Felszállt az a nyamvadt gép. Én meg voltam olyan hülye, hogy elengedtem YiXinget.
Most mit csináljak? Legalább el kell búcsúznom tőle, de képtelenség, ha a levegőben van...
Újra megpróbálkoztam egy hívással, de ahogy sejtettem; már repülő üzemmódban volt a telefonja. Küldtem hát neki egy SMS-t. Eldöntöttem, hogy ez lesz az utolsó kapcsolat, amit megpróbálok létesíteni vele. Ha erre sem válaszol, vagy utána megyek Kínába és megkeresem, vagy élem tovább az életem és nem leszek mazochista, hanem keresek egy olyat aki nem hazudik.
A két szavas üzenet után rögtön megcsörrent a mobilom. Már-már azt hittem, Ő hívott vissza, de tévedtem.
- TaeYeon?
- Hol vagy? Miért ilyen a hangod? Miért szaladtál el?
- Elment. - remegett meg a hangom. - Elment és nem jön vissza.
- HeeYoung...
- Elment. Miattam. Csak azt nem értem, miért érzem úgy, hogy megszakad a szívem, hiszen hazudott nekem. Nem kéne... nem kéne fájnia. Ennyire fájnia...
- Hol vagy most? - ismételte meg a kérdést. Gondolkodtam, hogy elmondjam-e, végül az első lefolyó könnyzuhataggal együtt kijött belőlem a pontos tartózkodási helyem, végül tíz perccel később a nagy nehezen letuszkolt reggelim is. Túl sok lett a stressz és nem bírtam magamban tartani a hányingerem.
Időközben eltébláboltam valami csendes kis utcába, amely nem volt messze a repülőtértől és leültem az egyik padkára az út szélén.
Mégis mi lesz most nélküle? Hogy fogom kibírni a lámaarca, a bugyuta nevetése és az ölelő karjai nélkül? Hogy lesz minden ugyanolyan, mint azelőtt?
Térdeimre hajtottam a fejem és ringatózni kezdtem, várva valami csodára.
Nem tudom meddig, de meg is érkezett, már ha a barátnőmék eszeveszett ordibálását és gepárdokat megszégyenítő rohanását csodának lehetett nevezni. Gyorsan lemaszatoltam az összes sós folyadékot a fejemről és remegve feltápászkodtam hagyva, hogy valamelyikük a karjaiba vegyen, innentől elsötétült minden.
***Hét és fél hónappal később***
YiXing végül nem válaszolt semmire, én pedig nem találtam a bátorságomat, hogy utána caplassak Ázsia legnagyobb országába, mert nemcsak Peking és Shanghai létezik, akármelyik országméretű városba mehetett. Bár az első két hónapot végigbőgtem, nem hagyhattam el a tanulmányaimat; lassan megszereztem az érettségit. Áldottam a Jóistent, hogy a végzősök másfél hónappal hamarabb befejezik az egész cirkuszt, mert többet nem bírtam volna ki.
KyungSoo és ChanYeol egymásra találtak. Meglepően vicces sztori volt, mert a banda épp engem szándékozott lenyugtatni azon a bizonyos reptéri napon, így a legalacsonyabb tag egy gyengébb nyugtatóval próbált hatni rám, de elejtette az egész dobozt. Mikor összeszedte a véletlenül kigurult fehér tablettákat, felhajolva egyenesen a Colos legnemesebbik felével találta szemben magát, a nap végére meg már ki se lehetett szedni őket egymás szájából. Nem gondoltam volna, hogy Dyo tud ilyen gyalázatosan erotikus lenni, de mit meg nem ér az ember...
JongIn elkezdett meghódítani egy lányt, SeungHwant, aki Kanadából jött év elején cserediákként. Nagyon édes lány volt és úgy éreztem, talán ő felköti végre annak a marhának a gatyáját.
Ha már párosoknál tartunk, Szalonnáékat se hagyjuk ki. Az eset után tartózkodóbbak lettek egymással és leginkább távoli barátokként viselkedtek. Mindenki megijedt, hogy a csodapáros illúziója szertefoszlik, de a szalagavatón BaekHyun a barátnőmet választotta párjául, a keringő után pedig elcsattant az első csókjuk. Úgy döntöttek nem kezdenek mindent újra, hanem elfelejtik a külön töltött pillanatokat és folytatják, így mindkettejüknek könnyebb volt.
A tizenkilencedik szülinapomat az én kérésemre csendesen ünnepeltük két tortával - mert Park ChanYeolnak nem volt elég semmi -, mi heten. Nagyon sokat köszönhettem nekik.
~~~
Egyik nyári reggelen meglepően kipihenten ébredtem és furcsán különös érzésem támadt, mintha a mai nap teljesen jól alakulna. Hamarosan el is kezdődött. Nem csaltak az előérzeteim; felhívtak egy egyetemről, miszerint ösztöndíjat kapok a szeptemberben induló általános orvosi karra, ahová jelentkeztem. Ugyanis időközben minden tervem megváltozott és úgy döntöttem, egészségügyön folytatok mindent tovább.
Délben felhívott JongIn, hogy mivel mindannyian egyetemisták leszünk a jövő évtől, ráadásul ugyanoda jelentkeztünk, költözzünk össze immár heten - SeungHwannal kiegészülve.
Aztán BaekHyun küldött a közös csoportunkba egy üzenetet, hogy a parkban találkozzunk, mert fontos dolgot szeretne mondani. Senki nem tudott semmit, így kíváncsian gyülekeztünk alig két órával később.
- Mondd már, Baekkie, ne tökölj annyit! - sürgette Yoda. Nem a türelem embere...
- Jó, de ehhez idő kell! - vágta rá a megszólított, idegesen rágcsálva a szája szélét, folyamatosan barátnője felé sandítva. Ó. Kezdtem sejteni, mi volt itt készülőben.
- Nyugi, ne görcsölj. Szúúúszá~á. - nevetett Kai. Wendyvel összenéztünk egy cinkos vigyor kíséretében. A nők mindig egy lépéssel előrébb járnak.
- Oké. Szóval. Azért hívtalak titeket össze, mert van valami, ami már régóta fogalmazódik bennem. TaeYeon-ah. - BaekHyun kezeibe vette élete értelmének kacsóit és a szemébe nézett. Azt hittem, helyben hányja el magát szegény fiú. - Szóval... év elején gondolkodtam el rajta először, aztán a veszekedésünkkor visszakoztam, de mégis kibékültünk, ez pedig megerősítette az elhatározást. Tu-tudnod kell, hogy na-nagyon szeretlek és... - itt abbahagyta, mert kezdett bizonytalan lenni. Felém pislogott, én pedig felemeltem hüvelykujjam, felvarázsolva az első önfeledt, boldog vigyoromat az arcomra. Bólintást kaptam válaszul és végre megtörténhetett, amire vártam. Szalonna féltérdre ereszkedett TaeYeon előtt és egy eget rengető sóhajtással mindent elhadart. - Megtisztelnélazzalhogyhozzámjösszfeleségül?
- Baek... - barátnőm szemei ezredmásodperc alatt kerekedtek tízszeresükre. - Édes Istenem, Byun BaekHyun, te világi marha, te tisztelnél meg, ha a feleséged lehetnék! - rögtön az újdonsült vőlegény nyakába vetette magát, szinte megfojtva a szerelmével. Köztünk pedig kitört a tapsvihar. Szúró fájdalmat éreztem a mellkasomban. Ilyen egy igaz szerelem...
~~~
A következő héten olyan jó idő volt, hogy elmentem sétálni és nézelődni a városba, mégis a parkban kötöttem ki a friss menyasszonnyá vált barátnőmmel.
A nyolcvanezredik kört téve pillantottunk meg egy kisfiút, akinek felakadt a papírsárkánya egy fára, de az istenért sem tudták leszedni. Odamentem én is.
Nekiálltam ugrálni, hogy elérjem azt a nyamvadást, de csak nem mászott le magától.
Ekkor egy kedves idegen a segítségemre sietett és túlszárnyalva a százhatvan centimet, átnyúlt a fejem fölött és lehúzta a sárkányt a lombok közül.
- Én köszö... - lószart. Jó, sosem szoktam káromkodni, de ez...
- Nincs mit. Hadd mutatkozzam be. Zhang YiXing vagyok, huszonöt éves, kínai cégtulajdonos. - nyújtotta a kezét, de nem várta meg, míg elfogadom vagy elutasítom, darálta tovább. - Van egy lány, akit rettenetesen szeretek, de nagyon megbántottam, fogalmam nincs, mivel kérjek bocsánatot tőle. Esetleg térden állva könyörögjek, vagy csak csókoljam meg és ne hagyjam el... segítene, kisasszony? - a szám is tátva maradt a meglepetéstől.
- Ho-hogy jöttél ide?
- Megkérdeztem édesanyádat, ő megadta a címedet, utána elindultam, megláttam hogy épp ide tartasz, ezért követtelek és vártam a megfelelő alkalomra. - válaszolt halkan. Hirtelen ötletemtől vezérelve akkora pofont lekevertem neki, hogy megszólalt.
- Még van képed idejönni és nyáladzani? Van neked fogalmad arról, mit tettél? - gesztikuláltam fojtott hangon. - Tönkretetted a lelkivilágomat, mikor lehazudtad itt a Holdat az égről!
- Tudom és el sem képzelheted, mennyire bánom az elvesztegetett nyolc hónapot! De kérlek, HeeYoung-ah... megérdemeltem a pofont és annyit adsz, amennyit csak akarsz, felőlem az orromat is eltörheted, de ez nem változtat azon, mennyire szeretlek...
- Nem tökmindegy végül is? Az előbb mondtad, hogy cégtulajdonos vagy. Gratulálok, átvetted apádtól. Ezek után alig lesz szabad másodperced.
- Ezért jöttem.
- Tessék?
- Úgy döntöttem, mivel enyém lett az egész vállalat, áthelyezem Koreába. - vont vállat. - A kis kutatás remekül sikerült és apám eleve akart kiépíteni egy leányvállalatot, de ha az egész kócerájt átcuccolom ide, akkor meg van oldva.
- Miért tennél ilyet? - méregettem.
- Érted. Mert jobban szeretlek az életemnél is. - kezei derekamra kúsztak, lehelete már az enyémmel versenyzett. Mit tehettem volna... adtam neki még egy pofont.
- Ez még csak a második volt, YiXing. De ne aggódj, lesz időt törleszteni a hátralévő évek során, már ha te hosszútávra tervezel...
- Ez azt jelenti, hogy...
- Szeretlek. És nem változtak meg az érzéseim a történtek óta, szóval nagyon kikészítelek, ha megint átversz. Rád küldöm a bandát. - viccelődtem.
- Nem lesz rá szükség. - harapott alsó párnájába pajkos vigyorral.
- Tudom, te Kína hercege. - túrtam hajába, majd hagytam, hogy észveszejtő csókkal pecsételje meg ígéretét.
Íme a befejezés! :)
Imádtam ezt írni és remélem, hogy ti meg olvasni! ^^
Köszönöm szépen a kommenteket és hogy elolvastátok. :*
Hamarosan jelentkezem a következő minimmel, úgyhogy nem szabadultok meg tőlem! ;)
Hwaiting! *3*
Csigusz~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése