A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fiú. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: fiú. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. június 8., szerda

Hey, Doctor! - 9. Rendelés

***Sojin POV***

Lassan egy hónapja történt minden. Hani és Baekhyun szerint pedig mindkettőnk személyisége megváltozott. Én kedvesebb lettem, Chanyeol pedig őszintébb és vidámabb. Egyetlen dolog volt, amely feszültté tett, mikor a közelében voltam; valahányszor megpróbált megérinteni, puszit adni vagy akár egy halvány kísérletet is tenni, hogy megcsókoljon, elhúzódtam.

Nálam voltunk éppen és egy filmet néztünk a kanapén ülve.
- Min gondolkodsz? - bökdösött meg kicsit Chan, mire automatikusan felé kaptam a fejem, ő pedig elkuncogta magát. - Mostanában sokat bambulsz el.
- Semmiség. - dünnyögtem.
- Sojin, tudom, hogy sok dolgon mentél keresztül. - sóhajtott. - De ha egy kicsit jobban partner lennél abban, hogy változtassunk...
- Szerinted nem vagyok már így is elég partner? - hitetlenkedtem. - Chanyeol, ha nem mentem volna bele a randizásba, nem itt ülnék. - szóltam kicsit kimértebben a kelleténél.
- Ezt úgy mondod, mintha egész idáig kelletlenül találkozgattál volna velem. - fortyant fel. Sosem láttam még dühösnek, de azt hiszem, most kihoztam belőle némi agressziót. - Nem értem, miért játszod velem ezt a macska-egér játékot, amikor állandóan elhúzódsz! Meg sem próbálsz nyíltabb lenni, pedig tudod, hogy soha nem bántanálak!
- Időre van szükségem!
- Mennyire? Több mint egy hónapja "időre van szükséged"! Akkor inkább mondd azt, hogy hagyjalak békén és le van tudva ez az egész! - emelte fel a hangját.
- Ha annyira el akarsz menni, mi tart vissza?! - már mindketten a nappali közepén álltunk és olyan pillantásokat vetettünk a másikra, mint eddig még egyszer sem. Ám az utolsó kijelentésemre Chanyeol egy kicsit veszített a haragjából és úgy meredt rám, mint egy elveszett gyerek. Ekkor jöttem rá, miért akart ennyire közeledni; az egykori menyasszonya elküldte őt, sőt, elmenekült előle, esélyt sem adott a férfinak, hogy akár egy kicsit is szóhoz jusson. Azért ilyen ideges, mert úgy érzi, szánalomból találkozgattam vele és egyáltalán nem akarok tőle semmit. Ha most a mérgem tovább terjedt volna bennem és kimondom a legrosszabbat, beletapostam volna a lelkébe Mondjuk nem mintha az előbb nem tettem volna... Kis híján elértem, hogy soha többé ne akarjon próbálkozni a nőknél.
- Azt akarod, hogy elmenjek? - nyelt nagyot. Basszus, ezt nagyon elrontottam. Tehetetlenül álltam, míg Chanyeol éppen hogy tartva magát, elindult kifelé. És én hagytam. Hagytam, hogy megint kilépjen az ajtómon, mert egyszerűen nem tudtam, mit tegyek. Nem voltam tisztában az érzéseimmel.

~~~

Hani tartotta bennem a lelket. Egy hete nem hallottam sem Baekhyunról, sem Chanyeolról. Pedig legalább a pszichológus segítségére lett volna szükségem.
Mégis mit vártam?
Legjobb barátnőm minden este meglátogatott és olyankor visszatartva a könnyeimet, meséltem neki, hogy könnyebb legyen a lelkem. De miután a lány is elmondta az őszinte véleményét, csak rosszabb lett.
"Nézd, akármekkora trauma is érte Chanyeolt a múltban ami miatt olyan lett a személyisége, amilyen, nem kellett volna megrugdosnod a szavaiddal."
Tudtam, hogyne tudtam volna, hogy igaza van. Arra viszont nem számítottam, hogy aki kopogtat az ajtómon, nem Hani lesz, de még csak nem is olyan ember, akit kedvelnék.
Mikor kinyitottam az ajtót, még a lélegzetem is elállt.
- Beengedsz, vagy bámuljuk még egymást egy darabig? Sok az időm, de nem érek rá egész nap.
- Mit keresel itt? - sziszegtem Luhan arcába gyanakvóan.
- Pillanatnyilag azt keresem, hogy Chanyeol mit szeret benned annyira, hogy napok óta nem tudjuk Baekkievel kirángatni a lakásából. - válaszolta kimérten.
- Gyere be. - morogtam, majd félreálltam, hogy utat engedjek neki. - Miért te jöttél? Jöhetett volna Baekhyun is, őt jobban elviselem...
- Ő Channie legjobb barátja, szükség van rá ott.
- Kérsz valamit inni? - azért mégse legyek már bunkó. - Főzzek teát?
- Elfogadom, köszönöm. - foglalt helyet a kanapémon.
Tíz perc múlva két bögre gőzölgő ital mellett ültünk, egy darabig egymással szemezve. Végül Luhan törte meg a csendet egy hangos sóhajtással.
- Nézd, nem azért vagyok itt, hogy bíráljalak, mert akármilyen nagy taplónak is ismertél meg, nem szólok bele mások dolgába anélkül, hogy ismerném a háttérsztorit.
- Kedves tőled. - jegyeztem meg cinikusan. - Akkor gondolom, örömmel fog eltölteni a kijelentésem, ugyanis az egészről csakis én tehetek, senki más.
- Valóban? - vonta fel a szemöldökét és belekortyolt a teába.
- Igen. - bólintottam. - Az elmúlt egy hónapban mindig elhúzódtam tőle ha közeledett, végül veszekedés lett a vége. Felkaptam a vizet és konkrétan elküldtem a francba.
- Hülye vagy. - jelentette ki.
- Köszönöm, más is mondta.
- Még nem fejeztem be. Chanyeolnak sokkal fontosabb vagy, mint az előző lány. Bár nem ismerem az ő történetét pontosan, de azt tudom, hogy menyasszonya volt, aki elhagyta. Talán ezért sokkal aggódóbb és zavartabb, mikor te távolságtartó vagy vele. Viszont kivételesen azt is megértem, hogy neked is voltak problémáid, amik miatt nem nyílsz meg egy csettintésre. - fejtette ki véleményét. - Ott van a kutya elásva, hogy mindketten ellentétesen fogjátok fel. Ő ragaszkodóbb, míg te távolságtartóbb lettél a múlt hatására. Ütközik a kettő.
- Ezt Baekhyun adta a szádba, vagy magadtól találtad ki? - tátottam a számat.
- Mindkettő. - ismerte be kuncogva, de hamar elkomorult. - Mit szeretnél?
- Tessék?
- Akarsz valamit Chanyeoltól? Mert ha most igennel válaszolsz, megpróbálunk megmenteni titeket, de ha azt mondod, hogy nincs értelme, mindannyian kilépünk az életedből, amit úgy fogsz tovább élni, ahogy akarsz.
- Én... - lássuk csak. Ha most nemmel válaszolok, semmi nem lesz ugyanolyan és magamat ismerve depressziósabb leszek. De mi van, hogy ha igennel válaszolok, lesz köztünk valami a nagyfülűvel, aztán elhajít, mert megun?
- Nem fog.
- Tessék?
- Sojin, hangosan gondolkozol. Nem fog megunni. Bennetek rengeteg az ellentét. Épp ez fog titeket kitartóvá tenni.
- Luhan... köszönöm. - mosolyogtam rá most először, amin még ő is meglepődött, de rövidesen elmosolyodott és megveregette a vállamat.
- Ezt vehetem igennek?
- Vedd. - bólogattam.
 
~~~

Annyira reménytelennek éreztem a helyzetet másnap este, hogy meg sem fordult a fejemben a kibékülés Chanyeollal. Nagyon elcsesztem mindent. Ha csak egy kicsit is befogtam volna most az egyszer az ólajtó számat, vagy ha hagyom, hogy közeledjen, nem itt tartanánk. Francba is már saját magammal...!
Hirtelen rezegni kezdett a telefonom SMS-jelzője. Kicsit megugrottam a hirtelen hangtól a csendes lakásban, de azért vetettem egy pillantást a kütyüre.

Feladó: Yoda
21:16

Szakad az eső...
 
 
 
Címzett: Yoda
21: 20
 
Tudom.
 
 
 
Feladó: Yoda
21:21
 
Fázom.
 
 
Na várjunk csak egy pillanatot. Fázik? De hát hol van?
Úgy indultam kifelé, mintha puskából lőttek volna ki. Csak egy cipőt kaptam fel, arra már nem éreztem elég időt, hogy valami esernyőt vigyek vagy kabátot kapjak fel a pizsamám fölé.
Villámgyorsan rohantam le a lépcsőház fokain, a liftet nem lett volna türelmem megvárni, még az ajtómat sem zártam be. Mikor kivergődtem az esőre, körbenéztem és azonnal kiszúrtam Őt.
Nem haboztam, rohanni kezdtem felé és egy eszeveszett sírással karöltve a nyakába vetettem magam, úgy szorítva őt, mintha soha többé nem látnám.
- Sojin-ah...
- Kedvellek, Chanyeol! - üvöltöztem a mellkasába. - Nagyon kedvellek! Még nem mondanám, hogy szeretlek, de hiányzol és sajnálom, ha olyat mondtam, ami bántott! Ne haragudj, kérlek! - csukott szemmel magyaráztam, a tekintetét nem mertem megkeresni.
- Én is kedvellek téged, Sojin-ah. És nagyon örülök az érzelmi rohamodnak, mert amúgy én akartam bocsánatot kérni tőled. - megálltam a sírással, felnéztem és kerek szemekkel vizslattam az övéit. Mosolygott, de én még az esőben is láttam, hogy közben ömlöttek a könnyei. - Szabad? - pislogott az ajkaimra. Bólintottam egy aprót, ő pedig nem is várt túl sokat, puha száját az enyémre tapasztotta.
Megint az eső hozott össze minket...


2016. április 16., szombat

One year ( [EXO] - Luhan)

- Nem folytathatjuk ezt.
- Luhan, miért hisztizel? Válaszolj, kérlek! Miért fél év után jut eszedbe?
- Mégis mi az, hogy ne hisztizzek? Nem hisztizek! Szerinted normális dolog viszonyt folytatni egy diákommal? - magyarázta fojtott hangon. - Fél év... fél év elég volt, hogy tisztán lássam a dolgokat!
- Először is;  most érettségizem. Másodszor; Luhan, valld be őszintén, hogy miért akarsz eltaszítani... kérlek. - könnyek gyűltek a szemeimbe. Annyit táncsak megérdemlek, hogy nem hazudik az arcomba. - Ha van valaki más, akkor...
- Én... - rögtön elhallgatott. Gondolkozott egy kicsit, végül kibökte. - Mert én nem szeretlek téged igazából. Erre akkor jöttem rá, mikor legutóbb nálam aludtál. Túl kislány vagy nekem, akitől a testén kívül nem sokat kér egy korombeli férfi. - még hogy korabeli. Huszonnégy évesen úgy beszél, mint egy nyugdíjas...
- Értem. - lehunytam pilláimat, hogy viszonylag lenyugodjak, majd a szertár ajtajához lépkedtem, hogy az én részemről is megszakadjon a kapcsolat a kínaitanárom és köztem. Amint innen kiteszem a lábam, nem lesz más, csak az iskola. - Akkor holnap találkozunk az órán... seonsaengnim.
- Igen. Viszlát, Park kisasszony. Ne felejtse el a beadandót. - és abban a pillanatban mindent elintéztünk ennyivel.
Az utolsó ember is kilépett az életemből. Egyedül maradtam.

***

 Úgy sípolt az ébresztőórám vasárnap reggel kilenckor, mintha kínoztak volna valamit. Kénytelen voltam órát állítani, mert hajlamosságot mutattam a lustaságra.
Fáradtan és morcosan vertem le a földre azt a rohadt ketyegőt, hogy aztán még idegesebben csoszogjak ki a konyhába, készíteni magamnak egy kávét.
Mikor már az asztalnál ittam a fekete nedűt, magam elé meredtem és felsóhajtottam.
- Megint ugyanaz az álom. - muszáj volt összeszorítanom a szemem, hogy ne sírjak, így egy év után is.
Egy hónappal a szakítás után leérettségiztem, azóta nem is láttam őt. - Csak ennyit kellett volna várnod, ha szerettél volna... - megráztam a fejem, hogy kiverjem az aljas gondolatokat a fejemből és valami értelmessel töltsem a szép júniusi vasárnapomat. Az egyetlen szabadnapom.
Gondoltam, azért nem ártana kivinni a kiskutyámat sétálni, mert igen, azóta vettem egy kutyát, hogy ne legyek egyedül. A kis yorkshire terrier farkát csóválva kaparta a bejárati ajtót, így nem is várattam sokáig; felkaptam egy laza baseball pólót, egy rövidnadrágot és a kedvenc tornacipőm, kezembe vettem a játékot és a pórázt, és már lent is voltam.
Szerettem itt lakni, hiszen a park közel volt
- Kapd el, Kijeok! - hajítottam el a labdát, de a fantasztikus képességeimnek köszönhetően eltaláltam vele egy nekem háttal álló férfit. - Basszus! - nyögtem. - Úristen, ne haragudjon, annyira sajnálom, én nem akartam, tényleg! - már ezeket a szavakat óbégatva rohantam a sértetthez, de mikor megláttam ki az, visszaszívtam mindent. Elkomorodva húztam ki magam.
Valahogy magasabbnak és szabadabbnak tűnt, haja fekete árnyalatban játszott, ami sokkal jobban állt neki, mint a világos, pedig azt hittem, annál nincs jobb. Egy fehér pólót viselt csőfarmerral, tornacipővel. Kicsit elkalandoztak a gondolataim, pláne, hogy tudtam, mit rejtenek a ruhák. - Üdvözlöm, seonsaengnim. - illően biccentettem, de többet nem voltam hajlandó tenni.
- Ne legyél ilyen formális. - kért.
- Elnézést. Luhan, örvendek. - gyülemlett bennem a harag.
- Haneul, mondom ne legyél formális.
- Süket vagy? Nem vagyok formális. - válaszoltam kimérten, amin látszólag nem esett neki túl jól. Hát nesze, megérdemled. - Ha megbocsátasz, sétáltatnám a kutyámat. - már kerültem volna ki, de elkapta a csuklóm.
- Haneul. Maradj itt.
- Tűnj már innen, nem látod hogy dolgom van? - förmedtem rá. Már nem is egy ember nézett minket.
- Jogos a haragod, de én még mindig tanár vagyok és akárki felismerhet, úgyhogy legyél kicsit visszafogottabb. - sziszegte egyre idegesebbe, én pedig abban a pillanatban kevertem le neki egy őrült nagy pofont.
- Ezzel szerintem mindent elmondtam. Most pedig vedd le rólam a kezedet, mert nem akarok a közeledben lenni. - rángattam meg felső végtagom, de nem engedett. Helyette húzni kezdett, és áldottam Kijeok eszét, hogy mindig utánam koslatott, így pillanatokon belül meghallottam, ahogy mögöttem szedi fürge kis tappancsait. - Hova viszel? - nyöszörögtem. Egy lépcsőház előtt állt meg, beütötte a kódot, majd már indult is volna fel a lépcsőn, mikor megéreztem egy hatalmas húzódást a bokámban. - Luhan, fáj a lábam... - mikor megemlítettem neki ezt az aprócska tényt, megállt és aggódva felém fordult.
- Hol fáj?
- A bokám... kicsit meghúztam.
- Sajnálom. - hirtelen minden úgy tűnt, mint régen. Kiskutya szemeket meresztett rám, amitől olvadni kezdett a jégszívem.
- Ugyan... ne-nem történt semmi. 
- Hogyne történt volna? Hiszen megint bántottalak, mint akkor. - nyelt egyet.
- Hé! Ez semmi! Csak a lábam, és az helyrejön...
- A szíved is rendben van? - araszolt közelebb hozzám, mellkasunk összeért. Nem válaszoltam neki, egyszerűen nem ment. Ő sem várt semmit, viszont karjaiba kapott, hogy úgy cipeljen tovább a lépcsőn. Azt hiszem, túlságosan szerettem az elmúlt időszakban is, hogy haragudni tudjak rá...

~~~

- Fáj még? - helyezkedett el mellettem a kanapén, átnyújtva egy pohár szőlőlevet. Megráztam a fejem.
- Már nem annyira. Köszönöm, hogy leápoltál, de nekem lassan mennem-
- Szeretlek.
- Tessék? - kérdésemre lecsúszott a kanapéról, letérdelt a földre és apró csókot hintett combomra.
- Szeretek, Park Haneul. Mindig.
-  Ne szórakozzunk... - nevettem el magam. - Hogy is mondtad akkor? "Túl kislány vagyok, akitől a testén kívül nem akar mást egy korodbeli férfi.". Pontosan emlékszem rá.
- Az fájt a legjobban, hogy azonnal elhitted. - mosolygott szomorkásan.
- Mégis mit lehet ebben kételkedni?! - emeltem meg a hangom. - Ne vigyél a sírba, Xiao Luhan! El ne felejtsd, hiába szeretlek, az a hat év még mindig megvan köztünk, simán-
- Szóval te is szeretsz még? - csillantak fel a szemei.
- Én...
- Az előbb jelenidőben beszéltél, nem vagyok hülye és azt se mondd, hogy nyelvbotlás volt! - keményedett meg a hangja. - Ha szeretsz, akkor ígérem, sosem hagylak el többé! Bármit megteszek, hogy újra megbízz bennem! - miért ilyen őszinte a szeme? A fenébe is!
- Megígéred? - haraptam be alsó ajkam bizonytalanul. Elnevette magát és felhajolt hozzám egy szenvedélyes csókra.
- Hiszen már mondtam, nem igaz?


2016. február 5., péntek

For you - 2. Fejezet



- Na meg azt ahogy te elképzelted! - támadott le legjobb barátnőm. - HaengBok-ah, miért? - egyre elkeseredettebben nyavalygott a képembe és akármennyire is szerettem, most le tudtam volna lőni.
- Mit miért? - förmedtem rá. - YeoLeum, nem fogom kiherélni MinHot, csak mert más az identitása. Nem tehet róla...
- Nem is azzal van baj, hogy a férfiakat kedveli, félre ne értsd. Hiszen emlékeztetnélek, hogy én is a meleg barátaiddal szoktam lógni alkalomadtán. - emelte fel a mutatóujját. - Itt az a vita tárgya, hogy talán már hetek, vagy esetleg régebb óta...!
- Értsd meg az ő helyzetét. Te elmondanád a párodnak, hogy leszbikus lettél és szakítani akarsz vele? - itt láttam rajta, hogy elbizonytalanodott egy picit. - Na látod. Le sem tagadhatnád, hogy az ellenszenv beszél belőled. - nevettem. Tény, hogy azóta nem szimpatizált MinHoval, mióta Ő elkezdte a furcsa viselkedést, és ahogy elhallgatom itt a hegyi beszédét, nem is lesznek puszipajtások a közeljövőben.
- Jól ismersz. De akkor most szakítottatok és barátok maradtok?
- Olyasmi. Szerintem segítek neki TaeMinnél is.
- TaeMin? Érte van oda annyira? - lepődött meg. Elfelejtettem volna ezt az információt átadni neki? Hoppá.
- Igen.
- Az a srác a megtestesült melegség, ráadásul olyan jól néz ki, hogy a lányok önként vágnák hozzá a bugyijaikat, ha lehetne. - gesztikulált hevesen. Én csak jót röhögtem rajta. - Túl jófej vagy, hogy még ezt a kapcsolatot is te rendezgeted. Apropó, ha már kapcsolatnál tartunk...- kezdett vigyorogni. Ismertem én ezt...
- Jézusom, kit szedtél össze? - ráztam a fejem.
- Múltkor írt nekem Facebookon, tegnap pedig találkoztunk. Nem hiszed el, de JinKi csoporttársa az egyetemen, és az a köcsög ajánlott be nála!
- Ez igen. - bólogattam. - Legalább megfelelően néz ki az elvárásaidnak?
- Az a pasi egy görög isten, érted? - kerekedtek el csillogó szemei. - Nem akartam neked mondani, amíg én sem látok esélyt, hogy belevágjak.
- És mi volt? - kezdett ez engem egyre jobban érdekelni.
- Ő egy akkora idióta, mint amekkorát nem hordott a hátán a Föld. Komolyan. De épp ez teszi édessé. Azt hiszem, azonnal megkedveltem. Olyan, mint egy dinó és egy kiskutya egyszerre.
- Hogy hívják?
- JongHyun. Kim JongHyun.
- Még a neve is passzol a leíráshoz. - mérlegeltem magamban.
- Szeretném, ha megismernéd őt. Beszéltem neki rólad és nem bánná, ha tudna a legeslegjobb barátnőmről.
- De...
- Ne aggódj, nem zavarja, hogy fiúnak képzeled magad, ha ez töri a kobakod. Neki is van egy ilyen havernője kint Amerikában, azt hiszem Amber a neve. Mutatott róla képet, eszméletlenül hasonlítanak egymásra! Na, belemész?
- Azt hiszem, ha nem okozok gondot, akkor bele. Csak hogy megnyugodjon a lelked. - veregettem vállon.
- Köszönöm, ezer hála érte. És WooBin?
- Mi van vele? Hazajöttek Oppával tegnap este, most igyekszünk sokat együtt lenni.
- Ugyan, én nem erről beszélek. Nekem már feltűnt, hogy szeretted MinHot, de neked WooBin jobban... hogy is mondjam, megmozgatta a fantáziád mindig is.
- Te hülye vagy. Pólyás korom óta ő a legjobb fiú barátom, sőt a kettes számú bátyám.
- Biztos vagy te ebben? - fürkészte a szemeimet. Most, hogy mondja... tegnap sokkal gyorsabban vert a szívem, mikor megláttam őt, de ezt mind annak tudtam be, hogy túl régóta találkoztunk utoljára, semmi más jelentőségét nem vettem észre. - Hallgatás beleegyezés, drága! Nézd, én tudom, hogy ti ketten azóta ismeritek egymást, amióta csak ez lehetséges, de nem gondoltál már bele másba?
- Ugyan mibe? Engem ő sosem kedvelne úgy, nézz már rám.
- Húha, már a miérteken gondolkozol? - vigyorgott rám gyalázatosan. - Szimatolok itt valamit a levegőben...
- Biztosan a parfümödet! - vágtam vissza.
- Gonosz vagy! - biggyesztette le az ajkait játékosan.

***

- Megint el szeretnél kísérni? - vetettem fel MinHonak a suliban az ötletet.
- Tessék?
- Szeretnél elkísérni a tánc edzésre? - ismételtem meg kedvesen a kérdést, mire pislogott még kettőt.
- Nem is tudom.
- Na mi van, most meg füledet-farkadat behúzva menekülsz? - vontam fel a szemöldököm.
- Én csak...
- Szerintem lenne értelme. Talán észrevesz téged.
- Miért segítesz?
- Mert barátok vagyunk. - veregettem vállon.
- És téged ez nem zavar? Két napja vallottam be, hogy...
- Istenem, MinHo, kinek nézel te engem? Felfogtam, ami történt és nem is érzem olyan rosszul magam, mint te azt gondolod. Nem csaltál meg és rendkívüli ez az egész helyzet, ha jobban megnézzük, akkor el is fogadható bizonyos szempontból. Mellesleg... TaeMint többet láttam férfival, mint nővel. - suttogtam a fülébe az utolsó szavakat, mire nyelt egyet. - Ez már elég ok, hogy elgyere?
- Megbeszéltük. - bólogatott hevesen. Elnevettem magam.
- Ez már beszéd!

~~~

Amint betettem a lábam a terembe, szemeimmel megkerestem TaeMint. Nem is kellett sokat nézelődnöm, mert a fiút legjobb barátja, Kai társaságában találtam meg.
- Hahó! - integettem, majd közelebb lépkedtem. - Sziasztok, fiúk.
- HaengBok-ah! - mosolygott rám a célszemélyem. - Mi újság?
- Semmi érdekes. Mondd csak, ráérsz szombaton? - tértem rögtön a tényekre, mire a srác értetlenül rám pislogott.
- Tudod, hogy...
- Nem nekem kellesz, ne aggódj. - legyintettem.
- Akkor?
- Gondoltam, elmehetnétek MinHoval a vidámparkba, ami nincs messze innen.
- Rám akarod sózni a pasidat? - kerekedtek ki a szemei, de láttam rajta, hogy izgatott lesz.
- Már nem az. Szakítottunk tegnap előtt. Tehát szabad vagy szombaton?
- Szerintem inkább valamelyik csajnál kéne beajánlanod, el vagy tévedve. - szólalt meg JongIn is.
- Fiúk, nektek még nem esett le, miért nem vagyunk már együtt, ha nálad kérdezősködöm?
- Csak nem egy új tag játszik a mi kis csapatunkban? - pattant le nevetve mellénk BaekHyun a párjával, ChanYeollal karöltve.
- Még nektek is korábban leesett, mint ezeknek itt. - böktem fejemet rázva a két észlényre.
- Azt hiszem, jó a szombat. - harapdálta TaeMin az alsó ajkát, mire gondolatban már pezsgőt bontottam. - De biztos vagy ebben?
- Mint abban, hogy én éppen veletek traccspartizok. - bólintottam. - Amúgy MinHot is elhoztam. Közöttünk szóljon, de csak miattad jön el velem mostanában. - igen, bunkó vagyok, amiért kiteregetem a volt barátom kis titkait a kiszemeltje előtt, de ha nem csinálom, akkor egy szappanoperának leszek tanúja az elkövetkezendő időszakban; értetlenkedések, felesleges évődés, egymás kerülgetése és sorolhatnám, de akkor lemenne a nap kétszer. Ez nem egy dorama, hogy itt majd húszan segítsünk nekik.
- Tényleg? - csillant fel a srác szeme. - És ha én most odamennék hozzá?
- Csak tessék, nem tiltja meg senki. - mintha csak erre várt volna, felpattant és már száguldott is.
- Valaki itt nagyon heves. - jelent meg mellettünk Kai imádottja, Dyo. - Mi történt?
- HaengBok-ah valószínűleg most hozza össze TaeMint az exével.  magyarázta ChanYeol, a bagolyszemű pedig néma tátogásba kezdett.
- Sok mindenről maradtál itt le, KyungSoo. - puszilta arcon szerelme, majd halkan elkezdett neki magyarázni az alig öt perce történt eseményekről.

Mikor elkezdődött az edzés, jelentősen megváltozott a légkör, de természetesen egyáltalán nem rossz irányba.
- Izzik a levegő a TwoMin oldalon. - kommentálta Lay, miközben a szünetben kibontott egy zacskó chipset, amit aztán felém nyújtott.
- TwoMin? - értetlenkedtem.
- TaeMin és MinHo. A két "-min" szótagból csináltam az előbb. - mosolyodott el büszkén, de tekintete végül máshol időzött el. Hatalmasat sóhajtott, így én sem bírtam megállni, hogy ne fordítsam a fejem a megfelelő irányba. Vajon miért nem lepett meg, hogy mit néz a kínai fiú? - Most mondd meg, hogy én mekkora mázlista vagyok ezzel az emberrel! Istenem, de jó segge van...
- Nem vagyok rá kíváncsi! - jöttem zavarba rögön, YiXing pedig gyalázatosan ecsetelni kezdett. Tudta, hogy ezzel az őrületbe tud kergetni, így minden alkalmat megragadott, amikor csak lehetséges volt.
- Pedig fogalmad sincs, milyen jó, mikor egy fárasztó nap után a párod vár otthon és mindketten fürdeni készültök...
- Fogd. Már. Be! - sziszegtem. Ő csak röhögött rajtam.
- Az ott Chips? - egy egész tornádó vágódott belénk, és mi ketten már csak azt vettük észre, hogy a nassolnivalónknak bizony rútul lába kélt.
- Chen, az Isten verjen keresztbe! - háborgott Lay és ezzel megkezdődött közöttük az ádáz csata. Gondoltam, beszállok, így rögtön a két kiskakashoz legközelebb álló személyeknek kezdtem árulkodni.
- XiuMin, SuHo! JongDaeék nem bírnak magukkal!

Kihasználva a káoszt, elsunnyogtam nyugodtabb vizekre, így a csendben beszélgető Tao és Kris mellett állapodtam meg.
- Na itt a kis kerítőnő. - kuncogott a fiatalabb.
- Már ide is eljutott a hír? - hitetlenkedtem.
- Mit ne mondjak, ezek egymásra találtak. - bólogatott Kris. - De nem lehetett kellemes rájönni, hogy meleg a krapekod.
- Őszintén? Jobb volt ezt megtudni, mint mást, ha értitek, mire gondolok.
- Végülis jogos. - adtak igazat.
- LuHan és SeHun merre vannak? - néztem körül, mert már csak velük nem találkoztam.
- Szerinted? Az a kettő nem bír a vérével. Biztos megint a mosdóban vannak. - vihogta Tao. Hihetetlen. Amilyen fiatal, olyan perverz dög. Mondjuk, ebben a teremben ki nem az?

Edzés végéig remek hangulat uralkodott itt, ezért szeretem őket annyira. Ha egyikünket felpofozza az élet, akkor mindannyian összefogunk és együtt állunk fel a padlóról. Akármennyi és akármekkora ütéseket elviselünk közösen.

***

- Milyen volt az edzés? - dőlt hátra JongSuk a kanapén. Lesajnáló pillantásokat vetettem rá.
- Tudod, rendkívül lehangoló, mikor valaki a mozgás és kemény hajtás izzasztó, mégis lélekemelő tevékenységét élvezi, te meg itt punnyadsz a haveroddal a kanapénkon. - ráncoltam a homlokom.
- Micsoda szemrehányó nőszemély lett itt valaki. - vigyorgott rám bátyám szemtelenül. - És ez a "haverom" emlékeztetnélek, hogy a te legjobb barátod.
- És? Nem változtat a dolgon, hogy lusták vagytok. - fontam karba a kezeim.
- Még mindig ugyanolyan örökmozgó, takarításmániás stréber vagy, hugi. - állt fel, hogy átöleljen. Mást már bántottak volna ezek a szavak, de én tudtam az igazat: büszke rám, amiért küzdök magamért és azért, hogy elérjem a céljaimat. A meghitt pillanatunkat WooBin torokköszörülése zavarta meg.
- Holnap szombat, tehát ma filmezünk, amíg be nem alszunk. - csapta össze a tenyereit.
- Apa? - néztem körbe.
- Ma sincs itthon. Beszéltem vele reggel telefonon és akkor mondta, hogy lehetetlen a beosztás a cégnél és hogy öten is kiléptek.
- Igen, mondott valamit erről a múlthéten. - bólintottam csalódottan.
- Yah, ne szontyolodj el. Elleszünk hármasban. Van kaja és filmek. Legalább az érettségid évében lazíts, jövőre úgyis vár a munka vagy az egyetem. - elnevettem magam.
- Mert te biztos vagy benne, hogy egyetemre fogok járni. - hunyorogtam.
- Ugyan, HaengBok, annyit tanulsz, hogy ott a helyed. Csodás vagy, HaengBok-ah. - karolta át a vállam WooBin, én meg enyhén hülyét kaptam a parfümjének az illatától. Anyám borogass... Lehet, hogy YeoLeumnak igaza volt?

2015. november 29., vasárnap

Call me baby (EXO - Kai, One Shot) +18

***Sojin POV***

Beképzelt. Tuskó. Gyökér.
Mégis mit gondol, hol van? Nem kell feltétlenül megbolondulni, csak mert idol valaki. Jongin egyszerűen nem tudta, hol a határ. 

Háttértáncosként az EXO mellett tevékenykedtem immár másfél éve, és remekül éreztem magam, annak ellenére, hogy néhány női táncosunk borzalmasan odáig volt a fiúkért és pióca módjára csüngött rajtuk, már-már betegesen. Ezért lógtam én inkább a férfi táncosokkal. Lényegesen jobb volt a társaságuk, mint a sok libáé. Persze voltak kivételek, mint mindenhol. 

 - Már megint min borultál ki? - kérdezte Jaesun, az ikertestvérem a tíz perces szünetben. Nélküle már meghaltam volna.
- Az a majom. Már attól felkapom a vizet, ha meglátom. Meg azok a beszólások, ha valaki elront valamit... Ő az Isten? Ő nem vét soha? 
- Először is, nyugodj le, attól megnyugszol. Másodszor, Kai nem mindig beképzelt. Oké, hogy vannak különleges pillanatai azt nem vitatom, de tud kifejezetten normális lenni.
- Hát én azokat a "kifejezetten normális" pillanatokat ezek szerint sosem kapom el. 
- Lehet, csak rosszul értelmezed... - kuncogott.
- Mi? Ezt meg mégis mire véljem? Yah, Lee Jaesun! Gyere vissza, magyarázatot követelek! - eredtem utána, mikor egyszerűen felpattant és kiszaladt a teremből. Hiába rohantam, mégsem értem utol, viszont valakibe annál jobban sikerült beleütköznöm. Fájdalmasan nyögve értem földet, de nem szenvedtem sokáig, rögtön felkeltem és kerestem az elkövetőt. Bár ne azt az önelégült arcot kellett volna meglátnom. 
- Nocsak, kit találtam? Lee Sojin, nem igaz? - a hangjától még a hideg is kirázott.
- Kim Kai. - sziszegtem. Rögtön hátat akartam neki fordítani, de feleslegesen próbálkoztam; erősen megszorította a felkarjaimat. Mindenhová néztem, csak rá nem, így a válla fölött átpillantva megláttam a koreai banda maradék öt tagját, akik visszafojtott nevetéssel nézték a szituációt.
- Menjetek csak, majd csatlakozunk hozzátok. - intézte társaihoz, mire még jobban ficánkolni kezdtem.
- Mi az, hogy "Mi"? Csak Te vagy, és menj, ahova akarsz. Van rá pár jó javaslatom! Most pedig engedj el, ha nem kell a fájdalom! 
- Hogy felvágták a nyelvedet! - vigyorgott. - De el kell szomorítsalak. Eszem ágában sincs engedni, hogy elillanj. - azzal rángatni kezdett a folyosón keresztül, míg be nem értünk a takarítószertárba. Ha Choi néni megtudja, hogy betettük a lábunkat a szentélyébe, nem lesz mivel kimennünk... Benyitott, majd belülről be is zárta az ajtót. Honnan szerzett hozzá kulcsot? Mondjuk idol, megteheti... - Most pedig elmondod nekem, hogy mi ez a nagy ellenségeskedés! 
- Még kérdezed? Egy undorító, beképzelt, szemét tuskó vagy, aki mindenkire kacsintgat, aki lányból van, nem tiszteled azokat, akik segítenek az idoloknak. Képtelen vagy megbecsülni bárkit is!
- Szóval ezt gondolod rólam. - válaszolta csendesen. - Olyan embernek látszom, aki kihasználja a nőket és az ügynökség dolgozóit?
- Olyasmi... - morogtam.
- Ennyire... ilyen volnék? - egyre közelebb lépdelt, mígnem beszorultam ő és a fal közé. Nem akartam rá nézni, de kényszerített azzal, hogy az állam alá nyúlt.
- I... - nem tudtam kinyögni semmi értelmeset. Képtelen voltam rá. Gyönyörű, mandulavágású szemei csak úgy csillogtak, mintha a lelkembe láttak volna. Megbabonázott és elhallgattatott egyetlen pillantással, egyetlen féloldalas mosolyával. 
- Pedig igazán észrevehetted volna, hogy csak neked tartogatom a célozgatásaimat.. Nézz rám, Lee Sojin, a francba is. - azzal az ajkaimra tapadt, de korántsem durván. Olyan lágyan vette párnái közé az enyéimet, hogy kis híján a padlóra olvadtam. 
Akaratlanul tettem mellkasára a kezeimet, majd átfontam őket a nyakán, közelebb húzva őt magamhoz. Combjaimnál felemelt és megtartott, de ez a pozíció nem bizonyult a legkényelmesebbnek, így valami dobozszerűségen landoltam háttal, a fölém magasodó Jonginnal. Nyakamba csókolt, közben én a hajába kapaszkodtam. Ruháim rohamtempóban kerültek le a testemről, egészen a szívecskés melltartómig és bugyimig, amiknél leragadt.
- Mintha csak tudtad volna, miben lesz részed. - vigyorgott.
- Látod, pont ezért vagy egy seggfej! - kiáltottam rá.
- Ó, szóval nem szereted az ártatlan megjegyzéseimet?
- Nem! - vágtam rá. Gondolkodás nélkül csókolt megint, szinte felfalt. Jó, talán megbocsájtom ezt a kis elszólást. A kezem automatikusan hámozta ki ruházatából őt is, egészen addig, míg már csak egyetlen bokszer nem fedte a cenzúrázott részét. Végigsimítottam az ízléses kockákon, szerintem még a nyálam is kicsordult. Nem bírtam ki, ajkaimba harapva nyúltam be alsója alá, rákulcsolva az ujjaimat merevedésére. Felnyögött, mire bátrabban mozgattam a csuklómat. Csípője meglendült, nem bírta egy helyben tartani, miközben folyamatosan nyöszörgött. Azonban nem akartam, hogy elélvezzen. - Még ne. - motyogtam.
- Szeretnéd, ha levenném? - búgta a fülembe érzékien. Megremegtem. Nem várt választ, csak megszabadult a felesleges textíliától és visszanehezedett rám, figyelve, hogy azért ne nyomjon agyon. Egyik kezének ujjai a bugyimat kezdték lerángatni, másik kezével pedig megtartott, de közben a melltartó kapcsával babrált.
- Jó sok... gyakorlatod lehet ebben ha... ennyire megy. - próbáltam gúnyolódni, de ezt csak egy halvány vigyorral eresztette el a füle mellett.
- Nincs nálam síkósító... de óvszer az igen. - vált el tőlem, hogy eldobott gatyája zsebében megkeresse a gumit.
- Miért nem lep meg? - pislogtam. Elnevette magát.
- Még most is csípsz, mint egy skorpió, és én vagyok a tuskó? - kuncogott.
- De te meg is érdemelted! - jelentettem ki vádlón. Kai időközben megtalálta, amit keresett, majd újra visszatért hozzám, az óvszert kezembe nyomva. - Mit...
- Tedd fel. - hunyta be a szemeit, majd lágyan megcsókolt. Elvörösödve nyúltam újra férfiasságához, hogy rágördítsem a fogamzásgátlót. - Édes vagy, mikor zavarba jössz.
- Fogd be. - motyogtam, de úgy ültem a dobozon, hogy ő lábaim közé állhasson, én pedig átfonhassam velük derekát. Két meleg tenyerét a hátamra vezette, úgy húzott magához, én pedig a nyakába kapaszkodtam, és ekkor hatolt belém. Felnyögtem az élvezetes érzéstől, belekarmolva a vállába. - Mozogj. - kértem. Lassan kezdett lökni, minden pillanatot alaposan kihasználva az együttlétünkből. Egyikünk sem szólt egy szót sem, csak a folyamatos nyögések és zihálások hallatszottak, mindkettőnk teste egyre sikamlósabbá vált az izzadtságtól. Jongin kezeit a fenekemre vezette, úgy kerülve mélyebbre erekciójával bennem.
- Ennyire azért ne...hangosan... - próbáltam csitítani egy erőteljesebb morgásánál, de akkorát lökött bennem, hogy megakadt a levegőm.
- Nem bírom visszafogni... magam. - erőlködött. Hát tényleg nem bírta; őrületesen kezdett mozogni, én pedig küzdöttem, hogy ne üvöltsek fel minden egyes lökésnél. - Mondd a nevem...!
- Jo..Jongin! - sikkantottam, és ebben a pillanatban berántottuk egymást a kapun. Kai még egy ideig szorított magához.
- Kicsit ellent mondtál annak a hatalmas "Kai ellenes mozgalmadnak", nem gondolod? - lihegte a fülembe, majd rá is harapott.
- Ha tovább idegesítesz ezzel, megöllek.
- Jól van, jól van már. - kihúzódott, eltávolította az óvszert, majd felöltözött, az én ruháimat is a kezembe adva. Megilletődve pillantgattam felé. Most komolyan...
- Hé, nem azért, amire gondolsz, de ha itt álldogálunk meztelenül, még valaki ránk nyit, ráadásul nem akarom, hogy megfázz. - nevetett az arcom láttán. Nem tudtam eldönteni, hogy az egészségemért való aggódásának örüljek, vagy borzadjak el attól, hogy ő hamarabb gondolt az elővigyázatosságra.
Észbe kapva kezdtem el összeszedni magam, de jelenlegi állapotomban ez nem sikerült zökkenőmentesen. 
Miután minden ruhadarab a pontos helyén volt, Ő odajött hozzám. - Nos, mit gondolsz? - suttogta nyakamba csókolva, amitől libabőrös lett az egész testem. Hihetetlen, milyen reakciókat váltott ki belőlem... 
- Miről? - sóhajtottam.
- Arról, hogy akarsz-e velem jóban lenni, vagy esetleg több. - huncutul a szemembe nézett.
- Én... - vörösödtem megint. - Most komolyan előbb volt ez, mint a randi?
- Hát, én nem pont így akartam, de már elegem volt abból, hogy folyton ócsárolsz, bár legalább értem, miért tetted. Szeretném, ha mostantól nem értenéd félre a közeledéseimet, és azt is hogy tudd, te egy olyan nő vagy, akivel bátran vállalok többet egyéjszakás kalandoknál. Te többet érdemelsz egy olyan lánynál, akikkel tele van az SM.
- Komolyan gondolod? - lábadt könnybe a szemem. Sosem hatott még meg ennyire semmi, pláne férfi nem. 
- Halálosan. - bólintott. - Akkor állnak a randik a jövőre nézve?
- I-igen. - hagytam, hogy megfogja, majd összekulcsolja az ujjainkat.
- Akkor menjünk szépen ki, mert már kereshetnek minket. Úgy menjünk ki, hogy Kim Jongin már foglalt.
- Annyira hülye vagy. - törődtem bele, de válaszul csak egy puszit kaptam az orrom hegyére. Kézen fogva léptünk ki a raktárból, aminek felettébb örültem, de annak még jobban, hogy senki nem látott minket. Szerintem a hangunkat a szomszéd épületben így is meghallották. Kínosabb lenne, ha mindenki itt állna az ajtó előtt.

Végre most boldognak éreztem magam, mert leesett, mit akart Kai egész idáig.
Hogy szükségem legyen rá, hogy hívjam őt...

S téged kivéve bezárom az ajtót mindenki másnak...

Hát most mondjátok, hogy nem édes! *3*