Remélem, elnyeri a tetszését és nem fog csalódni!:)
Hwaiting! *3*
2016. Június 19.
- Komolyan nem hiszem el... - meredtem a szőnyeget beborító plüsseimre és az azok között boldogan szórakozó négy hónapos kisfiúra, aki még csak fel sem tudta fogni, hogy a szülei csak úgy kidobták egy random ház elé. Még csak abban sem lehettek biztosak, hogy az itt lakók nem küldik el árvaházba, vagy nem bántják. Felháborító...
A ház, amire a két felelőtlen szülőnek esett a választása, a miénk volt.
Na már most, eredetileg öten laktunk itt; én, a bátyám Baekhyun, illetve a barátaink Lay, Chen és Chanyeol.
Mikor a baba "megérkezett hozzánk", éppen ketten voltunk Chanyeollal, ugyanis Baekhyun nyaralni ment a barátnőjével, Lay meg Chen pedig romantikázni. Utóbbiakkal éppen Skype-on vettük fel a kapcsolatot egy kis tanács reményében.
- Most mit csináljunk? - pislogott a colos hátra, ellenőrizve a csöppséget.
- Ajándékozzátok el. - vágta rá Lay, mire mindannyian csak meredtünk rá. Azért mégsem egy kutyáról van szó... végül Jongdae kezdett először röhögni rajta. - Most mi az? Rosszat mondtam?
- Édes, az az örökbe adás. - kuncogott. Igaz is. Yixing kínaiként elég nehezen találta a megfelelő szavakat, ezen már mi is jót derültünk. - Szerintem néhány napig maradjon, ne adjátok be sehova. Amíg a gyámügy nem talál neki szülőket, ne nehezítsétek meg a kicsi életét.
- De hát... én mentem volna Jejura... - motyogta Chanyeol letörten.
- Én pedig Daeguba nyári melózni. Viszont néhány napot kibírunk. - jegyeztem meg óvatosan, mire a lakótársam frusztráltan megborzolta a haját, végül megint a babát kezdte vizslatni.
- Akkor ezt megbeszéltük. Gondoskodjatok a gyerekről, és ezt nem viccből mondom. A bátyámék babájára mi vigyáztunk Layjel, szereztünk egy kis rutint.
- És mit kell adni egy ilyen apróságnak? - kérdeztem.
- Mindig figyeljetek rá, hogy elég langyos-e a tej. Ha cseppentesz a csuklódra egy kicsit, akkor tudni fogod, hogy mikor jó. Mondjuk ebből tápszerezés lesz. Ha sír és nem hagyja abba, ellenőrizzétek a pelust. Sose hagyjátok egyedül! Levelet sem hagytak a szülei?
- De igen. - lengettem meg a papírfecnit. - Azt írja "Vigyázzanak Junsura. Csak négy hónapos. Köszönjük!" Bőbeszédű szülő lehetett. - morogtam. - Itt hagyta egy kosárban. Előszedtem neki a plüsseimet, azokkal szórakozik. Mikor jöttök haza? Lehet, könnyebb lenne veletek.
- Ne haragudjatok srácok, de alig néhány napja érkeztünk. Legalább három hétig innen nem megyünk sehová, meg amúgy is ki van fizetve az egész. - sóhajtott Lay, de azért mosolygott ránk egyet. - Nekem otthon maradt a kedvenc birkás plüssöm, odaadhatjátok Junsunak. Kiskoromban imádtam azzal aludni!
- Nekem is ott a Pororo gyűjteményem, csak mindet évad szerint pakoljátok vissza a polcomra! Szeretem a gyűjteményem! - kapcsolódott be Chen lelkesedve. - Csak óvatosan!
2016. Június 21.
- Oké, Dae reggel írt egy listát SMS-ben, hogy miket kell venni. Lefotóztam. - lengettem meg Chanyeol előtt a mobilomat, de szegény még alig ébredt fel. - Yah! Ez fontos! Nem hanyagolhatjuk a babát, ki tudja, meddig marad nálunk...
- De még csak hajnali kilenc van... nyáron én ilyenkor még alszom... - morogta.
- Hát most felöltözöl, adunk valamit a gyerekre, kocsiba pattanunk és elhúzunk bevásárolni! - förmedtem rá.
~~~
- Tehát akkor sorolom. Éjszakai és nappali pelenka, nagy kiszerelés és lehetőleg Libero. Tápszer, olyat válasszunk, ami érzékeny babáknak is megfelel, mert nem tudjuk, hogy mi jó Junsunak. Hintőpor, szintén allergén anyagoktól mentes, extrán lágy. Aztán mi van még itt... - dünnyögtem, miközben sorra pakoltunk a kosárba. Vagyis én pakoltam, mert Chanyeol a babát cipelte. Mondjuk jót szórakoztak ezek ketten. - Chan...
- Hm?
- Hol vannak a baba-... mi ez? Ja, püré! Azt írja Jongdae, hogy kell sütőtökös, azt szeretik. Meg spenótos és barackos. Meg azt is mondta, hogy szeretik, ha reszelt almát keverünk nekik háztartási keksszel. Ó, és a krémek! Babapopsikenőcs, törlőkendő, vatta, kamilla-...
- Nem vagy te egy kicsit túlpörögve?
- Miért lennék? - nevetgéltem szórakozottan, még mindig a listát böngészve. Kis híján neki is rontottam valakinek, ezért Yoda mögém lépett és elvette a telefonom.
- Majd én olvasom. Egyébként csak azért, mert egyből mindent meg akarsz szerezni, pedig a felét ráérnénk holnap is.
- De azonnal kell a babának! - toppantottam.
- Ha te mondod... na gyere, Junsu-yah. Megyünk, és nézünk neked babafigyelőt. - mosolyodott el, és azzal a lendülettel elindult.
2016. július 13.
- Chanyeol, nem tudok egyszerre öt helyre figyelni! - ordítottam, de semmi nem úgy jött össze, ahogy én akartam. Alig három hete neveltünk közösen babát, de egyre jobban megutáltuk egymást, csak veszekedtünk, Junsu folyton sír, és ezért álmosak és nyűgösek is vagyunk. Reggel még szegény bátyám fejét is leordítottam, a másik kettőről nem is beszélve.
- És szerinted én?! - dörrent rám. - Nem zavar, hogy még mindig mosogatok?!
- Én meg pelenkázok és takarítok egyben! Szerintem ott tudod hagyni a mosogatást, hogy levidd a szemetet!
- De a szemét ráér, a kurva életbe is! - nagy csattanást hallottam, a baba pedig hangosan sírni kezdett.
- Az Isten verje beléd, Park Chanyeol! - éppen sikerült befejeznem a pelenkázást, így Junsut felkapva a konyhába rohantam, ahol a dühös férfit pillantottam meg, összetört tányérok között, véres kézzel.
- Ez is a te kibaszott hibád! - emelte tovább hangot.
- Ordít a gyerek, nem veszed észre? Miért nem figyelsz legalább rá? - az én szemeim is könnyesek lettek. Szinte legjobb barátokból olyanok lettünk, mint egy válófélben lévő házaspár...
- Ne üvöltsek? - hitetlenkedett. - Amióta itt a nyakamon a gyerek, nem mehetek randizni, nem bulizok, nem mehettem el nyaralni, és olyan fáradt vagyok, hogy állva aludnék! Ingáztam Busan és Gangnam között, mert anyáméktól hordtam ide a régi babacuccaimat, hogy ne kelljen mindent feleslegesen megvenni, aztán összeszereltem a sok szart, aztán a te kurva házimunkáiddal is foglalkozom, hát meg a lófaszt!
- És én? Én mit mondjak? - letettem Junsut az etetőszékbe, majd csípőre tett kézzel meredtem Chanyeol szemeibe. - Főzök, mosok, takarítok, amíg te elmész vásárolni vagy a szüleidhez, hogy segíts a babának, addig vigyázok rá! Tápszert keverek, sőt, én vittem el bejelenteni a gyámügyhöz! Arról nem tehetek, hogy még mindig nem találtak Junsunak szülőket! Egyébként meg három hete vagyunk vele, nem hónapok óta! Úgy viselkedsz, mintha életed végéig neked kéne nevelned!
- Nekem már ez is sok! - borzolt a hajába. - Nézd, én nem készültem fel a gyerekre. Csak... legyen végre valaki, aki elviszi a kicsit és menjen minden úgy, mint régen. - azzal fogta magát és beviharzott a fürdőbe. Ezek szerint... csak én szerettem meg? Csak én érzem úgy magam, mint egy anya? Esküszöm az égre, hogy amennyit szenvedni kell ezzel a csöppséggel, én annál jobban élvezem. Mert hiába fáradok, azért jó is ez az egész. Nem beszélve arról, hogy Chanyeol tökéletes apa lenne. Számomra az lenne... tökéletes férfi...
2016. Július 14.
Még csak hajnalodott, de nem bírtam tovább aludni, kipattantak a szemeim. Junsu az ágyában aludt, a babafigyelőt pedig beállítottuk, hogy ha sírna, mindenképp ugorhassunk. Én kint ültem az erkélyen egy bögre teával és a csillagokat bámultam. Chanyeol tényleg tökéletes apajelölt lenne sőt, minden megvan benne, amitől én boldog lennék. Kizárt, hogy nem érzett semmit a baba iránt.
- Kopp-kopp. - hallottam meg gondolataim tárgyának hangját, mire megfordultam és elmosolyodtam. Ott állt az ajtóban egy köntösben és a macis mamuszában, szemét dörzsölve.
- Fent vagy? - érdeklődtem suttogva.
- Úgy tűnik, nem csak nálad jött be Junsu sírása. Mindig felkelek korán, mert tudat alatt hallom.
- Hm. - motyogtam.
- Seolhee...
- Igen?
- Tudod, sajnálom a veszekedéseket. A frusztráció... - sóhajtott.
- Igen, tudom. De én szeretem ezt, Chanyeol. Van valami az életemben, ami jó. Ami egyszerűen színessé varázsolja a napjaimat. És az Junsu.
- De meg kell értened, hogy jobb lesz nekünk, ha ő egy szerető családhoz kerül. Mi szeptemberben visszamegyünk az egyetemre, nem lesz idő...
- Te tényleg nem szereted a babát? - néztem a szemébe könnyeimmel küszködve, mire ő magához húzott. A szívem felgyorsult és levegőt is alig kaptam.
- De. Kedvelem a kisfiút. És... te piszok jó anya vagy, Seolhee.
- Te-tessék?
- Figyeltelek Néha... rajtad maradt a szemem. Nagyon édesek vagytok a babával.
- Te sem panaszkodhatsz. Rájöttem már, hogy az egyetemen miért tart mindenki téged a potenciális apajelöltnek. - kuncogtam halkan, amit ő is viszonzott. Felemeltem a fejem mellkasáról és újra felvettem a szemkontaktust. Kezdtem zavarba jönni... - Amúgy hogy van a kezed? - vetettem aggódó pillantást az említett testrészére.
- Egész jól. Kicsit mélyebben vágta meg az a pohár, mint gondoltam, de nem kell amputálni és rögtön az orvoshoz rohanni vele, úgyhogy ne nézz így rám. - kuncogott, de ez a vidámság olyan gyorsan fagyott le az arcáról, ahogy jött. - Borzasztóan viselkedünk egymással. A tegnapi volt a legdurvább veszekedésünk. Nem mehet így tovább, mert... Seolhee, túlságosan szeretlek ahhoz, hogy elveszítselek... - szavai hatására elpirult és rögtön elkapta a fejét, én pedig teljesen lemeredtem.
- Mit mondtál? - nyögtem.
- Szeretlek, Seolhee-yah. És ezt halál komolyan. Olyan tökéletesen bánsz a babával, akaratlanul is csak rád gondolok és arra... hogy lehetne közös jövőnk. Kettőnknek.
- Chanyeol...
- Sajnálom... miket is beszélek, én csak...
- Én is szeretlek. - szakítottam félbe, mielőtt még hosszúra nyúló monológba kezdett volna a a helyes érzelmekről, mert ismertem már ahhoz, hogy tudjam, mikor csinálja ezt. És ahhoz is ismertem, hogy rájöjjek, mennyire őszintén gondolta, amit kimondott nekem. Megilletődve nézett rám, de szinte azonnal felvette a macsó félmosolyát és derekamnál fogva magához húzott. Nem is vettem észre, hogy időközben már egymással szemben álltunk...
Csókja lágy és forró volt, úgy ízlelgette a párnáimat, majd nyelvemet, mintha a legédesebb süteményt kóstolta volna. Az ajkainak íze semmihez sem volt fogható, talán úgy írnám le, mint az istenek ambróziája... tökéletes volt. Akartam Őt, mindennél jobban, és ezt az érzést senki nem tudta volna elvenni tőlem. Ez nem csak egy pillanatnyi rózsaszín felhő volt, biztosan állíthattam. Egy gyerek nevelése több dologra megtanít két embert, mint azt bárki is gondolná. Még ha csak az eddigi két hetet nézzük is. Próbára tette a türelmünket, a lelkünket, a kitartásunkat, végül összehozott minket. Engem arra tanított meg a Junsuról való gondoskodás, hogy hogyan figyeljek a legapróbb dolgokra, hogyan tanuljak meg becsülni, szeretni és őszintén viselkedni. Hogyan legyek jó társ és... jó anya.
2016. Július 15.
Kicsivel harmonikusabb lett a kapcsolatom Chanyeollal. Sőt... olyan szerelmesek voltunk egymásba, hogy mindenről megfeledkeztünk, nem érdekelt minket a fáradtság, hogy fel kell kelnünk Junsu miatt, nem érdekelt, hogy kinek hány dologra kell odafigyelni egyszerre.
Na meg felnőtt emberek voltunk, éppen ezért khm... a szexuális élet és a kielégültség megléte is sokat nyomott a latban, hogy huzamosabb ideig nyugodtak maradjunk.
Sokan szeretnek a gyerekvállalás előtt kettesben együtt lenni, együtt élni, hogy eldöntsék, képesek lesznek-e egy gyerek nevelésére. Csak hát én boldog voltam úgy is, hogy nem nyáladzottam Chanyeollal előtte, hogy nem használtam ki semmilyen "legyünk kettesben" dolgot. Mert már évek óta ismerem, három éve együtt is lakunk, tehát az ismertség kettőnk között régi. Nem vágytam semmire és nem bántam meg semmit.
Reggel kilencet ütött az óra, már Junsut etettük, mikor betoppant a három jómadár. Furcsálltam, hogy Baekhyun is itt van, hiszen nem Jongdaeékkel ment nyaralni, de valószínűleg egy napon jöttek vissza és találkoztak a reptéren.
- Mi van itt? - kerekedett ki bátyám szeme, mikor realizálta a csöppséget. Ezt nem értettem, ugyanis tisztában volt Junsuval.
- Hogy-hogy mi? - vonta fel szemöldökét Yeol, majd újabb falat pépesített barackpürét nyomott a baba szájába, aki úgy nyammogott, mintha életében nem evett volna még. - Aigo, most már egyre bátrabban adhatunk neki szilárdat, Seolhee-yah. - mosolyodott el büszkén. - Szerintem lassan felhagyhatunk a tápszerrel. Sőt... talán már múlt hónapban sem kellett volna, Junsu lassan fél éves lesz.
- Igazad lehet. - bólogattam.
- Na várjunk csak. Mikor utoljára beszéltünk, egészen pontosan nyolc napja, nagyon frusztráltnak tűntetek. Most viszont... mint egy tökéletes család, olyanok vagytok. - hunyorgott Chen, majd szépen lassan váltott át döbbentté. - Basszátok meg, ti együtt vagytok!
- Megdugtad a húgomat? - borzadt el Baekhyun, amitől az arcom színe ezerszer vörösebb lett.
- Szerintem ez nem igazán a mi dolgunk, hogy mit csinálnak az ágyban és mit nem. - próbált megszólalni Lay, de elég kínosan érezhette magát ő is.
- Igaz. Moderáljátok magatokat. - karolta át a derekamat a barátom, és mintha Junsu is értette volna, gagyogni kezdett. Értetlenül fordultam oda, ugyanis ez a gagyogás egyáltalán nem nem úgy hangzott, mint a többi. - Mi a baj? Junnie rosszul van?
- Chanyeol. Gagyog.
- De hát eddig is csinálta.
- Nem. Ez nem egy sima gagyogás. - ráztam a fejem. - Megérzem, hogy ez nem egy egyszerű kis gőgicsélés volt!
- Om...ma. Omma. - úgy ízlelgette a szót, mint egy kis cukorkát, én pedig kis híján hátast dobtam, de a többiek sem voltak éppen szalonképesek. A szemeim megteltek könnyel, amiket nem tudtam visszatartani, csak hangosan szipogtam.
- Te hallottad? - markolásztam Chanyeol ingét, miközben ő mosolyogva próbált lenyugtatni. Ekkor azonban megszólalt a telefonom. Összeszedtem hát magam és felvettem. Ami akkor ért, az egy sokk volt. Csendben, néha hümmögve hallgattam a nő magyarázását, és szinte köszönés nélkül tettem le a telefont. Előbbi örömkönnyeimet pedig átvette a szomorú zokogás. Sem a párom, sem a bátyám, sem pedig Chen és Lay nem tudott hatni rám. Találtak nevelőszülőket Junsunak.
~~~
- Nos, azért vannak önök itt, mert megtaláltuk a tökéletes jelölteket a baba számára. Természetesen hálásak vagyunk, amiért magukra vállalták a kis Junsu gondozását, de ez a fiatal pár régóta vár. - darálta a hölgy érzelemmentesen, én pedig üres szemekkel az örökbefogadókra pislogtam. Még csak nem is koreaiak...
Csak bambultam Junsura és megint eszembe jutott az első ma reggeli szava. Anyának nevezett. Azt mondta, én vagyok az anyja. Chanyeol még így sem vállalná?
Figyeltem, ahogy a fekete hajú nő ölbe veszi a "fiát" és mosolyog rá, de Junsu utánam nyújtózkodott és engem keresett a szemével.
- Omma...
- Na jó, ebből elég. - pattant fel Chanyeol, tettére mindenki összerezzent. - Junsu marad.
- Tessék? - hápogta a nő.
- Jól hallotta! A baba az anyjának nevezi a barátnőmet, méghozzá azért, mert az is! Én pedig rohadtul az apja vagyok, úgyhogy a gyereket mi fogjuk felnevelni! - úgy meredtem Yodára, mint a világ nyolcadik csodájára.
- Park úr, önök egyetemisták. Tanulnak, nem pedig gyereknevelésre szentelték az életüket!
- És? Tudtommal a nagyszülők is szoktak vigyázni az unokáikra, az én szüleim pedig odavannak a fiamért. Mert hogy az én fiam, abban biztosak lehetnek! - a kis heves...
- Vegyen vissza a hangerőből. - pillantott szigorúan a hölgy felénk. - Nem tudnák teljesíteni az elvárásokat. Nem házasok és nincs állandó munkahelyük.
- Az egyetem olyan, mint a munkahely. Seolhee és én ösztöndíjat is kapunk érte, mivel az általunk választott szakon gyakorlatot végzünk. Van saját lakásunk, hátterünk és ha kell, itt azonnal megkérem a kezét. De innen mi Junsu szüleiként fogunk elmenni.
- Én már nem tudom, mit tegyek... nem bízhatom két egyetemistára, még féléves sincs...
- Ha engedi, hogy szóljak. - emelte fel a kezét a fiatal nő, majd megsimította a baba arcát. - Az előbb az anyukájának szólította a kisasszonyt. Nem hinném, hogy olyan rosszul bánnának vele. Szerintem megérdemelnek egy esélyt... ha javasolhatnám, egy ideig kijárhat hozzájuk gyámügyi képviselő, hogy ellenőrizze a környezetüket.
- Ilyen feltételek mellett talán... de akkor önök...
- Mi tudunk még várni, Kwon asszony. Ők viszont úgy vélem, megtalálták a boldogságukat. Még ha csak fiatal iskolások is. A kisfiú a legjobb szülőket kapja.
- Rendben. De készüljenek fel, hogy ez nem ilyen egyszerű. Bírósági tárgyalások is várnak magukra.
~~~
- Én megmondtam. - karolta át Yeol a vállamat, miközben Junsuval a karomban sétáltunk az autóhoz. - És igazam volt.
- Miben?
- Úgy jöttünk ki, hogy van egy gyerekünk. - ezen mosolyognom kellett. - Ha visszamegyünk az egyetemre, akkor sem kell aggódnunk. Anyám és a nővérem annyira felpörögtek, hogy már a gyerek barátait is megválogatják lassan. Nyugodtan bízhatjuk rájuk Junniet, de szerencsére nem középiskolások vagyunk már, hogy reggeltől estig bent legyünk. Vannak külön délutáni és délelőtti órák, meg ott vannak a hétvégék. Mintha csak simán dolgoznánk.
- Igazad van. - bólogattam.
- Persze nem lesz könnyű, fárasztani fog a gyereknevelés és a tanulás, de szerintem elviselhető. Meg ha mégsem, átváltunk levelezőre. A bíróság pedig piskóta lesz, ügyvéd a nővérem.
- Nem is tudtam, hogy ilyen okos vagy. - nevettem.
- Pff... köszönöm. - dünnyögött, de azért a szája sarkában ott bujkált a vigyor. - Seolhee...
- Igen?
- A szüleitek büszkék lennének rád és Baekhyunra is.
- Köszönöm. Szeretlek, Chanyeol.
- Szeretlek. - fordított maga felé, majd vigyázva Junsura, óvatosan megcsókolt. Annyira meghitt volt ez a pillanat... csak ne rondított volna bele. - Na, van még egy évünk, mi lenne, ha az egyetem után csinálnánk még egy gyereket?
- Park Chanyeol, a jó édes anyádat!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése