Így kerültem a világ legnagyobb félkegyelműjéhez
***Sojin POV***
Minden egy teljesen átlagos napnak indult. Felkeltem hajnali kilenckor és megsütöttem a szokásos tükörtojásomat a szokásos kenyeremmel, végül összekapartam magam, autóba ültem és ahogy a főnök mondaná "méltóztattam betolni a hátsómat" a stúdióba.
- Mi újság? - karolt át rögtön az egyetlen élőlény, aki nem lesz depressziós a közelemben, nevezett Hani.
- Semmi érdekes, megint ugyanaz mint tegnap.
- Hallod, nem monoton ez kicsit neked? - pislogott.
- Ezt úgy negyvenszer eljátszottuk már és nem, nem monoton. - ó, dehogynem.
- Nekem így is jó. De azért mellékesen említést teszek, hogy egészen véletlenül ráérek este héttől, na meg lesz is egy kisebb összeröffenés idebent, csak ugye te ritkán teszed látogatásodat. Tehát...
- Jöjjek el, mi? - húztam össze a szemem.
- Könyörgöm, csak most az egyszer! - még a két kezét is összetette, az arcán tökéletes kétségbeeséssel fordulva felém.
- De ott lesz az a másik modell, Jessica vagy ki a tö...
- Beteg. Influenzás lett és nekem hatalmas szükségem lenne a legjobb barátnőmre, aki nem hagy egyedül.
- Hani, oda meg vissza vannak érted az emberek, képtelenség lenne téged egy percig is egyedül látnom.
- Jó, akkor csak gyere. Többet nem kérek tőled semmit az életed hátralévő részére, csak gyere!
- Hm, lássuk csak, annyira fantasztikusan adtad elő most ezt, olyan elsöprő meggyőzőerőd van, hogy nem is tudok neked nemet mondani. Úgyhogy... nem. - váltottam drámairól rögtön faarcra, amitől a velem szemben álló elkámpicsorodott, így elkezdtem vizsgálni a lehetőségeimet. Ha elmegyek, nem sok társaságom lesz, tekintve az önismeretemet, viszont ha nem megyek, akkor Hani megsértődik és teljes joggal teszi, mert ő meg mindig segít. - Jó, egye fene! - morogtam egyre megbántottabb arcát nézve.
- Köszönömszeretlek! - ugrott a nyakamba, ezzel kirántva egyensúlyomból.
~~~
Hogy lassan a lényegre térjünk, legyen elég annyi erről az estéről, hogy piszkosul untam. Nem túlzok, unalmas volt az egész teljes valójában. Vajon miért nem járok el egyetlen céges rendezvényre sem?
Lassan az öngyilkossággal játszadoztam ültömben egy üveg Sojuval, mikor muszájnak éreztem kimenni a mosdóba. Felálltam hát és mikor a szememmel megtaláltam az illemhelyiség felé vezető folyosót, megcéloztam azt.
El sem jutottam odáig, mikor alhasamba olyan mértékű fájdalom nyilallt, amivel nem tudtam mit kezdeni.
Hatalmasat nyögve ereszkedtem guggolásba, továbbra is a fájó pontot szorítva.
- Jézusom, Jól vagy, Sojin-ah? - hallottam Hani hangját közvetlenül mellőlem, de reakcióként csak egy fejrázást tudtam kicsalni magamból. - Azonnal beviszlek az orvoshoz! Hol fáj?
Nagy nehezen megpróbáltam elmutogatni merre hány méter, és röpke éveknek érzett percek alatt fel is fogta.
A kórházig vergődtem, a hasi ultrahangon szintén vergődtem és mily' meglepő, akkor is vergődtem, mikor bent tartottak éjszakára.
Másnap reggel engedtek haza néhány búcsúmondattal.
- Ez nem a mi hatáskörünk, kisasszony. Az ultrahang alapján nem találtunk semmit, de az alhasi fájdalmak nőgyógyászati problémákra utalnak. Minél hamarabb keresse fel az ehhez értő szakorvost. - ennyi. Ennyit kaptam, na meg egy beutalót a nőgyógyászhoz, utána kidobtak az épületből, hogy ne tartsam fel a sort.
Tehát ma kellett elmennem, így megspórolhattam pár nap felesleges tépelődést.
Valahol ott törtem meg belül, mikor beléptem a Hani által megadott magánrendelő várótermébe, amelynek ajtaján két név árválkodott.
" Byun Baekhyun - pszichológus(1)
Park Chanyeol - nőgyógyász szakorvos (2)"
Mit keresek én itt? Feltehetném magamnak ezt a kérdést mindenhogy, bármely formátumban, a válasz ugyanaz lesz: mert van valami különleges dolog, amit csak az állapíthat meg, aki ért hozzá.
Összesen hárman voltak előttem, abból egy a pszichológushoz ment, maradt kettő.
Mikor a második beteg is kilépett és én következtem, végignéztem a fiatal lányon. Úgy vigyorgott, mint hülye az állatkertben, a feje pedig leginkább egy rákéra hasonlított.
Drága Istenem.
Nagy levegőt vettem és betotyogtam a rendelőbe.
- Izé. Jó napot. - rögtön meghajlással kezdtem, ahogy az illem megkívánja.
- Önnek is. - jött a mosolygós felelet, amire felkaptam a fejem. Hát én meg voltam győződve arról, hogy valami vén bácsit fogtam ki és szórakoznak velem, de mikor rá néztem, olyan szinten zárlatot kapott az agyam, hogy az áramkimaradás hozzám képest napkitörés volt. - Miben segíthetek?
- Öhm... szóval én... izé.
- Zavarban van? - mosolyodott el... szintén zavartan. És hogy ezt miből gondolom? Babrálta a szemüvegét és kínosan görbült fel a szája, abból.
- Ezt maga kérdezi? - motyogtam. Felnevetett. - Ön volna Park Chanyeol?
- Szerény személyem. - bökött a mellkasára. Ha ez orvos, akkor én találtam fel a karácsonyfát. - Lehet tegeződni? - egy bólintás kíséretében felsóhajtottam válaszként. Végül is olyan mindegy. - Mik a panaszaid?
- Alhasi görcs, de az a nagyon fájdalmas, amitől nem tudok állni sem.
- Utolsó menstruáció? - érdeklődte.
- Hát azt tudom, hogy már volt egyszer ebben a hónapban. - gondolkodtam.
- Elég nehéz ezzel az információval kezdeni is valamit, de több a semminél. Mielőtt vizsgálatot tennék elmondom, hogy előfordulhatott egy menstruációt követő görcs is, illetve egy erős felfázás. Elég ritka, hogy ennyire fájdalmas legyen, ezért megkérnélek, hogy... szóval feküdj az ágyra.
Összevontam a szemöldököm, de tettem amit mondott. Mikor ott feküdtem, kicsit felhúzta a pólót és lentebb a nadrágot, amitől megrándultam.
- Ne aggódj, nem teszek semmit, csak megtapogatom az alhasat. - motyogta. Puha és meleg, ráadásul hatalmas kezeivel megérintett, én pedig lehunytam a szemem. Kellemes volt.
Szinte azonnal felnyögtem, amint megnyomta azt a fájdalmas pontot. - Megtaláltam. Ez eléggé úgy néz ki, hogy... szóval...
- Megműtenek?
- Nem egészen. - köszörülte meg a torkát, majd kezeivel kezdett imitálni valamit magyarázás közben, amitől egyre jobban kerekedtek ki a szemeim. - Az úgy van, hogy... meg kell vizsgálni a hüvelyed, hátha valamilyen... fertőzésnek köszönhetően fáj.
- Arra célzol, hogy én...
- Nem! Nem csak szextől lehet elkapni ilyesmit, nem gondoltam semmi ilyesmire, vagyis gondoltam, de nem...
- Értem, ne ragozd már! - csattantam fel.
- Ó. Sajnálom. - vakargatta a tarkóját.
- Visszatérve erre az izére, gondolom te fogd elvégezni. - meredtem rá egy szempillarebbenés nélkül.
- Hát én. - álldogált egyik lábáról a másikra, közben kínjában vigyorogni kezdett, láttatva mind a harminckét hófehér fogát. Szép mosolya volt, meg kell hagyni.
- Ó, anyám...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése