- Az egész a szüleimmel kezdődött. Kiskoromban még minden rendben volt, el sem tudtam képzelni a kis naiv fejemmel, hogy valaha rosszra fordulna a sorom, hiszen volt pénzünk, foglalkoztak velem, az átlag gyerekeknél többet kaptam. Általános iskolában kezdtek ritkulni a szüleimmel töltött pillanataim, középiskolában megromlott a viszonyunk, apa pedig inni kezdett. Tizenhat éves voltam, mikor kiderült, hogy verte anyát, ezt is úgy tudtam meg, hogy szemtanújává váltam. Ezután megfenyegetett, hogy ha bármit elárulnék, megöl. Minden nap részegen jött haza, talán még más nőkkel is összefeküdt. Meggyarapodtak a verések az én káromra is, ezért hamarosan összepakoltam és megszöktem. Mivel viszonylag sok pénzt kaptam, megtehettem volna mást is, de én egy kis házban szálltam meg, és szerencsémre az ott élő idős házaspár szívesen látott. Onnan jártam iskolába, az volt az otthonom. Aztán pedig fotós lettem és most itt vagyok, ahol. Úgy éreztem, soha nem lesz senkim, mégis megismerkedtem Hanival, aztán jöttél te és nem tudtam kezelni a helyzetet, hogy van egy férfi, aki iránt nem vagyok közömbös. - dünnyögtem. Eközben Chanyeol nem nevetett, nem gúnyolt ki, nem vetette a szememre, mikor konkrétan kijelentettem, hogy igenis érzek iránta valamit, egyedül az egyre erősödő szorításával jelezte, hogy mindent hallott.
- Sajnálom. Annyira sajnálom. - suttogta, mire kibújtam a karjai közül és szembe néztem vele. Kedves mosolyt villantott és hüvelykujjával letörölte az arcomról a sok könnyet. - Sojin-ah. Tudom, hogy soha nem fogod elfelejteni a rengeteg rosszat ami történt, de most már nem csak egyetlen emberre támaszkodhatsz. Itt van Baekhyun is és biztos vagyok benne, hogy Luhan kedvesebb lesz, amint megismer. És... és itt vagyok én.
- Köszönöm, Chanyeol. Te vagy a második, akinek ezt elmondtam, de...
- Nem bízol bennem? - cirógatta meg újra az arcom, amitől libabőrt kaptam. - Megértem, ezek után amiket most elmondtál, én sem tenném. De én soha nem bántanálak, soha nem emelnék kezet rád és megvédenélek, amíg te akarod. Én is kedvellek téged, Sojin. - pillanatok alatt váltott színt az arcom, ahogy közelebb hajolt. Éreztem meleg leheletét, az ajkai olyan kívánatosnak tűntek, hogy muszáj volt megcsókolnom. Hajába túrtam, hogy közelebb húzzam magamhoz és meg is tapasztalhassam az igazamat. Nem ellenkezett, csípőmre fogott, aminek hatására átvetettem lábamat a derekán, úgy szorítva tovább Őt. Hevesen dobogó szívére tette a kezem, és meglepetésemre kettőnk éltető szerve egyszerre dobbant.
Hanyatt döntött az ágyán, viszont esze ágában sem volt a csók után tovább menni, szimplán mellém feküdt. Fejemet a mellkasára hajtottam és átöleltem derekát, míg ő hátamat cirógatta. Teljes csendben feküdtünk, míg én fel nem adtam a fáradtság elleni harcot és el nem nyelt a jótékony sötétség.
~~~
- Furcsa vagy.
- Tessék? - lepődtem meg. Újabb hétfő érkezett el. Vasárnap délelőtt elköszöntem Chanyeoltól, de csak akkor engedett el, ha megcsókolom, ami rettentően zavarba hozott. Azóta nem is beszéltem vele, talán tudja, hogy időre van szükségem, mindenesetre Haninak igaza volt; valóban derűsebben láttam mindent. Talán annak volt ehhez köze, hogy kiadhattam magamból valamit, amiről évek óta nem beszéltem.
- Mondom, olyan fura vagy. Mosolyogsz, nem bosszankodsz, nem kritizáltad Sehunt, pedig az újakat mindig leszólod valamivel. Egyszerűen semmit nem teszel, ami rád vallana! - sóhajtott fel frusztráltan. - Rettentően idegesít, hogy nem tudom az okát. - mondjam neki, vagy ne mondjam? Ez itt a kérdés. Hiszen ha belegondolunk, mindig én voltam az első, akinek elmesélte, ha valami történt vele. Felnyögtem.
- Ígérd meg, hogy nem kezdesz el visítani és ugrálni, illetve semmi olyat nem teszel, amit idegesít.
- Ígérem! - komolyodott meg.
- Ami azt illeti, emlékszel még arra, mikor meséltem neked a filmről?
- Amiben aztán a lány nemet mondott és tragédia lett a vége?
- Pontosan. - bólintottam. - Én voltam.
- Hogy mi? - lepődött meg. - Sejtettem, hogy annak a dolognak hozzád van köze, de ezek szerint...
- Minden, amit mondtam akkor, az én helyzetem volt. Nem létezik ilyen film, vagy talán mégis, de én nem hallottam róla.
- Tehát összefoglalva: téged hülyéztelek le?
- Igen. - nevettem fel.
- Mesélj!
- Az egésznek az eleje akkor volt, mikor nőgyógyászhoz küldtek a fájdalmaim miatt. Ott találkoztam Chanyeollal, akire azt mondtam, mekkora idióta.
- Folytasd.
- Tényleg egy idióta. - vigyorodtam el, de ebben a vigyorban egy csepp gúny sem bújt meg. - Nála hagytam a telefonom, és mint tudod, visszahozták nekem. Baekhyun, akivel Chanyeol jött, egy pszichológus. Megkért, hogy randizzak a colossal.
- És? - egyre jobban csillogott a szeme. - Miért kért erre?
- Mert történt valami Chanyeollal, amiért ilyen balfasz lett és nekem segítenem kellett rajta. Végül tényleg randiztam vele és nagyon jó volt. - pirultam. - Másnap beszéltem Baekhyunnal, aki nem mellesleg meleg és a barátja "rajtakapott" minket, mikor beszélgettünk. Ebből veszekedés lett, aminek a végére beesett az az idióta is. Én sértődötten elmentem onnan, de ő utánam jött este és felcsengetett. Vacsoráztunk, megittunk egy üveg bort, amitől megeredt a nyelve és elmondta, milyen lelki sérülésen ment keresztül, amiért így viselkedik. - Hani szorgalmasan bólogatott jelezve, hogy nagyon is érti és meséljek tovább. - Ezek után elrohant és én kerestem meg. Esett az eső, mikor átölelt és annyira jó érzés volt... aztán hozzá mentünk fel, mert az közelebb volt. Nekem adta éjszakára az ágyát. de talán a hirtelen jött sok kedvesség miatt, vagy nem is tudom miért, eszembe jutottak a szüleim. Sírtam, sőt az nem is kifejezés. Chanyeol pedig bejött. Mindent elmondtam neki és akkor csókolt meg. Együtt aludtunk és nagyon zavart vagyok. - motyogtam.
- EZ ANNYIRA ÉDES! - harapott az ajkába barátnőm, de igyekezett visszafogni magát. - Ugye nem pattintottad le? Mondd, hogy nem!
- Nem. - ráztam a fejem és idegesen felálltam. - De tegnap nem beszéltem vele, mert otthon dolgoztam. Nagyon nem tudom, hányadán állok. Fogalmam sincs, hogy neki csak hirtelen fellángolás, vagy megsajnált, vagy tudom is én.
- És hogy néz ki?
- Ez miért érdekel? - ráncoltam a szemöldököm.
- Magas?
- Nagyon.
- Nagy fülei vannak?
- Igen, és aranyosak. - emlékeztem vissza az édes fülekre.
- Ez esetben kérdezd meg tőle, mit akar pontosan. - biccentett mögém, mire kikerekedtek a szemeim és egy férfit pillantottam meg, aki fokozatosan mosolygott egyre szélesebben. - Nem zavarok, még amúgy is fotózásom lesz, tíz perc múlva visz a sofőr. - integetett, kikerülte Chanyeolt egy vidám biccentés kíséretében, majd végleg kettesben maradtunk.
- Me-mennyit hallottál?
- Eleget ahhoz, hogy rém édesnek találjalak. - kuncogott. - Viccet félretéve, akkor léptem be, mikor a "nem tudom, hányadán állok" mondatot magyaráztad.
- Értem. - dünnyögtem.
- És mi is a probléma pontosan? - lépett közelebb, jobb kezével teljesen magához húzott. - Tudom, hogy nehéz elnyerni a bizalmad, de próbálkozni fogok.
- Nem tudom, Chanyeol. - pislogtam. - Mi van, ha rájössz, mennyire nem érek semmit? Ha unalmas vagyok és felszáll a köd a szemed elől? Semmi nem olyan, mint amilyen az első tapasztalatok alapján, egy idő után ha jobban megismersz, talán már nem leszek... - meg sem várta a mondókám végét, csak gyengéden megfogta az arcomat és olyan csókban részesített, hogy ha nem tartott volna meg, esküszöm összeesek itt helyben.
- Én is kérdezhetnék ilyeneket tőled. - mosolygott kedvesen. - Megkérdezhetném, mi lesz, ha nagyobbra törő álmaid lesznek, ha a szíved elhúz innen, mi van ha veled is úgy járok, mint Haneullel, és még sok más hasonlót. De tudod miért nem teszem? - megráztam a fejem. - Azért, mert ha nem élünk a jelennek, ha folyton a jövővel foglalkozunk, akkor nem élünk igazán. Elképzelhető, hogy történnek majd dolgok, sőt, biztos, hiszen hol nincs baj soha? De figyelj; én a mostnak élek, a majd az eljön egyszer, de semmiképpen nem most.
- Pocsékul magyarázol. - sóhajtottam. - De igazad van.
- Akkor ez azt jelenti, hogy hajlandó lenne eljönni velem ez a hölgy itt egy randira? - csillant fel a szeme.
- Honnan tudtad, hogy nincs dolgom és legfőképpen: te miért nem munkában vagy?
- Először is mára nem volt sok betegem, összesen hat, ha jól emlékszem. Éppen ezért, mivel én szabad vagyok, akkor is eljöttem volna, ha nyakig ülsz a melóban.
- De lovagias itt valaki. - nevettem fel.
- Akkor elmegyünk enni? Képes lennél velem randizni?
- Azt hiszem, még többre is annál. - motyogtam letaglózva, miközben Park Tökéletes Chanyeol összefűzte ujjainkat és kivezetett az irodából.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése