A következő címkéjű bejegyzések mutatása: baba. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: baba. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. december 25., vasárnap

Orvosság a szívre (EXO - Chanyeol)

- Nézd, milyen aranyos!
- Tényleg az.
- Hogy nyújtózkodik a pici kezeivel...
- Seolhee-yah, vegyél levegőt.
- De...
- Tudom, tudom, imádod a babákat, de a bátyádnak még szüksége van a sajátjára, szóval tedd le szépen. - párom már hangosan kuncogott a - szerintem teljesen jogos - kiakadásomon, ugyanis a bátyám,  Baekhyun és az ő menyasszonya lakásán tanyáztunk karácsony első napján.
Viszonylag régen láttam a picit, de megint a bűvkörébe vont és nem akart elengedni belőle. Hatalmas sötétbarna szemei a Galaxist juttatták eszembe, elvesztem. Bárcsak Channie tudná, hogy... - Jól vagy, édes? Elbambultál méghozzá nagyon.
- H-hogyan? Persze! Jól vagyok...
- Akkor ideje hazamenni. Késő van már. - karolta át jobbjával derekamat, míg a szabadon maradt ballal állam alá nyúlt és gyengéd csókot lopott tőlem. - Ugye tudod,  hogy nagyon szeretlek? - suttogta, mire el kellett mosolyodnom. Park Chanyeolnál romantikusabb embert aligha ismertem, bár talán csak az elfogultságtól láttam így. Ő volt a mindenem.
- Tudom. Énis szeretlek.
- Mindennél jobban.
- Na de gyerekek... Chanyeol-ah, nagyon boldoggá tesz az émelyítő pillanatod a húgommal és esküszöm, egy filmben sincs ennél szebb, de moderáld magad. Seolhee-yah, te pedig nagynéniként ne engedd Yodának,  hogy az unokaöcséd előtt csábítson el. Ti ketten megrontjátok a fiamat. - toporzékolt egy rendkívül akaratos,  Byun Baekhyun névre hallgató kertitörpe a szoba ajtajában. Márpedig, ha ő mond valamit,  az hajszál pontosan úgy is van. Azért azt a halvány mosolyt akkor sem tudta volna levakarni az arcáról. - Na, szeressétek egymást arrébb. Ez a nőszemély rám fogta a fürdetést.
- Hallottam, Byun! Még egy ilyen és ledugom a torkodon, ami a kezembe akad! - háborgott a konyhában foglalatoskodó menyasszony. Még mi is megijedtünk tőle.
- Na, ezt mi már inkább nem várjuk meg. - nevettem, majd rövid búcsú után elhagytuk a lakást Channieval, nem törődve rokonom látványos könyörgésével, na meg azzal a mindentudó pillantással, amellyel illetett, mikor összeakadt a tekintetünk.
***
- Baj van, Világszálam? - simított combomra, de az utat továbbra is kitartóan figyelte. Nem lett volna előnyös feltekerednünk egy korlátra vagy egy fára karácsony este.
- Nem. Nincs semmi. Csak kicsit fáradt vagyok. - dünnyögtem. Nem vette be, túl jól ismert engem ahhoz, hogy ennyivel megússzam.
- Majd úgyis jövünk még. Ne búslakodj a baba miatt.
- Kellene már egy saját. - vágtam rá,  de abban a pillanatban azt kívántam, bár befogtam volna. Chanyeol arca kicsit lefagyott,  tenyere gyorsabban járt végtagomon. Látszólag nagyon igyekezett lenyugodni, ezért nem is szólt hozzám az út maradék tizenöt percében.
Nem arról volt itt szó, hogy nem akart babát soha. Sőt, oda volt a gyerekekért és egészen két hónappal ezelőttig lelkesen beszélt arról, hogyan kényeztetné el a miénket.
Aztán mikor megemlítettem neki az utolsó alkalommal, rám förmedt. Sőt, egyenesen kiabált, olyan mértékben kifordult önmagából, mint még soha. Aznap este olyan oldalát ismertem meg, amelyet nem akartam.

***FLASHBACK***

- Channie~!
- Mondd, mit szeretnél, édes? - felnézett laptopjából és mosolyogva nyugtázta, hogy megint felpörögtem. Volt is miért, kár tagadni. Ölébe libbentem és apró csókot nyomtam nyaka érzékeny területére, amelyet egy halk sóhajjal fogadott.
- Tudod, arra gondoltam... Olyan sokat dolgozol. Mi lenne, ha kicsit kikapcsolódnál, már ha érted a célzást. - átöleltem nyakát, kezeimmel a póló alá merészkedtem, hogy simogathassam az alatta rejlő izmos, kissé merev hátat. - Többet kellene pihenned. Nem tesz jót egész nap a kórház miatt pörögnöd.
- Tudom. Igyekszem, bébi. Szóval szeretnéd ha kicsit... Huncutkodnék veled. - vigyorodott el, pont ezt akartam; látni a gondtalan, bugyuta mosolyú Channiet, akit úgy szerettem, de mostanában ritkán jött elő. Helyette egy gyakran mérges és idegbeteg Chanyeol férkőzött a közelembe.
De a szám már megint önálló életet élt, hogy elrontsa az idilli pillanatot.
- Tudod, ha már ennyire régen maradhattunk igazán kettesben...
- Mire szeretnél kilyukadni? - puszilt arcon.
- Mi lenne, ha összehoznánk egy babát? - beharaptam alsó ajkam, amikor megláttam fokozatosan sápadó arcát, remegő testét, két perc múlva pedig a földön kötöttem ki. El sem hittem, amit láttam és hallottam.
- Minek?!
- Yah, mi a fene ü-...
- Azt kérdeztem, minek akarsz ide gyereket! Ne ismételjem magam még egyszer, Byun Seolhee! Válaszolj! - annyira kiabált, hogy be kellett fognom a fülem, úgy is tisztán hallottam minden betűt.
- Én... Én. Csak azt hittem, te is... Annyira lelkes voltál... Úgy beszéltél arról, mennyire szeretnéd, hogy...
- Hát kurvára változott a kibaszott véleményem! Fel ne hozd a témát még egyszer!

***FLASHBACK END***

Persze még aznap éjjel, mikor én nem tudtam elaludni a sírástól, Chanyeol már majdnem könyörögve kért tőlem bocsánatot, és a szokásos békülős-szeretketős pillanatok itt sem maradtak el. Ekkor történt a "baj".
Nem mertem neki elárulni, szó sem lehetett róla. Mégis mit mondanék...
Az egyetlen aki mindenről tudott, az Baek volt. Beszámoltam neki párom kiborulásáról még másnap, az első perctől az utolsóig. Szerinte valami történhetett ott, ahol dolgozik. Chanyeol orvos, biztosan a munkahelyen keletkezett baj. A másik lehetőség a tipikus Baekhyun féle "Ha megcsal kiszaggatom a beleit, körbetekerem a nyakán és azzal akasztom fel!" összeesküvés-elmélet volt, de azt rövgest ki is hajítottuk a képzeletbeli kukába.
Úgy döntöttem, nem szórakozok tovább. Kerek perec elé álltam és kész voltam ezúttal én magam kirobbantani a veszekedést, amint belépett a bejárati ajtón.
- Mondd meg, mi bajod van a babás ötlettel!
- Azt hittem, ezt megbeszéltük! - mordult fel ingerülten, de ezúttal nem engedtem. Csinálhat amit akar, de rá fogok jönni a baj forrására.
- Hova tűnt az, hogy nincsenek titkaink egymás előtt!? Vagy talán valami eget rengető titkod van ami miatt nem lehet?
- Ez annál sokkal komplikáltabb, Seolhee!
- Kérlek!
- Hagyjuk ezt, nem akarok beszélni róla! 
- Miért?! Mi az Isten olyan nehéz abban, hogy szavakat formálj!? Te vagy Superman? Esetleg a Húsvéti nyúl? Impotens vagy vagy mi a rohadt élet, Chanyeol!? - annyira kiabáltam, hogy az üvöltés volt. Mintha kicsit be is rekedtem volna. Chan pedig egyenesen belesüvöltött a képembe egy információt, ami egy csapásra értelmet adott mindennek.
- A KEZEMBEN HALT MEG EGY CSECSEMŐ A KURVA ÉLETBE MÁR!

Megfagyott a levegő. De komolyan, csak az én csendes szipogásomat lehetett hallani. Végül megint ő szólt. Meggyötörten roskadt le a kanapéra, majd belekezdett.
- Két hónapja... Én voltam az ügyeletes és egy anyuka az éjszaka közepén riasztott, hogy beindult a szülés. Egy hónappal korábban, ráadásul ikrek... A szülészorvos mellett kellett lennem, ugyanis mint kiderült, egyiküknek még a nyakára is tekeredett a köldökzsinór. Bíztak benne, hogy ha én közreműködnék a saját szakterületemmel, több esély lesz. Az első baba fiú lett, sikeresen világra hozták. De a másik... Egy kislány, ő nem... Ott volt a kezemben... Minden éjjel csak erre tudok gondolni. Ha csak megemlíted, hogy szülnél nekem egy babát, a lelki szemeim előtt csak a horrort látom. Ne kérd tőlem, hogy könnyen dolgozzam fel.
Felállt a kanapéról, egyenesen az ajtó felé tartott.
- Most...most meg hova mész? - motyogtam.
- Ki kell szellőztetnem a fejem. Nem sokára jövök.
De Chanyeol nem jött vissza. Sem másnap, sem azután és így tovább. Minden egyes nap Baekhyunnal voltam, aki tartotta bennem a lelket
"A stressz árt a babádnak."
Egy hétig szerelmem színét se láttam. 
Majd egyik nap, mikor főzni készültem, két kart éreztem a derekam körül, amelyek szép lassan tértek pocakomra. Azt hittem, a sok sírástól hallucinálok.
- Tudok. Mindent.
- Chanyeol...
- Ne mondj egy szót se, oké? A bátyádnak eljárt a szája. - amiért el is töröm a nyakát, csak kerüljön a kezeim közé. - Sokat gondolkoztam.
- É-és mire jutottál? - nem mertem megfordulni, továbbra is csak a hátam érintkezett mellkasával, lehelete folyamatosan a fülemet ostromolta. Csak ne küldjön el abortuszra, ne dobjon ki, könyörgöm...
- Szeretlek, Seolhee-yah. Akármit megtennék érte...tek. És ezentúl kettő emberre kell vigyáznom
Mindent elkövetnek, hogy egészséges babánk legyen. Mert... attól, hogy egyszer megtörtént az a tragédia, még nem fog velünk is...
- Hadd találjam ki. Baekhyun ebbe is beleütötte az orrát?
- Hogy őszinte legyek, inkább az én orromat ütötte bele... Olyat bemosott... ki gondolta volna hogy egy ilyen kis szúnyogcsípésbe ennyi erő szorult.
Nevetve fordultam szembe vele egy olyan csókot nyomva egyébként is duzzadt ajkaira, hogy még énis meglepődtem. Nyelveink boldogan táncoltak egymással, mintha gimis elsőévesek lettünk volna. Nem bírtunk betelni semmivel és pontosan tudtam, hogy innentől minden a legnagyobb rendben lesz.
Szeretlek, Park Chanyeol. 
***
- A tejet ne melegítsd meg annyira! 
- Értem, ne aggódj. Te csak pelenkázz. - vigyorgott, majd valami koktélkeverő mozdulattal nekiállt dobálni az üveget. Ami hatalmas csattanással tört ripityára a konyha kellős közepén. Mindezt én csak a gyerekszobából hallottam, de mikor befejeztem a pelenkázást és a kicsivel a karomban beléptem a katasztrófa sújtotta övezetbe, mértéktelen röhögőgörcsöt kaptam; a helyiség kellős közepén Chanyeol állt, jobb kezében a cumisüveg tetejével. Bal keze csak lógott, miközben szerelmem kifejezéstelen arccal meredt a tócsára amiben állt. 
- Nem hiszem el. - rázkódtam a nevetéstől, ami csak nem akart alábbhagyni. Chan ezt persze megelégelte, kikapta a kezemből a babánkat es otthagyott. Nem, nem bírtam befejezni. Mivel az apuka szépen lenyúlta a gyereket, és a hangokból itélve Pororo-táncolt neki, inkább előkaptam a felmosót és itatni kezdtem a tejet a földről, mígnem megláttam egy dobozt a pulton. 
- Kíváncsian léptem közelebb és nyitottam ki, de a lélegzetem is elállt a doboz tartalmától. Jeggyűrű. És ez a seggfej így akarta odaadni. 
- PARK, AZONNAL TOLD IDE A HÁTSÓD! 
Még hallottam valami vihogást, miszerint "látod, fiam, így lesz a veszekedésből később boldog befejezés", de most jobban érdekelt, hogy elkapjam a hülye újdonsült vőlegényem grabancát. 

Mellette sosem fogok unatkozni. 

2016. szeptember 25., vasárnap

Mates (EXO - Chanyeol)

Sziasztok!:)
Következő kérés egy Chanyeol One Shot volt, amelyet Seolhee Byun olvasóm kért tőlem!:)
Köszönöm, hogy megint megkértél, és ne haragudj a hosszú várakozás miatt!:)
Remélem, elnyeri a tetszéseteket! <3
Hwaiting! *3*

***

Az ősz bizony hideget is hozott magával a sárguló, egyre gyorsabban eltünedező faleveleken kívül. Minden egyre szürkébb volt, az október közeledte mindenki kedvére rányomta a bélyegét; morcos üzletemberek az aktatáskáikkal az összes útjukba akadó lényt lehurrogták - legyen az akár egy kutya vagy macska -, közben hadarva valamit a fülükhöz tartott headset-be, a virágboltokban az élet sokkal fakóbbá vált, a gyönyörű, nyári illatos növények már sokkal ritkábban érkeztek, nem beszélve a megnövekedett árról, a pékségek elől eltüntették az asztalokat, túl hideg volt már ahhoz, hogy odakint egyenek az emberek. Meg hát amúgy sem maradt rá idejük, hogy nyugodtan üldögéljenek. Szeptemberrel bizony beindult a szorgalmi időszak, nem csak az iskolások számára.
"Nem tud vigyázni?" "Ne ténferegjen már az orrom előtt! Nem látja, hogy valaki munkába menne?" "Hol van már az átkozott kávém?! Ha maguk miatt elkésem, kifizetik!" - ilyen és hasonló megjegyzések repkedtek az utcán, nem beszélve a cifra és választékos visszaszólásokról, amiket már épeszű embernek nincs kedve részletezni.

Én valahogy mégis tökéletesnek éreztem a napjaimat. Nem voltam ideges, nem aggodalmaskodtam felesleges dolgokon, és ha nagyon akartam, akkor bőven ráértem mindenre, amit meg szándékoztam tenni a munkám előtt és után. Nem beszélve arról, hogy volt valaki, aki meghitté varázsolta a mindennapjaimat.
- Jó reggelt, virágszálam! - Park Chanyeollal a munkám, egészen pontosan közös munkánk során ismerkedtem meg. Középiskolában mindenki az úgynevezett "ulzzang"-ra volt rákattanva, de nagyon keveseknek sikerült ebből valódi munkát, megélhetést csinálni.
Első pillanattól kezdve, mikor beléptem a magam tizenhét évével az ügynökséghez, az Ő mosolya fogott meg. Ő volt az, aki segítette a gyakornoki időszakom, és ő volt a párom a szalagavatómon. Ő volt mellettem, mikor úgy éreztem, borzasztó lennék ulzzang modellnek, és végül vele készültek az első képeim is. A legmeglepőbb dolog az volt, hogy rajongóink lettek, imádták a párosunkat, ez pedig ahhoz vezetett, hogy minden valósággá vált. Most pedig, négy röpke évvel később, tökéletesen boldogan keltem fel. Megint. Sőt, két hónapja még boldogabban is, mint eddig...
- Neked is szép jó reggelt. - kuncogtam, mikor megéreztem száját a nyakamon kalandozni. - Nem gondolod, hogy korán van még ehhez?
- Ehhez sosincs korán. De ugye nem fázol? Hűlik a levegő... feljebb vegyem a fűtést? Éhes vagy? Nem fáj a fejed?
- Nyugodj le. Nem beteg vagyok, csak kismama. - tört ki belőlem a nevetés. - Még több, mint öt hónap van hátra, nem is látszik.
- De igen... ha nagyon megnézzük, mondjuk így... - hajolt le a hasamhoz, simogatásokkal kedveskedve a kis bentlakónak, - ... akkor látszik.
- Tehát azt mondod, kövér vagyok? - incselkedtem, szándékosan kiforgatva a szavait.
- Isten mentsen meg attól, hogy kövérnek nevezzelek. Bár nekem akkor is tetszenél, ha gurulnál.
- Jól van, elég legyen! Yah, mássz le rólam! Reggelit kell csinálni, rendbe kell szedni magunkat, fel kell öltözni, különben elkésünk.
- Aish, muszáj nekünk munkába menni? - sóhajtott.
- Nocsak, azt hittem, imádod a modellkedést.
- Nem arról van szó... de annyira nincs kedvem. Szeretem csinálni, meg minden. De... most jönnek az apai ösztönök. Egyre jobban szeretnék itthon főzőcskézni veled vagy filmezni, meg ilyenek.
- Tudom. De már csak egy hét, és lesz egy szabad hétvége. Bírd ki egy kicsit.
- Jó... - dünnyögte.

Végre sikerült kiimádkoznom őt az ágyból, de még mindig teljesen kedvtelenül rágcsálta a kikészített ételt.
- Oké Channie, látom rajtad, hogy valami bánt, és nem csak a szabadnap hiánya. Munkával kapcsolatos?
- Hm. Olyasmi.
- Tudod, hogy mindent elmondhatsz. - ráncoltam a homlokom, enyhe sértettséggel a hangomban. Letettem a forró teával megtöltött lila, kiscicás bögrémet - amit még tőle kaptam tavaly karácsonykor -, majd karba tett kézzel vártam valami magyarázatot. Ha Park Chanyeol valami miatt nem mosolygott, akkor ott tényleg probléma ütötte fel a fejét.
- Egyszerűen csak az új fotózások. - túrta össze egyébként is szanaszét álló, vörös loboncát, majd keserű tekintettel méregette a rántottáját.
- Mi van velük? Nem jó az összeállítás? Nem szereted az őszi kollekciót?
- Két dolog. Az egyik Taeyeon. Folyton próbál flörtölni velem, hiába pofázom el neki húszmilliószor, hogy köszönöm, de nagyon is boldog vagyok melletted...
- Ugyan, emiatt ne kapd fel a vizet. Megbízom benned és eszem ágában sincs feltételezni, hogy megcsalsz vele. Taeyeon elég összetett személyiség és nem szereti, ha elutasítják. De ha azért vagy rosszkedvű, mert azt hiszed, féltékeny vagyok, akkor tévedsz. - mosolyogtam rá. Utáltam, ha Ő rosszul érzi magát. - És mi a másik dolog?
- Az... az az idióta Jongin! - fakadt ki idegesen, amin még én is meglepődtem. - Úgy mászik rád, mint egy pióca! Ennyire beindul a terhes nőkre, vagy mi a franc?!
- Nyugodj már le. Emlékeztetnélek, hogy a főnökségen kívül senki nem tud még a babáról.. azt beszéltük meg, hogy csak a jövő hónapban jelentjük be. Te nem bízol bennem?
- Nem benned, hanem Kaiban! Rúgjuk fel a megegyezést és mondjuk el mindenkinek most! - a kirohanásán muszáj volt nevetnem. Ahogy dühös, grimaszba torzult arcát még ráadásként fel is fújta, egyszerűen édesen vicces volt. - Most min röhögsz?
- Rajtad. Mint egy kis ördögfióka, úgy nézel ki ezzel a fejjel, meg a vörös hajaddal. - hátra toltam a széket, majd felálltam és mögé sétálva hajoltam le, hogy csókot nyomjak az arcára. - Szeretlek, a világon mindennél jobban. És ezt sem Taeyeon, sem pedig Jongin nem tudja tönkretenni. Az a srác egyidős velem, a legjobb barátomként tekintek rá, nem többként. Vele nem szoktam összebújni esténként és nem lakom vele együtt. Nem az ő gyerekét hordom a szívem alatt, hanem a tiédet.
- Az én Sehunomat. - kuncogta el magát.
- Hagyjál már, az se biztos, hogy fiú! - csaptam meg a vállát.
- De ha fiú lesz, akkor Sehunnak fogjuk hívni.
- És ha lány lesz? Akkor is? - gúnyolódtam. Mindenképpen fiút akart, ez pedig engem tett egy kicsit félénkebbé a baba nemét illetően.
- Nem. Ha lány lesz, akkor Haneul. - húzta ki magát büszkén ültében.
- Kérdezhetek valamit? - harapdáltam idegesen az alsó ajkamat. Vajon jó ötlet előhozakodni a dologgal? - Miért hajtogatod mindig, hogy fiút szeretnél? Nem örülnél egy lánynak?
- Jaj, dehogyisnem örülnék! Ne beszélj butaságokat, Seolhee-yah. De ha először fiam lenne, megvédené a húgát, mert hát szeretnénk mi neki testvért is, nem? Nincs szó semmi olyasmiről, hogy én márpedig csak azt fogadom el, ha kis tökös lesz. Csak... érted.
- Persze. - mosolyogtam rá, ő pedig felállt velem szembe, átkarolta a derekam és gyengéd csókkal jutalmazott. Imádtam ezeket a pillanatokat. Vele.

~~~

- Seolhee-sshi!
- Jongin? - lepődtem meg a felém szaladó fiún, aki egy hatalmas fékezéssel csúszott be elém.
- Nagyon feltartalak?
- Dehogy, már volt fotózásom, csak Chanyeolra várok. - magyaráztam neki kedvesen. Furcsálltam is, hogy nem keresett délelőtt, csak most, ebéd után talált meg.
- A-akkor beszélhetnénk? - motyogta idegesen. Mi a fene ütött ebbe a fiúba?
- Nem kellene neked is dolgozni? Úgy tudtam, közös képeket csinálnak rólad és Krystalról.
- Most van egy óra szünet. Valami nem stimmel a gépekkel... tehát ráérsz? Fontos.
- Persze. Hová szeretnél menni?
- Az öltöző tökéletes. Mindenképpen négyszemközt szeretném. - hangja a mondat végére fokozatosan halkult el. Valami nagyon nem klappolt ma. Mindenki teljes rosszkedvvel állít elém.

Az öltözőbe érve Jongin gondosan becsukta az ajtót, míg én leültem a székemre, elővettem a ráakasztott táskámból a vitaminos italomat - Chanyeol nem volt hajlandó elengedni anélkül -, és azt kortyolgatva vártam, hogy a srác kibökje, mi bántja a csőrét. Frusztráltan tett pár kört a kis helyiségben, ujjaival folyamatosan barna tincsei közé túrva. Kis idő kellett neki valószínűleg, hogy rendesen összekaparja a gondolatait.
- Seolhee-sshi, én... én jól tudom, hogy te foglalt vagy, de én... én nem tudom, mit kezdjek ezzel az egésszel. Annyira megőrjít minden mostanában...
- Te-tessék? - nyeltem nagyot. Túlságosan is beigazolódni látszott párom elmélete. - J-jongin-ah...
- Én... folyton ostorozom magam, amiért nem léptem hamarabb. A gimiben... ott kellett volna, a kezdetekkor. És ma nem érezném úgy, hogy a saját hülyeségem miatt az a fülesmókus lecsapott a kezemről...
- Először is a fülesmókus az, akit szeretek, Jongin. Teljes szívemből szeretem Őt.
- De mi lett volna, ha én hívlak el randizni hamarabb?! - csattant fel, szinte a sírás szélén állva. - Én...
- Felesleges azon rágódni, hogy "mi lett volna, ha...". Mert ezt nem mondhatom meg. Talán lett volna esélyed, de ez mellékes. - ahogy ezeket kiejtettem, csak annyit vettem észre, hogy átölelt. Nem birtoklóan, nem erőszakosan, csak gyengéden. Vállai aprót rázkódtak, az én szívem pedig teljesen összefacsarodott.
- Szeretlek, Seolhee... annyira nehéz olyan érzésekkel ébredni minden nap, amikről tudom, hogy soha nem lesznek viszonozva. Látni titeket minden egyes nap... pokoli.
- Kedvellek, Jongin-ah, de én-...
- Esetleg megzavartam valamit? - az ismerős, mély és kissé rekedt hangra úgy rebbentünk szét, mint a kismadarak. Jongin a szemét törölgette a felsője szélével, én pedig a virágos szoknyám alját birizgáltam és próbáltam mindent értelmesen megmagyarázni.
- Chanyeol, ez-...
- Nem az, aminek látszik? Persze, gyertek csak a sablonszöveggel. - nevette el magát gúnyosan, majd végignézett mindkettőnkön, de olyan bíráló és lenéző tekintettel, hogy rendes kurvának éreztem magam. Még egyszer hitetlenül elmosolyodott, majd megfordult és elindult volna kifelé. Annyira csodáltam benne, hogy soha senkit nem ütött meg, mindig higgadtan kezelte a helyzeteket és sokszor nekem sem mutatta ki, ha fájdalmat érzett lelkileg. Most viszont... ez túl nagy félreértés volt.
- Kérlek, Channie! - csuklója után kaptam, hátha még végighallgatná, amit mondani akartam, de legnagyobb döbbenetemre kitépte magát a kezeim közül.
- Hagyj most, Seolhee-yah... - és kisétált. Park Chanyeol két perc alatt olyanná vált, mint aki legalább tíz évvel idősebb, görnyedt, megfáradt testtartással hagyott ott az öltözőben. Még pislogni sem tudtam, nem hogy még sírni.

- Seolhee, én...
- Nem a te hibád, Jongin-ah. - jeleztem neki, hogy hagyjon fel a mentegetőzéssel, amúgy sem mennénk most vele semmire. - Félreérthetőek voltunk mindketten. - fáradtan roskadtam le a székemre, igyekezve nem elbőgni magam. - De meg kell értened, amit elkezdtem mondani, mielőtt Ő berontott. Kedvellek, mint egy nagyon jó és odaadó barátot. Yeolliet viszont annyira szeretem, hogy fizikai fájdalmat okozna, ha elveszíteném. És az sem mellékes tény, hogy... az ő gyerekét várom.
- Seolhee... úristen, én... aish! Komolyan...
- Sajnálom, Jongin. - szipogtam. - De már soha nem fog kiderülni, mi lenne köztünk. Csak a barátságomat tudom neked adni, semmi többet.
- Bár minden tökéletes lenne... - motyogta, majd leguggolt elém és megfogta a kezem. Biztató mosolyt küldött felém, végül sóhajtott egyet és csendesen kinyögte:
- Hogy fogják hívni a babát?
- Ha lány lesz, Haneul.
- Szép. - bólintott. - A füles választotta? - bökött az ajtó felé, ahol "füles" az imént kitrappolt. Egy fájdalmas nevetés kíséretében bólintottam. - Gondoltam. Jó érzéke van a gyerekekhez. És mi lesz, ha fiú?
- Sehun. Szerintem ez is aranyos név.
- Olyan... erőteljes. Azt hiszem... jó szülők lesztek ti ketten.
- Köszönöm, Jongin-ah.
- Ugyan mit?
- Hogy nem erőlteted. Szükségem van a barátságodra, még ha tudom, milyen önző is vagyok.
- Nem vagy önző. Csak máshogy szeretsz, mint én téged. - paskolta meg a combom, végül egy nyújtózkodással egybekötött felállást produkált. - Hazaviszlek, beszéljétek meg. Nem hiszem, hogy Yoda képes lenne elhagyni, de nem tettél semmi olyat, amiért oka is lenne rá.
- Köszönöm szépen, Jongin. És kérlek... ne mondd el még senkinek a dolgot.
- Bízhatsz bennem.

~~~

- Chanyeol? - óvatos léptekkel nyitottam ki a hálószobánk ajtaját, amelyben az az ember tartózkodott, akivel az életemet készültem leélni. Mivel az előszobában már láttam a kabátját és a cipőjét, a lakás többi pontján viszont nem találtam, logikusan a háló maradt.
Valóban ott ült, az ágy szélén támaszkodott, a térdein könyökölt, arcát tenyereibe temette.
- Channie... - a hangomra felkapta a fejét, de amint meglátott, elfordult. - Kérlek, hallgass már meg! Nincs köztem és Jongin között semmi! Sőt, még haza is hozott, hogy megbeszéljük, miután leléptél.
- Miért nem egyből magához vitt? - röhögött fel cinikusan, újabb kést forgatva meg a szívemben.
- Mert az egész egy félreértés, azért!
- Azt mondtad neki, hogy kedveled! Tisztán hallottam! - pattant fel, közelebb viharzott hozzám és megállt, tőlem alig két centire.
- És hallottál bármi mást is? Mondjuk azt, hogy mi történt az előtt, hogy kihallgattál!
- Nem, de tök félreérthető volt! Mégis mit gondoljak?! Épp ma mondtam, hogy Kai állandóan körülötted sunnyog, erre tessék! Csak mondani kellett... Kedveled őt?
- Mi? Hülye vagy? - képedtem el.
- Kedveled. Őt?
- Igen. - jelentettem ki. - De mielőtt nekiálltál cirkuszolni mint egy ötéves, azt próbáltam megértetni vele, hogy nem érzek úgy, ahogy ő, Chanyeol. Kedvelem, mint egy tökéletes barátot. Megbízható, kedves és aranyos. De... nem több. Gondolod, hogy képes lennék beleszeretni másba, aki nem te vagy? Felnevelném mással a közös gyerekünket? Mit szívtál, Chanyeol?
- Én nem tudom. - motyogta. - Talán egyszerűen csak félek.
- Mitől? - pislogtam.
- Attól, hogy elveszítelek. Annyi ember van, aki jobb nálam! Mégis mit akarnál te tőlem, aki... mintha semmit nem venne komolyan?
- Bolond vagy. Azért szeretlek, mert Te Te vagy. Park Chanyeol, aki egy idióta, aki mindig mosolyog, aki ha szeret valakit, akkor mindenével szeret. Nélküled nagyon unnám az életem. Imádom, amikor énekelgetsz este nekem és a babának, vagy ha gitározol. Képes lennél értünk mindenedet feláldozni, ahogy én is érted. Szeretlek és nincs szükségem másra, ezt jól jegyezd meg.
- Szeretlek, Seolhee-yah. - mosolygott rám könnyes tekintettel, én pedig eddig bírtam. Ajkaira tapadtam, de olyan hevesen, hogy mindketten az ágyra borultunk. Ettől persze a röhögőgörcs is elkapott minket, de természetesen ugyanott folytattuk, ahol abbahagytuk.
Szerettem Chanyeolt, a saját életemnél is jobban, és ez akkor sem fog változni, ha ötven év múlva egymás nevére sem emlékszünk majd.

~

Neve: Park Sehun
Születési idő: 2016. április 12.
Szeme színe: sötétbarna
Haja színe: sötétbarna
Testsúlya: 3200 g
Édesanya neve: Byun Seolhee
Édesapa neve: Park Chanyeol




2016. július 31., vasárnap

Hello baby (EXO - Chanyeol)

Sziasztok!:) Ismételten érkezett egy kérés, hogy Chanyeol főszereplésével OS-t készítsek Byun Seolhee számára!:)
Remélem, elnyeri a tetszését és nem fog csalódni!:)
Hwaiting! *3*


2016. Június 19.

- Komolyan nem hiszem el... - meredtem a szőnyeget beborító plüsseimre és az azok között boldogan szórakozó négy hónapos kisfiúra, aki még csak fel sem tudta fogni, hogy a szülei csak úgy kidobták egy random ház elé. Még csak abban sem lehettek biztosak, hogy az itt lakók nem küldik el árvaházba, vagy nem bántják. Felháborító...

A ház, amire a két felelőtlen szülőnek esett a választása, a miénk volt.
Na már most, eredetileg öten laktunk itt; én, a bátyám Baekhyun, illetve a barátaink Lay, Chen és Chanyeol.
Mikor a baba "megérkezett hozzánk", éppen ketten voltunk Chanyeollal, ugyanis Baekhyun nyaralni ment a barátnőjével, Lay meg Chen pedig romantikázni. Utóbbiakkal éppen Skype-on vettük fel a kapcsolatot egy kis tanács reményében.
- Most mit csináljunk? - pislogott a colos hátra, ellenőrizve a csöppséget.
- Ajándékozzátok el. - vágta rá Lay, mire mindannyian csak meredtünk rá. Azért mégsem egy kutyáról van szó... végül Jongdae kezdett először röhögni rajta. - Most mi az? Rosszat mondtam?
- Édes, az az örökbe adás. - kuncogott. Igaz is. Yixing kínaiként elég nehezen találta a megfelelő szavakat, ezen már mi is jót derültünk. - Szerintem néhány napig maradjon, ne adjátok be sehova. Amíg a gyámügy nem talál neki szülőket, ne nehezítsétek meg a kicsi életét.
- De hát... én mentem volna Jejura... - motyogta Chanyeol letörten.
- Én pedig Daeguba nyári melózni. Viszont néhány napot kibírunk. - jegyeztem meg óvatosan, mire a lakótársam frusztráltan megborzolta a haját, végül megint a babát kezdte vizslatni.
- Akkor ezt megbeszéltük. Gondoskodjatok a gyerekről, és ezt nem viccből mondom. A bátyámék babájára mi vigyáztunk Layjel, szereztünk egy kis rutint.
- És mit kell adni egy ilyen apróságnak? - kérdeztem.
- Mindig figyeljetek rá, hogy elég langyos-e a tej. Ha cseppentesz a csuklódra egy kicsit, akkor tudni fogod, hogy mikor jó. Mondjuk ebből tápszerezés lesz. Ha sír és nem hagyja abba, ellenőrizzétek a pelust. Sose hagyjátok egyedül! Levelet sem hagytak a szülei?
- De igen. - lengettem meg a papírfecnit. - Azt írja "Vigyázzanak Junsura. Csak négy hónapos. Köszönjük!" Bőbeszédű szülő lehetett. - morogtam. - Itt hagyta egy kosárban. Előszedtem neki a plüsseimet, azokkal szórakozik. Mikor jöttök haza? Lehet, könnyebb lenne veletek.
- Ne haragudjatok srácok, de alig néhány napja érkeztünk. Legalább három hétig innen nem megyünk sehová, meg amúgy is ki van fizetve az egész. - sóhajtott Lay, de azért mosolygott ránk egyet. - Nekem otthon maradt a kedvenc birkás plüssöm, odaadhatjátok Junsunak. Kiskoromban imádtam azzal aludni!
- Nekem is ott a Pororo gyűjteményem, csak mindet évad szerint pakoljátok vissza a polcomra! Szeretem a gyűjteményem! - kapcsolódott be Chen lelkesedve. - Csak óvatosan!

2016. Június 21.

- Oké, Dae reggel írt egy listát SMS-ben, hogy miket kell venni. Lefotóztam. - lengettem meg Chanyeol előtt a mobilomat, de szegény még alig ébredt fel. - Yah! Ez fontos! Nem hanyagolhatjuk a babát, ki tudja, meddig marad nálunk...
- De még csak hajnali kilenc van... nyáron én ilyenkor még alszom... - morogta.
- Hát most felöltözöl, adunk valamit a gyerekre, kocsiba pattanunk és elhúzunk bevásárolni! - förmedtem rá.

~~~

- Tehát akkor sorolom. Éjszakai és nappali pelenka, nagy kiszerelés és lehetőleg Libero. Tápszer, olyat válasszunk, ami érzékeny babáknak is megfelel, mert nem tudjuk, hogy mi jó Junsunak. Hintőpor, szintén allergén anyagoktól mentes, extrán lágy. Aztán mi van még itt... - dünnyögtem, miközben sorra pakoltunk a kosárba. Vagyis én pakoltam, mert Chanyeol a babát cipelte. Mondjuk jót szórakoztak ezek ketten. - Chan...
- Hm?
- Hol vannak a baba-... mi ez? Ja, püré! Azt írja Jongdae, hogy kell sütőtökös, azt szeretik. Meg spenótos és barackos. Meg azt is mondta, hogy szeretik, ha reszelt almát keverünk nekik háztartási keksszel. Ó, és a krémek! Babapopsikenőcs, törlőkendő, vatta, kamilla-...
- Nem vagy te egy kicsit túlpörögve?
- Miért lennék? - nevetgéltem szórakozottan, még mindig a listát böngészve. Kis híján neki is rontottam valakinek, ezért Yoda mögém lépett és elvette a telefonom.
- Majd én olvasom. Egyébként csak azért, mert egyből mindent meg akarsz szerezni, pedig a felét ráérnénk holnap is.
- De azonnal kell a babának! - toppantottam.
- Ha te mondod... na gyere, Junsu-yah. Megyünk, és nézünk neked babafigyelőt. - mosolyodott el, és azzal a lendülettel elindult.

2016. július 13.

- Chanyeol, nem tudok egyszerre öt helyre figyelni! - ordítottam, de semmi nem úgy jött össze, ahogy én akartam. Alig három hete neveltünk közösen babát, de egyre jobban megutáltuk egymást, csak veszekedtünk, Junsu folyton sír, és ezért álmosak és nyűgösek is vagyunk. Reggel még szegény bátyám fejét is leordítottam, a másik kettőről nem is beszélve.
- És szerinted én?! - dörrent rám. - Nem zavar, hogy még mindig mosogatok?!
- Én meg pelenkázok és takarítok egyben! Szerintem ott tudod hagyni a mosogatást, hogy levidd a szemetet!
- De a szemét ráér, a kurva életbe is! - nagy csattanást hallottam, a baba pedig hangosan sírni kezdett.
- Az Isten verje beléd, Park Chanyeol! - éppen sikerült befejeznem a pelenkázást, így Junsut felkapva a konyhába rohantam, ahol a dühös férfit pillantottam meg, összetört tányérok között, véres kézzel.
- Ez is a te kibaszott hibád! - emelte tovább hangot.
- Ordít a gyerek, nem veszed észre? Miért nem figyelsz legalább rá? - az én szemeim is könnyesek lettek. Szinte legjobb barátokból olyanok lettünk, mint egy válófélben lévő házaspár...
- Ne üvöltsek? - hitetlenkedett. - Amióta itt a nyakamon a gyerek, nem mehetek randizni, nem bulizok, nem mehettem el nyaralni, és olyan fáradt vagyok, hogy állva aludnék! Ingáztam Busan és Gangnam között, mert anyáméktól hordtam ide a régi babacuccaimat, hogy ne kelljen mindent feleslegesen megvenni, aztán összeszereltem a sok szart, aztán a te kurva házimunkáiddal is foglalkozom, hát meg a lófaszt!
- És én? Én mit mondjak? - letettem Junsut az etetőszékbe, majd csípőre tett kézzel meredtem Chanyeol szemeibe. - Főzök, mosok, takarítok, amíg te elmész vásárolni vagy a szüleidhez, hogy segíts a babának, addig vigyázok rá! Tápszert keverek, sőt, én vittem el bejelenteni a gyámügyhöz! Arról nem tehetek, hogy még mindig nem találtak Junsunak szülőket! Egyébként meg három hete vagyunk vele, nem hónapok óta! Úgy viselkedsz, mintha életed végéig neked kéne nevelned!
- Nekem már ez is sok! - borzolt a hajába. - Nézd, én nem készültem fel a gyerekre. Csak... legyen végre valaki, aki elviszi a kicsit és menjen minden úgy, mint régen. - azzal fogta magát és beviharzott a fürdőbe. Ezek szerint... csak én szerettem meg? Csak én érzem úgy magam, mint egy anya? Esküszöm az égre, hogy amennyit szenvedni kell ezzel a csöppséggel, én annál jobban élvezem. Mert hiába fáradok, azért jó is ez az egész. Nem beszélve arról, hogy Chanyeol tökéletes apa lenne. Számomra az lenne... tökéletes férfi...


2016. Július 14.


Még csak hajnalodott, de nem bírtam tovább aludni, kipattantak a szemeim. Junsu az ágyában aludt, a babafigyelőt pedig beállítottuk, hogy ha sírna, mindenképp ugorhassunk. Én kint ültem az erkélyen egy bögre teával és a csillagokat bámultam. Chanyeol tényleg tökéletes apajelölt lenne sőt, minden megvan benne, amitől én boldog lennék. Kizárt, hogy nem érzett semmit a baba iránt.
- Kopp-kopp. - hallottam meg gondolataim tárgyának hangját, mire megfordultam és elmosolyodtam. Ott állt az ajtóban egy köntösben és a macis mamuszában, szemét dörzsölve.
- Fent vagy? - érdeklődtem suttogva.
- Úgy tűnik, nem csak nálad jött be Junsu sírása. Mindig felkelek korán, mert tudat alatt hallom.
- Hm. - motyogtam.
- Seolhee...
- Igen?
- Tudod, sajnálom a veszekedéseket. A frusztráció... - sóhajtott.
- Igen, tudom. De én szeretem ezt, Chanyeol. Van valami az életemben, ami jó. Ami egyszerűen színessé varázsolja a napjaimat. És az Junsu.
- De meg kell értened, hogy jobb lesz nekünk, ha ő egy szerető családhoz kerül. Mi szeptemberben visszamegyünk az egyetemre, nem lesz idő...
- Te tényleg nem szereted a babát? - néztem a szemébe könnyeimmel küszködve, mire ő magához húzott. A szívem felgyorsult és levegőt is alig kaptam.
- De. Kedvelem a kisfiút. És... te piszok jó anya vagy, Seolhee.
- Te-tessék?
- Figyeltelek Néha... rajtad maradt a szemem. Nagyon édesek vagytok a babával.
- Te sem panaszkodhatsz. Rájöttem már, hogy az egyetemen miért tart mindenki téged a potenciális apajelöltnek. - kuncogtam halkan, amit ő is viszonzott. Felemeltem a fejem mellkasáról és újra felvettem a szemkontaktust. Kezdtem zavarba jönni... - Amúgy hogy van a kezed? - vetettem aggódó pillantást az említett testrészére.
- Egész jól. Kicsit mélyebben vágta meg az a pohár, mint gondoltam, de nem kell amputálni és rögtön az orvoshoz rohanni vele, úgyhogy ne nézz így rám. - kuncogott, de ez a vidámság olyan gyorsan fagyott le az arcáról, ahogy jött. - Borzasztóan viselkedünk egymással. A tegnapi volt a legdurvább veszekedésünk. Nem mehet így tovább, mert... Seolhee, túlságosan szeretlek ahhoz, hogy elveszítselek... - szavai hatására elpirult és rögtön elkapta a fejét, én pedig teljesen lemeredtem.
- Mit mondtál? - nyögtem.
- Szeretlek, Seolhee-yah. És ezt halál komolyan. Olyan tökéletesen bánsz a babával, akaratlanul is csak rád gondolok és arra... hogy lehetne közös jövőnk. Kettőnknek.
- Chanyeol...
- Sajnálom... miket is beszélek, én csak...
- Én is szeretlek. - szakítottam félbe, mielőtt még hosszúra nyúló monológba kezdett volna a a helyes érzelmekről, mert ismertem már ahhoz, hogy tudjam, mikor csinálja ezt. És ahhoz is ismertem, hogy rájöjjek, mennyire őszintén gondolta, amit kimondott nekem. Megilletődve nézett rám, de szinte azonnal felvette a macsó félmosolyát és derekamnál fogva magához húzott. Nem is vettem észre, hogy időközben már egymással szemben álltunk...
Csókja lágy és forró volt, úgy ízlelgette a párnáimat, majd nyelvemet, mintha a legédesebb süteményt kóstolta volna. Az ajkainak íze semmihez sem volt fogható, talán úgy írnám le, mint az istenek ambróziája... tökéletes volt. Akartam Őt, mindennél jobban, és ezt az érzést senki nem tudta volna elvenni tőlem. Ez nem csak egy pillanatnyi rózsaszín felhő volt, biztosan állíthattam. Egy gyerek nevelése több dologra megtanít két embert, mint azt bárki is gondolná. Még ha csak az eddigi két hetet nézzük is. Próbára tette a türelmünket, a lelkünket, a kitartásunkat, végül összehozott minket. Engem arra tanított meg a Junsuról való gondoskodás, hogy hogyan figyeljek a legapróbb dolgokra, hogyan tanuljak meg becsülni, szeretni és őszintén viselkedni. Hogyan legyek jó társ és... jó anya.

2016. Július 15.

Kicsivel harmonikusabb lett a kapcsolatom Chanyeollal. Sőt... olyan szerelmesek voltunk egymásba, hogy mindenről megfeledkeztünk, nem érdekelt minket a fáradtság, hogy fel kell kelnünk Junsu miatt, nem érdekelt, hogy kinek hány dologra kell odafigyelni egyszerre.
Na meg felnőtt emberek voltunk, éppen ezért khm... a szexuális élet és a kielégültség megléte is sokat nyomott a latban, hogy huzamosabb ideig nyugodtak maradjunk.
Sokan szeretnek a gyerekvállalás előtt kettesben együtt lenni, együtt élni, hogy eldöntsék, képesek lesznek-e egy gyerek nevelésére. Csak hát én boldog voltam úgy is, hogy nem nyáladzottam Chanyeollal előtte, hogy nem használtam ki semmilyen "legyünk kettesben" dolgot. Mert már évek óta ismerem, három éve együtt is lakunk, tehát az ismertség kettőnk között régi. Nem vágytam semmire és nem bántam meg semmit.

Reggel kilencet ütött az óra, már Junsut etettük, mikor betoppant a három jómadár. Furcsálltam, hogy Baekhyun is itt van, hiszen nem Jongdaeékkel ment nyaralni, de valószínűleg egy napon jöttek vissza és találkoztak a reptéren.
- Mi van itt? - kerekedett ki bátyám szeme, mikor realizálta a csöppséget. Ezt nem értettem, ugyanis tisztában volt Junsuval.
- Hogy-hogy mi? - vonta fel szemöldökét Yeol, majd újabb falat pépesített barackpürét nyomott a baba szájába, aki úgy nyammogott, mintha életében nem evett volna még. - Aigo, most már egyre bátrabban adhatunk neki szilárdat, Seolhee-yah. - mosolyodott el büszkén. - Szerintem lassan felhagyhatunk a tápszerrel. Sőt... talán már múlt hónapban sem kellett volna, Junsu lassan fél éves lesz.
- Igazad lehet. - bólogattam.
- Na várjunk csak. Mikor utoljára beszéltünk, egészen pontosan nyolc napja, nagyon frusztráltnak tűntetek. Most viszont... mint egy tökéletes család, olyanok vagytok. - hunyorgott Chen, majd szépen lassan váltott át döbbentté. - Basszátok meg, ti együtt vagytok!
- Megdugtad a húgomat? - borzadt el Baekhyun, amitől az arcom színe ezerszer vörösebb lett.
- Szerintem ez nem igazán a mi dolgunk, hogy mit csinálnak az ágyban és mit nem. - próbált megszólalni Lay, de elég kínosan érezhette magát ő is.
- Igaz. Moderáljátok magatokat. - karolta át a derekamat a barátom, és mintha Junsu is értette volna, gagyogni kezdett. Értetlenül fordultam oda, ugyanis ez a gagyogás egyáltalán nem nem úgy hangzott, mint a többi. - Mi a baj? Junnie rosszul van?
- Chanyeol. Gagyog.
- De hát eddig is csinálta.
- Nem. Ez nem egy sima gagyogás. - ráztam a fejem. - Megérzem, hogy ez nem egy egyszerű kis gőgicsélés volt!
- Om...ma. Omma. - úgy ízlelgette a szót, mint egy kis cukorkát, én pedig kis híján hátast dobtam, de a többiek sem voltak éppen szalonképesek. A szemeim megteltek könnyel, amiket nem tudtam visszatartani, csak hangosan szipogtam.
- Te hallottad? - markolásztam Chanyeol ingét, miközben ő mosolyogva próbált lenyugtatni. Ekkor azonban megszólalt a telefonom. Összeszedtem hát magam és felvettem. Ami akkor ért, az egy sokk volt. Csendben, néha hümmögve hallgattam a nő magyarázását, és szinte köszönés nélkül tettem le a telefont. Előbbi örömkönnyeimet pedig átvette a szomorú zokogás. Sem a párom, sem a bátyám, sem pedig Chen és Lay nem tudott hatni rám. Találtak nevelőszülőket Junsunak.

~~~

- Nos, azért vannak önök itt, mert megtaláltuk a tökéletes jelölteket a baba számára. Természetesen hálásak vagyunk, amiért magukra vállalták a kis Junsu gondozását, de ez a fiatal pár régóta vár. - darálta a hölgy érzelemmentesen, én pedig üres szemekkel az örökbefogadókra pislogtam. Még csak nem is koreaiak...
Csak bambultam Junsura és megint eszembe jutott az első ma reggeli szava. Anyának nevezett. Azt mondta, én vagyok az anyja. Chanyeol még így sem vállalná?
Figyeltem, ahogy a fekete hajú nő ölbe veszi a "fiát" és mosolyog rá, de Junsu utánam nyújtózkodott és engem keresett a szemével.
- Omma...
- Na jó, ebből elég. - pattant fel Chanyeol, tettére mindenki összerezzent. - Junsu marad.
- Tessék? - hápogta a nő.
- Jól hallotta! A baba az anyjának nevezi a barátnőmet, méghozzá azért, mert az is! Én pedig rohadtul az apja vagyok, úgyhogy a gyereket mi fogjuk felnevelni! - úgy meredtem Yodára, mint a világ nyolcadik csodájára.
- Park úr, önök egyetemisták. Tanulnak, nem pedig gyereknevelésre szentelték az életüket!
- És? Tudtommal a nagyszülők is szoktak vigyázni az unokáikra, az én szüleim pedig odavannak a fiamért. Mert hogy az én fiam, abban biztosak lehetnek! - a kis heves...
- Vegyen vissza a hangerőből. - pillantott szigorúan a hölgy felénk. - Nem tudnák teljesíteni az elvárásokat. Nem házasok és nincs állandó munkahelyük.
- Az egyetem olyan, mint a munkahely. Seolhee és én ösztöndíjat is kapunk érte, mivel az általunk választott szakon gyakorlatot végzünk. Van saját lakásunk, hátterünk és ha kell, itt azonnal megkérem a kezét. De innen mi Junsu szüleiként fogunk elmenni.
- Én már nem tudom, mit tegyek... nem bízhatom két egyetemistára, még féléves sincs...
- Ha engedi, hogy szóljak. - emelte fel a kezét a fiatal nő, majd megsimította a baba arcát. - Az előbb az anyukájának szólította a kisasszonyt. Nem hinném, hogy olyan rosszul bánnának vele. Szerintem megérdemelnek egy esélyt... ha javasolhatnám, egy ideig kijárhat hozzájuk gyámügyi képviselő, hogy ellenőrizze a környezetüket.
- Ilyen feltételek mellett talán... de akkor önök...
- Mi tudunk még várni, Kwon asszony. Ők viszont úgy vélem, megtalálták a boldogságukat. Még ha csak fiatal iskolások is. A kisfiú a legjobb szülőket kapja.
- Rendben. De készüljenek fel, hogy ez nem ilyen egyszerű. Bírósági tárgyalások is várnak magukra.

~~~

- Én megmondtam. - karolta át Yeol a vállamat, miközben Junsuval a karomban sétáltunk az autóhoz. - És igazam volt.
- Miben?
- Úgy jöttünk ki, hogy  van egy gyerekünk. - ezen mosolyognom kellett. - Ha visszamegyünk az egyetemre, akkor sem kell aggódnunk. Anyám és a nővérem annyira felpörögtek, hogy már a gyerek barátait is megválogatják lassan. Nyugodtan bízhatjuk rájuk Junniet, de szerencsére nem középiskolások vagyunk már, hogy reggeltől estig bent legyünk. Vannak külön délutáni és délelőtti órák, meg ott vannak a hétvégék. Mintha csak simán dolgoznánk.
- Igazad van. - bólogattam.
- Persze nem lesz könnyű, fárasztani fog a gyereknevelés és a tanulás, de szerintem elviselhető. Meg ha mégsem, átváltunk levelezőre. A bíróság pedig piskóta lesz, ügyvéd a nővérem.
- Nem is tudtam, hogy ilyen okos vagy. - nevettem.
- Pff... köszönöm. - dünnyögött, de azért a szája sarkában ott bujkált a vigyor. - Seolhee...
- Igen?
- A szüleitek büszkék lennének rád és Baekhyunra is.
- Köszönöm. Szeretlek, Chanyeol.
- Szeretlek. - fordított maga felé, majd vigyázva Junsura, óvatosan megcsókolt. Annyira meghitt volt ez a pillanat... csak ne rondított volna bele. - Na, van még egy évünk, mi lenne, ha az egyetem után csinálnánk még egy gyereket?
- Park Chanyeol, a jó édes anyádat!