"Chanyeol vőlegény volt..."
- Tessék? De hát akkor...
- Nem vetted észre a mondatomban a múlt időt? - volt. Valóban ezt mondta. De...
- Miért csak volt? - kérdezősködtem.
- Tudnod kell, hogy ezt nem szabadna elmondanom Chanyeolról. Ha úgy döntesz, beleegyezel, akkor meg kell várnod, míg ő nyílik meg neked.
- Vagyis nem mondhatok neki semmit arról, hogy tudok róla.
- Pontosan. Menni fog? - bólintottam. - Tehát kezdem az elejéről. Chanyeol a legjobb barátom, amióta megszülettem. Bár nem is volt olyan nehéz ismernünk egymást, mert a szüleink cégei összeköttetésben állnak egymással. Elválaszthatatlanok voltunk és az összes iskolánkat együtt végeztük, így amikor leérettségiztünk, kétség sem fért hozzá, hogy tizennyolc éves fejjel rögtön továbbtanulunk az orvosin. Az egyetem első évében Chan megismerkedett egy lánnyal. Tényleg szép volt, de attól féltem, túl rossz vége lesz a kapcsolatuknak és így is lett. Chanyeol megkérte a lány kezét.
- Ez miért baj?
- Várj, még folytatom. - intett le. - Ősz volt akkor, az utolsó évünk, és mindenki boldognak látszott. Éppen otthon ültem, mikor az az idióta zokogva beállított, miszerint a menyasszonya elment Angliába, visszaadta a gyűrűt és mindent egy levélben közölt. Nem beszéltek személyesen, csak azt a nyamvadt papírfecnit hagyta hátra. Ennek már két éve. Tavaly nyitottuk meg a közös magánrendelőnket, Chanyeol viszont gyökeresen megváltozott.
- Azóta ilyen szerencsétlen? - kérdeztem rá rögtön. Baekhyun apró mosollyal bólintott.
- Nem arról van szó, hogy a történtek előtt sosem mosolygott, épp ellenkezőleg: ő volt a móka középpontja. Igazából csak annyiban lett rosszabb a helyzet, hogy mindent ezzel old meg. Nem mutatja ki senkinek az igazi érzelmeit - talán én vagyok a kivétel -, pedig meg kell tennie, különben hamarosan azonosul a maszkjával. A nők nem veszik komolyan, csak egy idiótát látnak benne aki nem képes elkötelezni magát, ezért egy randinál vagy egy éjszalánál többet sosem tudott összehozni az adott nővel. Egy idő után abbahagyta a próbálkozást.
- És nekem ebben az lesz a szerepem, hogy összekaparjam a földről. - bólogattam.
- Lényegében.
- És miért pont én? Ennyi erővel kiszúrhattad volna akármelyik másik lányt az ügynökségnél...
- Ez egyszerű. Mert úgy érzem, a te életed is rossz síneken futott.
- Honnan veszed?
- A munkám sok mindenre megtanított és rajtad érezni, hogy nincs minden rendben. Ha elmondanád...
- Felejtsd el.
- Nézd, Sojin. Pszichológus vagyok, köt a titoktartás és amúgy sem tudnám kinek elmondani.
- Figyelj, én még nem készültem fel rá, hogy kikotyogjam.
- Akkor kössünk még egy alkut.
- Nem volt még eleged az alkukból? - tettem fel a költői kérdést, ő pedig elröhögte magát és felállt, kikerülte az íróasztalt, majd mellém lépett és kezeivel bizalmasan átkarolt. - Te most udvarolsz, vagy mi az Isten?!
- Ha úgy érzed, eljön az ideje, elmondhatod nekem, az ajtóm mindig nyitva áll. De kérlek, próbáld meg.
- Nem is tudom. - rágcsáltam a szám szélét. - Hanin kívül senki nem tud rólam semmit és legfőképp nem szokásom embereken segíteni...
- Kérlek! Nagyon fontos lenne...
- És mi a garancia rá, hogy ez nem valami csapda?
- Akármit megteszek, hogy megpróbáld és nem stílusom elrabolni fiatal nőket ilyen hazugságokkal.
- Legyen. Megpróbálom, de nem egyedül viszem el a balhét! - figyelmeztettem.
- Nekem tökéletes! - csapta össze a tenyereit boldogan, olyan csillogással a szemében, mint egy ötéves kisfiú. - Nem is akartam mindent rád hárítani. Egyébként amiatt ne aggódj, hogy rád másznék! - kacsintott, de nem értettem, mire akar kilyukadni.
***Chanyeol POV***
Újabb középiskolás lányok és már nem tudom, hanyadik "oppa, úgy randiznék veled!" felkiáltás. Hogy lehet, hogy ilyen korban képesek ilyen szégyentelen dolgokra? Komolyan.
A másik véglet az idősebb nők, akik négy-öt évvel felettem jártak, és rettentő zavarba ejtően flörtöltek.
Minek is választottam ezt a pályát?
Örültem, hogy vége volt mára, összeszedtem a cuccom és hazaindultam, hogy szokás szerint magamba forduljak az egész napos vigyorgás után.
Amint betettem a lábam a lakásba, ledobáltam a cuccom és rögtön be is estem az ágyba.
Elmerengtem az életemen, a szüleimen, Baekhyunon, a munkámon. Mit kéne tennem? Már egyszerűen képtelen vagyok közel engedni magamhoz nőt, mert mindegyik ugyanazt csinálja; kiszedi a pénzt a zsebemből, vonzónak találja, hogy orvos vagyok aztán ha megun, lelép, vagy ha megismer, nem lát bennem elkötelezettséget. Legalábbis azok, akikkel találkozgattam szinte sugározták, hogy nem számítanak másra.
Zörögni kezdett a telefonom és mikor megláttam a kijelzőn Baekhyunt, mosolyra derült az arcom. Ő volt az én egyetlen támaszom, a világ legjobb barátja.
- Szia, Baekkie.
- Chanyeol! Szombaton randira mész! - még a becenéven sem akadt fenn, rögtön belevágott a közepébe. Várjunk csak...
- Tessék!? Baek, én is örülök neked, igen, jól vagyok, most értem haza...
- Oké, oké, csak hallgass végig!
- Egyáltalán hol vagy?
- Mi az, hogy hol vagyok? Elfelejtetted, hogy ezen a héten egy órával később mászok ki az irodából..
- Igaz, bocsi... de egymás mellett dolgozunk. - röhögtem el magam.
- Mellékes. Szóval randizol szombaton.
- Kivel? Baekhyun, mit csináltál? - értetlenkedtem.
- Beszéltem Sojinnal az érdekedben. Szívesen!
- Én megfojtalak!
- Igent mondott, úgyhogy fogd be!
- De...
- Nincs de! Szombat, délelőtt tizenegy, randi. Most pedig ha megbocsátasz, mennem kell, mert Luluval sem beszéltem már egy hete. - és lecsapta.
Hát ezt nem akarom elhinni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése