A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bias. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bias. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. szeptember 25., vasárnap

Mates (EXO - Chanyeol)

Sziasztok!:)
Következő kérés egy Chanyeol One Shot volt, amelyet Seolhee Byun olvasóm kért tőlem!:)
Köszönöm, hogy megint megkértél, és ne haragudj a hosszú várakozás miatt!:)
Remélem, elnyeri a tetszéseteket! <3
Hwaiting! *3*

***

Az ősz bizony hideget is hozott magával a sárguló, egyre gyorsabban eltünedező faleveleken kívül. Minden egyre szürkébb volt, az október közeledte mindenki kedvére rányomta a bélyegét; morcos üzletemberek az aktatáskáikkal az összes útjukba akadó lényt lehurrogták - legyen az akár egy kutya vagy macska -, közben hadarva valamit a fülükhöz tartott headset-be, a virágboltokban az élet sokkal fakóbbá vált, a gyönyörű, nyári illatos növények már sokkal ritkábban érkeztek, nem beszélve a megnövekedett árról, a pékségek elől eltüntették az asztalokat, túl hideg volt már ahhoz, hogy odakint egyenek az emberek. Meg hát amúgy sem maradt rá idejük, hogy nyugodtan üldögéljenek. Szeptemberrel bizony beindult a szorgalmi időszak, nem csak az iskolások számára.
"Nem tud vigyázni?" "Ne ténferegjen már az orrom előtt! Nem látja, hogy valaki munkába menne?" "Hol van már az átkozott kávém?! Ha maguk miatt elkésem, kifizetik!" - ilyen és hasonló megjegyzések repkedtek az utcán, nem beszélve a cifra és választékos visszaszólásokról, amiket már épeszű embernek nincs kedve részletezni.

Én valahogy mégis tökéletesnek éreztem a napjaimat. Nem voltam ideges, nem aggodalmaskodtam felesleges dolgokon, és ha nagyon akartam, akkor bőven ráértem mindenre, amit meg szándékoztam tenni a munkám előtt és után. Nem beszélve arról, hogy volt valaki, aki meghitté varázsolta a mindennapjaimat.
- Jó reggelt, virágszálam! - Park Chanyeollal a munkám, egészen pontosan közös munkánk során ismerkedtem meg. Középiskolában mindenki az úgynevezett "ulzzang"-ra volt rákattanva, de nagyon keveseknek sikerült ebből valódi munkát, megélhetést csinálni.
Első pillanattól kezdve, mikor beléptem a magam tizenhét évével az ügynökséghez, az Ő mosolya fogott meg. Ő volt az, aki segítette a gyakornoki időszakom, és ő volt a párom a szalagavatómon. Ő volt mellettem, mikor úgy éreztem, borzasztó lennék ulzzang modellnek, és végül vele készültek az első képeim is. A legmeglepőbb dolog az volt, hogy rajongóink lettek, imádták a párosunkat, ez pedig ahhoz vezetett, hogy minden valósággá vált. Most pedig, négy röpke évvel később, tökéletesen boldogan keltem fel. Megint. Sőt, két hónapja még boldogabban is, mint eddig...
- Neked is szép jó reggelt. - kuncogtam, mikor megéreztem száját a nyakamon kalandozni. - Nem gondolod, hogy korán van még ehhez?
- Ehhez sosincs korán. De ugye nem fázol? Hűlik a levegő... feljebb vegyem a fűtést? Éhes vagy? Nem fáj a fejed?
- Nyugodj le. Nem beteg vagyok, csak kismama. - tört ki belőlem a nevetés. - Még több, mint öt hónap van hátra, nem is látszik.
- De igen... ha nagyon megnézzük, mondjuk így... - hajolt le a hasamhoz, simogatásokkal kedveskedve a kis bentlakónak, - ... akkor látszik.
- Tehát azt mondod, kövér vagyok? - incselkedtem, szándékosan kiforgatva a szavait.
- Isten mentsen meg attól, hogy kövérnek nevezzelek. Bár nekem akkor is tetszenél, ha gurulnál.
- Jól van, elég legyen! Yah, mássz le rólam! Reggelit kell csinálni, rendbe kell szedni magunkat, fel kell öltözni, különben elkésünk.
- Aish, muszáj nekünk munkába menni? - sóhajtott.
- Nocsak, azt hittem, imádod a modellkedést.
- Nem arról van szó... de annyira nincs kedvem. Szeretem csinálni, meg minden. De... most jönnek az apai ösztönök. Egyre jobban szeretnék itthon főzőcskézni veled vagy filmezni, meg ilyenek.
- Tudom. De már csak egy hét, és lesz egy szabad hétvége. Bírd ki egy kicsit.
- Jó... - dünnyögte.

Végre sikerült kiimádkoznom őt az ágyból, de még mindig teljesen kedvtelenül rágcsálta a kikészített ételt.
- Oké Channie, látom rajtad, hogy valami bánt, és nem csak a szabadnap hiánya. Munkával kapcsolatos?
- Hm. Olyasmi.
- Tudod, hogy mindent elmondhatsz. - ráncoltam a homlokom, enyhe sértettséggel a hangomban. Letettem a forró teával megtöltött lila, kiscicás bögrémet - amit még tőle kaptam tavaly karácsonykor -, majd karba tett kézzel vártam valami magyarázatot. Ha Park Chanyeol valami miatt nem mosolygott, akkor ott tényleg probléma ütötte fel a fejét.
- Egyszerűen csak az új fotózások. - túrta össze egyébként is szanaszét álló, vörös loboncát, majd keserű tekintettel méregette a rántottáját.
- Mi van velük? Nem jó az összeállítás? Nem szereted az őszi kollekciót?
- Két dolog. Az egyik Taeyeon. Folyton próbál flörtölni velem, hiába pofázom el neki húszmilliószor, hogy köszönöm, de nagyon is boldog vagyok melletted...
- Ugyan, emiatt ne kapd fel a vizet. Megbízom benned és eszem ágában sincs feltételezni, hogy megcsalsz vele. Taeyeon elég összetett személyiség és nem szereti, ha elutasítják. De ha azért vagy rosszkedvű, mert azt hiszed, féltékeny vagyok, akkor tévedsz. - mosolyogtam rá. Utáltam, ha Ő rosszul érzi magát. - És mi a másik dolog?
- Az... az az idióta Jongin! - fakadt ki idegesen, amin még én is meglepődtem. - Úgy mászik rád, mint egy pióca! Ennyire beindul a terhes nőkre, vagy mi a franc?!
- Nyugodj már le. Emlékeztetnélek, hogy a főnökségen kívül senki nem tud még a babáról.. azt beszéltük meg, hogy csak a jövő hónapban jelentjük be. Te nem bízol bennem?
- Nem benned, hanem Kaiban! Rúgjuk fel a megegyezést és mondjuk el mindenkinek most! - a kirohanásán muszáj volt nevetnem. Ahogy dühös, grimaszba torzult arcát még ráadásként fel is fújta, egyszerűen édesen vicces volt. - Most min röhögsz?
- Rajtad. Mint egy kis ördögfióka, úgy nézel ki ezzel a fejjel, meg a vörös hajaddal. - hátra toltam a széket, majd felálltam és mögé sétálva hajoltam le, hogy csókot nyomjak az arcára. - Szeretlek, a világon mindennél jobban. És ezt sem Taeyeon, sem pedig Jongin nem tudja tönkretenni. Az a srác egyidős velem, a legjobb barátomként tekintek rá, nem többként. Vele nem szoktam összebújni esténként és nem lakom vele együtt. Nem az ő gyerekét hordom a szívem alatt, hanem a tiédet.
- Az én Sehunomat. - kuncogta el magát.
- Hagyjál már, az se biztos, hogy fiú! - csaptam meg a vállát.
- De ha fiú lesz, akkor Sehunnak fogjuk hívni.
- És ha lány lesz? Akkor is? - gúnyolódtam. Mindenképpen fiút akart, ez pedig engem tett egy kicsit félénkebbé a baba nemét illetően.
- Nem. Ha lány lesz, akkor Haneul. - húzta ki magát büszkén ültében.
- Kérdezhetek valamit? - harapdáltam idegesen az alsó ajkamat. Vajon jó ötlet előhozakodni a dologgal? - Miért hajtogatod mindig, hogy fiút szeretnél? Nem örülnél egy lánynak?
- Jaj, dehogyisnem örülnék! Ne beszélj butaságokat, Seolhee-yah. De ha először fiam lenne, megvédené a húgát, mert hát szeretnénk mi neki testvért is, nem? Nincs szó semmi olyasmiről, hogy én márpedig csak azt fogadom el, ha kis tökös lesz. Csak... érted.
- Persze. - mosolyogtam rá, ő pedig felállt velem szembe, átkarolta a derekam és gyengéd csókkal jutalmazott. Imádtam ezeket a pillanatokat. Vele.

~~~

- Seolhee-sshi!
- Jongin? - lepődtem meg a felém szaladó fiún, aki egy hatalmas fékezéssel csúszott be elém.
- Nagyon feltartalak?
- Dehogy, már volt fotózásom, csak Chanyeolra várok. - magyaráztam neki kedvesen. Furcsálltam is, hogy nem keresett délelőtt, csak most, ebéd után talált meg.
- A-akkor beszélhetnénk? - motyogta idegesen. Mi a fene ütött ebbe a fiúba?
- Nem kellene neked is dolgozni? Úgy tudtam, közös képeket csinálnak rólad és Krystalról.
- Most van egy óra szünet. Valami nem stimmel a gépekkel... tehát ráérsz? Fontos.
- Persze. Hová szeretnél menni?
- Az öltöző tökéletes. Mindenképpen négyszemközt szeretném. - hangja a mondat végére fokozatosan halkult el. Valami nagyon nem klappolt ma. Mindenki teljes rosszkedvvel állít elém.

Az öltözőbe érve Jongin gondosan becsukta az ajtót, míg én leültem a székemre, elővettem a ráakasztott táskámból a vitaminos italomat - Chanyeol nem volt hajlandó elengedni anélkül -, és azt kortyolgatva vártam, hogy a srác kibökje, mi bántja a csőrét. Frusztráltan tett pár kört a kis helyiségben, ujjaival folyamatosan barna tincsei közé túrva. Kis idő kellett neki valószínűleg, hogy rendesen összekaparja a gondolatait.
- Seolhee-sshi, én... én jól tudom, hogy te foglalt vagy, de én... én nem tudom, mit kezdjek ezzel az egésszel. Annyira megőrjít minden mostanában...
- Te-tessék? - nyeltem nagyot. Túlságosan is beigazolódni látszott párom elmélete. - J-jongin-ah...
- Én... folyton ostorozom magam, amiért nem léptem hamarabb. A gimiben... ott kellett volna, a kezdetekkor. És ma nem érezném úgy, hogy a saját hülyeségem miatt az a fülesmókus lecsapott a kezemről...
- Először is a fülesmókus az, akit szeretek, Jongin. Teljes szívemből szeretem Őt.
- De mi lett volna, ha én hívlak el randizni hamarabb?! - csattant fel, szinte a sírás szélén állva. - Én...
- Felesleges azon rágódni, hogy "mi lett volna, ha...". Mert ezt nem mondhatom meg. Talán lett volna esélyed, de ez mellékes. - ahogy ezeket kiejtettem, csak annyit vettem észre, hogy átölelt. Nem birtoklóan, nem erőszakosan, csak gyengéden. Vállai aprót rázkódtak, az én szívem pedig teljesen összefacsarodott.
- Szeretlek, Seolhee... annyira nehéz olyan érzésekkel ébredni minden nap, amikről tudom, hogy soha nem lesznek viszonozva. Látni titeket minden egyes nap... pokoli.
- Kedvellek, Jongin-ah, de én-...
- Esetleg megzavartam valamit? - az ismerős, mély és kissé rekedt hangra úgy rebbentünk szét, mint a kismadarak. Jongin a szemét törölgette a felsője szélével, én pedig a virágos szoknyám alját birizgáltam és próbáltam mindent értelmesen megmagyarázni.
- Chanyeol, ez-...
- Nem az, aminek látszik? Persze, gyertek csak a sablonszöveggel. - nevette el magát gúnyosan, majd végignézett mindkettőnkön, de olyan bíráló és lenéző tekintettel, hogy rendes kurvának éreztem magam. Még egyszer hitetlenül elmosolyodott, majd megfordult és elindult volna kifelé. Annyira csodáltam benne, hogy soha senkit nem ütött meg, mindig higgadtan kezelte a helyzeteket és sokszor nekem sem mutatta ki, ha fájdalmat érzett lelkileg. Most viszont... ez túl nagy félreértés volt.
- Kérlek, Channie! - csuklója után kaptam, hátha még végighallgatná, amit mondani akartam, de legnagyobb döbbenetemre kitépte magát a kezeim közül.
- Hagyj most, Seolhee-yah... - és kisétált. Park Chanyeol két perc alatt olyanná vált, mint aki legalább tíz évvel idősebb, görnyedt, megfáradt testtartással hagyott ott az öltözőben. Még pislogni sem tudtam, nem hogy még sírni.

- Seolhee, én...
- Nem a te hibád, Jongin-ah. - jeleztem neki, hogy hagyjon fel a mentegetőzéssel, amúgy sem mennénk most vele semmire. - Félreérthetőek voltunk mindketten. - fáradtan roskadtam le a székemre, igyekezve nem elbőgni magam. - De meg kell értened, amit elkezdtem mondani, mielőtt Ő berontott. Kedvellek, mint egy nagyon jó és odaadó barátot. Yeolliet viszont annyira szeretem, hogy fizikai fájdalmat okozna, ha elveszíteném. És az sem mellékes tény, hogy... az ő gyerekét várom.
- Seolhee... úristen, én... aish! Komolyan...
- Sajnálom, Jongin. - szipogtam. - De már soha nem fog kiderülni, mi lenne köztünk. Csak a barátságomat tudom neked adni, semmi többet.
- Bár minden tökéletes lenne... - motyogta, majd leguggolt elém és megfogta a kezem. Biztató mosolyt küldött felém, végül sóhajtott egyet és csendesen kinyögte:
- Hogy fogják hívni a babát?
- Ha lány lesz, Haneul.
- Szép. - bólintott. - A füles választotta? - bökött az ajtó felé, ahol "füles" az imént kitrappolt. Egy fájdalmas nevetés kíséretében bólintottam. - Gondoltam. Jó érzéke van a gyerekekhez. És mi lesz, ha fiú?
- Sehun. Szerintem ez is aranyos név.
- Olyan... erőteljes. Azt hiszem... jó szülők lesztek ti ketten.
- Köszönöm, Jongin-ah.
- Ugyan mit?
- Hogy nem erőlteted. Szükségem van a barátságodra, még ha tudom, milyen önző is vagyok.
- Nem vagy önző. Csak máshogy szeretsz, mint én téged. - paskolta meg a combom, végül egy nyújtózkodással egybekötött felállást produkált. - Hazaviszlek, beszéljétek meg. Nem hiszem, hogy Yoda képes lenne elhagyni, de nem tettél semmi olyat, amiért oka is lenne rá.
- Köszönöm szépen, Jongin. És kérlek... ne mondd el még senkinek a dolgot.
- Bízhatsz bennem.

~~~

- Chanyeol? - óvatos léptekkel nyitottam ki a hálószobánk ajtaját, amelyben az az ember tartózkodott, akivel az életemet készültem leélni. Mivel az előszobában már láttam a kabátját és a cipőjét, a lakás többi pontján viszont nem találtam, logikusan a háló maradt.
Valóban ott ült, az ágy szélén támaszkodott, a térdein könyökölt, arcát tenyereibe temette.
- Channie... - a hangomra felkapta a fejét, de amint meglátott, elfordult. - Kérlek, hallgass már meg! Nincs köztem és Jongin között semmi! Sőt, még haza is hozott, hogy megbeszéljük, miután leléptél.
- Miért nem egyből magához vitt? - röhögött fel cinikusan, újabb kést forgatva meg a szívemben.
- Mert az egész egy félreértés, azért!
- Azt mondtad neki, hogy kedveled! Tisztán hallottam! - pattant fel, közelebb viharzott hozzám és megállt, tőlem alig két centire.
- És hallottál bármi mást is? Mondjuk azt, hogy mi történt az előtt, hogy kihallgattál!
- Nem, de tök félreérthető volt! Mégis mit gondoljak?! Épp ma mondtam, hogy Kai állandóan körülötted sunnyog, erre tessék! Csak mondani kellett... Kedveled őt?
- Mi? Hülye vagy? - képedtem el.
- Kedveled. Őt?
- Igen. - jelentettem ki. - De mielőtt nekiálltál cirkuszolni mint egy ötéves, azt próbáltam megértetni vele, hogy nem érzek úgy, ahogy ő, Chanyeol. Kedvelem, mint egy tökéletes barátot. Megbízható, kedves és aranyos. De... nem több. Gondolod, hogy képes lennék beleszeretni másba, aki nem te vagy? Felnevelném mással a közös gyerekünket? Mit szívtál, Chanyeol?
- Én nem tudom. - motyogta. - Talán egyszerűen csak félek.
- Mitől? - pislogtam.
- Attól, hogy elveszítelek. Annyi ember van, aki jobb nálam! Mégis mit akarnál te tőlem, aki... mintha semmit nem venne komolyan?
- Bolond vagy. Azért szeretlek, mert Te Te vagy. Park Chanyeol, aki egy idióta, aki mindig mosolyog, aki ha szeret valakit, akkor mindenével szeret. Nélküled nagyon unnám az életem. Imádom, amikor énekelgetsz este nekem és a babának, vagy ha gitározol. Képes lennél értünk mindenedet feláldozni, ahogy én is érted. Szeretlek és nincs szükségem másra, ezt jól jegyezd meg.
- Szeretlek, Seolhee-yah. - mosolygott rám könnyes tekintettel, én pedig eddig bírtam. Ajkaira tapadtam, de olyan hevesen, hogy mindketten az ágyra borultunk. Ettől persze a röhögőgörcs is elkapott minket, de természetesen ugyanott folytattuk, ahol abbahagytuk.
Szerettem Chanyeolt, a saját életemnél is jobban, és ez akkor sem fog változni, ha ötven év múlva egymás nevére sem emlékszünk majd.

~

Neve: Park Sehun
Születési idő: 2016. április 12.
Szeme színe: sötétbarna
Haja színe: sötétbarna
Testsúlya: 3200 g
Édesanya neve: Byun Seolhee
Édesapa neve: Park Chanyeol




2016. szeptember 11., vasárnap

Kiszámíthatatlan (EXO - Baekhyun)

Sziasztok!:)
A következő kérés is megérkezett, ezúttal egy kis morcos Baekhyun képében :D Remélem, tetszeni fog az illetőnek, megpróbáltam minden általa megadott információval élni és használni a hitelesség érdekében :) Jó olvasást kívánok Nektek! Hwaiting! *3* 

***

Ha valaki gyerekkoromban azt mondja nekem, hogy Dél-Korea egyik legismertebb csapatának edzője leszek, körberöhögöm és elhajtom a francba.
De mégis így történt. Hogyan? Fogalmam sincs. Mi volt ennek az egésznek a kezdete? A választ csak kerestem, egészen addig, míg fel nem adtam. Ez vezetett célra.

~~~

Édesanyám magyar, édesapám koreai származású. Akkor ismerkedtek meg, mikor apa idejött, hogy egy kicsit jobb sorsa lehessen.  Itt is éltünk születésemtől kezdve, nem dúskáltunk a pénztől, mégis sokszor fordultunk meg a keleti országban nyaranta a nagyszülők által küldött jegyek jóvoltából. Második anyanyelvemmé vált a koreai.
Kicsiként ráharaptam a kézilabda művészetére, ezért a szüleim edzésekre írattak be, sokáig titkolva előlem, hogy a költségek miatt duplán dolgoztak. Élveztem, ahogy az adrenalin felpörget, ahogy rohanhatok és pontot szerezhetek, ahogy a labda a kezembe simul és egy percre sincs megállás. Hajtott a győzelem és a csapatmunka iránti vágy, hogy együtt örülhettünk vagy éppen tárgyalhattuk ki, mégis mit rontottunk el. Ez mind hozzájárult az életcélom kirajzolódásához; a sporthoz. A kemény hajtás a tanulás és a sport részéről is gyakran kimerített, amint középiskolás lettem, különböző diákmelókat is vállaltam. Azt akartam, hogy a szüleim büszkék legyenek arra, amit egymagam értem el.
Mire leérettségiztem, már profiként könyveltek el, nem volt hát meglepő, mikor hirtelen a postaládával szemeztem, azon belül is egy vastag borítékkal, melyben egy felkérés állt; csatlakozzak a dél-koreai női válogatottba.
Hetekig rágódtam rajta, szinte minden nap a sírásig forgolódtam az ágyamban: mi az amit veszíthetek és mi az, amit nyerhetek? Ha belevágok, a szüleimet itt fogom hagyni az eddigi életemmel együtt, és ez még akkor is gondot okozott ha tudtam, azért nem lennének teljesen egyedül. Így sem pénzzel, se munkával nem tudom majd őket támogatni. De itt perpillanat egyáltalán nem akadt lehetőségem kézilabdázni - az itteni női válogatott elég profival rendelkezett és nem volt szükség több cserére. Ugyan ki lenne az a hülye, aki kísérletezget egy zöldfülűvel, ha a jól bevált játékosok tökéletesen megállják a helyüket? -, így végül megszületett a döntés. Hiszen a saját lábamra kellett állnom lassacskán, meg kellett találnom a saját utam. Anyám persze nagyon kiborult, de tiszteletben tartotta a nézeteimet, apám pedig megveregette a hátam és egy hatalmas vigyor kíséretében fejezte ki tetszését.

Összepakoltam hát a bőröndjeimet és aláírtam egy tíz évre szóló szerződést a válogatottban.
Szinte észre sem vettem, ahogy az első év el is repült. Folyamatosan küldtem bizonyos összegeket haza, többször telefonáltam, vagy régies módon levelet írtam, képeket készítettem és dokumentáltam az életem, hogy semmiről se maradjanak le.
Ezután újabb felkérés érkezett, miszerint felfigyeltek a csapat különleges energiára és az edző engem személyesen ajánlott, ezért ha az edzések mellett van időm, vállalhattam egy fiúkból álló idolcsapat fizikai felkészítését.
Na, itt kezdődött csak igazán az élet.

***FLASHBACK***

Rettenetesen izgatott voltam. Vajon elfogadnak? Megszeretnek? Érdekesnek fognak találni? Meg fog felelni nekik az edzésterv? Mennyire fogják tolerálni, hogy egy külföldivel van dolguk, ráadásul egy olyannal aki a tizenkilencet is éppen, hogy elhagyta? 
Nem voltak biztos gondolataim, pláne mivel az elmúlt egy évnek amióta itt vagyok, a fele azzal ment el, hogy keményen edzettem és próbáltam elfogadtatni magamat a csapattal. Valljuk be, az itteni lányok meglehetősen előítéletesek - még ha egytől egyig kemény sportolókról van is szó, nem pedig csitrikről.
Felmutattam a borítékban kiküldött rózsaszín beléptetőt, mellyel az SM Entertainment falai közé kerülhettem. Mondanom sem kell, hogy a sok ott ácsorgó rajongó leszúrt volna akár egy darab radírral is, ha tehette volna. Ijesztőek...

- Jézusom. - képedtem el, amint megláttam az épületet belülről. Végül is mi ez nekem? Hiszen életemben nem láttam a menedzserüket sem, sőt, hogy merjek messzebb menni; a nyamvadt helyiség közelében nem voltam még, és akkor most igazodjak el úgy, hogy kegyeskedtek küldeni egy rózsaszín kártyát. 
Kevés türelemmel, viszont nagyon lassan - legalábbis odafigyeltem, hogy ne hadarjak - megkérdeztem a portást, hogy ugyan hol találom az igazgatóságot. Kaptam érte egy fura pillantást. Oké, van pár anyajegy, de nem a kifutóra jöttem, ember! 
Aztán mégis csak sikerült felkászálódni a legfelső emeletre, természetesen lifttel, mert egy dolog a sport és egy másik a lépcső. Lefordultam balra, majd elmentem egészen a végéig és láss csodát, ki volt írva lóbetűkkel, hogy bizony jó helyen vagyok. Fogalmam sem volt, mit tegyek, ezért bekopogtam. Fél percen belül kaptam egy kiabálást, hogy szabad.

~~~

Amint megkaptam a szükséges papírokat és információkat, mosolyogva baktattam a kettőszáz-tizenkettes táncterem felé, halálosan izgatottan. Heti háromszor - hétfőn szerdán és pénteken - reggel hétre kell megjelennem ugyanebben az épületben és az általam kiválasztott erőnléti edzéstervet alkalmazhatom. Még abban is dönthettem, hogy egy vagy két órát foglalkoznék velük. Bátorkodtam a kettőre szavazni, mivel egy óra alatt a kutya se tudná kiélni magát. Ahhoz, hogy rendes bemelegítést és eredményeket kapjunk, idő kell. 
Illedelmesen kopogtattam, de szerintem nem hallották meg a kifelé is tisztán hallható akkordoktól, így bátorkodtam kinyitni a térelválasztó lapot.
- Ó, amint látom, megérkezett, üdvözöljétek, fiúk! - az eddig ezer decibelen óbégató zene rögtön kikapcsolt, majd rögtön jött a sugdolózás, a pusmogás. Ezt utáltam a legjobban,amikor ahelyett hogy hozzám szólnának, látványosan kibeszélnek a jelenlétemben. - Ha jól tudom, ön lesz az EXO erőnléti edzéséért felelős. 
- I-igen. A nevem Jung Daerin! A válogatott edzője ajánlotta az én segítségemet.- hajoltam meg kilencven fokban és próbáltam továbbra is fapofát vágni.
- Én pedig a csapat tánctanára, Park Wanghoon vagyok, nagyon örvendek. - mosolyogva viszonozta az üdvözlésemet, de amint a mögötte állókra tévedt a pillantása, elkomorodott. - Én voltam, aki felvetette ezt az ötletet. Mostanában nagyon lusta a banda, rájuk férne a rendszeres edzés, ha már maguktól a sarokra se mennek le. Tudod, a legutóbbi koncert kicsit jól sikerült és azt hiszik, lazsálhatnak. - suttogta bizalmasan a fülembe, de nem eléggé halkan ahhoz, hogy a kilenc férfinek ne jusson el a füléig.
- Ez nem igaz! Hyung! - egy, a többiekhez képest egész alacsony fiú méltatlankodott, amit nem bírtam ki mosolygás nélkül. - Yah! Te mit vigyorogsz?
- Nyugodj le, Baekhyun. Tudod, hogy igazam van.
- De akkor is, hyung! - illett hozzá a hiszti, úgy viselkedett mint egy... ötéves.

~~~

Egy hónap elteltével remekül összehangoltam az edzéseket és a neveket is megjegyeztem, azonban sosem tudtunk többet egymásról. Ők nem kérdezősködtek, hát én sem. Ám ez a legközelebbi alkalommal megváltozott.
- Legyen egy kis szünet. - mosolyogtam, végignézve a lihegő bandán.  Szerencsétleneket háromnegyed óra alatt úgy megizzasztottam, hogy látni lehetett, ahogy a nyaki artériájuk minden egyes pillanatban hevesen próbál kiszakadni a helyéről. A vizet hatalmas kortyokban nyelték, a törülközők pedig pillanatok alatt teljesen átáztak.
- Végre, ivóvíz! - dőlt hanyatt Chen. - Daerin-sshi, néha gyilkos módszereid vannak...
- Ettől lesztek fittek, mint a gladiátorok. - kacsintottam.
- Mesélj magadról! - csatlakozott be Kai, ami meglepett. Eddig egyáltalán nem úgy tűnt, mint akik különösen érdeküket lelik abban, ha bármit megtudnak a magánéletemről. - Tudod, hány éves vagy, mit szeretsz meg ilyenek. Nem muszáj, ha nem akarod.
- Hát '96-os vagyok, félig magyar. - gondolkoztam.
- Azta, olyan fiatal? - képedt el rögtön Lay, bután pislogva. Annyira nevethetnékem támadt tőle, hogy vissza sem bírtam tartani. Tipikus, félig csukott szemek, lámafej és fáradt csücsörítés. Ez az oldala rendkívül aranyos volt. - Most mit mondtam?
- Semmit, semmit. - legyintettem, még mindig kuncogva. - Csak olyan furcsán néztél.
- Hogy hogy ennyi idősen edző vagy? - tette fel a következőt Xiumin.
- Hivatalosan nem vagyok az, de ezen én is elgondolkodtam. Nem bántam meg, hogy elvállaltam.
- Kézilabdázol, ugye? Nem veszélyes egy kicsit? Olyan... törékenynek tűnsz. - nézett végig rajtam tétován Suho. Köszönöm szépen, ezt majd akkor is mondd, ha izomból eltalállak egy labdával.
- Nem minden olyan, amilyennek kívül látszik. - válaszoltam bölcsen.
- Amúgy... ki a leghelyesebb közülünk? - mászott az intim-szférámba Chanyeol olyan ijesztő vigyorral, amilyet még egy dinoszaurusz is megirigyelne. Köpni-nyelni nem tudtam, de mikor Baekhyun felállt és kirohant, legszívesebben a homlokomra csaptam volna. Ja, és azt se hagyjuk ki, hogy éppen rá gondoltam. Megköszörültem a torkom, majd felpattantam a laminált padlóról.
- Ha nem gond, kimennék a mosdóba.

Az aranytorkú énekes után rohantam és el is értem. Megfogtam a csuklóját, hogy feltűnjön neki a jelenlétem, de esélyem sem volt megszólalni.
- Nem tudnád elengedni a kezemet?
- Bae-Baekhyun? - néztem rá összevont szemöldökkel.
- Igen, én. De mi ebben a fura? Engedélyt kellett volna kérnem, ha vécére mennék?
- Mi bajod van? - még mindig semmit nem értettem az egész kis balhéjából.
- Semmi. Menj odébb...
- Nem, amíg nem tudom, mi bánt!
- Túl irritáló, ahogy viselkedsz. - sziszegte. Kikerekedtek a szemeim. Irritáló? - Ahogy teszed-veszed magad a fiúk körül, ahogy mosolyogsz rájuk és próbálsz aranyos lenni, egyszerűen felfordul a gyomrom tőled.
- Yah! Én nem csinálom ezt!
- Dehogynem. Csak gondolkodj el. Most pedig ajánlom, hogy menj arrébb.

***FLASHBACK END***

- Daerin? Yah! - valaki a kezét lengette előttem, és mire felfogtam, hogy Kai az, már az ölemben landolt egy üveg ásványvíz. Gyorsan visszatértem a valóéletbe a nosztalgiázásból és az egyik legjobb barátomra emeltem a tekintetem. Kétségkívül ő és Sehun lettek azok, akiknek sikerült közel férkőzniük a szívemhez. Ezt a kis korkülönbségnek tudtam be. Mindkét fiú ezerszer jobban megnyílt, mint legelőször és ez jólesett a lelkemnek.
- Igen? - meredtem rá. Ő csak sóhajtott egyet és letekerte a kupakot, hogy még azzal se bajlódjak.
- Öt perc van a szünetből, te meg úgy bambulsz, mint akinek áramszünet van az agyában. - mutogatott, mire elnevettem magam. - Nem vicces! Azt hittük, bekrepáltál... Meg ne itassalak?
- Bocsi. - mosolyodtam el.
- Mi a baj? - ült le mellém, sokkal komolyabb hangszínt megütve. Hamarosan csatlakozott a maknae is, immár ketten vizslattak.
- Semmi. Tényleg.
- Fogadjunk, "Baekhyun-szindrómád" van. - röhögött fel mind a kettő.
- Nem tudom, mit teszek rosszul. Próbálom az edzéstervet a lehető legjobbra alakítani, de...
- Nem felelhetsz meg mindenkinek. - vágott a szavamba Sehun. - Nem kell, hogy mindenki elfogadjon vagy szeressen.
- De akkor is! Ha mondjuk... utálnátok öten a bandából, elgondolkodnék, hogy én tényleg hülye vagyok. De az az egy szerencsétlen böki a csőrömet!
- Tetszik, mi? - hunyorgott Jongin ördögi vigyorral. - Tudom én, hogy van ez...
- Nem! - tagadtam. Igazság szerint fülig bele voltam zúgva, mint vak szamár a szakadékba, de eszemben sem volt ezt pont a csapattársai orrára kötni. - Csak... ő az egyetlen, akinek semmi nem jó. Ha azt mondom, fekvőtámasz, akkor leül és néz. Ha felküldöm az emelőgépre, biztos a súlyzót vesz elő!
- Komolyan, ti ketten egy éve szívatjátok egymást. Mint két dedós.
- Nem igaz! - duzzogtam karba tett kézzel.
- Ki tett műpókot a törölközőjére?
- Én...
- Ki sózta el a Lattéját?
- Én...
- Ki öntött vizet a cipőjébe?
- Jól van már, felfogtam! - adta meg magam, és rögtön hadakozni kezdtem. - Nem csak én vagyok ilyen! Ő, mint mondtam, folyton az ellenkezőjét csinálja mindennek. Azt se felejtsük el, hogy kettőnk közül nem én vágtam olyan dolgokat a fejéhez...
- Nézd, Sehun... csóri hogy elvörösödött! - hahotázta Kai nagy beleéléssel, de tényleg olyan szinten, hogy sírt. Ezt látva az én röhögőgörcsöm is megtalált, így már hárman fetrengtünk a földön.
- Nem akarok zavarni, de folytatódik az edzés. - gúnyolódott Baekhyun, amitől azonnal abbahagytam.
- Ó, valaki hirtelen szeretne csinálni valamit? Mi történt veled?
- Csak ha már egyszer azt mondtad, hogy negyed óra szünet, akkor negyed óra! - emelte fel a hangját.
- Mintha téged bármikor érdekelne, hogy mit mondok! Soha nem azt csinálod!
- Mert hülyeség!
- Te vagy az egyetlen, aki szerint az!
- Te meg... - csak hápogott, ezért büszkén kihúztam magam, még ha belül nagyon fájt is. -  Aish! - valamiért ez a kirohanós jelenet nagyon ismerős volt korábbról. Sóhajtva utána rohantam és keresgélni kezdtem, de jobban eltűnt, mint múltkor.
- Baekhyun! Byun Baekhyun! - kiabáltam. - Gyere elő, tudom hogy itt vagy valahol! Kérlek!
- Mit akarsz? Ne ordítozz már, azt hiszik, megvertelek... - lépett ki a mosdóból a kezét törölgetve egy zsebkendőbe, amit dolga végeztével lazán kidobott a kukába.
- Csak... tudni szeretném, miért.
- Mit miért?
- Szerintem nagyon is tisztában vagy vele! - vesztettem el a türelmem. Két másodperc volt az egész, de képtelen voltam felfogni, ami történt. Olyan erősen kenődtem a falra, hogy a gerincem fájdalmas roppanással jelezte, hogy még egy ilyen és eltörik az egész oszlopom.
- Tudod, most már nagyon zavarsz! Komolyan... komolyan ennyire hülye vagy?!
- Engedj el, beverem a képed! Hülye a nénikéd! Mit kellett volna észrevennem? Tudom, hogy utálsz, nem volt nehéz rájönni!
- Nem utállak...
- Persze. Én meg a József Attila vagyok... - nyögtem fel magyarul, ami neki nagyon nem lehetett érthető.
- Tessék?
- Tökmindegy. Csak engedj el, hogy visszamehessek.
- Nem. Daerin-ah, én. Én. Szóval én. Kedvellek. Úgy.
- He? Bocs, asz'szem félrehallottam...
- Nem! - csattant fel és újra a falhoz nyomott, ezúttal sokkal gyengédebben. Felsőteste az enyémnek simult, lehelete újfent az enyémmel szórakozott. - Jung Daerin, tetszik a zöldesbarna szemed, a rövid hajad, az összes anyajegyed, hogy még nálam is kisebb vagy, mintha megvédhetnélek mindentől. Még az idióta személyiséged is bejön. Olyan vagy néha, mint egy sárkány...
- Yah! Nem vagyok sárkány!
- De igen!
- Te meg... te meg mint egy hisztis picsa!
- Mit mondtál?
- Igen. Jól hallottad. - húztam fel az orrom. - Mint akinek megjött, vagy nem is tudom...
- Hallottad egyáltalán amit mondtam, vagy csak a veszekedés jutott el a füledig? - türelmetlenkedett.
- Hallottam...
- Nagyszerű. Akkor?
- Mi van?
- Istenem, te milyen egy lassú felfogású nő vagy.... - forgatta meg a szemeit és azzal a lendülettel az ajkaimra tapadt. Kétszeresére tágultak a szemeim, de be kellett vallani, hogy csodálatos érzés volt azzal csinálni, akibe beleestem. Szája finom volt és puha, amikor pedig nyelve is belépett a játékba, még csodálatosabbá vált az egész. Azon kaptam magam, hogy átkarolom a nyakát és visszacsókolok, teljesen megfeledkezve mindenről. Csak a levegőhiány miatt váltunk szét, Baekhyun pedig már folytatta volna, de leállítottam. Nem volt itt valami stimmel. - Mi történt? - zihált.
- Ez így nem jó. - nyögtem.
- Valamit rosszul csináltam?
- Nem, csak... miért bunkóztál velem?
- Ez egyszerű. - vont vállat, majd derekamnál magához húzott és egy szexi félmosollyal a szemembe nézett. - Mert nem akartam, hogy a többiekkel jópofizz. Mert idegesített, hogy a gyönyörű szemeid nem rajtam állapodnak meg, hanem mondjuk Sehunon vagy Jonginon. Túl sokat voltál velük...
- Na és?
- Mint mondtam... - hajolt a fülemhez, apró puszit adva rá. - ...kedvellek. És te is kedvelsz engem.
- Ho-honnan veszed?
- Legközelebb nézz körül, ha magadban beszélsz. - nevette el magát.
- Fogd be. - húztam magamhoz és ezúttal én kezdtem a csókot, hogy ne kelljen a kínos részleteket hallgatnom.


- Baekhyun...
- Hm?
- T-tényleg szépnek tartasz? - motyogtam, mire erősebben húzott magához és megpuszilta a hajamat.
- Te vagy a leggyönyörűbb, aki valaha létezett.
- Túlzásba esel.
- Most meg az a baj, hogy bókolok?
- Nem! Csak... túl zavarbaejtő.
- Szóval a nagyszájú kisasszony most zavarban van? Kiteszem a Twitterre...
- Nekem te ne, hisztigép.
- Fogd be.
- Te fogd be.
- Csak... maradj velem.
- Eddig is ezt akartam, Baekhyun. - motyogtam, belefúrva a fejemet nyakhajlatába, beszívva édes illatát.

 Kiszámíthatatlan a viselkedése, talán ez vonzott benne ennyire. Azt hiszem, jó kis veszekedőpartnerre találtam az elkövetkezendő időszakra.




2016. szeptember 5., hétfő

TÍZEZER! *3*

Sziasztok!! :)
Bevallom, és amint láthatjátok is, ezen a blogon nem szoktam
megjelölni a látogatottság növekedését, de ez... egyszerűen fantasztikus! :')
Tízezer... még kimondani is sok ezt a szót, na meg elképzelni, hogy ez megtörtént...
Csak kérdezem magamtól, hogy "Jesszus, ez komoly?!"
Aztán szépen lassan realizáltam és... egyszerűen WoW!
Oké, most mondhatnám, hogy ez sem különbözik a többitől, de hazudnék.
Ez az életem első olyan blogja, amit komolyan vettem és itt határoztam el először, hogy
én márpedig író leszek és nem adom fel.
Azóta keresztül ment pár változáson, lassan két évesek is leszünk, egyre többet fejlődik a blog, és úgy érzem én is. Köszönettel tartozom a csendes olvasóknak, az idetévedőknek, a kommentelőknek, az én drága Nővéreimnek és még sok más embernek, akik biztattak a kezdetektől az írásra! :)
A tízezer egy olyan mérföldkő, amelyet egy első blognál nagyon sokra tartok :')
Szeretnék minél többet írni, itt korántsem hagyom abba.
Ti pedig remélem, nem fogtok csalódni bennem! ^-^

Hwaiting! *3*

 

2016. augusztus 25., csütörtök

Changes (EXO - Chanyeol)

Sziasztok! :)
Ismét kérésre írtam most, Chanyeol főszereplésével egy One Shotot, amely remélem, elnyeri a címzett tetszését, na meg persze a többi kedves olvasóét is! :)
Hwaiting! *3*

*** 

- Szeretlek! - nyögte, majd legördült rólam, hogy utána szerelmesen magához húzzon és a mellkasára hajtsa a fejem, lustán simogatva izzadt tincseimet. - Ez... egyszerűen csodálatos volt.
- Az összes többire is ezt mondtad...
- Mert veled minden szeretkezés felér a Mennyországgal. - villantotta rám harminckét fogas, Colgate reklámba illő vigyorát.
- Ez túl hízelgő. Nem gondolod, hogy a megvesztegetést a tárgyalásokon kéne alkalmaznod? - hunyorogtam rá, imádtam ezzel húzni az agyát.
- És te, Kim kisasszony, nem gondolod, hogy túl csábító vagy ezzel a szexi, csapzott külsővel?
- Ez nem ér. - nevettem. - Ha nem te segítettél volna akkor az esszémben, talán nem lenne köztünk semmi és nem lennék ilyen csábító... - nevettem.
- Ilyen ez az egyetem. - puszilta meg a homlokom. - Összehozza azokat, akik egymásnak lettek teremtve.
- Mégis válóperes ügyvéd vagy. - ezt a poént azért vétek lett volna kihagyni. Mondjuk, meg is lett ennek a böjtje, mert hatalmas csikizést kaptam.
- Meg se szólalj, kedvesem. Milyen érzés a friss diploma?
- Imádom. - vigyorodtam el. - De ebből mégis milyen poént szándékoztál szülni?
- Nem tudom, csak ha már te is kimondtad, én sem hagyhattam szó nélkül. De most, hogy itt tartunk... beperelhetnéd az óvszer vállalatot, amiért túl keveset gyártanak nekünk... Jó lenne első ügyednek.

Épp vissza akartam vágni egy csípős megjegyzéssel, ám ebben a pillanatban szólalt meg a mobilom az éjjeliszekrényen, ezért egy nagy sóhajtás kíséretében elszakadtam páromtól, hogy válaszoljak a bátyám, Jongin hívására.

~~~

- Yoon, biztos jól vagy? - térdelt mellettem aggódva Kai, miközben az ebédemet adtam ki magamból. Ő lelkiismeretesen fogta a hajamat és simogatta a hátam, amiért pillanatnyilag nagy hálát éreztem iránta.
- Biztosan csak rosszat ettem... - motyogtam, majd lehúztam a vécét és a mosdókagyló felé vettem az irányt, hogy kiöblíthessem a szám és megmoshassam a fogam. Sokkal jobb érzésem lett utána, bár az a bizonyos gyanúm nem múlt el. De amíg nem száz százalék, addig nem mondhattam el Chanyeolnak. Így is féltem, mit reagálna rá. - Kyungsoo hol van? - próbáltam terelni a témát, de Kim Jongin nem arról volt híres, hogy hagyja is.
- Nézd, nem vagyok hülye. Két hete ezt csinálod. Nem védekeztetek, igaz?
- Jongin! - kiabáltam rá, mire elnevette magát.
- Hé, lassan a testtel, Hercegnő! Azt mondtam, hogy ha megbánt, kitekerem a nyakát, nem azt, hogy nem okozhat neked örömöt egy babával...
- De tudod, hogy...
- Tudom. Viszont biztosan változnak majd a nézetei, ha szépen közlöd vele a tényeket és megbeszélitek normális pár módján. - húzta a száját. - Azért nem ártana elmenni egy orvoshoz, mert nem szeretném, hogy esetleg beteg legyél.  A húgom vagy, Yoon és aggódom érted.
- Szeretlek. - mosolyogtam rá és belebújtam a nyakába, pont mint gyerekkorunkban.
- Akkor holnap reggel együtt megyünk el, úgy megfelel?

~~~

- Szeretnék önöknek gratulálni. - mosolygott a doktor.
- Ami azt illeti, én a bátyja vagyok, de ezek szerint tényleg nagybácsi leszek. - olyan büszkén vigyorgott, könnycseppekkel a szemeiben, hogy nekem is követnem kellett a példáját. Boldogsággal töltött el a tudat, hogy valóban bővülhet a család és édesanya válhat belőlem. Egyszerűen... felfoghatatlan és fenomenális érzés volt, ahogy tudatosult az elmémben, hogy bizony hordok a szívem alatt egy kis embert.
- Ahogy mondja, fiatalember, egy babának örvendhetnek hamarosan. Bár még csak három hetes a magzat, két hónap múlva már megállapítható a neme is.
- Tényleg? Ez nagyszerű! - ujjongott a testvérem. - Ha ezt Yoda megtudja, tuti zokogni fog a boldogságtól!
Azért erre nem vettem volna mérget... Jonginon is látszott, hogy kételkedik a saját szavaiban, mert be kell látni,  Neki minden lesz a reakciója csak a boldogság nem.
Hogy ezt honnan tudtam?
Ismertem Park Chanyeolt. Volt oka erre...


- M-mit mondtál?
- Channie, terhes vagyok, jól hallottad. Kérlek, örülj neki... - motyogtam könnyeimmel küszködve, még csak a szemébe sem mertem nézni. Hogy is tehettem volna, amikor már a kisugárzása szikrákat szórt?
- Az nem lehet... védekeztünk. Használtunk... minden egyes alkalommal...
- Talán az egyik elszakadt és nem vettük észre. - harapdáltam az alsó ajkam, mire ő belecsapott egyet a falba. Megugrottam és végre ránéztem. Ijedten pislogtam az idegtől eltorzult arcára és vérző öklére. Legszívesebben azonnal hoztam volna az elsősegély ládát, hogy lekezeljem, de csak ültem tovább az ágy szélén. Még mindig reménykedtem legbelül, hogy befejezi az őrjöngést és valóban megfontoljuk kettesben a családalapítás fogalmát.
Olyan két perccel később aztán felém fordult, közelebb jött és leguggolt elém.
- Tudom, hogy még nem készültünk erre fel. Te... te még csak most végezted el az egyetemet, a karrieredre kell koncentrálnod. Én pedig... éppen azon igyekszem, hogy saját irodát nyissak. Ebbe egy gyerek nem fér bele.
- Te-tessék? - kerekedtek ki a szemeim. Ez nem Chanyeol volt. Az, akibe beleszerettem, mosolygott, sőt, vigyorgott, örült mindennek, fülig ért a szája és szeretettel gondoskodott a családjáról. Ez viszont kikelt magából, nem számolt el tízig sem, mielőtt elkezdett beszélni és mellé még durva dolgokat is mondott.
- Yoona, jobb lesz, ha nem tartjuk meg. Még csak a kórházba sem kell elmenned. Van... van egy gyógyszerfajta, amitől két héten belül megszüntethetjük a terhességet. Nem lesz tőle semmi bajod. Minden olyan lesz, mint eddig. Mit szólsz?
- Én... de hát esélyt sem adsz neki? Nekünk? Meg sem hat a tény, hogy apa lehetsz? Mások... másoknak ez nem adatik meg...
- Yoona... szeretlek. Te is engem, igaz?
- Igen, Chanyeol. Szeretlek...
- Akkor csak egy dolgot kértem tőled, ami szerintem teljesíthető. - válaszolt hidegen. Nagyot nyeltem.
- Be-beveszem a gyógyszereket.

~~~

- Hány nap van még hátra? - nézett fel a reggelijéből. Csak meredtem magam elé és hozzá sem szóltam. Rosszul voltam az abortusz gondolatától. Tényleg megért nekem ennyit a gyerek apja, hogy gyilkos váljon belőlem? - Yoon... jobb lesz így. Nekünk nem kell gyerek. Jól megvagyunk kettesben, nem igaz?
- Még tíz napig kell szednem a tablettákat. - kortyoltam bele a kávémba egy sóhajtás kíséretében, ignorálva az eddigi mondókáját. Nem lett volna értelme veszekedni vele, de egyetérteni meg nem volt gyomrom. - Nem lesz semmi baj, yeobo. Lehet még gyerekünk... egyszer. - tudtam, hogy az az egyszer soha a büdös életben nem jön el. Tudtam... de reménykedtem az ellenkezőjében. - Nekem mennem kell, megígértem Baekhyunnak, hogy bemegyek helyette egy napot.
- Miért, mi történt?
- Taeyeon...
- Baj van?
- ... ikreket szült neki. - válaszolt csendesen. Itt szakadt meg a szívem, de ahogy láttam, ő is gondolkodott, hogy vajon elmondja-e. - Tényleg mennem kell. Igyekszem haza vacsorára, de lehet, késni fogok. Nagyon szeretlek. - apró csókot nyomott az ajkaimra, amit egyáltalán nem viszonoztam. Még állt felettem egy darabig, majd mikor látta, hogy semmi értelme, feladta és már csak az ajtó csapódása emlékeztetett rá, hogy itthon volt tíz másodperccel ezelőtt.

Amint kitette a lábát a lakásból, tárcsáztam Jongin számát. Muszáj volt találni valami megoldást, mert én akartam a babát. Még ha Ő nem is szándékozott így velem maradni.
- Igen?
- Kyungsoo?
- Nahát, Yoon-sshi! - derült fel a hangja. - Rég láttalak. Jongin mondta, hogy voltál nálunk néhány napja, de sajnos pont a szüleimmel kirándultam. Gratulálok a ba-...
- Erről szeretnék beszélni Jonginnal. Odaadnád, kérlek?
- Ő most éppen tusol. De Yoon, mi a baj? Nekem is nyugodtan elmondhatod...
- Nem telefontéma, de rettentően fontos... egy élet múlik rajta.
- ...
- Átmehe-...
- Húsz perc és ott vagyunk. - azzal lecsapta a telefont, én pedig elengedtem az eddig visszatartott könnyeimet és a padlóra csúszva zokogtam.
Mit tegyek? Van olyan biztos a jövőm Chanyeol mellett, hogy ekkora áldozatot hozzak miatta és elvetéljek? Jó, persze, ezt fordítva is kérdezhetném, csak az a baj, hogy ha megszülném, akkor Ő biztos elhagyna. Feszítették az agyamat a gondolatok, ezért megváltásnak éreztem a csengő hangját.
Magamra húztam a nyuszis mamuszomat és ajtót nyitottam a két lihegő és aggódó férfinak. Bátyám egyből magához húzott és a nappali felé kezdett terelgetni, Kyungsoo pedig becsukta a térelválasztót és szorosan a nyomunkban követett minket.
Amint kényelembe helyezkedtünk és a kezünkbe kaptunk egy-egy bögre forró zöld teát, a beállt csendet Kai törte meg egy ideges torokköszörüléssel.
- Tehát? Miről van szó? Hol van Chanyeol?
- Az egyik munkatársának a felesége nem rég szült és Chan helyettesíti a srácot.
- Kyungsoo azt mondta nekem, hogy valami életről hablatyoltál. Mi a franc folyik itt?
- Ő nem... nem akarja. Mármint a b-babát.
- Azt ne mondd, hogy elmentetek egy kórházba és...
- Nem. - vágtam a szavába. - A kicsi még él, de egy... tablettát kell szednem, hogy megszakítsam a terhességet.
- Ezt az az eszement találta ki?! - hördült fel bátyám és azonnal pattogni kezdett a lakásban. - Hogy' a francba' lehet valaki ekkora gerinctelen... áh! Ő csinálta, akkor vállalja! Szeret téged, vagy tévedek?!
- Csak... biztosan nem szeretne ekkora kötelezettséget. - motyogtam.
- Miről van szó? - kérdezett bele Kyungsoo.
- Yeol középiskolás volt, mikor az apja és az édesanyja között kihűlt a szerelem és békében elváltak. Park úrnak hamarosan új felesége lett, akitől született egy gyereke. Az a barom természetesen jó kapcsolatot ápolt a faterjával és nagyon várta a féltestvérét, de végül túl korán született és sajnos nem élt meg egy hónapot sem. Ha ez még nem volna elég, a nővéréről kiderült, hogy meddő és maximum örökbe fogadhatnak a férjével. - sóhajtott Jongin.
- Ez borzasztó. - hüledezett az alacsonyabb. - Akkor ezért nem akarja...
- Ezért. - bólintottam.
- Nézzétek... annak idején a pszichológia szakon tanultunk már lelki traumák által kiváltott dolgokról és ez tipikus példa rájuk. Chanyeol féltestvére sajnos meghalt pici korában. A nővérének nem is adatott meg, hogy anya legyen, így ahelyett, hogy boldog apa akarna lenni, valószínűleg retteg attól, hogy a saját gyerekének is baja esne a szülés során, vagy esetleg Yoon-sshit érné valami. Ezért inkább nem is hagyja, hogy ez megtörténjen.
- Legszívesebben bemosnék egy kurva nagyot annak a túlméretezett...
- Jongin, hűtsd le magad. - szólt rá a párja higgadtan. - Nem fogsz segíteni a húgodon azzal, ha dúvad módjára nekiesel a srácnak, főleg, hogy komoly okok állnak a háttérben. Én azt javasolnám, hogy beszélj Chanyeollal még egyszer értelmesen, ha pedig így sem sikerül, jobb lenne, ha kitalálnátok valami más megoldást. De a döntésetek, hogy hagytok-e élni egy, még meg nem született magzatot, vagy pedig nem adtok neki esélyt, rettentően felelősségteljes dolog.

***Chanyeol POV***

Egy világi seggfejnek éreztem magam, amikor Yoon közölte, hogy terhes, én meg képtelen voltam visszafogni a gondolataimat és betámadtam. De így lesz a legjobb. Mi lenne, ha ugyanaz történne a kisfiúval vagy kislánnyal, mint anno az öcsémmel? Vagy ha mondjuk életem szerelmével esne meg valami szülés közben? Még nem készültem erre fel. Talán egyszer sikerülne, de nem most. Jobb lesz, ha bevetetem Yoonnal a gyógyszert és nem lesz gyerek.
De akkor miért fájt belül ez az egész? Miért foglalkoztam most mégis azzal, hogy lehetnék apa? Miért szorult össze a gyomrom?
Mindezt természetesen elmondtam Baekhyunnak is, mikor lehetősége volt felhívnia a kórházból, természetesen a gyógyszert kihagyva.
- Haver, te egy világi nyomorék vagy. - morgott fojtott hangon, gondolom, nem kiabálhatott a gyerekei közelében. - Ah, Taeyeonnie, te csak pihenj. Chanyeollal beszélek. Átadom. TaeTae üdvözöl és üzeni, hogy látogasd meg a kicsiket ha ráérsz.
- Én is üdvözlöm. Mindenképpen. - mosolyogtam.
- Mindegy, szóval a lényeg. Én is megzavarodtam, mikor kiderült, hogy kilenc hónap múlva bizony nagy feladatom lesz. Felnevelni két életet nem éppen olyan, mint az ügyfelek dolgát elsimítani. Persze az is felelősség, de ez... ráadásul az a boldogság, amit most érzek, felülmúlhatatlan.
- Nem féltél, hogy baj lesz?
- Dehogyisnem! - nevetett. - De egy pár dolga, hogy vigyázzon az anyaméhben növekvő csöppségre. Együtt, ketten biztonságot nyújtanak neki. Remélem, nem csináltál semmi baromságot a születendő gyerekeddel!
- Én...
- Chanyeol!
- Abortusztablettát adtam neki. - temettem az arcom a tenyerembe.
- Esküszöm, agyonverlek, ha megtalállak. - döbbent le. - Hogy lehetsz ilyen rohadék? Tudod, hogy ezt perre lehet vinni? Ha mondjuk Yoon nem is, de Jongin ezt biztos gatyáig perli rajtad! És ezzel tudod mi lesz? Elveszíted az állásod és börtönbe kerülsz, igen. De a legfontosabb, hogy oda a szerelmed és annak gyümölcse is. Gratulálok, baszd meg!
- Ezt te nem érted!
- De igenis értem! Kis gyökér korunk óta a legjobb barátok vagyunk, tudom az összes kis titkod és azt is, miért csinálod ezt. De öregem, úgy akarsz megdögleni, hogy féltél családot alapítani egész életedben? Nőj már fel! Yoona egy olyan nő, akit nem érdemes elveszíteni. Tökéletes neked minden szempontból, jó anya lenne, gondoskodik rólad és megért. Hagyj fel a felesleges aggódással és dobd ki azokat a tetves tablettákat, amíg szépen mondom! - azzal dühösen lecsapta a készüléket, én meg csak lestem.
Lehet, hogy igaza volt. Sőt, biztos. Ez a beszélgetés mindent megváltoztatott bennem. Száznyolcvan fokos fordulatot vett a gondolkodásom...

***Yoona POV***

Amint Jongin és Kyungsoo elment, elkezdtem összeszedni a gondolataimat szépen és logikusan. Meg akartam beszélni ezt Yeollal, akármi is történjen.
Időközben próbáltam azért el is terelni a figyelmem olyasmikkel, mint hogy felhívtam Baekhyunékat, hogy gratuláljak, főztem vacsorát, takarítottam, fürödtem, mosogattam.
Persze megannyiszor a hasamra siklott a kezem, mert miért ne?
Éppen asztalt terítettem, mikor a kezembe akadt a gyógyszer. Meredtem rá egy darabig és fogalmam sem volt, hogy akkor most bevegyem-e vagy ne.
Ám legnagyobb döbbenetemre egy kéz kirántotta azt a vackot az enyémből és... kidobta az ablakon.
- Chanyeol? - hüledeztem. - Te meg...
- Ne szedd azt a szart. - lihegte elvörösödött arccal. - Ugye nem vetted be a mai adagot? Köpöd ki, de rögtön?!
- Most meg mi bajod? Lázas vagy? - aggódóan tettem a kezem a homlokára, de nem igazán tűnt lázasnak.
- Csak ne szedd azt az izét! Meghal a gyerekünk! - ritkán láttam ilyen megtörtnek Őt. Leginkább akkor, amikor elvesztette az apját két évvel ezelőtt.
- De hiszen te mondtad, hogy vegyem be. - próbáltam nyugtatni.
- Most meg azt mondom, hogy ne! Szeretném...
- Ki vert észt a fejedbe? - mosolyogtam rá.
- Baekhyun...
- Ó, értem. - immár nevettem. - Furcsa is volt a hangja a telefonban, mikor gratuláltam az ikrekhez... - gondolkoztam el, majd az Ő szemeibe néztem. - Talán hülyén hangzik, de nagyon sokszor megfordult a fejemben, hogy itt hagylak és megszülöm a gyereket, mégsem tudtam megtenni.
- Miért?
- Mert szeretlek, te ökör. - kuncogtam.
- És ha... ha sikerült volna a megszakítás?
- Talán akkor tényleg elmentem volna tőled, talán nem. Erre már nem tudok neked választ adni.
- És most?
- Mit most? - értetlenkedtem.
- Most velem maradnál?
- Hülye kérdés. - sóhajtottam. - Miért ne maradnék veled?
- Mert meg akartam ölni a gyerekemet, azért! - csattant fel. - Ne vedd már ennyire félvállról!
- Chanyeol, hé! Nem veszem félvállról. Csak egyszerűen boldog vagyok, hogy megadtad a lehetőséget a családalapításra. Sokat jelent nekem és tudom, hogy csodás apa leszel. - muszáj volt őt megcsókolnom, mert eszméletlen édes volt ezzel a megszeppent, gyerekes pillantásával. Arról nem is beszélve, hogy most úgy is sírt, mint egy gyerek. - Mi baj van?
- Boldog vagyok. Sajnálom, hogy ezt tettem! - borult a nyakamba, vállai párszor megrázkódtak és hangosan szipogott.
- Én is nagyon boldog vagyok...
- Tökéletes család leszünk! - mintha elfújták volna a könnyeit, megint a reklámvigyor foglalt helyet az arcán.
- Örülök, hogy így gondolod, yeobo. - röhögtem ki.
- Byeonhwa.
- Tessék?
- Ez legyen a neve. Byeonhwa. Változás.
- Miért?
- Mert te vagy az én változásom. Akiről tudom, hogy örökre velem lesz.


2016. augusztus 10., szerda

Let me closer (EXO - Lay)

Sziasztok!:) Következő kérés egy Lay OS-re volt, számomra kicsit szokatlanabb kivitelezéssel, ezért nem igazán tudtam, hogy mit hogyan tegyek><
Remélem, elnyeri a tetszését annak, akinek készítettem!:)
Hwaiting! *3*

***

 
- Boldog szülinapot, Subin-ah! - amint ezt meghallottam, fájdalmas fintorba torzult az arcom. Na nem azért, mert a két legjobb barátnőm felköszöntött hajnali ötkor, hanem azért, mert huszonnyolc éves lettem és nem értem el az életben semmit. Nem ért el a szerelem, nem becsülték meg a munkámat és nem vettek semmibe az emberek, tisztelet a kivételnek. Már fel is adtam az egészet és sodródtam az árral. Egyedül fogok meghalni úgy, hogy semmi hasznára nem voltam az emberiségnek.
Éppen ezért történt, hogy felvettem a műmosolyt az arcomra, elfújtam a gyertyákat és megkóstoltam a lányok által készített gyümölcsös tortát, végül összekészültem és együtt indultunk el a munkahelyünkre, miközben ők csacsogtak a bulimról, én meg gondolkoztam. Minek is tartanak nekem megint bulit? Voltak barátaim bőven, nem arról van itt szó, csak egyszerűen így közel a harminchoz, már nem volt valami érdekes. De hogy is érthették volna meg ezt a lányok? Minah és Iseul, a két legjobb barátnőm még a huszonötöt sem töltötték be, nekik aztán magyarázhatott a Jóisten is.

- Nekem rohannom kell, ma egy fiúbandát öltöztetek, de megint nem mondtak semmit, úgyhogy mehetek bogarászni a hetedikre. - mosolyogtam rájuk ismét, ezúttal picit őszintébben. Azért mégiscsak örültem, hogy gondoltak rám, nem vagyok én robot.
- Tényleg? Kiket? - csillant fel Minah szeme.
- Úgy viselkedsz, mintha te nem itt dolgoznál és nem sminkelnél minden nap idolokat. - forgattam a szemem.
- Jó, de én leginkább a lányokat szoktam megkapni. Múltkor mondjuk a SHINee sunbaenimeket sminkeltem, de ennyi... pedig de örülnék, ha legalább az NCT-s fiúk közelébe kerülnék! - sóhajtott.
- Én pont az ő hajukkal foglalkozom ma. - gondolkodott el Iseul, mire amolyan "Ezzel nem segítesz a lelkiállapotán" pillantással illettem.
Miután sikerült megakadályozni egy féltékenységi rohamot és mindketten elindultak a saját dolgukra, én is megkerestem a beosztásomat a személyzetnek fenntartott helyiségben. Utáltam, hogy azok közé tartoztam, akik sosem tudják előre, hová mennek. Ez azt is jelentette, hogy amolyan kellék stylist voltam, akire nincs állandó szükség.
Kis híján hanyatt vágtam magam, mikor elolvastam "Kang Subin: EXO - Monster fotózás, 8:00 ; EXO - Lucky One fotózás, 9:30. SÜRGŐS!"
Foglalkoztam már a bandával a debütálásuk időszakában, később pedig Kris, Luhan és Tao kilépése után is, nagyjából egy éve. Minden alkalommal köszöntek, ha találkoztunk, sőt, Jongin néha elejtett megjegyzéseket, miszerint "Noona, mikor öltöztetsz minket megint?". Sokszor mosolyogtam is ezeken a dolgokon, de nem igazán vettem komolyan; minden idol udvarias minden alkalmazottal, legyen az takarító vagy menedzser. Jó, ez nem teljesen volt igaz.... Taeyeon és Krystal sunbaenim gyakran elfelejtette, hogy honnan indult, de általában nem foglalkoztam velük.
Egyetlen ember azonban megragadta a figyelmem, amely azóta nem lankadt iránta. Amint tudok, vetek rá egy pillantást, elidőzök a gödröcskéin, a fülén és a száján, a szemein és a kezén, a testén, amit alkalomadtán meg tudtam lesni.

Mielőtt beléptem volna az öltözőbe, vettem magamnak egy kávét és útközben ittam meg tudván, hogy nem lesz könnyű kielégíteni egyszerre a fiúk, az Elnök, a menedzserek és a fotósok ízlését is, de azért elhatároztam, hogy mindenáron próbálkozni fogok, nehogy kivágjanak a cégtől.
Illedelmes kopogást követően vetettem be magam, de senki nem volt bent, tehát kicsit fellélegezhettem és úgy válogathattam a ruhák között, hogy egyetlen árgus szem sem idegesített.
Olyan fél órán át szenvedtem és kilencből még csak nyolc ruhát tettem a fogasra, de az utolsót, AZT a bizonyos darabot nem sikerült összeállítanom, hiába próbálkoztam.
Rövidesen nyílt az ajtó és beléptek rajta a fiúk is, mondanom sem kell, mekkora szívrohamot okozva nekem ezzel.
- Noona! Boldog Szülinapot! - sipította Baekhyun, majd a karjaimba vetette magát, még az sem érdekelte, hogy talpig festékben pompázott, na meg egy szál köntösben.
- Én is örülök, de ne fojts meg, sunbaenim. - nevettem fel, de ezzel épp az ellenkezőjét kaptam és rögvest megéreztem magamon még plusz hét tagot és egy rakás köszöntést. Örök rejtély marad, hogy honnan tudtak erről. A két kimaradó közül az egyik Suho volt, aki az orrnyergét dörzsölve, lehunyt szemmel próbált koncentrálni, a másikuk pedig Lay személyében nyilvánult meg, aki egy enyhe, szomorú mosolyt vetett rám. Menten vörössé vált az arcom, ahogy összeakadt a tekintetünk.

- Nagyon hiányoztál, noona! - mosolygott rám Chen. - Tudod, rajtad kívül eddig senki nem értékelte a poénjaimat. - biggyesztette le az alsó ajkát. Szegény...
- Azért, mert "párszor" túlzásba viszed, ChenChen és ez már trollkodás. - sóhajtott Xiumin, de azért még vidításképp barátian átölelte őt. - Viszont azt már én sem értem, hogy Suho hyung viccein hogy' tudsz nevetni. - csóválta a fejét egy sunyi vigyor kíséretében.
- Yah! - hápogta az említett. - Igenis van humorom, csak ti vagytok lassú felfogásúak!
- Hát persze. - fintorgott Sehun. - Noona azért érti meg, mert idősebb. - na, ez szíven ütött, rögtön le is fagyott a vigyor az arcomról.
- Sehun-ah! - szisszent rá D.O rosszallóan. - Tudod, hogy noona egyáltalán nem-...
- Hagyd csak. - legyintettem. - Igaza van. Lassan harminc éves leszek, megértem a régebbi poénokat.
- De nem úgy értette! - igyekezett menteni a menthetőt Chanyeol, de őt is leintettem.
- Ne magyarázkodj. Inkább öltözzetek! Nem szeretném, ha késnétek és ha így haladunk, akár egy órával is csúszhat a fotózás. - ezzel pedig megöltem a hangulatot.
Nem haragudtam a maknaera egyáltalán. Amióta Luhan kilépett, borzasztó passzban volt néha és velem a legbunkóbb. Biztos rajtam töltötte ki, hisz' a hyungjaival, akik mindig mellette állnak és állandóan együtt dolgoznak, mégsem állhatott le patáliát csapni.

Mindenkinek átadtam a ruhát és égett a pofám, mikor Lay került sorra és neki nem tudtam mit mondani.
- Hát... szóval az a helyzet, hogy... nem igazán találtam neked... ami hozzád illene.
- Nem? - lepődött meg és csodálkozva mért végig. - De miért, Noona?
- Mert... hm... a stílusod kicsit...
- Milyen a stílusom? Nem tetszik?
- De! Nagyon! Úgy értem... igazán különleges stílusod van. Talán ezért nehezebb neked választanom. Mert...
- Igen?
- Mert... azt szeretném... ha rád is a legjobbat adhatnám. Mint a többiekre.
- Nahát, Noona! - derült fel az arca. - Annyira figyelmes vagy! Ezért szeretek veled dolgozni!
- Eh... - kínomban lehajtottam a fejem, az meg pláne nem segített, hogy a háttérben iszonyat nagy volt a visszafojtott röhögés.
- Lay hyung, mi megyünk és megtámadjuk a svédasztalt, míg elkezdődik a fotózás. Szeretnél jönni? - vihogta Baekhyun, mire az említett hátranézett és rájuk mosolygott.
- Köszönöm, srácok, de inkább csórjatok el nekem valamit. Még megvárom Noonát és segítek neki válogatni, aztán megyek én is.
- Ahogy érzed. - kacsitott Xiumin, majd a fülénél fogva rángatni kezdte kifelé a kíváncsiskodó Chent.

Ketten maradtunk és mintha minden megváltozott volna a légtérben.
- Szóval? Akkor keresünk nekem valami tökéletes szerkót? - indult meg az említett göncök felé és közben ledobta a köntösét valamerre. Volt egy olyan érzésem, hogy ezzel szándékosan idegesített. De hát Lay nem olyan!
Nagy levegőket véve közelebb araszoltam és próbáltam ignorálni a meztelen felsőtestet mellettem, a formás hátat, a tökéletes kockákat, a feszes mellizmokat és az ezeket birtokló személyt.

Na, hát ő nem úgy gondolta.

Amint hátat fordítottam neki, mellkasa már rögtön nekem ütközött, majd ajkai a nyakamra vándoroltak.
- Mi a...
- Annyira átlátszó a viselkedésed, Noona. - lehelte a fülembe. - De főként izgató.
- H-hogy mi?
- Süt rólad a szexuális frusztráltság és érzem rajtad, hogy már ennyitől nedves vagy.
- Jézusom! - kerekedtek ki a szemeim és ellöktem magamtól. - Mi a francot képzelsz?
- Csak kimondom az igazat. Ne mondd, hogy nem akarsz tőlem semmit! - hová lett az a kis bárgyú gyerek, akit itt hagytak a társai? Akit megismertem? Akibe beleszerettem? Az előbb még magáról sem tudott! Nem mintha ez a mostani énje nem tetszett volna... - Noona...
- M-mi van? - rezzentem össze. Újból közeledni kezdett, ezúttal a falnak préselve és ajkaimra hajolva, minden egyes szót gondosan pihegve.
- Nagyon szeretnélek megkóstolni.
- Fejezd már be... mit szívtál?
- Az illatodat, de tökéletesen elbódít. - kuncogta.
- Ez nem helyes. - ráztam a fejem.
- Na és miért nem? - vonta fel a szemöldökét kihívóan.
- Először is mert... mert én az öltöztetőd vagyok. Másrészt mert... mert majdnem négy év van köztünk az én javamra és kizártnak tartom, hogy a te fantáziádat egy harminc éves nő izgatja fel... egy menetre pedig nem fogok veled elmenni.
- Először is... ennél hülyébb kifogást sosem találhattál volna. Más idolok is járnak egyszerű személyekkel, sőt, sok a meleg is. Ott van Baek és Chanyeol hyung... csak három és fél év van köztünk, te meg huszonnyolc éves vagy, nem harminc. És nem egy menetet akarok.
- Részletkérdés, hogy hány menetet akarsz... nem szoktam-...
- Tudom, hogy nem szoktál. Kedvellek téged, Subin noona. Nagyon kedvellek. Miért nem akarsz engem közelebb engedni magadhoz?
- De...
- Engedj közelebb. - azzal mintha csak megpecsételni akarná a kérését, lágyan csókolni kezdett. Jézusom, azok a puha, vastag ajkak... Nem volt durva, óvatosan ismerkedett a nyelve az enyémmel, tenyerei a hátamat tartották meg, nehogy összeessek. Nem is tudom, meddig feledkezhettünk bele egymásba, de azt vettem észre, hogy a lábaim már a dereka körül vannak, én pedig az ő hajában turkálok.
Zihálva váltunk el, egymás szemébe nézve; az övében boldog csillogást láttam, viszont volt egy olyan érzésem, hogy a sajátom sem volt éppen fénytelen.
- Szóval ez azt jelenti, hogy randizol velem?
- Te-tessék?
- Ugye elhívhatlak vacsorázni? Vagy sétálni, vagy mondjuk... csak... a... parkba? - egyre bizonytalanabb lett, ahogy az arcomat nézte. - Nézd, én nem szeretnék csak szexet. Tudom, hogy egy nőnek nem esik túl jól, ha a barátja fiatalabb nála, de... egyszer én is leszek huszonnyolc, az pedig csak három és fél év. Szóval nem nagy ügy. Szerintem mindenhogy csodaszép vagy.
- Yixing...
- Igen?
- Tudod, én erre várok egy ideje. - mosolyogtam kínosan.
- Mióta? - pislogott.
- Hát úgy... egy-két éve. Úgyhogy... elmennék veled. Akárhova.
- Noona? Most tényleg?
- Hm. - bólogattam. Yixing pillanatok alatt olyan gyerekes viselkedésbe csapott át, hogy még én is néztem. Ölelgetett és puszilgatta az arcomat, megpörgetett a levegőben és folyamatosan azt motyogta a fülembe, hogy mennyire szerencsésnek érzi magát.


A fotózáson mindenki remekül szerepelt, de a fotós valamiért Lay munkáját dicsérte meg a legjobban, amiért a többi tagtól gyanakvó, perverz pillantásokat kaptam, Chanyeol még vigyorogva meg is veregette a vállam, mikor hazafelé indultak.
Természetesen újdonsült udvarlóm nem bírta ki, hogy ne egy elnyújtott csókkal köszönjön el, de nem is bántam.
Mikor hazaértem, szinte visítottam a boldogságtól és le sem lehetett volna lőni.
Reggel egy SMS várt a telefonomon.

"Engedj magadhoz, közelebb Noona, el ne felejtsd :)
Remélem, számíthatok rád ma egy randin!^^
L"



2016. augusztus 6., szombat

Szeretsz? (EXO - Sehun)

Sziasztok! :)
Következő kérésre készült OS-em egy Sehun központú történet, és reményeim szerint az illetőnek tetszeni fog, akinek készült!:)
Jó olvasást mindenkinek! :)
 Hwaiting!*3*

***

Furcsa érintésekre ébredtem korán reggel. Nem volt rossz egyáltalán, de hirtelen fogalmam sem volt, mi az, ami a hajamat fogdossa, vagy éppen az arcomat. Összeráncoltam a homlokom és vágtam egy grimaszt, mire az illető kuncogni kezdett. Na, valahol itt jöttem rá, hogy mi van.
- Szép jó reggelt, álomszuszék. - újabb puszikat kaptam az arcomra, így kinyitottam a szemem és megláttam azt, aki miatt megérte ezt tennem minden reggel.
- Szia, Sehun. - mosolyogtam rá és átkaroltam a nyakát. - Jól aludtál?
- Én tökéletesen. - támaszkodott fölöttem. - Korán van még, csak nyolc óra. Miért nem alszol?
- Most komolyan? - vontam fel a fél szemöldököm amolyan "hülye vagy?" stílusban. - Te csókolgattál itt, még jó hogy felébredtem!
- Elnézést. Nem tudtam, hogy újabban "Sehun-allergiád" van. - nevetett fel, de azért ismét magához rántott, hogy a testünk minden egyes porcikája tökéletesen érintkezzen. Tényleg minden, ugyanis az előző éjszakánk túl jól sikerült ahhoz, hogy ruhában töltsük el. - Ha Jongin rájön, hogy megdugtam a húgát, letépi a farkam...
- Ezt úgy nyolc hónapja kellett volna közölnöd vele, amikor először csináltad. - bólogattam. - Amúgy meg szerintem tudja, mivel több mint egy éve járunk, ő meg nem hülye.
- Nyertél. - sóhajtott. - Na és mit szeretne reggelizni az én Yoonám?
- Ezt nekem kéne kérdeznem, tekintve, hogy a mi lakásunkban terpeszkedsz. - ütlegeltem a párnámmal, de persze ez is hatalmas röhögésbe torkollott, mint mindig. Szerettem, mikor együtt nevettünk, mikor hallgattam a szívverését, ami szinte majdnem egy ütemben dobogott az enyémmel.Vagy mikor énekelt nekem, még ha sokszor hamis hangon is.

Miután kiéltük az óvodás énünket, mindketten felöltöztünk és rendbe hoztuk magunkat, mégsem ülhettünk le reggelizni a bátyámmal olyan tipikus "az előbb szeretkeztünk" kinézettel.

- Jó reggelt. - dudorászott Kai a kávéfőző körül, mosolyogva. Csakhogy az a mosoly inkább tűnt idegesnek, a bal szemének egyenetlen rángatózása pedig komoly okot adott arra, hogy kétségbe vonjuk az elmeállapotát.
- Szia, oppa. Mi a baj? - pislogtam.
- Semmi az égvilágon. - sziszegte, majd egy konyharuhát nyomott a kávéfőzőre. Hát persze, tönkretette.
- Nem kellett volna egyedül nekiállnod a reggelinek, amikor egy normális kávét nem tudsz odatenni, és ezzel mindannyian tisztában vagyunk. - viccelődtem.
- Csak gondoltam, megleplek titeket, mert Kyungsoo megmutatta tegnap, hogy kell használni ezt az izét...
- És mi nagyon hálásak vagyunk, amiért próbálkoztál, de ezt a munkát hagyd rám. Majd én készítek valami reggelit. - nyomtam egy puszit az arcára, majd átöleltem a derekát.
- Köszönöm. Nem is tudom, mit csinálnék nélküled.
- Ott van Kyungsoo. - húztam vigyorra a számat, miközben belegondoltam, hogy az alacsonyabb mennyire tud uralkodni Jonginon.
- De az nem ugyanaz. Vele járok, te meg huszonegy éve a húgom vagy. - vont vállat. - Apropó. Sehun, mi szél hozott erre?
- Mintha tegnap este már nem futottunk volna össze, hyung. - forgatta az említett a szemeit.
- Ja, csak éppen annyira el voltál foglalva Yoon szájával, hogy hozzám se szóltál. - gúnyolódott Kai.
- Tudod, hogy a csodaszép barátnőmhöz jöttem, ahogy mindig. - villantott rám édes mosolyt. Ettől el tudtam volna olvadni. - Viszont most nem tudok maradni reggelire.
- Nem? - kerekedtek ki a szemeim. Oh Sehun eddig egyetlen velem töltött reggelit sem hagyott ki. - Pedig azt hittem, hogy együtt tölthetünk egy kis időt az egyetem előtt. - szomorodtam el.
- Sajnálom, Yoon. De van egy halaszthatatlan dolgom, ami nem várathat magára. Muszáj oda elmennem, mert életbevágóan fontos. - simogatta a hajamat.
- Mi az?
- Nem mondhatom el. De idővel megtudod. Én viszont most rohanok, mert elkésem. - azzal kitrappolt az előszobába, felvette a cipőjét, adott egy csókot, végül kezet fogott Jonginnal és elviharzott.
- Ebbe meg mi ütött? - lestem.
- Gőzöm nincs, de csináljuk meg azt a reggelit mert egy; cseszettül éhen döglök, kettő; kilencre melózni megyek és húsz perc múlva jön értem Chanyeol hyung, hogy elvigyen.

~~~

Egész nap nem láttam Sehunt, még az egyetemen sem. Attól, hogy nem egy szakra jártunk, még meg szokott keresni és ez nagyon bosszantott. Az egyik csoporttársánál és barátjánál, Joonmyunnál is rákérdeztem, ő pedig azt mondta, hogy az a hülye bent volt az előadásokon.
- Aish, mi történt vele? - borzoltam össze a hajam a kínai órám után, Kyungsoo pedig megveregette a vállam.
- Biztosan valami, amit neki kell megoldania és nem szeretne terhelni vele.
- Mondd csak... Jongin csinált ilyet? - kérdeztem, mire megrázta a fejét.
- Nem tűnt el így sosem. Csak elfelejtette az évfordulónkat, a szülinapomra véletlenül egy "őszinte részvétem" tortát hozott el, beszorult a zuhanyzóba és meggyújtotta a függönyt, amikor romantikus gyertyafényes estét akart szervezni. - nevetett, de láttam rajta, milyen szeretettel gondolt ezekre az emlékekre. - Nagy macsó akar lenni, de néha pont az ellenkezője.
- Hm. Mindig is túl akarta szárnyalni önmagát. - kuncogtam.
- Mindenesetre ne aggódj. Sehun biztosan csak a tanulás vagy valami fontos dolog miatt nem keresett. Egész biztosan meg fogod tudni.
- Köszönöm, Kyungsoo. - hálásan pillantottam rá, mivel ő állandóan itt volt nekem, amióta csak megismerte Jongint. Mikor is? Három éve.

Aztán mikor már a nap vége felé közeledtünk és nagyjából két előadásom, egy angol nyelv és egy informatikai ismeretek maradt hátra, megrezzent a telefonom KakaoTalk alkalmazásának jellegzetes hangja.
Egy számomra nagyon gyűlölt személy neve állt a kijelzőn; Krystal Jung. Soha nem tudta megbocsátani Jonginnak, hogy ejtette egy férfi kedvéért és ha adódott valami probléma, szinte csak rá lehetett gondolni.
Azonban az, amit küldött, még engem is kétségbe ejtett.

"Gondoltam, szeretnéd tudni, miért viselkedik furán a te Sehun barátod ma. Íme a megoldás minden kérdésedre, Yoona-sshi."

Megnyitottam a mellékelt fájlt, de bár ne tettem volna; a fotón egy mosolygó nő volt, méghozzá Oh Sehun kezei között és láthatólag lánykérés történt.
Nem volt több egy szimpla "kézbe tett kéznél", semmi csók, semmi intim pillanat. Egyszerűen csak ott volt a nő kezén a gyűrű bizonyítékként, na meg azok a mosolyok.
- Mi történt, Yoon? - rázott meg óvatosan Baekhyun - egy másik közeli barát -, mire az arcába toltam a mobilomat. Az ő feje is hasonlóan sokkos volt, de ez pillanatok alatt váltott át sajnálkozóra. - Yoon...
- Nem kell sajnálni. Biztosan csak valami... félreértés, nem igaz? - röhögtem kínosan, miközben a könnyek úgy ömlöttek a szememből, mintha a Niagara lett volna, ehhez pedig két másodperccel később hangos szipogás is társult.
- Gyere, menjünk ki. - fogta meg a karom, majd egy erős mozdulattal meg is támasztott, nehogy véletlenül összeessek. Kicipelt a folyosóra, ahová később Dyo is csatlakozott, ketten próbálták elérni, hogy lehiggadjak. - Maradjatok itt, felhívom Channiet, hogy jöjjön érted kocsival, vigyen haza és szóljon Jonginnak is. - azzal eltéblábolt, hogy nyugodtan tudjon telefonálni. Ott maradtam a tehetetlen Kyungsooval és a saját idióta érzéseimmel.

Körülbelül fél óra múlva már Park Chanyeol fekete Mercedesének anyósülésén ültem, kinézve a fejemből.
- Baek azt mondta, baj van, de nem tudtam belőle többet kiszedni. Szóval egy kicsit pofátlan leszek és megkérdezem, mi van. - sóhajtott a férfi, de közben azért rám villantotta mind a harminckét hófehér fogát. Rövid tőmondatokban elmagyaráztam neki a bajomat, ő pedig egyre értetlenebbül nézte az utat.
- Ennyi a történet.
- Tehát most azt akarod mondani, hogy Krystal lefényképezte Sehunt, ahogy egy idegen nő kezét kérte meg, ugye? - bólogattam. - De Yoon, ha ez a nő egészen eddig csak a bosszúra szomjazott, miért hisztek neki?
- Az a kép igazi volt. Nem volt megszerkesztve, látszott, hogy egy telefon kamerájával csinálták és még a dátum is rajta volt a képen; 2016. november 20., 13:23. Én fél kettőkor kaptam meg a képet, tehát hét perc alatt nem tudott ilyen profi munkát művelni senki.
- De hát... ez nem stimmel. Sehun már egy éve veled jár, sőt, több is van az egy évnél. Miért venne feleségül a hátad mögött egy nőt?
- Fogalmam sincs...

~~~

Jongin természetesen felhívott a munkahelyéről és megpróbált belőlem mindent kiszedni, még haza is akart jönni, de lenyugtattam, hogy maradjon csak, jól leszek. Meg a nagy francokat.
Viszont nem idegesíthettem a bátyámat tök feleslegesen, mintha óvodásak lennénk, magamnak kellett megoldanom a párkapcsolati problémáimat.
Úgy este nyolcig otthon gondolkoztam, de nem jutottam dűlőre, csak egy dolgot sikerült ebből az egészből kihámoznom; valószínűleg eddig én voltam a harmadik fél, de Sehun túlságosan is szerette azt a lányt, ezért ma csak úgy szó nélkül le akart lépni. De ennek sem volt sok értelme, mert reggel még édes bókokat, csókokat kaptam tőle, úgy ölelt magához, mint az igaz szerelmét.
- Aish, komolyan! Jöjjön már haza Jongin, mert megbolondulok egyedül! - dőltem a párnámba és már éppen megint bőgni akartam, mikor csengettek. - Ki a franc az már... - semmi kedvem nem volt bájcsevegni, és még Kyungsoot is képes lettem volna elhajtani a büdös francba, azonban mikor ajtót nyitottam, már teljesen megváltozott a véleményem.
- Szia, Yoon. - mosolygott rám lágyan az, aki az egész napomat tönkretette, és talán az életemet is. Ahogy meglátta idétlen és dühös ábrázatomat, átváltott aggódóra. - Mi történt?
- Még van képes megkérdezni, mi történt? Komolyan, Sehun?
- Esküszöm neked, hogy halvány Milka gőzöm nincs róla, hogy mi van itt. - rázta a fejét.
- Legszívesebben lekevernék neked egy baszott nagyot. - sziszegtem.
- Nem tudom mit tettem, de ha megbántottalak, akkor csak üss meg. Viszont attól még mindig nem fogom tudni, hogy mit követtem el. Kérlek, áruld el! - egyre kétségbeesettebb fejet vágott és már kezdtem elhinni, hogy igazat mond, amikor bevillant a fotó és rögtön visszaváltottam keményre. Beljebb lépkedtem a nappaliig, hogy ne a folyosón teregessem ki az életem, járkáltam pár kört, majd szembe fordultam barátommal és egyenes kérdést tettem fel neki.
- Mondd, miért csalod velem a menyasszonyod?
- Hogy a kimet? - olyan mértékű döbbenetet fedeztem fel az arcán, hogy majdnem elnevettem magam. - Jól érzed magad, Yoon?
- Ne hívj így! - csattantam fel. - Láttam, amit láttam, Sehun!
- És szabad tudnom, mit láttál? - kezdett ő is egyre dühösebb lenni. Na de ne neki álljon már feljebb!
- Te és egy nő. - morogtam. - A kezét fogtad és úgy vigyorogtál rá, mint egy kisgyerek, akivel közölte az anyja hogy mostantól nem kell több spenótot ennie. Még gyűrűt is húztál az ujjára! Tudod te, mit éltem át, mikor megtudtam? Mintha leszúrtak volna!
- És elárulnád, hogy mit kerestél te ott? - keményedett meg az arca. - Mondd, hogy nem követtél.
- Nem követtelek... üzenetet kaptam.
- És kitől? - tárta szét a karjait.
- Krystal Jung.
- Hát persze. Eddig egyáltalán nem hitt neki senki, ha mondott valamit ami Kai vagy Kyungsoo kapcsolatával volt összehozható, rögtön elküldtétek a faszba. Végül is, tök logikus. - gúnyolódott. - Most meg elhiszed neki, hogy félrekúrok. Mondd már meg, hogy mégis kivel dugtam volna rajtad kívül, amikor lassan több időt töltök nálad mint otthon? Nem értelek, Kim Yoona! - röhögött hisztérikusan, de mielőtt megszólalhattam volna, folytatta. Én pedig körülbelül itt süllyedtem volna el szégyenemben szívem szerint. - Eláruljam, hogy az a ribanc mit küldött? Az, kérlek szépen a bátyám feleségének a húga volt, aki egyidős veled és méretben is megegyeztek. Azt a gyűrűt azért vettem, mert a te kezedet akartam megkérni, de nem tudtam a gyűrű kibaszott méretét! - üvöltött. - Össze akartam veled kötni azt a gyökér életemet, de úgy látszik, marhára nagy pénzkidobás volt, mert az a nő, akit a világon mindennél jobban szeretek, elhord mindennek és kételkedik. Mondj nekem egy okot arra, hogy most ne húzzak el innen a picsába, ne vágjam hozzád a gyűrűt és ne szakítsam meg veled a kapcsolatot! Mert ha rajtam múlna, most mennék inkább kapálni Timbuktuba, mint hogy itt szenvedjek!
- Sehun...
- Most meg már sajnálod, mi? Rohadt sokra megyek ezzel, mondhatom. Én is féltékeny típus vagyok, Yoon. De ha nekem mit tudom én... a tesóm volt nője küldött volna rólad képet, hogy mit csinálsz mondjuk Joonmyunnal, gondolhatod, hogy nem neki hiszek. Istenem,  ne sírj... gyűlölöm, ha sírsz. Yoon, én... ne haragudj, kiabáltam veled.
- Én ne haragudjak? - szipogtam. - Normális vagy? Az előbb akartam letépni a fejed, erre kiderül, hogy mennyire nem érdemelted meg. Ne haragudj! Kérlek, Sehunnie!
- Nem haragszom. - nyújtotta felém a karját, én pedig sietve bújtam hozzá, nehogy csak egy pillanatra is elveszítsem. - Beledöglenék, ha nem látnánk egymást többé...
- Annyira sajnálom! - zokogtam a vállába fúrva fejemet, ám ekkor azt is megéreztem, hogy Sehun válla megrázkódik, végül kisebb és szaporább levegővételeket is meghallottam. Eltoltam kicsit magamtól és letöröltem a könnyeit. Most először sírt és ez azt jelentette, hogy nagyon fontos vagyok neki. Én meg elcsesztem a meglepetését a hülyeségemmel. - Szeretlek, Oh Sehun. Szeretem, mikor mérges vagy, mikor rossz kedved van, szeretek a karjaidban elaludni. Szeretem, mikor szeretkezünk, mikor átölelsz és azt suttogod a fülembe, hogy boldogok leszünk. Még azt is szeretem, mikor egyszerűen csak lélegzel.
- Én pedig szeretem, mikor kócos vagy, mikor szétkenődik a sminket reggel, amit nem mostál le. Sőt, akkor is képes vagyok téged elviselni, amikor megjön és úgy viselkedsz, mint egy sárkány. Szeretlek, Yoon. Szóval... - megköszörülte a torkát és óvatosan térdre ereszkedett. - Megtennéd, hogy hozzám jössz feleségül és együtt öregszel meg velem?
- Francba is, igen! - úgy vetettem a nyakába magam, hogy elterültünk, pont a betoppanó Jongin-Kyungsoo páros lába elé.
- Itt meg mi folyik? Nem úgy volt, hogy Sehun egy szemét? - meredt rám az utóbbi, mire nevetve letöröltem a könnyeimet.
- Ez egy hatalmas félreértés volt, de megoldottuk.
- Tudom, a lépcsőház alján hallottuk. - fintorgott Jongin, majd vonásai ellágyultak, ahogy rám emelte pillantását, végül pedig Sehunra. - Nagyon vigyázz rá, haver.
- Úgy lesz, hyung. Eddig is azt tettem.
- Szeretlek.- suttogtam ajkaira, ő pedig egy mosolygós csókkal pecsételte meg saját vallomását, végigsimítva ujjaival az előbb felhúzott jegygyűrűn.

Soha nem fogok kételkedni abban, hogy Oh Sehun szeret és szeretni fog, míg élünk.


2016. augusztus 4., csütörtök

Clown (EXO - Chen)

Sziasztok!:) 
Ismét egy kérésre készült One Shottal jöttem, és nagyon remélem, hogy
elnyeri a tetszését annak, akinek íródott, na meg természetesen az összes olvasómnak. :)
Köszönöm szépen, hogy megkértél rá! :)
Hwaiting! *3*

***

Az idő egyszerűen tökéletesen napos volt, az ég mesébe illően kék, egyetlen felhő sem takarta el a júliusi égboltot. Ideálisnak tűnt arra, hogy azt tegyem, amiért Jejura jöttünk a barátaimmal; sütkérezhettem ameddig jónak láttam anélkül, hogy bárki megszabott volna nekem bármit is.

Szerencsésnek mondhattam magam mindig, hiszen sosem volt szükségem naptejre, napolajra vagy olyan kenceficékre, amelyek az égés ellen lettek kitalálva. Az én bőröm természetesen barnult le nyaranta, és bár a koreai lányoknál szinte elvárásként működött, hogy Hófehérkének képzeljék magukat, én imádtam, ha színt kapok.
- Biztos ne kenjelek le? - hallottam meg legjobb barátnőm aggódó hangját, mire hason fekvésből ülésbe tornáztam magam, feltoltam a fejemre a napszemüveget és kedvesen rámosolyogtam az ernyőjét szorongató lányra.
- Nem kell, ne aggódj miattam. De ha fura égett szagot érzek, majd szólok. - viccelődtem.
- Tudom, hogy nem égsz le. - mosolygott vissza. - Csak a biztonság kedvéért. Egyébként nem értem, miért nem szereted a fehér bőröd. Mások meghalnának, ha ilyen gyönyörűek lennének. - foglalt helyet mellettem, én pedig jól kiröhögtem. - Most mi van?
- Te beszélsz gyönyörűségről, Kang Minah? Úgy nézel ki, mint aki a kifutóra született. - löktem meg viccelődve, mire ő elpirult. Ezt szerettem én ebben a lányban. Hiába volt meg mindene, hiába fordultak meg utána az egyetem legsármosabb fiúi, ő szerény maradt és hűséges a párjához. Bár mellesleg megjegyezném, hogy néha nem is értettem, hogy jöhettek ezek össze. - Apropó, hol hagytad a másik feledet? - néztem körbe. Nem létezik, hogy az a hülye szem elől tévessze a "Hercegnőjét".
- Ki? Ó, hogy Chanyeolra  gondolsz?
- Lehetne másra? - ők ketten teljesen ellentétesek voltak. Minah imádott tanulni, hogy a szülei büszkék legyenek rá. Sosem járt el bulizni, nélkülem meg pláne, szerette a könyvek világába temetni magát. Ez mondjuk nem azt jelentette, hogy unalmas volt. Chanyeol viszont... Minah nélkül sehogy nem rugdosták volna át a tavalyi vizsgákon - megjegyzem, a mostaniakon se -, mindig szívatta az embereket és oda volt az ivászatért. Talán ezért passzoltak egymáshoz ennyire. Egyébként a colos az életét is odaadta volna, hogy barátnőm boldog legyen. Néha irigykedtem is a kapcsolatukra.
- Nocsak, kiket látnak szemeim! - apropó, ha már szívatásnál tartunk...
- Tűnj innen, Chen, nem vagyunk rád kíváncsiak. Én biztos nem. - vetettem oda. Utáltam ezt a gyereket.
- Most miért vagy ilyen gonosz? - biggyesztette le ajkait gyerekesen, viszont a hangjából ki lehetett venni azt a tipikus gúnyt. Naná, hogy nem gondolta komolyan.

Amikor bekerültünk az egyetemre, kialakult egy baráti körünk. Minah, Chanyeol, Yixing, Joonmyun, én, és Jongdae. Utóbbi sokszor megfogta a pillantásom, hiszen rendkívül dekoratív látvány volt, de napok alatt terjedt el róla az is, hogy életében nem járt még nővel két hónapnál tovább, na meg hogy egy troll. Akkor került fel a feketelistámra, mikor a második héten lealázott a folyosón.

***FLASBACK***

Éppen sétáltam az ebédlő felé, hogy csatlakozzak a többiekhez, de előtte muszáj volt bepakolnom a könyveimet a szekrényembe, mert túl sok volt. 
Semmit sem sejtve pörgettem be a lakaton a háromjegyű kódot, majd kinyitottam a kis ajtót. Abban a pillanatban robbant az arcomba egy nyálkás állagú, büdös valami, és ahogy utólag megállapítottam, rikítóan zöld is. Olyan röhögés szerintem még sosem rázta meg az iskolát, mint amit akkor én, ott kaptam.
És mit ad a Jóisten, a tömegből Jongdae volt a leghangosabb... és a legközelebbi.
- Istenem, Soora-yah, tükörbe kéne nézned! - visított, miközben a könnyeit törölgette.
- Mi a francért nem lehet normálisnak lenned? - üvöltöttem rá, igyekezve visszatartani a könnyeimet és valamennyire lehalászni magamról a taknyot, hogy a méltóságom töredéke még megmaradjon.
- Ugyan, ez csak egy kis szívatás, ne vedd magadra! - mosolygott, de rohadtul nem olvadtam a padlóra tőle. Inkább kivertem volna azt a tökéletes fogsorát, hátha lenyeli keresztbe az egészet.
- Kim Jongdae! Szerinted bárkinek ebből az iskolából vicces, ha megalázod és röhögnek rajta?! Annyira gyerekes vagy!
- Chanyeolnak is mondhatnád! - fagyott le a görbület az arcáról.
- De most éppen te aláztál le, nem Chanyeol, úgyhogy ne terelj! Miért... miért nem tudsz normális lenni? Ja, ahhoz agy is kell? Én kérek elnézést!
- Istenem, hogy te milyen rohadtul unalmas vagy! - vágta hozzám és elviharzott. Na nehogy már ő legyen a sértett, az Isten verje bele!
Attól a naptól fogva utáltuk egymást. Ő szeretett beszólni, mikor tanulás miatt nem mentem el velük valahova, én meg szerettem feleselni, miszerint nem érthetik ezt a hozzá hasonló üresfejűek.

***FLASHBACK END***

- Te is tudod, hogy semmi kedvem nincs a képedet bámulni. - morogtam az orrom alatt.
- Ó, ez kölcsönös. - vont vállat és csak azért is leült Minah mellé, kedvesen rámosolyogva. - Egyébként Chanyeol indult bevásárolni és Yixingék kértek pár dolgot. Gondoltam rákérdezek, hogy kell-e nektek is valami.
- Nahát, annyira figyelmes! - lelkesedett barátnőm. Ugyan... Őt csak azért nem szívatták eddig, mert hiába rendelkezett hasonló troll-ösztönökkel Yoda is, ha a barátnőjét érné valami dolog, letépné Chen önelégült fejét. - Csak egy kólát kérek szépen.
- Meglesz. - bólintott a férfi. - Soora?
- Neki egy narancslevet. - segített ki Minah.
- Okés! - pattant fel a gyökér, de mielőtt elment volna, azért nem bírta ki szó nélkül. Ő sosem bírja szó nélkül, hogy pontos legyek. - Mi lenne, ha néha nem úgy kezelnél, mint egy hulladékot? Unalmas vagy.
- Na jó, ebből elegem van. Fordulj fel! -  magamra tekertem a törölközőmet, visszacsúsztattam a napszemüveget a szemeimre, végül felvettem a pólómat és a sortomat. - Megvárlak titeket a hotelban.
- De Soora... ugye este lejössz a tűzhöz? Izé... Channie megígérte, hogy gyújt egy nagy tüzet és sütögetünk.
- Ne aggódj, megyek. - mosolyogtam Minahra. - De még te is visszatérsz  a szobánkba öltözni, nem?
- De. Tényleg. - bólintott. - Ne idegesítsd fel magad. Szerintem Dae igazából bír téged.
- Most komolyan azt hitted, azért nem akarok itt lenni mert nem kedvel? Az aztán engem nagyon szíven ütött. - prüszköltem a nevetéstől. - Csak irritál a jelenléte. Na, de én indulok.

~~~

Este hét körül járhatott az idő, így barátnőmmel  készülődtünk Park Chanyeol hatalmas ötletének megvalósítására. Már a hajunk is megszáradt, szépítkezés közben pedig hülyeségekről beszélgettünk.
- ... és akkor ránk nyitott anyám! El sem tudod képzelni, milyen rohadt kínos volt...
- Aish, ti ketten. - csóváltam a fejem, de egyébként le sem tudtam vakarni a fejemről azt a vigyort. Közben magamra kaptam a ruhámat, de nem vittem túlzásba; a rövidgatyám meg egy fekete póló volt rajtam egy szandállal. A hajamat kontyba fogtam, a szemeimet kihúztam tussal és el is készültem. - Viszont van pár ötletem, hogyan dobhatnátok fel, ha érted mire gondolok.
- Nagyon pedofil fejet meresztesz. - szegény kikerekedett szemekkel hátrált előlem, de csak a röhögésemet érte el vele. - Nem vicces, tényleg ijesztő! - ebben a pillanatban nyílt az ajtó és egy kétségbeesett Joonmyun rontott be.
- Nem láttátok Jongdaet?
- Mi?
- Hát szóval... lent voltunk Yixinggel kettesben... aztán egyszer csak azt vettük észre, hogy Chanyeol rohan és üvöltözik, hogy nincs meg Chen. Mi is hívtuk, nem veszi fel... aggódunk érte.
- Nem láttuk, de mindjárt csatlakozunk a kereséshez. - rázta a fejét Minah, így a férfi egy aggódó sóhaj és egy biccentés kíséretében kiment.
- Tud magára vigyázni, ha ilyen hülye...
- Az Istenit neki, Soora! Tudom, hogy nem kedveled, de legyen már benned egy kis megértés! - förmedt rám barátnőm, ez pedig még engem is meglepett.
- Komolyan, miért védi őt mindenki? - dühösen indultam meg kifelé a lakosztályunkból.
- Most meg hova az ördögbe mész?
- Megkeresni azt a szemetet! és ha megtalálom, körbetekerem a beleit rajta! - azzal becsaptam magam után az ajtót. - Ha kiderül, hogy csak egy egzotikus kajáldánál zabálsz, megöllek...

Azonban tényleg sehol nem volt. Felszívódott, én pedig komolyan kezdtem azt hinni, hogy az én hibám. Végül is csak bele kellett gondolni... több mint egy éve ismertem és ez idő alatt mindig a rosszabb stílust kapta tőlem, míg a többiekkel soha nem beszéltem rondán. Úgy bántam vele, mintha.. egy "hulladék" lett volna.

Időközben korom sötét lett, engem meg mindenki felhívott, hogy talán abba kéne hagyni a keresést, majd holnap a rendőrséget is bevonjuk, de hajthatatlan voltam. Nem csesz ki velem az az idióta...
Tudtam, hogy szerette a sziklás helyeket, ezért arra is elnéztem.
- Yah, Kim Paraszt Jongdae! - üvöltöztem, de a reményt kezdtem elveszíteni. Annyira idegbeteg voltam már, hogy észre sem vettem, mennyire nem biztonságos ez a szikla, így csúsztam egy hatalmasat. Éppen hogy csak megnyikkantam, mikor egy kéz a derekamnál megtartott és sietve a mellkasához rántott. Éreztem a pólóján keresztül, ahogy hevesen vert a szíve.
- Mi a francért nem tudsz vigyázni magadra... - zihálta. - Kis híján meghaltál, Soora!
- J-jongdae? - pislogtam. Ahogy jött az ijedtség, úgy jött a harag is. Kirántottam magam az öleléséből és olyan pofont kevertem le neki, hogy egy pillanatra attól féltem, még leesik a szikláról. - Tudod te, mennyire aggódtunk?!
- Aggódtatok? Ti? Na ne röhögtess. Maximum ŐK aggódtak, te egyáltalán nem. Csak bűntudatod lett volna, ha elpatkolok itt. - húzta az ajkait gúnyos mosolyra. - Egyébként nem tudom, mire veritek magatokat, amikor csak gondolkozni jöttem el. Itt minden sokkal nyugodtabb...
- Nagyszerű. Joonmyun már hívni akarta a rendőrséget, erre kiderül, hogy Kim Jongdae éppen az élet értelmeit kutatja a naplementében. Gratulálok! - szavaim nyomatékosítása végett még egy gyér tapssal is megjutalmaztam, ő pedig egyre dühösebb fejet vágott.
- Mit tudsz te?! Ha? Egyáltalán van róla fogalmad, hogy mit tettél?
- Én? - böktem a mellkasomra zavartan. - Mégis mit tettem volna?
- Büntetsz egy olyan dolog miatt, amit két éve csináltam és még csak esélyt sem adsz rá, hogy elmondhassam, mennyire bánom! Sosem adtál egyetlen esélyt sem. - morogta. Itt verjenek agyon, de én esküszöm, hogy most láttam őt először komolynak...
- Miért kellett volna? - vontam fel a szemöldököm. - Chen, te úgy viselkedsz, mint egy...
- Idióta? Gyerek? Hülye?
- Bohócot akartam mondani, de ez a kettő is lehet a szinonimája, ha úgy vesszük. - gondolkoztam és kezdtem egyre viccesebbnek érezni ezt az egészet.
- Na ne szórakozz velem! Szerintem kurvára nem vicces! - csuklómnál fogva húzott közelebb magához, és úgy sziszegett az arcomba.
- Nocsak, már nem tetszik, ha veled csesznek ki? Milyen érdekes pszichológiai megfigyelés...
- Pontosítok. TŐLED nem vagyok hajlandó elviselni! - egyre közelebb volt, sértette azt a bizonyos komfort zónát...
- Mégis miért nem? - forgattam a szemeim.
- Jól figyelj, mert egyszer mondom el. Kim Jongdae nem nyálaskodik. - csak nem...? Chen közelebb hajolt a fülemhez, így én is ezt tettem, de ahelyett, hogy belesúgott volna valamit, egészen mást csinált. Amint megéreztem az enyhe fájdalmat, kikerekedtek a szemeim és elhátráltam tőle.
- Te megharaptál!
- De utána akartam elmondani, hogy szeretlek! - védekezett gyorsan, az én kezem pedig megállt a levegőben. Normális ez?
- M-mit mondtál?
- Én szóltam! Nem ismétlek!
- Mondd ki!
- Nem!
- De kimondod!
- Nem! És itt lezárom! - azzal megfogta a derekamat és olyan hevesen csókolt meg, hogy tátva maradt a szám, így nyelve is tök kényelmesen átvehette az uralmat. Kis fáziskéséssel viszonoztam csak a tettét, karjaimat a nyaka köré fontam, mellkasomat pedig szorosan préseltem az övének, közben még a hajába is beletúrtam, hogy minél közelebb érezhessem magamhoz.
Sajnos a levegő teljes hiánya vetett ennek véget. Zihálva fúrtam a fejemet íves nyakhajlatába, beszívtam a sós tengeri levegővel vegyült férfias illatát és ráadásképpen még egy gyengéd és ártatlan puszit is hintettem az adott felületre, amelybe Chen beleremegett.

Kicsit megzavarodtam. Most akkor tényleg igazat mondott? Hiszen olyan nagyon vert a szíve, biztos nem lenne képes egy ilyen szívatásra.
- Szeretlek... megint kimondtam, most örülsz? - motyogta hajamba, mire felemeltem a fejem, hogy az arcát is láthassam, már amennyire sötétben lehetett. A szemei csillogását és a felkunkorodó cicaszáját tökéletesen kivettem.
- Honnan tudjam, hogy nem csak trollkodsz? - hunyorítottam. - Emlékeztetnélek, hogy azt mondtad, unalmas vagyok...
- Tudom, hogy nem vagy az. Csak velem. - kuncogott, újabb puszit nyomva ezúttal az arcomra.
- Bocsi...
- Nem ügy. De most már nem engedlek el. - hajolt a fülemhez. - Soha nem engedlek el.
- Ki mondta, hogy veled akarok lenni? - húztam az agyát tovább. Kicsit lazított a szorításán és értetlenül meredt rám, így folytattam kicsit. - Mégis ki akarna egy olyannal járni, aki semmit nem vesz komolyan, még egy nő szívét sem? - végül egy nagyot sóhajtottam. - Az a baj, hogy én akarnék.
- Nem bánod meg. Ígérem, Soora-yah. Nem foglak bántani.
- Ajánlom is, mert letépem a bohócsapkád bojtjait és ledugom a torkodon. - bújtam hozzá "kedvesen".
- Honnan tudtad, hogy van olyan sapkám?
- Fogd már be, Chen...


2016. július 29., péntek

Who said that easy? (EXO - Baekhyun)

 Sziasztok!:) Ezúttal egy Baekhyun OS-t hoztam kérésre!:)
Remélem, elnyeri a tetszésed és nem fogsz csalódni!
Bármikor nyugodtan szólj, ha tehetek valamit!:)
Köszönöm a bizalmat!^^ 
Hwaiting! *3*

***

- Byun!
- Mi van?
- Ismered a mosógépet?!
- Már megint... - sóhajtott drámaian. Ezt minden alkalommal eljátszottuk, amikor csak megadatott rá a lehetőség. Mintha csak direkt cincálná az idegeimet.

Az egyetemünk a kollégiuma mellett lakásokat is biztosított azoknak, akik nem olyan messze éltek, de nem is szándékoztak két órát utazni hazáig minden átkozott nap.
Hát, én Byun Baekhyun mellett kötöttem ki, ő lett a lakótársam. Más hely sajnos nem volt, mivel sokan kihasználták a lehetőséget, én pedig elsősként ide lettem rakva. Az elején természetesen a falat tudtam volna kaparni, de lassan év vége felé már kezdett helyreállni az idegrendszerem... már amikor.
Őt tartották az iskola aranytorkú, másodéves zeneszakosának, aki elbűvölte a hangjával a fél világot - köztük engem is -, emellett azért is számított nagy ideálnak, mert több nőies vonással rendelkezett egy szépségkirálynőnél. Minden buliban megtalálhatták az eszement haverjaival, Chanyeollal és Kaijal együtt, azt is rebesgetik, hogy nem válogat a nemek között sem.
A probléma ott kezdődött, amikor szépen lassan kezdtem beleszeretni a hülye fejébe. Fogalmam sem volt, mit tehetett ezért, hogy ezt elérje, de megtörtént és én pontosan ezért voltam dupla érzékeny rá.

- Miért neked áll feljebb?! Hetente minimum tíz alsógatyádat szedem össze, arról nem is beszélve, hogy naponta háromszor váltasz ruhát!
- De megbeszéltük! Te főzöl és mosol, én pedig kitakarítok és elmosogatok magunk után!
- Igen? Nem tudom feltűnt-e, de mindent én csinálok! Emlékszel? Egy hétig nem volt elmosogatva. Én vártam ugyan, hogy sikerüljön eltalálnod odáig, de nem jött össze. A takarítást már meg sem említem...
- Most mit vagy úgy oda? Én próbálkozom. - azzal a lendülettel ahogy ezt kimondta, kilépett a fürdőből. Ja, igen. Mert nekem oda kellett ordítanom, hiszen arra sem méltatott, hogy kimásszon. A szemén frissen csillogott a ceruza, a hajára legalább két flakon lakkot elhasznált, a vaníliás tusfürdő pedig ide érződött. Egyetlen fekete-fehér inget viselt, meg egy fekete gatyát. Úgy nézett ki, mint aki a Patyolatból lépett elő.
- Te hova mész? Úgy nézel ki mint egy sztriptíztáncos. - vontam fel a szemöldököm.
- Kaijal és Chanyeollal ismét ugyanoda megyek, mint eddig. Kösz a bókot amúgy, ezek szerint jól nézek ki, megnyugtató. - kacsintott, és már kint is volt az ajtón. Csak pislogtam, utána szólni sem volt időm, hogy most tettem ki az asztalra a vacsorát. Egyébként is ő kérte tegnap, hogy bajlódjak a sült pulykájával...

~~~

- Na nekem ebből elegem van! Most már minden határon túlmentél, Baekhyun! - üvöltöttem, pillantásra sem méltatva a lányt, aki próbálta minél gyorsabban összeszedni a cuccait a lakás különböző pontjairól. Ideges voltam? Naná! Féltékeny? Még annál is jobban. Fortyogott bennem a düh, a csalódottság, a féltékenység és a kihasználás keveréke.
- Ne kiabálj már, szétmegy a fejem... - motyogta egy szál alsóban. Hát az eszem megáll.
- Baekhyun, ez egy egyetemi lakás, én pedig veled élek! Figyelembe vehetnéd, hogy nekem ez nem tetszik! Ha jól emlékszem, én tiszteletben tartom, hogy van egy hely, ahová hazajöhetünk..
- Ebből már elég! Olyan vagy, mint egy hisztis feleség! Nem tartozom neked magyarázattal az életemről! Azt csinálok amit akarok, azt dugok meg akit akarok és ott, ahol én akarom! Fáj az neked? Nem hiszem! Te meg amúgy sem jársz bulizni. Ki mondta, hogy legyél a háztartási robotom?
- Hogy... mi? - most komolyan... ő háztartási robotként tekint rám?
- Nem úgy gondoltam. Sajnálom. - harapott az alsó ajkába, és ha nem éppen sírni készültem volna, még szexinek is tartanám.
- Nem a francokat. Én sajnálom, hogy szeretném tisztán tartani a környezetünket, hogy szeretnélek téged itthon normális kajával várni, mielőtt meghalsz a sok műanyagtól. Talán tényleg hisztisen viselkedek, de nem akartam hanyagul élni, és egyszerűen csak szeretném, ha egészséges lennél. Sajnálom, hogy nem jó embert akartam szeretni hónapok óta. Helyette egy hímribancot sikerült. - felkaptam a cipőmet meg az irataimat és Baekhyun motyogásával nem is törődve nekivágtam a reggelnek. Akar ezzel a majommal a fene együtt élni. Ha kell, kérvényezni fogom az igazgatónál, hogy rakjon be Baekhyun mellé másik lakótársat, talán azt a Sehun gyereket aki kénytelen volt inkább hazajárni helyhiány miatt, pedig több mint egy órára lakik innen. Lassan beköszönt a nyár, de ilyenkor nyolc óra tájékán még enyhén hűvös volt az idő, az emberek pedig kicsit ritkásabbak voltak. Nem hiába, szombatonként kevesebben dolgoznak. Szinte csak az utcai árusok voltak nyitva, na meg egy-két kávézó.
Az első utam is egy ilyenbe vezetett, ahol megittam egy jó erős feketét, majd rögtön küldtem SMS-t Kyungsoonak, aki a gimnázium óta a legjobb barátom. Azonnal válaszolt, hogy indul a kávézóba.

- Komolyan leribancoztad? - hahotázott  Dyo, szinte a könnyeivel küszködve. - Te aztán nem aprózod el, ha vitáról van szó.
- Nem vicces. Tudom, hogy rondán beszéltem vele és már a nagy részét bánom...
- De szerelmes vagy belé. - világított rá a lényegre. - Megmondtad már neki?
- Kicsúszott a számon, mikor óbégattam vele...
- Beszélgetnetek kéne még egy kicsit. Hátha...
- Nem fog megjavulni, Soo. És azt meg pláne nem hinném, hogy viszont szeretne.
- Akkor mit fogsz tenni? - pislogott aggódva.
- Kiköltözök. Ideje lenne már amúgy is. Nem tudom, hogy Baekhyun mellett azért volt-e hely, mert egyedül lakott vagy az előző társát is kikészítette... - nevettem saját hülye poénomon.
- Szenvedni fogsz, ugye tudod?
- Hogyne tudnám.
- Ha gondolod, nálunk van hely.
- Ne vicceljetek. Nektek is van életetek Joonmyunnal, megoldom.
- Ígéred, hogy nem kell megint kirángassalak az öngyilkos hajlamaidból?
- Ígérem. - mosolyogtam legjobb barátomra, majd felálltam. - Ideje lenne elindulnom, még a postai befizetéseket is nekem kéne elintéznem. - hazudtam. A csekkeket már rég befizettem, de Kyungsoo nagyon aggódna, ha az igazságot mondtam volna.

Éjfél tájékán értem haza, addig csatangoltam a folyóparton, parkban, erdős területen, eltaláltam olyan helyekre, amikről húsz évem alatt semmit nem tudtam.
Óvatosan csuktam be az ajtót magam után, mert még véletlenül sem akartam felébreszteni Baekhyunt. Nem sikerült. Az említett ott állt az előszobában, vérben forgó szemekkel és kicsit sem nyugodtan.
- Hol voltál?
- Jézusom...
- Azt kérdeztem, hol voltál? Halálra aggódtam magam érted! - ekkor tört ki belőlem olyan mértékű röhögés, hogy talán még a szomszéd is hallotta. Baekhyun arca pillanatok alatt vált elképedté, és szerintem nem tudta eldönteni, hogy dühös maradjon vagy rögtön orvoshoz vigyen.
- Rosszul vagy?
- Te? Te aggódtál, Byun Baekhyun? Komolyan... be vagy rúgva? Mennyit ittál? Emlékezni fogsz reggel?
- Nem vagyok részeg!
- Akkor meg ne hülyíts, hanem húzzál aludni de sürgősen. Holnap vasárnap, segítened kell összepakolni a cuccom.
- Te-tessék? Elmész? Hová? Elutazol? De még tart a suli, jönnek a vizsgák...
- Elköltözöm innen. Nem akarok rád akaszkodni, "mint egy hisztis feleség"... - utánoztam szavait szóról szóra. - Nincs szükségem arra, hogy robotnak nézzenek, nem fogok minden egyes nap a te hülyeséged után takarítani, nem főzök neked feleslegesen és nem fogok úgy tenni, mint akinek tökéletes ez az élet. Ez nem én vagyok.
- De azt mondtad, szeretsz! Akkor nem hagynál itt... - azért mindennek van határa.
Észre sem vettem és már lendült a tenyerem, hogy lekeverjek neki akkora tockost, ami megszólal.
- Mégis kinek képzeled te magad, he?! - hitetlenkedtem. Szerencsétlen flótás úgy fogta az arcát, mintha egyenesen baseball ütővel püföltem volna meg. - Hogy hozhatod fel ezt a baromságot, hogy maradjak? Nem tudsz magadra főzni? Nem tudsz áthívni valakit, hogy kitakarítson? Talán egyszer nem kurvák között kéne keresned, hanem mondjuk hívhatnál egy takarítót, ha magadtól nem megy...
- Maradj, kérlek. - dünnyögte.
- Nem. Holnap reggel összepakolok és itt hagylak.
- És ha inkább megteszem, amit kell? Ha mosogatok és takarítok? Akkor sem?
- Nem az utolsó pillanatban kell teperni, Baekhyun...
- Tudom. - bólogatott. - De megváltozom! Ígérem.
- Honnan tudjam, hogy nem akarsz megint csak hülyét csinálni belőlem? - ráncoltam a szemöldököm gyanakodva. Mi baja lett ennek? Agyára ment a kialvatlanság?
- Ha ezt csinálom, én magam pakolok össze neked és keresek lakást, csak most az egyszer.
Talán öt percig bámultam őt, mígnem sóhajtottam egy orbitálisat.
- Meg fogom én ezt bánni, van egy olyan sejtésem...

~~~

Meg is bántam. Na nem azért, de tényleg megtartotta az ígéretét. Elosztottuk egymás között a feladatokat, néha megtettünk egymásnak apróbb szívességeket, ő eljárt bulizni, nem hozott fel senkit, én meg éltem a saját világomat.
A megbánás ott kezdődött, hogy kezdtem egyre mélyebben belehabarodni Baekhyunba. Szerettem, amikor eljátszotta a macsót, amikor kedvesebb volt, amikor a szemceruzája előnyeit magyarázta, mikor megkérdezte, mi áll neki jobban, amikor észrevette a női problémáimat és vett nekem gumicukrot. Amikor dicsérte a főztömet, mikor egyszerűen csak elköszönt a buliba menet, sőt, még akkor is, mikor előreengedett a fürdésnél.
- Megjöttem! - üvöltötte, mire megforgattam a szemem. Süket vagyok én?
- Vedd lejjebb a hangerőt, vannak szomszédok. Egyébként mit keresel itt ilyen korán? Nem előadáson kellene lenned? - néztem az órát. Volt egy sanda gyanúm, hogy ellógott.
- Elmaradt a kínai. Yixinget küldték fel, hogy szóljon. A professzor elment valami továbbképzésre vagy kurzusra, vagy a tököm tudja mi az anyámra. Mi az ebéd?
- Témaváltásból lehetnél ötös. - fintorogtam. - Azt eszel, ami van. Tudod, hogy nem főzök minden áldott nap.
- Persze, nekem a tegnapi is jó. - vonta meg a vállát. - De várjunk. Mit ettünk tegnap?
- Reménytelen vagy. - röhögtem el magam. - csirkés pirított tészta, bulgogi, rizs, kimchi, algaleves. Megfelel?
- Még szép. Angyal vagy, Haneul. - és olyan történt, amit még egész eddigi ismertségünk során egyszer sem csinált; megpuszilta a homlokom, majd továbbment enni. Én meg ott álltam egy helyben, mint aki menten meghal. A szívem az ezerszeresére gyorsult, az arcom színe vetekedett egy rákéval, a testem pedig felforrósodott és megremegett. - Nem jössz enni? Megmelegítem mindkettőnknek!
- D-de! Máris megyek, csak... ki kell rohannom a mosdóba... - és ezt vajon ki hallotta meg?

Muszáj volt kiszellőztetnem a fejem. Minek maradtam itt? Mentem volna haza inkább és elfelejtem, hogy szerelmes voltam Baekhyunba. Sokkal egyszerűbb lenne minden.
Találnék egy értelmes fiút, aki sosem bunkózik, elhív randizni és nem kell miatta keresztülmennem semmi marhaságon. Egyszerű lenne minden és... unalmas. Be kellene látnom végre, hogy borzalmasan egyhangú lenne az élet, ha minden az ölembe hullana...
- Hé... minden rendben? Szólnod kellett volna, ha rosszul vagy. - keze a vállamra siklott, majd lehuppant mellém a lépcsőre. - Miért sírsz? Bántott valaki?
- Miért ilyen komplikált minden? Nem kell tökéletesnek lennie, csak egy picivel könnyebbnek...
- Senki nem mondta, hogy az élet piskóta, Haneul-ah... tudod, nagyon kedvelek egy lányt. Eddig magamnak sem mertem bevallani, de imádom a kitartását, hogy nem akar mindent szenvedés nélkül megszerezni. Tanul a hibáiból, sosem lusta és még akkor is mosolyog, ha a lakótársa egy paraszt.
- Akkor hívd el randira. - morogtam. Tudja, hogy szeretem őt, vagy lyukas az agya?
- Hm... akkor eljönnél velem vacsorázni, Kwon Haneul?
- Baekhyun, mit nem é-... micsoda? - hebegtem, miközben kezdett leesni a kérdés. - ÉN?
- Mert, látsz itt más Haneult lila pólóban, farmerban és tornacipőben? Mert én nem igazán látok itt embert sem...
- De hát azt mondtad-...
- Mit? Azt mondtam, kedvelek egy lányt. Említettem nevet? - megráztam a fejem. - Na látod. Kedvellek és nem tudtam, hogy mondjam el.
- Mégis mióta?
- Nem ismertem be, hogy egyáltalán tetszel nekem, amíg azt nem mondtad, hogy itt hagysz. Kegyetlen voltál azzal a hímribancos beszólással...
- Tudom. - nevettem fel halkan. - Sajnálom...
- Végül is, igazad van. De bízhatsz bennem. Esküszöm, hogy ha eddig nekem barátnőm volt, nem csaltam meg.
- A végzős Kim Taeyeon volt az egyetlen barátnőd. - emlékeztettem.
- Az tökmindegy. Vele két évig voltam együtt és soha nem volt rám panasz. Az másik dolog, hogy ő ment félre. Azt sem tudtam, hogy mit csináljak. Végül ilyen lettem. De aztán jöttél te... tudom, hogy soha... te soha nem csinálnál olyat, mint Taeyeon. Én csak... aish, nem szeretem ezeket. Miért ne próbálnád meg velem?
- Ez egoistán hangzott, ugye tudod?
- Hogyne tudnám? - kuncogott, de azért egyre közelebb kezdett hajolni az arcomhoz. Lehelete csiklandozta a számat, egyre jobban kívántam az ajkait. - De ki mondta, hogy könnyű velem?
- Baek...
- Majd te megszelídítesz, nem igaz? Haneul...
Kezeim a hajába túrtak, ahogy csókja íze megtöltötte az elmémet. Mellkasom már az övének préselődött, karjai átfonták derekamat, míg nyelve egyre bátrabban kutakodott.
Olyan boldognak éreztem magam, mint eddig soha egyszer sem. Baekhyun ki fog borítani, ebben biztos voltam.
De...

Tényleg. Ki mondta, hogy bármi könnyen menne ebben az életben?