A következő címkéjű bejegyzések mutatása: boldog. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: boldog. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. szeptember 5., hétfő

TÍZEZER! *3*

Sziasztok!! :)
Bevallom, és amint láthatjátok is, ezen a blogon nem szoktam
megjelölni a látogatottság növekedését, de ez... egyszerűen fantasztikus! :')
Tízezer... még kimondani is sok ezt a szót, na meg elképzelni, hogy ez megtörtént...
Csak kérdezem magamtól, hogy "Jesszus, ez komoly?!"
Aztán szépen lassan realizáltam és... egyszerűen WoW!
Oké, most mondhatnám, hogy ez sem különbözik a többitől, de hazudnék.
Ez az életem első olyan blogja, amit komolyan vettem és itt határoztam el először, hogy
én márpedig író leszek és nem adom fel.
Azóta keresztül ment pár változáson, lassan két évesek is leszünk, egyre többet fejlődik a blog, és úgy érzem én is. Köszönettel tartozom a csendes olvasóknak, az idetévedőknek, a kommentelőknek, az én drága Nővéreimnek és még sok más embernek, akik biztattak a kezdetektől az írásra! :)
A tízezer egy olyan mérföldkő, amelyet egy első blognál nagyon sokra tartok :')
Szeretnék minél többet írni, itt korántsem hagyom abba.
Ti pedig remélem, nem fogtok csalódni bennem! ^-^

Hwaiting! *3*

 

2016. június 20., hétfő

FIVE THOUSAND! *3*

Sziasztok!:)
Ötezer oldalmegjelenítésre lépett a számláló,
és itt sem hittem a szememnek először :D
Minden blogomon írok ilyen bejegyzést minden egyes
ezres meglépésekor, de egyszerűen nem tudok nektek elég köszönetet mondani!:)
Köszönöm Unniem, hogy mellettem állsz!
Köszönöm a kommentelőknek, akik figyelemmel követnek!
Köszönöm a csendes olvasóknak, hogy olvassák a blogon szereplő történeteket!:)
Mindenkinek köszönöm mindent, és ezt minden egyes ilyen alkalommal
le fogom írni, hogy tudathassam a világgal, mennyire boldoggá tesztek! <3
Igyekszem továbbra sem feladni és csalódást okozni nektek!^^
Hwaiting!*3*

 

2016. május 9., hétfő

FOUR THOUSAND *3*

Sziasztok!
Megérkezett a négyezer látogató az oldalra!:)
Nagyon nagyon boldog vagyok, hogy elértem idáig, méghozzá
a Ti segítségetekkel, amiért rettenetesen hálás vagyok! :)
Köszönöm szépen a bizalmatokat és igyekszem mindent úgy írni, hogy ne csalódjatok
semmiben!^^
Tényleg nagyon köszönöm a megtekintéseket és a kommenteket is, 
azok meg aztán pláne jól estek! <3
Hwaiting! *3*


2016. május 6., péntek

Ha nem lennél... ( EXO - BaekYeol )

Ha nem lennél, fogalmam sem lenne, mit kezdenék nélküled. Négy együtt töltött évünk alatt többet voltam boldog, mint egész eddigi életemben.

Ha nem lennél, nem tudnám úgy tartani minden nap a mosolyomat, hiszen a te arcodon lévő széles görbület éltet. Mit is mondhatnék, imádom, mikor vigyorogsz.

Ha te nem lennél, nem tudom, ki lenne az, aki ilyen könnyedén elvarázsolt volna. Azt mondják, a lélek a legszebb, a külső nem számít, de azért meg kell hagyni, nem biztos, hogy akárkibe beleszeretnék csak a lelke alapján. Ilyen manófülei, ilyen langaléta alkata, ilyen gyönyörű szemei, és - mint említettem - ilyen csodálatos mosolya csak egy valakinek van, az pedig csakis te lehetsz.

Ha nem lennél...
.
.
.
... most nem feküdnék nyakig tortában, miközben azt üvöltözöd, hogy mekkora szuper egy ember vagy te, amiért először köszönthettél fel.
- Boldog szülinapot, Baekkie! - óbégatod a képembe, aminek következtében rögtön elkezdek tízig számolni, hogy ne ugorjak neked, de te megint mindent helyrehozol. Mint mindig. Lenge puszit hintesz ajkaimra, pillanatok alatt körbeleng minket az a különleges aura. Mosolyod lehervad az arcodról, és mélyítesz csókunkon, majd szándékosan cuppanva válsz el tőlem.
- Tudod, már belenyalakodtam a tortádba, mielőtt hozzád vágtam volna. Akkor is édes volt, de most valamiért jobban élveztem.
- Kussolj és gyere vissza. Ha már elkezdted fejezd is be, most az én szülinapom van. - vigyorgok, a krémes sütit pedig eszem ágában sincs leszedni a fejemről.
- Ó, igen, máris. - kuncogsz. - Azt hittem, drasztikusabb büntetésre számíthatok tőled...
- Majd holnap. - vonok vállat és teljesen magamra rántalak, úgy csókolva tovább.

Park Chanyeol, ha te nem lennél.... ki kéne találni.

Nagyon boldog születésnapot kívánok neked, Baekhyun! :) Remélem, mindig megtartod a mosolyod, még ha lehetetlen vállalkozásnak is tűnik. Hwaiting! *3*

2016. március 23., szerda

Give me everything... ( [EXO] Kris Wu, +18)

Amióta Ő kilépett, még annyira sem mertem elmondani Suhonak a kapcsolatomat vele. Végülis a bátyám volt, megértettem.
Először természetesen Yifanra haragudtam, de egy héttel a kis magánakciója után felhívott és kitálalt; egyszerűen nem bírta már elviselni a nyomást, hogy tovább hajszolták őket a többieknél, hogy mindenre amit tett, ferde szemmel néztek, több korlátoltságot kapott egy átlagos idolnál, és a lista még hosszú. Persze, hiszen Ő és a többi kínai származású tag nem volt "egyenlő" az ügynökség igazgatójának szemében, mint koreai társai.
Mindezek után megkönnyebbültem picit, hogy nem a többiekkel való konfliktus miatt hagyott ott mindent. Neki ők maradnak a második családja. Mindig.

Valamit azonban egyikük sem tudott: a viszonyomat Krisszel. Suho még akkor megtiltotta, hogy bármelyikük megkörnyékezzen a bandából, mikor először bemutatott nekik. Ez persze érthető volt, mivel engem még a maknaenál is fiatalabb életkorral áldott meg a Sors. És ha belegondol az ember, hogy Yifan most huszonöt, én meg tizenkilenc, Joonmyun felhagyna minden baráti szeretettel és agyonverné Őt, miután felgyújtja.
Éppen ezért érthető módon sajnos titkosított keretek között élvezhettem a vele töltött kevéske időmet, amivel nagy ritkán megajándékozhattuk egymást, ez pedig immár fél éve tartott. Időközben Luhan szintén elhagyta a családot és Tao is kezdett leválni, ami csak fokozta a stresszt és a szomorúságot, a bátyám pedig rossz vezetőnek tartotta magát.
Duplán annyira vágytam az ilyen depressziós időszakban a páromra, a támaszomra.
Fájt, valahányszor elváltunk, ezért egyre nehezebbé vált a találkozás, mikor tisztában voltam azzal, hogy ezt így túl sokáig nem folytathatnánk.

~~~

- Azt hittem, álmodom, mikor felhívtál, hogy eljössz. - bújtam hozzá. Beszívtam bódítóan férfias, kellemes illatát, amelyről az összes mocskos és édes emlék is az agyamba tolult. Annyira hiányzott kívül-belül a közelsége, hogy sikítani lett volna kedvem, mikor telefonált.
- Tudom, nem éppen a legfelhőtlenebb a kapcsolatunk, de minden percben gondoltam rád. - éreztem, hogy beharapja alsó ajkát, kezei pedig besiklottak farmeromba, hogy fenekemet kényeztessék.
- Luhan kilépett és Tao...
- Tudok róla. - sóhajtott. Apró könnyek gyűltek a szemembe.
- Mondd, meddig fog még ez tartani? Minek vesznek fel kínaiakat és más külföldieket, ha csak bántják őket? Nem akarok még több tagot elveszíteni, Yifan! Már Joonmyun is teljesen meg van győződve róla, hogy ő a világ legrosszabb leadere...
- Sajnálom, de azt hiszem, meg kell tudnod őket is érteni, ahogy engem is. Ezt képtelenség hosszútávon bírni. Boldogabbak lesznek így. Suho pedig igazán befejezhetné ezt, nála jobb vezetőt soha nem ismertem még és ez akkor sem változik, ha SM papa egy seggfej.
- Ezzel próbálom nyugtatni magam én is. - motyogtam mellkasába. - De térjünk vissza ránk. - váltottam gyorsan témát, hogy ne a pocsék dolgokról kelljen már beszélni a találkozásunkkor, amely úgysem tarthat olyan sokáig.
- Igaz is. - köszörülte meg a torkát. - Borzalmas volt ez így nélküled...
- Ja, persze. Szerintem te nem szenvedtél annyit, mint én. - húzódtam hátrébb durcásan, Kris pedig meghökkenve bámult rám. Hát igen, előmászott belőlem a zöld szörny, de eleget nyáladzottunk. - Először is: miért nincs hajad? Másodszor: ki volt az a csaj a klipben? És harmadszor: egyáltalán mi volt az a klip? Azt hittem, infarktust kapok, de csesztél tájékoztatni róla engem, a barátnődet!
- Hé, nyugi. A hajam lényegtelen, csak kellett valami drasztikus a kilépésem után.
- Ezért megszabadultál az egésztől. - vettem cinikusra a figurát. - Hallottál már a hajfestékről?
- Kérlek, Haneul, ne köss bele még ebbe is. - sóhajtott fáradtan. - Majd megnövesztem, jó?
- Ne haragudj, csak... túl sok a nyomás. - dőltem még jobban mellkasának. 
- Tudom és melletted állok. A "Bad girl" téged juttatott eszembe. - húzta vigyorra a száját.
- Mi? - nyögtem ki meglepetten.
- Amióta csak havonta látlak, kikészülök. Felgyülemlett bennem az összes vágy, minden emlék irántad és megcsináltam a videót. Féltékeny voltam, hiszen több férfi vesz körbe, miközben én nem vagyok melletted. Eszembe jutott, mennyire szeretnék több időt tölteni veled, de egyre nehezebb, hiszen egy ország választ el minket, na meg hogy titkolózunk. Én nem ehhez vagyok hozzá szokva. Nem az én stílusom. - itt elröhögtem magam, de ezt ignorálta. - Te meg lássuk be, elég szeszélyes nőszeméllyé változtál, mióta... - direkt nem fejezte be a mondatot, mert tudta, hogy kitalálom. Arra gondolt, hogy mióta először lefeküdtünk és egyúttal elvette a szüzességem, kicsit merészebb lettem és eltűnt a félénk énem, pláne ha kettesben maradtunk.

Egy darabig szemeztünk, végül rám vetette magát és kicsit durván kezdett csókolni, amit pillanatnyilag nem akartam a szemére vetni. Nyála keveredett az enyémmel, nyelvünk hosszú ideig csatázott, a hotelszoba levegője pedig fülledté vált.
- Yifan... - haraptam a nyakába. Felhördülve tépte le rólam a ruhám, majd két ujját rögtön felhelyezte, szenvedélyesen, de mégis gyengéden mozgatva. Csillagokat láttam, csípőmet türelmetlenül nyomtam előre, hogy hosszú ujjai eltalálják azt a bizonyos pontot, amitől mindig hangosabb voltam a kelleténél.
- Suho tud róla, miket művelünk? - húzta ki testrészeit félig felhúzott szemöldökkel.
- Ha tudná, nem ismerne rám. - nevetgéltem.
Kicsit változtattam helyzetünkön, csípőjére ülve hámoztam le a pólót róla, az összes tetoválására adva egy csókot. Bőre szinte égetett. Ahogy nyálamat is bevontam a játékba, még jobban felizgult; máris keményebb volt odalent.
- Csak nem szeretnél valamit? - incselkedtem.
- Ha most nem hagyod ezt abba... nagyon bedurvulok. - fenyegetett, de pont ezt akartam.
- Miért? Anélkül nem megy? - suttogtam, egyenesen szemeibe nézve. Kész vége, eltört a cérna, elszakadt a pohár, Kris megőrült, újra betapasztotta hát számat sajátjával. Csókunk nem volt épp érzéki, de tudtam hogy szeret és minden egyes érintésével azt sugallta; nem akar elengedni. Úgy döntöttem, átveszem az irányítást. Felsőtestétől lefelé haladtam, majd leértem nadrágja korcáig. Nem sokat tétováztam, lehúztam alsójával együtt, majd jobb kezemmel megfogtam álló férfiasságát és húztam egyet rajta, mire felnyögött. Felbátorodva adtam egy csókot érzékeny makkjára is, végül bekaptam azt. Hallani akartam a hangját, azt akartam, hogy nyögjön az élvezettől. Egyre többet engedtem be a számba, bár ez annak is volt köszönhető, hogy Kris akaratlanul is lökött egyet-egyet a csípőjével, végül megszántam és gyorsabban mozgattam a fejem rajta.
Azonban hirtelen egy rántást éreztem, Kris pedig kikerült a számból és nem pislogtam kettőt, mire alatta találtam magam. Szemembe nézett és egy mozdulattal belém hatolt.
- Ó, igen. - hunyta le a szemeit, miközben elmerült forróságomban. - Annyira vártam már ezt... - először lassan, még mindig lehunyt szemmel lökte magát, hogy csak a pillanatnak éljen, de megzavartam, ugyanis türelmetlenül beleharaptam a vállába. - Francba, ezt ne csináld! Túl izgató. - megállt a mozgásban, egyik kezével megtámaszkodott fejem mellett, másikkal az arcomat simította meg, majd gyengéden megcsókolt. - Örömet akarok neked okozni, Haneul...
- Én is neked. Éppen ezért gyorsíts. Kérlek. - pislogtam rá elködösült tekintettel.
- Ahogy akarod. - változott a pozíció, kezeimet a vállára helyezte, két lábamat a térdhajlatomnál csípőjére húzta és akkor kezdett neki az igazi tempónak. Sóhajaink és nyögéseink, sőt, nekem inkább már sikoltásaim töltötték be a szobát, Kris hátát karmolászva próbáltam a lehető legtöbbet nyújtani neki.
- Gyerünk! - hajtottam hátra a fejem, hogy Kris szája tökéletesen hozzáférjen a nyakamhoz. Azt akartam, hogy kiszívja, hogy nyomokat hagyjon, hogy mindenki lássa, rajta kívül senkihez nem tartozom.
- Bébi, el fogok... - morogta.
- Csak még egy kicsit. - préseltem ki magamból, és abban a pillanatban elért a vég, ő maga pedig bennem ment el. Nem tehettem róla, könnyekben törtem ki, ahogy párom fáradtan ráfeküdt mellkasomra, de szipogásaimat hallva felkapta a fejét és összeráncolt szemöldökkel meredt rám, kezeivel hevesen igyekezett letörölni a könnyeket az arcomról.
- Mégis miért sírsz? Ennyire rossz volt? Fájdalmat okoztam? - duruzsolta.
- Nem, csak... annyira jó érzés ez itt mind. Annyira jó érzés voltál és vagy te magad. Bárcsak ne mennél el holnap megint. - nyöszörögtem.
- Mondd csak, bébi szeded a gyógyszert? - annyira ledöbbentem, hogy megálltam a sírással.
- Te most komolyan... - ez a krokodil ilyen pillanatokban is csak a védekezésről tud dumálni? Megállok a fejlődésben.
- Kérdeztem valamit.
- Igen, szedem. - motyogtam. Ennyire vigyázni akar?
- Akkor állj le vele.
- Mi? Kris, mégis mit...? - elakadt a lélegzetem. Ő most komolyan arra akar kilyukadni, amire gondolok? - Teherbe akarsz ejteni? - makogtam. Elmosolyodott.
- Ha szerinted jó apa lennék, mi akadálya? Veled akarok feküdni és kelni, mindig melletted akarok lenni. Mert szeretlek, Haneul.
- Yifan... - el se hittem, amit mondott. - Ez azt jelenti, hogy mi ketten...?
- Ha te is akarod. - puszilt meg. - Suhohoz is visszamegyek és áldását kérem, sőt az egész banda előtt megkérem a kezed, ha kell.
- Mondtam már, hogy szeretlek? - azt hittem, elalélok ettől az embertől.
- Mondtad, de nincs megtiltva, hogy megismételd. - húzott magára, hogy egy újabb csókban egyesüljünk. - Én is szeretlek téged. - suttogta. Ezt hallottam utoljára, mielőtt elnyomott az édes álom.

2016. március 14., hétfő

For You - 4. Fejezet (Utolsó)



- Mit hallottál jól? - tette az ártatlant barátnőm, és pillanatnyilag nagyon hálás is voltam neki, hogy nem egyből a közepébe csapott szokásához híven.
- Ne nézz madárnak, YeoLeum-ah, mert én hallottam. - erősködött WooBin, de ezzel csak azt érte el, hogy az említett még hülyébbre vette a figurát.
- Nem nézlek madárnak, csak egyszerűen nem értettem a kérdést. - azt az ártatlan fejet, amit ekkor levágott, iskolában kéne oktatni, de minimum egy Oscart érdemelne.
- Oké, nem játszunk ilyet. Megkérhetnélek, hogy hagyj kettesben HaenBokkal? - a lány tanácstalanul felém pislogott és elég kétségbeesett fejet vághattam, de azért bólintottam, hogy most tényleg tegye, amit mondtak neki.
Miután tényleg nem volt más odabent, csak én és ő, kezdetét vehette a vallatás.
- HaengBok-ah. Nézz rám. - nyúlt az állam alá gyengéden és maga felé fordított. - Hallod? Kérlek... - a francba. Nagy nehezen a szemkontaktust is felvettem vele. - Azt mondtad a barátnődnek, amit én hallottam?
- Attól függ, mit hallottál. - kerülgettem a témát.
- Szerintem te azt nagyon jól tudod, hogy mit. Már csak azt áruld el nekem, hogy igaz-e.
- Én... WooBin... - most mit tehetnék? Mondjuk, már tökmindegy. Vagy elmondom neki az igazat és ezzel elüldözöm a francba, vagy nem mondom el és azért hagy ott, mert megunja a várakozást. Mindkettő esetén felmerül a kockázat, hogy a büdös életben nem látom őt többet.
- Ne félj, nem fogok elrohanni. - biztatóan rám mosolygott, de ezzel csak eltörte az amúgy is repedt mécsesemet.
- És ha igen, akkor mi van? - fakadtam ki. - Ha tényleg szeretlek, ha tök váratlanul olyat kezdtem érezni, amitől még én is megijedtem? Lehet, hogy kiszedted belőlem, WooBin és lehet, hogy ezzel egy olyan köteléket vágtam el kettőnk között ami visszafordíthatatlan, de akkor sem fogok tudni az érzéseimen változtatni a kedvedért...
- És ki kért meg, hogy változtass? - görbület bújkált szája szegletében, egyre feljebb kunkorodva.
- Te-tessék? - képedtem el.
- Hm. Azért levegőt vegyél, HaengBok-ah.
- Igaz. - köszörültem meg a torkom, majd kínomban felnevettem, ezzel értetlen pillantást kapva. - Tudod, mi a legjobb az egészben? - kérdeztem, de azt is inkább csak magamtól, mert választ nem vártam Tőle rá. - Az, hogy én soha nem leszek egy átlagos koreai fruska, aki heti egy hónapon át visítozik az oppájának, hogy megvegyenek neki valamit, mert inkább megdolgozom érte. Én soha nem leszek olyan, aki suli előtt minimum három órát tölt a sminktükör előtt. Én a természetességet jobban preferálom. Nem vagyok szép, nem vagyok tökéletes, de azt nem gondoltam volna, hogy a szerelmi életemet is elcseszem. - morogtam.
- Már miért cseszted volna el, HaengBok? - kérdezte kedvesen.
- Hát még kérdezed? - ráztam meg a fejem. - Hiszen egy olyan iránt érzek többet, aki elérhetetlen...
- Itt vagyok, elérsz. - nevetett.
- Te hülye vagy, vagy csak úgy csinálsz? - őszintén ledöbbentem. És ez jár egyetemre...?
- Nem, HaengBok. Nem vagyok hülye. - még mindig vigyorog.
- WooBin, legalább hatodjára mondod ki a nevem tíz percen belül és kezdesz nagyon felidegesíteni.
- Figyelj rám. - ült át az ágyamra, közvetlenül mellém, megfogva az egyik kezem. Automatikusan húzódtam távolabb testétől, azonban hiába minden sietség, a bódító és férfias illatát így is megéreztem. - Én nem viccelek, nem nézlek idiótának. Csak azt próbálom elmondani, hogy nem vagyok elérhetetlen. Itt vagyok, HaengBok.
- Azt akarod mondani, hogy... - nem mertem kimondani. Mi lesz, ha besülök? Ha nem azt akarja levezetni nekem, amit én gondolok, ha az egész csak egy álom... akkor én az életemre esküszöm, hogy itt csókolom meg a kórház közepén. Vigyora kiszélesedett és egyre közelebb hajolt.
- Pont azt. - és abban a pillanatban összeérintette ajkainkat. Drága édes Istenem, remélem, nem álmodom! Vagy ha álmodom is... soha ne ébredjek fel!

***Egy hónappal később***

- Nem fog menni. - motyogtam.
- De fog! - replikázott TaeMin, átkarolva a hevesen bólogató MinHo derekát.
- Figyelj. Ha minden szarra rástresszelsz, tényleg elbaszod. - vázolta YeoLeum, időközben fülénél húzva ki JongHyunt a tömegből, aki teli szájjal próbálta barátnője tudtára adni fájdalmát.
- Igaza van. Próbálj meg pozitívan hozzáállni a dologhoz. - apa jelent meg a bátyámmal szélesen vigyorogva.
Körbenéztem, de valami nem stimmelt. Ha ez sikerül... jó eséllyel bent leszek a művészeti egyetem táncos szakán jövőre. Ez még fontosabb felvételi volt még a középiskolainál, erre mindenki itt van, kivéve WooBint.
- Ha a pasidat keresed, mindjárt itt lesz, csak leragadt a gumicukroknál.
- Ki ragadt hol? - jelent meg az említett a hátam mögött, átkarolva a nyakamat, cuppanós és rendkívül ragacsos puszit adva az arcomra.
- Gumimaci illatod van. - fintorogtam.
- Van még. Kérsz? - vett egy darabot a szájába felém tartva azt, vészesen közelítve az én párnácskáim felé, és ki lennék én, hogy ezt megakadályozzam. Édes csókban forrtunk össze és nem sokkal később megéreztem két ananászos cukrot a nyelvemen. - Na?
- Egész finom. - villantottam rá legédesebb vigyoromat.
- Elmentek ti a fenébe! - hadakozott drága egyetlen testvérem.
- Irigy vagy, fiam? - vonta fel a szemöldökét apa. - Akkor nem ártana összeszedni magad és keresni valami nőt, nem unokák nélkül akarok meghalni. - a végén már ő is röhögött. Aztán megérkezett a felszólítás, hogy a táncosok sorakozzanak a színpad mögött, a vendégek pedig foglalják el a helyüket. Megint belém költözött kedves ismerősöm, a gyomorgörcs.
- Hallod, el ne kezdd a régi nótádat fújni, mert megkérem a pasidat, hogy valami mással tömje be a szád.
- YeoLeum, hagyjál már! - hápogtam.
- Csak egy tanács volt, de most, hogy mondod, nem is lesz rossz ötlet megosztani ezt WooBinnal.
- Azt próbáld meg!
- Bocsi, nem hallom! Mennem kell a nézőtérre, csak ügyesen!
- Rohadj meg. - dünnyögtem. Ekkor az Ő erős karjai újra körém fonódtak, ajkai lágyan cirógatták fülemet.
- Ne aggodalmaskodj. Tudom, hogy a legjobb leszel és magasan vered az összes versenyzőt.
- Bár így lenne. - hunytam le a szemeimet.
- Így lesz. Hajrá. - nyomott még egy puha csókot a számra és elindult kifelé, de elkaptam a karját.
- WooBin!
- Igen?
- Szeretlek. - leheltem. Látszott rajta, hogy meglepődött, de szinte azonnal elvigyorodott.
- Én is szeretlek, Boldogságom.

Anya... köszönöm, hogy a világra hoztál. Igyekszem én is olyan társ, olyan ember lenni, mint akkor te. Azzal a különbséggel, hogy mindent megteszek, amit te szerettél volna. Hogy büszke legyél Rám. A lányodra.

***VÉGE***

Mó-sshi, ezennel a végére értem a Neked készült fanfictionnek. Csak ennyi rész telt, hiszen ha sokáig húztam volna, kevésbé lenne... meghitt, vagy hogy is mondjam. Nagyon remélem, hogy nem okoztam csalódást, bár ebben nem vagyok száz százalékig biztos. Csak reménykedem. :) Őszintén kívánom, hogy még beszéljünk párszor, mert remek ember vagy és azt hiszem, emlékszel, mikor arról beszéltünk, amit a történet utolsó két sorában írtam. :) 

Hwaiting, Mó-sshi! *3*

Csigusz~

2015. december 24., csütörtök

Snow Flake (EXO - D.O)

Sziasztok! Ezennel meghoztam nektek a karácsonyi ajándékom, remélem, mindenkinek tetszeni fog,
és azért is különleges ez a nap, mert ma lett a blog egy éves. Az első ilyen komoly blogom, amit már szinte "munkaként" csinálok :")
Talán ezért is ilyen rendezetlen vagy nem is tudom, mi a jó szó rá, akkoriban még nehezen indultam><"
Jó olvasást kívánok mindenkinek! :)

***

Azt mondják, hogy ha egy szerelmespár a hóesésben csókolja meg egymást, örökké együtt lesznek. 
Egészen a mai napig nem értettem, mire mondják ezt, de végül mégis sikerült rájönnöm.

~~~

 Összedörzsöltem a két kezem, ahogy beléptem az iskola, azon belül a terem ajtaján. Megint olyan megszokott és monoton légkör fogadott, mint minden áldott nap, azonban tudtam, hogy ma délután mindenki felélénkül egy kicsit. Ugyan miért ne örülnénk, hogy az utolsó tanítási napon veszünk részt az évben? Három hét tömény szabadság. Egy héttel több a kelleténél.
Elfoglaltam helyemet az ablak mellett. Imádtam ott ülni, hiszen egyik órán sem figyeltem, akkor meg miért ne élhetnék a lehetőséggel, hogy kibámulok a hideg természetbe?
A barátomra gondoltam, aki már nincs itt: két napja elment nyaralni, ráadásul összevesztünk előtte. Bár a "veszekedés" szó túlzás lenne rá, inkább csalódottság és kétely illett ide jobban.


~~~

- Holnap reggel a szüleimmel megyek nyaralni. Meghívtak, egy kis családépítő tréningre.  Meg is lepett rendesen, elhiheted. Ők, akik mindig a munkának éltek...
- Hová? - gúvadtak ki a szemeim. Illetlenség volt félbeszakítani, de most jobban érdekelt, hogy lelép, megfeledkezve egy nagyon fontos dologról.
- Japánba. - mosolygott rám. Nagyon izgatott volt, láttam az arcán és ez bennem is valamelyest enyhülést keltett. Igaz, a szüleivel élt, de ritkán ment velük bárhová. Nem volt olyan szoros a kapcsolatuk.
- De én... - haraptam be az alsó ajkamat.
- JinAh, mi történt? - pislogott.
- Azt mondtad, szeretnél az ünnepekkor bemutatni a szüleidnek. Emlékszel? Beszéltünk is róla múltkor... - halkultam el. 
- Sajnálom. - csak ennyit mondott. Értetlenül bámultam rá.
- Nem... nem gond. Azt hiszem, én most megyek. Igen... 
- De még nincsenek itt JongInék. - értetlenkedett. Éppen a barátaira vártunk, hogy együtt menjünk kajálni és inni valamit a közelben lévő karácsonyi faluba.
- Nem baj, eszembe jutott, hogy amúgy is anyának akartam segíteni. Majd találkozunk, KyungSoo. - mosolyogtam rá erőltetetten, majd se szó se beszéd, elsiettem. Otthon persze nem álltam meg pityergés nélkül. Olyan jelentéktelennek tűnt ez a dolog, hiszen ő csak a szüleivel akart menni, de rosszul esett. Azt mondta, eljön. Anya persze elmosolyodott a kitörésemen, és azt kántálta, hogy meg kell értenem, ha a barátom is a családjával karácsonyozik.
Én mégis kicsit másképp értelmeztem. Talán örült, hogy lemondhatta a bemutatást? Nem érzi még úgy, hogy fél év után meg kéne ismerkednem a szüleivel? Én is vártam már, és ahogy a szavaiból kihallottam, ő is izgatott volt miatta.

 ~~~

Igen, ez történt alig pár napja. Ő pedig elment. Igazából hagyott egy búcsú SMS-t, és hogy hamarosan találkozunk, de inkább nem válaszoltam rá.
Amint véget ért a tanítás, mintha puskából lőttek volna ki, rohantam a karácsonyi faluba. A szüleimnek és az öcsémnek vettem ajándékot. Meg KyungSoonak... Igen, az ő ajándékát is meg akartam venni. Öcsémnek gyorsan megtaláltam a megfelelőt, egy díszes, Barcelona feliratú sálat. Imádja a focit, biztos örülni fog neki.
Anyának is választottam egy díszes fülbevalót, imádta őket. Jó érzés volt, hogy végre elengedhettem magam anyagilag, megérte spórolni. Apával már nehezebben boldogultam, hiszen annyi mindent szeretett, hogy könnyebb volt magamban felsorolni, hogy mit ne vegyek.
Végül a Star Wars mellett döntöttem. Igazi fanatikus volt, és őszintén megvallom, mikor leültek KyungSooval maratont tartani (egy jó kis "mit-akarsz-a-lányomtól-tulajdonképpen?" beszélgetés után), én is odakuporodtam melléjük.
Így hát muszáj volt apának megvennem azt a poénos bögrét, amin idétlen Star Wars karikatúrák kaptak helyet. Hagy bővítse a gyűjteményét.
Aztán megint kilyukadtam a barátomnál, mint ezen a napon már huszadjára. Néhány nap múlva karácsony és ő attól még nem jön haza. Halvány fogalmam sem volt, mit adhatnék neki, mikor legközelebb találkozunk.
Végül mégis megvettem neki, amit akartam. Mikor megláttam, azonnal rájöttem, hogy nekem az kell. Becsomagoltattam és már ott sem voltam.

~~~2015. Decemeber 24.~~~

Nagyon jó érzés volt a családom körében, és még nagyobb boldogsággal töltött el, hogy örültek az ajándékoknak. Személy szerint nekem is rettentően tetszettek, amiket kaptam. Nem nagy dolgok, mégis akkora eszmei értékkel bírtak, hogy nekem a világ minden Wonjával felértek.
Azonban valami mégis hiányzott.

~~~2015. December 25.~~~

A nagyiék is meglátogattak minket, elhozták mindkét öreget az otthonból. Két éve még a két nagypapám is megörvendeztetett minket, de ez sajnos már nem történhetett meg. Igyekeztünk a nagyiékat felejthetetlen családi élményben részesíteni, és azt hiszem, megtörtént. Teljes béke és boldogság uralkodott, de még mindig kellett volna valami.

A szobámban ültem a laptopommal a kezemben, mikor SMS érkezett a telefonomra. Feloldottam a képernyőzárat és szemöldökráncolva meredtem az üzenetre.

17:59 
Feladó: Szuperszexi Kai

"Gyere ki a térre. Tudod, ahol a nagy fa van felállítva. 
Siess, mert a többiekkel megfagyunk. Karácsonyozzon egyet a banda. 
Nem áll meg D.O nélkül a világ."

Elröhögtem magam a becenév láttán. Még tavaly Kai úgy döntött, átnevezi magát a telefonomban. A neve mellé még egy ilyen ötletes jelzőt pötyögött be. Emlékszem, szerencsétlen KyungSoo milyen fejet vágott, mikor meglátta a nevet, meg a selcát, amit az az idióta állított be magáról. Azt hittem, sírva fakadok a nevetéstől.
A családnak elmondtam, hova és miért szándékozok menni. Apa azt mondta, nem bánja, az ő korában is bandáztak valamelyik ünnepnapon. Anyám kicsit tartózkodóbban engedett el, de a lényeg a beleegyezésen van. Így hát felöltöztem és sietős léptekkel indultam arra, amerre Kai irányított. Amikor azonban kiértem, nem láttam senkit. Egy árva lelket sem.
- Ugye most szórakoztok? - mordultam fel. Ha ez megint ChanYeol elmebeteg szívatásainak egyike, én kicsinálom. Szitkozódva lépkedtem oda a feldíszített fához. Mintha a nagy lámpák olyan nagy meleget árasztanának magukból.
Hirtelen két kart éreztem meg a derekam körül, mire enyhén szólva felsikítottam.
- Hé, ne haragudj, csak én vagyok. - puszilta meg valaki az arcom, mire megállt a légzésem.
- K-KyungSoo? - pislogtam.
- Igen, én. - mosolygott rám.
- Nem. Te a szüleiddel töltöd az ünnepeket. - magyaráztam. - És amúgy is Kai írt az előbb, mit keresel itt?
- Szóval te JongInra számítottál? Nem örülsz nekem? - komolyodott meg, majd egyre közelebb hajolt hozzám.
- Ne beszélj butaságokat. - ráztam a fejem.
- Megbántottalak, igaz? Rosszul esett, hogy lemondtam a bemutatást. Biztosan. - mondta már csak magának.
- Ezt honnan tudod? - furcsálltam.
- BaekHyun mondta telefonon két napja. És tudod, hogy jó szeme van az ilyesmikhez.
- Persze. - sóhajtottam.
- Sokáig nem hittem el és kiröhögtem. Aztán elgondolkoztam, és legközelebb már csak azon kaptam magam, hogy útban vagyok hozzád. Valóban összefutottam Kaijal, mert megkértem, hogy jöjjön ki elém a reptérre és hozzon el ide. Így a telefonjáról is küldhettem neked üzenetet.
- Így már érthető. - vágtam gondolkodó fejet.
- Sajnálom, hogy ezt tettem. Nagyon várhattad a találkozást a szüleimmel, ha ennyire csalódtál. De bepótolom esküszöm. Már velük is lebeszéltem, hogy mivel holnap van karácsony utolsó napja, együtt vacsorázunk. Te, én és a családom. Végzősök vagyunk, lassan egyetemisták, ennyi jár nekünk. - lehelt lágy csókot a számra, én meg elkábultam. Minden gondot elfelejtettem és csak átadtam magam az érzésnek, ahogy csókunk egyre mélyült. Azonban hirtelen elvált és kotorászni kezdett a kabátjában. Nem néztem hülyének.
- Hoztam valamit neked. Illetve nem egészen, mert kettőnké, de remélem, örülni fogsz neki. - kinyitotta a dobozt, amit időközben előhalászott. Két egyforma couple gyűrű volt benne. Ha jól vettem ki a gyér fényben, apró hópelyhek voltak belekarcolva. - Ugye tetszik? De ha nem, akkor...
- Nagyon tetszik! - ugrottam a nyakába boldogan, de picit felszisszentem, mikor valami belefúródott a hasamba. Értetlenkedve nyúltam be én is a táskámba, majd kitapintottam a Neki szánt ajándékot. Hihetetlen, elfelejtettem otthon kitenni. Óvatosan kivettem a tárgyat és KyungSoo kezébe nyomtam. Egy hógömb, amelyben egy óriás hópehely kapott helyet, és mikor felrázza az ember, a csillogó kis valamik táncolnak körülötte.
- Köszönöm. - nézegette, és úgy tűnt őszintén örül neki. - Szeretlek. - újra megcsókolt. Érzékien, szerelmesen. Ezzel az egy szóval pedig mindent megváltoztatott.
- Én is szeretlek. - mondtam ki. Ott álltunk, nem zavart minket a fagy, felmelegítettük egymást. Az arcomon megéreztem pár ismerős cseppet, de nem foglalkozott vele egyikünk se, míg el nem kezdett egyre sűrűbben esni.
- Azt hiszem, a hópehely a védjegyünk. - nevetett, majd összefonta ujjainkat. - Tudtad, hogy ha hóesésben csókolózunk, örökké együtt leszünk?
- Hallottam már róla. - szorítottam erősebben a kezét.

***

Így tíz évvel később ez nem is olyan hülyeség...

***

Nagyon boldog karácsonyt kívánok mindenkinek, és remélem, még sok évfordulót ünnepelhetek ezen a blogon Veletek! Hwaiting! *3*




Hát nem szexi? :o Annyira ahw*-*

2014. december 24., szerda

Wish (SHINee - 2Min)

***Taemin POV***

A mostani karácsony is ugyanolyannak indult, mint az eddigi összes az elmúlt hat évünk során a bandával. Oké, imádok a srácokkal együtt karácsonyozni, elhülyülni a sütögetést vagy a díszítést, de azért család nélkül mégsem teljes az ünnep.
Tulajdonképpen a fél gyerekkoromat az ügynökség falai között töltöttem, megtanultam hát értékelni a család és az igaz barátok fogalmát, így melegséggel tölt el, hogy Onew a nappaliban olvas, nyakig betakarózva szemüvegét minden lapozásnál feljebb tolja az orrán, Kibum pedig a konyhában szorgoskodik JongHyun társaságában. Ők ketten az én szerelmi példaképeimmé váltak az első perctől kezdve, hiszen nagyon kevés idol bír ki egy átlagos kapcsolatot is, nemhogy még két azonos nemű, legyen az bandán kívül vagy belül. Bár nekem is ilyen erős elhatározásom lenne és odaállnék végre elé...

Épp' a fürdőt takarítom, ez lett kiadva számomra feladatnak. Mint legfiatalabb tag, általában engem szívattak a piszkos munkával, és ha Key nem lenne, talán az egész ház rám maradt volna.
Minho pedig... Na igen, MinHo hyung. Évek óta többet érzek iránta mindennél. Ő lett a támaszom, a Napom, a Holdam, a csillagaim. Konyhanyelven, ő lett számomra az egész Galaxis. Egyik pillanatban még legjobb barátként ökörködtem mellette, a másikban pedig úgy éreztem, nélküle nem élek, szükségem van rá... mint társra. Azt sem tudom, mikor indult el ez bennem, de a nyoma akkor is meg fog maradni, ha esélytelen az egész.
Néha már a teljes tehetetlenségtől remegek, próbálom visszafogni a gondolataimat és nem bőgni, vagy nem odaállni elé és a képébe üvölteni mit érzek... neki csak egy gyerek vagyok, maximum, a barátja, semmi több. Pedig mit nem adnék csak egyetlen csókjáért, még ha véletlen is!

Reménytelenül sóhajtva dobtam a rongyot a vödörbe; a fürdőszoba járólapot ezennel hivatalosan is  tisztának nyilvánítom. Ideje inni valamit, hiszen a szám már sivataggá száradt és patakokban ömlik rólam az izzadtság. Nem irigylem a nőket, akik ezt majdnem minden nap, ünneptől függetlenül végzik. Órákig görnyedni a padlón, szekrények alatt... borzalmas kínzás.
Kilépek a fürdőből és abban a pillanatban valaminek nekiütközve elterülök a padlón. Hirtelen azt sem tudom, melyik bolygón vagyok, mert a velem együtt zuhanó - kifejezetten állíthatom, hogy személy - súlya a padlóba nyom, ezzel pedig be is verem a fejem. Gratulálok, Lee Taemin, nem is te lennél... szemeimet kinyitom, pislogok párat, majd halkan felnyögök, hangot adva az igenis nagy fájdalmamnak. Nagyjából két perc után kezd tisztulni az agyam, kitörlöm a fájdalom okozta könnyeket a szememből, majd végignézek az illetőn, aki rajtam foglalt helyet. Az a valaki pedig nem más, mint Minho, aki szintén jajgat. És ha ez még nem elég, éppen a nyakamba zihál. Kirázott tőle a hideg, kellemes borzongás futott végig a gerincemen és éreztem, hogy odalent is kezd szűkössé válni a helyzet. Ami határozottan nem jó. Nagyon nem jó...
- Aish... ne haragudj, Minnie, tényleg, nem direkt volt. - nyújtja a bal kezét, hogy segítsen, közben tarkóját vakargatva, vörös fejjel. Én viszont sokkos állapotomban elütöm a kezét, felpattanok és bezárom magam a fürdőbe, újabb takarító hadművelettel sanyargatva magam.

~~~

Teljes letargiába zuhantam. És ami a legdurvább, az az, hogy még élveztem is. Persze azt leszámítva, hogy mennyire zavarba hozott a szituáció.
Míg ezen agyalok, észre sem veszem, hogy még mindig az átkozott tükröt sikálom feszültséglevezetés gyanánt. Sóhajtok egyet, letörlöm a verejtéket a homlokomról, majd a rongyot a mosdókagyló alatti csőre hajtogatom, ahová Key a rendeltetésszerű helyét nevezte ki. Ám mikor felegyenesedek négy, zombiként bámuló társam tükörképével találom szembe magam az immár teljesen tiszta felületen.
- Jézusom! - üvöltök, majd mellkasomra nyomom a tenyereimet, hátha ezzel lecsillapodik a heves szívverésem. - Mióta álltok itt?!
- Nagyjából húsz perce, de te már régebb óta kínzod szerencsétlen tükröt. - néz az órájára vigyorogva Jonghyun. - Valaki szerelmes? - vihog a saját poénján, amit én jelen esetben nagyon nem díjazok.
- Marha vicces vagy. - morgom, és hozzávágva a rongyomat, fellökve szerencsétlen vezetőnket, kiviharzok. Olyan igazi hisztis picsa módjára.
- Minnie, hova mész? - kiáltott utánam Kibum, de én mintha meg sem hallottam volna, a bejárati ajtó felé veszem az irányt. Még a cipő felvételével sem tökölök, belebújok egy papucsba.
- Elegem van! Nem vagyok óvodás és nagyon unom már, hogy egyesek itt annyira vakok, amennyire már elméletileg lehetetlen! - azzal idegesen kabát nélkül, a kocsikulcsommal együtt távozok a lakásból. Tudom, hogy most valószínűleg tönkretettem Key anyai szívének egész évben tervezett karácsonyát, de nem tudok már uralkodni az érzéseimen. Amióta kijött a Danger, és az imidzsem is teljesen átalakult, csak reménykedtem. Reménykedtem, hogy most végre észrevesz, akit én már a debütálásunk után nem sokkal észrevettem. De minek is gondolkodok ilyeneken? Normális ember karácsonykor azt kívánja, hogy legyen boldog a szüleivel, feleségével vagy férjével, és a gyerekeivel. Én mit kívánok? Hogy Minho egyenrangúként tekintsem rám és úgy szeressen ahogy én őt, házasodjunk össze egy legális helyen, fogadjunk örökbe vagy tíz gyereket, és ne legyen gond soha többé. De én már annyival is beérném, hogy szerelmet vall, és végre együtt lehetünk. Akkor talán már a következő karácsonyomra nem is kívánnék semmit. Mindenem meglenne...

Észre sem veszem, hogy időközben a folyó partján álltam meg az autóval. Szomorúan nézek ki az ablakon, és csodálom a karácsonyi fényeket. Néha elmegy mellettem egy-egy család vagy boldog pár. Legalább nekik összejött...

***Minho POV***

- Ebbe meg mi ütött? - képed el Jonghyun hyung, miután levakarja a koszos rongyot a fejéről.
- Fogalmam sincs. - pityeredik el Key. - Mindenki csináljon amit akar, nekem nincs kedvem karácsonykor cirkuszt rendezni! - kiabál dühösen, majd fogva magát viharzik be a szobába, Jjong meg utána. Felsóhajtok idegességemben.
- Baj van, Minho-yah? - teszi a vállamra a kezét Onew hyung. Ő mindig észreveszi, ha valamelyikünk gondterhelt. Ezért is nincsenek előtte titkaink, hiszen lehetetlen. - Frusztráltnak tűnsz.
- Nem is tudom. - túrtam a hajamba. - Olyan érzésem van, mintha a maknae miattam ment volna el. - fújom ki a levegőt.
- Minho, figyelj. - néz a szemembe. - Keresd meg.
- Mi? Én? Miért én? Ha miattam ment el, akkor nem miattam fog visszajönni... - értetlenkedek.
- Csak menj utána. Hidd el, én láttam, hogy néz rád, de te észre sem vetted.  - csóválja a fejét.
- Azt akarod mondani, hogy...
- Majdnem felrobbantatok a szexuális feszültségtől, mikor szó szerint egymásba rohantatok, te tökkelütött. - kuncog. - Alig bírtam megállni, hogy ne röhögjek a bénaságotokon.
- Kösz, hyung... - mordulok fel. Csak nevetve megborzolja a hajamat, pedig tudja, hogy utálom.
- Na akkor ide hallgass, mert nem mondom el még egyszer. Taemin szeretm és ha nem tűnt volna fel, te is őt. De annyira vaksi vagy, hogy nemhogy az ő érzéseit nem veszed észre, de még a sajátjaidat sem, ráadásul egyáltalán nem kezeled felnőttként.
- Azt akarod mondani, hogy hülye vagyok? - mérgelem fel magam.
- Csak szimplán vaknak mondanám, de te veheted így is. Keresd már meg.
- Jó, megyek. - adom be a derekam. - De ha nélküle jövök haza, ne én legyek a szemét. - dünnyögöm, inkább már csak magamnak.
Csak akkor esik le, hogy nem tudom, hol keressem, mikor már a kocsiban ülök. Na, baszd meg, Choi Minho!
Idegesen verem a kormányt, mígnem meglátom a folyóparton álló ismerős járművet.

 ***Taemin POV***

Már félig alszom, mikor hirtelen kopogást hallok az ablakon. Ijedten pattannak ki a szemeim, hiszen egyáltalán nem volt célom ilyen állapotban és pont most összefutni egy elmebeteg rajongóval, aki az utca végéről belát az alsógatyám alá a spéci műszereivel...
- Hát meg vagy, Minnie. - néz morcosan Minho, mikor letekerem az ablakot. Hát... rá egyáltalán nem számítottam. - Key ki van készülve. Elárulnád, mi az oka annak, hogy elbaszd a karácsonyt? Nem tudom, észrevetted-e, de még például holnap este már ünnepi koncertet adunk, észlény. Aztán jön a Chuseok, amire mindenki hazamegy. Ma lett volna egy nyugis napunk, szerencsétlen csapat örül, ha a család helyett egymásnak itt van, te meg...te meg... - nem folytatja. Nem is kérdezem, tudom, mit akar mondani. - Nagyon jó okod legyen erre a hisztériára!
- Igen, hyung, egy szörnyű szemétláda vagyok, most pedig mehetsz. - adom ki az útját. - Nem kell, hogy még te is lehordj mindennek. - fel akarom húzni az ablakot, de a kezével megakadályozza.
- Mi bánt, Taemin?
- Semmi... - Szeretlek, idegesít, hogy lenézel, elegem van a vakságodból, de minek mondjam el, amikor azzal csak még jobban elcseszem az egészet?
- Nem hiszek neked. - von vállat, és mielőtt bármit is tehetnék, megkerüli az autót, és behuppan mellém. - A legjobb barátok vagyunk, kiismertelek egy kicsit hat év alatt. Na most mondd el szépen.
- Mondtam, hogy semmi bajom, mit nem lehet ezen felfogni?! - förmedek rá.
- Igen? - felvonja a szemöldökét, és arca egyre közelebb kerül hozzám, szívem felgyorsul a gesztus miatt.- Akkor az sem vált ki belőled semmit, mikor ezt...teszem? - azzal a lendülettel tünteti el a közöttünk lévő távolságot. Édes ajkai az enyémen pihennek meg, majd el is kezdi azokat mozgatni. Nyelvével végignyal alsó ajkamon, mire akaratlanul is elnyitom a számat, így nedves izmával azonnal táncolni hívja az enyémet. Belenyögök a csókba, és karjaimat a nyaka köré fonom. Amennyire a kocsiban lehetett, lehámozom róla a sapkát, kabátot és sálat, ugyanígy magamról is, majd a csípőjére ülve folytatjuk tovább. Ha ez egy álom... nem akarok belőle felébredni. Ennyit tán csak elvárhatok az ünneptől.

***MinHo POV***

Ahogy szerelemtől fűtötten csókolom dús ajkait, én is rájövök, hogy Onew hyungnak igaza volt. Tényleg szeretem, de annyira berögzülten kerestem benne a maknaet, hogy ezt testvéri szeretetként vetítettem rá. Észrevehettem volna, hogy ez a túlzott gondoskodás, amivel elhalmozom, sosem egy testvéré volt...
Eltolom őt magamtól, mire ijedten pislog kettőt. Eszméletlen édes, szinte már fájdalmasan.
- Szeretlek, Vakarcs. - simogatom a haját, és nyomok még egy puszit a szájára. Elpirulva fúrja a fejét a vállamba, az orromat pedig megcsapja a kellemes vaníliaillata. - Ne haragudj rám, amiért akaratlanul is bántottalak és lekezeltelek.
- Én is szeretlek, hyung. - motyogja halkan, én mégis értettem.
- Menjünk haza. Hozom a kocsimat. - átszállok, és immár csendben, eseménytelenül hazamegyünk.

~~~

- Megjöttünk! - üvöltök. - Azt hiszem, tartozol mindenkinek egy kis magyarázattal. - közlöm vele.
- Hyung...
- Majd ÉN leszek a magyarázatod. - húzom magamhoz a hihetetlenül vékony derekát. Mennyit fogyókúráztatták szerencsétlent? Gebe, mint egy ló a sivatagban. - Gyere. - magam után húzom a nappaliba, ahol az a frusztráló látvány uralkodik, amit sejtettem. Key bámul, Onew olvas, Jonghyun pedig Keyhez beszél, tök reménytelenül.
- Omma... - szól félénken vékonyka szerelmem, mire az említett összerezzen, és dühösen felpattan. Már-már ott tart, hogy megüti, de ezt én persze nem hagyhatom.
- Ha megteszed, nem lesz mivel adnod a következőt, Kiuum. - Key fújtatva néz Taeminre.
- Mit akarsz?
- Omma... sajnálom. Csak felhúztam magam és...
- Miattam volt. - veszem át a szót. Ő ijedten kapja a fejét rám, szájával némán tátogva azt, hogy "Ne!". Mosolyogva megrázom a fejem. - Az volt a baj, hogy nem vettem észre, mekkora kincs van az orrom előtt. Szeretem a kis hisztigépet. - mondom, majd ott mindenki előtt hirtelen magamhoz húzom és mindent beleadva csókolom meg. Érzelmesen, gyengéden, szinte bepótolva az elmúlt hat év veszteségét, amit nélküle töltöttem el.
- Szóval sikerült. Hát azt hittem, már soha nem jönnek össze. - sóhajtott fel Jonghyun.

***Taemin POV***

Minden helyrejött. Teljesült a kívánságom. Lehet, hogy a család nem ünnepelhet velünk, de itt vagyunk egymásnak, arról nem is beszélve, hogy velem van életem szerelme, akinek a csókjait most már érezhetem mindig. Talán ez volt megírva. Minden, amit gondoltam, valóra vált. És remélem, ez az álom soha nem fog eltűnni.



BOLDOG KARÁCSONYT KÍVÁNOK MINDENKINEK! ^^