- Meg fogsz fázni... Hol tartod a törölközőidet? - nézett körül Chanyeol.
- Mintha te nem lennél teljesen vizes. - néztem vissza felhúzott szemöldökkel, de azért elmutattam a szekrény irányába, ahová ő készségesen elindult.
Két perc múlva vissza is tért és elkezdte szárazra törölgetni a fejemet. - Yah, magadat is szárítsd meg, így te fogsz megfázni!
- Csak nem aggódsz értem? - mosolygott rám csillogó szemekkel, szélesen. Nem tudtam neki azt mondani, hogy fogja be és ne képzeljen be hülyeségeket, mert nem lett volna igaz.
- É-és ha igen? - motyogtam.
- Aranyos, mikor megpróbálod tartani a büszkeséged, de előttem mutasd meg magad, csak ennyit kérek.
- Tessék? - pilláztam.
- Azt szeretném, ha előttem önmagad lennél. Ha nem titkolnád az érzéseidet, ha megosztanál velem mindent, bármi legyen is az. Szeretném, ha bíznál bennem.
- Chanyeol...
- Kérlek!
- Én... nagyon is aggódom érted. - végül az őszinteség mellett döntöttem, megfontolva a kérését. - Öltözz át, és... de basszus, nincs másik ruhád. - realizáltam a helyzetet. - Menj és tusolj le! - utasítottam. - Főzök teát és keresek valamit, ami melegen tart. - dünnyögtem, majd a fürdő felé lökdöstem őt. Igaz, nekem is kellett volna egy kis forró víz, de azt szerettem volna, ha Chanyeol egészséges marad.
Már lefőtt a tea, én pedig tanácstalanul bámultam ki a fejemből. Mi az Istent kéne adnom neki, ami jó is rá?
...
...
- Sojin-ah.
- He? - annyira megugrottam, hogy hirtelen a szívem is kihagyott egy ütemet. Megfordultam, hogy kiosszam, de már a levegő áramlása is megszűnt bennem. Egyetlen törölköző takarta alsó tájékát; széles vállai, szálkásan kidolgozott felsőteste, izmos karjai látványára nyelnem kellett egyet. Nem volt az a "hú, de kemény" testalkata, de nekem tökéletesen megfelelt. Miket magyarázok... - Izé.
- Azt hiszem, nem lesz túl sok cucc, amit felvehetnék. - nevetgélt szégyenlősen.
- Fogd be, ne tedd még kínosabbá a helyzetet! - temettem arcomba a kezeimet, mire csak azért is magához rántott és mellkasára húzta a fejem. - Y-yah, Chanyeol!
- Maradj így egy kicsit. - motyogta, miközben hátamat kezdte simogatni. Megnyugtatott a jelenléte és boldoggá tett, hogy itt van. Úgy, mint még soha senki.
- Kimosom a ruháidat, hogy holnap felvehesd, ne meztelenkedj itt nekem. - szám széle apró mosolyra húzódott.
- De akkor te is indulj a fürdőszobába.
- És te? Te addig itt fogsz rohangálni egy textildarabban? - hitetlenkedtem.
- Csak menj és ne kérdezz semmit. Elleszek én így is, amíg te végzel. Majd utána kieszelünk valami megoldást. - némán bólintottam jelezve, hogy megértettem, amit kért és teljesíteni is fogom. Előkotortam hát egy másik, tiszta fürdőlepedőt, hogy a pizsamámmal együtt bemásszak a kádba.
A meleg víz segített kitisztítani a gondolataimat, de nem ücsöröghettem ott egész este, mert először is elaludtam volna, másodszor pedig volt még elintéznivalóm khm... házon belül.
Még gyorsan bevágtam a mosógépbe a vendégem holmiját, mielőtt elfelejteném, és csak ezután nyúltam a kilincshez.
Szárazan és friss alvóruhában indultam Chanyeol keresésére, aki törülközőstül bealudt a kanapémon, amíg rám várt. Gőzöm nem volt, mit tehetnék, ezért végső elkeseredésemben megfogtam egy paplant és ráterítettem, a feje alá pedig óvatosan egy párnát gyömöszöltem. A törölközőjéhez meg inkább nem nyúltam...
Fél óra múlva kiteregettem, végül én is nyugovóra tértem a saját szobámban, nyitva hagyva az ajtót, ha esetleg a férfinak valami problémája akadna, tudjon, hol talál meg.
***
Úgy vágott pofán a reggeli napfény, hogy majd' kisült a retinám. Legszívesebben lerúgtam volna a Napot az égről, de hát ki vagyok én, hogy intézkedjek...
Kimásztam az ágyamból - ugyanis időközben eszembe jutott, hogy bizony nem vagyok egyedül -, kimentem a nappaliba, és megláttam, ahogy Chanyeol ül a kanapén, nagyon is éberen, felöltözve. Ahogy észrevett, kedves mosollyal ajándékozott meg.
- Jó reggelt.
- Neked is. - mosolyogtam vissza fáradtan. - Látom, megtaláltad a ruháid.
- Köszönöm, hogy kimostad. Remélem, nem baj, hogy megkerestem őket, de ez a tóga már...
- Umm, nem gond. Kérsz reggelit?
- Ha nem baj, hogy még itt vagyok. - viccelődött.
- Marha humoros. - forgattam a szemeim. Ő felállt, közelebb lépett és átkarolta a derekam.
- Egyébként dolgoznom kell, úgyhogy a reggelit most kihagyom. - sóhajtott csalódottan. - De kérnék valamit.
- Mi lenne az?
- Készítesz nekem ebédre valamit? Gondoltam, bemegyek érte a munkahelyedre.
- Szabadnapos vagyok, de semmi akadálya. - egyeztem bele.
- Köszönöm. - harapott alsó ajkába, majd közelebb hajolt, ám ezúttal gyorsabb voltam; én martam ajkaira, ami a reakciójából ítélve hatalmas boldogsággal tölthette el, mert belemosolygott a csókunkba.
- Nem tudom, mi ütött hirtelen beléd, de tetszik. Édes vagy ilyenkor.
- Fogd be...
***
A hetek repültek a fejünk felett és már kialakult egy rutin kettőnk között, de korántsem vált unalmassá a kapcsolatunk. Megvolt, mikor vagyunk egymással, ki mikor látogatja meg a másikat a munkahelyen ha épp van ideje, főztünk egymásnak - bár itt meg kell jegyeznem, hogy amióta Chanyeol megkért, hogy készítsek neki ebédet, valamiért mindig magára vállalja, hogy inkább majd ő -, sétáltunk, vagy csak megnéztünk egy filmet. Egyáltalán nem mondtuk ki, hogy járunk, de Baekhyun, Hani és még Luhan szerint is így volt. Boldog idők köszöntöttek rám. Legalábbis három hónapig így éreztem.
- Szia, Baekhyun! - integettem a fiúnak mosolyogva, mikor megláttam a rendelője bejárata előtt.
- Szia, Sojin-ah. - mosolygott vissza, de ez nem olyan volt. Ez kínos volt. - Mit keresel itt? - na, tessék.
- Chanyeolhoz jöttem, mivel ma van a születésnapja. Tudod, november 27.
- Ó, tényleg. Ezért megleped, nem igaz?
- Valahogy úgy. - piszkáltam vidáman a kabátom szélét, de ez a vidámság fokozatosan eltűnt, ahogy Baek arcára néztem. - Mi a baj?
- Sojin, én... - ebben a pillanatban kivágódott Chanyeol ajtaja és egy nő rontott ki rajta, kezében egy ajándékszatyorral, a férfi pedig utána. Amint kiejtette a nő nevét, szinte kongott a fejem.
- Haneul, várj!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése