Hey, Doctor! - 4. Rendelés

***SoJin POV***

"- Randizz Chanyeollal."

- Elment az eszed? - prüszköltem. - Mégis milyen alapon utasítgatsz te engem ilyesmikre?
- Hidd el, megvan rá az okom! - ellenkezett. - Chanyeolnak szüksége lenne...
- Pszichológus vagy, nem igaz? Akkor oldd meg, ne fárassz ekkora baromsággal.
- A stílusodból ítélve neked sem volt minden rendben az életeddel. - hajolt közelebb.
- Tessék? - szűkítettem össze a szemeimet.
- Mondom, neked is voltak problémáid, ahogy neki is. Minden embernek szüksége van segítségre és ezen egy szakmámbeli nem mindig segíthet.
- Mi közötök van nektek a magánéletemhez? - szűrtem a fogaim között egyre idegesebben. Mit képzel magáról ez a kis...
- Semmi, ezt bevallom. De...
- Jobb lenne, ha a haverod után mennél. - vágtam a szavába. Kicsit csalódottan meredt rám.
- Legyen. De mindenesetre itt a névjegyem... ha meggondolod magad. - azzal lassú léptekkel elhagyta a helyiséget. Erősen elgondolkodtam rajta, hogy kivágom a kukába a hülye kis fecnit, de végül feltettem a teendőim táblájára.
- Még egy ilyen kotnyeles srácot, mint ez... - sóhajtottam, majd ismét szóltam asszisztensemnek. - Alice, legyen szíves elvinni a csészéket, és hozzon nekem egy pohár vizet és egy fájdalomcsillapítót. Köszönöm.

~~~

- Rosszul nézel ki.
- Köszönöm, Hani. Rengeteget segítesz, tudod? - gúnyolódtam.
- Ugyan, süt rólad, hogy gondjaid vannak! Miről beszéltél te azzal a két pasival? Ne kínozz már, három napja rohangálok utánad, hogy elmondd!
- De semmi...
- Ki az, aki mindig segített neked? - vágott közbe dühösen. - Ki az, aki jobban ismer bárkinél? Eléggé sértő, hogy amíg én mindent igyekszem veled megosztani és próbállak a jobb irányba terelni, annyit sem kapok, hogy "dugd fel a kíváncsiságod magadnak."
Attól tartok, tényleg megbántottam és valamilyen oknál fogva igazat is adtam neki.
- Az a helyzet, hogy... egy filmet néztem.
- Filmet? - lepődött meg.
- Olyasmi. A címére már nem emlékszem, csak arra, hogy volt két jó haver és egy lány, akit megismertek egy szép napon. Az egyikük aztán hirtelen azzal traktálta a lányt, hogy randizzon a másik sráccal, mert mindkettejüknek van probléma az életében és szükségük lenne egymásra.
- És mit válaszolt a csaj?
- Nemet. Azt mondta, hagyják őt békén és ez egy nagy hülyeség.
- Gondolom, sírás lett a vége. - morfondírozott.
- Honnan tudod? - pislogtam.
- Mert az a liba nagy birka volt, amiért ezt feladta. Elmondásod alapján egy antiszociális hülye lehetett, hiszen biztosan volt rá oka a srácnak ezt kérni. - jogos. Baekhyun pszichológus; meg lehetett az ok, amiért ilyen marhasággal állt elő.
- Azt mondod?
- Igen. - bólogatott. - Szerintem ilyet nem kérne senki még a hozzá legközelebb állótól sem, mert ez egyszerűen rohadt nagy bénaság. Most képzeld már el... én odaállnék mondjuk az új gyakornokunk elé. Hogy is hívják? Sehun. Szóval odaállnék elé és kijelenteném, hogy "Halihó, randizz már Sojin barátnőmmel mert éppen nincs pasija, te meg nem nézel ki rosszul." Semmi logika. Ha lefordítjuk konyhanyelvre, akkor úgy hangzana, hogy "minden okkal történik".
- Hani... azt hiszem, ezt meg kell köszönnöm.
- De mit? - értetlenkedett, én azonban már az előtér felé tartottam. - Yah! Sojin!

***Baekhyun POV***

"Nesze neked, Byun Baekhyun". Még hogy pszichológus... komolyan mondom, meg sem érdemlem a diplomát. Már nem is számolom az időt, mióta próbálok segíteni Chanyeolnak, aki szinte a testvérem, ehelyett végig kell néznem, ahogy napról napra egyre rosszabbul a helyzet.
Tudtam - talán én a legjobban -, hogy a bárgyú viselkedése, a bénázása, a szerencsétlensége nem igazán rá vallott. Jó, az igaz, hogy nem is volt soha az a komoly típus, mindig nevetett és viccelődött, de nem így és azt legalább szívből tette.
Ebben a lányban találtam olyat, ami méltó lenne arra, hogy gatyába rázza Chanyeolt.
De hogy a büdös francba gondolhattam, hogy odaállítok a csajhoz és tényként parancsolom neki, hogy randizzon a fülessel? Gratulálok, most meg is tudnám tapsolni magam.

Három napja nem hívott vissza és kezdtem feladni a reményt. A páciensek jöttek; valaki kezelésre, valaki csak bejelentkezni, esetleg időpontot egyeztetni, én pedig a nap végére örömtáncot tudtam volna járni, amiért befejeztem a mait.
Összepakoltam a cókmókom, hogy akkor készüljek, de ebben a pillanatban kopogtattak. Ó, hogy az Isten verje bele a...
- Szabad... - morogtam. Amint belépett, már nem is sajnáltam annyira az időmet, mint az előbb.
- Nem... nem zavarok? - bámult. Azonnal felpattantam.
- Dehogy. - ráztam hevesen a fejemet. - Hiszen én akartalak minden áron elrángatni ide.
- Akkor jó. - vont vállat és leült velem szemben. Egy darabig meredtem rá, majd észbe kaptam és visszaestem én is az ülőhelyemre. - Szóval...
- Elgondolkodtál?
- Ami azt illeti, rettenetesen nehezemre esik megtenni, amit egy idegen kér. - fonta karba a kezeit. - De ha elmondod, mik az igazi szándékaid velem meg a haveroddal, talán döntésre jutok.
- Igaz is. - köszörültem meg a torkom. - Először is tudnod kel, hogy Chanyeol vőlegény volt...

 

Hey, Doctor! - 3. Rendelés

***Sojin POV***

Másnap délután amint esélyem volt rá, idegbeteg módjára álltam neki Haninak az öltözőjében.
- Miért nem említetted, hogy milyen ez az orvos?
- Először is: minek vagy itt, mikor pihenned kéne otthon? Másodszor: miért, milyen orvos? Bunkó?
- Hát te nem is... - összeráncoltam a szemöldököm. - Te ajánlottad, hogy oda menjek!
- Ja, igen! Park doktor. - bólogatott serényen. - Mi bajod van vele? Csak nem valami vénember?
- Te ezt komolyan kérdezed?
- Aha. Én nem hozzá járok, emlékeztetnélek, hogy a modellekhez jön a nőgyógyász minden hónapban.
- Igaz... - masszíroztam az orrnyergemet, majd benyúltam a zsebembe, hogy elővegyem a mobilom, de ekkor elért a felismerés. - Hani, szerintem én ott hagytam a telefont a rendelőben. De hülye vagyok! Tegnap óta fel se tűnt, hogy nincs meg!
- Nyugi, ne aggódj, megcsörgetem a mobilt és meglátjuk, ki veszi fel. - ajánlotta fel készségesen. Előhalászta a készüléket, megkereste a nevemet, két másodperccel később pedig kihangosította. Pattanásig feszültek az idegeim azokban a pillanatokban egészen addig, míg valaki meg nem szólalt a vonal túlsó végén. Utána már szerintem a szemem is rángatózni kezdett.
- Igen?
- Adja vissza a telefonom! - robbant ki belőlem.
- Örülök, hogy hívott, kisasszony.
- Várjunk. Maga nem az idióta orvos tegnapról. - motyogtam.
- A nevem Byun Baekhyun. - mutatkozott be illedelmesen.
- A  pszichológus?
- Szóval emlékszik a névtáblára. - kuncogott. - Ne aggódjon, megkapja a telefont, csak árulja el hová vigyük, mert fogalmunk sincs róla.
- Miért nem hívtak fel arról az átkozott vacakról valakit, hogy megkérdezzék? - akadtam ki.
- Kisasszony, nézze. Lehet, hogy pszichológus vagyok, de nem kódfejtő. Nem állt szándékomban feltörni a képernyőzárat, szóval várni kellett, amíg valaki meg nem csörgeti a számát. Ami pedig Chanyeolt illeti, elfelejtette elkérni az ön adatait, ezért még annyira sem tudtunk tájékozódni.
- Oké, akkor még egy utolsó kérdésem lenne, utána elárulom a címet.
- Mi lenne az?
- Miért nem a maga barátja hívott, ha már egyszer nála hagytam ott a telefont?
- Ez kissé bonyolult. Ha megbocsát, akkor a címet...
- Gangnam fotóstúdió. - forgattam meg a szemem.
- Azt tudom, hol van. Ott találkozunk. - és már le is csapta azt az átkozott gépezetet. Már most elegem van mindkettejükből.

~~~

Épp az irodámban ültem és bámultam az új képeket a legújabb gyakornok modellünkről egy forró tea társaságában, mikor kopogtattak.
-  Miss Kim. - szólított meg elég gyér koreai akcentussal az asszisztensem. Nem panaszkodtam rá, hiszen nem rég költözött ide Angliából, majd beleszokik. - Két fiatalúr keresi önt, azt mondják fontos.
- Igen, tudom. - sóhajtottam. - Küldje fel őket. A lány meghajolt és kiment, tíz perccel később pedig az említettekkel tért vissza. Illedelmesen felálltam és meghajoltam, végül azért mégiscsak megkértem őket, hogy üljenek le. A tegnapi orvosom bugyután vigyorgott, a másik pedig engem nézett. Elég idegőrlő tud ez lenni hosszútávon, ezért megköszörültem a torkom. - Elnézést, a telefonom...
- Ja, igen. - Baekhyun kotorászott egy darabig a táskájában, mire előszedte, de végül diadalittas mosollyal helyezte le elém. - Köszönöm. És... ha már eljöttek idáig, kérnek valamit? Egy kávét vagy teát?
- Nem lenne gond egy kávé erejéig maradni? - furcsa volt ez a Chanyeol, most meglepően zavarban találtam.
- Akkor nem ajánlottam volna fel, ne aggódjon. - nevettem kicsit cinikusan.
- Maga fotós? - érdeklődtek. Bólintottam, közben megnyomtam egy gombot az irodai telefonon, hogy beleszóljak.
- Alice, hozzon fel két kávét, a tejet és cukrot külön, és még egy teát ha megkérhetem, köszönöm.
- Tegeződhetnénk? Nem gondolnám, hogy olyan nagy a korkülönbség közöttünk. - vetette fel az alacsonyabb, amire bólintottam. - Megkérdezhetjük... mennyi idős vagy? - sóhajtottam egyet.
- Huszonegy múltam. De ez miért érdekes?
- Nagyszerű! - tapsikolt. Úgy meredtem rá, mint egy idiótára, ezt pedig észrevette és kissé visszavett. - Úgy értem, mi csak két évvel vagyunk idősebbek nálad. Jé, ki kell mennem a mosdóba! - pattant fel. Kezdtem nagyon furcsállni, de azért eligazítottam.
- Ahogy kimész az irodából, fordulj jobbra és kiszúrja a szemed. - bólintottam.

Kettesben maradtam a kínosan feszengő nőgyógyásszal.
- Rosszul vagy? - vontam össze a szemöldököm.
- Dehogy. - nevetett fel, de ez is csak amolyan "mindjárt-megöl-ez-a-némber" volt.
- Ne aggódj, még nem vertem agyon senkit. - próbáltam feldobni, de nem volt az erősségem más emberek szórakoztatása, éppen ezért megváltásnak véltem, mikor Alice megérkezett a kért italokkal, de a csend szinte akkor visszatért, mikor távozott. Felpattantam hát, hogy legalább azzal elfoglaljam magam, hogy kiszolgálom őt. - Hogyan szereted a kávét?
- Uhm... én tejjel és cukor nélkül iszom, viszont Baek tej nélkül és két cukorral szokta. - válaszolt, én pedig úgy csináltam. Általában csak azoknak szoktam így ugrálni, akik magasabb rangban állnak és fontos emberek, ezért nagyon reméltem, hogy nem néznek a végén még házi cselédnek. - Köszönöm.
- Itt vagyok! Nahát, köszönöm szépen! - ragyogott fel az arca a kávé láttán, amire csak biccentettem egyet, de ő látszólag nagyon fel lett dobva, mert csacsogni kezdett. - Miről beszéltetek?
- Igazából semmiről... - vakarta meg a magasabb zavartan a tarkóját, ami valamiért aranyos volt, de a barátja rosszallóan bámult rá, amit nem tudtam mire vélni. - Akkor mi mennénk is. - köszörülte meg a torkát.
- Örültem a találkozásnak. - biccentettem.
- Channie, menj csak előre, kérdezni szeretnék valamit Sojin-sshitől. -  ezen mindketten meghökkentünk, de a colos csak bambán meghajolt és elhagyta a helyiséget, míg Baekhyun komoly arccal fordult felém. - Sojin, egy nagyon fontos dolgot akarok kérni.
- Mi az? - vontam fel a szemöldököm.
- Randizz Chanyeollal.

One year ( [EXO] - Luhan)

- Nem folytathatjuk ezt.
- Luhan, miért hisztizel? Válaszolj, kérlek! Miért fél év után jut eszedbe?
- Mégis mi az, hogy ne hisztizzek? Nem hisztizek! Szerinted normális dolog viszonyt folytatni egy diákommal? - magyarázta fojtott hangon. - Fél év... fél év elég volt, hogy tisztán lássam a dolgokat!
- Először is;  most érettségizem. Másodszor; Luhan, valld be őszintén, hogy miért akarsz eltaszítani... kérlek. - könnyek gyűltek a szemeimbe. Annyit táncsak megérdemlek, hogy nem hazudik az arcomba. - Ha van valaki más, akkor...
- Én... - rögtön elhallgatott. Gondolkozott egy kicsit, végül kibökte. - Mert én nem szeretlek téged igazából. Erre akkor jöttem rá, mikor legutóbb nálam aludtál. Túl kislány vagy nekem, akitől a testén kívül nem sokat kér egy korombeli férfi. - még hogy korabeli. Huszonnégy évesen úgy beszél, mint egy nyugdíjas...
- Értem. - lehunytam pilláimat, hogy viszonylag lenyugodjak, majd a szertár ajtajához lépkedtem, hogy az én részemről is megszakadjon a kapcsolat a kínaitanárom és köztem. Amint innen kiteszem a lábam, nem lesz más, csak az iskola. - Akkor holnap találkozunk az órán... seonsaengnim.
- Igen. Viszlát, Park kisasszony. Ne felejtse el a beadandót. - és abban a pillanatban mindent elintéztünk ennyivel.
Az utolsó ember is kilépett az életemből. Egyedül maradtam.

***

 Úgy sípolt az ébresztőórám vasárnap reggel kilenckor, mintha kínoztak volna valamit. Kénytelen voltam órát állítani, mert hajlamosságot mutattam a lustaságra.
Fáradtan és morcosan vertem le a földre azt a rohadt ketyegőt, hogy aztán még idegesebben csoszogjak ki a konyhába, készíteni magamnak egy kávét.
Mikor már az asztalnál ittam a fekete nedűt, magam elé meredtem és felsóhajtottam.
- Megint ugyanaz az álom. - muszáj volt összeszorítanom a szemem, hogy ne sírjak, így egy év után is.
Egy hónappal a szakítás után leérettségiztem, azóta nem is láttam őt. - Csak ennyit kellett volna várnod, ha szerettél volna... - megráztam a fejem, hogy kiverjem az aljas gondolatokat a fejemből és valami értelmessel töltsem a szép júniusi vasárnapomat. Az egyetlen szabadnapom.
Gondoltam, azért nem ártana kivinni a kiskutyámat sétálni, mert igen, azóta vettem egy kutyát, hogy ne legyek egyedül. A kis yorkshire terrier farkát csóválva kaparta a bejárati ajtót, így nem is várattam sokáig; felkaptam egy laza baseball pólót, egy rövidnadrágot és a kedvenc tornacipőm, kezembe vettem a játékot és a pórázt, és már lent is voltam.
Szerettem itt lakni, hiszen a park közel volt
- Kapd el, Kijeok! - hajítottam el a labdát, de a fantasztikus képességeimnek köszönhetően eltaláltam vele egy nekem háttal álló férfit. - Basszus! - nyögtem. - Úristen, ne haragudjon, annyira sajnálom, én nem akartam, tényleg! - már ezeket a szavakat óbégatva rohantam a sértetthez, de mikor megláttam ki az, visszaszívtam mindent. Elkomorodva húztam ki magam.
Valahogy magasabbnak és szabadabbnak tűnt, haja fekete árnyalatban játszott, ami sokkal jobban állt neki, mint a világos, pedig azt hittem, annál nincs jobb. Egy fehér pólót viselt csőfarmerral, tornacipővel. Kicsit elkalandoztak a gondolataim, pláne, hogy tudtam, mit rejtenek a ruhák. - Üdvözlöm, seonsaengnim. - illően biccentettem, de többet nem voltam hajlandó tenni.
- Ne legyél ilyen formális. - kért.
- Elnézést. Luhan, örvendek. - gyülemlett bennem a harag.
- Haneul, mondom ne legyél formális.
- Süket vagy? Nem vagyok formális. - válaszoltam kimérten, amin látszólag nem esett neki túl jól. Hát nesze, megérdemled. - Ha megbocsátasz, sétáltatnám a kutyámat. - már kerültem volna ki, de elkapta a csuklóm.
- Haneul. Maradj itt.
- Tűnj már innen, nem látod hogy dolgom van? - förmedtem rá. Már nem is egy ember nézett minket.
- Jogos a haragod, de én még mindig tanár vagyok és akárki felismerhet, úgyhogy legyél kicsit visszafogottabb. - sziszegte egyre idegesebbe, én pedig abban a pillanatban kevertem le neki egy őrült nagy pofont.
- Ezzel szerintem mindent elmondtam. Most pedig vedd le rólam a kezedet, mert nem akarok a közeledben lenni. - rángattam meg felső végtagom, de nem engedett. Helyette húzni kezdett, és áldottam Kijeok eszét, hogy mindig utánam koslatott, így pillanatokon belül meghallottam, ahogy mögöttem szedi fürge kis tappancsait. - Hova viszel? - nyöszörögtem. Egy lépcsőház előtt állt meg, beütötte a kódot, majd már indult is volna fel a lépcsőn, mikor megéreztem egy hatalmas húzódást a bokámban. - Luhan, fáj a lábam... - mikor megemlítettem neki ezt az aprócska tényt, megállt és aggódva felém fordult.
- Hol fáj?
- A bokám... kicsit meghúztam.
- Sajnálom. - hirtelen minden úgy tűnt, mint régen. Kiskutya szemeket meresztett rám, amitől olvadni kezdett a jégszívem.
- Ugyan... ne-nem történt semmi. 
- Hogyne történt volna? Hiszen megint bántottalak, mint akkor. - nyelt egyet.
- Hé! Ez semmi! Csak a lábam, és az helyrejön...
- A szíved is rendben van? - araszolt közelebb hozzám, mellkasunk összeért. Nem válaszoltam neki, egyszerűen nem ment. Ő sem várt semmit, viszont karjaiba kapott, hogy úgy cipeljen tovább a lépcsőn. Azt hiszem, túlságosan szerettem az elmúlt időszakban is, hogy haragudni tudjak rá...

~~~

- Fáj még? - helyezkedett el mellettem a kanapén, átnyújtva egy pohár szőlőlevet. Megráztam a fejem.
- Már nem annyira. Köszönöm, hogy leápoltál, de nekem lassan mennem-
- Szeretlek.
- Tessék? - kérdésemre lecsúszott a kanapéról, letérdelt a földre és apró csókot hintett combomra.
- Szeretek, Park Haneul. Mindig.
-  Ne szórakozzunk... - nevettem el magam. - Hogy is mondtad akkor? "Túl kislány vagyok, akitől a testén kívül nem akar mást egy korodbeli férfi.". Pontosan emlékszem rá.
- Az fájt a legjobban, hogy azonnal elhitted. - mosolygott szomorkásan.
- Mégis mit lehet ebben kételkedni?! - emeltem meg a hangom. - Ne vigyél a sírba, Xiao Luhan! El ne felejtsd, hiába szeretlek, az a hat év még mindig megvan köztünk, simán-
- Szóval te is szeretsz még? - csillantak fel a szemei.
- Én...
- Az előbb jelenidőben beszéltél, nem vagyok hülye és azt se mondd, hogy nyelvbotlás volt! - keményedett meg a hangja. - Ha szeretsz, akkor ígérem, sosem hagylak el többé! Bármit megteszek, hogy újra megbízz bennem! - miért ilyen őszinte a szeme? A fenébe is!
- Megígéred? - haraptam be alsó ajkam bizonytalanul. Elnevette magát és felhajolt hozzám egy szenvedélyes csókra.
- Hiszen már mondtam, nem igaz?

Hey, Doctor! - 2. Rendelés

***Sojin POV***

Csak feküdtem azon a szerencsétlen ágyon, rajtam egy lepedővel vagy mivel, ugyanis semmi nem takart alul, jelenlegi orvosom pedig kiment pár dologért. Éreztem, ahogyan vörösödik a fejem mikor belegondoltam, mennyire megalázó helyzetben vagyok. Oké orvos, oké meg kell vizsgálnia, de a lányok nagy része nem érzi kínosnak a helyzetet?
- Itt is vagyok. - esett be, lepakolva a hozott cuccokat. - Elmondjam még egyszer, mi fog történni?
- Minek mondanád, ha elsőre is fel tudom fogni? - motyogtam.
- Bocsánat. - köszörülte meg a torkát. - Akkor kezdjük. A lepel rajtad marad, csak kicsit felhajtom. - magyarázta és így is tett. Bokámtól térdemig felgyűrte azt a zöld vackot. - Ne remegj, kérlek. Nem teszek semmi rosszat, ez csak egy vizsgálat. Meg egyébként is; láttam már ilyet. - nevetgélt kínosan megint.
- Nem csinálnád a dolgod? - mordultam rá. Végre befogta.
Hallottam, ahogy gumikesztyűt húz, végül hozzám ért. Azonnal összerándultam, mikor kezeivel olyan helyre tévedt, amit én soha nem engedtem meg senkinek, nemhogy még egy idegennek. Valami kattant, gondolom egy műszer-féleség lehetett. Ahogy elgondolkodtam, még annál is mélyebb vörös árnyalatot vett fel az arcom, hiszen... nem volt rossz, amit csinált, sőt...
- Mindjárt kész. - drága anyám... amint végzett, magamra kaptam a cuccom. - Nem találtam különösebben semmit, de rendesen felfáztál, ez még rosszabb görcsökhöz is vezethet. Ezt használd. - felírt valami gyógyszert, elvettem tőle a lapot, majd meghajoltam.
- Köszönöm. További szép napot! - és már rongyoltam is kifelé.
Annyira... kínos!

***ChanYeol POV***

Ez a lány elég összetett esetnek tűnt és mint arra bizonyságot kaptam, az is volt.
Kicsit félretettem azt a nem éppen mellékes tényt, hogy milyen gyönyörű és igyekeztem a vizsgálatra koncentrálni. Csak tudnám, minek lettem nőgyógyász, amikor minden női bájtól elkap a szerencsétlenség.
Igyekeztem a lehető leggyorsabban elvégezni a vizsgálatot, hogy minél hamarabb végezzek.
Éreztem, ahogyan remeg a kezeim közt fekvő lány és ez rettenetesen zavarba hozott engem is.
Ujjaimmal kicsit beljebb hatoltam a hüvelyben, és ekkor ismertem fel egy rendkívül érdekes tényt: ez a lány még szűz volt, ergo nem létesített szexuális kapcsolatot senkivel, ami manapság elég ritkának számított. Máris nagyot nőtt a szememben Sojin.
Amint befejeztem a matatást, ő összekapta a cuccait, megköszönte a vizsgálatot és elrohant.
- De itt hagytad a... telefonod. - szaladtam utána, de ahelyett, hogy elértem volna, kollégámba és egyben legjobb barátomba ütköztem.
- Hát te mi az Istent csinálsz? - vonta fel a szemöldökét. - kilométerhiányod van?
- Az egyik betegem itt hagyta a telefonját, de már nem látom sehol. - lihegtem.
- Nocsak, előbújt belőled a perverz doktorbácsi? - kacsintott.
- Baek, menj már! - motyogtam. - Csak túlságosan ijedt volt és amint végeztünk, elrohant.
- Először volt nőgyógyásznál? - értetlenkedett. - Hány éves? Tizenöt?
- Hát... nem tudom...
- Chanyeol! Elkérted az adatait? - kerekedtek ki a szemei. Ajjaj.
- Az úgy volt... - itt megfogta a karom és berángatott az irodájába, lenyomott egy székbe, helyet foglalt velem szemben és karba tette a kezeit. Tipikus pszichológus.
- Haver... eddig sosem felejtetted el ezt, ami nem mellesleg rettenetesen fontos lett volna. - nézett rám rosszallóan. - Mi vonta el a figyelmed?
- Te nem láttad, milyen szép volt, Baekhyun! - tört ki belőlem. Barátom ledöbbent.
- Azt mondod, tetszett amit láttál? Melyik része? - röhögte el magát, nekem pedig kellett egy kis idő, míg leesett a dolog, gondoltam visszavágok egy frappáns beszólással.
- Mindkettő!
- Jézusom, Channie, nem így szoktál válaszolni. - csóválta a fejét. - Mi lenne, ha visszavinnéd neki a telefont? Talán elindulna kettőtök között egy szikra.
- Nem is tudom... a személyisége elég nehéz...
- Miért, mit csinált?
- Elég nyíltan kifejezte, hogy nem sok kedve van velem cseverészni.
- Oké, akkor most figyelj rám, Park Chanyeol! Azt mondod, a lány nehéz eset? Azt mondod, szép? Akkor pedálozz és ismerd meg jobban.
- De...
- Nincs de! Elegem van már, hogy egyszerűen nem vagy képes a nők közelében férfi lenni. Nem viselkedsz velük úgy, ahogy ők igénylik, hanem előveszed az idiótát és játszod magad. Mitől félsz?
- Ez az, hogy semmitől! Egyszerűen... nem tudom, hogy bánjak velük Haneul óta...
Baek aggódva tekintett fel rám, mikor meghallotta az ominózus nevet.
- Azt hittem, már elfelejtetted. - jegyezte meg csendesen.
- Mintha annyira nehéz lenne elfelejteni őt...
- Nézd, Chanyeol. Ő elhagyott, elment. Én is tisztában vagyok a tényekkel, miszerint pontosan azóta változtál meg, de itt az ideje próbálkozni. Ha az segít, majd én elmegyek veled és ott leszek, mikor beszélsz azzal a te titkos betegeddel. - ajánlotta fel kedvesen.
- Köszönöm, Baek. Nem is tudom, mi lett volna velem az elmúlt két évben nélküled.

***


"Drága Chanyeol!
Tudom, ígéretet tettem neked, de attól félek, nem tudon
betartani. Mindketten fiatalok vagyunk még, az érzéseim pedig megváltoztak.
Angliába megyek egy ösztöndíjas programra, ott fogok diplomázni.
Remélem, a te utolsó éved is olyan lesz, mint amilyet elterveztél.
A gyűrűt visszaadom. Olyan nő ujjára húzd, aki megérdemli.
Lásd be, egy házassággal csak hátráltattuk volna egymás álmát.
Korai volt ez az egész, ráadásul mostanában nem is tudtam volna hozzád menni, 
hiszen meg kellene várni, míg elvégezzük a tanulmányainkat.
Ne feledd, amit mondtam a gyűrűvel kapcsolatban!
Vigyázz magadra, Park Chanyeol!

Sajnálom!"

Hey, Doctor! - 1. Rendelés

 Így kerültem a világ legnagyobb félkegyelműjéhez

***Sojin POV***

Minden egy teljesen átlagos napnak indult. Felkeltem hajnali kilenckor és megsütöttem a szokásos tükörtojásomat a szokásos kenyeremmel, végül összekapartam magam, autóba ültem és ahogy a főnök mondaná "méltóztattam betolni a hátsómat" a stúdióba.
- Mi újság? - karolt át rögtön az egyetlen élőlény, aki nem lesz depressziós a közelemben, nevezett Hani.
- Semmi érdekes, megint ugyanaz mint tegnap.
- Hallod, nem monoton ez kicsit neked? - pislogott.
- Ezt úgy negyvenszer eljátszottuk már és nem, nem monoton. - ó, dehogynem.
- Nekem így is jó. De azért mellékesen említést teszek, hogy egészen véletlenül ráérek este héttől, na meg lesz is egy kisebb összeröffenés idebent, csak ugye te ritkán teszed látogatásodat. Tehát...
- Jöjjek el, mi? - húztam össze a szemem.
- Könyörgöm, csak most az egyszer! - még a két kezét is összetette, az arcán tökéletes kétségbeeséssel fordulva felém.
- De ott lesz az a másik modell, Jessica vagy ki a tö...
- Beteg. Influenzás lett és nekem hatalmas szükségem lenne a legjobb barátnőmre, aki nem hagy egyedül.
- Hani, oda meg vissza vannak érted az emberek, képtelenség lenne téged egy percig is egyedül látnom.
- Jó, akkor csak gyere. Többet nem kérek tőled semmit az életed hátralévő részére, csak gyere!
- Hm, lássuk csak, annyira fantasztikusan adtad elő most ezt, olyan elsöprő meggyőzőerőd van, hogy nem is tudok neked nemet mondani. Úgyhogy... nem. - váltottam drámairól rögtön faarcra, amitől a velem szemben álló elkámpicsorodott, így elkezdtem vizsgálni a lehetőségeimet. Ha elmegyek, nem sok társaságom lesz, tekintve az önismeretemet, viszont ha nem megyek, akkor Hani megsértődik és teljes joggal teszi, mert ő meg mindig segít. - Jó, egye fene! - morogtam egyre megbántottabb arcát nézve.
- Köszönömszeretlek! - ugrott a nyakamba, ezzel kirántva egyensúlyomból.

~~~

Hogy lassan a lényegre térjünk, legyen elég annyi erről az estéről, hogy piszkosul untam. Nem túlzok, unalmas volt az egész teljes valójában. Vajon miért nem járok el egyetlen céges rendezvényre sem?
Lassan az öngyilkossággal játszadoztam ültömben egy üveg Sojuval, mikor muszájnak éreztem kimenni a mosdóba. Felálltam hát és mikor a szememmel megtaláltam az illemhelyiség felé vezető folyosót, megcéloztam azt.
El sem jutottam odáig, mikor alhasamba olyan mértékű fájdalom nyilallt, amivel nem tudtam mit kezdeni.
Hatalmasat nyögve ereszkedtem guggolásba, továbbra is a fájó pontot szorítva.
- Jézusom, Jól vagy, Sojin-ah? - hallottam Hani hangját közvetlenül mellőlem, de reakcióként csak egy fejrázást tudtam kicsalni magamból. - Azonnal beviszlek az orvoshoz! Hol fáj?
Nagy nehezen megpróbáltam elmutogatni merre hány méter, és röpke éveknek érzett percek alatt fel is fogta.
A kórházig vergődtem, a hasi ultrahangon szintén vergődtem és mily' meglepő, akkor is vergődtem, mikor bent tartottak éjszakára.

Másnap reggel engedtek haza néhány búcsúmondattal.
- Ez nem a mi hatáskörünk, kisasszony. Az ultrahang alapján nem találtunk semmit, de az alhasi fájdalmak nőgyógyászati problémákra utalnak. Minél hamarabb keresse fel az ehhez értő szakorvost. - ennyi. Ennyit kaptam, na meg egy beutalót a nőgyógyászhoz, utána kidobtak az épületből, hogy ne tartsam fel a sort.
Tehát ma kellett elmennem, így megspórolhattam pár nap felesleges tépelődést.
Valahol ott törtem meg belül, mikor beléptem a Hani által megadott magánrendelő várótermébe, amelynek ajtaján két név árválkodott.

" Byun Baekhyun - pszichológus(1)
  Park Chanyeol - nőgyógyász szakorvos (2)" 

Mit keresek én itt? Feltehetném magamnak ezt a kérdést mindenhogy, bármely formátumban, a válasz ugyanaz lesz: mert van valami különleges dolog, amit csak az állapíthat meg, aki ért hozzá.
Összesen hárman voltak előttem, abból egy a pszichológushoz ment, maradt kettő.
Mikor a második beteg is kilépett és én következtem, végignéztem a fiatal lányon. Úgy vigyorgott, mint hülye az állatkertben, a feje pedig leginkább egy rákéra hasonlított.
Drága Istenem.
Nagy levegőt vettem és betotyogtam a rendelőbe.
- Izé. Jó napot. - rögtön meghajlással kezdtem, ahogy az illem megkívánja.
- Önnek is. - jött a mosolygós felelet, amire felkaptam a fejem. Hát én meg voltam győződve arról, hogy valami vén bácsit fogtam ki és szórakoznak velem, de mikor rá néztem, olyan szinten zárlatot kapott az agyam, hogy az áramkimaradás hozzám képest napkitörés volt. - Miben segíthetek?
- Öhm... szóval én... izé.
- Zavarban van? - mosolyodott el... szintén zavartan. És hogy ezt miből gondolom? Babrálta a szemüvegét és kínosan görbült fel a szája, abból.
- Ezt maga kérdezi? - motyogtam. Felnevetett. - Ön volna Park Chanyeol?
- Szerény személyem. - bökött a mellkasára. Ha ez orvos, akkor én találtam fel a karácsonyfát. - Lehet tegeződni? - egy bólintás kíséretében felsóhajtottam válaszként. Végül is olyan mindegy. - Mik a panaszaid?
- Alhasi görcs, de az a nagyon fájdalmas, amitől nem tudok állni sem.
- Utolsó menstruáció? - érdeklődte.
- Hát azt tudom, hogy már volt egyszer ebben a hónapban. - gondolkodtam.
- Elég nehéz ezzel az információval kezdeni is valamit, de több a semminél. Mielőtt vizsgálatot tennék elmondom, hogy előfordulhatott egy menstruációt követő görcs is, illetve egy erős felfázás. Elég ritka, hogy ennyire fájdalmas legyen, ezért megkérnélek, hogy... szóval feküdj az ágyra.
Összevontam a szemöldököm, de tettem amit mondott. Mikor ott feküdtem, kicsit felhúzta a pólót és lentebb a nadrágot, amitől megrándultam.
- Ne aggódj, nem teszek semmit, csak megtapogatom az alhasat. - motyogta. Puha és meleg, ráadásul hatalmas kezeivel megérintett, én pedig lehunytam a szemem. Kellemes volt.
Szinte azonnal felnyögtem, amint megnyomta azt a fájdalmas pontot. - Megtaláltam. Ez eléggé úgy néz ki, hogy... szóval...
- Megműtenek?
- Nem egészen. - köszörülte meg a torkát, majd kezeivel kezdett imitálni valamit magyarázás közben, amitől egyre jobban kerekedtek ki a szemeim. - Az úgy van, hogy... meg kell vizsgálni a hüvelyed, hátha valamilyen... fertőzésnek köszönhetően fáj.
- Arra célzol, hogy én...
- Nem! Nem csak szextől lehet elkapni ilyesmit, nem gondoltam semmi ilyesmire, vagyis gondoltam, de nem...
- Értem, ne ragozd már! - csattantam fel.
- Ó. Sajnálom. - vakargatta a tarkóját.
- Visszatérve erre az izére, gondolom te fogd elvégezni. - meredtem rá egy szempillarebbenés nélkül.
- Hát én. - álldogált egyik lábáról a másikra, közben kínjában vigyorogni kezdett, láttatva mind a harminckét hófehér fogát. Szép mosolya volt, meg kell hagyni.
- Ó, anyám...

Hey, Doctor! ( EXO - Chanyeol ) Szereplők

Sziasztok! Megint egy minivel érkezem, méghozzá egy számomra elég érdekes témával.
Úgy döntöttem, nem írok bevezetést, hanem a szereplőkről megadott információkból kell merítenetek, hogy izgalmasabb legyen. ^^"
Én meg a hülye ötleteim, mi? :"D
A történetről röviden annyit, hogy először egészen más "bundát" kapott mind a sztori, mind a szereplők, de aztán mégis alakítanom kellett, hiszen tovább fejlődött az ötlet. Mit ne mondjak, elég nehéz is lesz megírni, mert éppen a főszereplőnek adtam elképzelhetetlen szerepet, a személyiségébe is ellentéteket raktam. Még nekem is nagyon új és nagy kihívás lesz, előre érzem.

Lássuk a medvét!

Ja, és még valami, majdnem el is felejtettem; +18! Oké, nem pornót akarok írni, de jónak láttam kitenni ezt az abszolút mellékes dolgot. :)

***

• Neve: Park Chanyeol
• Életkora:  23
• Foglalkozása: nőgyógyász
• Családja: egy nővér, szülők Amerikában
• Egyéb: ártatlan, vigyorgó, szerencsétlen (minden téren), legjobb barátja Byun Baekhyun.

 

• Neve: Byun Baekhyun
• Életkora: 23
• Foglalkozása: Pszichológus
• Családja: szülők Amerikában és egy báty
• Egyéb: perverz, imádja megmosolyogtatni az embereket, van egy párja Luhan, a legjobb barátja Chanyeol. A szüleik üzlettársak és így ismerkedtek meg.

• Neve: Luhan
• Életkora: 25
• Foglalkozása: író
• Család: szülők Kínában
• Egyéb: szeret mosolyogni, de nagyon féltékeny típus, és aki nem ismeri, annak gyakran az idegeire mehet. Tudni kell kezelni a személyiségét.

• Neve: Kim Sojin
• Életkora: 21
• Foglalkozása: fotós (természetet és modelleket fényképez)
• Család: nincs
• Egyéb: bunkó természete van, sokszor beszól az embereknek, hamar felidegesíti magát. Már senki nem tudja, hogy a környezetéből ki lenne képes hatni rá. Legközelebb Hani áll hozzá.

• Neve: Ahn Heeyeon (Hani)
• Életkora: 23
• Foglalkozása: modell
• Család: ?
• Egyéb: Sojin legközelebbi és egyetlen barátja és egyben fotóalanya, aki tudja, miért ilyen a lány. Imádja megnevettetni az embereket, ő maga is csak nehezen erőlteti a komolyságot. Van egy vőlegénye (ő a történetben csak az abszolút említés szintjén szerepel, ezért nem is esik róla komolyabban szó, nem adtam neki karaktert)

Prince of China - 8. Fejezet - Vége 2/2

Felszállt az a nyamvadt gép. Én meg voltam olyan hülye, hogy elengedtem YiXinget.
Most mit csináljak? Legalább el kell búcsúznom tőle, de képtelenség, ha a levegőben van...
Újra megpróbálkoztam egy hívással, de ahogy sejtettem; már repülő üzemmódban volt a telefonja. Küldtem hát neki egy SMS-t. Eldöntöttem, hogy ez lesz az utolsó kapcsolat, amit megpróbálok létesíteni vele. Ha erre sem válaszol, vagy utána megyek Kínába és megkeresem, vagy élem tovább az életem és nem leszek mazochista, hanem keresek egy olyat aki nem hazudik.
A két szavas üzenet után rögtön megcsörrent a mobilom. Már-már azt hittem, Ő hívott vissza, de tévedtem.
- TaeYeon?
- Hol vagy? Miért ilyen a hangod? Miért szaladtál el?
- Elment. - remegett meg a hangom. - Elment és nem jön vissza.
- HeeYoung...
- Elment. Miattam. Csak azt nem értem, miért érzem úgy, hogy megszakad  a szívem, hiszen hazudott nekem. Nem kéne... nem kéne fájnia. Ennyire fájnia...
- Hol vagy most? - ismételte meg a kérdést. Gondolkodtam, hogy elmondjam-e, végül az első lefolyó könnyzuhataggal együtt kijött belőlem a pontos tartózkodási helyem, végül tíz perccel később a nagy nehezen letuszkolt reggelim is. Túl sok lett a stressz és nem bírtam magamban tartani a hányingerem.
Időközben eltébláboltam valami csendes kis utcába, amely nem volt messze a repülőtértől és leültem az egyik padkára az út szélén.
Mégis mi lesz most nélküle? Hogy fogom kibírni a lámaarca, a bugyuta nevetése és az ölelő karjai nélkül? Hogy lesz minden ugyanolyan, mint azelőtt?
Térdeimre hajtottam a fejem és ringatózni kezdtem, várva valami csodára.
Nem tudom meddig, de meg is érkezett, már ha a barátnőmék eszeveszett ordibálását és gepárdokat megszégyenítő rohanását csodának lehetett nevezni. Gyorsan lemaszatoltam az összes sós folyadékot a fejemről és remegve feltápászkodtam hagyva, hogy valamelyikük a karjaiba vegyen, innentől elsötétült minden.

***Hét és fél hónappal később***

YiXing végül nem válaszolt semmire, én pedig nem találtam a bátorságomat, hogy utána caplassak Ázsia legnagyobb országába, mert nemcsak Peking és Shanghai létezik, akármelyik országméretű városba mehetett. Bár az első két hónapot végigbőgtem, nem hagyhattam el a tanulmányaimat; lassan megszereztem az érettségit. Áldottam a Jóistent, hogy a végzősök másfél hónappal hamarabb befejezik az egész cirkuszt, mert többet nem bírtam volna ki.

KyungSoo és ChanYeol egymásra találtak. Meglepően vicces sztori volt, mert a banda épp engem szándékozott lenyugtatni azon a bizonyos reptéri napon, így a legalacsonyabb tag egy gyengébb nyugtatóval próbált hatni rám, de elejtette az egész dobozt. Mikor összeszedte a véletlenül kigurult fehér tablettákat, felhajolva egyenesen  a Colos legnemesebbik felével találta szemben magát, a nap végére meg már ki se lehetett szedni őket egymás szájából. Nem gondoltam volna, hogy Dyo tud ilyen gyalázatosan erotikus lenni, de mit meg nem ér az ember...

JongIn elkezdett meghódítani egy lányt, SeungHwant, aki Kanadából jött év elején cserediákként. Nagyon édes lány volt és úgy éreztem, talán ő felköti végre annak a marhának a gatyáját.

Ha már párosoknál tartunk, Szalonnáékat se hagyjuk ki. Az eset után tartózkodóbbak lettek egymással és leginkább távoli barátokként viselkedtek. Mindenki megijedt, hogy a csodapáros illúziója szertefoszlik, de a szalagavatón BaekHyun a barátnőmet választotta párjául, a keringő után pedig elcsattant az első csókjuk. Úgy döntöttek nem kezdenek mindent újra, hanem elfelejtik a külön töltött pillanatokat és folytatják, így mindkettejüknek könnyebb volt.
A tizenkilencedik szülinapomat az én kérésemre csendesen ünnepeltük két tortával - mert Park ChanYeolnak nem volt elég semmi -, mi heten. Nagyon sokat köszönhettem nekik.

~~~

Egyik nyári reggelen meglepően kipihenten ébredtem és furcsán különös érzésem támadt, mintha a mai nap teljesen jól alakulna. Hamarosan el is kezdődött. Nem csaltak az előérzeteim; felhívtak egy egyetemről, miszerint ösztöndíjat kapok a szeptemberben induló általános orvosi karra, ahová jelentkeztem. Ugyanis időközben minden tervem megváltozott és úgy döntöttem, egészségügyön folytatok mindent tovább.
Délben felhívott JongIn, hogy mivel mindannyian egyetemisták leszünk a jövő évtől, ráadásul ugyanoda jelentkeztünk, költözzünk össze immár heten - SeungHwannal kiegészülve.
Aztán BaekHyun küldött a közös csoportunkba egy üzenetet, hogy a parkban találkozzunk, mert fontos dolgot szeretne mondani. Senki nem tudott semmit, így kíváncsian gyülekeztünk alig két órával később.

- Mondd már, Baekkie, ne tökölj annyit! - sürgette Yoda. Nem a türelem embere...
- Jó, de ehhez idő kell! - vágta rá a megszólított, idegesen rágcsálva a szája szélét, folyamatosan barátnője felé sandítva. Ó. Kezdtem sejteni, mi volt itt készülőben.
- Nyugi, ne görcsölj. Szúúúszá~á. - nevetett Kai. Wendyvel összenéztünk egy cinkos vigyor kíséretében. A nők mindig egy lépéssel előrébb járnak.
- Oké. Szóval. Azért hívtalak titeket össze, mert van valami, ami már régóta fogalmazódik bennem. TaeYeon-ah. - BaekHyun kezeibe vette élete értelmének kacsóit és a szemébe nézett. Azt hittem, helyben hányja el magát szegény fiú. - Szóval... év elején gondolkodtam el rajta először, aztán a veszekedésünkkor visszakoztam, de mégis kibékültünk, ez pedig megerősítette az elhatározást. Tu-tudnod kell, hogy na-nagyon szeretlek és... - itt abbahagyta, mert kezdett bizonytalan lenni. Felém pislogott, én pedig felemeltem hüvelykujjam, felvarázsolva az első önfeledt, boldog vigyoromat az arcomra. Bólintást kaptam válaszul és végre megtörténhetett, amire vártam. Szalonna féltérdre ereszkedett TaeYeon előtt és egy eget rengető sóhajtással mindent elhadart. - Megtisztelnélazzalhogyhozzámjösszfeleségül?
- Baek... - barátnőm szemei ezredmásodperc alatt kerekedtek tízszeresükre. - Édes Istenem, Byun BaekHyun, te világi marha, te tisztelnél meg, ha a feleséged lehetnék! - rögtön az újdonsült vőlegény nyakába vetette magát, szinte megfojtva a szerelmével. Köztünk pedig kitört a tapsvihar. Szúró fájdalmat éreztem a mellkasomban. Ilyen egy igaz szerelem...

~~~

A következő héten olyan jó idő volt, hogy elmentem sétálni és nézelődni a városba, mégis a parkban kötöttem ki a friss menyasszonnyá vált barátnőmmel.

A nyolcvanezredik kört téve pillantottunk meg egy kisfiút, akinek felakadt a papírsárkánya egy fára, de az istenért sem tudták leszedni. Odamentem én is.
Nekiálltam ugrálni, hogy elérjem azt a nyamvadást, de csak nem mászott le magától.
Ekkor egy kedves idegen a segítségemre sietett és túlszárnyalva a százhatvan centimet, átnyúlt a fejem fölött és lehúzta a sárkányt a lombok közül.
- Én köszö... - lószart. Jó, sosem szoktam káromkodni, de ez...
- Nincs mit. Hadd mutatkozzam be. Zhang YiXing vagyok, huszonöt éves, kínai cégtulajdonos. - nyújtotta a kezét, de nem várta meg, míg elfogadom vagy elutasítom, darálta tovább. - Van egy lány, akit rettenetesen szeretek, de nagyon megbántottam, fogalmam nincs, mivel kérjek bocsánatot tőle. Esetleg térden állva könyörögjek, vagy csak csókoljam meg és ne hagyjam el... segítene, kisasszony? - a szám is tátva maradt a meglepetéstől.
- Ho-hogy jöttél ide?
- Megkérdeztem édesanyádat, ő megadta a címedet, utána elindultam, megláttam hogy épp ide tartasz, ezért követtelek és vártam a megfelelő alkalomra. - válaszolt halkan. Hirtelen ötletemtől vezérelve akkora pofont lekevertem neki, hogy megszólalt.
- Még van képed idejönni és nyáladzani? Van neked fogalmad arról, mit tettél? - gesztikuláltam fojtott hangon. - Tönkretetted a lelkivilágomat, mikor lehazudtad itt a Holdat az égről!
- Tudom és el sem képzelheted, mennyire bánom az elvesztegetett nyolc hónapot! De kérlek, HeeYoung-ah... megérdemeltem a pofont és annyit adsz, amennyit csak akarsz, felőlem az orromat is eltörheted, de ez nem változtat azon, mennyire szeretlek...
- Nem tökmindegy végül is? Az előbb mondtad, hogy cégtulajdonos vagy. Gratulálok, átvetted apádtól. Ezek után alig lesz szabad másodperced.
- Ezért jöttem.
- Tessék?
- Úgy döntöttem, mivel enyém lett az egész vállalat, áthelyezem Koreába. - vont vállat. - A kis kutatás remekül sikerült és apám eleve akart kiépíteni egy leányvállalatot, de ha az egész kócerájt átcuccolom ide, akkor meg van oldva.
- Miért tennél ilyet? - méregettem.
- Érted. Mert jobban szeretlek az életemnél is. - kezei derekamra kúsztak, lehelete már az enyémmel versenyzett. Mit tehettem volna... adtam neki még egy pofont.
- Ez még csak a második volt, YiXing. De ne aggódj, lesz időt törleszteni a hátralévő évek során, már ha te hosszútávra tervezel...
- Ez azt jelenti, hogy...
- Szeretlek. És nem változtak meg az érzéseim a történtek óta, szóval nagyon kikészítelek, ha megint átversz. Rád küldöm a bandát. - viccelődtem.
- Nem lesz rá szükség. - harapott alsó párnájába pajkos vigyorral.
- Tudom, te Kína hercege. - túrtam hajába, majd hagytam, hogy észveszejtő csókkal pecsételje meg ígéretét.

 

***

Íme  a befejezés! :)
Imádtam ezt írni és remélem, hogy ti meg olvasni! ^^
Köszönöm szépen a kommenteket és hogy elolvastátok. :*
Hamarosan jelentkezem a következő minimmel, úgyhogy nem szabadultok meg tőlem! ;)
Hwaiting! *3*

Csigusz~