsz, nem bosszankodsz, nem kritizáltad Sehunt, pedig az újakat mindig leszólod valamivel. Egyszerűen semmit nem teszel, ami rád vallana! - sóhajtott fel frusztráltan. - Rettentően idegesít, hogy nem tudom az okát. - mondjam neki, vagy ne mondjam? Ez itt a kérdés. Hiszen ha belegondolunk, mindig én voltam az első, akinek elmesélte, ha valami történt vele. Felnyögtem.
- Ígérd meg, hogy nem kezdesz el visítani és ugrálni, illetve semmi olyat nem teszel, amit idegesít.
- Ígérem! - komolyodott meg.
- Ami azt illeti, emlékszel még arra, mikor meséltem neked a filmről?
- Amiben aztán a lány nemet mondott és tragédia lett a vége?
- Pontosan. - bólintottam. - Én voltam.
- Hogy mi? - lepődött meg. - Sejtettem, hogy annak a dolognak hozzád van köze, de ezek szerint...
- Minden, amit mondtam akkor, az én helyzetem volt. Nem létezik ilyen film, vagy talán mégis, de én nem hallottam róla.
- Tehát összefoglalva: téged hülyéztelek le?
- Igen. - nevettem fel.
- Mesélj!
- Az egésznek az eleje akkor volt, mikor nőgyógyászhoz küldtek a fájdalmaim miatt. Ott találkoztam Chanyeollal, akire azt mondtam, mekkora idióta.
- Folytasd.
- Tényleg egy idióta. - vigyorodtam el, de ebben a vigyorban egy csepp gúny sem bújt meg. - Nála hagytam a telefonom, és mint tudod, visszahozták nekem. Baekhyun, akivel Chanyeol jött, egy pszichológus. Megkért, hogy randizzak a colossal.
- És? - egyre jobban csillogott a szeme. - Miért kért erre?
- Mert történt valami Chanyeollal, amiért ilyen balfasz lett és nekem segítenem kellett rajta. Végül tényleg randiztam vele és nagyon jó volt. - pirultam. - Másnap beszéltem Baekhyunnal, aki nem mellesleg meleg és a barátja "rajtakapott" minket, mikor beszélgettünk. Ebből veszekedés lett, aminek a végére beesett az az idióta is. Én sértődötten elmentem onnan, de ő utánam jött este és felcsengetett. Vacsoráztunk, megittunk egy üveg bort, amitől megeredt a nyelve és elmondta, milyen lelki sérülésen ment keresztül, amiért így viselkedik. - Hani szorgalmasan bólogatott jelezve, hogy nagyon is érti és meséljek tovább. - Ezek után elrohant és én kerestem meg. Esett az eső, mikor átölelt és annyira jó érzés volt... aztán hozzá mentünk fel, mert az közelebb volt. Nekem adta éjszakára az ágyát. de talán a hirtelen jött sok kedvesség miatt, vagy nem is tudom miért, eszembe jutottak a szüleim. Sírtam, sőt az nem is kifejezés. Chanyeol pedig bejött. Mindent elmondtam neki és akkor csókolt meg. Együtt aludtunk és nagyon zavart vagyok. - motyogtam.
- EZ ANNYIRA ÉDES! - harapott az ajkába barátnőm, de igyekezett visszafogni magát. - Ugye nem pattintottad le? Mondd, hogy nem!
- Nem. - ráztam a fejem és idegesen felálltam. - De tegnap nem beszéltem vele, mert otthon dolgoztam. Nagyon nem tudom, hányadán állok. Fogalmam sincs, hogy neki csak hirtelen fellángolás, vagy megsajnált, vagy tudom is én.
- És hogy néz ki?
- Ez miért érdekel? - ráncoltam a szemöldököm.
- Magas?
- Nagyon.
- Nagy fülei vannak?
- Igen, és aranyosak. - emlékeztem vissza az édes fülekre.
- Ez esetben kérdezd meg tőle, mit akar pontosan. - biccentett mögém, mire kikerekedtek a szemeim és egy férfit pillantottam meg, aki fokozatosan mosolygott egyre szélesebben. - Nem zavarok, még amúgy is fotózásom lesz, tíz perc múlva visz a sofőr. - integetett, kikerülte Chanyeolt egy vidám biccentés kíséretében, majd végleg kettesben maradtunk.
- Me-mennyit hallottál?
- Eleget ahhoz, hogy rém édesnek találjalak. - kuncogott. - Viccet félretéve, akkor léptem be, mikor a "nem tudom, hányadán állok" mondatot magyaráztad.
- Értem. - dünnyögtem.
- És mi is a probléma pontosan? - lépett közelebb, jobb kezével teljesen magához húzott. - Tudom, hogy nehéz elnyerni  a bizalmad, de próbálkozni fogok.
- Nem tudom, Chanyeol. - pislogtam. - Mi van, ha rájössz, mennyire nem érek semmit? Ha unalmas vagyok és felszáll a köd a szemed elől? Semmi nem olyan, mint amilyen az első tapasztalatok alapján, egy idő után ha jobban megismersz, talán már nem leszek...  - meg sem várta a mondókám végét, csak gyengéden megfogta az arcomat és olyan csókban részesített, hogy ha nem tartott volna meg, esküszöm összeesek itt helyben.
- Én is kérdezhetnék ilyeneket tőled. - mosolygott kedvesen. - Megkérdezhetném, mi lesz, ha nagyobbra törő álmaid lesznek, ha a szíved elhúz innen, mi van ha veled is úgy járok, mint Haneullel, és még sok más hasonlót. De tudod miért nem teszem?  - megráztam a fejem. - Azért, mert ha nem élünk a jelennek, ha folyton a jövővel foglalkozunk, akkor nem élünk igazán. Elképzelhető, hogy történnek majd dolgok, sőt, biztos, hiszen hol nincs baj soha? De figyelj; én a mostnak élek, a majd az eljön egyszer, de semmiképpen nem most.
- Pocsékul magyarázol. - sóhajtottam. - De igazad van.
- Akkor ez azt jelenti, hogy hajlandó lenne eljönni velem ez a hölgy itt egy randira? - csillant fel a szeme.
- Honnan tudtad, hogy nincs dolgom és legfőképpen: te miért nem munkában vagy?
- Először is mára nem volt sok betegem, összesen hat, ha jól emlékszem. Éppen ezért, mivel én szabad vagyok, akkor is eljöttem volna, ha nyakig ülsz a melóban.
- De lovagias itt valaki. - nevettem fel.
- Akkor elmegyünk enni?  Képes lennél velem randizni?
- Azt hiszem, még többre is annál. - motyogtam letaglózva, miközben Park Tökéletes Chanyeol összefűzte ujjainkat és kivezetett az irodából.


2016. május 16., hétfő

Hey, Doctor! - 7. Rendelés

***Sojin POV***

- Ho-hogy mondtad?
- Biztos hülyeségnek tartod. - nevetett zavarában. - Én csak...
- És mi lenne ha bejönnél és én főznék valamit? - vágtam rá meggondolatlanul. Én vagyok a normális emberek gyöngyszeme...
- Tessék? - kikerekedett szemekkel meredt rám, mint aki életében nem látott még embert sem, nem hogy nőt.
- Hát izé. Gondoltam... hm... be-bejöhetnél, ha már itt vagy. - köszörültem meg a torkom, de úgy tűnt, Chanyeolnak ez mérhetetlen örömet okozott; pillanatokon belül szélesebb mosolyt varázsolt az arcára, mint maga a Han-folyó.
- De csak ha nem gond.
- Nem. - ráztam a fejem és arrébb álltam az útból, hogy beljebb jöhessen. - A konyha arra van. - mutattam az utat. Leültettem egy székre a helyiségben, én magam pedig a hűtőben kezdtem kutakodni. Hálát adtam az égnek, hogy mindig tele van kajával ez a nyamvadt szekrény, akármit össze tudtam ütni a colosnak. - Mit ennél? - érdeklődtem.
- Nekem mindegy. - vigyorogva vont vállat. Szerintem ezzel a meghívásommal rettentő boldoggá tettem, és valamiért én is örültem az ő vidámságának. - Tudod mit? Segítek! - csillant fel a szeme, majd olyan gyorsan pattant fel, hogy kellett egy kis idő, hogy magamhoz térjek.
- Tudsz főzni? - értetlenkedtem.
- Egy kicsit. A nővérem állandóan azzal nyúzott, hogy mégis hogyan nézne ki, hogy egy házas ember nem tud főzni. - akkor komorodott el, mikor kimondta. Egyre többször szólta el magát, és ez jót jelentett. Kezdett előtörni az igazi arca. - Inkább felejtsd el, amit az előbb mondtam és főzzünk együtt. - erőltetett magára újabb mosolyt. Bólintottam beleegyezésül.

Egy órával később már mosolyogva, beszélgetve és egymásra hangolódva tettük a dolgunkat. Hihetetlen, mennyire megváltoztam Park Chanyeol által, hiszen már én is éreztem magamon a hatását.
- Kóstold meg. - dugta az arcomba a kanalat, benne egy kis levessel. Engedelmesen kaptam be az egészet és hümmögve ízlelgetni kezdtem. - Milyen?
- Ez finom. - nyammogtam. - Akkor te meg a bulgogit kóstold meg, fél perc és kész. - kivettem a serpenyőből egyet a pálcikámmal, amit aztán a szájába csúsztattam.
- Mesés. - kuncogta.
- Akkor ezzel kész is volnánk. A rizs megfőtt, kimchi a hűtőben, amit ki is veszek. - indultam el az említett irányba, majd kihalásztam az ételt, míg Chanyeol mindent kitett az étkezőasztalra.

Az evés kellemes hangulatban telt, egy üveg bor is előkerült, aminek a háromnegyede el is párolgott valamerre...
A tévé előtt ültünk, kezünkben egy-egy pohár alkohollal, mikor füles valamiért mesélni kezdett. Kis híján kiesett a pohár a kezemből, mikor realizáltam, hogy mégis mit hallok.
- Tudod, eddig csak Haneullel éreztem magam ilyen jól.
- Mi?
- Ő volt az én tökéletes menyasszonyom. - mosolygott. - Meg is kértem a kezét az egyetem alatt, de két éve elhagyott. Nagyon szerettük egymást. - meredt maga elé. - Mindig is szerettem a humort és viccet csináltam saját magamból is, az emberekkel jól megvoltam. Aztán jött Ő, és fenekestül felfordult az életem. Tetszett neki a humorom, nevetett, valahányszor együtt voltunk. Talán nem hiszed el, de akkoriban simán elhívtam egy lányt randira, sosem kellett kerítőt játszania senkinek a kedvemért, és ez Haneullel sem volt másképp. Odamentem hozzá és elhívtam. - nosztalgikusan mesélt, én pedig egyre jobban érdeklődtem. - Az utolsó randinkon is felhőtlenül boldogok voltunk, ezért álmomban sem gondoltam volna, hogy másnap kapok egy levelet, amiben elbúcsúzik. Ekkor jöttem rá, hogy tulajdonképpen egy nőt sem vagyok képes boldoggá tenni, ennyire szerencsétlen vagyok. - hátravetette a fejét a kanapén és rekedtesen felnevetett. - De nem is értem, miért mondom el ezt én pont neked, akinek nincs is köze ahhoz, hogy mi történt velem két éve. Ne haragudj, hogy a hülyeségemmel traktállak.
- Chanyeol...
- Mennem kell! - felpattant és kisietett az előszobába, majd felkapta a cipőjét. Utána siettem, de már csak annyit kaptam el, hogy nyitja az ajtót. - Nagyon örültem, Sojin-ah!
- Hé! - kiabáltam, de meg sem hallotta. Csak rohant, én pedig megkövülten néztem.
Első dolgom volt tárcsázni Baekhyunt.
.
.
.
Vedd már fel...
- Igen?
- Baekhyun!
- Sojin-ah?
- Elmondott mindent!
- Mi?
- Chanyeol feljött hozzám, hogy megkérdezze, elmennék-e vele vacsorázni. Gondoltam egyet és behívtam, jól éreztük magunkat, főztünk, ettünk és leültünk tévézni. Nem tudom, hogy azért nyílt meg, mert felbontottunk egy üveg bort, vagy csak őszinteségi rohama volt, de elmondta, aztán elszaladt.
- Baszki... ez nem a legjobb. Amikor zaklatott, sosem megy haza. - hallottam a hangján, hogy ideges.
- Én megkeresem. - vágtam rá.
- Ne menj ilyenkor sehová, már besötéte-
- Nézd, Baekhyun. Utálom bevallani, de Chanyeol miatt megváltoztam és én is észrevettem magamon, hogy nem vagyok olyan bunkó, mint eddig. Megkeresem őt. - vitatkoztam és mielőtt megszólalt volna, lecsaptam a kagylót.

~~~

- Chanyeol! Merre vagy? - kiáltoztam. Első utam a cseresznyefaligetbe vezetett, hiszen azt mondta, az a kedvenc helye. - Kérlek, szólalj meg, ha itt vagy! - a sok szaladgálástól kifogyott belőlem a szusz, az eső elkezdett esni, de az a hülye még mindig nem került elő. Tovább rohantam, hátha megtalálom.
Végül egy padon vettem észre a liget végében ülve, lehajtott fejjel. Átfutott rajtam a megkönnyebbülés, és rögtön felé vettem az irányt. - Hát megvagy.
- Sojin? Te mit keresel itt? - kapta fel a fejét.
- Téged, te ökör! Hogy tehetted ezt?! Tudod, mennyire aggódtam miattad? Átszaladtam érted az egész ligetet! Azt hittem... azt hittem, már csináltál magaddal valamit és...
Nem igazán fogtam fel a történteket, hiszen olyan hirtelen történt. Felpattant, majd magához húzott és átölelt. Kis fáziskéséssel végül én is átkaroltam a nyakát, arcomat a mellkasába fúrva. Kicsit filmbe illett ez az "esőben-állva-ölelkezünk" dolog, de jól esett.
- Menjünk haza. Ha megfázol, az az én hibám lesz. - csak bólogattam, megszólalni viszont egyáltalán nem volt kedvem. Hagytam, hogy irányítson, és mire feléledtem, már a lakásán ültünk.

- Hozok neked valami száraz cuccot, aztán aludhatsz az ágyamban. - indult el. Teljesen máshogy viselkedett. Nyoma sem volt a szerencsétlen idiótának. Néhány percig tartott csak, amíg visszatért egy pólóval és egy rövidnadrággal. - Vedd csak fel, a háló arra van. - mutogatott.
- Chanyeol...
- Igen?
- Alszom én a kanapén, ha gondolod. - motyogtam, pedig egyáltalán nem ez volt a nyelvemen.
- Hülye lennék egy nőt kivágni a kanapéra. - nevetett.
- De...
- Nyugi. Egy éjszakába nem halok bele a kanapén.

Ahogy az ágyban feküdtem a teljes sötétség homályába burkolózva, felrémlett a szüleim képe előttem. Soha nem szerettek, nem voltak kíváncsiak rám, és már Chanyeol többet tett értem azzal, hogy az ágyába engedett, mint ők egész életem során. Régóta először vett erőt rajtam a zokogás. Igyekeztem halk lenni, de nem ment olyan könnyen.
- Sojin? Minden rendben? - a villany felkapcsolódott, de én csak a párnába fúrtam a fejem és sírtam tovább, mint egy kisgyerek. Éreztem, hogy közelebb jön és a hátamat kezdi simogatni, én pedig kaptam az alkalmon és felpattantam, hogy a karjaiba vetődhessek. - Yah, mi történt? Rosszat álmodtál?
- Chanyeol... én csak...
- Mondd el. Meghallgatom.

És mesélni kezdtem.


2016. május 14., szombat

Hey, Doctor! - 6. Rendelés

***Sojin POV***

Tőlem szokatlan módon kicsit idegesen várakoztam szombaton, tíz óra ötvenöt perckor. Nem is értettem, minek mentem bele Baekhyun hülyeségébe, de van abban az emberben valami megmagyarázhatatlan, amitől képes rávenni az embereket dolgokra. Talán köze van ehhez annak a ténynek, hogy pszichológus.
Ráadásul nem is személyesen Chanyeollal beszéltem meg találkozót, hanem Baekhyun felhívott, ledarált egy szöveget, aztán letette. Utána meg küldött egy SMS-t, hogy ne mondjak semmit a colos titkáról. Szépen vagyunk. Egyáltalán minek jöttem én el ide? Simán megtehetném, hogy egyszerűen otthon maradok, utána hétfőn ugyanúgy elmegyek a munkába, mint eddig. Csak egy hiba volt itt, mégpedig hogy tisztában voltam bizonyos gátló tényezőkkel; Chanyeol segített nekem.
Bűntudatom lenne.
- Sojin! - egy mély hangra lettem figyelmes, ami egyre közelebb ért hozzám. Megfordultam, hogy odapillantsak az illetőre, és ekkor láttam meg Őt. Haja kócosan meredezett a szélrózsa minden irányába, az öltözködésére sem fektethetett túl sok időt; egy halványrózsaszín ing virított rajta fekete farmerrel és fekete cipővel. Idétlen vigyora piszok jól állt neki, és mintha egy kicsit megdobbant volna a szívem a közelségére, de ezt a gondolatot azonnal el is hessegettem. - Késtem? - lihegte. Megráztam a fejem. - Akkor jó. Elaludtam és tíz percem volt elkészülni. - fújta ki a levegőt, majd önfeledt mosoly terült szét az arcán, ami az arcomat látva kicsit lekonyult. - Tudom, hogy Baek rángatott el és ne haragudj. Ha gondolod, hazakísérlek és ezzel le is tudjuk a randizást. Vagy akár azt sem erőltetem rád, ha nem akarod... - vakargatta a tarkóját és egyre aranyosabb volt, ahogy szóról szóra jobban bekavarodott. Oké, ezért még megkövezem magam, de...
- Elmegyünk valamerre, vagy próbálod még kimenteni magad?
- Tessék? Én nem... vagyis... Hová szeretnél menni? - mire leesett neki, merre hány méter, elmosolyodtam. Akkora szerencsétlen.
- Nekem bárhol megfelel. Van kedvenc helyed?
- Van! - ragyogott fel a szeme. - Jó hogy mondod! - megfogta a kezem, hogy maga után húzzon, Park Chanyeol megfogta a kezem és észre sem vette saját magát. Nekem pedig tetszett.


- És megérkeztünk! - zihálta, arcára pedig önfeledt boldogság ült ki.
- Ez a cseresznyefaliget? - pislogtam. Gyerekkorom óta nem voltam itt.
- Ahogy mondod. - bólogatott. - Még mostanában is szoktam ide jönni a nővéremmel. Két éve a... - itt elkomorodott és elharapta a mondat végét. - Szóval szeretem ezt a ligetet. - pillanatok alatt visszavarázsolta a vidám arcát, mintha nem történt volna semmi.
Furcsa érzés volt, meg kellett hagyni. Baekhyun pedig igazat állított, mikor Chanyeolról beszélt. Vajon milyen lehet ez az óriás, ha az igazi arcát mutatja?

***

- Szóval azt mondod, majdnem kikotyogta, mi történt két éve?
- Azt. - bólogattam, miközben próbáltam ignorálni azt a tényt, hogy Byun Baekhyun az arcomba hajolt.
- Jó úton haladunk. - hümmögött. - Még néhány találkozás, és dalolni fog.
- Tudod, nagyon szemét dolognak érzem ezt az álszenteskedést, pedig én is elég bunkó vagyok. - jegyeztem meg.
- Tudom, és én sem szoktam ilyen módszerekhez folyamodni, elhiheted. De meg kell törnünk a jeget. Chanyeol a legjobb barátom, nem engedem, hogy tönkretegye magát.
- Azt hiszem, fordított esetben én is megtenném ugyanezt a legjobb barátnőmért. - morfondíroztam.
- Na látod. És?
- Mi van?
- Történt valami a randin azon kívül, hogy megmutatta a kedvenc helyét és majdnem eljárt a szája?
- Kellett volna történnie bárminek is?
- Tudod, mire gondolok. - húzta sunyi vigyorra a száját.
- Nem! Fúj, te nevezed magad pszichológusnak? Perverz!
- Megtudhatnám, hogy te ki vagy? - mordult rám egy nem épp kedves férfihang. Szemöldökráncolva fordultam meg, nem értve, miért sápadt le Baekhyun annyira. Meglepetésemre, egy húszas évei elején járó fiúval néztem farkasszemet. Talán még nagykorúnak sem mondtam volna. A haján látszott, hogy nem olyan régen lett barna, de nagyon jól állt neki. Egyszerű fekete pólója és farmerja alapján nem nézném ki belőle, hogy hihetetlenül elegáns stílust képviselne. Viszont a tekintete még engem is meghökkentett. Talán megszokhatta, hogy az emberek mindig meghátráltak tőle, de túl rossz emberrel akadt össze.
- És te ki vagy?
- Én kérdeztem előbb, úgyhogy válaszolj! - sziszegte.
- Nekem meg ne pattogj. - feleseltem.
- Baekhyun, ki ez? Talán a szeretőd? - úgy tűnt, ellenem feladta a harcot. De még mindig nem értettem, ki ez, hogy itt kérdőre vonjon.
- Dehogy! - ellenkezett a megszólított. Sosem láttam még ilyen idegesnek.
- Akkor mégis ki a fene ez a liba itt?! Elmegyek néhány hétre és te máris...
- Fogd már be a szád! - rivalltam rá. - Akkor se jönnék vele össze, ha fenyegetnének, azt meg, hogy a "szeretője" vagyok, szívd vissza öregem!
- Velem így senki nem beszél! - förmedt rám.
- Én mégis itt vagyok. - vontam vállat.
- Oké, hagyjátok abba! - Baekhyun próbálta megakadályozni, hogy kitépjük egymás haját. - Lulu, ő itt Sojin, már meséltem róla neked. Sojin, ő pedig itt Luhan, az én... szóval a barátom.
- Várj. A barátbarátod, vagy a haverbarátod? - ráztam meg a fejem.
- Meleg vagyok. - vigyorgott rám erőltetetten.
- Értem. - még a lélegzetem is elakadt, miközben a tekintetem Luhan és Baekhyun között cikázott. Most, hogy mondják, tényleg melegeknek tűnnek...
- Szerintem két percen belül elszalad.
- Nem. - hunytam le a szemem, hogy véletlenül se fojtsam meg Luhant. - Vannak melegek ott is, ahol dolgozom, szóval egyáltalán nem ítélem el őket. A te akcentusod viszont borzasztó, szinte egyből leszűrtem, hogy kínai vagy.
- Te kis...
- Luhan hyung! - na tessék. Egyedül én fogom utálni ezt az embert, mert még Chanyeol is örült a jelenlétének. Kivágta az iroda ajtaját és jól megfojtogatta a kínait. - Mikor érkeztél haza?
- Két napja. - mosolygott rá.
- Hyung? - értetlenkedtem. - Hány éves is vagy? - döntöttem oldalra a fejem.
- Huszonöt, tehát tuti nálad idősebb. - húzta ki magát.
- Ne legyél olyan nagy arcú. A te korodban én aggódnék. - ilyenkor szerettem bunkó lenni.
- Az én... meghalsz! - már emelte volna a kezét, de a colos gyorsan cselekedett és megállította.
- Ugyan, ne veszekedjetek. - nevetgélt. - Biztos csak félreértettétek egymást!
- Olyasmi. Lulu azt hitte, hogy szeretőt tartok. - dünnyögte Baekhyun. Még egy ilyen bolondokházát...
- Mindegy is, én megyek. Jó szórakozást. - gúnyolódtam, majd egy intés kíséretében kiviharzottam onnan. Annyira felidegesített az a szemét, hogy legszívesebben lekevertem volna neki egy akkorát, hogy megszólaljon.
Még hazaérve is csak fortyogtam magamban, és a világért sem adtam volna igazat Luhannak.
Készítettem magamnak egy teát, elővettem a laptopot, és átnéztem a jövő heti menetrendet, majd nekiláttam a szerződés böngészéséhez, amit az új srác, Oh Sehun részére kellett kiállítani, hogy véglegesen is az ügynökség tagja lehessen.
Már az emaileket nézegettem, amelyek a srác ajánlásait taglalták, mikor csengettek.
Megdörzsöltem a szemem és kicsoszogtam a bejárati ajtóhoz, hogy azt kinyitva teljes sokkot kapjak.
- Hát te meg hogy a francba találtad ki hol lakom? - akadtam ki.
- Utánanéztem. - villantotta rám mind a harminckét fogát.
- De...
- Figyelj, Luhan hyung rettentően kiborító tud lenni, de ha megismeri az ember, akkor nagyon megszereti.
- És azért jöttél, hogy mindezt elmondd?
- Nem egészen. - fújta ki a levegőt. - Nem... nem jönnél el velem vacsorázni?

 

2016. május 5., csütörtök

Hey, Doctor! - 5. Rendelés

***Sojin POV***

"Chanyeol vőlegény volt..."

- Tessék? De hát akkor...
- Nem vetted észre a mondatomban a múlt időt? - volt. Valóban ezt mondta. De...
- Miért csak volt? - kérdezősködtem.
- Tudnod kell, hogy ezt nem szabadna elmondanom Chanyeolról. Ha úgy döntesz, beleegyezel, akkor meg kell várnod, míg ő nyílik meg neked.
- Vagyis nem mondhatok neki semmit arról, hogy tudok róla.
- Pontosan. Menni fog? - bólintottam. - Tehát kezdem az elejéről. Chanyeol a legjobb barátom, amióta megszülettem. Bár nem is volt olyan nehéz ismernünk egymást, mert a szüleink cégei összeköttetésben állnak egymással. Elválaszthatatlanok voltunk és az összes iskolánkat együtt végeztük, így amikor leérettségiztünk, kétség sem fért hozzá, hogy tizennyolc éves fejjel rögtön továbbtanulunk az orvosin. Az egyetem első évében Chan megismerkedett egy lánnyal. Tényleg szép volt, de attól féltem, túl rossz vége lesz a kapcsolatuknak és így is lett. Chanyeol megkérte a lány kezét.
- Ez miért baj?
- Várj, még folytatom. - intett le. - Ősz volt akkor, az utolsó évünk, és mindenki boldognak látszott. Éppen otthon ültem, mikor az az idióta zokogva beállított, miszerint a menyasszonya elment Angliába, visszaadta a gyűrűt és mindent egy levélben közölt. Nem beszéltek személyesen, csak azt a nyamvadt papírfecnit hagyta hátra. Ennek már két éve. Tavaly nyitottuk meg a közös magánrendelőnket, Chanyeol viszont gyökeresen megváltozott.
- Azóta ilyen szerencsétlen? - kérdeztem rá rögtön. Baekhyun apró mosollyal bólintott.
- Nem arról van szó, hogy a történtek előtt sosem mosolygott, épp ellenkezőleg: ő volt a móka középpontja. Igazából csak annyiban lett rosszabb a helyzet, hogy mindent ezzel old meg. Nem mutatja ki senkinek az igazi érzelmeit - talán én vagyok a kivétel -, pedig meg kell tennie, különben hamarosan azonosul a maszkjával. A nők nem veszik komolyan, csak egy idiótát látnak benne aki nem képes elkötelezni magát, ezért egy randinál vagy egy éjszalánál többet sosem tudott összehozni az adott nővel. Egy idő után abbahagyta a próbálkozást.
- És nekem ebben az lesz a szerepem, hogy összekaparjam a földről. - bólogattam.
- Lényegében.
- És miért pont én? Ennyi erővel kiszúrhattad volna akármelyik másik lányt az ügynökségnél...
- Ez egyszerű. Mert úgy érzem, a te életed is rossz síneken futott.
- Honnan veszed?
- A munkám sok mindenre megtanított és rajtad érezni, hogy nincs minden rendben. Ha elmondanád...
- Felejtsd el.
- Nézd, Sojin. Pszichológus vagyok, köt a titoktartás és amúgy sem tudnám kinek elmondani.
- Figyelj, én még nem készültem fel rá, hogy kikotyogjam.
- Akkor kössünk még egy alkut.
- Nem volt még eleged az alkukból? - tettem fel a költői kérdést, ő pedig elröhögte magát és felállt, kikerülte az íróasztalt, majd mellém lépett és kezeivel bizalmasan átkarolt. - Te most udvarolsz, vagy mi az Isten?!
- Ha úgy érzed, eljön az ideje, elmondhatod nekem, az ajtóm mindig nyitva áll. De kérlek, próbáld meg.
- Nem is tudom. - rágcsáltam a szám szélét. - Hanin kívül senki nem tud rólam semmit és legfőképp nem szokásom embereken segíteni...
- Kérlek! Nagyon fontos lenne...
- És mi a garancia rá, hogy ez nem valami csapda?
- Akármit megteszek, hogy megpróbáld és nem stílusom elrabolni fiatal nőket ilyen hazugságokkal.
- Legyen. Megpróbálom, de nem egyedül viszem el a balhét! - figyelmeztettem.
- Nekem tökéletes! - csapta össze a tenyereit boldogan, olyan csillogással a szemében, mint egy ötéves kisfiú. - Nem is akartam mindent rád hárítani. Egyébként amiatt ne aggódj, hogy rád másznék! - kacsintott, de nem értettem, mire akar kilyukadni.

***Chanyeol POV***

Újabb középiskolás lányok és már nem tudom, hanyadik "oppa, úgy randiznék veled!" felkiáltás. Hogy lehet, hogy ilyen korban képesek ilyen szégyentelen dolgokra? Komolyan.
A másik véglet az idősebb nők, akik négy-öt évvel felettem jártak, és rettentő zavarba ejtően flörtöltek.
Minek is választottam ezt a pályát?
Örültem, hogy vége volt mára, összeszedtem a cuccom és hazaindultam, hogy szokás szerint magamba forduljak az egész napos vigyorgás után.

Amint betettem a lábam a lakásba, ledobáltam a cuccom és rögtön be is estem az ágyba.
Elmerengtem az életemen, a szüleimen, Baekhyunon, a munkámon. Mit kéne tennem? Már egyszerűen képtelen vagyok közel engedni magamhoz nőt, mert mindegyik ugyanazt csinálja; kiszedi a pénzt a zsebemből, vonzónak találja, hogy orvos vagyok aztán ha megun, lelép, vagy ha megismer, nem lát bennem elkötelezettséget. Legalábbis azok, akikkel találkozgattam szinte sugározták, hogy nem számítanak másra.
Zörögni kezdett a telefonom és mikor megláttam a kijelzőn Baekhyunt, mosolyra derült az arcom. Ő volt az én egyetlen támaszom, a világ legjobb barátja.
- Szia, Baekkie.
- Chanyeol! Szombaton randira mész! - még a becenéven sem akadt fenn, rögtön belevágott a közepébe. Várjunk csak...
- Tessék!? Baek, én is örülök neked, igen, jól vagyok, most értem haza...
- Oké, oké, csak hallgass végig!
- Egyáltalán hol vagy?
- Mi az, hogy hol vagyok? Elfelejtetted, hogy ezen a héten egy órával később mászok ki az irodából..
- Igaz, bocsi... de egymás mellett dolgozunk. - röhögtem el magam.
- Mellékes. Szóval randizol szombaton.
- Kivel? Baekhyun, mit csináltál? - értetlenkedtem.
- Beszéltem Sojinnal az érdekedben. Szívesen!
- Én megfojtalak!
- Igent mondott, úgyhogy fogd be!
- De...
- Nincs de! Szombat, délelőtt tizenegy, randi. Most pedig ha megbocsátasz, mennem kell, mert Luluval sem beszéltem már egy hete. - és lecsapta.
Hát ezt nem akarom elhinni.



2016. április 26., kedd

Hey, Doctor! - 4. Rendelés

***SoJin POV***

"- Randizz Chanyeollal."

- Elment az eszed? - prüszköltem. - Mégis milyen alapon utasítgatsz te engem ilyesmikre?
- Hidd el, megvan rá az okom! - ellenkezett. - Chanyeolnak szüksége lenne...
- Pszichológus vagy, nem igaz? Akkor oldd meg, ne fárassz ekkora baromsággal.
- A stílusodból ítélve neked sem volt minden rendben az életeddel. - hajolt közelebb.
- Tessék? - szűkítettem össze a szemeimet.
- Mondom, neked is voltak problémáid, ahogy neki is. Minden embernek szüksége van segítségre és ezen egy szakmámbeli nem mindig segíthet.
- Mi közötök van nektek a magánéletemhez? - szűrtem a fogaim között egyre idegesebben. Mit képzel magáról ez a kis...
- Semmi, ezt bevallom. De...
- Jobb lenne, ha a haverod után mennél. - vágtam a szavába. Kicsit csalódottan meredt rám.
- Legyen. De mindenesetre itt a névjegyem... ha meggondolod magad. - azzal lassú léptekkel elhagyta a helyiséget. Erősen elgondolkodtam rajta, hogy kivágom a kukába a hülye kis fecnit, de végül feltettem a teendőim táblájára.
- Még egy ilyen kotnyeles srácot, mint ez... - sóhajtottam, majd ismét szóltam asszisztensemnek. - Alice, legyen szíves elvinni a csészéket, és hozzon nekem egy pohár vizet és egy fájdalomcsillapítót. Köszönöm.

~~~

- Rosszul nézel ki.
- Köszönöm, Hani. Rengeteget segítesz, tudod? - gúnyolódtam.
- Ugyan, süt rólad, hogy gondjaid vannak! Miről beszéltél te azzal a két pasival? Ne kínozz már, három napja rohangálok utánad, hogy elmondd!
- De semmi...
- Ki az, aki mindig segített neked? - vágott közbe dühösen. - Ki az, aki jobban ismer bárkinél? Eléggé sértő, hogy amíg én mindent igyekszem veled megosztani és próbállak a jobb irányba terelni, annyit sem kapok, hogy "dugd fel a kíváncsiságod magadnak."
Attól tartok, tényleg megbántottam és valamilyen oknál fogva igazat is adtam neki.
- Az a helyzet, hogy... egy filmet néztem.
- Filmet? - lepődött meg.
- Olyasmi. A címére már nem emlékszem, csak arra, hogy volt két jó haver és egy lány, akit megismertek egy szép napon. Az egyikük aztán hirtelen azzal traktálta a lányt, hogy randizzon a másik sráccal, mert mindkettejüknek van probléma az életében és szükségük lenne egymásra.
- És mit válaszolt a csaj?
- Nemet. Azt mondta, hagyják őt békén és ez egy nagy hülyeség.
- Gondolom, sírás lett a vége. - morfondírozott.
- Honnan tudod? - pislogtam.
- Mert az a liba nagy birka volt, amiért ezt feladta. Elmondásod alapján egy antiszociális hülye lehetett, hiszen biztosan volt rá oka a srácnak ezt kérni. - jogos. Baekhyun pszichológus; meg lehetett az ok, amiért ilyen marhasággal állt elő.
- Azt mondod?
- Igen. - bólogatott. - Szerintem ilyet nem kérne senki még a hozzá legközelebb állótól sem, mert ez egyszerűen rohadt nagy bénaság. Most képzeld már el... én odaállnék mondjuk az új gyakornokunk elé. Hogy is hívják? Sehun. Szóval odaállnék elé és kijelenteném, hogy "Halihó, randizz már Sojin barátnőmmel mert éppen nincs pasija, te meg nem nézel ki rosszul." Semmi logika. Ha lefordítjuk konyhanyelvre, akkor úgy hangzana, hogy "minden okkal történik".
- Hani... azt hiszem, ezt meg kell köszönnöm.
- De mit? - értetlenkedett, én azonban már az előtér felé tartottam. - Yah! Sojin!

***Baekhyun POV***

"Nesze neked, Byun Baekhyun". Még hogy pszichológus... komolyan mondom, meg sem érdemlem a diplomát. Már nem is számolom az időt, mióta próbálok segíteni Chanyeolnak, aki szinte a testvérem, ehelyett végig kell néznem, ahogy napról napra egyre rosszabbul a helyzet.
Tudtam - talán én a legjobban -, hogy a bárgyú viselkedése, a bénázása, a szerencsétlensége nem igazán rá vallott. Jó, az igaz, hogy nem is volt soha az a komoly típus, mindig nevetett és viccelődött, de nem így és azt legalább szívből tette.
Ebben a lányban találtam olyat, ami méltó lenne arra, hogy gatyába rázza Chanyeolt.
De hogy a büdös francba gondolhattam, hogy odaállítok a csajhoz és tényként parancsolom neki, hogy randizzon a fülessel? Gratulálok, most meg is tudnám tapsolni magam.

Három napja nem hívott vissza és kezdtem feladni a reményt. A páciensek jöttek; valaki kezelésre, valaki csak bejelentkezni, esetleg időpontot egyeztetni, én pedig a nap végére örömtáncot tudtam volna járni, amiért befejeztem a mait.
Összepakoltam a cókmókom, hogy akkor készüljek, de ebben a pillanatban kopogtattak. Ó, hogy az Isten verje bele a...
- Szabad... - morogtam. Amint belépett, már nem is sajnáltam annyira az időmet, mint az előbb.
- Nem... nem zavarok? - bámult. Azonnal felpattantam.
- Dehogy. - ráztam hevesen a fejemet. - Hiszen én akartalak minden áron elrángatni ide.
- Akkor jó. - vont vállat és leült velem szemben. Egy darabig meredtem rá, majd észbe kaptam és visszaestem én is az ülőhelyemre. - Szóval...
- Elgondolkodtál?
- Ami azt illeti, rettenetesen nehezemre esik megtenni, amit egy idegen kér. - fonta karba a kezeit. - De ha elmondod, mik az igazi szándékaid velem meg a haveroddal, talán döntésre jutok.
- Igaz is. - köszörültem meg a torkom. - Először is tudnod kel, hogy Chanyeol vőlegény volt...




 

2016. április 17., vasárnap

Hey, Doctor! - 3. Rendelés

***Sojin POV***

Másnap délután amint esélyem volt rá, idegbeteg módjára álltam neki Haninak az öltözőjében.
- Miért nem említetted, hogy milyen ez az orvos?
- Először is: minek vagy itt, mikor pihenned kéne otthon? Másodszor: miért, milyen orvos? Bunkó?
- Hát te nem is... - összeráncoltam a szemöldököm. - Te ajánlottad, hogy oda menjek!
- Ja, igen! Park doktor. - bólogatott serényen. - Mi bajod van vele? Csak nem valami vénember?
- Te ezt komolyan kérdezed?
- Aha. Én nem hozzá járok, emlékeztetnélek, hogy a modellekhez jön a nőgyógyász minden hónapban.
- Igaz... - masszíroztam az orrnyergemet, majd benyúltam a zsebembe, hogy elővegyem a mobilom, de ekkor elért a felismerés. - Hani, szerintem én ott hagytam a telefont a rendelőben. De hülye vagyok! Tegnap óta fel se tűnt, hogy nincs meg!
- Nyugi, ne aggódj, megcsörgetem a mobilt és meglátjuk, ki veszi fel. - ajánlotta fel készségesen. Előhalászta a készüléket, megkereste a nevemet, két másodperccel később pedig kihangosította. Pattanásig feszültek az idegeim azokban a pillanatokban egészen addig, míg valaki meg nem szólalt a vonal túlsó végén. Utána már szerintem a szemem is rángatózni kezdett.
- Igen?
- Adja vissza a telefonom! - robbant ki belőlem.
- Örülök, hogy hívott, kisasszony.
- Várjunk. Maga nem az idióta orvos tegnapról. - motyogtam.
- A nevem Byun Baekhyun. - mutatkozott be illedelmesen.
- A  pszichológus?
- Szóval emlékszik a névtáblára. - kuncogott. - Ne aggódjon, megkapja a telefont, csak árulja el hová vigyük, mert fogalmunk sincs róla.
- Miért nem hívtak fel arról az átkozott vacakról valakit, hogy megkérdezzék? - akadtam ki.
- Kisasszony, nézze. Lehet, hogy pszichológus vagyok, de nem kódfejtő. Nem állt szándékomban feltörni a képernyőzárat, szóval várni kellett, amíg valaki meg nem csörgeti a számát. Ami pedig Chanyeolt illeti, elfelejtette elkérni az ön adatait, ezért még annyira sem tudtunk tájékozódni.
- Oké, akkor még egy utolsó kérdésem lenne, utána elárulom a címet.
- Mi lenne az?
- Miért nem a maga barátja hívott, ha már egyszer nála hagytam ott a telefont?
- Ez kissé bonyolult. Ha megbocsát, akkor a címet...
- Gangnam fotóstúdió. - forgattam meg a szemem.
- Azt tudom, hol van. Ott találkozunk. - és már le is csapta azt az átkozott gépezetet. Már most elegem van mindkettejükből.

~~~

Épp az irodámban ültem és bámultam az új képeket a legújabb gyakornok modellünkről egy forró tea társaságában, mikor kopogtattak.
-  Miss Kim. - szólított meg elég gyér koreai akcentussal az asszisztensem. Nem panaszkodtam rá, hiszen nem rég költözött ide Angliából, majd beleszokik. - Két fiatalúr keresi önt, azt mondják fontos.
- Igen, tudom. - sóhajtottam. - Küldje fel őket. A lány meghajolt és kiment, tíz perccel később pedig az említettekkel tért vissza. Illedelmesen felálltam és meghajoltam, végül azért mégiscsak megkértem őket, hogy üljenek le. A tegnapi orvosom bugyután vigyorgott, a másik pedig engem nézett. Elég idegőrlő tud ez lenni hosszútávon, ezért megköszörültem a torkom. - Elnézést, a telefonom...
- Ja, igen. - Baekhyun kotorászott egy darabig a táskájában, mire előszedte, de végül diadalittas mosollyal helyezte le elém. - Köszönöm. És... ha már eljöttek idáig, kérnek valamit? Egy kávét vagy teát?
- Nem lenne gond egy kávé erejéig maradni? - furcsa volt ez a Chanyeol, most meglepően zavarban találtam.
- Akkor nem ajánlottam volna fel, ne aggódjon. - nevettem kicsit cinikusan.
- Maga fotós? - érdeklődtek. Bólintottam, közben megnyomtam egy gombot az irodai telefonon, hogy beleszóljak.
- Alice, hozzon fel két kávét, a tejet és cukrot külön, és még egy teát ha megkérhetem, köszönöm.
- Tegeződhetnénk? Nem gondolnám, hogy olyan nagy a korkülönbség közöttünk. - vetette fel az alacsonyabb, amire bólintottam. - Megkérdezhetjük... mennyi idős vagy? - sóhajtottam egyet.
- Huszonegy múltam. De ez miért érdekes?
- Nagyszerű! - tapsikolt. Úgy meredtem rá, mint egy idiótára, ezt pedig észrevette és kissé visszavett. - Úgy értem, mi csak két évvel vagyunk idősebbek nálad. Jé, ki kell mennem a mosdóba! - pattant fel. Kezdtem nagyon furcsállni, de azért eligazítottam.
- Ahogy kimész az irodából, fordulj jobbra és kiszúrja a szemed. - bólintottam.

Kettesben maradtam a kínosan feszengő nőgyógyásszal.
- Rosszul vagy? - vontam össze a szemöldököm.
- Dehogy. - nevetett fel, de ez is csak amolyan "mindjárt-megöl-ez-a-némber" volt.
- Ne aggódj, még nem vertem agyon senkit. - próbáltam feldobni, de nem volt az erősségem más emberek szórakoztatása, éppen ezért megváltásnak véltem, mikor Alice megérkezett a kért italokkal, de a csend szinte akkor visszatért, mikor távozott. Felpattantam hát, hogy legalább azzal elfoglaljam magam, hogy kiszolgálom őt. - Hogyan szereted a kávét?
- Uhm... én tejjel és cukor nélkül iszom, viszont Baek tej nélkül és két cukorral szokta. - válaszolt, én pedig úgy csináltam. Általában csak azoknak szoktam így ugrálni, akik magasabb rangban állnak és fontos emberek, ezért nagyon reméltem, hogy nem néznek a végén még házi cselédnek. - Köszönöm.
- Itt vagyok! Nahát, köszönöm szépen! - ragyogott fel az arca a kávé láttán, amire csak biccentettem egyet, de ő látszólag nagyon fel lett dobva, mert csacsogni kezdett. - Miről beszéltetek?
- Igazából semmiről... - vakarta meg a magasabb zavartan a tarkóját, ami valamiért aranyos volt, de a barátja rosszallóan bámult rá, amit nem tudtam mire vélni. - Akkor mi mennénk is. - köszörülte meg a torkát.
- Örültem a találkozásnak. - biccentettem.
- Channie, menj csak előre, kérdezni szeretnék valamit Sojin-sshitől. -  ezen mindketten meghökkentünk, de a colos csak bambán meghajolt és elhagyta a helyiséget, míg Baekhyun komoly arccal fordult felém. - Sojin, egy nagyon fontos dolgot akarok kérni.
- Mi az? - vontam fel a szemöldököm.
- Randizz Chanyeollal.


2016. április 16., szombat

Hey, Doctor! - 2. Rendelés

***Sojin POV***

Csak feküdtem azon a szerencsétlen ágyon, rajtam egy lepedővel vagy mivel, ugyanis semmi nem takart alul, jelenlegi orvosom pedig kiment pár dologért. Éreztem, ahogyan vörösödik a fejem mikor belegondoltam, mennyire megalázó helyzetben vagyok. Oké orvos, oké meg kell vizsgálnia, de a lányok nagy része nem érzi kínosnak a helyzetet?
- Itt is vagyok. - esett be, lepakolva a hozott cuccokat. - Elmondjam még egyszer, mi fog történni?
- Minek mondanád, ha elsőre is fel tudom fogni? - motyogtam.
- Bocsánat. - köszörülte meg a torkát. - Akkor kezdjük. A lepel rajtad marad, csak kicsit felhajtom. - magyarázta és így is tett. Bokámtól térdemig felgyűrte azt a zöld vackot. - Ne remegj, kérlek. Nem teszek semmi rosszat, ez csak egy vizsgálat. Meg egyébként is; láttam már ilyet. - nevetgélt kínosan megint.
- Nem csinálnád a dolgod? - mordultam rá. Végre befogta.
Hallottam, ahogy gumikesztyűt húz, végül hozzám ért. Azonnal összerándultam, mikor kezeivel olyan helyre tévedt, amit én soha nem engedtem meg senkinek, nemhogy még egy idegennek. Valami kattant, gondolom egy műszer-féleség lehetett. Ahogy elgondolkodtam, még annál is mélyebb vörös árnyalatot vett fel az arcom, hiszen... nem volt rossz, amit csinált, sőt...
- Mindjárt kész. - drága anyám... amint végzett, magamra kaptam a cuccom. - Nem találtam különösebben semmit, de rendesen felfáztál, ez még rosszabb görcsökhöz is vezethet. Ezt használd. - felírt valami gyógyszert, elvettem tőle a lapot, majd meghajoltam.
- Köszönöm. További szép napot! - és már rongyoltam is kifelé.
Annyira... kínos!

***ChanYeol POV***

Ez a lány elég összetett esetnek tűnt és mint arra bizonyságot kaptam, az is volt.
Kicsit félretettem azt a nem éppen mellékes tényt, hogy milyen gyönyörű és igyekeztem a vizsgálatra koncentrálni. Csak tudnám, minek lettem nőgyógyász, amikor minden női bájtól elkap a szerencsétlenség.
Igyekeztem a lehető leggyorsabban elvégezni a vizsgálatot, hogy minél hamarabb végezzek.
Éreztem, ahogyan remeg a kezeim közt fekvő lány és ez rettenetesen zavarba hozott engem is.
Ujjaimmal kicsit beljebb hatoltam a hüvelyben, és ekkor ismertem fel egy rendkívül érdekes tényt: ez a lány még szűz volt, ergo nem létesített szexuális kapcsolatot senkivel, ami manapság elég ritkának számított. Máris nagyot nőtt a szememben Sojin.
Amint befejeztem a matatást, ő összekapta a cuccait, megköszönte a vizsgálatot és elrohant.
- De itt hagytad a... telefonod. - szaladtam utána, de ahelyett, hogy elértem volna, kollégámba és egyben legjobb barátomba ütköztem.
- Hát te mi az Istent csinálsz? - vonta fel a szemöldökét. - kilométerhiányod van?
- Az egyik betegem itt hagyta a telefonját, de már nem látom sehol. - lihegtem.
- Nocsak, előbújt belőled a perverz doktorbácsi? - kacsintott.
- Baek, menj már! - motyogtam. - Csak túlságosan ijedt volt és amint végeztünk, elrohant.
- Először volt nőgyógyásznál? - értetlenkedett. - Hány éves? Tizenöt?
- Hát... nem tudom...
- Chanyeol! Elkérted az adatait? - kerekedtek ki a szemei. Ajjaj.
- Az úgy volt... - itt megfogta a karom és berángatott az irodájába, lenyomott egy székbe, helyet foglalt velem szemben és karba tette a kezeit. Tipikus pszichológus.
- Haver... eddig sosem felejtetted el ezt, ami nem mellesleg rettenetesen fontos lett volna. - nézett rám rosszallóan. - Mi vonta el a figyelmed?
- Te nem láttad, milyen szép volt, Baekhyun! - tört ki belőlem. Barátom ledöbbent.
- Azt mondod, tetszett amit láttál? Melyik része? - röhögte el magát, nekem pedig kellett egy kis idő, míg leesett a dolog, gondoltam visszavágok egy frappáns beszólással.
- Mindkettő!
- Jézusom, Channie, nem így szoktál válaszolni. - csóválta a fejét. - Mi lenne, ha visszavinnéd neki a telefont? Talán elindulna kettőtök között egy szikra.
- Nem is tudom... a személyisége elég nehéz...
- Miért, mit csinált?
- Elég nyíltan kifejezte, hogy nem sok kedve van velem cseverészni.
- Oké, akkor most figyelj rám, Park Chanyeol! Azt mondod, a lány nehéz eset? Azt mondod, szép? Akkor pedálozz és ismerd meg jobban.
- De...
- Nincs de! Elegem van már, hogy egyszerűen nem vagy képes a nők közelében férfi lenni. Nem viselkedsz velük úgy, ahogy ők igénylik, hanem előveszed az idiótát és játszod magad. Mitől félsz?
- Ez az, hogy semmitől! Egyszerűen... nem tudom, hogy bánjak velük Haneul óta...
Baek aggódva tekintett fel rám, mikor meghallotta az ominózus nevet.
- Azt hittem, már elfelejtetted. - jegyezte meg csendesen.
- Mintha annyira nehéz lenne elfelejteni őt...
- Nézd, Chanyeol. Ő elhagyott, elment. Én is tisztában vagyok a tényekkel, miszerint pontosan azóta változtál meg, de itt az ideje próbálkozni. Ha az segít, majd én elmegyek veled és ott leszek, mikor beszélsz azzal a te titkos betegeddel. - ajánlotta fel kedvesen.
- Köszönöm, Baek. Nem is tudom, mi lett volna velem az elmúlt két évben nélküled.

***


"Drága Chanyeol!
Tudom, ígéretet tettem neked, de attól félek, nem tudon
betartani. Mindketten fiatalok vagyunk még, az érzéseim pedig megváltoztak.
Angliába megyek egy ösztöndíjas programra, ott fogok diplomázni.
Remélem, a te utolsó éved is olyan lesz, mint amilyet elterveztél.
A gyűrűt visszaadom. Olyan nő ujjára húzd, aki megérdemli.
Lásd be, egy házassággal csak hátráltattuk volna egymás álmát.
Korai volt ez az egész, ráadásul mostanában nem is tudtam volna hozzád menni, 
hiszen meg kellene várni, míg elvégezzük a tanulmányainkat.
Ne feledd, amit mondtam a gyűrűvel kapcsolatban!
Vigyázz magadra, Park Chanyeol!

Sajnálom!"



2016. április 5., kedd

Hey, Doctor! ( EXO - Chanyeol ) Szereplők

Sziasztok! Megint egy minivel érkezem, méghozzá egy számomra elég érdekes témával.
Úgy döntöttem, nem írok bevezetést, hanem a szereplőkről megadott információkból kell merítenetek, hogy izgalmasabb legyen. ^^"
Én meg a hülye ötleteim, mi? :"D
A történetről röviden annyit, hogy először egészen más "bundát" kapott mind a sztori, mind a szereplők, de aztán mégis alakítanom kellett, hiszen tovább fejlődött az ötlet. Mit ne mondjak, elég nehéz is lesz megírni, mert éppen a főszereplőnek adtam elképzelhetetlen szerepet, a személyiségébe is ellentéteket raktam. Még nekem is nagyon új és nagy kihívás lesz, előre érzem.

Lássuk a medvét!

Ja, és még valami, majdnem el is felejtettem; +18! Oké, nem pornót akarok írni, de jónak láttam kitenni ezt az abszolút mellékes dolgot. :)

***










  • Neve: Park Chanyeol
  • Életkora:  23
  • Foglalkozása: nőgyógyász
  • Családja: egy nővér, szülők Amerikában
  • Egyéb: ártatlan, vigyorgó, szerencsétlen (minden téren), legjobb barátja Byun Baekhyun.

 

  • Neve: Byun Baekhyun
  • Életkora: 23
  • Foglalkozása: Pszichológus
  • Családja: szülők Amerikában és egy báty
  • Egyéb: perverz, imádja megmosolyogtatni az embereket, van egy párja Luhan, a legjobb barátja Chanyeol. A szüleik üzlettársak és így ismerkedtek meg.



  • Neve: Luhan
  • Életkora: 25
  • Foglalkozása: író
  • Család: szülők Kínában
  • Egyéb: szeret mosolyogni, de nagyon féltékeny típus, és aki nem ismeri, annak gyakran az idegeire mehet. Tudni kell kezelni a személyiségét.




  • Neve: Kim Sojin
  • Életkora: 21
  • Foglalkozása: fotós (természetet és modelleket fényképez)
  • Család: nincs
  • Egyéb: bunkó természete van, sokszor beszól az embereknek, hamar felidegesíti magát. Már senki nem tudja, hogy a környezetéből ki lenne képes hatni rá. Legközelebb Hani áll hozzá.



  • Neve: Ahn Heeyeon (Hani)
  • Életkora: 23
  • Foglalkozása: modell
  • Család: ?
  • Egyéb: Sojin legközelebbi és egyetlen barátja és egyben fotóalanya, aki tudja, miért ilyen a lány. Imádja megnevettetni az embereket, ő maga is csak nehezen erőlteti a komolyságot. Van egy vőlegénye (ő a történetben csak az abszolút említés szintjén szerepel, ezért nem is esik róla komolyabban szó, nem adtam neki karaktert)