A következő címkéjű bejegyzések mutatása: for. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: for. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 14., hétfő

For You - 4. Fejezet (Utolsó)



- Mit hallottál jól? - tette az ártatlant barátnőm, és pillanatnyilag nagyon hálás is voltam neki, hogy nem egyből a közepébe csapott szokásához híven.
- Ne nézz madárnak, YeoLeum-ah, mert én hallottam. - erősködött WooBin, de ezzel csak azt érte el, hogy az említett még hülyébbre vette a figurát.
- Nem nézlek madárnak, csak egyszerűen nem értettem a kérdést. - azt az ártatlan fejet, amit ekkor levágott, iskolában kéne oktatni, de minimum egy Oscart érdemelne.
- Oké, nem játszunk ilyet. Megkérhetnélek, hogy hagyj kettesben HaenBokkal? - a lány tanácstalanul felém pislogott és elég kétségbeesett fejet vághattam, de azért bólintottam, hogy most tényleg tegye, amit mondtak neki.
Miután tényleg nem volt más odabent, csak én és ő, kezdetét vehette a vallatás.
- HaengBok-ah. Nézz rám. - nyúlt az állam alá gyengéden és maga felé fordított. - Hallod? Kérlek... - a francba. Nagy nehezen a szemkontaktust is felvettem vele. - Azt mondtad a barátnődnek, amit én hallottam?
- Attól függ, mit hallottál. - kerülgettem a témát.
- Szerintem te azt nagyon jól tudod, hogy mit. Már csak azt áruld el nekem, hogy igaz-e.
- Én... WooBin... - most mit tehetnék? Mondjuk, már tökmindegy. Vagy elmondom neki az igazat és ezzel elüldözöm a francba, vagy nem mondom el és azért hagy ott, mert megunja a várakozást. Mindkettő esetén felmerül a kockázat, hogy a büdös életben nem látom őt többet.
- Ne félj, nem fogok elrohanni. - biztatóan rám mosolygott, de ezzel csak eltörte az amúgy is repedt mécsesemet.
- És ha igen, akkor mi van? - fakadtam ki. - Ha tényleg szeretlek, ha tök váratlanul olyat kezdtem érezni, amitől még én is megijedtem? Lehet, hogy kiszedted belőlem, WooBin és lehet, hogy ezzel egy olyan köteléket vágtam el kettőnk között ami visszafordíthatatlan, de akkor sem fogok tudni az érzéseimen változtatni a kedvedért...
- És ki kért meg, hogy változtass? - görbület bújkált szája szegletében, egyre feljebb kunkorodva.
- Te-tessék? - képedtem el.
- Hm. Azért levegőt vegyél, HaengBok-ah.
- Igaz. - köszörültem meg a torkom, majd kínomban felnevettem, ezzel értetlen pillantást kapva. - Tudod, mi a legjobb az egészben? - kérdeztem, de azt is inkább csak magamtól, mert választ nem vártam Tőle rá. - Az, hogy én soha nem leszek egy átlagos koreai fruska, aki heti egy hónapon át visítozik az oppájának, hogy megvegyenek neki valamit, mert inkább megdolgozom érte. Én soha nem leszek olyan, aki suli előtt minimum három órát tölt a sminktükör előtt. Én a természetességet jobban preferálom. Nem vagyok szép, nem vagyok tökéletes, de azt nem gondoltam volna, hogy a szerelmi életemet is elcseszem. - morogtam.
- Már miért cseszted volna el, HaengBok? - kérdezte kedvesen.
- Hát még kérdezed? - ráztam meg a fejem. - Hiszen egy olyan iránt érzek többet, aki elérhetetlen...
- Itt vagyok, elérsz. - nevetett.
- Te hülye vagy, vagy csak úgy csinálsz? - őszintén ledöbbentem. És ez jár egyetemre...?
- Nem, HaengBok. Nem vagyok hülye. - még mindig vigyorog.
- WooBin, legalább hatodjára mondod ki a nevem tíz percen belül és kezdesz nagyon felidegesíteni.
- Figyelj rám. - ült át az ágyamra, közvetlenül mellém, megfogva az egyik kezem. Automatikusan húzódtam távolabb testétől, azonban hiába minden sietség, a bódító és férfias illatát így is megéreztem. - Én nem viccelek, nem nézlek idiótának. Csak azt próbálom elmondani, hogy nem vagyok elérhetetlen. Itt vagyok, HaengBok.
- Azt akarod mondani, hogy... - nem mertem kimondani. Mi lesz, ha besülök? Ha nem azt akarja levezetni nekem, amit én gondolok, ha az egész csak egy álom... akkor én az életemre esküszöm, hogy itt csókolom meg a kórház közepén. Vigyora kiszélesedett és egyre közelebb hajolt.
- Pont azt. - és abban a pillanatban összeérintette ajkainkat. Drága édes Istenem, remélem, nem álmodom! Vagy ha álmodom is... soha ne ébredjek fel!

***Egy hónappal később***

- Nem fog menni. - motyogtam.
- De fog! - replikázott TaeMin, átkarolva a hevesen bólogató MinHo derekát.
- Figyelj. Ha minden szarra rástresszelsz, tényleg elbaszod. - vázolta YeoLeum, időközben fülénél húzva ki JongHyunt a tömegből, aki teli szájjal próbálta barátnője tudtára adni fájdalmát.
- Igaza van. Próbálj meg pozitívan hozzáállni a dologhoz. - apa jelent meg a bátyámmal szélesen vigyorogva.
Körbenéztem, de valami nem stimmelt. Ha ez sikerül... jó eséllyel bent leszek a művészeti egyetem táncos szakán jövőre. Ez még fontosabb felvételi volt még a középiskolainál, erre mindenki itt van, kivéve WooBint.
- Ha a pasidat keresed, mindjárt itt lesz, csak leragadt a gumicukroknál.
- Ki ragadt hol? - jelent meg az említett a hátam mögött, átkarolva a nyakamat, cuppanós és rendkívül ragacsos puszit adva az arcomra.
- Gumimaci illatod van. - fintorogtam.
- Van még. Kérsz? - vett egy darabot a szájába felém tartva azt, vészesen közelítve az én párnácskáim felé, és ki lennék én, hogy ezt megakadályozzam. Édes csókban forrtunk össze és nem sokkal később megéreztem két ananászos cukrot a nyelvemen. - Na?
- Egész finom. - villantottam rá legédesebb vigyoromat.
- Elmentek ti a fenébe! - hadakozott drága egyetlen testvérem.
- Irigy vagy, fiam? - vonta fel a szemöldökét apa. - Akkor nem ártana összeszedni magad és keresni valami nőt, nem unokák nélkül akarok meghalni. - a végén már ő is röhögött. Aztán megérkezett a felszólítás, hogy a táncosok sorakozzanak a színpad mögött, a vendégek pedig foglalják el a helyüket. Megint belém költözött kedves ismerősöm, a gyomorgörcs.
- Hallod, el ne kezdd a régi nótádat fújni, mert megkérem a pasidat, hogy valami mással tömje be a szád.
- YeoLeum, hagyjál már! - hápogtam.
- Csak egy tanács volt, de most, hogy mondod, nem is lesz rossz ötlet megosztani ezt WooBinnal.
- Azt próbáld meg!
- Bocsi, nem hallom! Mennem kell a nézőtérre, csak ügyesen!
- Rohadj meg. - dünnyögtem. Ekkor az Ő erős karjai újra körém fonódtak, ajkai lágyan cirógatták fülemet.
- Ne aggodalmaskodj. Tudom, hogy a legjobb leszel és magasan vered az összes versenyzőt.
- Bár így lenne. - hunytam le a szemeimet.
- Így lesz. Hajrá. - nyomott még egy puha csókot a számra és elindult kifelé, de elkaptam a karját.
- WooBin!
- Igen?
- Szeretlek. - leheltem. Látszott rajta, hogy meglepődött, de szinte azonnal elvigyorodott.
- Én is szeretlek, Boldogságom.

Anya... köszönöm, hogy a világra hoztál. Igyekszem én is olyan társ, olyan ember lenni, mint akkor te. Azzal a különbséggel, hogy mindent megteszek, amit te szerettél volna. Hogy büszke legyél Rám. A lányodra.

***VÉGE***

Mó-sshi, ezennel a végére értem a Neked készült fanfictionnek. Csak ennyi rész telt, hiszen ha sokáig húztam volna, kevésbé lenne... meghitt, vagy hogy is mondjam. Nagyon remélem, hogy nem okoztam csalódást, bár ebben nem vagyok száz százalékig biztos. Csak reménykedem. :) Őszintén kívánom, hogy még beszéljünk párszor, mert remek ember vagy és azt hiszem, emlékszel, mikor arról beszéltünk, amit a történet utolsó két sorában írtam. :) 

Hwaiting, Mó-sshi! *3*

Csigusz~

2016. február 21., vasárnap

For You - 3. Fejezet



Legjobb barátnőm mondatai folyamatosan cikáztak a fejemben és nem hagytak békén, mintha valami koboldok rohangáltak volna a fejemben, amik gondolatokkal dobálják az agyamat, egyetlen kérdést kántálva: mégis mit érzek én WooBin iránt tulajdonképpen?
Hangulatom mindenre rányomta a bélyegét; kicsit befordulóbb lettem, még többet kezdtem el tanulni és ennek meg is lett a böjtje.

~~~

A bátyámék egy héttel ezelőtt visszautaztak az egyetemre, én pedig onnan folytattam az életemet, mint ahol az érkezésük előtt volt: edzések és tanulás, tanulás és edzések. Időközben MinHo és TaeMin is nekikezdtek a randizgatásnak, de nagyon meglepő módon mindketten keresték a társaságomat. Fogalmam sem volt, mi ütött beléjük, de jól esett, hogy nem felejtenek el.

- HaengBok-ah! - kopogott be apa a szobámba. - Jössz vacsorázni?
- Tíz perc és megyek! - kiabáltam ki. Na persze, tíz perc... megint ezzel a szöveggel jöttem, de szerintem mindketten tudjuk legbelül, hogy ma sem fogok lemenni. Egyszerűen kell valami, ami eltereli a gondolataimat WooBinról, és az a tanulás. Amióta csak kitették a lábukat a bátyámmal innen, minden szükségletem kielégítését az agyam legporosabb zugába tettem és csak a magolásnak éltem. Ha nem volt éppen mit a fejembe tölteni, akkor azt vettem elő, amit már tudtam, csak úgy ismétlés gyanánt, de semmiképpen nem hagytam abba.
Természetesen ezen életmód folytatásának első két napján már megéreztem magamon a hatását, de nem foglalkoztam vele és a napok csak teltek.

Reggel hatkor már csörgött az ébresztőm. Ez a három óra alvás nem volt épp kielégítő, de végülis ha ezért beszedek egy rakás kiváló jegyet, miért ne?
Úgy vánszorogtam az iskolába, mint akit az előbb vertek meg. Arra sem emlékeztem, hogyan kerültem a padomba.
- HaengBok, minden rendben? - fürkészett YeoLeum mindentudó szemekkel.
- Persze, miért ne lenne? - ásítottam.
- Mert pont úgy nézel ki már egy hete, mint egy zombi. Aludtál te valamit mostanában?
- Még jó, hogy aludtam. Nem bírnám ki egy hétig teljesen ébren. Embernek az lehetetlen. - vontam vállat.
- Aish, te is tudod, hogy értem! - csattant fel. - Volt már ilyen, és szinte biztos vagyok benne, hogy elkezdted túlhajszolni magad!
- Ha tudod, miért kérdezed? - vágtam vissza. - Igen, tanultam, de meg lesz ennek az eredménye. - jelentettem ki elégedetten.
- Igen? Tudod, mi lesz? Az lesz, hogy mivel nem alszol, minden figyelmed szét fog oszlani és hiába tanultál, koncentrálni akkor se fogsz tudni, ha macskák dugnak a tanári asztalon! - harsogta.
- Ne kiabálj már, mindenki minket néz...
- És akkor mi van? Megszoktam, hogy bámulnak. - toppantott. Hát mit ne mondjak, magabiztos legjobb barátnőm van, tökéletesen tudta magáról, hogy mik az adottságai.
- Jó, de... a perverz hasonlataidat tedd a fiókodba, ha kérhetem. Azért mégis csak egy visszafogott országban élünk, visszafogott középiskolával.
- Na neked tényleg elmentek otthonról. Négy éve barátnők vagyunk. Hallottad? NÉGY éve, és még egyszer sem vetetted a szememre a stílusomat. - duzzogott.
- Bocsi... - ismételten nagyra tátottam a számat, hogy ásíthassak, ekkor azonban MinHo lépett be.
- Pont téged kerestelek, HaengBok. Üdv, YeoLeum. - biccentett kimérten.
- Neked is, Choi. - viszonozta barátnőm. - Amint látod, az exed most nem ér rá, ugyanis elkezdte a "dögöljünk meg" projektet.
- Tessék? - értetlenkedett volt barátom. - Miit csinálsz?
- Csak hogy az olyanok is értsék, mint te: Éppen. Annyit. Tanul. Hogy. Túlhajszolja. Magát. - tagolta le a lány a szavakat lassan és hangosan.
- Nem vagyok fogyatékos, YeoLeum. Már megint ezt csinálod? - fordult felém aggódva. - Nem lesz ennek jó vége.
- Miért jöttök mindig a kioktatásommal? Mindketten a saját házatok táján sepregessetek! - azzal felpattantam és otthagytam döbbent társaimat tátogni és inkább az óra kezdete előtti maradék nyolc percben a büfét rohamoztam meg reggeli reményében.

~~~

És igen! Kicsengettek utolsó óráról. Jelen pillanatban nagyon élveztem, hogy senki nem szólt hozzám egész nap, hogy békén hagytak a saját gondolataimmal. Fáradtan álltam fel a székemről, összepakoltam a holmim és elhagytam az iskolát.
Körülbelül félúton tűnt fel, hogy bizony a földrajz könyvem benn hagytam a suliban.
- A francba. - bosszankodtam. Vissza akartam szaladni érte, de mikor hirtelen megfordultam, az egész világ homályba veszett, én pedig helyet foglaltam a betonon. Mintha csak rosszul látnék és nem lenne rajtam szemüveg, úgy láttam mindent, de másodperceken belül elsötétült minden.

Az ébredésem egy nagyon ismerős helyen történt. Fehér plafonnal szemeztem, a matrac is kényelmetlenebb volt, mint az otthoni és a karomban lüktető vastag infúzió kellemetlen érzése sem maradt el.
Hát üdv újra, drága barátom, a kórház.
- Felébredtél? - hallottam meg egy kedves hangot mellőlem. Szinte kiköptem a nyálamat, annyira ledöbbentem a látványtól.
- Anya? - pislogni se volt lélekjelenlétem. - Te meg...
- Jaj, ne nézz ilyen csúnyán, nem áll jól a gyönyörű arcodnak. - mosolygott.
- Szó sincs róla, nem csúnyán nézek, én csak nagyon...
- Meglepődtél? - kuncogott. - Hát nem csodálom, ennyi év után én sem tudnám csak úgy kezelni a helyzetet.
- Hogy kerültél ide? Én is meghaltam? - érdeklődtem.
- Dehogy. - tiltakozott. - Egy kis kimerülésbe nem halsz bele, bár meg kell valljam, ez nagyon nem tetszik nekem. - ráncolta a szemöldökét.
- Ne haragudj. - motyogtam. - De...
- Akörül a fiú körül forognak a gondolataid? - csillant fel a szeme. - Az én kis Boldogságom szerelmes!
- Nem! - visítottam fel. - Nem vagyok az...
- A szemeidből nem ezt veszem le. - bólogatott hozzáértően.
- Aigo, nem is tudom! - fakadtam ki. - Annyira zavaros a helyzet! Először kiderül, hogy a barátom meleg és udvarol a csapattársamnak. Aztán a legjobb barátnőm bogarat ültetett a fülembe, hogy én esetleg nagyon is sokat érzek WooBin iránt, most meg összevesztem mindkettejükkel mert még a saját világomról se tudtam. Túl sok ez nekem. - fogtam meg a fejemet.
- Megértem, a te korodban én is tele voltam felesleges kérdésekkel és féltem a saját gondolataimtól.
- És mi változtatta meg a nézeteidet? - hajoltam közelebb, mint egy nyolcéves, aki az imádott anya-féle szerelmi történeteket hallgatja.
- Találkoztam apátokkal. - kacagta. - Nagyon érdekes találkozás volt, mit ne mondjak.
- Miért, hogy találkoztatok?
- Az állatkerti halastó közepén. Nem épp szokványos, nem igaz? Mindketten a saját bandánkkal jártuk az állatkertet, mikor egymásba botlottunk. Aztán minden történt magától. Összejöttünk, aztán megházasodtunk és megszületett a bátyád, majd te. Tökéletesen boldog voltam. Hiába szólítottak el, egy percet sem bánok abból, amit megéltem. Boldog voltam, nem szenvedtem hiányt semmiben, csodálatos férjem van és gyerekeim, az életemről ne is beszéljünk. Szóval a te dolgaid is rendeződnek, olyan nincs, hogy nincs. Különben is. Együtt mindent megoldunk, nem igaz? - kacsintott. Könnybe lábadtak a szemeim.
- Anya...
- Tessék?
- Köszönöm, hogy életet adtál nekünk. - suttogtam.
- Hülyeségeket beszélsz. Még jó, hogy életet adtam nektek, én ezt akartam. - emelte fel büszkén a fejét. - Nem is tudtam volna meglenni két gyerek nélkül. Helyesbítve... minimum kettő nélkül. Szeretlek. Mindkettőtőket.
- Mi is téged, ebben biztos lehetsz...

***

Felriadtam és körbepislogtam a kórházi ágyon, azonban anyukámnak nyoma sem volt. Tehát álmodtam az egészet? Annyira valóságosnak tűnt...
- HaengBok! - valaki az ágyamra vetette magát, enyhe szívrohamot okozva megfáradt valómnak.
- YeoLeum! Elment az eszed? - csattogtam.
- Ne haragudj, azt hiszem, eltúloztam. - motyogta zavartan. - Csak örülök, hogy itt vagy.
- Te nem vagy ép. Hogy ne lennék itt? Ez csak egy kis...
- Nem, ne mondd nekem, hogy ez csak egy kis fáradtság, mert ledugom a torkodon az infúziót és biztos lehetsz benne, hogy utána más sem fér a szádba, nem hogy a szavak! - korholt.
- Ó, fúj, unnie! - fintorogtam, mikor megértettem a mondatának jelentését.
- Ígérd meg, hogy többé nem csinálsz ilyet! Inkább vallj szerelmet WooBinnak, csak ne tépelődj! - kérlelt.
- De én nem is...
- Jól hallottam?
- WOOBIN?!

---

Mivel ma van február 21., nagyon nagyon boldog születésnapot szeretnék kívánni annak, akinek ez a fanfic készül.
Mó-sshi, saengil chukha hamnida! :)
Amit mondtam neked nem is olyan rég, komolyan gondoltam, remélem, tudod! ;)
Soha ne csüggedj! :)
Hwaiting! *3*

2016. február 5., péntek

For you - 2. Fejezet



- Na meg azt ahogy te elképzelted! - támadott le legjobb barátnőm. - HaengBok-ah, miért? - egyre elkeseredettebben nyavalygott a képembe és akármennyire is szerettem, most le tudtam volna lőni.
- Mit miért? - förmedtem rá. - YeoLeum, nem fogom kiherélni MinHot, csak mert más az identitása. Nem tehet róla...
- Nem is azzal van baj, hogy a férfiakat kedveli, félre ne értsd. Hiszen emlékeztetnélek, hogy én is a meleg barátaiddal szoktam lógni alkalomadtán. - emelte fel a mutatóujját. - Itt az a vita tárgya, hogy talán már hetek, vagy esetleg régebb óta...!
- Értsd meg az ő helyzetét. Te elmondanád a párodnak, hogy leszbikus lettél és szakítani akarsz vele? - itt láttam rajta, hogy elbizonytalanodott egy picit. - Na látod. Le sem tagadhatnád, hogy az ellenszenv beszél belőled. - nevettem. Tény, hogy azóta nem szimpatizált MinHoval, mióta Ő elkezdte a furcsa viselkedést, és ahogy elhallgatom itt a hegyi beszédét, nem is lesznek puszipajtások a közeljövőben.
- Jól ismersz. De akkor most szakítottatok és barátok maradtok?
- Olyasmi. Szerintem segítek neki TaeMinnél is.
- TaeMin? Érte van oda annyira? - lepődött meg. Elfelejtettem volna ezt az információt átadni neki? Hoppá.
- Igen.
- Az a srác a megtestesült melegség, ráadásul olyan jól néz ki, hogy a lányok önként vágnák hozzá a bugyijaikat, ha lehetne. - gesztikulált hevesen. Én csak jót röhögtem rajta. - Túl jófej vagy, hogy még ezt a kapcsolatot is te rendezgeted. Apropó, ha már kapcsolatnál tartunk...- kezdett vigyorogni. Ismertem én ezt...
- Jézusom, kit szedtél össze? - ráztam a fejem.
- Múltkor írt nekem Facebookon, tegnap pedig találkoztunk. Nem hiszed el, de JinKi csoporttársa az egyetemen, és az a köcsög ajánlott be nála!
- Ez igen. - bólogattam. - Legalább megfelelően néz ki az elvárásaidnak?
- Az a pasi egy görög isten, érted? - kerekedtek el csillogó szemei. - Nem akartam neked mondani, amíg én sem látok esélyt, hogy belevágjak.
- És mi volt? - kezdett ez engem egyre jobban érdekelni.
- Ő egy akkora idióta, mint amekkorát nem hordott a hátán a Föld. Komolyan. De épp ez teszi édessé. Azt hiszem, azonnal megkedveltem. Olyan, mint egy dinó és egy kiskutya egyszerre.
- Hogy hívják?
- JongHyun. Kim JongHyun.
- Még a neve is passzol a leíráshoz. - mérlegeltem magamban.
- Szeretném, ha megismernéd őt. Beszéltem neki rólad és nem bánná, ha tudna a legeslegjobb barátnőmről.
- De...
- Ne aggódj, nem zavarja, hogy fiúnak képzeled magad, ha ez töri a kobakod. Neki is van egy ilyen havernője kint Amerikában, azt hiszem Amber a neve. Mutatott róla képet, eszméletlenül hasonlítanak egymásra! Na, belemész?
- Azt hiszem, ha nem okozok gondot, akkor bele. Csak hogy megnyugodjon a lelked. - veregettem vállon.
- Köszönöm, ezer hála érte. És WooBin?
- Mi van vele? Hazajöttek Oppával tegnap este, most igyekszünk sokat együtt lenni.
- Ugyan, én nem erről beszélek. Nekem már feltűnt, hogy szeretted MinHot, de neked WooBin jobban... hogy is mondjam, megmozgatta a fantáziád mindig is.
- Te hülye vagy. Pólyás korom óta ő a legjobb fiú barátom, sőt a kettes számú bátyám.
- Biztos vagy te ebben? - fürkészte a szemeimet. Most, hogy mondja... tegnap sokkal gyorsabban vert a szívem, mikor megláttam őt, de ezt mind annak tudtam be, hogy túl régóta találkoztunk utoljára, semmi más jelentőségét nem vettem észre. - Hallgatás beleegyezés, drága! Nézd, én tudom, hogy ti ketten azóta ismeritek egymást, amióta csak ez lehetséges, de nem gondoltál már bele másba?
- Ugyan mibe? Engem ő sosem kedvelne úgy, nézz már rám.
- Húha, már a miérteken gondolkozol? - vigyorgott rám gyalázatosan. - Szimatolok itt valamit a levegőben...
- Biztosan a parfümödet! - vágtam vissza.
- Gonosz vagy! - biggyesztette le az ajkait játékosan.

***

- Megint el szeretnél kísérni? - vetettem fel MinHonak a suliban az ötletet.
- Tessék?
- Szeretnél elkísérni a tánc edzésre? - ismételtem meg kedvesen a kérdést, mire pislogott még kettőt.
- Nem is tudom.
- Na mi van, most meg füledet-farkadat behúzva menekülsz? - vontam fel a szemöldököm.
- Én csak...
- Szerintem lenne értelme. Talán észrevesz téged.
- Miért segítesz?
- Mert barátok vagyunk. - veregettem vállon.
- És téged ez nem zavar? Két napja vallottam be, hogy...
- Istenem, MinHo, kinek nézel te engem? Felfogtam, ami történt és nem is érzem olyan rosszul magam, mint te azt gondolod. Nem csaltál meg és rendkívüli ez az egész helyzet, ha jobban megnézzük, akkor el is fogadható bizonyos szempontból. Mellesleg... TaeMint többet láttam férfival, mint nővel. - suttogtam a fülébe az utolsó szavakat, mire nyelt egyet. - Ez már elég ok, hogy elgyere?
- Megbeszéltük. - bólogatott hevesen. Elnevettem magam.
- Ez már beszéd!

~~~

Amint betettem a lábam a terembe, szemeimmel megkerestem TaeMint. Nem is kellett sokat nézelődnöm, mert a fiút legjobb barátja, Kai társaságában találtam meg.
- Hahó! - integettem, majd közelebb lépkedtem. - Sziasztok, fiúk.
- HaengBok-ah! - mosolygott rám a célszemélyem. - Mi újság?
- Semmi érdekes. Mondd csak, ráérsz szombaton? - tértem rögtön a tényekre, mire a srác értetlenül rám pislogott.
- Tudod, hogy...
- Nem nekem kellesz, ne aggódj. - legyintettem.
- Akkor?
- Gondoltam, elmehetnétek MinHoval a vidámparkba, ami nincs messze innen.
- Rám akarod sózni a pasidat? - kerekedtek ki a szemei, de láttam rajta, hogy izgatott lesz.
- Már nem az. Szakítottunk tegnap előtt. Tehát szabad vagy szombaton?
- Szerintem inkább valamelyik csajnál kéne beajánlanod, el vagy tévedve. - szólalt meg JongIn is.
- Fiúk, nektek még nem esett le, miért nem vagyunk már együtt, ha nálad kérdezősködöm?
- Csak nem egy új tag játszik a mi kis csapatunkban? - pattant le nevetve mellénk BaekHyun a párjával, ChanYeollal karöltve.
- Még nektek is korábban leesett, mint ezeknek itt. - böktem fejemet rázva a két észlényre.
- Azt hiszem, jó a szombat. - harapdálta TaeMin az alsó ajkát, mire gondolatban már pezsgőt bontottam. - De biztos vagy ebben?
- Mint abban, hogy én éppen veletek traccspartizok. - bólintottam. - Amúgy MinHot is elhoztam. Közöttünk szóljon, de csak miattad jön el velem mostanában. - igen, bunkó vagyok, amiért kiteregetem a volt barátom kis titkait a kiszemeltje előtt, de ha nem csinálom, akkor egy szappanoperának leszek tanúja az elkövetkezendő időszakban; értetlenkedések, felesleges évődés, egymás kerülgetése és sorolhatnám, de akkor lemenne a nap kétszer. Ez nem egy dorama, hogy itt majd húszan segítsünk nekik.
- Tényleg? - csillant fel a srác szeme. - És ha én most odamennék hozzá?
- Csak tessék, nem tiltja meg senki. - mintha csak erre várt volna, felpattant és már száguldott is.
- Valaki itt nagyon heves. - jelent meg mellettünk Kai imádottja, Dyo. - Mi történt?
- HaengBok-ah valószínűleg most hozza össze TaeMint az exével.  magyarázta ChanYeol, a bagolyszemű pedig néma tátogásba kezdett.
- Sok mindenről maradtál itt le, KyungSoo. - puszilta arcon szerelme, majd halkan elkezdett neki magyarázni az alig öt perce történt eseményekről.

Mikor elkezdődött az edzés, jelentősen megváltozott a légkör, de természetesen egyáltalán nem rossz irányba.
- Izzik a levegő a TwoMin oldalon. - kommentálta Lay, miközben a szünetben kibontott egy zacskó chipset, amit aztán felém nyújtott.
- TwoMin? - értetlenkedtem.
- TaeMin és MinHo. A két "-min" szótagból csináltam az előbb. - mosolyodott el büszkén, de tekintete végül máshol időzött el. Hatalmasat sóhajtott, így én sem bírtam megállni, hogy ne fordítsam a fejem a megfelelő irányba. Vajon miért nem lepett meg, hogy mit néz a kínai fiú? - Most mondd meg, hogy én mekkora mázlista vagyok ezzel az emberrel! Istenem, de jó segge van...
- Nem vagyok rá kíváncsi! - jöttem zavarba rögön, YiXing pedig gyalázatosan ecsetelni kezdett. Tudta, hogy ezzel az őrületbe tud kergetni, így minden alkalmat megragadott, amikor csak lehetséges volt.
- Pedig fogalmad sincs, milyen jó, mikor egy fárasztó nap után a párod vár otthon és mindketten fürdeni készültök...
- Fogd. Már. Be! - sziszegtem. Ő csak röhögött rajtam.
- Az ott Chips? - egy egész tornádó vágódott belénk, és mi ketten már csak azt vettük észre, hogy a nassolnivalónknak bizony rútul lába kélt.
- Chen, az Isten verjen keresztbe! - háborgott Lay és ezzel megkezdődött közöttük az ádáz csata. Gondoltam, beszállok, így rögtön a két kiskakashoz legközelebb álló személyeknek kezdtem árulkodni.
- XiuMin, SuHo! JongDaeék nem bírnak magukkal!

Kihasználva a káoszt, elsunnyogtam nyugodtabb vizekre, így a csendben beszélgető Tao és Kris mellett állapodtam meg.
- Na itt a kis kerítőnő. - kuncogott a fiatalabb.
- Már ide is eljutott a hír? - hitetlenkedtem.
- Mit ne mondjak, ezek egymásra találtak. - bólogatott Kris. - De nem lehetett kellemes rájönni, hogy meleg a krapekod.
- Őszintén? Jobb volt ezt megtudni, mint mást, ha értitek, mire gondolok.
- Végülis jogos. - adtak igazat.
- LuHan és SeHun merre vannak? - néztem körül, mert már csak velük nem találkoztam.
- Szerinted? Az a kettő nem bír a vérével. Biztos megint a mosdóban vannak. - vihogta Tao. Hihetetlen. Amilyen fiatal, olyan perverz dög. Mondjuk, ebben a teremben ki nem az?

Edzés végéig remek hangulat uralkodott itt, ezért szeretem őket annyira. Ha egyikünket felpofozza az élet, akkor mindannyian összefogunk és együtt állunk fel a padlóról. Akármennyi és akármekkora ütéseket elviselünk közösen.

***

- Milyen volt az edzés? - dőlt hátra JongSuk a kanapén. Lesajnáló pillantásokat vetettem rá.
- Tudod, rendkívül lehangoló, mikor valaki a mozgás és kemény hajtás izzasztó, mégis lélekemelő tevékenységét élvezi, te meg itt punnyadsz a haveroddal a kanapénkon. - ráncoltam a homlokom.
- Micsoda szemrehányó nőszemély lett itt valaki. - vigyorgott rám bátyám szemtelenül. - És ez a "haverom" emlékeztetnélek, hogy a te legjobb barátod.
- És? Nem változtat a dolgon, hogy lusták vagytok. - fontam karba a kezeim.
- Még mindig ugyanolyan örökmozgó, takarításmániás stréber vagy, hugi. - állt fel, hogy átöleljen. Mást már bántottak volna ezek a szavak, de én tudtam az igazat: büszke rám, amiért küzdök magamért és azért, hogy elérjem a céljaimat. A meghitt pillanatunkat WooBin torokköszörülése zavarta meg.
- Holnap szombat, tehát ma filmezünk, amíg be nem alszunk. - csapta össze a tenyereit.
- Apa? - néztem körbe.
- Ma sincs itthon. Beszéltem vele reggel telefonon és akkor mondta, hogy lehetetlen a beosztás a cégnél és hogy öten is kiléptek.
- Igen, mondott valamit erről a múlthéten. - bólintottam csalódottan.
- Yah, ne szontyolodj el. Elleszünk hármasban. Van kaja és filmek. Legalább az érettségid évében lazíts, jövőre úgyis vár a munka vagy az egyetem. - elnevettem magam.
- Mert te biztos vagy benne, hogy egyetemre fogok járni. - hunyorogtam.
- Ugyan, HaengBok, annyit tanulsz, hogy ott a helyed. Csodás vagy, HaengBok-ah. - karolta át a vállam WooBin, én meg enyhén hülyét kaptam a parfümjének az illatától. Anyám borogass... Lehet, hogy YeoLeumnak igaza volt?

2016. február 1., hétfő

For You - 1. Fejezet

Sziasztok! :)
Mint látjátok, ismételten egy első fejezettel érkeztem, de ez hirtelen jött! :)
Egy olvasóm kérésére egy néhány részes minit írok, amelyet a születésnapjára szeretne tőlem, és hát a szülinap egy szent dolog. :P
Szóval Mó-sshi, remélem, tetszeni fog az első fejezet, igyekeztem mindent megtenni annak érdekében, hogy minden kívánságodat kielégítsem! :)
Ettől függetlenül természetesen a Prince of China is ugyanúgy fut^-^

***


Egyedül néztem ki a fejemből az általános iskola udvarán. Nem értettem, miért nem jön oda hozzám a többi gyerek, miért nem akarnak játszani velem. Én is egy átlagos kisgyerek vagyok, akkor miért bánnak velem különbül? 
Mindig eltörik ilyenkor nálam a mécses. Bárcsak itt lennének azok, akiket szeretek...
Hirtelen egy pár cipőt pillantottam meg magam előtt, mire felkaptam a fejem.  Egy velem egyidős fiú nézett velem farkasszemet. Sütött róla, hogy szánalommal vegyült gúnnyal mered rám, ezt pedig a szavai tették biztossá.
- Mit bőgsz itt?
- Te-tessék? - annyira ledöbbentem, hogy a könnyeim pillanatok alatt álltak meg.
- Azt kérdeztem, mit bőgsz. Mást se csinálsz.
- Mi közöd hozzá? - motyogtam.
- Ó, nekem semmi. De ez már túl feltűnő. Nem veszed észre, hogy ezért nincsenek barátaid? 
- De én... - a fiú elhúzta a száját és egy darabig bámult, mielőtt megszólalt volna.
- Mi a neved?
- L-Lee HaengBok. - dadogtam.
- És melyik osztályból?
- A harmadikból.
- Choi MinHo vagyok, szintén harmadik osztályból. - nyújtotta felém a földtől koszos mancsát, amit én boldogan elfogadtam. Végül nemes egyszerűséggel leült mellém. - Tényleg nincsenek barátaid?
- De, vannak olyanok akik nagyon fontosak nekem. - birizgáltam az egyik hajtincsemet. - Ott van nekem az apukám meg a bátyám, JongSuk oppa. Meg a legjobb barátom, WooBin is, de ők már hatodikosak és nem is ide járnak.
- Értem...

~~~

Elmosolyodtam, miközben a matek lecke felett görnyedtem. A sulis legjobb barátommal álmodtam, aki... hát már nem csak egy legjobb barát. Végzősként persze vicces visszagondolni, milyen kis idióták voltunk mi ketten, de egyszerűen csak egy szép emlék maradt, ami szerelemmé nőtte ki magát.
Mintha MinHo megérezte volna, hogy rá gondolok, ugyanis pár perc múlva az ő neve jelent meg a telefonom kijelzőjén.
- Igen?
- Na ki vagyok?
- Ugyan, Choi, ehhez titkosítanod kellett volna a számodat, nem gondolod?
- Most bezzeg megnézted, ki hív. A múltkor azt se tudtad, kivel beszélsz...
- Az akkor volt. Mit szeretnél? - nevettem.
- Mikor lesz edzésed legközelebb?
- Mintha nem tudnád. - forgattam meg a szemeimet. - Holnap, ha annyira tudni akarod. De mostanában sokat kísérsz el, pedig nem szokásod...
- Szóval holnap megint együtt megyünk. - jellemző, kikerülte a válaszadást.
- Ha nagyon akarod, akkor olyasmi. - sóhajtottam megadóan.
- Akkor holnap a suliban találkozunk. És HaengBok-ah...
- Igen? - már kezdtem reménykedni, hogy talán egy kedves szóval illet, vagy kimondja, amit már olyan régen, de ehelyett egy sima mondattal szúrta ki a hallójáratom. - Ne vidd túlzásba a tanulást, szabadidő is kell.
- Persze, persze. - morogtam, majd megszüntettem a vonalat. Mostanában sokat hanyagolt, amit nem tudtam hová tenni, ahogy azt sem, mikor elkísérgetett a tánc edzéseimre. Felfoghatatlannak tartottam ezt az elmúlt egy hónapot és nem csak én. A legjobb barátnőm, YeoLeum is gyanakodni kezdett. Apropó, YeoLeum...

~~~

- Hahó! Hallasz engem? 
- Nekem szóltál?
- Igen. Kíváncsi voltam, miért bámészkodsz itt egyedül. Most kezdődött csak a gimi, művészeti szakosok vagyunk, mindenki ismerkedik, te meg...
- Ne illess jelzőkkel, kérlek. - forgattam meg a szemem. - Tudom, milyen vagyok. - reméltem, hogy ezzel békén is hagy, de a vidám lánynak látszólag nem esett le, hogy nem szándékozom vele beszélgetést folytatni, mivel be nem állt a szája.
- Egyébként Park YeoLeum a nevem, fotós szeretnék lenni. - bólintott még mindig mosolyogva.
- Lee HaengBok. - biccentettem viszonzásképpen. - Táncos szeretnék lenni.

~~~

- Aish, egyszerűen nem hiszlek el! Tiszta értelmetleneket hablatyolsz itt! Rakd össze magad! - förmedt rám, míg én úsztam a rózsaszín felhőkön.
- Én és MinHo. Megkérdezte. - vigyorogtam.
- Ejha... nem gondoltam volna. Ne érts félre, de te...
- Tudom, tudom. És igen, tanultam az esetből, mikor ki akartak dobni a női mosdóból, de nem fogok szoknyát hor...
- Jó, nyugodj le! Egyébként a szoknya nem csak a szép lábak miatt előnyös, ha pasid van, még praktikus is, ha érted, mire gondolok... - kacsintgatott.
- Ó, fúj! - fintorogtam.

~~~

El sem hinné az ember, hogy ez a nő az én legjobb barátnőm. A nézeteink tök mások, a stílusunk is, de szerintem pontosan az ellentétek miatt ilyen erős a kötelékünk. Mindig mellettem állt, ha olyanról volt szó, és hálás voltam, mikor abba a gimibe jelentkeztem. Semmi és senki nem tudott még gátat szabni a négy éve tartó spontán barátságunknak. Egyáltalán nem úgy ismerkedtünk meg, mint a klisés filmekben, nem rivalizáltunk, nem tartoztunk két ellenséges csapathoz, ő csak odajött kilencedik elején és nem tágított, utána simán barátok lettünk.
Így hát tárcsáztam a lány számát, hátha mond valami okosat. 
- HaengBok? 
- Szia, Unnie, én vagyok. Lehetne egy kérdésem?
- Úgy kérdezed, mintha az angol királynő lennék. - nevetett. - Tudnod kéne, hogy neked mindig rendelkezésedre állok!
- Igen, tudom, csak... mindegy. Te mit csinálnál, ha a barátod túl furcsán viselkedne?
- Őszintén? Kidobnám a francba. De amúgy pont a múlt héten mondott csütörtököt a kapcsolatunk azzal a rohadt...
- Szerintem ne ragozd, kérlek. Jobb így, hogy ott hagytad JinKit. Őt jobban érdekelte a tanulás, mint te. Neki egy olyan egyetemista barátnő kell, mint ő maga.
- Felfogtam. - sóhajtott. - De visszatérve rád: MinHo az, ugye?
- Igen. Nem tudom megérteni, hogy mi ütött belé az utóbbi hónapban.
- Szerinted megcsal a dögje? - a hangja megváltozott, ilyenkor tudtam, hogy még MinHo álmaiban is meg tudna jelenni, hogy kínozza őt.
- Ezt nem mondanám még ki ilyen nyíltan, de attól tartok, van valaki a tánccsoportban, aki felkeltette az érdeklődését.
- Na álljon meg a menet. De te mondtad, hogy rajtad kívül még négy lány jár oda, de mindegyiküknek van barátja.
- Na ez az.
- És ha csak szimplán készül valamivel és ezért több időt akar veled tölteni?
- YeoLeum, egy iskolába járunk vele, én meg általános óta ismerem...
- Igaz. Mi lenne, ha kémkednénk? - szinte láttam, hogy felcsillan a szeme.
- Eszedbe ne jusson, ilyet nem játszunk. Most viszont leteszem, mert megjött a bátyám. - mosolyodtam el, mikor meghallottam a hatalmasb vágódást. Elköszöntünk barátnőmmel, én pedig sprinteltem lefelé, hogy méltóképpen üdvözölhessem az imádott testvéremet.
Ami mellesleg annyiból állt, hogy ráugrottam és óriásit landoltunk az előszoba padlóján.
- Én is szeretlek, HaengBok, de öreg vagyok már ehhez...
- Igaz is. Vén egyetemista. - bólogattam tettetett komolysággal, de másodpercek alatt kitört belőlünk a röhögés. - Nagyon hiányoztál. - öleltem át újra, immár visszafogottabban.
- Te is nekünk.
- Hogy érted? - lepődtem meg.
- Jött még valaki, de ő már behúzta magát a nappaliba. - vigyorgott. Azonnal kikerekedtek a szemeim és gepárdokat megszégyenítve csapódtam a nappaliba, ahol egy srác foglalt helyet. Egy nagyon, nagyon ismerős srác. Ahogy meghallotta, hogy jövök, komótosan hátra fordult, majd megajándékozott egy mosollyal. De olyannal, hogy kétszer olyan gyorsan kezdett verni a szívem. 
- WooBin... - motyogtam. Ő feltápászkodott a kanapéról, lassú léptekkel elém sétált, végül megállt előttem. Csak bámultam a szemeit, és nem akartam elhinni, hogy végre itt van. Egy kezet éreztem meg a vállamon, egy másikat a derekamon és pillanatok alatt a mellkasához szorulva találtam magam. Kis fáziskéséssel én is átkaroltam őt, a dobogó szervem meg még mindig nem akart kisebb ütemre kapcsolni.
- Szia, HaengBok-ah. - nevetett halkan. - Hiányoztam, mi?  
- Hülye kérdés! - toltam el magamtól picit, hogy rá nézhessek. Igyekeztem dühös tekintetet varázsolni a fejemre. - Mi az, hogy nem hívsz, de még SMS-t sem küldesz? Ennyire nem foglalhat le az egyetem, ráadásul nem is úgy ismerlek, mint aki az egész évet végigtanulja! Az az én reszortom. - duzzogtam.
- Sajnálom, kölyök. - nem bírta visszatartani a nevetését.
- Sajnálhatod is! Azt hinné az ember, hogy ha már azóta ismerjük egymást, mióta én megszülettem, nem hagysz ennyire egyedül...
- De nem voltál egyedül. - védekezett. - Ott van YeoLeum-sshi, az apád meg a fiúd.
- Apropó, mi van MinHoval? - telepedett be JongSuk hozzánk, érdeklődve figyelve a párbeszédet. Arcom a név említésére azonnal elkomorult, amit észre is vettek. - Talán összevesztetek?
 - Még nem. De túl furcsán viselkedik, mostanában elkísérget az edzéseimre, nem is beszélünk sokat, csak a suliban, de az is egy "Sziá"- ból áll. YeoLeum szerint megcsal.
- Azt próbálná meg. - mordult fel bátyám. - Én nem is tudom. Beszélned kéne vele.
- Az lesz, ha nem hagyja abba ezt a hülyeségét. 

A továbbiakban nem esett szó semmiről, ha csak arról nem, hogy megint fiúnak néztek az utcán, de annyira megszoktam, hogy fel sem hoztam a beszélgetés alatt. Természetesen hoztak nekem egy rakás sütit meg csokit, amiknek nem jósoltam nagy jövőt, tekintve, hogy nálam landoltak.
Egyedül azt hiányoltam, hogy apát éjszakára tették be dolgozni, ezért jó esetben is csak másnap délután találkozhattunk. Annyira boldog voltam. Itt vannak velem...


~~~

- Nézd, HaengBok... nekem mondanom kell valamit, de nem tudom, meg akarlak-e vele bántani...
- Szakítunk, igaz? - motyogtam.
- Sajnálom! - suttogta. - De nem a te hibád. Jó volt ez a két év veled, mert igazán kedvellek, de olyanra jöttem rá, ami nagyban változtat majd a te nézeteiden is...
- Van valaki más, jól mondom?
- Olyasmi...
- Nem tetszik ez nekem. Az összes pasi ezt csinálja? - hitetlenkedtem. - Ha egyszer nem kellünk nektek, miért nem mondjátok meg ahelyett, hogy két vasat tartotok egy tűzben...
- Ez egyáltalán nem így van, nem csaltalak meg! - védekezett.
- A tánccsoportból tetszett meg valaki? - kérdezősködtem tovább. - Ki? MinHo, mindegyik lánynak van valakije, remélem, nem...
- HaengBok... az a valaki... nem lány...
- ...tessék? 
- Kérlek, bocsáss meg nekem, egyszerűen én sem értettem magam, de...
- Te meleg vagy? - döbbentem le. Bólintott, a szemei alig láthatóan elhomályosultak, de tartotta magát ahhoz az elvéhez, hogy "Choi MinHo" sosem sír. Én meg úgy tátogtam, mint egy hal, akit közben sóval szórnak. - Ki az a srác? Most már mondd el, ez semmin nem változtat.
- A neve Lee TaeMin. - na, ez viszont már nem lepett meg. Azt a srácot majdnem mindenki megfektette volna, mert amúgy is azt hitték, hogy lány. Ebből kifolyólag jóban lettem vele, mivel engem meg pasinak néztek. Elég sokat beszéltünk, ahogy a csapat többi fiú tagjával is, akik nem mellesleg mind melegek voltak. A mai napig nem jöttem rá, hogy csöppenhettem ennyi saját neméhez vonzódó egyed közé, ugyanis nem tudom, mennyire tűnik fel, de ez Dél-Korea. 
- Szóval TaeMinnie. - bólintottam beletörődve, majd felálltam a helyemről. - Azért köszönöm az elmúlt két évet, MinHo és... sok sikert a továbbiakban. - azzal már fordultam is meg, hogy szépen hazasétáljak és megemésszem, hogy a - most már - ex-barátom meleg, de egy kéz megállított.
- Ne haragudj rám, kérlek. - ölelt át.
- Nem haragszom, MinHo. Csak ez hirtelen érintett...
- Lehet egy kérésem? - motyogta a hajamba.
- Igen?
- Maradjunk barátok. Én szeretek veled lenni mindentől függetlenül, úgyhogy ne mondjunk le a barátságunkról. Kérlek. - eltátottam a szám. Most akkor maradjunk barátok? Ez jó ötlet? 
Végül sóhajtottam egyet és beleegyezően bólintottam. Túlságosan is megkedveltem ezt az idiótát ahhoz, hogy elengedjem. 


2015. szeptember 8., kedd

Úton ( RIP Ladies Code)

- EunB! - egy lány hadonászott nekem a stúdió öltözőjében. Bekötött szemmel is felismertem volna.
- Unnie, mi történt? - pislogtam.
- A többiek üzenik, hogy igyekezz már. Ha nem vetted volna észre, egyedül maradtál. - kuncogott.
- Én a helyedben meg sem szólalnék, Rise. - vigyorodtam el. - Tudtommal tegnap miattad vártunk egy órát.
- Yah, te kis... - csapott meg játékosan. - Tudod mit? Kössünk alkut! - csillant fel a szeme. - Van öt perced. Ha sikerül összeszedni magad, akkor ma ráveszem a lányokat, hogy te válassz filmet. - erre a mondatra már veszélyes sebességgel kaptam fel a fejem. Imádtam, mikor doramákat néztünk, de sokszor leszavaztak, így ez elég jó ajánlatnak tűnt, rábólintottam hát. - Tudtam én, hogy Go EunBi ennek biztosan nem áll ellen! - jelentette ki Rise drámaian, én meg három perc múlva már toppon is voltam.

~~~

- Megígértem EunB-nak, hogy ha sikerül neki, akkor ő választ és rekordidő alatt kész volt! Naaa~ - aegyozott drága társam.
Ashley és Zuny megadta magát, a végső döntés Sojungon volt.
- Nekem már mindegy. - sóhajtott, de aztán elnevette magát. - De aztán ne legyen túlzás a drámából! - emelte fel figyelmeztetően a mutatóujját. A további utat egymással csipkelődve tettük meg, szinte sírtunk a nevetéstől. Nem is kívánhattam volna jobb, aranyosabb, viccesebb csapatot ennél a négy lánynál. Még akkor is bátorítóan mosolyogtunk egymásra, mikor éreztük, hogy baj van, szorítottuk az egymáshoz legközelebb ülő kezét és mosolyogtunk. Mert ezek voltunk mi. A Ladies code, egy öttagú mosoly. És bármit megadtam volna érte, még egy horrort is szívesen néztem volna, ha mindezt velük tehetem. De be kellett érnem annyival, hogy végülis az utolsó pillanatig velük voltam.

***

Go EunBi kisasszony megint késett, természetesen engem szalasztottak utána. Nevetve húztam az agyát, de vissza tudott vágni, el kellett terelnem a témát.
A kocsiban ismét jó hangulat uralkodott, és teljes megdöbbenéssel fogadtuk a hatalmas csúszást, amit tettünk az autóval. Elsőnek Ashley mosolyodott el és megfogta Zuny kezét, aki Sojung után kapott, végül mi is egymásba kapaszkodtunk EunB-vel.
Lassan elhaltak a sikolyok, és sötétségbe borult a világ.

~~~

Biztos voltam abban, hogy kórházba kerültem, egyszer fel is ébredtem. Azonban egyik nap már minden fájdalom nélkül pillantottam körbe, míg meg nem pillantottam egy távoli, mégis közeli alakot, akinek csak ennyit tudtam mondani:
- Megint drámázol, Go EunBi?

***

Most érkezett ihlet, hogy valamilyen módon én is megemlékezzek a Ladies code-ról, elég furán sikerült:')