A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lány. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: lány. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. április 6., csütörtök

I see You - 3. Rész

Dühöngésen röpke fél óra alatt alábbhagyott, de a mérgem csak nem akart elszállni. A csendben szenvedés is unalmasnak bizonyult egy idő után, viszont a büszkeségem azt sem engedte, hogy kisomfordáljak a szobámból. Ki a fene akar olyan emberre figyelni és vigyázni, aki még csak normálisan beszélni sem tud másokkal?

Biztos voltam abban, hogy Kyungsoo a szobájában tengette az időt, ugyanis miután megmuttam neki, furcsa csend honolt a házban. Nem hallatszott nesz, zörgés vagy bármilyen zaj. Bátorkodtam hát kiosonni és benézni a hűtőbe, hogy ehessek valamit azon ételek közül, amelyeket anya csomagolt nekem, hogy "ne kelljen főzésre pazarolnom az első pár napban azt az időt, amelyet a Kyungsooval való ismerkedésre is fordíthatok".

De ő vajon evett egyáltalán a mai nap? Hiszen amióta megérkeztünk, biztosan semmit sem küldött a gyomrába, hiszen nem tudott ételt szerezni magának, valószínűleg reggel óta éhezett... Ez még tőlem is nagy szemétség volt és hatalmas bűntudatot éreztem a mellkasomban.
Kinyitottam a hűtőt, amelybe bepakoltam az összekészített ebédes dobozokat. Két adagot melegítettem meg, az egyikkel Kyungsoo szobája felé vettem az irányt annak ellenére, hogy este tizenegy felé tartott az óra. Akadt egy olyan érzésem, hogy nagyonis ébren volt; ha nekem kellene az életemet vakon tölteni az elkövetkezendő időszakban, valószínűleg bömbölve verném a falba a fejem. Pláne egy új helyen, olyan ember gondjaira bízva, akit nem is ismertem azelőtt, olyan házban, amelynek nem ismerem egy apró zugát sem, az ilyen alkalmazkodás még egy egészséges ember számára is hetekig eltarthat.
Anya empátiája biztosan átragadt rám...

Kopogás nélkül nyitottam be, hiszen úgysem engedett volna a személyes szférájába, meg sem próbáltam bekönyörögni magam.
- Hé... Tudom, hogy nem ettél még, szóval... ha ébren vagy, talán bekaphatnál pár falatot, mielőtt mehetnénk a kórházba eszméletvesztés miatt is. - semmi válasz nem érkezett, de nem vártam mást. Sóhajtva tettem le a tálcát az éjjeliszekrényre, majd fordultam is meg, hogy minél hamarabb békén hagyjam.
De... Ha most teljesen egyedül marad már az első nap, soha nem lesz jobb, sőt. Egyre távolabb fogunk kerülni és egyszer csak meghal.
Halk léptekkel osontam hát az ajtóhoz, nyitottam majd becsaptam, hogy azt higyje, kimentem. Ha valóban nem aludt, talán megpróbál enni, ha viszont csaltak a megérzéseim, akkor szépen leülök az ágya melletti fotelba.
Amikor azonban megmozdult, lemerevedtem. Lassan ült fel, kezeivel tapogatni kezdett a tálca és a kanál után. Nem sikerült.
Rossz helyre nyúlt, és ha nem rohanok oda, akkor az egész forró étel az ölében landol.
- Yah! Óvatosan!
- Mit keresel itt?!
- Csak...
- Miért nem mentél már innen? Nem megmondtam, hogy hagyjuk egymást békén?!
- Inkább örülj, mert ahogy látom, nélkülem éhen halsz! - vágtam vissza. Megfogtam a kanalat és bátorkodtam a kezére kulcsolni ujjaimat, hogy belehelyezzem az eszközt. Mikor megérezte az érintésem, rántotta volna el,  de nem hagytam. Nem fogok miatta én is szívni. - Most pedig. Vedd a szádhoz a kanalat és nyeld le azt a szart.
- Kedves vagy... - morogta, de azért megtette, amit kértem tőle. Nagyon lassan tuszkoltam bele a falatokat, nehezen akarta lenyelni. A felénél nem erőltettem magam és elvettem tőle a tálcát.
- Azért tán csak jobb, hogy van valami tápanyag a hasadban.
- Hm.
- Akkor... Jó éjt. Holnap találkozunk.
- ...Várj.
- Igen?
- Maradj.
- Tessék? Mégis minek?
- Csak mert. Mert azt mondtam. Elméletileg úgy kell ugrálnod ahogy én tapsolok.
- Fütyülsz...
- Az tökmindegy. Szóval maradj itt és  csinálj amit akarsz. Aludj vagy tudom is én. Jó éjt.

Azt a rohadt élet. Most komolyan azt várta tőlem, hogy az egész éjszakát itt töltsem egy kényelmetlen fotelban csak azért, hogy neki jó legyen?
Kész... Talán megvárom amíg elalszik és kisettenkedek...
Azonban nem tettem. Már hallottam egyenletes szuszogását, itt volt az idő a szökésre, de én csak ültem tovább a helyemen és néztem Kyungsoo alvó valóját. Békésnek tűnt.
Mint a gyerekek. Akkor aranyosak, ha végre elnyomja őket az álom.
Észre sem vettem, hogy időközben az én szemeim is csukódtak lefelé.

***Kyungsoo POV***

Mikor bejött hozzám, először azt hittem hallucinálok.
Képtelenségnek tűnt, hogy majd pont ő segít rajtam, de megtette.
Még etetni is hajlandó volt, amit én a magam részéről minden alkalommal megalázónak éreztem; ha a banda valamelyik tagja kivezetett az étkezőig, majd a számba adagolta a falatokat, sírni akartam. Még Jongin esetében is. De a lánynál nem jött elő ez az érzés.
Ujjai átkulcsolták a csuklóm, automatikusan húztam volna el, viszont ő egy eréjesebb mozdulattal és egy epés megjegyzéssel elérte, hogy nyugton maradjak. Nem éreztem a szégyent... Csak a gondoskodást. De miért? A srácoknál miért akartam inkabb menekülni? Talán mert velük töltöttem az elmúlt évek mindennapjait? Mert megszoktam, hogy én segítek rajtuk? 
Annyi kérdés merült fel bennem és ezek azóta - szégyen nem szégyen - mióta megvakultam, sírásig vezettek. Mondhatjuk ezt depressziónak. A sötétség, amelybe kényszerültem fojtogatott és be nem ismertem volna annak a lánynak, de féltem ebben a sötétségben. Féltem, hogy végül magamra maradok, hogy nem lesznek ott a fiúk és a családom, hogy egy idő után túl nagy szégyennek tartanak majd és megszakad a kapcsolat. Rossz volt ez a bizonytalanság...
Mielőtt elnyomott volna az álom, ismét kiszökött pár hangtalan könnycsepp...

2016. június 8., szerda

Hey, Doctor! - 9. Rendelés

***Sojin POV***

Lassan egy hónapja történt minden. Hani és Baekhyun szerint pedig mindkettőnk személyisége megváltozott. Én kedvesebb lettem, Chanyeol pedig őszintébb és vidámabb. Egyetlen dolog volt, amely feszültté tett, mikor a közelében voltam; valahányszor megpróbált megérinteni, puszit adni vagy akár egy halvány kísérletet is tenni, hogy megcsókoljon, elhúzódtam.

Nálam voltunk éppen és egy filmet néztünk a kanapén ülve.
- Min gondolkodsz? - bökdösött meg kicsit Chan, mire automatikusan felé kaptam a fejem, ő pedig elkuncogta magát. - Mostanában sokat bambulsz el.
- Semmiség. - dünnyögtem.
- Sojin, tudom, hogy sok dolgon mentél keresztül. - sóhajtott. - De ha egy kicsit jobban partner lennél abban, hogy változtassunk...
- Szerinted nem vagyok már így is elég partner? - hitetlenkedtem. - Chanyeol, ha nem mentem volna bele a randizásba, nem itt ülnék. - szóltam kicsit kimértebben a kelleténél.
- Ezt úgy mondod, mintha egész idáig kelletlenül találkozgattál volna velem. - fortyant fel. Sosem láttam még dühösnek, de azt hiszem, most kihoztam belőle némi agressziót. - Nem értem, miért játszod velem ezt a macska-egér játékot, amikor állandóan elhúzódsz! Meg sem próbálsz nyíltabb lenni, pedig tudod, hogy soha nem bántanálak!
- Időre van szükségem!
- Mennyire? Több mint egy hónapja "időre van szükséged"! Akkor inkább mondd azt, hogy hagyjalak békén és le van tudva ez az egész! - emelte fel a hangját.
- Ha annyira el akarsz menni, mi tart vissza?! - már mindketten a nappali közepén álltunk és olyan pillantásokat vetettünk a másikra, mint eddig még egyszer sem. Ám az utolsó kijelentésemre Chanyeol egy kicsit veszített a haragjából és úgy meredt rám, mint egy elveszett gyerek. Ekkor jöttem rá, miért akart ennyire közeledni; az egykori menyasszonya elküldte őt, sőt, elmenekült előle, esélyt sem adott a férfinak, hogy akár egy kicsit is szóhoz jusson. Azért ilyen ideges, mert úgy érzi, szánalomból találkozgattam vele és egyáltalán nem akarok tőle semmit. Ha most a mérgem tovább terjedt volna bennem és kimondom a legrosszabbat, beletapostam volna a lelkébe Mondjuk nem mintha az előbb nem tettem volna... Kis híján elértem, hogy soha többé ne akarjon próbálkozni a nőknél.
- Azt akarod, hogy elmenjek? - nyelt nagyot. Basszus, ezt nagyon elrontottam. Tehetetlenül álltam, míg Chanyeol éppen hogy tartva magát, elindult kifelé. És én hagytam. Hagytam, hogy megint kilépjen az ajtómon, mert egyszerűen nem tudtam, mit tegyek. Nem voltam tisztában az érzéseimmel.

~~~

Hani tartotta bennem a lelket. Egy hete nem hallottam sem Baekhyunról, sem Chanyeolról. Pedig legalább a pszichológus segítségére lett volna szükségem.
Mégis mit vártam?
Legjobb barátnőm minden este meglátogatott és olyankor visszatartva a könnyeimet, meséltem neki, hogy könnyebb legyen a lelkem. De miután a lány is elmondta az őszinte véleményét, csak rosszabb lett.
"Nézd, akármekkora trauma is érte Chanyeolt a múltban ami miatt olyan lett a személyisége, amilyen, nem kellett volna megrugdosnod a szavaiddal."
Tudtam, hogyne tudtam volna, hogy igaza van. Arra viszont nem számítottam, hogy aki kopogtat az ajtómon, nem Hani lesz, de még csak nem is olyan ember, akit kedvelnék.
Mikor kinyitottam az ajtót, még a lélegzetem is elállt.
- Beengedsz, vagy bámuljuk még egymást egy darabig? Sok az időm, de nem érek rá egész nap.
- Mit keresel itt? - sziszegtem Luhan arcába gyanakvóan.
- Pillanatnyilag azt keresem, hogy Chanyeol mit szeret benned annyira, hogy napok óta nem tudjuk Baekkievel kirángatni a lakásából. - válaszolta kimérten.
- Gyere be. - morogtam, majd félreálltam, hogy utat engedjek neki. - Miért te jöttél? Jöhetett volna Baekhyun is, őt jobban elviselem...
- Ő Channie legjobb barátja, szükség van rá ott.
- Kérsz valamit inni? - azért mégse legyek már bunkó. - Főzzek teát?
- Elfogadom, köszönöm. - foglalt helyet a kanapémon.
Tíz perc múlva két bögre gőzölgő ital mellett ültünk, egy darabig egymással szemezve. Végül Luhan törte meg a csendet egy hangos sóhajtással.
- Nézd, nem azért vagyok itt, hogy bíráljalak, mert akármilyen nagy taplónak is ismertél meg, nem szólok bele mások dolgába anélkül, hogy ismerném a háttérsztorit.
- Kedves tőled. - jegyeztem meg cinikusan. - Akkor gondolom, örömmel fog eltölteni a kijelentésem, ugyanis az egészről csakis én tehetek, senki más.
- Valóban? - vonta fel a szemöldökét és belekortyolt a teába.
- Igen. - bólintottam. - Az elmúlt egy hónapban mindig elhúzódtam tőle ha közeledett, végül veszekedés lett a vége. Felkaptam a vizet és konkrétan elküldtem a francba.
- Hülye vagy. - jelentette ki.
- Köszönöm, más is mondta.
- Még nem fejeztem be. Chanyeolnak sokkal fontosabb vagy, mint az előző lány. Bár nem ismerem az ő történetét pontosan, de azt tudom, hogy menyasszonya volt, aki elhagyta. Talán ezért sokkal aggódóbb és zavartabb, mikor te távolságtartó vagy vele. Viszont kivételesen azt is megértem, hogy neked is voltak problémáid, amik miatt nem nyílsz meg egy csettintésre. - fejtette ki véleményét. - Ott van a kutya elásva, hogy mindketten ellentétesen fogjátok fel. Ő ragaszkodóbb, míg te távolságtartóbb lettél a múlt hatására. Ütközik a kettő.
- Ezt Baekhyun adta a szádba, vagy magadtól találtad ki? - tátottam a számat.
- Mindkettő. - ismerte be kuncogva, de hamar elkomorult. - Mit szeretnél?
- Tessék?
- Akarsz valamit Chanyeoltól? Mert ha most igennel válaszolsz, megpróbálunk megmenteni titeket, de ha azt mondod, hogy nincs értelme, mindannyian kilépünk az életedből, amit úgy fogsz tovább élni, ahogy akarsz.
- Én... - lássuk csak. Ha most nemmel válaszolok, semmi nem lesz ugyanolyan és magamat ismerve depressziósabb leszek. De mi van, hogy ha igennel válaszolok, lesz köztünk valami a nagyfülűvel, aztán elhajít, mert megun?
- Nem fog.
- Tessék?
- Sojin, hangosan gondolkozol. Nem fog megunni. Bennetek rengeteg az ellentét. Épp ez fog titeket kitartóvá tenni.
- Luhan... köszönöm. - mosolyogtam rá most először, amin még ő is meglepődött, de rövidesen elmosolyodott és megveregette a vállamat.
- Ezt vehetem igennek?
- Vedd. - bólogattam.
 
~~~

Annyira reménytelennek éreztem a helyzetet másnap este, hogy meg sem fordult a fejemben a kibékülés Chanyeollal. Nagyon elcsesztem mindent. Ha csak egy kicsit is befogtam volna most az egyszer az ólajtó számat, vagy ha hagyom, hogy közeledjen, nem itt tartanánk. Francba is már saját magammal...!
Hirtelen rezegni kezdett a telefonom SMS-jelzője. Kicsit megugrottam a hirtelen hangtól a csendes lakásban, de azért vetettem egy pillantást a kütyüre.

Feladó: Yoda
21:16

Szakad az eső...
 
 
 
Címzett: Yoda
21: 20
 
Tudom.
 
 
 
Feladó: Yoda
21:21
 
Fázom.
 
 
Na várjunk csak egy pillanatot. Fázik? De hát hol van?
Úgy indultam kifelé, mintha puskából lőttek volna ki. Csak egy cipőt kaptam fel, arra már nem éreztem elég időt, hogy valami esernyőt vigyek vagy kabátot kapjak fel a pizsamám fölé.
Villámgyorsan rohantam le a lépcsőház fokain, a liftet nem lett volna türelmem megvárni, még az ajtómat sem zártam be. Mikor kivergődtem az esőre, körbenéztem és azonnal kiszúrtam Őt.
Nem haboztam, rohanni kezdtem felé és egy eszeveszett sírással karöltve a nyakába vetettem magam, úgy szorítva őt, mintha soha többé nem látnám.
- Sojin-ah...
- Kedvellek, Chanyeol! - üvöltöztem a mellkasába. - Nagyon kedvellek! Még nem mondanám, hogy szeretlek, de hiányzol és sajnálom, ha olyat mondtam, ami bántott! Ne haragudj, kérlek! - csukott szemmel magyaráztam, a tekintetét nem mertem megkeresni.
- Én is kedvellek téged, Sojin-ah. És nagyon örülök az érzelmi rohamodnak, mert amúgy én akartam bocsánatot kérni tőled. - megálltam a sírással, felnéztem és kerek szemekkel vizslattam az övéit. Mosolygott, de én még az esőben is láttam, hogy közben ömlöttek a könnyei. - Szabad? - pislogott az ajkaimra. Bólintottam egy aprót, ő pedig nem is várt túl sokat, puha száját az enyémre tapasztotta.
Megint az eső hozott össze minket...


2016. március 23., szerda

Give me everything... ( [EXO] Kris Wu, +18)

Amióta Ő kilépett, még annyira sem mertem elmondani Suhonak a kapcsolatomat vele. Végülis a bátyám volt, megértettem.
Először természetesen Yifanra haragudtam, de egy héttel a kis magánakciója után felhívott és kitálalt; egyszerűen nem bírta már elviselni a nyomást, hogy tovább hajszolták őket a többieknél, hogy mindenre amit tett, ferde szemmel néztek, több korlátoltságot kapott egy átlagos idolnál, és a lista még hosszú. Persze, hiszen Ő és a többi kínai származású tag nem volt "egyenlő" az ügynökség igazgatójának szemében, mint koreai társai.
Mindezek után megkönnyebbültem picit, hogy nem a többiekkel való konfliktus miatt hagyott ott mindent. Neki ők maradnak a második családja. Mindig.

Valamit azonban egyikük sem tudott: a viszonyomat Krisszel. Suho még akkor megtiltotta, hogy bármelyikük megkörnyékezzen a bandából, mikor először bemutatott nekik. Ez persze érthető volt, mivel engem még a maknaenál is fiatalabb életkorral áldott meg a Sors. És ha belegondol az ember, hogy Yifan most huszonöt, én meg tizenkilenc, Joonmyun felhagyna minden baráti szeretettel és agyonverné Őt, miután felgyújtja.
Éppen ezért érthető módon sajnos titkosított keretek között élvezhettem a vele töltött kevéske időmet, amivel nagy ritkán megajándékozhattuk egymást, ez pedig immár fél éve tartott. Időközben Luhan szintén elhagyta a családot és Tao is kezdett leválni, ami csak fokozta a stresszt és a szomorúságot, a bátyám pedig rossz vezetőnek tartotta magát.
Duplán annyira vágytam az ilyen depressziós időszakban a páromra, a támaszomra.
Fájt, valahányszor elváltunk, ezért egyre nehezebbé vált a találkozás, mikor tisztában voltam azzal, hogy ezt így túl sokáig nem folytathatnánk.

~~~

- Azt hittem, álmodom, mikor felhívtál, hogy eljössz. - bújtam hozzá. Beszívtam bódítóan férfias, kellemes illatát, amelyről az összes mocskos és édes emlék is az agyamba tolult. Annyira hiányzott kívül-belül a közelsége, hogy sikítani lett volna kedvem, mikor telefonált.
- Tudom, nem éppen a legfelhőtlenebb a kapcsolatunk, de minden percben gondoltam rád. - éreztem, hogy beharapja alsó ajkát, kezei pedig besiklottak farmeromba, hogy fenekemet kényeztessék.
- Luhan kilépett és Tao...
- Tudok róla. - sóhajtott. Apró könnyek gyűltek a szemembe.
- Mondd, meddig fog még ez tartani? Minek vesznek fel kínaiakat és más külföldieket, ha csak bántják őket? Nem akarok még több tagot elveszíteni, Yifan! Már Joonmyun is teljesen meg van győződve róla, hogy ő a világ legrosszabb leadere...
- Sajnálom, de azt hiszem, meg kell tudnod őket is érteni, ahogy engem is. Ezt képtelenség hosszútávon bírni. Boldogabbak lesznek így. Suho pedig igazán befejezhetné ezt, nála jobb vezetőt soha nem ismertem még és ez akkor sem változik, ha SM papa egy seggfej.
- Ezzel próbálom nyugtatni magam én is. - motyogtam mellkasába. - De térjünk vissza ránk. - váltottam gyorsan témát, hogy ne a pocsék dolgokról kelljen már beszélni a találkozásunkkor, amely úgysem tarthat olyan sokáig.
- Igaz is. - köszörülte meg a torkát. - Borzalmas volt ez így nélküled...
- Ja, persze. Szerintem te nem szenvedtél annyit, mint én. - húzódtam hátrébb durcásan, Kris pedig meghökkenve bámult rám. Hát igen, előmászott belőlem a zöld szörny, de eleget nyáladzottunk. - Először is: miért nincs hajad? Másodszor: ki volt az a csaj a klipben? És harmadszor: egyáltalán mi volt az a klip? Azt hittem, infarktust kapok, de csesztél tájékoztatni róla engem, a barátnődet!
- Hé, nyugi. A hajam lényegtelen, csak kellett valami drasztikus a kilépésem után.
- Ezért megszabadultál az egésztől. - vettem cinikusra a figurát. - Hallottál már a hajfestékről?
- Kérlek, Haneul, ne köss bele még ebbe is. - sóhajtott fáradtan. - Majd megnövesztem, jó?
- Ne haragudj, csak... túl sok a nyomás. - dőltem még jobban mellkasának. 
- Tudom és melletted állok. A "Bad girl" téged juttatott eszembe. - húzta vigyorra a száját.
- Mi? - nyögtem ki meglepetten.
- Amióta csak havonta látlak, kikészülök. Felgyülemlett bennem az összes vágy, minden emlék irántad és megcsináltam a videót. Féltékeny voltam, hiszen több férfi vesz körbe, miközben én nem vagyok melletted. Eszembe jutott, mennyire szeretnék több időt tölteni veled, de egyre nehezebb, hiszen egy ország választ el minket, na meg hogy titkolózunk. Én nem ehhez vagyok hozzá szokva. Nem az én stílusom. - itt elröhögtem magam, de ezt ignorálta. - Te meg lássuk be, elég szeszélyes nőszeméllyé változtál, mióta... - direkt nem fejezte be a mondatot, mert tudta, hogy kitalálom. Arra gondolt, hogy mióta először lefeküdtünk és egyúttal elvette a szüzességem, kicsit merészebb lettem és eltűnt a félénk énem, pláne ha kettesben maradtunk.

Egy darabig szemeztünk, végül rám vetette magát és kicsit durván kezdett csókolni, amit pillanatnyilag nem akartam a szemére vetni. Nyála keveredett az enyémmel, nyelvünk hosszú ideig csatázott, a hotelszoba levegője pedig fülledté vált.
- Yifan... - haraptam a nyakába. Felhördülve tépte le rólam a ruhám, majd két ujját rögtön felhelyezte, szenvedélyesen, de mégis gyengéden mozgatva. Csillagokat láttam, csípőmet türelmetlenül nyomtam előre, hogy hosszú ujjai eltalálják azt a bizonyos pontot, amitől mindig hangosabb voltam a kelleténél.
- Suho tud róla, miket művelünk? - húzta ki testrészeit félig felhúzott szemöldökkel.
- Ha tudná, nem ismerne rám. - nevetgéltem.
Kicsit változtattam helyzetünkön, csípőjére ülve hámoztam le a pólót róla, az összes tetoválására adva egy csókot. Bőre szinte égetett. Ahogy nyálamat is bevontam a játékba, még jobban felizgult; máris keményebb volt odalent.
- Csak nem szeretnél valamit? - incselkedtem.
- Ha most nem hagyod ezt abba... nagyon bedurvulok. - fenyegetett, de pont ezt akartam.
- Miért? Anélkül nem megy? - suttogtam, egyenesen szemeibe nézve. Kész vége, eltört a cérna, elszakadt a pohár, Kris megőrült, újra betapasztotta hát számat sajátjával. Csókunk nem volt épp érzéki, de tudtam hogy szeret és minden egyes érintésével azt sugallta; nem akar elengedni. Úgy döntöttem, átveszem az irányítást. Felsőtestétől lefelé haladtam, majd leértem nadrágja korcáig. Nem sokat tétováztam, lehúztam alsójával együtt, majd jobb kezemmel megfogtam álló férfiasságát és húztam egyet rajta, mire felnyögött. Felbátorodva adtam egy csókot érzékeny makkjára is, végül bekaptam azt. Hallani akartam a hangját, azt akartam, hogy nyögjön az élvezettől. Egyre többet engedtem be a számba, bár ez annak is volt köszönhető, hogy Kris akaratlanul is lökött egyet-egyet a csípőjével, végül megszántam és gyorsabban mozgattam a fejem rajta.
Azonban hirtelen egy rántást éreztem, Kris pedig kikerült a számból és nem pislogtam kettőt, mire alatta találtam magam. Szemembe nézett és egy mozdulattal belém hatolt.
- Ó, igen. - hunyta le a szemeit, miközben elmerült forróságomban. - Annyira vártam már ezt... - először lassan, még mindig lehunyt szemmel lökte magát, hogy csak a pillanatnak éljen, de megzavartam, ugyanis türelmetlenül beleharaptam a vállába. - Francba, ezt ne csináld! Túl izgató. - megállt a mozgásban, egyik kezével megtámaszkodott fejem mellett, másikkal az arcomat simította meg, majd gyengéden megcsókolt. - Örömet akarok neked okozni, Haneul...
- Én is neked. Éppen ezért gyorsíts. Kérlek. - pislogtam rá elködösült tekintettel.
- Ahogy akarod. - változott a pozíció, kezeimet a vállára helyezte, két lábamat a térdhajlatomnál csípőjére húzta és akkor kezdett neki az igazi tempónak. Sóhajaink és nyögéseink, sőt, nekem inkább már sikoltásaim töltötték be a szobát, Kris hátát karmolászva próbáltam a lehető legtöbbet nyújtani neki.
- Gyerünk! - hajtottam hátra a fejem, hogy Kris szája tökéletesen hozzáférjen a nyakamhoz. Azt akartam, hogy kiszívja, hogy nyomokat hagyjon, hogy mindenki lássa, rajta kívül senkihez nem tartozom.
- Bébi, el fogok... - morogta.
- Csak még egy kicsit. - préseltem ki magamból, és abban a pillanatban elért a vég, ő maga pedig bennem ment el. Nem tehettem róla, könnyekben törtem ki, ahogy párom fáradtan ráfeküdt mellkasomra, de szipogásaimat hallva felkapta a fejét és összeráncolt szemöldökkel meredt rám, kezeivel hevesen igyekezett letörölni a könnyeket az arcomról.
- Mégis miért sírsz? Ennyire rossz volt? Fájdalmat okoztam? - duruzsolta.
- Nem, csak... annyira jó érzés ez itt mind. Annyira jó érzés voltál és vagy te magad. Bárcsak ne mennél el holnap megint. - nyöszörögtem.
- Mondd csak, bébi szeded a gyógyszert? - annyira ledöbbentem, hogy megálltam a sírással.
- Te most komolyan... - ez a krokodil ilyen pillanatokban is csak a védekezésről tud dumálni? Megállok a fejlődésben.
- Kérdeztem valamit.
- Igen, szedem. - motyogtam. Ennyire vigyázni akar?
- Akkor állj le vele.
- Mi? Kris, mégis mit...? - elakadt a lélegzetem. Ő most komolyan arra akar kilyukadni, amire gondolok? - Teherbe akarsz ejteni? - makogtam. Elmosolyodott.
- Ha szerinted jó apa lennék, mi akadálya? Veled akarok feküdni és kelni, mindig melletted akarok lenni. Mert szeretlek, Haneul.
- Yifan... - el se hittem, amit mondott. - Ez azt jelenti, hogy mi ketten...?
- Ha te is akarod. - puszilt meg. - Suhohoz is visszamegyek és áldását kérem, sőt az egész banda előtt megkérem a kezed, ha kell.
- Mondtam már, hogy szeretlek? - azt hittem, elalélok ettől az embertől.
- Mondtad, de nincs megtiltva, hogy megismételd. - húzott magára, hogy egy újabb csókban egyesüljünk. - Én is szeretlek téged. - suttogta. Ezt hallottam utoljára, mielőtt elnyomott az édes álom.

2016. január 21., csütörtök

Prince of China - 2. Rész




Ahogy én is végre észbe kaptam és elfogadtam a kezét, mintha áram vágott volna belém.
Legszívesebben sikítva rohantam volna fel a szobámba egyenest a könyveim közé, hogy tőlük kérjek valami megoldást a problémáimra, de mivel jelenleg nem rendelkeztem semmi nyugtató hatású kemény- vagy éppen puha borításos baráttal, nyeltem egy nagyot.
- Én... Lee HeeYoung vagyok, üdv a sulinkban. - préseltem ki az első mondatot, amit az agyam értelmesnek gondolt. De most komolyan, mi volt ez? Csak ennyire futotta az amúgy gyorsan kapcsoló felfogásomból?
Lay vagy látta az elég feltűnő zavaromat, vagy barátságosnak talált, mert hirtelen felkuncogott.
- Köszönöm. Igyekszem majd beilleszkedni. - újra nyeldekelni kezdtem. Na jó. Már csak az nem vehette észre, ami művelek, aki teljesen hülye...
Az óra további részében nem nagyon szólaltunk már meg, tekintve az osztályfőnököt, aki nagyon szívén viselte, mikor az unalmas tájékoztató óráján nem figyelnek oda a "gyerekei", de azért még párszor oldalra fordulva összeakadt a pillantásom TaeYeonéval. A barátnőm vigyorából csak azt tudtam leszűrni, hogy tökéletesen tisztában van a gondolataimmal, úgyhogy már őt is legszívesebben ignoráltam volna.
Az első unalmas negyvenöt perc végeztével rögtön a lánnyal egy időben álltunk fel, hogy az információcserét illetéktelen fülek nélkül ejtsük meg.
- Láttam! - pattogott.
- Ugyan mit? - értetlenkedtem.
- Mindent! Úgy lested azt a gyereket, mint valami világ tökéletességét. Áradt belőletek a vonzalom, ráadásul kölcsönösen!
- Miről zagyválsz?
- Mondom! Megvan közöttetek a kémia. És mit ne mondjak, piszok dögös ez a YiXing...
- TaeYeon, ha ezt Baek meghallja, hisztizni fog. - figyelmeztettem, szépen lassan körülnézve.
- De nem hallja meg, mert emlékeztetnélek, hogy ilyenkor az első napon Kaiékkal szédítik a népet.
- Hogyne emlékeznék. Elvégre ők a "menő, szexi, elérhetetlen hercegek". - idéztem nevetve egy lányt, aki tavaly volt kilencedikes és teljesen belezúgott JongInba.
- Jaj, ne emlékeztess, már nekem is kínos volt, pláne, hogy ott álltunk fél méterre a csajtól! Azóta kacsintgat rá az az idióta Kai, hogy zavarba hozza. - prüszkölte.
- Szerinted mi lehet most a témájuk? - álltunk be a sorba a büfé előtt, ahol elég hosszú volt a sor ahhoz, hogy megfelelően kivesézzünk mindent.
- Nem tudom, gondolom a nyarukról zengenek ódákat. - vont vállat legjobb barátnőm.
- Ja, vagy arról, hogy ChanYeol és Kai hogy mentek át a pótvizsgán. Dyo pedig most egész biztos a szemét forgatja BaekHyunnal. - képzeltem el magam előtt a jelentet és nagy valószínűséggel nem tévedtem. A nagyfülű imádta kiszínezni a történeteit, úgyhogy nem lepne meg, ha tíz perc múlva már arról hallanánk, hogy a nyári javítóvizsgát Alcatraz-ban kellett letennie.
- Mondasz valamit. - teljes egyetértésben elmélkedtünk tovább. Meséltünk a nyár azon részéről, amit nem együtt töltöttünk. Elmondtam, hogy én a szüleimmel voltam két hetet Jejun, majd még egy hetet anyai nagyszüleimnél, akiknek hatalmas birtoka van vidéken. TaeYeon pedig BaekHyunnal töltött három hetet egy városnéző túrán úgy, hogy minden héten másik városba mentek. Más embernek három hét soknak tűnhet, ők viszont imádtak ilyeneket csinálni bármennyi ideig. Nagyon sokra tartottam a kapcsolatukat. Annyira igaziak voltak ők ketten, hogy elképzelhetetlennek tartottam őket egymás nélkül...
A nyár többi részében pedig találkoztunk egymással, illetve telefonon beszélgettünk, sok új dolog nem került terítékre.

Még három osztályfőnöki órát kellett kibírni, de azt is úgy szenvedtem el, hogy Lay tekintetét éreztem felém kalandozni. Be kell vallanom, azon kívül, hogy zavart a dolog, valahol tetszett és késztetést éreztem, hogy rá emeljem a pillantásom.
Az utolsó óra végét jelző csengő nekem egy repülőrajtot jelentett kifelé. TaeYeon tartotta velem a tempót, bár szegény elég leamortizált lett, mire leértünk a második emeletről a gimi aulájába.
- Mégis... milyen eszelős némber vagy te, hogy képes...vagy...ennyit... futni. - lihegte.
- Sajnálom. - bámultam bocsánatkérő kiskutyaszemekkel. Mielőtt válaszolhatott volna, valami félbeszakította.
- Lányok! - Ez Kai hangja volt. Oda sem mertem nézni, míg ide nem értek. - Ne rohanjatok, töltsük együtt az első sulinapot. Tudjátok, hogy mindig elmegyünk valahová ilyenkor. - vigyorgott. Én meg legszívesebben vicsorogtam volna, amiért pont az egérutamat torlaszolta el.
- És amúgy is: meg kell ismernetek Layt! - karattyolt ChanYeol is. Magamban haldokolva egyeztem bele a dologba. Végülis igazuk volt. Amióta először találkoztunk, minden tanév első napját így kezdtük. Közös meki, esetleg Hotteok zabálás az út közepén, és ezzel mindig erősödött egy kicsit a barátságunk. Annyira, hogy már a gólyatáborban megvolt a klikkünk és kilencedik óta minden pénteken Kai szobáját használtuk törzshelynek. Ami nagy valószínűséggel ebben az évben sem lesz másképp.
- ...HeeYoung? - hallottam meg a nevemet valakitől, és mint utólag megtudtam, Dyo lengette előttem a kezét.
- Hm? Mi történt?
- Annyira elkalandoztál, hogy hiába beszélünk már neked három perce. - veregette meg a hátam Baek. - Azt kérdeztük, hogy mit együnk. Felmerült a gyros, a hotteok meg a meki.
- Mire szavazott a többség?
- Most olyan gyros ehetnékünk van. - karolta át a vállamat bizalmasan ChanYeol. Elnevettem magam.
- Akkor együnk azt, hogy ne menjen el Yoda kedve az evéstől. - viccelődtem.
- Adok én neked olyan Yodát, hogy két perc alatt megváltozik a véleményed! - fenyegetőzött szegény, de nem tudtam komolyan venni.Természetesen semmi bajom nem volt a füleivel, de annyira aranyosan festett, hogy egész nap mosolyogni tudott tőle az ember.

Mikor végre mindenki kezében egy hatalmas szatyor helyezkedett el, benne a még mindig meleg étellel, Kai felhívta az apukáját, miszerint bánná-e, ha nála lógnánk.Tudni kellett, hogy a srác szülei elváltak és ő az apjánál maradhatott, aki valami eszméletlen egy pasas. Mindig jól elszórakoztunk vele, olykor be is ült velünk filmet nézni. Természetesen engedélyt kaptunk, úgyhogy fél órán belül már a gyros csomagolását tépkedtük különböző pozíciókban elhelyezkedve, miközben ChanYeol és TaeYeon a tévé távirányítóján vitatkoztak.
- NEM nézünk akciót, értsd már meg!
- Mert az idióta doramák jobbak?!
- Azt egy szóval sem mondtam, de most, hogy említetted...
- Jaj, hagyd már ezt! Inkább nézek autós üldözést, mint hogy MinHo vagy ki az Isten éppen hogyan csókolja meg azt, akivel huszonöt részen keresztül éppen hogy megfogták egymás kezét!
- Először is: a mostani doramában nem MinHo szerepel. Az a múlt héten volt. Most TaeMin a főszereplő. Másodszor: az se sokkal jobb, hogy autókból és vonatokból ugrálnak ki a kaszkadőrök, mert a színészek féltik a bőrüket...
- Hagyjátok már abba! - emelte fel a hangját Dyo. Ő nem szokott kiabálni soha, semmilyen körülmények között, úgyhogy ez megfelelő hatást gyakorolt a két veszekedőre. - Mivel itt vannak nők is, nem nézünk akciót és mivel a többség férfi, a doramák is kilőve. A legegyszerűbb, ha horrort nézünk.
- Nem rossz ötlet. - szólalt meg Lay most először. Megint mosolygott, ami olyan jól állt neki, hogy képtelen voltam visszatartani a megindult nyáltermelésem. - Tudok jópár horrort, ami tetszene nektek.
Ezzel el is dőlt minden. Kai beüzemelte a laptopot, amit a tévére csatlakoztatott. BaekHyun addig megkért, hogy hozzam be az üdítőket és a rágcsálnivalót, mert hogy a gyros nem lesz elég. Én viszont egyedül képtelen voltam annyi cuccot hurcolni a kezemben, ezért TaeYeon mellékesen hozzátette, hogy akkor a kínai új barátunk segítsen, akinek nem is volt ellenvetése.

- Nagyon jó a koreaid. - törtem meg a kínos csendet, miközben a kukoricát pattogtattuk és a nasikat öntöttük a tálakba.
- Köszönöm. - nevetett fel. - A nagyszüleimnek és az anyukámnak köszönhetem, akik taníttattak és fedezték a költségeim kezdőtőkéjét. - magyarázta.
- Hm. - motyogtam.
- Tudod, először vissza akartam menni, de... már nem bánom, hogy eljöttem. - még egy mosolyt villantott rám, én pedig nem tudtam hová tenni a mondatát. Lesütöttem a szemeim és inkább az üdítőkkel kezdtem foglalkozni.
Magamat pedig gondolkodtam, hogy vajon hogyan értette az előbbit, amit azzal a túlságosan zavarba ejtő, sejtelmes mosolyával intézett felém.


2015. november 29., vasárnap

Call me baby (EXO - Kai, One Shot) +18

***Sojin POV***

Beképzelt. Tuskó. Gyökér.
Mégis mit gondol, hol van? Nem kell feltétlenül megbolondulni, csak mert idol valaki. Jongin egyszerűen nem tudta, hol a határ. 

Háttértáncosként az EXO mellett tevékenykedtem immár másfél éve, és remekül éreztem magam, annak ellenére, hogy néhány női táncosunk borzalmasan odáig volt a fiúkért és pióca módjára csüngött rajtuk, már-már betegesen. Ezért lógtam én inkább a férfi táncosokkal. Lényegesen jobb volt a társaságuk, mint a sok libáé. Persze voltak kivételek, mint mindenhol. 

 - Már megint min borultál ki? - kérdezte Jaesun, az ikertestvérem a tíz perces szünetben. Nélküle már meghaltam volna.
- Az a majom. Már attól felkapom a vizet, ha meglátom. Meg azok a beszólások, ha valaki elront valamit... Ő az Isten? Ő nem vét soha? 
- Először is, nyugodj le, attól megnyugszol. Másodszor, Kai nem mindig beképzelt. Oké, hogy vannak különleges pillanatai azt nem vitatom, de tud kifejezetten normális lenni.
- Hát én azokat a "kifejezetten normális" pillanatokat ezek szerint sosem kapom el. 
- Lehet, csak rosszul értelmezed... - kuncogott.
- Mi? Ezt meg mégis mire véljem? Yah, Lee Jaesun! Gyere vissza, magyarázatot követelek! - eredtem utána, mikor egyszerűen felpattant és kiszaladt a teremből. Hiába rohantam, mégsem értem utol, viszont valakibe annál jobban sikerült beleütköznöm. Fájdalmasan nyögve értem földet, de nem szenvedtem sokáig, rögtön felkeltem és kerestem az elkövetőt. Bár ne azt az önelégült arcot kellett volna meglátnom. 
- Nocsak, kit találtam? Lee Sojin, nem igaz? - a hangjától még a hideg is kirázott.
- Kim Kai. - sziszegtem. Rögtön hátat akartam neki fordítani, de feleslegesen próbálkoztam; erősen megszorította a felkarjaimat. Mindenhová néztem, csak rá nem, így a válla fölött átpillantva megláttam a koreai banda maradék öt tagját, akik visszafojtott nevetéssel nézték a szituációt.
- Menjetek csak, majd csatlakozunk hozzátok. - intézte társaihoz, mire még jobban ficánkolni kezdtem.
- Mi az, hogy "Mi"? Csak Te vagy, és menj, ahova akarsz. Van rá pár jó javaslatom! Most pedig engedj el, ha nem kell a fájdalom! 
- Hogy felvágták a nyelvedet! - vigyorgott. - De el kell szomorítsalak. Eszem ágában sincs engedni, hogy elillanj. - azzal rángatni kezdett a folyosón keresztül, míg be nem értünk a takarítószertárba. Ha Choi néni megtudja, hogy betettük a lábunkat a szentélyébe, nem lesz mivel kimennünk... Benyitott, majd belülről be is zárta az ajtót. Honnan szerzett hozzá kulcsot? Mondjuk idol, megteheti... - Most pedig elmondod nekem, hogy mi ez a nagy ellenségeskedés! 
- Még kérdezed? Egy undorító, beképzelt, szemét tuskó vagy, aki mindenkire kacsintgat, aki lányból van, nem tiszteled azokat, akik segítenek az idoloknak. Képtelen vagy megbecsülni bárkit is!
- Szóval ezt gondolod rólam. - válaszolta csendesen. - Olyan embernek látszom, aki kihasználja a nőket és az ügynökség dolgozóit?
- Olyasmi... - morogtam.
- Ennyire... ilyen volnék? - egyre közelebb lépdelt, mígnem beszorultam ő és a fal közé. Nem akartam rá nézni, de kényszerített azzal, hogy az állam alá nyúlt.
- I... - nem tudtam kinyögni semmi értelmeset. Képtelen voltam rá. Gyönyörű, mandulavágású szemei csak úgy csillogtak, mintha a lelkembe láttak volna. Megbabonázott és elhallgattatott egyetlen pillantással, egyetlen féloldalas mosolyával. 
- Pedig igazán észrevehetted volna, hogy csak neked tartogatom a célozgatásaimat.. Nézz rám, Lee Sojin, a francba is. - azzal az ajkaimra tapadt, de korántsem durván. Olyan lágyan vette párnái közé az enyéimet, hogy kis híján a padlóra olvadtam. 
Akaratlanul tettem mellkasára a kezeimet, majd átfontam őket a nyakán, közelebb húzva őt magamhoz. Combjaimnál felemelt és megtartott, de ez a pozíció nem bizonyult a legkényelmesebbnek, így valami dobozszerűségen landoltam háttal, a fölém magasodó Jonginnal. Nyakamba csókolt, közben én a hajába kapaszkodtam. Ruháim rohamtempóban kerültek le a testemről, egészen a szívecskés melltartómig és bugyimig, amiknél leragadt.
- Mintha csak tudtad volna, miben lesz részed. - vigyorgott.
- Látod, pont ezért vagy egy seggfej! - kiáltottam rá.
- Ó, szóval nem szereted az ártatlan megjegyzéseimet?
- Nem! - vágtam rá. Gondolkodás nélkül csókolt megint, szinte felfalt. Jó, talán megbocsájtom ezt a kis elszólást. A kezem automatikusan hámozta ki ruházatából őt is, egészen addig, míg már csak egyetlen bokszer nem fedte a cenzúrázott részét. Végigsimítottam az ízléses kockákon, szerintem még a nyálam is kicsordult. Nem bírtam ki, ajkaimba harapva nyúltam be alsója alá, rákulcsolva az ujjaimat merevedésére. Felnyögött, mire bátrabban mozgattam a csuklómat. Csípője meglendült, nem bírta egy helyben tartani, miközben folyamatosan nyöszörgött. Azonban nem akartam, hogy elélvezzen. - Még ne. - motyogtam.
- Szeretnéd, ha levenném? - búgta a fülembe érzékien. Megremegtem. Nem várt választ, csak megszabadult a felesleges textíliától és visszanehezedett rám, figyelve, hogy azért ne nyomjon agyon. Egyik kezének ujjai a bugyimat kezdték lerángatni, másik kezével pedig megtartott, de közben a melltartó kapcsával babrált.
- Jó sok... gyakorlatod lehet ebben ha... ennyire megy. - próbáltam gúnyolódni, de ezt csak egy halvány vigyorral eresztette el a füle mellett.
- Nincs nálam síkósító... de óvszer az igen. - vált el tőlem, hogy eldobott gatyája zsebében megkeresse a gumit.
- Miért nem lep meg? - pislogtam. Elnevette magát.
- Még most is csípsz, mint egy skorpió, és én vagyok a tuskó? - kuncogott.
- De te meg is érdemelted! - jelentettem ki vádlón. Kai időközben megtalálta, amit keresett, majd újra visszatért hozzám, az óvszert kezembe nyomva. - Mit...
- Tedd fel. - hunyta be a szemeit, majd lágyan megcsókolt. Elvörösödve nyúltam újra férfiasságához, hogy rágördítsem a fogamzásgátlót. - Édes vagy, mikor zavarba jössz.
- Fogd be. - motyogtam, de úgy ültem a dobozon, hogy ő lábaim közé állhasson, én pedig átfonhassam velük derekát. Két meleg tenyerét a hátamra vezette, úgy húzott magához, én pedig a nyakába kapaszkodtam, és ekkor hatolt belém. Felnyögtem az élvezetes érzéstől, belekarmolva a vállába. - Mozogj. - kértem. Lassan kezdett lökni, minden pillanatot alaposan kihasználva az együttlétünkből. Egyikünk sem szólt egy szót sem, csak a folyamatos nyögések és zihálások hallatszottak, mindkettőnk teste egyre sikamlósabbá vált az izzadtságtól. Jongin kezeit a fenekemre vezette, úgy kerülve mélyebbre erekciójával bennem.
- Ennyire azért ne...hangosan... - próbáltam csitítani egy erőteljesebb morgásánál, de akkorát lökött bennem, hogy megakadt a levegőm.
- Nem bírom visszafogni... magam. - erőlködött. Hát tényleg nem bírta; őrületesen kezdett mozogni, én pedig küzdöttem, hogy ne üvöltsek fel minden egyes lökésnél. - Mondd a nevem...!
- Jo..Jongin! - sikkantottam, és ebben a pillanatban berántottuk egymást a kapun. Kai még egy ideig szorított magához.
- Kicsit ellent mondtál annak a hatalmas "Kai ellenes mozgalmadnak", nem gondolod? - lihegte a fülembe, majd rá is harapott.
- Ha tovább idegesítesz ezzel, megöllek.
- Jól van, jól van már. - kihúzódott, eltávolította az óvszert, majd felöltözött, az én ruháimat is a kezembe adva. Megilletődve pillantgattam felé. Most komolyan...
- Hé, nem azért, amire gondolsz, de ha itt álldogálunk meztelenül, még valaki ránk nyit, ráadásul nem akarom, hogy megfázz. - nevetett az arcom láttán. Nem tudtam eldönteni, hogy az egészségemért való aggódásának örüljek, vagy borzadjak el attól, hogy ő hamarabb gondolt az elővigyázatosságra.
Észbe kapva kezdtem el összeszedni magam, de jelenlegi állapotomban ez nem sikerült zökkenőmentesen. 
Miután minden ruhadarab a pontos helyén volt, Ő odajött hozzám. - Nos, mit gondolsz? - suttogta nyakamba csókolva, amitől libabőrös lett az egész testem. Hihetetlen, milyen reakciókat váltott ki belőlem... 
- Miről? - sóhajtottam.
- Arról, hogy akarsz-e velem jóban lenni, vagy esetleg több. - huncutul a szemembe nézett.
- Én... - vörösödtem megint. - Most komolyan előbb volt ez, mint a randi?
- Hát, én nem pont így akartam, de már elegem volt abból, hogy folyton ócsárolsz, bár legalább értem, miért tetted. Szeretném, ha mostantól nem értenéd félre a közeledéseimet, és azt is hogy tudd, te egy olyan nő vagy, akivel bátran vállalok többet egyéjszakás kalandoknál. Te többet érdemelsz egy olyan lánynál, akikkel tele van az SM.
- Komolyan gondolod? - lábadt könnybe a szemem. Sosem hatott még meg ennyire semmi, pláne férfi nem. 
- Halálosan. - bólintott. - Akkor állnak a randik a jövőre nézve?
- I-igen. - hagytam, hogy megfogja, majd összekulcsolja az ujjainkat.
- Akkor menjünk szépen ki, mert már kereshetnek minket. Úgy menjünk ki, hogy Kim Jongin már foglalt.
- Annyira hülye vagy. - törődtem bele, de válaszul csak egy puszit kaptam az orrom hegyére. Kézen fogva léptünk ki a raktárból, aminek felettébb örültem, de annak még jobban, hogy senki nem látott minket. Szerintem a hangunkat a szomszéd épületben így is meghallották. Kínosabb lenne, ha mindenki itt állna az ajtó előtt.

Végre most boldognak éreztem magam, mert leesett, mit akart Kai egész idáig.
Hogy szükségem legyen rá, hogy hívjam őt...

S téged kivéve bezárom az ajtót mindenki másnak...

Hát most mondjátok, hogy nem édes! *3*