A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kpop. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kpop. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. augusztus 25., csütörtök

Changes (EXO - Chanyeol)

Sziasztok! :)
Ismét kérésre írtam most, Chanyeol főszereplésével egy One Shotot, amely remélem, elnyeri a címzett tetszését, na meg persze a többi kedves olvasóét is! :)
Hwaiting! *3*

*** 

- Szeretlek! - nyögte, majd legördült rólam, hogy utána szerelmesen magához húzzon és a mellkasára hajtsa a fejem, lustán simogatva izzadt tincseimet. - Ez... egyszerűen csodálatos volt.
- Az összes többire is ezt mondtad...
- Mert veled minden szeretkezés felér a Mennyországgal. - villantotta rám harminckét fogas, Colgate reklámba illő vigyorát.
- Ez túl hízelgő. Nem gondolod, hogy a megvesztegetést a tárgyalásokon kéne alkalmaznod? - hunyorogtam rá, imádtam ezzel húzni az agyát.
- És te, Kim kisasszony, nem gondolod, hogy túl csábító vagy ezzel a szexi, csapzott külsővel?
- Ez nem ér. - nevettem. - Ha nem te segítettél volna akkor az esszémben, talán nem lenne köztünk semmi és nem lennék ilyen csábító... - nevettem.
- Ilyen ez az egyetem. - puszilta meg a homlokom. - Összehozza azokat, akik egymásnak lettek teremtve.
- Mégis válóperes ügyvéd vagy. - ezt a poént azért vétek lett volna kihagyni. Mondjuk, meg is lett ennek a böjtje, mert hatalmas csikizést kaptam.
- Meg se szólalj, kedvesem. Milyen érzés a friss diploma?
- Imádom. - vigyorodtam el. - De ebből mégis milyen poént szándékoztál szülni?
- Nem tudom, csak ha már te is kimondtad, én sem hagyhattam szó nélkül. De most, hogy itt tartunk... beperelhetnéd az óvszer vállalatot, amiért túl keveset gyártanak nekünk... Jó lenne első ügyednek.

Épp vissza akartam vágni egy csípős megjegyzéssel, ám ebben a pillanatban szólalt meg a mobilom az éjjeliszekrényen, ezért egy nagy sóhajtás kíséretében elszakadtam páromtól, hogy válaszoljak a bátyám, Jongin hívására.

~~~

- Yoon, biztos jól vagy? - térdelt mellettem aggódva Kai, miközben az ebédemet adtam ki magamból. Ő lelkiismeretesen fogta a hajamat és simogatta a hátam, amiért pillanatnyilag nagy hálát éreztem iránta.
- Biztosan csak rosszat ettem... - motyogtam, majd lehúztam a vécét és a mosdókagyló felé vettem az irányt, hogy kiöblíthessem a szám és megmoshassam a fogam. Sokkal jobb érzésem lett utána, bár az a bizonyos gyanúm nem múlt el. De amíg nem száz százalék, addig nem mondhattam el Chanyeolnak. Így is féltem, mit reagálna rá. - Kyungsoo hol van? - próbáltam terelni a témát, de Kim Jongin nem arról volt híres, hogy hagyja is.
- Nézd, nem vagyok hülye. Két hete ezt csinálod. Nem védekeztetek, igaz?
- Jongin! - kiabáltam rá, mire elnevette magát.
- Hé, lassan a testtel, Hercegnő! Azt mondtam, hogy ha megbánt, kitekerem a nyakát, nem azt, hogy nem okozhat neked örömöt egy babával...
- De tudod, hogy...
- Tudom. Viszont biztosan változnak majd a nézetei, ha szépen közlöd vele a tényeket és megbeszélitek normális pár módján. - húzta a száját. - Azért nem ártana elmenni egy orvoshoz, mert nem szeretném, hogy esetleg beteg legyél.  A húgom vagy, Yoon és aggódom érted.
- Szeretlek. - mosolyogtam rá és belebújtam a nyakába, pont mint gyerekkorunkban.
- Akkor holnap reggel együtt megyünk el, úgy megfelel?

~~~

- Szeretnék önöknek gratulálni. - mosolygott a doktor.
- Ami azt illeti, én a bátyja vagyok, de ezek szerint tényleg nagybácsi leszek. - olyan büszkén vigyorgott, könnycseppekkel a szemeiben, hogy nekem is követnem kellett a példáját. Boldogsággal töltött el a tudat, hogy valóban bővülhet a család és édesanya válhat belőlem. Egyszerűen... felfoghatatlan és fenomenális érzés volt, ahogy tudatosult az elmémben, hogy bizony hordok a szívem alatt egy kis embert.
- Ahogy mondja, fiatalember, egy babának örvendhetnek hamarosan. Bár még csak három hetes a magzat, két hónap múlva már megállapítható a neme is.
- Tényleg? Ez nagyszerű! - ujjongott a testvérem. - Ha ezt Yoda megtudja, tuti zokogni fog a boldogságtól!
Azért erre nem vettem volna mérget... Jonginon is látszott, hogy kételkedik a saját szavaiban, mert be kell látni,  Neki minden lesz a reakciója csak a boldogság nem.
Hogy ezt honnan tudtam?
Ismertem Park Chanyeolt. Volt oka erre...


- M-mit mondtál?
- Channie, terhes vagyok, jól hallottad. Kérlek, örülj neki... - motyogtam könnyeimmel küszködve, még csak a szemébe sem mertem nézni. Hogy is tehettem volna, amikor már a kisugárzása szikrákat szórt?
- Az nem lehet... védekeztünk. Használtunk... minden egyes alkalommal...
- Talán az egyik elszakadt és nem vettük észre. - harapdáltam az alsó ajkam, mire ő belecsapott egyet a falba. Megugrottam és végre ránéztem. Ijedten pislogtam az idegtől eltorzult arcára és vérző öklére. Legszívesebben azonnal hoztam volna az elsősegély ládát, hogy lekezeljem, de csak ültem tovább az ágy szélén. Még mindig reménykedtem legbelül, hogy befejezi az őrjöngést és valóban megfontoljuk kettesben a családalapítás fogalmát.
Olyan két perccel később aztán felém fordult, közelebb jött és leguggolt elém.
- Tudom, hogy még nem készültünk erre fel. Te... te még csak most végezted el az egyetemet, a karrieredre kell koncentrálnod. Én pedig... éppen azon igyekszem, hogy saját irodát nyissak. Ebbe egy gyerek nem fér bele.
- Te-tessék? - kerekedtek ki a szemeim. Ez nem Chanyeol volt. Az, akibe beleszerettem, mosolygott, sőt, vigyorgott, örült mindennek, fülig ért a szája és szeretettel gondoskodott a családjáról. Ez viszont kikelt magából, nem számolt el tízig sem, mielőtt elkezdett beszélni és mellé még durva dolgokat is mondott.
- Yoona, jobb lesz, ha nem tartjuk meg. Még csak a kórházba sem kell elmenned. Van... van egy gyógyszerfajta, amitől két héten belül megszüntethetjük a terhességet. Nem lesz tőle semmi bajod. Minden olyan lesz, mint eddig. Mit szólsz?
- Én... de hát esélyt sem adsz neki? Nekünk? Meg sem hat a tény, hogy apa lehetsz? Mások... másoknak ez nem adatik meg...
- Yoona... szeretlek. Te is engem, igaz?
- Igen, Chanyeol. Szeretlek...
- Akkor csak egy dolgot kértem tőled, ami szerintem teljesíthető. - válaszolt hidegen. Nagyot nyeltem.
- Be-beveszem a gyógyszereket.

~~~

- Hány nap van még hátra? - nézett fel a reggelijéből. Csak meredtem magam elé és hozzá sem szóltam. Rosszul voltam az abortusz gondolatától. Tényleg megért nekem ennyit a gyerek apja, hogy gyilkos váljon belőlem? - Yoon... jobb lesz így. Nekünk nem kell gyerek. Jól megvagyunk kettesben, nem igaz?
- Még tíz napig kell szednem a tablettákat. - kortyoltam bele a kávémba egy sóhajtás kíséretében, ignorálva az eddigi mondókáját. Nem lett volna értelme veszekedni vele, de egyetérteni meg nem volt gyomrom. - Nem lesz semmi baj, yeobo. Lehet még gyerekünk... egyszer. - tudtam, hogy az az egyszer soha a büdös életben nem jön el. Tudtam... de reménykedtem az ellenkezőjében. - Nekem mennem kell, megígértem Baekhyunnak, hogy bemegyek helyette egy napot.
- Miért, mi történt?
- Taeyeon...
- Baj van?
- ... ikreket szült neki. - válaszolt csendesen. Itt szakadt meg a szívem, de ahogy láttam, ő is gondolkodott, hogy vajon elmondja-e. - Tényleg mennem kell. Igyekszem haza vacsorára, de lehet, késni fogok. Nagyon szeretlek. - apró csókot nyomott az ajkaimra, amit egyáltalán nem viszonoztam. Még állt felettem egy darabig, majd mikor látta, hogy semmi értelme, feladta és már csak az ajtó csapódása emlékeztetett rá, hogy itthon volt tíz másodperccel ezelőtt.

Amint kitette a lábát a lakásból, tárcsáztam Jongin számát. Muszáj volt találni valami megoldást, mert én akartam a babát. Még ha Ő nem is szándékozott így velem maradni.
- Igen?
- Kyungsoo?
- Nahát, Yoon-sshi! - derült fel a hangja. - Rég láttalak. Jongin mondta, hogy voltál nálunk néhány napja, de sajnos pont a szüleimmel kirándultam. Gratulálok a ba-...
- Erről szeretnék beszélni Jonginnal. Odaadnád, kérlek?
- Ő most éppen tusol. De Yoon, mi a baj? Nekem is nyugodtan elmondhatod...
- Nem telefontéma, de rettentően fontos... egy élet múlik rajta.
- ...
- Átmehe-...
- Húsz perc és ott vagyunk. - azzal lecsapta a telefont, én pedig elengedtem az eddig visszatartott könnyeimet és a padlóra csúszva zokogtam.
Mit tegyek? Van olyan biztos a jövőm Chanyeol mellett, hogy ekkora áldozatot hozzak miatta és elvetéljek? Jó, persze, ezt fordítva is kérdezhetném, csak az a baj, hogy ha megszülném, akkor Ő biztos elhagyna. Feszítették az agyamat a gondolatok, ezért megváltásnak éreztem a csengő hangját.
Magamra húztam a nyuszis mamuszomat és ajtót nyitottam a két lihegő és aggódó férfinak. Bátyám egyből magához húzott és a nappali felé kezdett terelgetni, Kyungsoo pedig becsukta a térelválasztót és szorosan a nyomunkban követett minket.
Amint kényelembe helyezkedtünk és a kezünkbe kaptunk egy-egy bögre forró zöld teát, a beállt csendet Kai törte meg egy ideges torokköszörüléssel.
- Tehát? Miről van szó? Hol van Chanyeol?
- Az egyik munkatársának a felesége nem rég szült és Chan helyettesíti a srácot.
- Kyungsoo azt mondta nekem, hogy valami életről hablatyoltál. Mi a franc folyik itt?
- Ő nem... nem akarja. Mármint a b-babát.
- Azt ne mondd, hogy elmentetek egy kórházba és...
- Nem. - vágtam a szavába. - A kicsi még él, de egy... tablettát kell szednem, hogy megszakítsam a terhességet.
- Ezt az az eszement találta ki?! - hördült fel bátyám és azonnal pattogni kezdett a lakásban. - Hogy' a francba' lehet valaki ekkora gerinctelen... áh! Ő csinálta, akkor vállalja! Szeret téged, vagy tévedek?!
- Csak... biztosan nem szeretne ekkora kötelezettséget. - motyogtam.
- Miről van szó? - kérdezett bele Kyungsoo.
- Yeol középiskolás volt, mikor az apja és az édesanyja között kihűlt a szerelem és békében elváltak. Park úrnak hamarosan új felesége lett, akitől született egy gyereke. Az a barom természetesen jó kapcsolatot ápolt a faterjával és nagyon várta a féltestvérét, de végül túl korán született és sajnos nem élt meg egy hónapot sem. Ha ez még nem volna elég, a nővéréről kiderült, hogy meddő és maximum örökbe fogadhatnak a férjével. - sóhajtott Jongin.
- Ez borzasztó. - hüledezett az alacsonyabb. - Akkor ezért nem akarja...
- Ezért. - bólintottam.
- Nézzétek... annak idején a pszichológia szakon tanultunk már lelki traumák által kiváltott dolgokról és ez tipikus példa rájuk. Chanyeol féltestvére sajnos meghalt pici korában. A nővérének nem is adatott meg, hogy anya legyen, így ahelyett, hogy boldog apa akarna lenni, valószínűleg retteg attól, hogy a saját gyerekének is baja esne a szülés során, vagy esetleg Yoon-sshit érné valami. Ezért inkább nem is hagyja, hogy ez megtörténjen.
- Legszívesebben bemosnék egy kurva nagyot annak a túlméretezett...
- Jongin, hűtsd le magad. - szólt rá a párja higgadtan. - Nem fogsz segíteni a húgodon azzal, ha dúvad módjára nekiesel a srácnak, főleg, hogy komoly okok állnak a háttérben. Én azt javasolnám, hogy beszélj Chanyeollal még egyszer értelmesen, ha pedig így sem sikerül, jobb lenne, ha kitalálnátok valami más megoldást. De a döntésetek, hogy hagytok-e élni egy, még meg nem született magzatot, vagy pedig nem adtok neki esélyt, rettentően felelősségteljes dolog.

***Chanyeol POV***

Egy világi seggfejnek éreztem magam, amikor Yoon közölte, hogy terhes, én meg képtelen voltam visszafogni a gondolataimat és betámadtam. De így lesz a legjobb. Mi lenne, ha ugyanaz történne a kisfiúval vagy kislánnyal, mint anno az öcsémmel? Vagy ha mondjuk életem szerelmével esne meg valami szülés közben? Még nem készültem erre fel. Talán egyszer sikerülne, de nem most. Jobb lesz, ha bevetetem Yoonnal a gyógyszert és nem lesz gyerek.
De akkor miért fájt belül ez az egész? Miért foglalkoztam most mégis azzal, hogy lehetnék apa? Miért szorult össze a gyomrom?
Mindezt természetesen elmondtam Baekhyunnak is, mikor lehetősége volt felhívnia a kórházból, természetesen a gyógyszert kihagyva.
- Haver, te egy világi nyomorék vagy. - morgott fojtott hangon, gondolom, nem kiabálhatott a gyerekei közelében. - Ah, Taeyeonnie, te csak pihenj. Chanyeollal beszélek. Átadom. TaeTae üdvözöl és üzeni, hogy látogasd meg a kicsiket ha ráérsz.
- Én is üdvözlöm. Mindenképpen. - mosolyogtam.
- Mindegy, szóval a lényeg. Én is megzavarodtam, mikor kiderült, hogy kilenc hónap múlva bizony nagy feladatom lesz. Felnevelni két életet nem éppen olyan, mint az ügyfelek dolgát elsimítani. Persze az is felelősség, de ez... ráadásul az a boldogság, amit most érzek, felülmúlhatatlan.
- Nem féltél, hogy baj lesz?
- Dehogyisnem! - nevetett. - De egy pár dolga, hogy vigyázzon az anyaméhben növekvő csöppségre. Együtt, ketten biztonságot nyújtanak neki. Remélem, nem csináltál semmi baromságot a születendő gyerekeddel!
- Én...
- Chanyeol!
- Abortusztablettát adtam neki. - temettem az arcom a tenyerembe.
- Esküszöm, agyonverlek, ha megtalállak. - döbbent le. - Hogy lehetsz ilyen rohadék? Tudod, hogy ezt perre lehet vinni? Ha mondjuk Yoon nem is, de Jongin ezt biztos gatyáig perli rajtad! És ezzel tudod mi lesz? Elveszíted az állásod és börtönbe kerülsz, igen. De a legfontosabb, hogy oda a szerelmed és annak gyümölcse is. Gratulálok, baszd meg!
- Ezt te nem érted!
- De igenis értem! Kis gyökér korunk óta a legjobb barátok vagyunk, tudom az összes kis titkod és azt is, miért csinálod ezt. De öregem, úgy akarsz megdögleni, hogy féltél családot alapítani egész életedben? Nőj már fel! Yoona egy olyan nő, akit nem érdemes elveszíteni. Tökéletes neked minden szempontból, jó anya lenne, gondoskodik rólad és megért. Hagyj fel a felesleges aggódással és dobd ki azokat a tetves tablettákat, amíg szépen mondom! - azzal dühösen lecsapta a készüléket, én meg csak lestem.
Lehet, hogy igaza volt. Sőt, biztos. Ez a beszélgetés mindent megváltoztatott bennem. Száznyolcvan fokos fordulatot vett a gondolkodásom...

***Yoona POV***

Amint Jongin és Kyungsoo elment, elkezdtem összeszedni a gondolataimat szépen és logikusan. Meg akartam beszélni ezt Yeollal, akármi is történjen.
Időközben próbáltam azért el is terelni a figyelmem olyasmikkel, mint hogy felhívtam Baekhyunékat, hogy gratuláljak, főztem vacsorát, takarítottam, fürödtem, mosogattam.
Persze megannyiszor a hasamra siklott a kezem, mert miért ne?
Éppen asztalt terítettem, mikor a kezembe akadt a gyógyszer. Meredtem rá egy darabig és fogalmam sem volt, hogy akkor most bevegyem-e vagy ne.
Ám legnagyobb döbbenetemre egy kéz kirántotta azt a vackot az enyémből és... kidobta az ablakon.
- Chanyeol? - hüledeztem. - Te meg...
- Ne szedd azt a szart. - lihegte elvörösödött arccal. - Ugye nem vetted be a mai adagot? Köpöd ki, de rögtön?!
- Most meg mi bajod? Lázas vagy? - aggódóan tettem a kezem a homlokára, de nem igazán tűnt lázasnak.
- Csak ne szedd azt az izét! Meghal a gyerekünk! - ritkán láttam ilyen megtörtnek Őt. Leginkább akkor, amikor elvesztette az apját két évvel ezelőtt.
- De hiszen te mondtad, hogy vegyem be. - próbáltam nyugtatni.
- Most meg azt mondom, hogy ne! Szeretném...
- Ki vert észt a fejedbe? - mosolyogtam rá.
- Baekhyun...
- Ó, értem. - immár nevettem. - Furcsa is volt a hangja a telefonban, mikor gratuláltam az ikrekhez... - gondolkoztam el, majd az Ő szemeibe néztem. - Talán hülyén hangzik, de nagyon sokszor megfordult a fejemben, hogy itt hagylak és megszülöm a gyereket, mégsem tudtam megtenni.
- Miért?
- Mert szeretlek, te ökör. - kuncogtam.
- És ha... ha sikerült volna a megszakítás?
- Talán akkor tényleg elmentem volna tőled, talán nem. Erre már nem tudok neked választ adni.
- És most?
- Mit most? - értetlenkedtem.
- Most velem maradnál?
- Hülye kérdés. - sóhajtottam. - Miért ne maradnék veled?
- Mert meg akartam ölni a gyerekemet, azért! - csattant fel. - Ne vedd már ennyire félvállról!
- Chanyeol, hé! Nem veszem félvállról. Csak egyszerűen boldog vagyok, hogy megadtad a lehetőséget a családalapításra. Sokat jelent nekem és tudom, hogy csodás apa leszel. - muszáj volt őt megcsókolnom, mert eszméletlen édes volt ezzel a megszeppent, gyerekes pillantásával. Arról nem is beszélve, hogy most úgy is sírt, mint egy gyerek. - Mi baj van?
- Boldog vagyok. Sajnálom, hogy ezt tettem! - borult a nyakamba, vállai párszor megrázkódtak és hangosan szipogott.
- Én is nagyon boldog vagyok...
- Tökéletes család leszünk! - mintha elfújták volna a könnyeit, megint a reklámvigyor foglalt helyet az arcán.
- Örülök, hogy így gondolod, yeobo. - röhögtem ki.
- Byeonhwa.
- Tessék?
- Ez legyen a neve. Byeonhwa. Változás.
- Miért?
- Mert te vagy az én változásom. Akiről tudom, hogy örökre velem lesz.


2016. augusztus 22., hétfő

My childhood love (EXO - Sehun)

Na sziasztok! :)
Hosszabb kihagyás után új kéréssel érkeztem, egy Sehun központú OS-sel!:)
Remélem, tetszeni fog mindenkinek, főként a címzettnek! :)
Sok szeretettel küldöm DooRinak! ^^
A többiről sem feledkeztem meg, igyekszem velük! :)
Hwaitig! *3*


~~~1998. július 12.~~~

- Ne húzd a copfomat! - kiabáltam hangosan, miközben a fiú nem még mindig nem engedte el a hajam, amit anyukám nagy gonddal szépen két copfba fogott reggel.
- Miért ne húzhatnám? - vetette oda, de azért elengedett. A kezeit összefonta a mellkasa előtt és felfújt arccal meredt rám.
- Mert fáj, és mert megmondalak anyának! - megremegett a szám és lefelé kezdett görbülni, miközben a hatalmas krokodilkönnyeknek sem kellett már sok.
- Árulkodó Júdás vagy! Most meg miért sírsz? Bőgőmasina! - nevetett.
- Nem sírok és nem vagyok bőgőmasina! A nevem Kim Haneul és nem szoktam sírni! Ennyi erővel én is kicsúfolhatnálak, mert pösze vagy! Nyuszi! - kiabáltam rá, toppantottam kettőt és csípőre tettem a kezem, hogy legalább komolyan vegyen. Már amennyire egy négyévest komolyan lehet venni...
- T-tényleg fájt, hogy meghúztam a copfod? - úgy látszott, hogy a kis műsorom hatásos volt, mert egyből megbánó kiskutyaszemeket meresztett rám és közelebb totyogott, hogy ellenőrizze, nem fájt-e nagyon.
- Ühüm...
- Ne haragudj... a nevem Oh Sehun. Ne árulj be a mamádnak, oké? Neked adom a kavicsgyűjteményem! Legyünk barátok! - vigyorgott rám azzal a négy fogával.

~~~2001. szeptember 1.~~~

- Sehun, ne ficeregj már! Le kell fertőtleníteni a sebed! És még én bőgök... - motyogtam, majd újra megnéztem a térdén és a karján lévő horzsolásokat. Elég csúnyán elbántak vele a hatodikosok...
- Nem bőgök! Csak... nagyon leizzadtam... - mentette magát.
- Persze. De kicsit messzire mentél... második osztály első napján verekedni... ez csúnya dolog volt, Sehun-ah! El is küldhettek volna téged, és akkor nem találkozunk többet!
- Csak téged akartalak megvédeni, hogy ne bántsanak... annyira nagy baj, hogy szerettem volna megmenteni a fiúktól a legjobb barátomat? - azt hiszem, itt néztem rá máshogyan...

~~~2008. május 8.~~~

- Oh Sehun! Mit keresel te itt? Tudod te, mennyi az idő? Hajnal három! Értem én, hogy szeretsz tanulni, de még a suli sincs nyitva... - háborogtam.
- Szeretnék neked mondani, valami nagyon fontosat. Ma nem megyek iskolába. - sóhajtott. Az arcát látva valami tényleg nem stimmelhetett vele, elég gondterhelt volt. Az álom egyből kiment a szememből és mellé kucorodtam, hogy átöleljem a derekát. Egyre férfiasabb volt és ez eléggé szembe is tűnt.
- Na és vajon miért nem? Ugye nem a hülye cimboráiddal lógtok? - vontam fel a szemöldököm vádlón, mire keserűen elmosolyodott és megrázta a fejét.
- Nem, ez most más! Én... elmegyek az SM Entertainment meghallgatására. Tudod, amit annyira reklámoznak.
- Tessék? Jól értettem? - olyan mértékű büszkeség töltött el, ahogy ránéztem, hogy el sem lehetett volna mondani szavakkal.
- Halálosan jól értetted. Tudod, hogy ez nagy álmom...
- Persze, hogy tudom... biztos sikerülni fog! Hwaiting! - öleltem át, de belül majd szétvetett a zavar.

~~~2012. április 7.~~~

- Haneul-ah, ugye tudod, hogy holnap debütál a banda...
- Persze, hogy tudom. És nagyon büszke vagyok rád, Sehun-ah. De hiába a te fellépésed, délelőtt én akkor is témazárót írok, ráadásul érettségi lesz a jövő hónapban. - próbáltam terelni, mert tényleg fontos volt számomra az iskola, ha akartam vinni valamire.
- Fi-figyelj már rám egy percre! Tedd le azt a könyvet! - csattant fel.
- Jó, leteszem, de ne ordibálj!  - vágtam vissza, mégis óhaja szerint ignoráltam a tananyagot.
- Bocsánat, de túl feszült vagyok... szóval öhm... attól tartok, nem találkozhatunk tovább. Az ügynökség szerződésében világosan benne van, hogy nem mutatkozhatunk lánnyal egy megadott ideig, úgyhogy... 
- Mi a jó életről beszélsz? Most... most komolyan azt akarod mondani, hogy vége a barátságunknak? Sehun, pisis korunk óta ismerjük egymást, ez egyszerűen... nevetséges! - keltem ki magamból, próbálva valami normális hangnemet megütni, de hát...
- Ne kapd fel a vizet, kérlek! 
- Ne kapjam fel? Mondom én mindjárt, hogy mit kapok fel! A baltát, azt kapom fel és majd jól agyonverlek vele! Mi bajod lett? Me-megfogadtuk egymásnak, hogy mindig barátok leszünk... akkor m-miért?
- Yah, Haneul-ah! Ne sírj, nem szeretem mikor sírsz... 
- Akkor miért? T-talán nem vagyok elég jó, hogy Oh Sehunnal, az EXO egyik tagjával barátkozzak? Ez a probléma? Hogy nem nézek ki elég jól ahhoz, hogy egy idol legjobb barátja legyek!? 
- Nem! Ehhez ennek semmi köze! Csak egyszerűen meg van tiltva a randi.
- Mi nem randizunk, te seggfej! Mi a legjobb barátok vagyunk... testvérek! Ha nem akarnál lerázni, megoldanánk ezt is! Ilyen könnyen feladnád?!
- Hát ez itt a baj, Haneullie. Én nem... én nem így érzek. Szeretlek, Kim Haneul, nagyon is. - rendben, itt egy kis sokkhatás ért, ezért néhány mondat kiesett az emlékezetemből. - Ezért nem lennék képes azt hangoztatni, hogy a barátom vagy, mert nem vagy az. Nem is beszélve arról, hogy féltelek, mert lány vagy, a rajongók pedig féltékeny lányok, tehát én... aish, az a lényeg, hogy szeretlek!
- S-sehun...
- Nagyon vigyázz magadra!  - itt kaptam életem első csókját és itt is csalódtam először.

***

Morogva csuktam be a naplómat, amik ezeket a bejegyzéseket takarták. Volt még rengeteg a kis könyvben, de ezek mellett nem tudtam elmenni, hiszen... a négy dátum emlékeztetett legerősebben arra, hogy mennyire is jók voltunk mi együtt: Oh Sehun és Kim Haneul, a legjobb barátok, tesók örökre. Na persze, annak a seggfejnek a debütálásig tartott az örökre... Megértettem én, hogy  védeni akart, de én tökéletesen meg tudtam védeni magam mindig is. Nem véletlenül üvöltöttem le a fejét, amikor megrángatta a loboncomat az első találkozásunkkor, nem véletlenül szálltam be a verekedésbe, mikor engem próbált menteni. Csak három hónappal voltam nála fiatalabb, nem öt évvel...
Olyan érzés volt akkor, mintha csak ócska kifogásokat keresett volna, hogy az idolkodás mellett ne kelljen még velem is foglalkozni. Később visszagondolva pedig ez a meggyőződésem cáfolódott, mivel eszembe jutott, hogy azt is mondta, szeret...
- Rohadj meg! - fújtattam. - Francért kellett nekem veled kezdeni a reggelemet... ha miattad fogom rosszul végezni a munkámat, megöllek. - sziszegtem az ártatlan kis naplónak, majd magamra kaptam a cipőmet és kiléptem a nyári friss levegőre. Még az utcán is az EXO Lotto című száma üvöltött a tizenéves suhancok telefonjából, némelyik elvetemült még hangszórót is hurcolászott reggel hatkor. Jó, huszonkét évesen a gondolkodásom megegyezett egy vénasszonyéval, de amíg nem jutottam éltető kávéhoz, addig ne is várjanak tőlem semmi kedveset. Túl fáradt voltam. Megint Rajta járt az eszem...

~~~

- Jó reggelt, Haneul sunbae! - integetett az arcomba a kis nővérgyakornok, Soah. Megpróbáltam kierőltetni valami aranyosat magamból, elvégre nem egy tizennégy éves középiskolás tehetett arról, hogy én rosszul keltem.
- Neked is jó reggelt. Mi járatban erre?
- Augusztus elseje óta itt vagyok gyakorlaton, sunbae. - kuncogott. - Nagyon fáradt vagy?
- Eléggé. - sóhajtottam. - Csoda is, hogy még nem kapartam ki a szemed...
- Biztos én vagyok a kedvenced. - nevetett fel, én pedig elmosolyodtam. - De sunbaenim, tényleg... én hozzád kerültem a legközelebb és... amíg a többi nővér elment mellettem, te segítettél nekem betanulni a rám bízott feladatokat. Köszönöm neked, Haneul sunbaenim!
- Mi ez az őszinteség hirtelen? Nem mintha nem értékelném.
- Hát... kérni szeretnék tőled valamit.
- Mi lenne az? - ráncoltam a szemöldököm. Soah szégyenlősen elmosolyodott és a recepció felé nézett, ahol egy vele egykorú fiú álldogálhatott fehér kórházi egyenruhában. Valószínűleg ő is a gyakorlatát töltötte.
- A neve Park Bogum. Lassan két hete beszélek vele, de egyszerűen nem tudom, hogy viselkedjek a közelében... pedig el szokott hívni kávéra is, meg minden...- ebben a pillanatban a fiú mintha megérezte volna, hogy róla beszélünk, hátrafordult és intett egyet. Soah pedig elpirulva kapta arrébb a fejét.
- Szerintem csak add önmagad, mint ahogy mindenkivel teszed. Tetszel neki, hidd el. - simogattam meg a hátát. - Most viszont mennem kell, mert beteglátogatásra indulunk egy óra múlva az orvossal.
- Rendben. És köszönöm, sunbae! - hajolt meg.
Ami azt illeti, tényleg tegnap délután telefonáltak be, hogy valakinek súlyos problémája van a lábával, de csak ma reggel tudtunk kimenni, ugyanis éppen utaztak. Most ki találja ebben a logikát? Ha utaznak, akkor miért nem ott látják el?

Mindenesetre egy elég érdekes környék volt ez. Lépten-nyomon fura figurákkal találkoztunk, akiknek rózsaszín kártya lógott a nyakában. Bosszúságomra viszont annyira rohantak, hogy képtelenség volt kiolvasni.
A hetedik emeletre vitt az utunk egy panellakásba. Volt rajta elektromos kódzár, ahogy elnéztem, egy kis kamera is, meg spéci kaputelefon. Nagyon fontos ember lakhatott itt... A doktor felcsengetett, később pedig egy nagyon mély hang szólt bele.
- Igen?
- Az orvos vagyok, akiért tegnap küldettek. Egy nővér van velem.
- A nővér biztonságos? - kikérem magamnak...
- Nem tudok róla, hogy rohamai lennének, ha idolt lát. - szóval innen fúj a szél.
- Ez esetben azonnal nyitom.
Valóban; néhány másodpercet kellett várni, míg az illető feloldotta az összes kódot meg zárat, ami létezett, majd kitárult a bejárati  ajtó és egy legalább két méteres, manófülű, szélesen vigyorgó, Park Chanyeol nevezetű egyén bukkant fel. Csak ezt ne! Magamban ötször sírva fakadtam, amiért elvállaltam ezt a melót.
- Üdvözlöm önöket. Sajnáljuk, hogy még külön időpontot is kellett megszabni, de már a repülőn ültünk, Kai-sshi pedig amúgy is utál kórházakban lenni, nem hogy még éjjel...
- Nem gond. Merre találom a beteget? - mosolyodott el biztatóan Ahn Doktor, mire a füles rögtön arrébb állt és mutogatni kezdett nekünk, hogy merre kell menni, melyik szobában tartózkodik a Kai nevezetű tag. Mint kiderült, a nappaliban leledzett. Csak Ő ne legyen itthon, mert a végén el találnám törni a nyakát...
Levettük a cipőnket, kezet mostunk és beljebb merészkedtünk.

- Üdvözöljük önöket! - hajolt meg még nyolc ember, mikor beestünk az Istenverte nappaliba. Mindenki itthon van? Éljen a Koreai nemzet! Tekintetemmel rögtön, ösztönösen keresni kezdtem és nem csalódtam; csak nem felismert?
- A nevem Ahn Songjun doktor, a hölgy pedig Kim Haneul, kórházunk egyik nővére. - mi is derékszögbe vágtuk magunkat, de mielőtt elkezdhettük volna, Suho beleszólt.
- Ugye itt maradhatunk? Szeretnénk tudni, mi lesz Jonginnal...
- Természetesen. Haneul kisasszony, kérném a szemüvegem.
- Azonnal! - pattantam és a táskában kezdtem kotorászni. Addig is elfoglaltam magam. Mikor kikerült az okuláré, a doktor úr kezébe nyomtam és folytattam tovább a dolgom. Mint kiderült, enyhe szalagszakadása volt az érintettnek, ezért szépen egy hűtő pakolást, végül egy szoros kötést kanyarítottunk Kai lábára.
Már épp elköszönni készültünk, amikor egy olyan rántást éreztem meg a csuklómon, hogy azt hittem, az egész karom kiszakad tőből.
- Mi a... Sehun!? - még csak meg sem hallotta, csak ráncigált el a döbbent társaságtól. - Eressz már el, hallod? Y-yah! - egy szobába vezetett, gondolom a sajátjába, becsapta az ajtaját, végre elengedett és szembe fordult velem. - Minek hoztál ide?
- Te minek jöttél? - vont vállat. Azt a bunkó eget neki...
- Nem tudom észrevetted-e, de nővér vagyok, kötelességem a betegellátás, észlény!
- Akkor máshogy kérdezem. Miért pont IDE jöttél?
- Hidd el, ha tudtam volna, hogy pont veled futok össze, inkább péknek megyek... amúgy meg mi ez a tajparaszt stílus? Valakire hatással van a sok lóvé? A hírnév esetleg? Mindkettő?
- Nem! - vágta hozzám.
- Érdekes, a tévében valahogy kedvesnek és cukinak tűnsz a magad pösze stílusával. Na, az legalább semmit nem változott...
- Hé! Nem vagyok pö-...Te néztél a tévében? - kerekedtek ki a szemei. Ki tudta ragadni a lényeget, az biztos.
- Egy időben... - bólogattam.
- És azután?
- Leszoktam róla, hogy téged bámuljalak naphosszat. A munka lekötött, a többi meg nem számít.
- Már hogyne számítana! Érdekel... érdekel, mi van veled...
- Hát persze. Nekem meg harminchatos a lábam, szeretem a csemegeuborkát és tudok gyomlálni. Most, hogy ezt megvitattuk, mi lenne, ha őszinte lennél és közölnéd velem, hogy valójában jó ürügy volt ez az idol téma, hogy lekoptass?
- Ez nem igaz. - motyogta. - Sosem akartalak lekoptatni. De mindenkivel történnek dolgok, amik... változtatnak az emberen.
- És? Én is sokat változtam. Kezdve azzal, amikor hajnal háromkor ott hagytál egy csókkal, egy vallomással meg egy búcsúval. Négy évre eltűntél, most meg tolod ide a képed, elrángatsz a felettesemtől, ledöbbented a hyungjaidat és próbálod a magad köcsöggé változott módján beadni, hogy érdekeltelek. Ez aztán a parasztvakítás.
- Akartalak keresni. De... a főnökség nem értette meg, hogy csak barátok voltunk. Amúgy meg igazuk volt, mert én...
- Te mi? - vontam fel a szemöldököm?
- Amikor megcsókoltalak, halálosan komolyan gondoltam. Aztán mikor megszakadt a kapcsolat, szinte megőrültem, mert egy fasznak éreztem magam. Luhan... ő volt az első és egyetlen, aki valamennyire pótolta az általad hagyott űrt. De... aish, utálom ezt a nyálas és nyomorék szöveget. - fintorgott. - Azt próbálom elmondani, hogy nem kerestelek, mert az igazgatóság azt is tudja, mikor megyek vécére. Igazából Lulu kilépése után lettem ennyire bunkó. Mert utánad őt is elvesztettem és akkor értettem meg, te mit érezhettél, amikor leléptem.
- Szép vallomás. - bólintottam elismerően.
- Most komolyan, Haneul? Én itt mondok neked egy komplett prózát, te meg ide szúrsz nagy kegyesen fél mondatot? Ennyi?!
- Mert mit mondjak? Megérdemled!
- Hát kösz...
- Még naplót is vezettem...
- Miről? - lepődött meg, majd óvatosan mellém csoszogott... vagyis tőlem úgy két méterre, mert gondolom félt, hogy meg találom verni.
- Az első találkozásunktól az utolsóig le vannak jegyezve dolgok. Amikor megrángattad a hajam és felajánlottad a kavicsgyűjteményed... amikor verekedtél értem... amikor közölted, hogy megpróbálsz idol lenni... és amikor megtörtént az a csók is. Minden. Mert te mindig az életem része maradsz. Amikor láttam a műsorokban, hogy mennyire boldog voltál, hiszen azt csináltad, amit szeretsz, akkor én is boldog voltam. Megtettél mindent az álmodért. Elérted.
- Haneul-ah. Megint sírsz.
- Nem érdekel. - nevettem fájdalmasan és egy hirtelen ötlettől vezérelve jól pofon csaptam.
- Ezt most...? - szerencsétlen olyan értelmes fejet vágott, miközben fogta az arcát, hogy le kellett volna fényképezni és el kellett volna küldeni egy oldalnak.
- Remélem, tudod, hogy utállak!
- Sajnálom...
- Sokra megyek a sajnálatoddal, hülye gyerek! Hogy roha...- még azt sem hagyta, hogy egy mondatot befejezzek, mert olyan csókot kanyarított le, hogy majdnem összeestem, ha nem tartott volna meg. Még a nyálam is kifolyt. A nyelvem a sokktól leblokkolt, pedig azt a finom ízt, ami szétterjedt bennem, egy percre sem szabadott volna kihagyni. Mikor rájöttem, hogy mit művel, egy darabig vertem a mellkasát, hogy ugyan tűnjön már el a negyven kilométeres körzetemből, de az elmém és a szívem is megadta magát, ezért a nyaka köré fontam a karjaimat és olyan szorosan húztam magamhoz, amennyire csak tudtam. A könnyeim közben úgy folytak, mint egy vízesés, vissza kellett volna fognom őket...
- Szeretlek... szeretlek... szeretlek... - minden egyes ismétlés után apró csókokat adott az arcom különböző pontjaira. - Ígérem neked... hogy nem leszek olyan ökör még egyszer, hogy eltűnök... ígérem!
- Csak nem előjött "Oh Romantikus Sehun"? - kuncogtam, de azért boldogan szívtam be az illatát.
- Ne szokj hozzá. Csak pár nap és visszajövök ÉN.
- Nem is te lennél, ha nem rondítanál bele a pillanatba. - néztem rá csúnyán. - De az a helyzet, hogy így szeretlek...
- Tényleg nagyon sajnálom azt a hülyeséget...
- Csak fogd be és maradj így...
- Meddig?
- Örökké is ölelnél? - motyogtam.
- Téged? Egyértelműen...


2016. augusztus 10., szerda

Let me closer (EXO - Lay)

Sziasztok!:) Következő kérés egy Lay OS-re volt, számomra kicsit szokatlanabb kivitelezéssel, ezért nem igazán tudtam, hogy mit hogyan tegyek><
Remélem, elnyeri a tetszését annak, akinek készítettem!:)
Hwaiting! *3*

***

 
- Boldog szülinapot, Subin-ah! - amint ezt meghallottam, fájdalmas fintorba torzult az arcom. Na nem azért, mert a két legjobb barátnőm felköszöntött hajnali ötkor, hanem azért, mert huszonnyolc éves lettem és nem értem el az életben semmit. Nem ért el a szerelem, nem becsülték meg a munkámat és nem vettek semmibe az emberek, tisztelet a kivételnek. Már fel is adtam az egészet és sodródtam az árral. Egyedül fogok meghalni úgy, hogy semmi hasznára nem voltam az emberiségnek.
Éppen ezért történt, hogy felvettem a műmosolyt az arcomra, elfújtam a gyertyákat és megkóstoltam a lányok által készített gyümölcsös tortát, végül összekészültem és együtt indultunk el a munkahelyünkre, miközben ők csacsogtak a bulimról, én meg gondolkoztam. Minek is tartanak nekem megint bulit? Voltak barátaim bőven, nem arról van itt szó, csak egyszerűen így közel a harminchoz, már nem volt valami érdekes. De hogy is érthették volna meg ezt a lányok? Minah és Iseul, a két legjobb barátnőm még a huszonötöt sem töltötték be, nekik aztán magyarázhatott a Jóisten is.

- Nekem rohannom kell, ma egy fiúbandát öltöztetek, de megint nem mondtak semmit, úgyhogy mehetek bogarászni a hetedikre. - mosolyogtam rájuk ismét, ezúttal picit őszintébben. Azért mégiscsak örültem, hogy gondoltak rám, nem vagyok én robot.
- Tényleg? Kiket? - csillant fel Minah szeme.
- Úgy viselkedsz, mintha te nem itt dolgoznál és nem sminkelnél minden nap idolokat. - forgattam a szemem.
- Jó, de én leginkább a lányokat szoktam megkapni. Múltkor mondjuk a SHINee sunbaenimeket sminkeltem, de ennyi... pedig de örülnék, ha legalább az NCT-s fiúk közelébe kerülnék! - sóhajtott.
- Én pont az ő hajukkal foglalkozom ma. - gondolkodott el Iseul, mire amolyan "Ezzel nem segítesz a lelkiállapotán" pillantással illettem.
Miután sikerült megakadályozni egy féltékenységi rohamot és mindketten elindultak a saját dolgukra, én is megkerestem a beosztásomat a személyzetnek fenntartott helyiségben. Utáltam, hogy azok közé tartoztam, akik sosem tudják előre, hová mennek. Ez azt is jelentette, hogy amolyan kellék stylist voltam, akire nincs állandó szükség.
Kis híján hanyatt vágtam magam, mikor elolvastam "Kang Subin: EXO - Monster fotózás, 8:00 ; EXO - Lucky One fotózás, 9:30. SÜRGŐS!"
Foglalkoztam már a bandával a debütálásuk időszakában, később pedig Kris, Luhan és Tao kilépése után is, nagyjából egy éve. Minden alkalommal köszöntek, ha találkoztunk, sőt, Jongin néha elejtett megjegyzéseket, miszerint "Noona, mikor öltöztetsz minket megint?". Sokszor mosolyogtam is ezeken a dolgokon, de nem igazán vettem komolyan; minden idol udvarias minden alkalmazottal, legyen az takarító vagy menedzser. Jó, ez nem teljesen volt igaz.... Taeyeon és Krystal sunbaenim gyakran elfelejtette, hogy honnan indult, de általában nem foglalkoztam velük.
Egyetlen ember azonban megragadta a figyelmem, amely azóta nem lankadt iránta. Amint tudok, vetek rá egy pillantást, elidőzök a gödröcskéin, a fülén és a száján, a szemein és a kezén, a testén, amit alkalomadtán meg tudtam lesni.

Mielőtt beléptem volna az öltözőbe, vettem magamnak egy kávét és útközben ittam meg tudván, hogy nem lesz könnyű kielégíteni egyszerre a fiúk, az Elnök, a menedzserek és a fotósok ízlését is, de azért elhatároztam, hogy mindenáron próbálkozni fogok, nehogy kivágjanak a cégtől.
Illedelmes kopogást követően vetettem be magam, de senki nem volt bent, tehát kicsit fellélegezhettem és úgy válogathattam a ruhák között, hogy egyetlen árgus szem sem idegesített.
Olyan fél órán át szenvedtem és kilencből még csak nyolc ruhát tettem a fogasra, de az utolsót, AZT a bizonyos darabot nem sikerült összeállítanom, hiába próbálkoztam.
Rövidesen nyílt az ajtó és beléptek rajta a fiúk is, mondanom sem kell, mekkora szívrohamot okozva nekem ezzel.
- Noona! Boldog Szülinapot! - sipította Baekhyun, majd a karjaimba vetette magát, még az sem érdekelte, hogy talpig festékben pompázott, na meg egy szál köntösben.
- Én is örülök, de ne fojts meg, sunbaenim. - nevettem fel, de ezzel épp az ellenkezőjét kaptam és rögvest megéreztem magamon még plusz hét tagot és egy rakás köszöntést. Örök rejtély marad, hogy honnan tudtak erről. A két kimaradó közül az egyik Suho volt, aki az orrnyergét dörzsölve, lehunyt szemmel próbált koncentrálni, a másikuk pedig Lay személyében nyilvánult meg, aki egy enyhe, szomorú mosolyt vetett rám. Menten vörössé vált az arcom, ahogy összeakadt a tekintetünk.

- Nagyon hiányoztál, noona! - mosolygott rám Chen. - Tudod, rajtad kívül eddig senki nem értékelte a poénjaimat. - biggyesztette le az alsó ajkát. Szegény...
- Azért, mert "párszor" túlzásba viszed, ChenChen és ez már trollkodás. - sóhajtott Xiumin, de azért még vidításképp barátian átölelte őt. - Viszont azt már én sem értem, hogy Suho hyung viccein hogy' tudsz nevetni. - csóválta a fejét egy sunyi vigyor kíséretében.
- Yah! - hápogta az említett. - Igenis van humorom, csak ti vagytok lassú felfogásúak!
- Hát persze. - fintorgott Sehun. - Noona azért érti meg, mert idősebb. - na, ez szíven ütött, rögtön le is fagyott a vigyor az arcomról.
- Sehun-ah! - szisszent rá D.O rosszallóan. - Tudod, hogy noona egyáltalán nem-...
- Hagyd csak. - legyintettem. - Igaza van. Lassan harminc éves leszek, megértem a régebbi poénokat.
- De nem úgy értette! - igyekezett menteni a menthetőt Chanyeol, de őt is leintettem.
- Ne magyarázkodj. Inkább öltözzetek! Nem szeretném, ha késnétek és ha így haladunk, akár egy órával is csúszhat a fotózás. - ezzel pedig megöltem a hangulatot.
Nem haragudtam a maknaera egyáltalán. Amióta Luhan kilépett, borzasztó passzban volt néha és velem a legbunkóbb. Biztos rajtam töltötte ki, hisz' a hyungjaival, akik mindig mellette állnak és állandóan együtt dolgoznak, mégsem állhatott le patáliát csapni.

Mindenkinek átadtam a ruhát és égett a pofám, mikor Lay került sorra és neki nem tudtam mit mondani.
- Hát... szóval az a helyzet, hogy... nem igazán találtam neked... ami hozzád illene.
- Nem? - lepődött meg és csodálkozva mért végig. - De miért, Noona?
- Mert... hm... a stílusod kicsit...
- Milyen a stílusom? Nem tetszik?
- De! Nagyon! Úgy értem... igazán különleges stílusod van. Talán ezért nehezebb neked választanom. Mert...
- Igen?
- Mert... azt szeretném... ha rád is a legjobbat adhatnám. Mint a többiekre.
- Nahát, Noona! - derült fel az arca. - Annyira figyelmes vagy! Ezért szeretek veled dolgozni!
- Eh... - kínomban lehajtottam a fejem, az meg pláne nem segített, hogy a háttérben iszonyat nagy volt a visszafojtott röhögés.
- Lay hyung, mi megyünk és megtámadjuk a svédasztalt, míg elkezdődik a fotózás. Szeretnél jönni? - vihogta Baekhyun, mire az említett hátranézett és rájuk mosolygott.
- Köszönöm, srácok, de inkább csórjatok el nekem valamit. Még megvárom Noonát és segítek neki válogatni, aztán megyek én is.
- Ahogy érzed. - kacsitott Xiumin, majd a fülénél fogva rángatni kezdte kifelé a kíváncsiskodó Chent.

Ketten maradtunk és mintha minden megváltozott volna a légtérben.
- Szóval? Akkor keresünk nekem valami tökéletes szerkót? - indult meg az említett göncök felé és közben ledobta a köntösét valamerre. Volt egy olyan érzésem, hogy ezzel szándékosan idegesített. De hát Lay nem olyan!
Nagy levegőket véve közelebb araszoltam és próbáltam ignorálni a meztelen felsőtestet mellettem, a formás hátat, a tökéletes kockákat, a feszes mellizmokat és az ezeket birtokló személyt.

Na, hát ő nem úgy gondolta.

Amint hátat fordítottam neki, mellkasa már rögtön nekem ütközött, majd ajkai a nyakamra vándoroltak.
- Mi a...
- Annyira átlátszó a viselkedésed, Noona. - lehelte a fülembe. - De főként izgató.
- H-hogy mi?
- Süt rólad a szexuális frusztráltság és érzem rajtad, hogy már ennyitől nedves vagy.
- Jézusom! - kerekedtek ki a szemeim és ellöktem magamtól. - Mi a francot képzelsz?
- Csak kimondom az igazat. Ne mondd, hogy nem akarsz tőlem semmit! - hová lett az a kis bárgyú gyerek, akit itt hagytak a társai? Akit megismertem? Akibe beleszerettem? Az előbb még magáról sem tudott! Nem mintha ez a mostani énje nem tetszett volna... - Noona...
- M-mi van? - rezzentem össze. Újból közeledni kezdett, ezúttal a falnak préselve és ajkaimra hajolva, minden egyes szót gondosan pihegve.
- Nagyon szeretnélek megkóstolni.
- Fejezd már be... mit szívtál?
- Az illatodat, de tökéletesen elbódít. - kuncogta.
- Ez nem helyes. - ráztam a fejem.
- Na és miért nem? - vonta fel a szemöldökét kihívóan.
- Először is mert... mert én az öltöztetőd vagyok. Másrészt mert... mert majdnem négy év van köztünk az én javamra és kizártnak tartom, hogy a te fantáziádat egy harminc éves nő izgatja fel... egy menetre pedig nem fogok veled elmenni.
- Először is... ennél hülyébb kifogást sosem találhattál volna. Más idolok is járnak egyszerű személyekkel, sőt, sok a meleg is. Ott van Baek és Chanyeol hyung... csak három és fél év van köztünk, te meg huszonnyolc éves vagy, nem harminc. És nem egy menetet akarok.
- Részletkérdés, hogy hány menetet akarsz... nem szoktam-...
- Tudom, hogy nem szoktál. Kedvellek téged, Subin noona. Nagyon kedvellek. Miért nem akarsz engem közelebb engedni magadhoz?
- De...
- Engedj közelebb. - azzal mintha csak megpecsételni akarná a kérését, lágyan csókolni kezdett. Jézusom, azok a puha, vastag ajkak... Nem volt durva, óvatosan ismerkedett a nyelve az enyémmel, tenyerei a hátamat tartották meg, nehogy összeessek. Nem is tudom, meddig feledkezhettünk bele egymásba, de azt vettem észre, hogy a lábaim már a dereka körül vannak, én pedig az ő hajában turkálok.
Zihálva váltunk el, egymás szemébe nézve; az övében boldog csillogást láttam, viszont volt egy olyan érzésem, hogy a sajátom sem volt éppen fénytelen.
- Szóval ez azt jelenti, hogy randizol velem?
- Te-tessék?
- Ugye elhívhatlak vacsorázni? Vagy sétálni, vagy mondjuk... csak... a... parkba? - egyre bizonytalanabb lett, ahogy az arcomat nézte. - Nézd, én nem szeretnék csak szexet. Tudom, hogy egy nőnek nem esik túl jól, ha a barátja fiatalabb nála, de... egyszer én is leszek huszonnyolc, az pedig csak három és fél év. Szóval nem nagy ügy. Szerintem mindenhogy csodaszép vagy.
- Yixing...
- Igen?
- Tudod, én erre várok egy ideje. - mosolyogtam kínosan.
- Mióta? - pislogott.
- Hát úgy... egy-két éve. Úgyhogy... elmennék veled. Akárhova.
- Noona? Most tényleg?
- Hm. - bólogattam. Yixing pillanatok alatt olyan gyerekes viselkedésbe csapott át, hogy még én is néztem. Ölelgetett és puszilgatta az arcomat, megpörgetett a levegőben és folyamatosan azt motyogta a fülembe, hogy mennyire szerencsésnek érzi magát.


A fotózáson mindenki remekül szerepelt, de a fotós valamiért Lay munkáját dicsérte meg a legjobban, amiért a többi tagtól gyanakvó, perverz pillantásokat kaptam, Chanyeol még vigyorogva meg is veregette a vállam, mikor hazafelé indultak.
Természetesen újdonsült udvarlóm nem bírta ki, hogy ne egy elnyújtott csókkal köszönjön el, de nem is bántam.
Mikor hazaértem, szinte visítottam a boldogságtól és le sem lehetett volna lőni.
Reggel egy SMS várt a telefonomon.

"Engedj magadhoz, közelebb Noona, el ne felejtsd :)
Remélem, számíthatok rád ma egy randin!^^
L"



2016. augusztus 4., csütörtök

Clown (EXO - Chen)

Sziasztok!:) 
Ismét egy kérésre készült One Shottal jöttem, és nagyon remélem, hogy
elnyeri a tetszését annak, akinek íródott, na meg természetesen az összes olvasómnak. :)
Köszönöm szépen, hogy megkértél rá! :)
Hwaiting! *3*

***

Az idő egyszerűen tökéletesen napos volt, az ég mesébe illően kék, egyetlen felhő sem takarta el a júliusi égboltot. Ideálisnak tűnt arra, hogy azt tegyem, amiért Jejura jöttünk a barátaimmal; sütkérezhettem ameddig jónak láttam anélkül, hogy bárki megszabott volna nekem bármit is.

Szerencsésnek mondhattam magam mindig, hiszen sosem volt szükségem naptejre, napolajra vagy olyan kenceficékre, amelyek az égés ellen lettek kitalálva. Az én bőröm természetesen barnult le nyaranta, és bár a koreai lányoknál szinte elvárásként működött, hogy Hófehérkének képzeljék magukat, én imádtam, ha színt kapok.
- Biztos ne kenjelek le? - hallottam meg legjobb barátnőm aggódó hangját, mire hason fekvésből ülésbe tornáztam magam, feltoltam a fejemre a napszemüveget és kedvesen rámosolyogtam az ernyőjét szorongató lányra.
- Nem kell, ne aggódj miattam. De ha fura égett szagot érzek, majd szólok. - viccelődtem.
- Tudom, hogy nem égsz le. - mosolygott vissza. - Csak a biztonság kedvéért. Egyébként nem értem, miért nem szereted a fehér bőröd. Mások meghalnának, ha ilyen gyönyörűek lennének. - foglalt helyet mellettem, én pedig jól kiröhögtem. - Most mi van?
- Te beszélsz gyönyörűségről, Kang Minah? Úgy nézel ki, mint aki a kifutóra született. - löktem meg viccelődve, mire ő elpirult. Ezt szerettem én ebben a lányban. Hiába volt meg mindene, hiába fordultak meg utána az egyetem legsármosabb fiúi, ő szerény maradt és hűséges a párjához. Bár mellesleg megjegyezném, hogy néha nem is értettem, hogy jöhettek ezek össze. - Apropó, hol hagytad a másik feledet? - néztem körbe. Nem létezik, hogy az a hülye szem elől tévessze a "Hercegnőjét".
- Ki? Ó, hogy Chanyeolra  gondolsz?
- Lehetne másra? - ők ketten teljesen ellentétesek voltak. Minah imádott tanulni, hogy a szülei büszkék legyenek rá. Sosem járt el bulizni, nélkülem meg pláne, szerette a könyvek világába temetni magát. Ez mondjuk nem azt jelentette, hogy unalmas volt. Chanyeol viszont... Minah nélkül sehogy nem rugdosták volna át a tavalyi vizsgákon - megjegyzem, a mostaniakon se -, mindig szívatta az embereket és oda volt az ivászatért. Talán ezért passzoltak egymáshoz ennyire. Egyébként a colos az életét is odaadta volna, hogy barátnőm boldog legyen. Néha irigykedtem is a kapcsolatukra.
- Nocsak, kiket látnak szemeim! - apropó, ha már szívatásnál tartunk...
- Tűnj innen, Chen, nem vagyunk rád kíváncsiak. Én biztos nem. - vetettem oda. Utáltam ezt a gyereket.
- Most miért vagy ilyen gonosz? - biggyesztette le ajkait gyerekesen, viszont a hangjából ki lehetett venni azt a tipikus gúnyt. Naná, hogy nem gondolta komolyan.

Amikor bekerültünk az egyetemre, kialakult egy baráti körünk. Minah, Chanyeol, Yixing, Joonmyun, én, és Jongdae. Utóbbi sokszor megfogta a pillantásom, hiszen rendkívül dekoratív látvány volt, de napok alatt terjedt el róla az is, hogy életében nem járt még nővel két hónapnál tovább, na meg hogy egy troll. Akkor került fel a feketelistámra, mikor a második héten lealázott a folyosón.

***FLASBACK***

Éppen sétáltam az ebédlő felé, hogy csatlakozzak a többiekhez, de előtte muszáj volt bepakolnom a könyveimet a szekrényembe, mert túl sok volt. 
Semmit sem sejtve pörgettem be a lakaton a háromjegyű kódot, majd kinyitottam a kis ajtót. Abban a pillanatban robbant az arcomba egy nyálkás állagú, büdös valami, és ahogy utólag megállapítottam, rikítóan zöld is. Olyan röhögés szerintem még sosem rázta meg az iskolát, mint amit akkor én, ott kaptam.
És mit ad a Jóisten, a tömegből Jongdae volt a leghangosabb... és a legközelebbi.
- Istenem, Soora-yah, tükörbe kéne nézned! - visított, miközben a könnyeit törölgette.
- Mi a francért nem lehet normálisnak lenned? - üvöltöttem rá, igyekezve visszatartani a könnyeimet és valamennyire lehalászni magamról a taknyot, hogy a méltóságom töredéke még megmaradjon.
- Ugyan, ez csak egy kis szívatás, ne vedd magadra! - mosolygott, de rohadtul nem olvadtam a padlóra tőle. Inkább kivertem volna azt a tökéletes fogsorát, hátha lenyeli keresztbe az egészet.
- Kim Jongdae! Szerinted bárkinek ebből az iskolából vicces, ha megalázod és röhögnek rajta?! Annyira gyerekes vagy!
- Chanyeolnak is mondhatnád! - fagyott le a görbület az arcáról.
- De most éppen te aláztál le, nem Chanyeol, úgyhogy ne terelj! Miért... miért nem tudsz normális lenni? Ja, ahhoz agy is kell? Én kérek elnézést!
- Istenem, hogy te milyen rohadtul unalmas vagy! - vágta hozzám és elviharzott. Na nehogy már ő legyen a sértett, az Isten verje bele!
Attól a naptól fogva utáltuk egymást. Ő szeretett beszólni, mikor tanulás miatt nem mentem el velük valahova, én meg szerettem feleselni, miszerint nem érthetik ezt a hozzá hasonló üresfejűek.

***FLASHBACK END***

- Te is tudod, hogy semmi kedvem nincs a képedet bámulni. - morogtam az orrom alatt.
- Ó, ez kölcsönös. - vont vállat és csak azért is leült Minah mellé, kedvesen rámosolyogva. - Egyébként Chanyeol indult bevásárolni és Yixingék kértek pár dolgot. Gondoltam rákérdezek, hogy kell-e nektek is valami.
- Nahát, annyira figyelmes! - lelkesedett barátnőm. Ugyan... Őt csak azért nem szívatták eddig, mert hiába rendelkezett hasonló troll-ösztönökkel Yoda is, ha a barátnőjét érné valami dolog, letépné Chen önelégült fejét. - Csak egy kólát kérek szépen.
- Meglesz. - bólintott a férfi. - Soora?
- Neki egy narancslevet. - segített ki Minah.
- Okés! - pattant fel a gyökér, de mielőtt elment volna, azért nem bírta ki szó nélkül. Ő sosem bírja szó nélkül, hogy pontos legyek. - Mi lenne, ha néha nem úgy kezelnél, mint egy hulladékot? Unalmas vagy.
- Na jó, ebből elegem van. Fordulj fel! -  magamra tekertem a törölközőmet, visszacsúsztattam a napszemüveget a szemeimre, végül felvettem a pólómat és a sortomat. - Megvárlak titeket a hotelban.
- De Soora... ugye este lejössz a tűzhöz? Izé... Channie megígérte, hogy gyújt egy nagy tüzet és sütögetünk.
- Ne aggódj, megyek. - mosolyogtam Minahra. - De még te is visszatérsz  a szobánkba öltözni, nem?
- De. Tényleg. - bólintott. - Ne idegesítsd fel magad. Szerintem Dae igazából bír téged.
- Most komolyan azt hitted, azért nem akarok itt lenni mert nem kedvel? Az aztán engem nagyon szíven ütött. - prüszköltem a nevetéstől. - Csak irritál a jelenléte. Na, de én indulok.

~~~

Este hét körül járhatott az idő, így barátnőmmel  készülődtünk Park Chanyeol hatalmas ötletének megvalósítására. Már a hajunk is megszáradt, szépítkezés közben pedig hülyeségekről beszélgettünk.
- ... és akkor ránk nyitott anyám! El sem tudod képzelni, milyen rohadt kínos volt...
- Aish, ti ketten. - csóváltam a fejem, de egyébként le sem tudtam vakarni a fejemről azt a vigyort. Közben magamra kaptam a ruhámat, de nem vittem túlzásba; a rövidgatyám meg egy fekete póló volt rajtam egy szandállal. A hajamat kontyba fogtam, a szemeimet kihúztam tussal és el is készültem. - Viszont van pár ötletem, hogyan dobhatnátok fel, ha érted mire gondolok.
- Nagyon pedofil fejet meresztesz. - szegény kikerekedett szemekkel hátrált előlem, de csak a röhögésemet érte el vele. - Nem vicces, tényleg ijesztő! - ebben a pillanatban nyílt az ajtó és egy kétségbeesett Joonmyun rontott be.
- Nem láttátok Jongdaet?
- Mi?
- Hát szóval... lent voltunk Yixinggel kettesben... aztán egyszer csak azt vettük észre, hogy Chanyeol rohan és üvöltözik, hogy nincs meg Chen. Mi is hívtuk, nem veszi fel... aggódunk érte.
- Nem láttuk, de mindjárt csatlakozunk a kereséshez. - rázta a fejét Minah, így a férfi egy aggódó sóhaj és egy biccentés kíséretében kiment.
- Tud magára vigyázni, ha ilyen hülye...
- Az Istenit neki, Soora! Tudom, hogy nem kedveled, de legyen már benned egy kis megértés! - förmedt rám barátnőm, ez pedig még engem is meglepett.
- Komolyan, miért védi őt mindenki? - dühösen indultam meg kifelé a lakosztályunkból.
- Most meg hova az ördögbe mész?
- Megkeresni azt a szemetet! és ha megtalálom, körbetekerem a beleit rajta! - azzal becsaptam magam után az ajtót. - Ha kiderül, hogy csak egy egzotikus kajáldánál zabálsz, megöllek...

Azonban tényleg sehol nem volt. Felszívódott, én pedig komolyan kezdtem azt hinni, hogy az én hibám. Végül is csak bele kellett gondolni... több mint egy éve ismertem és ez idő alatt mindig a rosszabb stílust kapta tőlem, míg a többiekkel soha nem beszéltem rondán. Úgy bántam vele, mintha.. egy "hulladék" lett volna.

Időközben korom sötét lett, engem meg mindenki felhívott, hogy talán abba kéne hagyni a keresést, majd holnap a rendőrséget is bevonjuk, de hajthatatlan voltam. Nem csesz ki velem az az idióta...
Tudtam, hogy szerette a sziklás helyeket, ezért arra is elnéztem.
- Yah, Kim Paraszt Jongdae! - üvöltöztem, de a reményt kezdtem elveszíteni. Annyira idegbeteg voltam már, hogy észre sem vettem, mennyire nem biztonságos ez a szikla, így csúsztam egy hatalmasat. Éppen hogy csak megnyikkantam, mikor egy kéz a derekamnál megtartott és sietve a mellkasához rántott. Éreztem a pólóján keresztül, ahogy hevesen vert a szíve.
- Mi a francért nem tudsz vigyázni magadra... - zihálta. - Kis híján meghaltál, Soora!
- J-jongdae? - pislogtam. Ahogy jött az ijedtség, úgy jött a harag is. Kirántottam magam az öleléséből és olyan pofont kevertem le neki, hogy egy pillanatra attól féltem, még leesik a szikláról. - Tudod te, mennyire aggódtunk?!
- Aggódtatok? Ti? Na ne röhögtess. Maximum ŐK aggódtak, te egyáltalán nem. Csak bűntudatod lett volna, ha elpatkolok itt. - húzta az ajkait gúnyos mosolyra. - Egyébként nem tudom, mire veritek magatokat, amikor csak gondolkozni jöttem el. Itt minden sokkal nyugodtabb...
- Nagyszerű. Joonmyun már hívni akarta a rendőrséget, erre kiderül, hogy Kim Jongdae éppen az élet értelmeit kutatja a naplementében. Gratulálok! - szavaim nyomatékosítása végett még egy gyér tapssal is megjutalmaztam, ő pedig egyre dühösebb fejet vágott.
- Mit tudsz te?! Ha? Egyáltalán van róla fogalmad, hogy mit tettél?
- Én? - böktem a mellkasomra zavartan. - Mégis mit tettem volna?
- Büntetsz egy olyan dolog miatt, amit két éve csináltam és még csak esélyt sem adsz rá, hogy elmondhassam, mennyire bánom! Sosem adtál egyetlen esélyt sem. - morogta. Itt verjenek agyon, de én esküszöm, hogy most láttam őt először komolynak...
- Miért kellett volna? - vontam fel a szemöldököm. - Chen, te úgy viselkedsz, mint egy...
- Idióta? Gyerek? Hülye?
- Bohócot akartam mondani, de ez a kettő is lehet a szinonimája, ha úgy vesszük. - gondolkoztam és kezdtem egyre viccesebbnek érezni ezt az egészet.
- Na ne szórakozz velem! Szerintem kurvára nem vicces! - csuklómnál fogva húzott közelebb magához, és úgy sziszegett az arcomba.
- Nocsak, már nem tetszik, ha veled csesznek ki? Milyen érdekes pszichológiai megfigyelés...
- Pontosítok. TŐLED nem vagyok hajlandó elviselni! - egyre közelebb volt, sértette azt a bizonyos komfort zónát...
- Mégis miért nem? - forgattam a szemeim.
- Jól figyelj, mert egyszer mondom el. Kim Jongdae nem nyálaskodik. - csak nem...? Chen közelebb hajolt a fülemhez, így én is ezt tettem, de ahelyett, hogy belesúgott volna valamit, egészen mást csinált. Amint megéreztem az enyhe fájdalmat, kikerekedtek a szemeim és elhátráltam tőle.
- Te megharaptál!
- De utána akartam elmondani, hogy szeretlek! - védekezett gyorsan, az én kezem pedig megállt a levegőben. Normális ez?
- M-mit mondtál?
- Én szóltam! Nem ismétlek!
- Mondd ki!
- Nem!
- De kimondod!
- Nem! És itt lezárom! - azzal megfogta a derekamat és olyan hevesen csókolt meg, hogy tátva maradt a szám, így nyelve is tök kényelmesen átvehette az uralmat. Kis fáziskéséssel viszonoztam csak a tettét, karjaimat a nyaka köré fontam, mellkasomat pedig szorosan préseltem az övének, közben még a hajába is beletúrtam, hogy minél közelebb érezhessem magamhoz.
Sajnos a levegő teljes hiánya vetett ennek véget. Zihálva fúrtam a fejemet íves nyakhajlatába, beszívtam a sós tengeri levegővel vegyült férfias illatát és ráadásképpen még egy gyengéd és ártatlan puszit is hintettem az adott felületre, amelybe Chen beleremegett.

Kicsit megzavarodtam. Most akkor tényleg igazat mondott? Hiszen olyan nagyon vert a szíve, biztos nem lenne képes egy ilyen szívatásra.
- Szeretlek... megint kimondtam, most örülsz? - motyogta hajamba, mire felemeltem a fejem, hogy az arcát is láthassam, már amennyire sötétben lehetett. A szemei csillogását és a felkunkorodó cicaszáját tökéletesen kivettem.
- Honnan tudjam, hogy nem csak trollkodsz? - hunyorítottam. - Emlékeztetnélek, hogy azt mondtad, unalmas vagyok...
- Tudom, hogy nem vagy az. Csak velem. - kuncogott, újabb puszit nyomva ezúttal az arcomra.
- Bocsi...
- Nem ügy. De most már nem engedlek el. - hajolt a fülemhez. - Soha nem engedlek el.
- Ki mondta, hogy veled akarok lenni? - húztam az agyát tovább. Kicsit lazított a szorításán és értetlenül meredt rám, így folytattam kicsit. - Mégis ki akarna egy olyannal járni, aki semmit nem vesz komolyan, még egy nő szívét sem? - végül egy nagyot sóhajtottam. - Az a baj, hogy én akarnék.
- Nem bánod meg. Ígérem, Soora-yah. Nem foglak bántani.
- Ajánlom is, mert letépem a bohócsapkád bojtjait és ledugom a torkodon. - bújtam hozzá "kedvesen".
- Honnan tudtad, hogy van olyan sapkám?
- Fogd már be, Chen...


2016. július 31., vasárnap

Hello baby (EXO - Chanyeol)

Sziasztok!:) Ismételten érkezett egy kérés, hogy Chanyeol főszereplésével OS-t készítsek Byun Seolhee számára!:)
Remélem, elnyeri a tetszését és nem fog csalódni!:)
Hwaiting! *3*


2016. Június 19.

- Komolyan nem hiszem el... - meredtem a szőnyeget beborító plüsseimre és az azok között boldogan szórakozó négy hónapos kisfiúra, aki még csak fel sem tudta fogni, hogy a szülei csak úgy kidobták egy random ház elé. Még csak abban sem lehettek biztosak, hogy az itt lakók nem küldik el árvaházba, vagy nem bántják. Felháborító...

A ház, amire a két felelőtlen szülőnek esett a választása, a miénk volt.
Na már most, eredetileg öten laktunk itt; én, a bátyám Baekhyun, illetve a barátaink Lay, Chen és Chanyeol.
Mikor a baba "megérkezett hozzánk", éppen ketten voltunk Chanyeollal, ugyanis Baekhyun nyaralni ment a barátnőjével, Lay meg Chen pedig romantikázni. Utóbbiakkal éppen Skype-on vettük fel a kapcsolatot egy kis tanács reményében.
- Most mit csináljunk? - pislogott a colos hátra, ellenőrizve a csöppséget.
- Ajándékozzátok el. - vágta rá Lay, mire mindannyian csak meredtünk rá. Azért mégsem egy kutyáról van szó... végül Jongdae kezdett először röhögni rajta. - Most mi az? Rosszat mondtam?
- Édes, az az örökbe adás. - kuncogott. Igaz is. Yixing kínaiként elég nehezen találta a megfelelő szavakat, ezen már mi is jót derültünk. - Szerintem néhány napig maradjon, ne adjátok be sehova. Amíg a gyámügy nem talál neki szülőket, ne nehezítsétek meg a kicsi életét.
- De hát... én mentem volna Jejura... - motyogta Chanyeol letörten.
- Én pedig Daeguba nyári melózni. Viszont néhány napot kibírunk. - jegyeztem meg óvatosan, mire a lakótársam frusztráltan megborzolta a haját, végül megint a babát kezdte vizslatni.
- Akkor ezt megbeszéltük. Gondoskodjatok a gyerekről, és ezt nem viccből mondom. A bátyámék babájára mi vigyáztunk Layjel, szereztünk egy kis rutint.
- És mit kell adni egy ilyen apróságnak? - kérdeztem.
- Mindig figyeljetek rá, hogy elég langyos-e a tej. Ha cseppentesz a csuklódra egy kicsit, akkor tudni fogod, hogy mikor jó. Mondjuk ebből tápszerezés lesz. Ha sír és nem hagyja abba, ellenőrizzétek a pelust. Sose hagyjátok egyedül! Levelet sem hagytak a szülei?
- De igen. - lengettem meg a papírfecnit. - Azt írja "Vigyázzanak Junsura. Csak négy hónapos. Köszönjük!" Bőbeszédű szülő lehetett. - morogtam. - Itt hagyta egy kosárban. Előszedtem neki a plüsseimet, azokkal szórakozik. Mikor jöttök haza? Lehet, könnyebb lenne veletek.
- Ne haragudjatok srácok, de alig néhány napja érkeztünk. Legalább három hétig innen nem megyünk sehová, meg amúgy is ki van fizetve az egész. - sóhajtott Lay, de azért mosolygott ránk egyet. - Nekem otthon maradt a kedvenc birkás plüssöm, odaadhatjátok Junsunak. Kiskoromban imádtam azzal aludni!
- Nekem is ott a Pororo gyűjteményem, csak mindet évad szerint pakoljátok vissza a polcomra! Szeretem a gyűjteményem! - kapcsolódott be Chen lelkesedve. - Csak óvatosan!

2016. Június 21.

- Oké, Dae reggel írt egy listát SMS-ben, hogy miket kell venni. Lefotóztam. - lengettem meg Chanyeol előtt a mobilomat, de szegény még alig ébredt fel. - Yah! Ez fontos! Nem hanyagolhatjuk a babát, ki tudja, meddig marad nálunk...
- De még csak hajnali kilenc van... nyáron én ilyenkor még alszom... - morogta.
- Hát most felöltözöl, adunk valamit a gyerekre, kocsiba pattanunk és elhúzunk bevásárolni! - förmedtem rá.

~~~

- Tehát akkor sorolom. Éjszakai és nappali pelenka, nagy kiszerelés és lehetőleg Libero. Tápszer, olyat válasszunk, ami érzékeny babáknak is megfelel, mert nem tudjuk, hogy mi jó Junsunak. Hintőpor, szintén allergén anyagoktól mentes, extrán lágy. Aztán mi van még itt... - dünnyögtem, miközben sorra pakoltunk a kosárba. Vagyis én pakoltam, mert Chanyeol a babát cipelte. Mondjuk jót szórakoztak ezek ketten. - Chan...
- Hm?
- Hol vannak a baba-... mi ez? Ja, püré! Azt írja Jongdae, hogy kell sütőtökös, azt szeretik. Meg spenótos és barackos. Meg azt is mondta, hogy szeretik, ha reszelt almát keverünk nekik háztartási keksszel. Ó, és a krémek! Babapopsikenőcs, törlőkendő, vatta, kamilla-...
- Nem vagy te egy kicsit túlpörögve?
- Miért lennék? - nevetgéltem szórakozottan, még mindig a listát böngészve. Kis híján neki is rontottam valakinek, ezért Yoda mögém lépett és elvette a telefonom.
- Majd én olvasom. Egyébként csak azért, mert egyből mindent meg akarsz szerezni, pedig a felét ráérnénk holnap is.
- De azonnal kell a babának! - toppantottam.
- Ha te mondod... na gyere, Junsu-yah. Megyünk, és nézünk neked babafigyelőt. - mosolyodott el, és azzal a lendülettel elindult.

2016. július 13.

- Chanyeol, nem tudok egyszerre öt helyre figyelni! - ordítottam, de semmi nem úgy jött össze, ahogy én akartam. Alig három hete neveltünk közösen babát, de egyre jobban megutáltuk egymást, csak veszekedtünk, Junsu folyton sír, és ezért álmosak és nyűgösek is vagyunk. Reggel még szegény bátyám fejét is leordítottam, a másik kettőről nem is beszélve.
- És szerinted én?! - dörrent rám. - Nem zavar, hogy még mindig mosogatok?!
- Én meg pelenkázok és takarítok egyben! Szerintem ott tudod hagyni a mosogatást, hogy levidd a szemetet!
- De a szemét ráér, a kurva életbe is! - nagy csattanást hallottam, a baba pedig hangosan sírni kezdett.
- Az Isten verje beléd, Park Chanyeol! - éppen sikerült befejeznem a pelenkázást, így Junsut felkapva a konyhába rohantam, ahol a dühös férfit pillantottam meg, összetört tányérok között, véres kézzel.
- Ez is a te kibaszott hibád! - emelte tovább hangot.
- Ordít a gyerek, nem veszed észre? Miért nem figyelsz legalább rá? - az én szemeim is könnyesek lettek. Szinte legjobb barátokból olyanok lettünk, mint egy válófélben lévő házaspár...
- Ne üvöltsek? - hitetlenkedett. - Amióta itt a nyakamon a gyerek, nem mehetek randizni, nem bulizok, nem mehettem el nyaralni, és olyan fáradt vagyok, hogy állva aludnék! Ingáztam Busan és Gangnam között, mert anyáméktól hordtam ide a régi babacuccaimat, hogy ne kelljen mindent feleslegesen megvenni, aztán összeszereltem a sok szart, aztán a te kurva házimunkáiddal is foglalkozom, hát meg a lófaszt!
- És én? Én mit mondjak? - letettem Junsut az etetőszékbe, majd csípőre tett kézzel meredtem Chanyeol szemeibe. - Főzök, mosok, takarítok, amíg te elmész vásárolni vagy a szüleidhez, hogy segíts a babának, addig vigyázok rá! Tápszert keverek, sőt, én vittem el bejelenteni a gyámügyhöz! Arról nem tehetek, hogy még mindig nem találtak Junsunak szülőket! Egyébként meg három hete vagyunk vele, nem hónapok óta! Úgy viselkedsz, mintha életed végéig neked kéne nevelned!
- Nekem már ez is sok! - borzolt a hajába. - Nézd, én nem készültem fel a gyerekre. Csak... legyen végre valaki, aki elviszi a kicsit és menjen minden úgy, mint régen. - azzal fogta magát és beviharzott a fürdőbe. Ezek szerint... csak én szerettem meg? Csak én érzem úgy magam, mint egy anya? Esküszöm az égre, hogy amennyit szenvedni kell ezzel a csöppséggel, én annál jobban élvezem. Mert hiába fáradok, azért jó is ez az egész. Nem beszélve arról, hogy Chanyeol tökéletes apa lenne. Számomra az lenne... tökéletes férfi...


2016. Július 14.


Még csak hajnalodott, de nem bírtam tovább aludni, kipattantak a szemeim. Junsu az ágyában aludt, a babafigyelőt pedig beállítottuk, hogy ha sírna, mindenképp ugorhassunk. Én kint ültem az erkélyen egy bögre teával és a csillagokat bámultam. Chanyeol tényleg tökéletes apajelölt lenne sőt, minden megvan benne, amitől én boldog lennék. Kizárt, hogy nem érzett semmit a baba iránt.
- Kopp-kopp. - hallottam meg gondolataim tárgyának hangját, mire megfordultam és elmosolyodtam. Ott állt az ajtóban egy köntösben és a macis mamuszában, szemét dörzsölve.
- Fent vagy? - érdeklődtem suttogva.
- Úgy tűnik, nem csak nálad jött be Junsu sírása. Mindig felkelek korán, mert tudat alatt hallom.
- Hm. - motyogtam.
- Seolhee...
- Igen?
- Tudod, sajnálom a veszekedéseket. A frusztráció... - sóhajtott.
- Igen, tudom. De én szeretem ezt, Chanyeol. Van valami az életemben, ami jó. Ami egyszerűen színessé varázsolja a napjaimat. És az Junsu.
- De meg kell értened, hogy jobb lesz nekünk, ha ő egy szerető családhoz kerül. Mi szeptemberben visszamegyünk az egyetemre, nem lesz idő...
- Te tényleg nem szereted a babát? - néztem a szemébe könnyeimmel küszködve, mire ő magához húzott. A szívem felgyorsult és levegőt is alig kaptam.
- De. Kedvelem a kisfiút. És... te piszok jó anya vagy, Seolhee.
- Te-tessék?
- Figyeltelek Néha... rajtad maradt a szemem. Nagyon édesek vagytok a babával.
- Te sem panaszkodhatsz. Rájöttem már, hogy az egyetemen miért tart mindenki téged a potenciális apajelöltnek. - kuncogtam halkan, amit ő is viszonzott. Felemeltem a fejem mellkasáról és újra felvettem a szemkontaktust. Kezdtem zavarba jönni... - Amúgy hogy van a kezed? - vetettem aggódó pillantást az említett testrészére.
- Egész jól. Kicsit mélyebben vágta meg az a pohár, mint gondoltam, de nem kell amputálni és rögtön az orvoshoz rohanni vele, úgyhogy ne nézz így rám. - kuncogott, de ez a vidámság olyan gyorsan fagyott le az arcáról, ahogy jött. - Borzasztóan viselkedünk egymással. A tegnapi volt a legdurvább veszekedésünk. Nem mehet így tovább, mert... Seolhee, túlságosan szeretlek ahhoz, hogy elveszítselek... - szavai hatására elpirult és rögtön elkapta a fejét, én pedig teljesen lemeredtem.
- Mit mondtál? - nyögtem.
- Szeretlek, Seolhee-yah. És ezt halál komolyan. Olyan tökéletesen bánsz a babával, akaratlanul is csak rád gondolok és arra... hogy lehetne közös jövőnk. Kettőnknek.
- Chanyeol...
- Sajnálom... miket is beszélek, én csak...
- Én is szeretlek. - szakítottam félbe, mielőtt még hosszúra nyúló monológba kezdett volna a a helyes érzelmekről, mert ismertem már ahhoz, hogy tudjam, mikor csinálja ezt. És ahhoz is ismertem, hogy rájöjjek, mennyire őszintén gondolta, amit kimondott nekem. Megilletődve nézett rám, de szinte azonnal felvette a macsó félmosolyát és derekamnál fogva magához húzott. Nem is vettem észre, hogy időközben már egymással szemben álltunk...
Csókja lágy és forró volt, úgy ízlelgette a párnáimat, majd nyelvemet, mintha a legédesebb süteményt kóstolta volna. Az ajkainak íze semmihez sem volt fogható, talán úgy írnám le, mint az istenek ambróziája... tökéletes volt. Akartam Őt, mindennél jobban, és ezt az érzést senki nem tudta volna elvenni tőlem. Ez nem csak egy pillanatnyi rózsaszín felhő volt, biztosan állíthattam. Egy gyerek nevelése több dologra megtanít két embert, mint azt bárki is gondolná. Még ha csak az eddigi két hetet nézzük is. Próbára tette a türelmünket, a lelkünket, a kitartásunkat, végül összehozott minket. Engem arra tanított meg a Junsuról való gondoskodás, hogy hogyan figyeljek a legapróbb dolgokra, hogyan tanuljak meg becsülni, szeretni és őszintén viselkedni. Hogyan legyek jó társ és... jó anya.

2016. Július 15.

Kicsivel harmonikusabb lett a kapcsolatom Chanyeollal. Sőt... olyan szerelmesek voltunk egymásba, hogy mindenről megfeledkeztünk, nem érdekelt minket a fáradtság, hogy fel kell kelnünk Junsu miatt, nem érdekelt, hogy kinek hány dologra kell odafigyelni egyszerre.
Na meg felnőtt emberek voltunk, éppen ezért khm... a szexuális élet és a kielégültség megléte is sokat nyomott a latban, hogy huzamosabb ideig nyugodtak maradjunk.
Sokan szeretnek a gyerekvállalás előtt kettesben együtt lenni, együtt élni, hogy eldöntsék, képesek lesznek-e egy gyerek nevelésére. Csak hát én boldog voltam úgy is, hogy nem nyáladzottam Chanyeollal előtte, hogy nem használtam ki semmilyen "legyünk kettesben" dolgot. Mert már évek óta ismerem, három éve együtt is lakunk, tehát az ismertség kettőnk között régi. Nem vágytam semmire és nem bántam meg semmit.

Reggel kilencet ütött az óra, már Junsut etettük, mikor betoppant a három jómadár. Furcsálltam, hogy Baekhyun is itt van, hiszen nem Jongdaeékkel ment nyaralni, de valószínűleg egy napon jöttek vissza és találkoztak a reptéren.
- Mi van itt? - kerekedett ki bátyám szeme, mikor realizálta a csöppséget. Ezt nem értettem, ugyanis tisztában volt Junsuval.
- Hogy-hogy mi? - vonta fel szemöldökét Yeol, majd újabb falat pépesített barackpürét nyomott a baba szájába, aki úgy nyammogott, mintha életében nem evett volna még. - Aigo, most már egyre bátrabban adhatunk neki szilárdat, Seolhee-yah. - mosolyodott el büszkén. - Szerintem lassan felhagyhatunk a tápszerrel. Sőt... talán már múlt hónapban sem kellett volna, Junsu lassan fél éves lesz.
- Igazad lehet. - bólogattam.
- Na várjunk csak. Mikor utoljára beszéltünk, egészen pontosan nyolc napja, nagyon frusztráltnak tűntetek. Most viszont... mint egy tökéletes család, olyanok vagytok. - hunyorgott Chen, majd szépen lassan váltott át döbbentté. - Basszátok meg, ti együtt vagytok!
- Megdugtad a húgomat? - borzadt el Baekhyun, amitől az arcom színe ezerszer vörösebb lett.
- Szerintem ez nem igazán a mi dolgunk, hogy mit csinálnak az ágyban és mit nem. - próbált megszólalni Lay, de elég kínosan érezhette magát ő is.
- Igaz. Moderáljátok magatokat. - karolta át a derekamat a barátom, és mintha Junsu is értette volna, gagyogni kezdett. Értetlenül fordultam oda, ugyanis ez a gagyogás egyáltalán nem nem úgy hangzott, mint a többi. - Mi a baj? Junnie rosszul van?
- Chanyeol. Gagyog.
- De hát eddig is csinálta.
- Nem. Ez nem egy sima gagyogás. - ráztam a fejem. - Megérzem, hogy ez nem egy egyszerű kis gőgicsélés volt!
- Om...ma. Omma. - úgy ízlelgette a szót, mint egy kis cukorkát, én pedig kis híján hátast dobtam, de a többiek sem voltak éppen szalonképesek. A szemeim megteltek könnyel, amiket nem tudtam visszatartani, csak hangosan szipogtam.
- Te hallottad? - markolásztam Chanyeol ingét, miközben ő mosolyogva próbált lenyugtatni. Ekkor azonban megszólalt a telefonom. Összeszedtem hát magam és felvettem. Ami akkor ért, az egy sokk volt. Csendben, néha hümmögve hallgattam a nő magyarázását, és szinte köszönés nélkül tettem le a telefont. Előbbi örömkönnyeimet pedig átvette a szomorú zokogás. Sem a párom, sem a bátyám, sem pedig Chen és Lay nem tudott hatni rám. Találtak nevelőszülőket Junsunak.

~~~

- Nos, azért vannak önök itt, mert megtaláltuk a tökéletes jelölteket a baba számára. Természetesen hálásak vagyunk, amiért magukra vállalták a kis Junsu gondozását, de ez a fiatal pár régóta vár. - darálta a hölgy érzelemmentesen, én pedig üres szemekkel az örökbefogadókra pislogtam. Még csak nem is koreaiak...
Csak bambultam Junsura és megint eszembe jutott az első ma reggeli szava. Anyának nevezett. Azt mondta, én vagyok az anyja. Chanyeol még így sem vállalná?
Figyeltem, ahogy a fekete hajú nő ölbe veszi a "fiát" és mosolyog rá, de Junsu utánam nyújtózkodott és engem keresett a szemével.
- Omma...
- Na jó, ebből elég. - pattant fel Chanyeol, tettére mindenki összerezzent. - Junsu marad.
- Tessék? - hápogta a nő.
- Jól hallotta! A baba az anyjának nevezi a barátnőmet, méghozzá azért, mert az is! Én pedig rohadtul az apja vagyok, úgyhogy a gyereket mi fogjuk felnevelni! - úgy meredtem Yodára, mint a világ nyolcadik csodájára.
- Park úr, önök egyetemisták. Tanulnak, nem pedig gyereknevelésre szentelték az életüket!
- És? Tudtommal a nagyszülők is szoktak vigyázni az unokáikra, az én szüleim pedig odavannak a fiamért. Mert hogy az én fiam, abban biztosak lehetnek! - a kis heves...
- Vegyen vissza a hangerőből. - pillantott szigorúan a hölgy felénk. - Nem tudnák teljesíteni az elvárásokat. Nem házasok és nincs állandó munkahelyük.
- Az egyetem olyan, mint a munkahely. Seolhee és én ösztöndíjat is kapunk érte, mivel az általunk választott szakon gyakorlatot végzünk. Van saját lakásunk, hátterünk és ha kell, itt azonnal megkérem a kezét. De innen mi Junsu szüleiként fogunk elmenni.
- Én már nem tudom, mit tegyek... nem bízhatom két egyetemistára, még féléves sincs...
- Ha engedi, hogy szóljak. - emelte fel a kezét a fiatal nő, majd megsimította a baba arcát. - Az előbb az anyukájának szólította a kisasszonyt. Nem hinném, hogy olyan rosszul bánnának vele. Szerintem megérdemelnek egy esélyt... ha javasolhatnám, egy ideig kijárhat hozzájuk gyámügyi képviselő, hogy ellenőrizze a környezetüket.
- Ilyen feltételek mellett talán... de akkor önök...
- Mi tudunk még várni, Kwon asszony. Ők viszont úgy vélem, megtalálták a boldogságukat. Még ha csak fiatal iskolások is. A kisfiú a legjobb szülőket kapja.
- Rendben. De készüljenek fel, hogy ez nem ilyen egyszerű. Bírósági tárgyalások is várnak magukra.

~~~

- Én megmondtam. - karolta át Yeol a vállamat, miközben Junsuval a karomban sétáltunk az autóhoz. - És igazam volt.
- Miben?
- Úgy jöttünk ki, hogy  van egy gyerekünk. - ezen mosolyognom kellett. - Ha visszamegyünk az egyetemre, akkor sem kell aggódnunk. Anyám és a nővérem annyira felpörögtek, hogy már a gyerek barátait is megválogatják lassan. Nyugodtan bízhatjuk rájuk Junniet, de szerencsére nem középiskolások vagyunk már, hogy reggeltől estig bent legyünk. Vannak külön délutáni és délelőtti órák, meg ott vannak a hétvégék. Mintha csak simán dolgoznánk.
- Igazad van. - bólogattam.
- Persze nem lesz könnyű, fárasztani fog a gyereknevelés és a tanulás, de szerintem elviselhető. Meg ha mégsem, átváltunk levelezőre. A bíróság pedig piskóta lesz, ügyvéd a nővérem.
- Nem is tudtam, hogy ilyen okos vagy. - nevettem.
- Pff... köszönöm. - dünnyögött, de azért a szája sarkában ott bujkált a vigyor. - Seolhee...
- Igen?
- A szüleitek büszkék lennének rád és Baekhyunra is.
- Köszönöm. Szeretlek, Chanyeol.
- Szeretlek. - fordított maga felé, majd vigyázva Junsura, óvatosan megcsókolt. Annyira meghitt volt ez a pillanat... csak ne rondított volna bele. - Na, van még egy évünk, mi lenne, ha az egyetem után csinálnánk még egy gyereket?
- Park Chanyeol, a jó édes anyádat!


2016. július 3., vasárnap

Hey, Doctor! - 10. Rendelés

***Sojin POV***

- Meg fogsz fázni... Hol tartod a törölközőidet? - nézett körül Chanyeol.
- Mintha te nem lennél teljesen vizes. - néztem vissza felhúzott szemöldökkel, de azért elmutattam a szekrény irányába, ahová ő készségesen elindult.
Két perc múlva vissza is tért és elkezdte szárazra törölgetni a fejemet. - Yah, magadat is szárítsd meg, így te fogsz megfázni!
- Csak nem aggódsz értem? - mosolygott rám csillogó szemekkel, szélesen. Nem tudtam neki azt mondani, hogy fogja be és ne képzeljen be hülyeségeket, mert nem lett volna igaz.
- É-és ha igen? - motyogtam.
- Aranyos, mikor megpróbálod tartani a büszkeséged, de előttem mutasd meg magad, csak ennyit kérek.
- Tessék? - pilláztam.
- Azt szeretném, ha előttem önmagad lennél. Ha nem titkolnád az érzéseidet, ha megosztanál velem mindent, bármi legyen is az. Szeretném, ha bíznál bennem.
- Chanyeol...
- Kérlek!
- Én... nagyon is aggódom érted. - végül az őszinteség mellett döntöttem, megfontolva a kérését. - Öltözz át, és... de basszus, nincs másik ruhád. - realizáltam a helyzetet. - Menj és tusolj le! - utasítottam. - Főzök teát és keresek valamit, ami melegen tart. - dünnyögtem, majd a fürdő felé lökdöstem őt. Igaz, nekem is kellett volna egy kis forró víz, de azt szerettem volna, ha Chanyeol egészséges marad.

Már lefőtt a tea, én pedig tanácstalanul bámultam ki a fejemből. Mi az Istent kéne adnom neki, ami jó is rá?
...
...
- Sojin-ah.
- He? - annyira megugrottam, hogy hirtelen a szívem is kihagyott egy ütemet. Megfordultam, hogy kiosszam, de már a levegő áramlása is megszűnt bennem. Egyetlen törölköző takarta alsó tájékát; széles vállai, szálkásan kidolgozott felsőteste, izmos karjai látványára nyelnem kellett egyet. Nem volt az a "hú, de kemény" testalkata, de nekem tökéletesen megfelelt. Miket magyarázok... - Izé.
- Azt hiszem, nem lesz túl sok cucc, amit felvehetnék. - nevetgélt szégyenlősen.
- Fogd be, ne tedd még kínosabbá a helyzetet! - temettem arcomba a kezeimet, mire csak azért is magához rántott és mellkasára húzta a fejem. - Y-yah, Chanyeol!
- Maradj így egy kicsit. - motyogta, miközben hátamat kezdte simogatni. Megnyugtatott a jelenléte és boldoggá tett, hogy itt van. Úgy, mint még soha senki.
- Kimosom a ruháidat, hogy holnap felvehesd, ne meztelenkedj itt nekem. - szám széle apró mosolyra húzódott.
- De akkor te is indulj a fürdőszobába.
- És te? Te addig itt fogsz rohangálni egy textildarabban? - hitetlenkedtem.
- Csak menj és ne kérdezz semmit. Elleszek én így is, amíg te végzel. Majd utána kieszelünk valami megoldást. - némán bólintottam jelezve, hogy megértettem, amit kért és teljesíteni is fogom. Előkotortam hát egy másik, tiszta fürdőlepedőt, hogy a pizsamámmal együtt bemásszak a kádba.

A meleg víz segített kitisztítani a gondolataimat, de nem ücsöröghettem ott egész este, mert először is elaludtam volna, másodszor pedig volt még elintéznivalóm khm... házon belül.
Még gyorsan bevágtam a mosógépbe a vendégem holmiját, mielőtt elfelejteném, és csak ezután nyúltam a kilincshez.
Szárazan és friss alvóruhában indultam Chanyeol keresésére, aki törülközőstül bealudt a kanapémon, amíg rám várt. Gőzöm nem volt, mit tehetnék, ezért végső elkeseredésemben megfogtam egy paplant és ráterítettem, a feje alá pedig óvatosan egy párnát gyömöszöltem. A törölközőjéhez meg inkább nem nyúltam...
Fél óra múlva kiteregettem, végül én is nyugovóra tértem a saját szobámban, nyitva hagyva az ajtót, ha esetleg a férfinak valami problémája akadna, tudjon, hol talál meg.

***

Úgy vágott pofán a reggeli napfény, hogy majd' kisült a retinám. Legszívesebben lerúgtam volna a Napot az égről, de hát ki vagyok én, hogy intézkedjek...
Kimásztam az ágyamból - ugyanis időközben eszembe jutott, hogy bizony nem vagyok egyedül -, kimentem a nappaliba, és megláttam, ahogy Chanyeol ül a kanapén, nagyon is éberen, felöltözve. Ahogy észrevett, kedves mosollyal ajándékozott meg.
- Jó reggelt.
- Neked is. - mosolyogtam vissza fáradtan. - Látom, megtaláltad a ruháid.
- Köszönöm, hogy kimostad. Remélem, nem baj, hogy megkerestem őket, de ez a tóga már...
- Umm, nem gond. Kérsz reggelit?
- Ha nem baj, hogy még itt vagyok. - viccelődött.
- Marha humoros. - forgattam a szemeim. Ő felállt, közelebb lépett és átkarolta a derekam.
- Egyébként dolgoznom kell, úgyhogy a reggelit most kihagyom. - sóhajtott csalódottan. - De kérnék valamit.
- Mi lenne az?
- Készítesz nekem ebédre valamit? Gondoltam, bemegyek érte a munkahelyedre.
- Szabadnapos vagyok, de semmi akadálya. - egyeztem bele.
- Köszönöm. - harapott alsó ajkába, majd közelebb hajolt, ám ezúttal gyorsabb voltam; én martam ajkaira, ami a reakciójából ítélve hatalmas boldogsággal tölthette el, mert belemosolygott a csókunkba.
- Nem tudom, mi ütött hirtelen beléd, de tetszik. Édes vagy ilyenkor.
- Fogd be...

***

A hetek repültek a fejünk felett és már kialakult egy rutin kettőnk között, de korántsem vált unalmassá a kapcsolatunk. Megvolt, mikor vagyunk egymással, ki mikor látogatja meg a másikat a munkahelyen ha épp van ideje, főztünk egymásnak - bár itt meg kell jegyeznem, hogy amióta Chanyeol megkért, hogy készítsek neki ebédet, valamiért mindig magára vállalja, hogy inkább majd ő -, sétáltunk, vagy csak megnéztünk egy filmet. Egyáltalán nem mondtuk ki, hogy járunk, de Baekhyun, Hani és még Luhan szerint is így volt. Boldog idők köszöntöttek rám. Legalábbis három hónapig így éreztem.


- Szia, Baekhyun! - integettem a fiúnak mosolyogva, mikor megláttam a rendelője bejárata előtt.
- Szia, Sojin-ah. - mosolygott vissza, de ez nem olyan volt. Ez kínos volt. - Mit keresel itt? - na, tessék.
- Chanyeolhoz jöttem, mivel ma van a születésnapja. Tudod, november 27.
- Ó, tényleg. Ezért megleped, nem igaz?
- Valahogy úgy. - piszkáltam vidáman a kabátom szélét, de ez a vidámság fokozatosan eltűnt, ahogy Baek arcára néztem. - Mi a baj?
- Sojin, én... - ebben a pillanatban kivágódott Chanyeol ajtaja és egy nő rontott ki rajta, kezében egy ajándékszatyorral, a férfi pedig utána. Amint kiejtette a nő nevét, szinte kongott a fejem.
- Haneul, várj!

 

2016. június 20., hétfő

FIVE THOUSAND! *3*

Sziasztok!:)
Ötezer oldalmegjelenítésre lépett a számláló,
és itt sem hittem a szememnek először :D
Minden blogomon írok ilyen bejegyzést minden egyes
ezres meglépésekor, de egyszerűen nem tudok nektek elég köszönetet mondani!:)
Köszönöm Unniem, hogy mellettem állsz!
Köszönöm a kommentelőknek, akik figyelemmel követnek!
Köszönöm a csendes olvasóknak, hogy olvassák a blogon szereplő történeteket!:)
Mindenkinek köszönöm mindent, és ezt minden egyes ilyen alkalommal
le fogom írni, hogy tudathassam a világgal, mennyire boldoggá tesztek! <3
Igyekszem továbbra sem feladni és csalódást okozni nektek!^^
Hwaiting!*3*

 

2016. június 8., szerda

Hey, Doctor! - 9. Rendelés

***Sojin POV***

Lassan egy hónapja történt minden. Hani és Baekhyun szerint pedig mindkettőnk személyisége megváltozott. Én kedvesebb lettem, Chanyeol pedig őszintébb és vidámabb. Egyetlen dolog volt, amely feszültté tett, mikor a közelében voltam; valahányszor megpróbált megérinteni, puszit adni vagy akár egy halvány kísérletet is tenni, hogy megcsókoljon, elhúzódtam.

Nálam voltunk éppen és egy filmet néztünk a kanapén ülve.
- Min gondolkodsz? - bökdösött meg kicsit Chan, mire automatikusan felé kaptam a fejem, ő pedig elkuncogta magát. - Mostanában sokat bambulsz el.
- Semmiség. - dünnyögtem.
- Sojin, tudom, hogy sok dolgon mentél keresztül. - sóhajtott. - De ha egy kicsit jobban partner lennél abban, hogy változtassunk...
- Szerinted nem vagyok már így is elég partner? - hitetlenkedtem. - Chanyeol, ha nem mentem volna bele a randizásba, nem itt ülnék. - szóltam kicsit kimértebben a kelleténél.
- Ezt úgy mondod, mintha egész idáig kelletlenül találkozgattál volna velem. - fortyant fel. Sosem láttam még dühösnek, de azt hiszem, most kihoztam belőle némi agressziót. - Nem értem, miért játszod velem ezt a macska-egér játékot, amikor állandóan elhúzódsz! Meg sem próbálsz nyíltabb lenni, pedig tudod, hogy soha nem bántanálak!
- Időre van szükségem!
- Mennyire? Több mint egy hónapja "időre van szükséged"! Akkor inkább mondd azt, hogy hagyjalak békén és le van tudva ez az egész! - emelte fel a hangját.
- Ha annyira el akarsz menni, mi tart vissza?! - már mindketten a nappali közepén álltunk és olyan pillantásokat vetettünk a másikra, mint eddig még egyszer sem. Ám az utolsó kijelentésemre Chanyeol egy kicsit veszített a haragjából és úgy meredt rám, mint egy elveszett gyerek. Ekkor jöttem rá, miért akart ennyire közeledni; az egykori menyasszonya elküldte őt, sőt, elmenekült előle, esélyt sem adott a férfinak, hogy akár egy kicsit is szóhoz jusson. Azért ilyen ideges, mert úgy érzi, szánalomból találkozgattam vele és egyáltalán nem akarok tőle semmit. Ha most a mérgem tovább terjedt volna bennem és kimondom a legrosszabbat, beletapostam volna a lelkébe Mondjuk nem mintha az előbb nem tettem volna... Kis híján elértem, hogy soha többé ne akarjon próbálkozni a nőknél.
- Azt akarod, hogy elmenjek? - nyelt nagyot. Basszus, ezt nagyon elrontottam. Tehetetlenül álltam, míg Chanyeol éppen hogy tartva magát, elindult kifelé. És én hagytam. Hagytam, hogy megint kilépjen az ajtómon, mert egyszerűen nem tudtam, mit tegyek. Nem voltam tisztában az érzéseimmel.

~~~

Hani tartotta bennem a lelket. Egy hete nem hallottam sem Baekhyunról, sem Chanyeolról. Pedig legalább a pszichológus segítségére lett volna szükségem.
Mégis mit vártam?
Legjobb barátnőm minden este meglátogatott és olyankor visszatartva a könnyeimet, meséltem neki, hogy könnyebb legyen a lelkem. De miután a lány is elmondta az őszinte véleményét, csak rosszabb lett.
"Nézd, akármekkora trauma is érte Chanyeolt a múltban ami miatt olyan lett a személyisége, amilyen, nem kellett volna megrugdosnod a szavaiddal."
Tudtam, hogyne tudtam volna, hogy igaza van. Arra viszont nem számítottam, hogy aki kopogtat az ajtómon, nem Hani lesz, de még csak nem is olyan ember, akit kedvelnék.
Mikor kinyitottam az ajtót, még a lélegzetem is elállt.
- Beengedsz, vagy bámuljuk még egymást egy darabig? Sok az időm, de nem érek rá egész nap.
- Mit keresel itt? - sziszegtem Luhan arcába gyanakvóan.
- Pillanatnyilag azt keresem, hogy Chanyeol mit szeret benned annyira, hogy napok óta nem tudjuk Baekkievel kirángatni a lakásából. - válaszolta kimérten.
- Gyere be. - morogtam, majd félreálltam, hogy utat engedjek neki. - Miért te jöttél? Jöhetett volna Baekhyun is, őt jobban elviselem...
- Ő Channie legjobb barátja, szükség van rá ott.
- Kérsz valamit inni? - azért mégse legyek már bunkó. - Főzzek teát?
- Elfogadom, köszönöm. - foglalt helyet a kanapémon.
Tíz perc múlva két bögre gőzölgő ital mellett ültünk, egy darabig egymással szemezve. Végül Luhan törte meg a csendet egy hangos sóhajtással.
- Nézd, nem azért vagyok itt, hogy bíráljalak, mert akármilyen nagy taplónak is ismertél meg, nem szólok bele mások dolgába anélkül, hogy ismerném a háttérsztorit.
- Kedves tőled. - jegyeztem meg cinikusan. - Akkor gondolom, örömmel fog eltölteni a kijelentésem, ugyanis az egészről csakis én tehetek, senki más.
- Valóban? - vonta fel a szemöldökét és belekortyolt a teába.
- Igen. - bólintottam. - Az elmúlt egy hónapban mindig elhúzódtam tőle ha közeledett, végül veszekedés lett a vége. Felkaptam a vizet és konkrétan elküldtem a francba.
- Hülye vagy. - jelentette ki.
- Köszönöm, más is mondta.
- Még nem fejeztem be. Chanyeolnak sokkal fontosabb vagy, mint az előző lány. Bár nem ismerem az ő történetét pontosan, de azt tudom, hogy menyasszonya volt, aki elhagyta. Talán ezért sokkal aggódóbb és zavartabb, mikor te távolságtartó vagy vele. Viszont kivételesen azt is megértem, hogy neked is voltak problémáid, amik miatt nem nyílsz meg egy csettintésre. - fejtette ki véleményét. - Ott van a kutya elásva, hogy mindketten ellentétesen fogjátok fel. Ő ragaszkodóbb, míg te távolságtartóbb lettél a múlt hatására. Ütközik a kettő.
- Ezt Baekhyun adta a szádba, vagy magadtól találtad ki? - tátottam a számat.
- Mindkettő. - ismerte be kuncogva, de hamar elkomorult. - Mit szeretnél?
- Tessék?
- Akarsz valamit Chanyeoltól? Mert ha most igennel válaszolsz, megpróbálunk megmenteni titeket, de ha azt mondod, hogy nincs értelme, mindannyian kilépünk az életedből, amit úgy fogsz tovább élni, ahogy akarsz.
- Én... - lássuk csak. Ha most nemmel válaszolok, semmi nem lesz ugyanolyan és magamat ismerve depressziósabb leszek. De mi van, hogy ha igennel válaszolok, lesz köztünk valami a nagyfülűvel, aztán elhajít, mert megun?
- Nem fog.
- Tessék?
- Sojin, hangosan gondolkozol. Nem fog megunni. Bennetek rengeteg az ellentét. Épp ez fog titeket kitartóvá tenni.
- Luhan... köszönöm. - mosolyogtam rá most először, amin még ő is meglepődött, de rövidesen elmosolyodott és megveregette a vállamat.
- Ezt vehetem igennek?
- Vedd. - bólogattam.
 
~~~

Annyira reménytelennek éreztem a helyzetet másnap este, hogy meg sem fordult a fejemben a kibékülés Chanyeollal. Nagyon elcsesztem mindent. Ha csak egy kicsit is befogtam volna most az egyszer az ólajtó számat, vagy ha hagyom, hogy közeledjen, nem itt tartanánk. Francba is már saját magammal...!
Hirtelen rezegni kezdett a telefonom SMS-jelzője. Kicsit megugrottam a hirtelen hangtól a csendes lakásban, de azért vetettem egy pillantást a kütyüre.

Feladó: Yoda
21:16

Szakad az eső...
 
 
 
Címzett: Yoda
21: 20
 
Tudom.
 
 
 
Feladó: Yoda
21:21
 
Fázom.
 
 
Na várjunk csak egy pillanatot. Fázik? De hát hol van?
Úgy indultam kifelé, mintha puskából lőttek volna ki. Csak egy cipőt kaptam fel, arra már nem éreztem elég időt, hogy valami esernyőt vigyek vagy kabátot kapjak fel a pizsamám fölé.
Villámgyorsan rohantam le a lépcsőház fokain, a liftet nem lett volna türelmem megvárni, még az ajtómat sem zártam be. Mikor kivergődtem az esőre, körbenéztem és azonnal kiszúrtam Őt.
Nem haboztam, rohanni kezdtem felé és egy eszeveszett sírással karöltve a nyakába vetettem magam, úgy szorítva őt, mintha soha többé nem látnám.
- Sojin-ah...
- Kedvellek, Chanyeol! - üvöltöztem a mellkasába. - Nagyon kedvellek! Még nem mondanám, hogy szeretlek, de hiányzol és sajnálom, ha olyat mondtam, ami bántott! Ne haragudj, kérlek! - csukott szemmel magyaráztam, a tekintetét nem mertem megkeresni.
- Én is kedvellek téged, Sojin-ah. És nagyon örülök az érzelmi rohamodnak, mert amúgy én akartam bocsánatot kérni tőled. - megálltam a sírással, felnéztem és kerek szemekkel vizslattam az övéit. Mosolygott, de én még az esőben is láttam, hogy közben ömlöttek a könnyei. - Szabad? - pislogott az ajkaimra. Bólintottam egy aprót, ő pedig nem is várt túl sokat, puha száját az enyémre tapasztotta.
Megint az eső hozott össze minket...