Tőlem szokatlan módon kicsit idegesen várakoztam szombaton, tíz óra ötvenöt perckor. Nem is értettem, minek mentem bele Baekhyun hülyeségébe, de van abban az emberben valami megmagyarázhatatlan, amitől képes rávenni az embereket dolgokra. Talán köze van ehhez annak a ténynek, hogy pszichológus.
Ráadásul nem is személyesen Chanyeollal beszéltem meg találkozót, hanem Baekhyun felhívott, ledarált egy szöveget, aztán letette. Utána meg küldött egy SMS-t, hogy ne mondjak semmit a colos titkáról. Szépen vagyunk. Egyáltalán minek jöttem én el ide? Simán megtehetném, hogy egyszerűen otthon maradok, utána hétfőn ugyanúgy elmegyek a munkába, mint eddig. Csak egy hiba volt itt, mégpedig hogy tisztában voltam bizonyos gátló tényezőkkel; Chanyeol segített nekem.
Bűntudatom lenne.
- Sojin! - egy mély hangra lettem figyelmes, ami egyre közelebb ért hozzám. Megfordultam, hogy odapillantsak az illetőre, és ekkor láttam meg Őt. Haja kócosan meredezett a szélrózsa minden irányába, az öltözködésére sem fektethetett túl sok időt; egy halványrózsaszín ing virított rajta fekete farmerrel és fekete cipővel. Idétlen vigyora piszok jól állt neki, és mintha egy kicsit megdobbant volna a szívem a közelségére, de ezt a gondolatot azonnal el is hessegettem. - Késtem? - lihegte. Megráztam a fejem. - Akkor jó. Elaludtam és tíz percem volt elkészülni. - fújta ki a levegőt, majd önfeledt mosoly terült szét az arcán, ami az arcomat látva kicsit lekonyult. - Tudom, hogy Baek rángatott el és ne haragudj. Ha gondolod, hazakísérlek és ezzel le is tudjuk a randizást. Vagy akár azt sem erőltetem rád, ha nem akarod... - vakargatta a tarkóját és egyre aranyosabb volt, ahogy szóról szóra jobban bekavarodott. Oké, ezért még megkövezem magam, de...
- Elmegyünk valamerre, vagy próbálod még kimenteni magad?
- Tessék? Én nem... vagyis... Hová szeretnél menni? - mire leesett neki, merre hány méter, elmosolyodtam. Akkora szerencsétlen.
- Nekem bárhol megfelel. Van kedvenc helyed?
- Van! - ragyogott fel a szeme. - Jó hogy mondod! - megfogta a kezem, hogy maga után húzzon, Park Chanyeol megfogta a kezem és észre sem vette saját magát. Nekem pedig tetszett.
- És megérkeztünk! - zihálta, arcára pedig önfeledt boldogság ült ki.
- Ez a cseresznyefaliget? - pislogtam. Gyerekkorom óta nem voltam itt.
- Ahogy mondod. - bólogatott. - Még mostanában is szoktam ide jönni a nővéremmel. Két éve a... - itt elkomorodott és elharapta a mondat végét. - Szóval szeretem ezt a ligetet. - pillanatok alatt visszavarázsolta a vidám arcát, mintha nem történt volna semmi.
Furcsa érzés volt, meg kellett hagyni. Baekhyun pedig igazat állított, mikor Chanyeolról beszélt. Vajon milyen lehet ez az óriás, ha az igazi arcát mutatja?
***
- Szóval azt mondod, majdnem kikotyogta, mi történt két éve?
- Azt. - bólogattam, miközben próbáltam ignorálni azt a tényt, hogy Byun Baekhyun az arcomba hajolt.
- Jó úton haladunk. - hümmögött. - Még néhány találkozás, és dalolni fog.
- Tudod, nagyon szemét dolognak érzem ezt az álszenteskedést, pedig én is elég bunkó vagyok. - jegyeztem meg.
- Tudom, és én sem szoktam ilyen módszerekhez folyamodni, elhiheted. De meg kell törnünk a jeget. Chanyeol a legjobb barátom, nem engedem, hogy tönkretegye magát.
- Azt hiszem, fordított esetben én is megtenném ugyanezt a legjobb barátnőmért. - morfondíroztam.
- Na látod. És?
- Mi van?
- Történt valami a randin azon kívül, hogy megmutatta a kedvenc helyét és majdnem eljárt a szája?
- Kellett volna történnie bárminek is?
- Tudod, mire gondolok. - húzta sunyi vigyorra a száját.
- Nem! Fúj, te nevezed magad pszichológusnak? Perverz!
- Megtudhatnám, hogy te ki vagy? - mordult rám egy nem épp kedves férfihang. Szemöldökráncolva fordultam meg, nem értve, miért sápadt le Baekhyun annyira. Meglepetésemre, egy húszas évei elején járó fiúval néztem farkasszemet. Talán még nagykorúnak sem mondtam volna. A haján látszott, hogy nem olyan régen lett barna, de nagyon jól állt neki. Egyszerű fekete pólója és farmerja alapján nem nézném ki belőle, hogy hihetetlenül elegáns stílust képviselne. Viszont a tekintete még engem is meghökkentett. Talán megszokhatta, hogy az emberek mindig meghátráltak tőle, de túl rossz emberrel akadt össze.
- És te ki vagy?
- Én kérdeztem előbb, úgyhogy válaszolj! - sziszegte.
- Nekem meg ne pattogj. - feleseltem.
- Baekhyun, ki ez? Talán a szeretőd? - úgy tűnt, ellenem feladta a harcot. De még mindig nem értettem, ki ez, hogy itt kérdőre vonjon.
- Dehogy! - ellenkezett a megszólított. Sosem láttam még ilyen idegesnek.
- Akkor mégis ki a fene ez a liba itt?! Elmegyek néhány hétre és te máris...
- Fogd már be a szád! - rivalltam rá. - Akkor se jönnék vele össze, ha fenyegetnének, azt meg, hogy a "szeretője" vagyok, szívd vissza öregem!
- Velem így senki nem beszél! - förmedt rám.
- Én mégis itt vagyok. - vontam vállat.
- Oké, hagyjátok abba! - Baekhyun próbálta megakadályozni, hogy kitépjük egymás haját. - Lulu, ő itt Sojin, már meséltem róla neked. Sojin, ő pedig itt Luhan, az én... szóval a barátom.
- Várj. A barátbarátod, vagy a haverbarátod? - ráztam meg a fejem.
- Meleg vagyok. - vigyorgott rám erőltetetten.
- Értem. - még a lélegzetem is elakadt, miközben a tekintetem Luhan és Baekhyun között cikázott. Most, hogy mondják, tényleg melegeknek tűnnek...
- Szerintem két percen belül elszalad.
- Nem. - hunytam le a szemem, hogy véletlenül se fojtsam meg Luhant. - Vannak melegek ott is, ahol dolgozom, szóval egyáltalán nem ítélem el őket. A te akcentusod viszont borzasztó, szinte egyből leszűrtem, hogy kínai vagy.
- Te kis...
- Luhan hyung! - na tessék. Egyedül én fogom utálni ezt az embert, mert még Chanyeol is örült a jelenlétének. Kivágta az iroda ajtaját és jól megfojtogatta a kínait. - Mikor érkeztél haza?
- Két napja. - mosolygott rá.
- Hyung? - értetlenkedtem. - Hány éves is vagy? - döntöttem oldalra a fejem.
- Huszonöt, tehát tuti nálad idősebb. - húzta ki magát.
- Ne legyél olyan nagy arcú. A te korodban én aggódnék. - ilyenkor szerettem bunkó lenni.
- Az én... meghalsz! - már emelte volna a kezét, de a colos gyorsan cselekedett és megállította.
- Ugyan, ne veszekedjetek. - nevetgélt. - Biztos csak félreértettétek egymást!
- Olyasmi. Lulu azt hitte, hogy szeretőt tartok. - dünnyögte Baekhyun. Még egy ilyen bolondokházát...
- Mindegy is, én megyek. Jó szórakozást. - gúnyolódtam, majd egy intés kíséretében kiviharzottam onnan. Annyira felidegesített az a szemét, hogy legszívesebben lekevertem volna neki egy akkorát, hogy megszólaljon.
Még hazaérve is csak fortyogtam magamban, és a világért sem adtam volna igazat Luhannak.
Készítettem magamnak egy teát, elővettem a laptopot, és átnéztem a jövő heti menetrendet, majd nekiláttam a szerződés böngészéséhez, amit az új srác, Oh Sehun részére kellett kiállítani, hogy véglegesen is az ügynökség tagja lehessen.
Már az emaileket nézegettem, amelyek a srác ajánlásait taglalták, mikor csengettek.
Megdörzsöltem a szemem és kicsoszogtam a bejárati ajtóhoz, hogy azt kinyitva teljes sokkot kapjak.
- Hát te meg hogy a francba találtad ki hol lakom? - akadtam ki.
- Utánanéztem. - villantotta rám mind a harminckét fogát.
- De...
- Figyelj, Luhan hyung rettentően kiborító tud lenni, de ha megismeri az ember, akkor nagyon megszereti.
- És azért jöttél, hogy mindezt elmondd?
- Nem egészen. - fújta ki a levegőt. - Nem... nem jönnél el velem vacsorázni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése