Másnap délután amint esélyem volt rá, idegbeteg módjára álltam neki Haninak az öltözőjében.
- Miért nem említetted, hogy milyen ez az orvos?
- Először is: minek vagy itt, mikor pihenned kéne otthon? Másodszor: miért, milyen orvos? Bunkó?
- Hát te nem is... - összeráncoltam a szemöldököm. - Te ajánlottad, hogy oda menjek!
- Ja, igen! Park doktor. - bólogatott serényen. - Mi bajod van vele? Csak nem valami vénember?
- Te ezt komolyan kérdezed?
- Aha. Én nem hozzá járok, emlékeztetnélek, hogy a modellekhez jön a nőgyógyász minden hónapban.
- Igaz... - masszíroztam az orrnyergemet, majd benyúltam a zsebembe, hogy elővegyem a mobilom, de ekkor elért a felismerés. - Hani, szerintem én ott hagytam a telefont a rendelőben. De hülye vagyok! Tegnap óta fel se tűnt, hogy nincs meg!
- Nyugi, ne aggódj, megcsörgetem a mobilt és meglátjuk, ki veszi fel. - ajánlotta fel készségesen. Előhalászta a készüléket, megkereste a nevemet, két másodperccel később pedig kihangosította. Pattanásig feszültek az idegeim azokban a pillanatokban egészen addig, míg valaki meg nem szólalt a vonal túlsó végén. Utána már szerintem a szemem is rángatózni kezdett.
- Igen?
- Adja vissza a telefonom! - robbant ki belőlem.
- Örülök, hogy hívott, kisasszony.
- Várjunk. Maga nem az idióta orvos tegnapról. - motyogtam.
- A nevem Byun Baekhyun. - mutatkozott be illedelmesen.
- A pszichológus?
- Szóval emlékszik a névtáblára. - kuncogott. - Ne aggódjon, megkapja a telefont, csak árulja el hová vigyük, mert fogalmunk sincs róla.
- Miért nem hívtak fel arról az átkozott vacakról valakit, hogy megkérdezzék? - akadtam ki.
- Kisasszony, nézze. Lehet, hogy pszichológus vagyok, de nem kódfejtő. Nem állt szándékomban feltörni a képernyőzárat, szóval várni kellett, amíg valaki meg nem csörgeti a számát. Ami pedig Chanyeolt illeti, elfelejtette elkérni az ön adatait, ezért még annyira sem tudtunk tájékozódni.
- Oké, akkor még egy utolsó kérdésem lenne, utána elárulom a címet.
- Mi lenne az?
- Miért nem a maga barátja hívott, ha már egyszer nála hagytam ott a telefont?
- Ez kissé bonyolult. Ha megbocsát, akkor a címet...
- Gangnam fotóstúdió. - forgattam meg a szemem.
- Azt tudom, hol van. Ott találkozunk. - és már le is csapta azt az átkozott gépezetet. Már most elegem van mindkettejükből.
~~~
Épp az irodámban ültem és bámultam az új képeket a legújabb gyakornok modellünkről egy forró tea társaságában, mikor kopogtattak.
- Miss Kim. - szólított meg elég gyér koreai akcentussal az asszisztensem. Nem panaszkodtam rá, hiszen nem rég költözött ide Angliából, majd beleszokik. - Két fiatalúr keresi önt, azt mondják fontos.
- Igen, tudom. - sóhajtottam. - Küldje fel őket. A lány meghajolt és kiment, tíz perccel később pedig az említettekkel tért vissza. Illedelmesen felálltam és meghajoltam, végül azért mégiscsak megkértem őket, hogy üljenek le. A tegnapi orvosom bugyután vigyorgott, a másik pedig engem nézett. Elég idegőrlő tud ez lenni hosszútávon, ezért megköszörültem a torkom. - Elnézést, a telefonom...
- Ja, igen. - Baekhyun kotorászott egy darabig a táskájában, mire előszedte, de végül diadalittas mosollyal helyezte le elém. - Köszönöm. És... ha már eljöttek idáig, kérnek valamit? Egy kávét vagy teát?
- Nem lenne gond egy kávé erejéig maradni? - furcsa volt ez a Chanyeol, most meglepően zavarban találtam.
- Akkor nem ajánlottam volna fel, ne aggódjon. - nevettem kicsit cinikusan.
- Maga fotós? - érdeklődtek. Bólintottam, közben megnyomtam egy gombot az irodai telefonon, hogy beleszóljak.
- Alice, hozzon fel két kávét, a tejet és cukrot külön, és még egy teát ha megkérhetem, köszönöm.
- Tegeződhetnénk? Nem gondolnám, hogy olyan nagy a korkülönbség közöttünk. - vetette fel az alacsonyabb, amire bólintottam. - Megkérdezhetjük... mennyi idős vagy? - sóhajtottam egyet.
- Huszonegy múltam. De ez miért érdekes?
- Nagyszerű! - tapsikolt. Úgy meredtem rá, mint egy idiótára, ezt pedig észrevette és kissé visszavett. - Úgy értem, mi csak két évvel vagyunk idősebbek nálad. Jé, ki kell mennem a mosdóba! - pattant fel. Kezdtem nagyon furcsállni, de azért eligazítottam.
- Ahogy kimész az irodából, fordulj jobbra és kiszúrja a szemed. - bólintottam.
Kettesben maradtam a kínosan feszengő nőgyógyásszal.
- Rosszul vagy? - vontam össze a szemöldököm.
- Dehogy. - nevetett fel, de ez is csak amolyan "mindjárt-megöl-ez-a-némber" volt.
- Ne aggódj, még nem vertem agyon senkit. - próbáltam feldobni, de nem volt az erősségem más emberek szórakoztatása, éppen ezért megváltásnak véltem, mikor Alice megérkezett a kért italokkal, de a csend szinte akkor visszatért, mikor távozott. Felpattantam hát, hogy legalább azzal elfoglaljam magam, hogy kiszolgálom őt. - Hogyan szereted a kávét?
- Uhm... én tejjel és cukor nélkül iszom, viszont Baek tej nélkül és két cukorral szokta. - válaszolt, én pedig úgy csináltam. Általában csak azoknak szoktam így ugrálni, akik magasabb rangban állnak és fontos emberek, ezért nagyon reméltem, hogy nem néznek a végén még házi cselédnek. - Köszönöm.
- Itt vagyok! Nahát, köszönöm szépen! - ragyogott fel az arca a kávé láttán, amire csak biccentettem egyet, de ő látszólag nagyon fel lett dobva, mert csacsogni kezdett. - Miről beszéltetek?
- Igazából semmiről... - vakarta meg a magasabb zavartan a tarkóját, ami valamiért aranyos volt, de a barátja rosszallóan bámult rá, amit nem tudtam mire vélni. - Akkor mi mennénk is. - köszörülte meg a torkát.
- Örültem a találkozásnak. - biccentettem.
- Channie, menj csak előre, kérdezni szeretnék valamit Sojin-sshitől. - ezen mindketten meghökkentünk, de a colos csak bambán meghajolt és elhagyta a helyiséget, míg Baekhyun komoly arccal fordult felém. - Sojin, egy nagyon fontos dolgot akarok kérni.
- Mi az? - vontam fel a szemöldököm.
- Randizz Chanyeollal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése