A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Luhan. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Luhan. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. július 3., vasárnap

Hey, Doctor! - 10. Rendelés

***Sojin POV***

- Meg fogsz fázni... Hol tartod a törölközőidet? - nézett körül Chanyeol.
- Mintha te nem lennél teljesen vizes. - néztem vissza felhúzott szemöldökkel, de azért elmutattam a szekrény irányába, ahová ő készségesen elindult.
Két perc múlva vissza is tért és elkezdte szárazra törölgetni a fejemet. - Yah, magadat is szárítsd meg, így te fogsz megfázni!
- Csak nem aggódsz értem? - mosolygott rám csillogó szemekkel, szélesen. Nem tudtam neki azt mondani, hogy fogja be és ne képzeljen be hülyeségeket, mert nem lett volna igaz.
- É-és ha igen? - motyogtam.
- Aranyos, mikor megpróbálod tartani a büszkeséged, de előttem mutasd meg magad, csak ennyit kérek.
- Tessék? - pilláztam.
- Azt szeretném, ha előttem önmagad lennél. Ha nem titkolnád az érzéseidet, ha megosztanál velem mindent, bármi legyen is az. Szeretném, ha bíznál bennem.
- Chanyeol...
- Kérlek!
- Én... nagyon is aggódom érted. - végül az őszinteség mellett döntöttem, megfontolva a kérését. - Öltözz át, és... de basszus, nincs másik ruhád. - realizáltam a helyzetet. - Menj és tusolj le! - utasítottam. - Főzök teát és keresek valamit, ami melegen tart. - dünnyögtem, majd a fürdő felé lökdöstem őt. Igaz, nekem is kellett volna egy kis forró víz, de azt szerettem volna, ha Chanyeol egészséges marad.

Már lefőtt a tea, én pedig tanácstalanul bámultam ki a fejemből. Mi az Istent kéne adnom neki, ami jó is rá?
...
...
- Sojin-ah.
- He? - annyira megugrottam, hogy hirtelen a szívem is kihagyott egy ütemet. Megfordultam, hogy kiosszam, de már a levegő áramlása is megszűnt bennem. Egyetlen törölköző takarta alsó tájékát; széles vállai, szálkásan kidolgozott felsőteste, izmos karjai látványára nyelnem kellett egyet. Nem volt az a "hú, de kemény" testalkata, de nekem tökéletesen megfelelt. Miket magyarázok... - Izé.
- Azt hiszem, nem lesz túl sok cucc, amit felvehetnék. - nevetgélt szégyenlősen.
- Fogd be, ne tedd még kínosabbá a helyzetet! - temettem arcomba a kezeimet, mire csak azért is magához rántott és mellkasára húzta a fejem. - Y-yah, Chanyeol!
- Maradj így egy kicsit. - motyogta, miközben hátamat kezdte simogatni. Megnyugtatott a jelenléte és boldoggá tett, hogy itt van. Úgy, mint még soha senki.
- Kimosom a ruháidat, hogy holnap felvehesd, ne meztelenkedj itt nekem. - szám széle apró mosolyra húzódott.
- De akkor te is indulj a fürdőszobába.
- És te? Te addig itt fogsz rohangálni egy textildarabban? - hitetlenkedtem.
- Csak menj és ne kérdezz semmit. Elleszek én így is, amíg te végzel. Majd utána kieszelünk valami megoldást. - némán bólintottam jelezve, hogy megértettem, amit kért és teljesíteni is fogom. Előkotortam hát egy másik, tiszta fürdőlepedőt, hogy a pizsamámmal együtt bemásszak a kádba.

A meleg víz segített kitisztítani a gondolataimat, de nem ücsöröghettem ott egész este, mert először is elaludtam volna, másodszor pedig volt még elintéznivalóm khm... házon belül.
Még gyorsan bevágtam a mosógépbe a vendégem holmiját, mielőtt elfelejteném, és csak ezután nyúltam a kilincshez.
Szárazan és friss alvóruhában indultam Chanyeol keresésére, aki törülközőstül bealudt a kanapémon, amíg rám várt. Gőzöm nem volt, mit tehetnék, ezért végső elkeseredésemben megfogtam egy paplant és ráterítettem, a feje alá pedig óvatosan egy párnát gyömöszöltem. A törölközőjéhez meg inkább nem nyúltam...
Fél óra múlva kiteregettem, végül én is nyugovóra tértem a saját szobámban, nyitva hagyva az ajtót, ha esetleg a férfinak valami problémája akadna, tudjon, hol talál meg.

***

Úgy vágott pofán a reggeli napfény, hogy majd' kisült a retinám. Legszívesebben lerúgtam volna a Napot az égről, de hát ki vagyok én, hogy intézkedjek...
Kimásztam az ágyamból - ugyanis időközben eszembe jutott, hogy bizony nem vagyok egyedül -, kimentem a nappaliba, és megláttam, ahogy Chanyeol ül a kanapén, nagyon is éberen, felöltözve. Ahogy észrevett, kedves mosollyal ajándékozott meg.
- Jó reggelt.
- Neked is. - mosolyogtam vissza fáradtan. - Látom, megtaláltad a ruháid.
- Köszönöm, hogy kimostad. Remélem, nem baj, hogy megkerestem őket, de ez a tóga már...
- Umm, nem gond. Kérsz reggelit?
- Ha nem baj, hogy még itt vagyok. - viccelődött.
- Marha humoros. - forgattam a szemeim. Ő felállt, közelebb lépett és átkarolta a derekam.
- Egyébként dolgoznom kell, úgyhogy a reggelit most kihagyom. - sóhajtott csalódottan. - De kérnék valamit.
- Mi lenne az?
- Készítesz nekem ebédre valamit? Gondoltam, bemegyek érte a munkahelyedre.
- Szabadnapos vagyok, de semmi akadálya. - egyeztem bele.
- Köszönöm. - harapott alsó ajkába, majd közelebb hajolt, ám ezúttal gyorsabb voltam; én martam ajkaira, ami a reakciójából ítélve hatalmas boldogsággal tölthette el, mert belemosolygott a csókunkba.
- Nem tudom, mi ütött hirtelen beléd, de tetszik. Édes vagy ilyenkor.
- Fogd be...

***

A hetek repültek a fejünk felett és már kialakult egy rutin kettőnk között, de korántsem vált unalmassá a kapcsolatunk. Megvolt, mikor vagyunk egymással, ki mikor látogatja meg a másikat a munkahelyen ha épp van ideje, főztünk egymásnak - bár itt meg kell jegyeznem, hogy amióta Chanyeol megkért, hogy készítsek neki ebédet, valamiért mindig magára vállalja, hogy inkább majd ő -, sétáltunk, vagy csak megnéztünk egy filmet. Egyáltalán nem mondtuk ki, hogy járunk, de Baekhyun, Hani és még Luhan szerint is így volt. Boldog idők köszöntöttek rám. Legalábbis három hónapig így éreztem.


- Szia, Baekhyun! - integettem a fiúnak mosolyogva, mikor megláttam a rendelője bejárata előtt.
- Szia, Sojin-ah. - mosolygott vissza, de ez nem olyan volt. Ez kínos volt. - Mit keresel itt? - na, tessék.
- Chanyeolhoz jöttem, mivel ma van a születésnapja. Tudod, november 27.
- Ó, tényleg. Ezért megleped, nem igaz?
- Valahogy úgy. - piszkáltam vidáman a kabátom szélét, de ez a vidámság fokozatosan eltűnt, ahogy Baek arcára néztem. - Mi a baj?
- Sojin, én... - ebben a pillanatban kivágódott Chanyeol ajtaja és egy nő rontott ki rajta, kezében egy ajándékszatyorral, a férfi pedig utána. Amint kiejtette a nő nevét, szinte kongott a fejem.
- Haneul, várj!

 

2016. június 8., szerda

Hey, Doctor! - 9. Rendelés

***Sojin POV***

Lassan egy hónapja történt minden. Hani és Baekhyun szerint pedig mindkettőnk személyisége megváltozott. Én kedvesebb lettem, Chanyeol pedig őszintébb és vidámabb. Egyetlen dolog volt, amely feszültté tett, mikor a közelében voltam; valahányszor megpróbált megérinteni, puszit adni vagy akár egy halvány kísérletet is tenni, hogy megcsókoljon, elhúzódtam.

Nálam voltunk éppen és egy filmet néztünk a kanapén ülve.
- Min gondolkodsz? - bökdösött meg kicsit Chan, mire automatikusan felé kaptam a fejem, ő pedig elkuncogta magát. - Mostanában sokat bambulsz el.
- Semmiség. - dünnyögtem.
- Sojin, tudom, hogy sok dolgon mentél keresztül. - sóhajtott. - De ha egy kicsit jobban partner lennél abban, hogy változtassunk...
- Szerinted nem vagyok már így is elég partner? - hitetlenkedtem. - Chanyeol, ha nem mentem volna bele a randizásba, nem itt ülnék. - szóltam kicsit kimértebben a kelleténél.
- Ezt úgy mondod, mintha egész idáig kelletlenül találkozgattál volna velem. - fortyant fel. Sosem láttam még dühösnek, de azt hiszem, most kihoztam belőle némi agressziót. - Nem értem, miért játszod velem ezt a macska-egér játékot, amikor állandóan elhúzódsz! Meg sem próbálsz nyíltabb lenni, pedig tudod, hogy soha nem bántanálak!
- Időre van szükségem!
- Mennyire? Több mint egy hónapja "időre van szükséged"! Akkor inkább mondd azt, hogy hagyjalak békén és le van tudva ez az egész! - emelte fel a hangját.
- Ha annyira el akarsz menni, mi tart vissza?! - már mindketten a nappali közepén álltunk és olyan pillantásokat vetettünk a másikra, mint eddig még egyszer sem. Ám az utolsó kijelentésemre Chanyeol egy kicsit veszített a haragjából és úgy meredt rám, mint egy elveszett gyerek. Ekkor jöttem rá, miért akart ennyire közeledni; az egykori menyasszonya elküldte őt, sőt, elmenekült előle, esélyt sem adott a férfinak, hogy akár egy kicsit is szóhoz jusson. Azért ilyen ideges, mert úgy érzi, szánalomból találkozgattam vele és egyáltalán nem akarok tőle semmit. Ha most a mérgem tovább terjedt volna bennem és kimondom a legrosszabbat, beletapostam volna a lelkébe Mondjuk nem mintha az előbb nem tettem volna... Kis híján elértem, hogy soha többé ne akarjon próbálkozni a nőknél.
- Azt akarod, hogy elmenjek? - nyelt nagyot. Basszus, ezt nagyon elrontottam. Tehetetlenül álltam, míg Chanyeol éppen hogy tartva magát, elindult kifelé. És én hagytam. Hagytam, hogy megint kilépjen az ajtómon, mert egyszerűen nem tudtam, mit tegyek. Nem voltam tisztában az érzéseimmel.

~~~

Hani tartotta bennem a lelket. Egy hete nem hallottam sem Baekhyunról, sem Chanyeolról. Pedig legalább a pszichológus segítségére lett volna szükségem.
Mégis mit vártam?
Legjobb barátnőm minden este meglátogatott és olyankor visszatartva a könnyeimet, meséltem neki, hogy könnyebb legyen a lelkem. De miután a lány is elmondta az őszinte véleményét, csak rosszabb lett.
"Nézd, akármekkora trauma is érte Chanyeolt a múltban ami miatt olyan lett a személyisége, amilyen, nem kellett volna megrugdosnod a szavaiddal."
Tudtam, hogyne tudtam volna, hogy igaza van. Arra viszont nem számítottam, hogy aki kopogtat az ajtómon, nem Hani lesz, de még csak nem is olyan ember, akit kedvelnék.
Mikor kinyitottam az ajtót, még a lélegzetem is elállt.
- Beengedsz, vagy bámuljuk még egymást egy darabig? Sok az időm, de nem érek rá egész nap.
- Mit keresel itt? - sziszegtem Luhan arcába gyanakvóan.
- Pillanatnyilag azt keresem, hogy Chanyeol mit szeret benned annyira, hogy napok óta nem tudjuk Baekkievel kirángatni a lakásából. - válaszolta kimérten.
- Gyere be. - morogtam, majd félreálltam, hogy utat engedjek neki. - Miért te jöttél? Jöhetett volna Baekhyun is, őt jobban elviselem...
- Ő Channie legjobb barátja, szükség van rá ott.
- Kérsz valamit inni? - azért mégse legyek már bunkó. - Főzzek teát?
- Elfogadom, köszönöm. - foglalt helyet a kanapémon.
Tíz perc múlva két bögre gőzölgő ital mellett ültünk, egy darabig egymással szemezve. Végül Luhan törte meg a csendet egy hangos sóhajtással.
- Nézd, nem azért vagyok itt, hogy bíráljalak, mert akármilyen nagy taplónak is ismertél meg, nem szólok bele mások dolgába anélkül, hogy ismerném a háttérsztorit.
- Kedves tőled. - jegyeztem meg cinikusan. - Akkor gondolom, örömmel fog eltölteni a kijelentésem, ugyanis az egészről csakis én tehetek, senki más.
- Valóban? - vonta fel a szemöldökét és belekortyolt a teába.
- Igen. - bólintottam. - Az elmúlt egy hónapban mindig elhúzódtam tőle ha közeledett, végül veszekedés lett a vége. Felkaptam a vizet és konkrétan elküldtem a francba.
- Hülye vagy. - jelentette ki.
- Köszönöm, más is mondta.
- Még nem fejeztem be. Chanyeolnak sokkal fontosabb vagy, mint az előző lány. Bár nem ismerem az ő történetét pontosan, de azt tudom, hogy menyasszonya volt, aki elhagyta. Talán ezért sokkal aggódóbb és zavartabb, mikor te távolságtartó vagy vele. Viszont kivételesen azt is megértem, hogy neked is voltak problémáid, amik miatt nem nyílsz meg egy csettintésre. - fejtette ki véleményét. - Ott van a kutya elásva, hogy mindketten ellentétesen fogjátok fel. Ő ragaszkodóbb, míg te távolságtartóbb lettél a múlt hatására. Ütközik a kettő.
- Ezt Baekhyun adta a szádba, vagy magadtól találtad ki? - tátottam a számat.
- Mindkettő. - ismerte be kuncogva, de hamar elkomorult. - Mit szeretnél?
- Tessék?
- Akarsz valamit Chanyeoltól? Mert ha most igennel válaszolsz, megpróbálunk megmenteni titeket, de ha azt mondod, hogy nincs értelme, mindannyian kilépünk az életedből, amit úgy fogsz tovább élni, ahogy akarsz.
- Én... - lássuk csak. Ha most nemmel válaszolok, semmi nem lesz ugyanolyan és magamat ismerve depressziósabb leszek. De mi van, hogy ha igennel válaszolok, lesz köztünk valami a nagyfülűvel, aztán elhajít, mert megun?
- Nem fog.
- Tessék?
- Sojin, hangosan gondolkozol. Nem fog megunni. Bennetek rengeteg az ellentét. Épp ez fog titeket kitartóvá tenni.
- Luhan... köszönöm. - mosolyogtam rá most először, amin még ő is meglepődött, de rövidesen elmosolyodott és megveregette a vállamat.
- Ezt vehetem igennek?
- Vedd. - bólogattam.
 
~~~

Annyira reménytelennek éreztem a helyzetet másnap este, hogy meg sem fordult a fejemben a kibékülés Chanyeollal. Nagyon elcsesztem mindent. Ha csak egy kicsit is befogtam volna most az egyszer az ólajtó számat, vagy ha hagyom, hogy közeledjen, nem itt tartanánk. Francba is már saját magammal...!
Hirtelen rezegni kezdett a telefonom SMS-jelzője. Kicsit megugrottam a hirtelen hangtól a csendes lakásban, de azért vetettem egy pillantást a kütyüre.

Feladó: Yoda
21:16

Szakad az eső...
 
 
 
Címzett: Yoda
21: 20
 
Tudom.
 
 
 
Feladó: Yoda
21:21
 
Fázom.
 
 
Na várjunk csak egy pillanatot. Fázik? De hát hol van?
Úgy indultam kifelé, mintha puskából lőttek volna ki. Csak egy cipőt kaptam fel, arra már nem éreztem elég időt, hogy valami esernyőt vigyek vagy kabátot kapjak fel a pizsamám fölé.
Villámgyorsan rohantam le a lépcsőház fokain, a liftet nem lett volna türelmem megvárni, még az ajtómat sem zártam be. Mikor kivergődtem az esőre, körbenéztem és azonnal kiszúrtam Őt.
Nem haboztam, rohanni kezdtem felé és egy eszeveszett sírással karöltve a nyakába vetettem magam, úgy szorítva őt, mintha soha többé nem látnám.
- Sojin-ah...
- Kedvellek, Chanyeol! - üvöltöztem a mellkasába. - Nagyon kedvellek! Még nem mondanám, hogy szeretlek, de hiányzol és sajnálom, ha olyat mondtam, ami bántott! Ne haragudj, kérlek! - csukott szemmel magyaráztam, a tekintetét nem mertem megkeresni.
- Én is kedvellek téged, Sojin-ah. És nagyon örülök az érzelmi rohamodnak, mert amúgy én akartam bocsánatot kérni tőled. - megálltam a sírással, felnéztem és kerek szemekkel vizslattam az övéit. Mosolygott, de én még az esőben is láttam, hogy közben ömlöttek a könnyei. - Szabad? - pislogott az ajkaimra. Bólintottam egy aprót, ő pedig nem is várt túl sokat, puha száját az enyémre tapasztotta.
Megint az eső hozott össze minket...


2016. május 16., hétfő

Hey, Doctor! - 7. Rendelés

***Sojin POV***

- Ho-hogy mondtad?
- Biztos hülyeségnek tartod. - nevetett zavarában. - Én csak...
- És mi lenne ha bejönnél és én főznék valamit? - vágtam rá meggondolatlanul. Én vagyok a normális emberek gyöngyszeme...
- Tessék? - kikerekedett szemekkel meredt rám, mint aki életében nem látott még embert sem, nem hogy nőt.
- Hát izé. Gondoltam... hm... be-bejöhetnél, ha már itt vagy. - köszörültem meg a torkom, de úgy tűnt, Chanyeolnak ez mérhetetlen örömet okozott; pillanatokon belül szélesebb mosolyt varázsolt az arcára, mint maga a Han-folyó.
- De csak ha nem gond.
- Nem. - ráztam a fejem és arrébb álltam az útból, hogy beljebb jöhessen. - A konyha arra van. - mutattam az utat. Leültettem egy székre a helyiségben, én magam pedig a hűtőben kezdtem kutakodni. Hálát adtam az égnek, hogy mindig tele van kajával ez a nyamvadt szekrény, akármit össze tudtam ütni a colosnak. - Mit ennél? - érdeklődtem.
- Nekem mindegy. - vigyorogva vont vállat. Szerintem ezzel a meghívásommal rettentő boldoggá tettem, és valamiért én is örültem az ő vidámságának. - Tudod mit? Segítek! - csillant fel a szeme, majd olyan gyorsan pattant fel, hogy kellett egy kis idő, hogy magamhoz térjek.
- Tudsz főzni? - értetlenkedtem.
- Egy kicsit. A nővérem állandóan azzal nyúzott, hogy mégis hogyan nézne ki, hogy egy házas ember nem tud főzni. - akkor komorodott el, mikor kimondta. Egyre többször szólta el magát, és ez jót jelentett. Kezdett előtörni az igazi arca. - Inkább felejtsd el, amit az előbb mondtam és főzzünk együtt. - erőltetett magára újabb mosolyt. Bólintottam beleegyezésül.

Egy órával később már mosolyogva, beszélgetve és egymásra hangolódva tettük a dolgunkat. Hihetetlen, mennyire megváltoztam Park Chanyeol által, hiszen már én is éreztem magamon a hatását.
- Kóstold meg. - dugta az arcomba a kanalat, benne egy kis levessel. Engedelmesen kaptam be az egészet és hümmögve ízlelgetni kezdtem. - Milyen?
- Ez finom. - nyammogtam. - Akkor te meg a bulgogit kóstold meg, fél perc és kész. - kivettem a serpenyőből egyet a pálcikámmal, amit aztán a szájába csúsztattam.
- Mesés. - kuncogta.
- Akkor ezzel kész is volnánk. A rizs megfőtt, kimchi a hűtőben, amit ki is veszek. - indultam el az említett irányba, majd kihalásztam az ételt, míg Chanyeol mindent kitett az étkezőasztalra.

Az evés kellemes hangulatban telt, egy üveg bor is előkerült, aminek a háromnegyede el is párolgott valamerre...
A tévé előtt ültünk, kezünkben egy-egy pohár alkohollal, mikor füles valamiért mesélni kezdett. Kis híján kiesett a pohár a kezemből, mikor realizáltam, hogy mégis mit hallok.
- Tudod, eddig csak Haneullel éreztem magam ilyen jól.
- Mi?
- Ő volt az én tökéletes menyasszonyom. - mosolygott. - Meg is kértem a kezét az egyetem alatt, de két éve elhagyott. Nagyon szerettük egymást. - meredt maga elé. - Mindig is szerettem a humort és viccet csináltam saját magamból is, az emberekkel jól megvoltam. Aztán jött Ő, és fenekestül felfordult az életem. Tetszett neki a humorom, nevetett, valahányszor együtt voltunk. Talán nem hiszed el, de akkoriban simán elhívtam egy lányt randira, sosem kellett kerítőt játszania senkinek a kedvemért, és ez Haneullel sem volt másképp. Odamentem hozzá és elhívtam. - nosztalgikusan mesélt, én pedig egyre jobban érdeklődtem. - Az utolsó randinkon is felhőtlenül boldogok voltunk, ezért álmomban sem gondoltam volna, hogy másnap kapok egy levelet, amiben elbúcsúzik. Ekkor jöttem rá, hogy tulajdonképpen egy nőt sem vagyok képes boldoggá tenni, ennyire szerencsétlen vagyok. - hátravetette a fejét a kanapén és rekedtesen felnevetett. - De nem is értem, miért mondom el ezt én pont neked, akinek nincs is köze ahhoz, hogy mi történt velem két éve. Ne haragudj, hogy a hülyeségemmel traktállak.
- Chanyeol...
- Mennem kell! - felpattant és kisietett az előszobába, majd felkapta a cipőjét. Utána siettem, de már csak annyit kaptam el, hogy nyitja az ajtót. - Nagyon örültem, Sojin-ah!
- Hé! - kiabáltam, de meg sem hallotta. Csak rohant, én pedig megkövülten néztem.
Első dolgom volt tárcsázni Baekhyunt.
.
.
.
Vedd már fel...
- Igen?
- Baekhyun!
- Sojin-ah?
- Elmondott mindent!
- Mi?
- Chanyeol feljött hozzám, hogy megkérdezze, elmennék-e vele vacsorázni. Gondoltam egyet és behívtam, jól éreztük magunkat, főztünk, ettünk és leültünk tévézni. Nem tudom, hogy azért nyílt meg, mert felbontottunk egy üveg bort, vagy csak őszinteségi rohama volt, de elmondta, aztán elszaladt.
- Baszki... ez nem a legjobb. Amikor zaklatott, sosem megy haza. - hallottam a hangján, hogy ideges.
- Én megkeresem. - vágtam rá.
- Ne menj ilyenkor sehová, már besötéte-
- Nézd, Baekhyun. Utálom bevallani, de Chanyeol miatt megváltoztam és én is észrevettem magamon, hogy nem vagyok olyan bunkó, mint eddig. Megkeresem őt. - vitatkoztam és mielőtt megszólalt volna, lecsaptam a kagylót.

~~~

- Chanyeol! Merre vagy? - kiáltoztam. Első utam a cseresznyefaligetbe vezetett, hiszen azt mondta, az a kedvenc helye. - Kérlek, szólalj meg, ha itt vagy! - a sok szaladgálástól kifogyott belőlem a szusz, az eső elkezdett esni, de az a hülye még mindig nem került elő. Tovább rohantam, hátha megtalálom.
Végül egy padon vettem észre a liget végében ülve, lehajtott fejjel. Átfutott rajtam a megkönnyebbülés, és rögtön felé vettem az irányt. - Hát megvagy.
- Sojin? Te mit keresel itt? - kapta fel a fejét.
- Téged, te ökör! Hogy tehetted ezt?! Tudod, mennyire aggódtam miattad? Átszaladtam érted az egész ligetet! Azt hittem... azt hittem, már csináltál magaddal valamit és...
Nem igazán fogtam fel a történteket, hiszen olyan hirtelen történt. Felpattant, majd magához húzott és átölelt. Kis fáziskéséssel végül én is átkaroltam a nyakát, arcomat a mellkasába fúrva. Kicsit filmbe illett ez az "esőben-állva-ölelkezünk" dolog, de jól esett.
- Menjünk haza. Ha megfázol, az az én hibám lesz. - csak bólogattam, megszólalni viszont egyáltalán nem volt kedvem. Hagytam, hogy irányítson, és mire feléledtem, már a lakásán ültünk.

- Hozok neked valami száraz cuccot, aztán aludhatsz az ágyamban. - indult el. Teljesen máshogy viselkedett. Nyoma sem volt a szerencsétlen idiótának. Néhány percig tartott csak, amíg visszatért egy pólóval és egy rövidnadrággal. - Vedd csak fel, a háló arra van. - mutogatott.
- Chanyeol...
- Igen?
- Alszom én a kanapén, ha gondolod. - motyogtam, pedig egyáltalán nem ez volt a nyelvemen.
- Hülye lennék egy nőt kivágni a kanapéra. - nevetett.
- De...
- Nyugi. Egy éjszakába nem halok bele a kanapén.

Ahogy az ágyban feküdtem a teljes sötétség homályába burkolózva, felrémlett a szüleim képe előttem. Soha nem szerettek, nem voltak kíváncsiak rám, és már Chanyeol többet tett értem azzal, hogy az ágyába engedett, mint ők egész életem során. Régóta először vett erőt rajtam a zokogás. Igyekeztem halk lenni, de nem ment olyan könnyen.
- Sojin? Minden rendben? - a villany felkapcsolódott, de én csak a párnába fúrtam a fejem és sírtam tovább, mint egy kisgyerek. Éreztem, hogy közelebb jön és a hátamat kezdi simogatni, én pedig kaptam az alkalmon és felpattantam, hogy a karjaiba vetődhessek. - Yah, mi történt? Rosszat álmodtál?
- Chanyeol... én csak...
- Mondd el. Meghallgatom.

És mesélni kezdtem.


2016. május 14., szombat

Hey, Doctor! - 6. Rendelés

***Sojin POV***

Tőlem szokatlan módon kicsit idegesen várakoztam szombaton, tíz óra ötvenöt perckor. Nem is értettem, minek mentem bele Baekhyun hülyeségébe, de van abban az emberben valami megmagyarázhatatlan, amitől képes rávenni az embereket dolgokra. Talán köze van ehhez annak a ténynek, hogy pszichológus.
Ráadásul nem is személyesen Chanyeollal beszéltem meg találkozót, hanem Baekhyun felhívott, ledarált egy szöveget, aztán letette. Utána meg küldött egy SMS-t, hogy ne mondjak semmit a colos titkáról. Szépen vagyunk. Egyáltalán minek jöttem én el ide? Simán megtehetném, hogy egyszerűen otthon maradok, utána hétfőn ugyanúgy elmegyek a munkába, mint eddig. Csak egy hiba volt itt, mégpedig hogy tisztában voltam bizonyos gátló tényezőkkel; Chanyeol segített nekem.
Bűntudatom lenne.
- Sojin! - egy mély hangra lettem figyelmes, ami egyre közelebb ért hozzám. Megfordultam, hogy odapillantsak az illetőre, és ekkor láttam meg Őt. Haja kócosan meredezett a szélrózsa minden irányába, az öltözködésére sem fektethetett túl sok időt; egy halványrózsaszín ing virított rajta fekete farmerrel és fekete cipővel. Idétlen vigyora piszok jól állt neki, és mintha egy kicsit megdobbant volna a szívem a közelségére, de ezt a gondolatot azonnal el is hessegettem. - Késtem? - lihegte. Megráztam a fejem. - Akkor jó. Elaludtam és tíz percem volt elkészülni. - fújta ki a levegőt, majd önfeledt mosoly terült szét az arcán, ami az arcomat látva kicsit lekonyult. - Tudom, hogy Baek rángatott el és ne haragudj. Ha gondolod, hazakísérlek és ezzel le is tudjuk a randizást. Vagy akár azt sem erőltetem rád, ha nem akarod... - vakargatta a tarkóját és egyre aranyosabb volt, ahogy szóról szóra jobban bekavarodott. Oké, ezért még megkövezem magam, de...
- Elmegyünk valamerre, vagy próbálod még kimenteni magad?
- Tessék? Én nem... vagyis... Hová szeretnél menni? - mire leesett neki, merre hány méter, elmosolyodtam. Akkora szerencsétlen.
- Nekem bárhol megfelel. Van kedvenc helyed?
- Van! - ragyogott fel a szeme. - Jó hogy mondod! - megfogta a kezem, hogy maga után húzzon, Park Chanyeol megfogta a kezem és észre sem vette saját magát. Nekem pedig tetszett.


- És megérkeztünk! - zihálta, arcára pedig önfeledt boldogság ült ki.
- Ez a cseresznyefaliget? - pislogtam. Gyerekkorom óta nem voltam itt.
- Ahogy mondod. - bólogatott. - Még mostanában is szoktam ide jönni a nővéremmel. Két éve a... - itt elkomorodott és elharapta a mondat végét. - Szóval szeretem ezt a ligetet. - pillanatok alatt visszavarázsolta a vidám arcát, mintha nem történt volna semmi.
Furcsa érzés volt, meg kellett hagyni. Baekhyun pedig igazat állított, mikor Chanyeolról beszélt. Vajon milyen lehet ez az óriás, ha az igazi arcát mutatja?

***

- Szóval azt mondod, majdnem kikotyogta, mi történt két éve?
- Azt. - bólogattam, miközben próbáltam ignorálni azt a tényt, hogy Byun Baekhyun az arcomba hajolt.
- Jó úton haladunk. - hümmögött. - Még néhány találkozás, és dalolni fog.
- Tudod, nagyon szemét dolognak érzem ezt az álszenteskedést, pedig én is elég bunkó vagyok. - jegyeztem meg.
- Tudom, és én sem szoktam ilyen módszerekhez folyamodni, elhiheted. De meg kell törnünk a jeget. Chanyeol a legjobb barátom, nem engedem, hogy tönkretegye magát.
- Azt hiszem, fordított esetben én is megtenném ugyanezt a legjobb barátnőmért. - morfondíroztam.
- Na látod. És?
- Mi van?
- Történt valami a randin azon kívül, hogy megmutatta a kedvenc helyét és majdnem eljárt a szája?
- Kellett volna történnie bárminek is?
- Tudod, mire gondolok. - húzta sunyi vigyorra a száját.
- Nem! Fúj, te nevezed magad pszichológusnak? Perverz!
- Megtudhatnám, hogy te ki vagy? - mordult rám egy nem épp kedves férfihang. Szemöldökráncolva fordultam meg, nem értve, miért sápadt le Baekhyun annyira. Meglepetésemre, egy húszas évei elején járó fiúval néztem farkasszemet. Talán még nagykorúnak sem mondtam volna. A haján látszott, hogy nem olyan régen lett barna, de nagyon jól állt neki. Egyszerű fekete pólója és farmerja alapján nem nézném ki belőle, hogy hihetetlenül elegáns stílust képviselne. Viszont a tekintete még engem is meghökkentett. Talán megszokhatta, hogy az emberek mindig meghátráltak tőle, de túl rossz emberrel akadt össze.
- És te ki vagy?
- Én kérdeztem előbb, úgyhogy válaszolj! - sziszegte.
- Nekem meg ne pattogj. - feleseltem.
- Baekhyun, ki ez? Talán a szeretőd? - úgy tűnt, ellenem feladta a harcot. De még mindig nem értettem, ki ez, hogy itt kérdőre vonjon.
- Dehogy! - ellenkezett a megszólított. Sosem láttam még ilyen idegesnek.
- Akkor mégis ki a fene ez a liba itt?! Elmegyek néhány hétre és te máris...
- Fogd már be a szád! - rivalltam rá. - Akkor se jönnék vele össze, ha fenyegetnének, azt meg, hogy a "szeretője" vagyok, szívd vissza öregem!
- Velem így senki nem beszél! - förmedt rám.
- Én mégis itt vagyok. - vontam vállat.
- Oké, hagyjátok abba! - Baekhyun próbálta megakadályozni, hogy kitépjük egymás haját. - Lulu, ő itt Sojin, már meséltem róla neked. Sojin, ő pedig itt Luhan, az én... szóval a barátom.
- Várj. A barátbarátod, vagy a haverbarátod? - ráztam meg a fejem.
- Meleg vagyok. - vigyorgott rám erőltetetten.
- Értem. - még a lélegzetem is elakadt, miközben a tekintetem Luhan és Baekhyun között cikázott. Most, hogy mondják, tényleg melegeknek tűnnek...
- Szerintem két percen belül elszalad.
- Nem. - hunytam le a szemem, hogy véletlenül se fojtsam meg Luhant. - Vannak melegek ott is, ahol dolgozom, szóval egyáltalán nem ítélem el őket. A te akcentusod viszont borzasztó, szinte egyből leszűrtem, hogy kínai vagy.
- Te kis...
- Luhan hyung! - na tessék. Egyedül én fogom utálni ezt az embert, mert még Chanyeol is örült a jelenlétének. Kivágta az iroda ajtaját és jól megfojtogatta a kínait. - Mikor érkeztél haza?
- Két napja. - mosolygott rá.
- Hyung? - értetlenkedtem. - Hány éves is vagy? - döntöttem oldalra a fejem.
- Huszonöt, tehát tuti nálad idősebb. - húzta ki magát.
- Ne legyél olyan nagy arcú. A te korodban én aggódnék. - ilyenkor szerettem bunkó lenni.
- Az én... meghalsz! - már emelte volna a kezét, de a colos gyorsan cselekedett és megállította.
- Ugyan, ne veszekedjetek. - nevetgélt. - Biztos csak félreértettétek egymást!
- Olyasmi. Lulu azt hitte, hogy szeretőt tartok. - dünnyögte Baekhyun. Még egy ilyen bolondokházát...
- Mindegy is, én megyek. Jó szórakozást. - gúnyolódtam, majd egy intés kíséretében kiviharzottam onnan. Annyira felidegesített az a szemét, hogy legszívesebben lekevertem volna neki egy akkorát, hogy megszólaljon.
Még hazaérve is csak fortyogtam magamban, és a világért sem adtam volna igazat Luhannak.
Készítettem magamnak egy teát, elővettem a laptopot, és átnéztem a jövő heti menetrendet, majd nekiláttam a szerződés böngészéséhez, amit az új srác, Oh Sehun részére kellett kiállítani, hogy véglegesen is az ügynökség tagja lehessen.
Már az emaileket nézegettem, amelyek a srác ajánlásait taglalták, mikor csengettek.
Megdörzsöltem a szemem és kicsoszogtam a bejárati ajtóhoz, hogy azt kinyitva teljes sokkot kapjak.
- Hát te meg hogy a francba találtad ki hol lakom? - akadtam ki.
- Utánanéztem. - villantotta rám mind a harminckét fogát.
- De...
- Figyelj, Luhan hyung rettentően kiborító tud lenni, de ha megismeri az ember, akkor nagyon megszereti.
- És azért jöttél, hogy mindezt elmondd?
- Nem egészen. - fújta ki a levegőt. - Nem... nem jönnél el velem vacsorázni?

 

2016. április 17., vasárnap

Hey, Doctor! - 3. Rendelés

***Sojin POV***

Másnap délután amint esélyem volt rá, idegbeteg módjára álltam neki Haninak az öltözőjében.
- Miért nem említetted, hogy milyen ez az orvos?
- Először is: minek vagy itt, mikor pihenned kéne otthon? Másodszor: miért, milyen orvos? Bunkó?
- Hát te nem is... - összeráncoltam a szemöldököm. - Te ajánlottad, hogy oda menjek!
- Ja, igen! Park doktor. - bólogatott serényen. - Mi bajod van vele? Csak nem valami vénember?
- Te ezt komolyan kérdezed?
- Aha. Én nem hozzá járok, emlékeztetnélek, hogy a modellekhez jön a nőgyógyász minden hónapban.
- Igaz... - masszíroztam az orrnyergemet, majd benyúltam a zsebembe, hogy elővegyem a mobilom, de ekkor elért a felismerés. - Hani, szerintem én ott hagytam a telefont a rendelőben. De hülye vagyok! Tegnap óta fel se tűnt, hogy nincs meg!
- Nyugi, ne aggódj, megcsörgetem a mobilt és meglátjuk, ki veszi fel. - ajánlotta fel készségesen. Előhalászta a készüléket, megkereste a nevemet, két másodperccel később pedig kihangosította. Pattanásig feszültek az idegeim azokban a pillanatokban egészen addig, míg valaki meg nem szólalt a vonal túlsó végén. Utána már szerintem a szemem is rángatózni kezdett.
- Igen?
- Adja vissza a telefonom! - robbant ki belőlem.
- Örülök, hogy hívott, kisasszony.
- Várjunk. Maga nem az idióta orvos tegnapról. - motyogtam.
- A nevem Byun Baekhyun. - mutatkozott be illedelmesen.
- A  pszichológus?
- Szóval emlékszik a névtáblára. - kuncogott. - Ne aggódjon, megkapja a telefont, csak árulja el hová vigyük, mert fogalmunk sincs róla.
- Miért nem hívtak fel arról az átkozott vacakról valakit, hogy megkérdezzék? - akadtam ki.
- Kisasszony, nézze. Lehet, hogy pszichológus vagyok, de nem kódfejtő. Nem állt szándékomban feltörni a képernyőzárat, szóval várni kellett, amíg valaki meg nem csörgeti a számát. Ami pedig Chanyeolt illeti, elfelejtette elkérni az ön adatait, ezért még annyira sem tudtunk tájékozódni.
- Oké, akkor még egy utolsó kérdésem lenne, utána elárulom a címet.
- Mi lenne az?
- Miért nem a maga barátja hívott, ha már egyszer nála hagytam ott a telefont?
- Ez kissé bonyolult. Ha megbocsát, akkor a címet...
- Gangnam fotóstúdió. - forgattam meg a szemem.
- Azt tudom, hol van. Ott találkozunk. - és már le is csapta azt az átkozott gépezetet. Már most elegem van mindkettejükből.

~~~

Épp az irodámban ültem és bámultam az új képeket a legújabb gyakornok modellünkről egy forró tea társaságában, mikor kopogtattak.
-  Miss Kim. - szólított meg elég gyér koreai akcentussal az asszisztensem. Nem panaszkodtam rá, hiszen nem rég költözött ide Angliából, majd beleszokik. - Két fiatalúr keresi önt, azt mondják fontos.
- Igen, tudom. - sóhajtottam. - Küldje fel őket. A lány meghajolt és kiment, tíz perccel később pedig az említettekkel tért vissza. Illedelmesen felálltam és meghajoltam, végül azért mégiscsak megkértem őket, hogy üljenek le. A tegnapi orvosom bugyután vigyorgott, a másik pedig engem nézett. Elég idegőrlő tud ez lenni hosszútávon, ezért megköszörültem a torkom. - Elnézést, a telefonom...
- Ja, igen. - Baekhyun kotorászott egy darabig a táskájában, mire előszedte, de végül diadalittas mosollyal helyezte le elém. - Köszönöm. És... ha már eljöttek idáig, kérnek valamit? Egy kávét vagy teát?
- Nem lenne gond egy kávé erejéig maradni? - furcsa volt ez a Chanyeol, most meglepően zavarban találtam.
- Akkor nem ajánlottam volna fel, ne aggódjon. - nevettem kicsit cinikusan.
- Maga fotós? - érdeklődtek. Bólintottam, közben megnyomtam egy gombot az irodai telefonon, hogy beleszóljak.
- Alice, hozzon fel két kávét, a tejet és cukrot külön, és még egy teát ha megkérhetem, köszönöm.
- Tegeződhetnénk? Nem gondolnám, hogy olyan nagy a korkülönbség közöttünk. - vetette fel az alacsonyabb, amire bólintottam. - Megkérdezhetjük... mennyi idős vagy? - sóhajtottam egyet.
- Huszonegy múltam. De ez miért érdekes?
- Nagyszerű! - tapsikolt. Úgy meredtem rá, mint egy idiótára, ezt pedig észrevette és kissé visszavett. - Úgy értem, mi csak két évvel vagyunk idősebbek nálad. Jé, ki kell mennem a mosdóba! - pattant fel. Kezdtem nagyon furcsállni, de azért eligazítottam.
- Ahogy kimész az irodából, fordulj jobbra és kiszúrja a szemed. - bólintottam.

Kettesben maradtam a kínosan feszengő nőgyógyásszal.
- Rosszul vagy? - vontam össze a szemöldököm.
- Dehogy. - nevetett fel, de ez is csak amolyan "mindjárt-megöl-ez-a-némber" volt.
- Ne aggódj, még nem vertem agyon senkit. - próbáltam feldobni, de nem volt az erősségem más emberek szórakoztatása, éppen ezért megváltásnak véltem, mikor Alice megérkezett a kért italokkal, de a csend szinte akkor visszatért, mikor távozott. Felpattantam hát, hogy legalább azzal elfoglaljam magam, hogy kiszolgálom őt. - Hogyan szereted a kávét?
- Uhm... én tejjel és cukor nélkül iszom, viszont Baek tej nélkül és két cukorral szokta. - válaszolt, én pedig úgy csináltam. Általában csak azoknak szoktam így ugrálni, akik magasabb rangban állnak és fontos emberek, ezért nagyon reméltem, hogy nem néznek a végén még házi cselédnek. - Köszönöm.
- Itt vagyok! Nahát, köszönöm szépen! - ragyogott fel az arca a kávé láttán, amire csak biccentettem egyet, de ő látszólag nagyon fel lett dobva, mert csacsogni kezdett. - Miről beszéltetek?
- Igazából semmiről... - vakarta meg a magasabb zavartan a tarkóját, ami valamiért aranyos volt, de a barátja rosszallóan bámult rá, amit nem tudtam mire vélni. - Akkor mi mennénk is. - köszörülte meg a torkát.
- Örültem a találkozásnak. - biccentettem.
- Channie, menj csak előre, kérdezni szeretnék valamit Sojin-sshitől. -  ezen mindketten meghökkentünk, de a colos csak bambán meghajolt és elhagyta a helyiséget, míg Baekhyun komoly arccal fordult felém. - Sojin, egy nagyon fontos dolgot akarok kérni.
- Mi az? - vontam fel a szemöldököm.
- Randizz Chanyeollal.


2016. április 16., szombat

One year ( [EXO] - Luhan)

- Nem folytathatjuk ezt.
- Luhan, miért hisztizel? Válaszolj, kérlek! Miért fél év után jut eszedbe?
- Mégis mi az, hogy ne hisztizzek? Nem hisztizek! Szerinted normális dolog viszonyt folytatni egy diákommal? - magyarázta fojtott hangon. - Fél év... fél év elég volt, hogy tisztán lássam a dolgokat!
- Először is;  most érettségizem. Másodszor; Luhan, valld be őszintén, hogy miért akarsz eltaszítani... kérlek. - könnyek gyűltek a szemeimbe. Annyit táncsak megérdemlek, hogy nem hazudik az arcomba. - Ha van valaki más, akkor...
- Én... - rögtön elhallgatott. Gondolkozott egy kicsit, végül kibökte. - Mert én nem szeretlek téged igazából. Erre akkor jöttem rá, mikor legutóbb nálam aludtál. Túl kislány vagy nekem, akitől a testén kívül nem sokat kér egy korombeli férfi. - még hogy korabeli. Huszonnégy évesen úgy beszél, mint egy nyugdíjas...
- Értem. - lehunytam pilláimat, hogy viszonylag lenyugodjak, majd a szertár ajtajához lépkedtem, hogy az én részemről is megszakadjon a kapcsolat a kínaitanárom és köztem. Amint innen kiteszem a lábam, nem lesz más, csak az iskola. - Akkor holnap találkozunk az órán... seonsaengnim.
- Igen. Viszlát, Park kisasszony. Ne felejtse el a beadandót. - és abban a pillanatban mindent elintéztünk ennyivel.
Az utolsó ember is kilépett az életemből. Egyedül maradtam.

***

 Úgy sípolt az ébresztőórám vasárnap reggel kilenckor, mintha kínoztak volna valamit. Kénytelen voltam órát állítani, mert hajlamosságot mutattam a lustaságra.
Fáradtan és morcosan vertem le a földre azt a rohadt ketyegőt, hogy aztán még idegesebben csoszogjak ki a konyhába, készíteni magamnak egy kávét.
Mikor már az asztalnál ittam a fekete nedűt, magam elé meredtem és felsóhajtottam.
- Megint ugyanaz az álom. - muszáj volt összeszorítanom a szemem, hogy ne sírjak, így egy év után is.
Egy hónappal a szakítás után leérettségiztem, azóta nem is láttam őt. - Csak ennyit kellett volna várnod, ha szerettél volna... - megráztam a fejem, hogy kiverjem az aljas gondolatokat a fejemből és valami értelmessel töltsem a szép júniusi vasárnapomat. Az egyetlen szabadnapom.
Gondoltam, azért nem ártana kivinni a kiskutyámat sétálni, mert igen, azóta vettem egy kutyát, hogy ne legyek egyedül. A kis yorkshire terrier farkát csóválva kaparta a bejárati ajtót, így nem is várattam sokáig; felkaptam egy laza baseball pólót, egy rövidnadrágot és a kedvenc tornacipőm, kezembe vettem a játékot és a pórázt, és már lent is voltam.
Szerettem itt lakni, hiszen a park közel volt
- Kapd el, Kijeok! - hajítottam el a labdát, de a fantasztikus képességeimnek köszönhetően eltaláltam vele egy nekem háttal álló férfit. - Basszus! - nyögtem. - Úristen, ne haragudjon, annyira sajnálom, én nem akartam, tényleg! - már ezeket a szavakat óbégatva rohantam a sértetthez, de mikor megláttam ki az, visszaszívtam mindent. Elkomorodva húztam ki magam.
Valahogy magasabbnak és szabadabbnak tűnt, haja fekete árnyalatban játszott, ami sokkal jobban állt neki, mint a világos, pedig azt hittem, annál nincs jobb. Egy fehér pólót viselt csőfarmerral, tornacipővel. Kicsit elkalandoztak a gondolataim, pláne, hogy tudtam, mit rejtenek a ruhák. - Üdvözlöm, seonsaengnim. - illően biccentettem, de többet nem voltam hajlandó tenni.
- Ne legyél ilyen formális. - kért.
- Elnézést. Luhan, örvendek. - gyülemlett bennem a harag.
- Haneul, mondom ne legyél formális.
- Süket vagy? Nem vagyok formális. - válaszoltam kimérten, amin látszólag nem esett neki túl jól. Hát nesze, megérdemled. - Ha megbocsátasz, sétáltatnám a kutyámat. - már kerültem volna ki, de elkapta a csuklóm.
- Haneul. Maradj itt.
- Tűnj már innen, nem látod hogy dolgom van? - förmedtem rá. Már nem is egy ember nézett minket.
- Jogos a haragod, de én még mindig tanár vagyok és akárki felismerhet, úgyhogy legyél kicsit visszafogottabb. - sziszegte egyre idegesebbe, én pedig abban a pillanatban kevertem le neki egy őrült nagy pofont.
- Ezzel szerintem mindent elmondtam. Most pedig vedd le rólam a kezedet, mert nem akarok a közeledben lenni. - rángattam meg felső végtagom, de nem engedett. Helyette húzni kezdett, és áldottam Kijeok eszét, hogy mindig utánam koslatott, így pillanatokon belül meghallottam, ahogy mögöttem szedi fürge kis tappancsait. - Hova viszel? - nyöszörögtem. Egy lépcsőház előtt állt meg, beütötte a kódot, majd már indult is volna fel a lépcsőn, mikor megéreztem egy hatalmas húzódást a bokámban. - Luhan, fáj a lábam... - mikor megemlítettem neki ezt az aprócska tényt, megállt és aggódva felém fordult.
- Hol fáj?
- A bokám... kicsit meghúztam.
- Sajnálom. - hirtelen minden úgy tűnt, mint régen. Kiskutya szemeket meresztett rám, amitől olvadni kezdett a jégszívem.
- Ugyan... ne-nem történt semmi. 
- Hogyne történt volna? Hiszen megint bántottalak, mint akkor. - nyelt egyet.
- Hé! Ez semmi! Csak a lábam, és az helyrejön...
- A szíved is rendben van? - araszolt közelebb hozzám, mellkasunk összeért. Nem válaszoltam neki, egyszerűen nem ment. Ő sem várt semmit, viszont karjaiba kapott, hogy úgy cipeljen tovább a lépcsőn. Azt hiszem, túlságosan szerettem az elmúlt időszakban is, hogy haragudni tudjak rá...

~~~

- Fáj még? - helyezkedett el mellettem a kanapén, átnyújtva egy pohár szőlőlevet. Megráztam a fejem.
- Már nem annyira. Köszönöm, hogy leápoltál, de nekem lassan mennem-
- Szeretlek.
- Tessék? - kérdésemre lecsúszott a kanapéról, letérdelt a földre és apró csókot hintett combomra.
- Szeretek, Park Haneul. Mindig.
-  Ne szórakozzunk... - nevettem el magam. - Hogy is mondtad akkor? "Túl kislány vagyok, akitől a testén kívül nem akar mást egy korodbeli férfi.". Pontosan emlékszem rá.
- Az fájt a legjobban, hogy azonnal elhitted. - mosolygott szomorkásan.
- Mégis mit lehet ebben kételkedni?! - emeltem meg a hangom. - Ne vigyél a sírba, Xiao Luhan! El ne felejtsd, hiába szeretlek, az a hat év még mindig megvan köztünk, simán-
- Szóval te is szeretsz még? - csillantak fel a szemei.
- Én...
- Az előbb jelenidőben beszéltél, nem vagyok hülye és azt se mondd, hogy nyelvbotlás volt! - keményedett meg a hangja. - Ha szeretsz, akkor ígérem, sosem hagylak el többé! Bármit megteszek, hogy újra megbízz bennem! - miért ilyen őszinte a szeme? A fenébe is!
- Megígéred? - haraptam be alsó ajkam bizonytalanul. Elnevette magát és felhajolt hozzám egy szenvedélyes csókra.
- Hiszen már mondtam, nem igaz?


2016. április 5., kedd

Hey, Doctor! ( EXO - Chanyeol ) Szereplők

Sziasztok! Megint egy minivel érkezem, méghozzá egy számomra elég érdekes témával.
Úgy döntöttem, nem írok bevezetést, hanem a szereplőkről megadott információkból kell merítenetek, hogy izgalmasabb legyen. ^^"
Én meg a hülye ötleteim, mi? :"D
A történetről röviden annyit, hogy először egészen más "bundát" kapott mind a sztori, mind a szereplők, de aztán mégis alakítanom kellett, hiszen tovább fejlődött az ötlet. Mit ne mondjak, elég nehéz is lesz megírni, mert éppen a főszereplőnek adtam elképzelhetetlen szerepet, a személyiségébe is ellentéteket raktam. Még nekem is nagyon új és nagy kihívás lesz, előre érzem.

Lássuk a medvét!

Ja, és még valami, majdnem el is felejtettem; +18! Oké, nem pornót akarok írni, de jónak láttam kitenni ezt az abszolút mellékes dolgot. :)

***










  • Neve: Park Chanyeol
  • Életkora:  23
  • Foglalkozása: nőgyógyász
  • Családja: egy nővér, szülők Amerikában
  • Egyéb: ártatlan, vigyorgó, szerencsétlen (minden téren), legjobb barátja Byun Baekhyun.

 

  • Neve: Byun Baekhyun
  • Életkora: 23
  • Foglalkozása: Pszichológus
  • Családja: szülők Amerikában és egy báty
  • Egyéb: perverz, imádja megmosolyogtatni az embereket, van egy párja Luhan, a legjobb barátja Chanyeol. A szüleik üzlettársak és így ismerkedtek meg.



  • Neve: Luhan
  • Életkora: 25
  • Foglalkozása: író
  • Család: szülők Kínában
  • Egyéb: szeret mosolyogni, de nagyon féltékeny típus, és aki nem ismeri, annak gyakran az idegeire mehet. Tudni kell kezelni a személyiségét.




  • Neve: Kim Sojin
  • Életkora: 21
  • Foglalkozása: fotós (természetet és modelleket fényképez)
  • Család: nincs
  • Egyéb: bunkó természete van, sokszor beszól az embereknek, hamar felidegesíti magát. Már senki nem tudja, hogy a környezetéből ki lenne képes hatni rá. Legközelebb Hani áll hozzá.



  • Neve: Ahn Heeyeon (Hani)
  • Életkora: 23
  • Foglalkozása: modell
  • Család: ?
  • Egyéb: Sojin legközelebbi és egyetlen barátja és egyben fotóalanya, aki tudja, miért ilyen a lány. Imádja megnevettetni az embereket, ő maga is csak nehezen erőlteti a komolyságot. Van egy vőlegénye (ő a történetben csak az abszolút említés szintjén szerepel, ezért nem is esik róla komolyabban szó, nem adtam neki karaktert)