Soldier (EXO - Sehun)

- Nézz rám, Eunjin. - emelte fel a fejem, kényszerítve a szemkontaktusa. - Fogunk még találkozni...
- Könnyen beszélsz ahhoz képest, hogy két nyomorult évre hagysz el! - förmedtem rá. - Még nem is töltötted be a korhatárt, miért kell neked a huszonkét éveddel katonának menned?
- Kérlek, értsd meg a helyzetem. Az apám magas rangban áll, nem hozhatok rá szégyent. Viszont... - kotorászni kezdett a zsebében, majd egy apró, félreérthetetlen dobozt rakott elém, végül féltérdre ereszkedett. - Song Eunjin, megtisztelnél azzal, hogy a feleségem leszel, miután visszajövök?
- Sehun... - a szavam is elakadt.
- Annyira szeretlek, hogy már fáj minden nélküled töltött perc. Mikor holnap elmegyek, abban a tudatban akarlak itt hagyni, hogy biztosan lesz miért visszatérnem.
- Bár itt maradnál velem mindig. - szipogtam. - Ígérd meg, hogy látjuk egymást! - borultam a nyakába. - Hozzád megyek, csak gyere vissza épségben!
- Eunjin...

~~~

- Szóltam Chanyeolnak és Baekhyunnak, hogy figyeljenek rád és ne hagyják, hogy bármi bajod essen. - cirógatta meg az arcomat, miközben a mögöttünk álló fiúk felé pillantott. - Kyungsoo majd főz neked, és lesz kikkel beszélgetned és Yixing...
- Yah, Oh Sehun! Tudtommal nem gyászollak, nem kell ilyen fokozott figyelem! Nem akarom zavarni egyiküket sem, ugyanis emlékeztetnélek, hogy megvan a magánéletük egymással.
- Tudom, de akármilyen hihetetlen is a helyzet, kiéleződött az ellentét a két Korea között, akármi történhet, ráadásul nem lehetek itt, hogy szükség esetén megvédjelek, csak a te javadat akarom! - pillantott rám szigorúan.
- Tudom... - sóhajtottam.
- Írok, amikor csak tudok, meg a telefont is megpróbálom majd megszerezni. Vigyázz magadra, még ha rád állítottam a barátaimat, akkor is. És Eunjin... mielőtt felszállok a vonatra, tudnod kell, hogy bármi történjék velem.
- Ne mondj ilyet!
- Most nagyon fontos dologról van szó és realistán kell látni! - fogta meg mindkét vállam, úgy fordult szembe velem. - Ha bármi történik, ne törj össze, remélem megjegyezted. Nem akarok gyászt, nem akarok semmit, ami neked fájdalmat okoz. Igyekezz minél hamarabb túllépni rajtam, nem fogok megsértődni két méterre a föld alól. - kuncogott saját poénján.
- Hülye! - zokogtam fel, majd szorosan átöleltem, hogy még utoljára beszippanthassam az illatát. Magamhoz szorítottam, ingébe markoltam és halkan sírtam a mellkasán. Finom erőszakkal eltolt magától és letörölte a könnyeimet, miközben szélesen mosolygott.
- Nagyon szeretlek, én kis Menyasszonyom. - suttogta a fülembe, miközben utolsó csókot lehelt a számra. - Fogalmad sincs, milyen boldoggá tettél tegnap. Úgy érzem, elbírnék egy tankkal is.
- Fogd be! Zavarba hozol... - sütöttem le a szemeimet, de csak kuncogott. - Szerettem volna neked adni valamit, hogy szerencsét hozzon.
- Na és mit? - kíváncsiskodott. Leemeltem a sálamat a nyakamból és az övébe akasztottam. - A kedvenced. - emelte orrához, hogy megszimatolja. - Te illata van. Mindig eszembe jutsz majd róla. De tényleg mennem kell, úgyhogy átadlak a fiúknak. Vigyázzatok rá! - kiáltott hátra.
- Te is magadra, hülyegyerek! - integetett neki Chanyeol. Sehun nevetve legyintett, majd elengedte a kezem és hátat fordított. Még néztem, ahogy felszáll a vonatra, az erőm pedig abban a pillanatban elfogyott, mikor a szerelvény elindult.
- Szeretlek, Oh Sehun...
- Eunjin-sshi. - Yixinng hangját hallottam meg egyik oldalamról, másikról pedig két kar ölelt magához. Baekhyun...
- Gyere szépen, hazamegyünk.

~~~

A hónapok csak teltek megállíthatatlanul. Sehun igyekezett minden hónapban felhívni vagy írni egy levelet, de az első év elteltével, a huszadik születésnapom után kezdtek megfogyatkozni ezek a kapcsolatfenntartások. A többiek igyekeztek megnyugtatni azzal, hogy biztosan előléptették és meggyarapodott a munka, de nekem nagyon rossz előérzetem támadt. Kyungsoo tényleg mindig készített valamilyen ételt, hogy ne legyen rá gondom, mikor a sok elvállalt műszak után - ezt tettem, hogy ne csak a vőlegényem körül forogjanak a gondolataim - hazaestem és semmi erőm nem volt, beszélgetett velem és elterelte a gondolataimat. Baekhyun és Chanyeol minden nap bejöttek a kórházba, ahol dolgoztam, míg Yixing kirángatott a lakásból. Gyakran a négy férfi együtt szervezett közös programokat, így könnyebb volt Őt várnom.
A következő évben, pontosan december tizenkettedikén éjfélkor ért véget a műszakom, és én boldog voltam. Boldog, mert ez azt jelentette, hogy alig tíz óra múlva visszajön.

Aludni is alig mertem, attól féltem, talán elalszom és nem leszek ott, mikor a vonat begördül az állomásra.
Azonban Sehun nem jött délelőtt, sem délután és egyszerűen nem tudtuk mi történhetett. Az édesanyja sem tudott semmit. De ha történt volna valami, akkor felhívtak volna, nem igaz?
Rettenetesen ideges voltam, az esti műszak pedig kezdődött, nem várhattam otthon egész nap.

A december tizennegyedikére virradó hajnalban történt az az esemény, ami örökre beleégette magát az elmémbe és megváltoztatta a világhoz való hozzáállásomat.
Az éjjeli betegmegfigyelő őrjáraton voltam éppen, mikor csipogni kezdett a nővérhívó készülékem. Ez egyet jelentett azzal, hogy egy eset érkezett a kórházba, amely nem tűrt halasztást. El sem tudtam képzelni, mi a fene történhetett ilyen későn, de mikor leértem és megláttam a beteget, lecövekeltem; Sehunt hozták be. Arca felismerhetetlen volt a rengeteg vértől, a karja még épphogy a helyén volt, felsőtestéről félig leégett az egyenruha, néhol felsértve a húst.
- Oppa! - nyögtem fel és amint észbe kaptam, mellette termettem, hogy tudja: itt vagyok.
- Eunjin...
- Itt vagyok, ne félj! Minden rendben lesz! Nem szabad megszólalnod, szükséged van az erődre!  - a ruhámat átitatta a szerelmem vére, de nem érdekelt.
- Eunjin-sshi, menjen arrébb, attól tartok, most képtelen lenne koncentrálni. Igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy megmentsük a vőlegényét. - rántott vissza orvos kollégám. - Most jobb lenne, ha várna. - De rühellem ezt a formális beszédet...
- Nem! - kiáltottam hisztérikusan. - Segíteni akarok neki!
- De...
- Nézze, tudom, hogy maga a felettesem, de most az egyszer nem fogok önre hallgatni! Meg fogom menteni, még ha az életem is kell érte adnom!
- Akkor minden tudásara szükség van és egy időre el kell felejtenie, ki fekszik ott.
- Úgy lesz! - Sehunért mindent...

~~~

Halkan pittyegett a gép, amely jelezte, hogy még életben van, ráadásul összeszedte magát annyira, hogy beszélni is tudjon.
- Eunjin... hát itt vagy.
- Még mindig nem kéne megszólalnod. Nagyon gyenge vagy még. - csitítgattam, megfogva ép kezét.
- Ugyan, ez semmi. - mosolygott.
- A nagy francokat. - sóhajtottam frusztráltan. - Kis híján leszakadt a jobb karod, eltört négy bordád, kis mértékben roncsolódott a bal lábad és a felsőtested elsőfokú égési sérülést kapott. Ne mondd, hogy ez...
- ...semmi? De, ez semmi. A testi kínok nem voltak akkorák, mint az a lelki harc, amit abban a pillanatban vívtam érted.
- É-értem?
- Felrobbant mellettem egy csapda és csak te tartottál bennem mindent. Ha nem gondoltam volna arra, hogy az én kis Menyasszonyom vár rám, akkor egyszerűen feladtam volna. De így... nem akartam úgy meghalni, hogy előtte még nem láttalak. Bocsáss meg, kérlek. - apró könnyek kezdtek potyogni a szeméből, ami annyira nem vallott rá. Ő mindig rám vigyorgott és a legdurvább helyzetekben is teljesen lazán vette a dolgokat. Már-már idegőrlően lazán.
- Semmi baj, Sehun. Itt vagyok veled és ez nem fog változni.
- Ugye ezt nem csak szánalomból mondod? Ugye nem találtál már valaki mást, aki boldoggá tehet? Mondd, hogy nem csak azért teszed ezt, hogy lenyugtass!
- Miket beszélsz! Éjjel nappal csak rád gondoltam, érted aggódtam, a te nevedet motyogtam álmomban - igen, Yixingtől tudom -, és csak miattad nem törtem össze. Szeretlek, nem kell ebben kételkedned.
- És ha komplikációk lépnek fel és lebénulok?
- Annyira idióta vagy. Miért nem bízol bennem? - nyögtem fájdalmasan. - Nézz rám!
- Eunjin, attól  félek, hogy ha valami rosszul sül el a gyógyulásomban, akkor soha nem foglak tudni boldoggá tenni... idővel találnál valakit, akit...
- Sehun, akkor is hozzád mennék, ha tolószékbe kényszerülnél, akkor is hozzád bújnék esténként, ha a jobb karodnak több baja lett volna és most nem lenne, akkor is lehetne gyerekünk, ha maradandó sérülést szerzel. Tudod, mikor megláttalak ott vérben úszva, nagyon sok minden megváltozott az életszemléletemben.
- Tényleg?
- Tényleg. - cirógattam a haját egy apró mosollyal. - Még az eddigieknél is jobban féltem, hogy elveszítelek, ezért imádkoztam, hogy minden rendben legyen. Sokkal erősebb lett a kötődésem hozzád, és végül rájöttem valamire. Mondjuk ezt eddig is tudtam, de most már soha nem fogok elbizonytalanodni.
- Mi az?
- Szeretni foglak, míg dobog a szívem, Oh Sehun.
- Eunjin-ah... - befogtam a száját azzal, hogy gyengéden fölé hajolva megcsókoltam, arcát simogatva közben.
- Nagyon szeretlek. - dünnyögtem.
- Én is téged. Ígéred, hogy mellettem maradsz éjjel?
- Persze. Amit csak akarsz, csak gyógyulj meg, hogy minél hamarabb hazamehessünk.

***

Soha nem fogok tudni elég hálát adni azért, hogy végül együtt maradtunk és Sehun elhagyhatta a kórházat, teljesen egészségesen.
Bár utólag kiderült, hogy az édesapja életét vesztette a háborúban, mi csak előre tekintettünk és egy percre sem álltunk meg a tervezgetéssel.
Az esküvő után a nászúton fogadtuk meg végső eskünket egymásnak, szerelmünk gyümölcse pedig azóta csak erősebbé tette a köteléket kettőnk között. A barátaink és a gyermekeink körében pedig már büszkén emlékszünk vissza a hat évvel ezelőtti eseményekre, mert együtt éltük túl, együtt küzdöttünk, együtt kezdtük és együtt is fogjuk befejezni.

Mydol (EXO - D.O) 2/2

- Azt hiszem, hyungnak igaza van. - motyogta.
- Tessék? - döbbentem le.
- Nézd, Suho hyung csak a legjobbat akarja neked és a csapatnak. - teljesen érdektelenül beszélt, mintha unná az aktuális témát, ezzel elérve, hogy pillanatok alatt felforrjon az agyvizem.
- Gratulálok. Talán ha egy kicsit jobban kiállnál magadért, nem lennél ilyen. - fordultam meg, majd fújtatva betrappoltam az egyik szobába, mérgemben még azt sem néztem, melyikbe, csak egyedül lehessek. Levágtam magam a földre és szép lassan elkezdtem magam nyugtatni. Mint egy hisztériázó ötéves, aki nem kapta vissza a fagyiját és most duzzog.
Egy órán keresztüli ülés után éreztem azt, hogy valamelyest csökkent a mérgem mennyisége és nem ütnék meg senkit úton-útfélen. Ekkor kopogtattak.
- Bejöhetek?
- Gyere. - sóhajtottam. Kai óvatosan és aggódó arccal araszolt beljebb, végül leült velem szemben, hogy néhány másodperces csend után meg is szólaljon.
- Suho megmondta neked a magáét, Dyo hyung pedig hallotta, jól gondolom?
- Honnan tudod?
- Ugyan, akármilyen naivnak is tűnik, Suhonak is megvannak a módszerei. Van egy olyan érzésem, hogy szándékos volt az időzítése.
- Nem tudom, mit kéne csinálnom... az lenne a legjobb, ha nem jönnék ide többet.
- Ezt te sem gondolhatod komolyan! - háborodott fel.
- De igen! Nem akarok úgy itt lenni, hogy a feszültség csak nő és nő! Mégis mit kéne tennem?
- De...
- Ez lesz a legjobb. Nem fogom tönkretenni a bandát egy szerelmi vitával. - ráztam a fejem.

~~~

Hetek teltek el és minden visszarázódott a régi kerékvágásba. Én az egyetemen múlattam az időmet, ami nem is ártott, ugyanis az első év mindig vízválasztó. A srácok felváltva hívtak webkamerán, és így beszélhettem a többiekkel is. Egyedül a bátyámat és Kyungsoot kerültem messziről, még telefonon keresztül is.

- Hali! - vigyorgott Chen a képernyőn, teljesen eltakarva a többieket.
- Yah! Mi is akarunk beszélni vele, hyung! - hisztizett Sehun. - Szia, Haneul!
- Sziasztok! - integettem mosolyogva.
- Hiányzol. - vallotta be Baekhyun, amitől összeszorult a szívem.
- Ti is hiányoztok nekem. - nagyon is...
- Akkor gyere vissza! - vetette fel Kai az ötletet, de csúnyán néztem rá. - Most mi van? Dyo és Suho egymáshoz se szólnak, ha közel kerülnek csak elfordulnak és megvárják, míg az egyikük elmegy.
- Ennyire rossz a helyzet?
- Hát nincs mit szépíteni. - sóhajtott Xiumin. - Mintha hirtelen nem is az ügynökségnél dolgoznánk, hanem egy rossz spanyol szappanoperában.
- Sajnálom. - motyogtam.
- Ez nem a te hibád. - mordult rám Chanyeol.
- Hm. Most...most mennem kell.
- De...
- Jól leszek, Lay. Majd még beszélünk. - meg sem vártam, hogy reagáljanak, lecsaptam a laptop tetejét.
Hogy nem szakadt még rám a plafon a "jól leszek" hazugságaimtól? Akkor sem lennék jól, ha megnyertem volna a lottót.

A napok csak teltek. Megpróbáltam magamról lerázni a csapatot különféle ürügyekkel. A fantasztikus logikámnak köszönhetően azt a statisztikát dolgoztam ki, hogy szépen lassan eltávolodom Tőlük, ezzel mindenkinek kevesebb fájdalmat okozok, nem beszélve arról, hogy a sok munka miatt úgyis elfelejtenek rövid időn belül. Hittem ezt én, Einstein.
Úgy éreztem, kevesebb galibát okozok majd ezzel, de csak még nagyobb hülyeség lett belőle. Miért nem tudok én soha jól dönteni?
Megcsörrent a telefonom, ma már legalább huszadjára, és ezzel még le is vittem a számot. Ha mondjuk most felvenném és gyorsan elköszönnék valami marhasággal, békén hagynának.
Meg sem néztem a kijelzőt, csak egyszerűen a fülemhez kaptam a készüléket.
- Igen?
- Kim Haneul!
- Oppa?!
- Azonnal told ide a valagad fél órán belül, ne kelljen kétszer mondanom!
- Vagy mi lesz?
- Ne akard tudni.
- Na álljon meg a menet! Csak azért, mert a banda vezetője vagy és öt évvel idősebb nálam, nem fogok úgy ugrálni, ahogy te fütyülsz!
- Ó, dehogynem! Ne várd meg, hogy én menjek érted!
- Szemét! - kiabáltam vissza.
- Lehet, de aggódom érted. - lágyult el a hangja, mintha kicserélték volna. - És nem csak én aggódom...
- Tudom, a csapat többi tagja is. Képzeld, beszélgettem velük.
- Mikor? Három hete...? - nevetett gúnyosan. - Egyébként meg nem így értettem. - dünnyögte. - Kyungsoo is ideges miattad.
- Azért állt ki ilyen férfiasan értem. - most rajtam volt a bunkózás sora, de nem tudtam visszafogni az indulataimat. - Ha az állításod szerint tényleg viszont szeretne, akkor nem állt volna neki...
- Nem akartam, hogy ilyen helyzetbe kerülj. - hallucinálok? Márpedig a hang nem a telefonból jött, hanem mögülem. Egy kellemes, mély orgánum, amelytől bármikor el tudtam volna olvadni helyben. Meg sem mertem fordulni, a Joonmyunnal való telefonbeszélgetés pedig még nem ért véget. Hallottam a közeledő lépteket, a szám pedig úgy vált sivataggá, ahogy Kyungsoo mellkasa a hátamhoz simult. Gyengéden kivette a görcsös kezemből a mobilt, majd egy laza mozdulattal kinyomta azt. Ajkai a fülemet súrolták, karjai a derekam köré kulcsolódtak, végül óvatosan ringatni kezdett. A szívem ezerszeres gyorsasággal verte a bordáimat. - Tudod, nem volt szép dolog megszakítani velünk a kapcsolatot.
- Nem mintha kerestél volna! - fortyantam fel, igyekezve kitépni magam a markából, persze sikertelenül. Mikor lett ez a férfi ennyire erős?
- Akartam veled beszélni, de Joonmyun nézésétől még az is halálra rémül, aki nem ismeri. - ezen aprót mosolyogtam, mert nagyon is igaza volt.
- Hogy jöttél be?
- Hyung pótkulcsával. - már a nyakamon éreztem leheletét, szinte perzselte a bőrömet. - Szeretlek, Haneul...
- Te-tessék? - most már tényleg van valami baj a fejemmel...
- Szeretlek. Mindennél jobban, és ha ez nem elég, akkor holnap is eljövök és addig nem tágítok, míg el nem hiszed. Fordulj meg...
Úgy tettem, ahogy mondta. Kibontakoztam karjaiból, de mire szembe kerültem vele, már egy csokor liliommal bámult rám, azokkal a hatalmas szemeivel. Szív alakú ajkai mosolyra húzódtak, miközben reakciómat figyelte.
- Az a...
- ...kedvenc virágod? Tudom. Mindig figyeltem arra, hogy miket szeretsz. Tudom, hogy a kedvenc színed a zöld és imádod a spagettit. Tudom, hogy ha tehetnéd, Párizsba utaznál, mert imádod azt a mesét arról a katedrálisról. Azt is tudom, hogy szeretsz jótékonykodni, és az apukádhoz állsz közelebb. Soroljam még?
- Nem kell. - ráztam a fejem,  miközben igyekeztem letörölni a könnyeimet. - A múltkor még nem így néztél ki. Sokkal...
- ...kövérebb voltam? - nevetett fel.
- Nem. Inkább csak meghíztál, de legalább láttam, hogy egészséges vagy. Amúgy is jól állt neked az a kis felesleg. Neked minden jól áll. - zavaromban már rákokat megszégyenítően elvörösödött a fejem, de nem tudtam mit tenni. Ez meg csak röhögött rajtam.
Úgy fél perc elteltével mindketten megkomolyodtunk, majd Kyungsoo lépett közelebb, felém tartva a liliomot.
- Elfogadod? Elfogadsz engem?
Szélesen elmosolyodtam és határtalan boldogságot éreztem a lelkemben és a szívemben is egyaránt. Remegő kézzel vettem el a csokrot, majd átkarolva a férfi nyakát hagytam, hogy megcsókoljon. Nyelve végigsimított alsó ajkamon, én pedig engedtem a csábításnak. Vörös izmaink úgy táncoltak, mintha régi ismerősök lennének. A levegő végső hiánya vetett ennek a varázslatnak véget.
- Én is szeretlek, Do Kyungsoo.

***

Este, mikor már megint egyedül voltam - ugyanis a fiúknak halaszthatatlan fellépése volt -, tüzetesebben szemügyre vettem a csokromat, majd felfigyeltem egy kisebb papírra a levelek között.

Szeretni foglak, míg az utolsó el nem hervad. - Kyungsoo

- Mi a fene? - pislogtam, de azért megvizsgáltam mégegyszer. - Hát persze. - húztam ki azt az egyetlen szálat a sok közül. - Míg el nem hervad, mi? - mosolyogtam rá a műanyagra, amely pontosan úgy nézett ki, mint a többiek. - Ajánlom, hogy betartsd az ígéreted, idolom.

FIVE THOUSAND! *3*

Sziasztok!:)

Ötezer oldalmegjelenítésre lépett a számláló,

és itt sem hittem a szememnek először :D

Minden blogomon írok ilyen bejegyzést minden egyes

ezres meglépésekor, de egyszerűen nem tudok nektek elég köszönetet mondani!:)

Köszönöm Unniem, hogy mellettem állsz!

Köszönöm a kommentelőknek, akik figyelemmel követnek!

Köszönöm a csendes olvasóknak, hogy olvassák a blogon szereplő történeteket!:)

Mindenkinek köszönöm mindent, és ezt minden egyes ilyen alkalommal

le fogom írni, hogy tudathassam a világgal, mennyire boldoggá tesztek! <3

Igyekszem továbbra sem feladni és csalódást okozni nektek!^^

Hwaiting!*3*

 

All of Me (EXO - Chanyeol)

Soha nem értettem, miért vannak az emberek úgy oda a szerelemért, a nyálas dalokért, amivel a férfiak magukhoz csalogatják a gyengébbik nemet.
Mi lehet az, ami úgy megfogja őket? Velem miért nem történik ilyen?
- Seolhee-sshi! - a hang irányába fordultam, hogy egy halvány mosoly kíséretében fogadjam a nyakamba ugró bátyámat. Mint egy ötéves, soha nem tudott leszokni erről.
- Igen, Baekhyun? - emeltem meg a fél szemöldököm, ő pedig ezt látva dühösen fújtatott egyet.
- Aish, ezt nem hiszem el. Olyan komoly vagy! Lassan kezdek kételkedni abban, hogy nem-e nővérem van húgom helyett. Egy ahjumma gondolkodásával rendelkezel. - csóválta a fejét.
- Azt akarod mondani, hogy unalmas vagyok? - döbbentem le.
- Figyelj rám, így feleslegesen ábrándozol fiúkról. - megint... - Mutass egy kis érdeklődést, nyílj meg, tudod... mint a korodbeli húszévesek.
- Hát kösz. - ezek annyira rosszul estek, nem is tudom miért. Talán mert mindig igaza van? - Nem fogok...
- ...megváltozni egy férfi kedvéért. Majd lesz, aki elfogad. - utánozta le a hangom. - De ez már nem arról szól, hogy megváltozol vagy sem. Hanem arról, hogy bebábozódtál egy családi probléma miatt, és nem vagy hajlandó kihúzni a homokból a fejed!
- Baekhyun! - mordultam rá. - Kezdesz átlépni egy határt!
- Nem! Most meghallgatsz! Csak azért, mert az apánk egy csalárd idióta volt, aki nem elégedett meg az anyánkkal, nem kell úgy méregetned minden férfit, mintha csak arra várnál, mikor buknak el!
- Igen? Te meg már túlságosan is méregeted a férfiakat, nem gondolod?

Na, valahol itt történt meg az első olyan veszekedés, amellyel megszakadt köztünk a kapcsolat.
A szavai mélyen elgondolkodtattak. Talán meg kellene fogadnom a tanácsát?
Egy hét telt el és nem beszél velem. Csúnyán viselkedtem, de könyörgöm, együtt lakunk!
Az életem egyetlen pillanat alatt felfordult.

~~~

Az egyetem folyosóján caplattam, hogy megtaláljam azt az idióta professzort az esszém leadása végett, de csak nem jött össze. Már az udvaron is keresztülmentem volna, ha nem hallok meg egészen véletlenül egy gyönyörű, mély hangot egy fa mögött, melyet gitár kísért.
Közelebb lopóztam hát.

Mit tennék az okos hozzászólásaid nélkül?
Bevonzottál, majd kirúgtál
Elcsavartad a fejem, nem viccelek, nem tudlak eltüntetni
Mi történhet abban a gyönyörű elmédben? 
Ott vagyok a rejtélyes utazásodon
És annyira szédülök, nem tudom, mi üthetett belém,
De majd jól leszek...

Nem értettem ezt a szöveget. Ez valami... szerelmes izé lenne? Kinek írhatta és miért?
Annyira belefeledkeztem a dalba, hogy leültem a növény másik oldalára és lehunytam a szemem, hogy hallhassam, de abbamaradt.
Kíváncsian pislogtam fel, ekkor azonban kis híján leállt a szívem; egy nagyon magas fiú állt felettem, elálló fülekkel és aggódó arccal. Mintha csak egy angyalt láttam volna, rögtön megnőtt a szívverésem. Talán...
- Jól érzed magad? - dörmögte, a hangja még mélyebb volt, mint mikor énekelt.
- Te-tessék? - nyeltem nagyot. Elnevette magát. A mosolya is gyönyörű...
- Azt kérdeztem, jól vagy-e.
- Igen. Nagyon... illetve igen. Jól vagyok. - köszörültem meg a torkom. Beállt a kínos csend, ezért kicsúszott a számon a gondolat. - Szép volt a dal.
- Tényleg? - mosolygott. - Köszönöm, de nem az enyém, csak feldolgozás lesz, feltéve ha elkészül.
- Mintha... érzelmek kötnének hozzá. - hogy lehetek ilyen tapintatlan?
- Mert tényleg így van. - bólogatott, a mosolynak nyoma sem volt. - Ezt egy olyan embernek írtam, aki fontos a számomra, de még egyszer sem találkoztunk. Remélem, a jövő havi vizsgára kész leszek és az is ott lesz, akinek szól. Most viszont mennem kell, órám lesz. - roppantotta ki a nyakát. - Egyébként Chanyeol vagyok. Park Chanyeol.
- Byun Seolhee. - vetettem rá egy bamba pillantást, de mire feleszméltem, már ott sem volt.

A fejem a víz alatt, 
De tökéletesen lélegzem
Te őrült vagy, én pedig magamon kívül... 

~~~


- Seolhee!
- Szia, Chanyeol. - mosolyogtam.
- Van valami programod holnap estére?
- Miért, mi lesz?
- Hát a vizsgám! - vágott hülye fejet.
- Igazán? - vontam fel a szemöldököm. Szerintem elhitte, hogy nem tudok róla, látva fancsali képét. - Hát persze, hogy tudom, te észlény!
- Akkor jó. - sóhajtott. - Azt hittem, nem jössz, mert elfelejtetted.
- Nem felejteném el az egyik barátom vizsgáját. - veregettem hátba, de közben ezerrel vert a szívem. És ezen a nagy dilemmán az sem segített, hogy kibékültem Baekhyunnal, aki viszont majdnem minden nap otthon turbékolt egy Joonmyun nevű gyerekkel. Komolyan... még ő is megállapodott valaki mellett, én meg itt szerencsétlenkedek.
- Akkor szavad ne feledd! - figyelmeztetett, visszahozva a valóságba.
- Hát persze...

~~~

A nézőtéren ültem, szinte széttépve a programfüzetet idegességemben. Chanyeol - az első beszélgetésünket kivéve - egyszer sem említette meg a dalt, amivel vizsgázik. Ha rá is kérdeztem, letudta egy hümmögéssel és ez zavart. Hiszen szerelmes voltam belé, ezt már tudtam, és nem voltam kibékülve azzal, hogy nem adhattam neki segítséget.

Az előtte lévő utolsó versenyző is végzett, majd ő sétált a színpadra. A lányok sikítoztak és tapsoltak, nekem viszont összeszorult a szívem; itt lvolt valahol az a szerencsés lány is, akiért ezt a dalt átdolgozta. Talán most veszítem el őt, mert képtelen voltam vallani. Vagy mert egyszerűen tudtam, hogy az ő szívében nekem nincs olyan hely, amire szükségem lett volna.
A gitár helyett zongorát használt és ez meglepett. Teljes mértékig biztos voltam benne, hogy gitáron gyakorolt.
Énekelni kezdett. Az egész testem bizsergett a hangjától, és amikor beláttam a sorok mögé, könnyek szöktek a szemembe. Nem is tudom, meddig hallgathattam. Talán a legérzelmesebb pillanatig.

Mert mindenem
Szereti mindened
Szeretem a domborulataid, az összes végződésed
Minden tökéletes tökéletlenséged
Add nekem mindened
És én neked adom mindenem
Te vagy a végem és a kezdetem
Még ha veszítek is, nyerni fogok
Mert mindenem neked adom
És te nekem adod mindened...

A könnyeim patakokban folytak, így feltűnés nélkül igyekeztem felállni és elhagyni a nézőteret. Tudtam, hogy rosszul fog neki esni, de biztosan el lesz foglalva a barátnőjével, én pedig nem akartam lábatlankodni. Talán Baekhyunnak kellett volna engednem és megváltoznom.
De hát miért vagyok ilyen ellentmondásos magammal? Hiszen egészen eddig én hangoztattam a legjobban, hogy egy férfiért a legnevetségesebb dolog megváltozni.
Akkor nem értettem.
Mindig akkor a legvilágosabb, mikor késő.
- Seolhee! - egész testemben lefagytam. Minek jött utánam?
Épp megszaporáztam lépteimet, de elkapta a csuklóm. Francokat a zsiráfba...
- Hová rohansz? Baj van? És... jesszus, te miért sírsz? - annyira megijedt, hogy felnevettem aranyossága láttán.
- Se-semmi baj. - ráztam a fejem. - De ideje visszamenned. A barátnőd biztos aggódik miattad.
- Ki? Atyám. Seolhee, te nagyon félreértesz valamit! - ellenkezett. - Én nem...
- Akkor mi? Egyáltalán minek hívtál? Biztosan ott hagytál miattam valakit, akinek egy dalt csináltál, és az a valaki most biztosan nem tudja, hol vagy...
- De hisz itt állok előtted.
- ...és majd magyarázkodhatsz neki, hogy megcsa...várj, tessék?
- Nehezen csalnálak meg saját magaddal. - kezdett el vihogni a hülyeségén, vagy inkább az enyémen?
- Hogy mondtad?
- Neked csináltam a dalt, te buta. - vezette kezét a derekamra. - De nem hallgattad végig és az első refrénnél kirohantál.
- Hát láttad?
- Azt, hogy valaki hevesen feláll a nézőtér közepén? Nem, észre sem lehetett venni. - kuncogott, majd egy szemembe lógó tincsemet betűrte a fülem mögé. Eközben az eső is elkezdett szakadni, de mi nem mozdultunk. - Amikor először hallottam rólad, utánakérdeztem, hogy ki lehetsz. A csoporttársaid szerint megfejthetetlen és rejtélyes. Nem tudják, hogyan lehet hozzád közeledni. Ekkor jutott eszembe a dal, és amit hallottál annál a fánál, már egy szerelmi vallomás első fele volt. De mégsem mondhattam el neked akkor, hiszen mint mondtam, nem lehet rajtad kiigazodni, túlságosan kifejezéstelen voltál.
- A dal...
- Hm?
- Elénekled azt, amit nem hallottam? - motyogtam halkan, a szemeim égtek a sok könnytől.

Hányszor kell elmondanom neked,
Még ha sírsz is gyönyörű vagy
A világ pofonokat ad, de én - akármilyen hangulatban vagy is
Itt vagyok melletted
Te vagy a vesztem,
Te vagy a múzsám
A legrosszabb figyelemelterelés
Te vagy a zene a lelkemnek....

....
Mert mindenem
Szereti mindened
Szeretem a domborulataid, az összes végződésed
Minden tökéletes tökéletlenséged
Add nekem mindened
És én neked adom mindenem
Te vagy a végem és a kezdetem
Még ha veszítek is, nyerni fogok
Mert mindenem neked adom
És te nekem adod mindened...

- Chanyeol... mivel érdemlem ezt tőled?
- Mire gondolsz? - hüvelykujjával letörölte a könnyeket és az esőt az arcomról. Még csak meg sem fordul a fejemben, hogy közel negyed óra tusolás az esőben mekkora megfázással fog járni.
- Miért én?
- Hát nem megmondtam, Virágszálam? - hajolt egyre közelebb. - Mert te vagy az én rejtélyem. És a rejtélyeket meg kell fejteni, nem igaz? Te pedig... - vészesen közel volt már, néhány milliméter választott el ajkaitól. - ...megfejtésre vársz.
Olyan lágyan, mégis szenvedélyesen csókolt, hogy ha nem tartott volna meg, összecsuklik a lábam. Mindent megértettem; amit a bátyám szajkózott, amit a többi pártól láttam, mindent. A fejem kiürült, más nem foglalta el, csak Ő. Vakon követném bárhová, és soha nem fogom megunni a közelségét.
Úgy bújtam hozzá, mintha a világ végét várnánk együtt.

Mert mindenem
Szereti mindened...

 

 Sziasztok!:)
Kérésre készült ez a One Shot, Seolhee Byun kérésére méghozzá. :)
Remélem, elnyeri a tetszését és nem csalódik benne, és abban is reménykedem, hogy írhatok még neki, ha szüksége lenne rá. :)
Köszönöm a felkérést! <˘3


A dal John Legend - All of Me című számának a fordítása, melyet magam készítettem, nem másoltam más dalok szó szerinti fordítását, ezért nem szeretném ezt a változatot az engedélyem nélkül máshol látni!:)
Ha érdekelne valakit, ez a Chanyeol változat élőben és stúdiófelvételben :) KATT1!   KATT2!

Hey, Doctor! - 9. Rendelés

***Sojin POV***

Lassan egy hónapja történt minden. Hani és Baekhyun szerint pedig mindkettőnk személyisége megváltozott. Én kedvesebb lettem, Chanyeol pedig őszintébb és vidámabb. Egyetlen dolog volt, amely feszültté tett, mikor a közelében voltam; valahányszor megpróbált megérinteni, puszit adni vagy akár egy halvány kísérletet is tenni, hogy megcsókoljon, elhúzódtam.

Nálam voltunk éppen és egy filmet néztünk a kanapén ülve.
- Min gondolkodsz? - bökdösött meg kicsit Chan, mire automatikusan felé kaptam a fejem, ő pedig elkuncogta magát. - Mostanában sokat bambulsz el.
- Semmiség. - dünnyögtem.
- Sojin, tudom, hogy sok dolgon mentél keresztül. - sóhajtott. - De ha egy kicsit jobban partner lennél abban, hogy változtassunk...
- Szerinted nem vagyok már így is elég partner? - hitetlenkedtem. - Chanyeol, ha nem mentem volna bele a randizásba, nem itt ülnék. - szóltam kicsit kimértebben a kelleténél.
- Ezt úgy mondod, mintha egész idáig kelletlenül találkozgattál volna velem. - fortyant fel. Sosem láttam még dühösnek, de azt hiszem, most kihoztam belőle némi agressziót. - Nem értem, miért játszod velem ezt a macska-egér játékot, amikor állandóan elhúzódsz! Meg sem próbálsz nyíltabb lenni, pedig tudod, hogy soha nem bántanálak!
- Időre van szükségem!
- Mennyire? Több mint egy hónapja "időre van szükséged"! Akkor inkább mondd azt, hogy hagyjalak békén és le van tudva ez az egész! - emelte fel a hangját.
- Ha annyira el akarsz menni, mi tart vissza?! - már mindketten a nappali közepén álltunk és olyan pillantásokat vetettünk a másikra, mint eddig még egyszer sem. Ám az utolsó kijelentésemre Chanyeol egy kicsit veszített a haragjából és úgy meredt rám, mint egy elveszett gyerek. Ekkor jöttem rá, miért akart ennyire közeledni; az egykori menyasszonya elküldte őt, sőt, elmenekült előle, esélyt sem adott a férfinak, hogy akár egy kicsit is szóhoz jusson. Azért ilyen ideges, mert úgy érzi, szánalomból találkozgattam vele és egyáltalán nem akarok tőle semmit. Ha most a mérgem tovább terjedt volna bennem és kimondom a legrosszabbat, beletapostam volna a lelkébe Mondjuk nem mintha az előbb nem tettem volna... Kis híján elértem, hogy soha többé ne akarjon próbálkozni a nőknél.
- Azt akarod, hogy elmenjek? - nyelt nagyot. Basszus, ezt nagyon elrontottam. Tehetetlenül álltam, míg Chanyeol éppen hogy tartva magát, elindult kifelé. És én hagytam. Hagytam, hogy megint kilépjen az ajtómon, mert egyszerűen nem tudtam, mit tegyek. Nem voltam tisztában az érzéseimmel.

~~~

Hani tartotta bennem a lelket. Egy hete nem hallottam sem Baekhyunról, sem Chanyeolról. Pedig legalább a pszichológus segítségére lett volna szükségem.
Mégis mit vártam?
Legjobb barátnőm minden este meglátogatott és olyankor visszatartva a könnyeimet, meséltem neki, hogy könnyebb legyen a lelkem. De miután a lány is elmondta az őszinte véleményét, csak rosszabb lett.
"Nézd, akármekkora trauma is érte Chanyeolt a múltban ami miatt olyan lett a személyisége, amilyen, nem kellett volna megrugdosnod a szavaiddal."
Tudtam, hogyne tudtam volna, hogy igaza van. Arra viszont nem számítottam, hogy aki kopogtat az ajtómon, nem Hani lesz, de még csak nem is olyan ember, akit kedvelnék.
Mikor kinyitottam az ajtót, még a lélegzetem is elállt.
- Beengedsz, vagy bámuljuk még egymást egy darabig? Sok az időm, de nem érek rá egész nap.
- Mit keresel itt? - sziszegtem Luhan arcába gyanakvóan.
- Pillanatnyilag azt keresem, hogy Chanyeol mit szeret benned annyira, hogy napok óta nem tudjuk Baekkievel kirángatni a lakásából. - válaszolta kimérten.
- Gyere be. - morogtam, majd félreálltam, hogy utat engedjek neki. - Miért te jöttél? Jöhetett volna Baekhyun is, őt jobban elviselem...
- Ő Channie legjobb barátja, szükség van rá ott.
- Kérsz valamit inni? - azért mégse legyek már bunkó. - Főzzek teát?
- Elfogadom, köszönöm. - foglalt helyet a kanapémon.
Tíz perc múlva két bögre gőzölgő ital mellett ültünk, egy darabig egymással szemezve. Végül Luhan törte meg a csendet egy hangos sóhajtással.
- Nézd, nem azért vagyok itt, hogy bíráljalak, mert akármilyen nagy taplónak is ismertél meg, nem szólok bele mások dolgába anélkül, hogy ismerném a háttérsztorit.
- Kedves tőled. - jegyeztem meg cinikusan. - Akkor gondolom, örömmel fog eltölteni a kijelentésem, ugyanis az egészről csakis én tehetek, senki más.
- Valóban? - vonta fel a szemöldökét és belekortyolt a teába.
- Igen. - bólintottam. - Az elmúlt egy hónapban mindig elhúzódtam tőle ha közeledett, végül veszekedés lett a vége. Felkaptam a vizet és konkrétan elküldtem a francba.
- Hülye vagy. - jelentette ki.
- Köszönöm, más is mondta.
- Még nem fejeztem be. Chanyeolnak sokkal fontosabb vagy, mint az előző lány. Bár nem ismerem az ő történetét pontosan, de azt tudom, hogy menyasszonya volt, aki elhagyta. Talán ezért sokkal aggódóbb és zavartabb, mikor te távolságtartó vagy vele. Viszont kivételesen azt is megértem, hogy neked is voltak problémáid, amik miatt nem nyílsz meg egy csettintésre. - fejtette ki véleményét. - Ott van a kutya elásva, hogy mindketten ellentétesen fogjátok fel. Ő ragaszkodóbb, míg te távolságtartóbb lettél a múlt hatására. Ütközik a kettő.
- Ezt Baekhyun adta a szádba, vagy magadtól találtad ki? - tátottam a számat.
- Mindkettő. - ismerte be kuncogva, de hamar elkomorult. - Mit szeretnél?
- Tessék?
- Akarsz valamit Chanyeoltól? Mert ha most igennel válaszolsz, megpróbálunk megmenteni titeket, de ha azt mondod, hogy nincs értelme, mindannyian kilépünk az életedből, amit úgy fogsz tovább élni, ahogy akarsz.
- Én... - lássuk csak. Ha most nemmel válaszolok, semmi nem lesz ugyanolyan és magamat ismerve depressziósabb leszek. De mi van, hogy ha igennel válaszolok, lesz köztünk valami a nagyfülűvel, aztán elhajít, mert megun?
- Nem fog.
- Tessék?
- Sojin, hangosan gondolkozol. Nem fog megunni. Bennetek rengeteg az ellentét. Épp ez fog titeket kitartóvá tenni.
- Luhan... köszönöm. - mosolyogtam rá most először, amin még ő is meglepődött, de rövidesen elmosolyodott és megveregette a vállamat.
- Ezt vehetem igennek?
- Vedd. - bólogattam.
 
~~~

Annyira reménytelennek éreztem a helyzetet másnap este, hogy meg sem fordult a fejemben a kibékülés Chanyeollal. Nagyon elcsesztem mindent. Ha csak egy kicsit is befogtam volna most az egyszer az ólajtó számat, vagy ha hagyom, hogy közeledjen, nem itt tartanánk. Francba is már saját magammal...!
Hirtelen rezegni kezdett a telefonom SMS-jelzője. Kicsit megugrottam a hirtelen hangtól a csendes lakásban, de azért vetettem egy pillantást a kütyüre.

Feladó: Yoda
21:16

Szakad az eső...

 

 

 

Címzett: Yoda

21: 20

 

Tudom.

 

 

 

Feladó: Yoda

21:21

 

Fázom.

 

 

Na várjunk csak egy pillanatot. Fázik? De hát hol van?

Úgy indultam kifelé, mintha puskából lőttek volna ki. Csak egy cipőt kaptam fel, arra már nem éreztem elég időt, hogy valami esernyőt vigyek vagy kabátot kapjak fel a pizsamám fölé.

Villámgyorsan rohantam le a lépcsőház fokain, a liftet nem lett volna türelmem megvárni, még az ajtómat sem zártam be. Mikor kivergődtem az esőre, körbenéztem és azonnal kiszúrtam Őt.

Nem haboztam, rohanni kezdtem felé és egy eszeveszett sírással karöltve a nyakába vetettem magam, úgy szorítva őt, mintha soha többé nem látnám.

- Sojin-ah...

- Kedvellek, Chanyeol! - üvöltöztem a mellkasába. - Nagyon kedvellek! Még nem mondanám, hogy szeretlek, de hiányzol és sajnálom, ha olyat mondtam, ami bántott! Ne haragudj, kérlek! - csukott szemmel magyaráztam, a tekintetét nem mertem megkeresni.

- Én is kedvellek téged, Sojin-ah. És nagyon örülök az érzelmi rohamodnak, mert amúgy én akartam bocsánatot kérni tőled. - megálltam a sírással, felnéztem és kerek szemekkel vizslattam az övéit. Mosolygott, de én még az esőben is láttam, hogy közben ömlöttek a könnyei. - Szabad? - pislogott az ajkaimra. Bólintottam egy aprót, ő pedig nem is várt túl sokat, puha száját az enyémre tapasztotta.

Megint az eső hozott össze minket...



Mydol (EXO - D.O) 1/2

"Ha bármelyikőtök szórakozni mer a húgommal, kiszúrom a szemét az illetőnek! Rád is vonatkozik, Kai!"

Ezekkel a szavakkal mutatott be Joonmyun a csapatának, én pedig csak nevettem rajta, szinte a könnyem is folyt. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy én valaha a banda akármely tagjára is testvérnél többként tekintsek.

Azóta eltelt négy év és mellettük voltam mindig, akkor is, mikor a tizenkét tagból hirtelen kilenc lett. A fülemben csengett Joonmyun kétségbeesett és könnyektől elfúló hangja, előttem van a kép, hogy én voltam az egyetlen, akinek kimutatta a fájdalmát és ez nekem is kegyetlenül megtépázta a lelkem. Tudtam, hogy félt, hogy elveszítheti a szerelmét Yixinget, akivel három éve támaszt nyújtottak egymásnak és félt, mert úgy érezte, nem képes összetartani a többieket.
Ekkoriban még az eddigieknél is többször voltam velük. Folyamatosan tartottam Sehunban a lelket, hogy tartson ki Luhanért, én takarítottam ki a dormot, néha én főztem Kyungsoo helyett és elintéztem a bevásárlásokat és a mosást, hogy ne Baekhyun vesződjön vele és hosszú beszélgetéseket folytattam le Jongdaevel, hogy valamivel könnyebb legyen a lelke. Talán akik a legerősebben viselték ezt, azok Minseok és Yixing voltak, na meg az örökké vigyorgó Chanyeol. Ezt a hármast még egyszer sem láttam szomorúnak vagy komornak, tartották a lelket a bandában.
Szépen és lassan mindenki kilábalt a rossz időszakból, Már semmi nem volt a régi, de képesek voltak röhögni egymáson, különféle szívatásokkal idegesíteni a szobatársaikat, vagy az őrületbe kergetni Joonmyunt, akit rend szerint Lay nyugtatott le, ha túlzásba vitték.

Sőt, még akkor is velük voltam, amikor kiderült, hogy két csepp vér látványától képes vagyok kiesni az öntudatomból és eszméletemet veszteni, olyanokat mondani, amik egyébként ki sem jönnének a számon...

~~~

- Dyo-yaah~!
- Igen, Chanyeol?
- Főzöl, ugye?
- Már miért főznék? - értetlenkedett a megszólított hatalmas szemekkel, összeráncolt homlokkal.
- Mert olyan éhes vagyok? - rebegtette a szempilláit Yoda, de mintha ezzel bármikor képes lenne meghatni a társát. Én csak mosolyogva figyeltem a szokásos vitatkozásukat és elidőzött a tekintetem Kyungsoon. Kicsit meghízott az utóbbi időben, de piszok jól állt neki, nem is beszélve arról, mennyire édes volt, mikor felidegesítették.
Már egy ideje tisztában voltam az érzéseimmel a legalacsonyabb felé, de nem akartam kockáztatni, hogy esetleg megromoljon a barátság kettőnk között és még a tetejébe megutáltassam szegényt Suhoval, aki kijelentette, hogy a tagok közül senkivel nem léphetek ölelésnél tovább.
- Haneul-sshi?
- He? - ráztam meg a fejem és gondolataim tárgyára néztem.
- Azt kérdeztem, te kérsz-e valamit. Ha már ennek az idiótának főzök, akkor te se maradj ki.
- N-nem szükséges. - dünnyögtem.
- Jól érzed magad? - pislogott rám Chanyeol.
- Hogyne. - bólogattam. - Kyungsoo, segíthetek?
- Megköszönném. - mosolygott, majd eltűnt a konyhában, én pedig utána mentem... volna, ha egy kéz nem ránt vissza.
- Biztos jól vagy?
- Persze, köszönöm, hogy figyelsz rám, Chanyeol. - nevettem erőltetetten.
- Én a helyedben elmondanám neki, hogy szerelmes vagyok belé. - biccentett fejével az ajtó irányába, mire én másodpercek alatt váltam falfehérré.
- Tessék?
- Le sem tagadhatnád, hogy odáig vagy érte.
- Ha annyira nyilvánvaló, hogy még neked is feltűnt, akkor el sem tudom képzelni, hogy a többiek és Joonmyun...
- Először is köszönöm, hogy nem csak én nézem vaknak ezt a nagyra nőtt óvodást a szerelmi kapcsolatok terén. - lépkedett be röhögve Baekhyun. - Másodszor pedig helyesbítenék, mert én vettem észre, mivel szobatársak vagyunk, elmondtam neki, ő pedig megfigyelte és rájött, hogy igazam volt. A többiek nem tudják, mert nincs olyan jó szemük, mint nekem.
- Nagyon kevés az önbizalmad, Baekhyun. - gúnyolódtam kuncogva, mire az említett színpadiasan meghajolt. - De...
- Nálad jobb lány nem is vethetett volna szemet Kyungsoora. - vágott a szavamba, - Nézd, ő mindig is csendesebb típus volt, nem is szerzett annyi rajongót, mint mondjuk Kai vagy Sehun. Lebecsüli magát, a múltkor pedig tisztán hallottam, hogy azt ecsetelte Xiuminnak, hogy kövér.
- De nem is kövér. Szerintem nagyon édes. - motyogtam.
- Erről beszélek. Elfogadod őt és neki szerintem nem is kell több, mint hogy őszintén szeressék. Megbízunk benned, Joonmyunnal pedig ne foglalkozz. Most pedig menj főzni. - lökött az ajtó felé, mire elmosolyodtam.
Mindig tudják, mivel vidítsák fel az embert.

~~~

- Felaprítanád ezt, kérlek?
- Persze. - hangtalanul szeleteltem az uborkát, miközben a saját bénaságomon gondolkoztam. Csak meg kéne mondanom neki, hogy mennyire csodálatos és édes vagy csak annyit, hogy szeretem a hangját, de én még arra is képtelen vagyok, hogy a közelében értelmesen megszólaljak, nemhogy szerelmet valljak neki.
- Szótlan vagy. Gondolkozol?
- Hm. - dünnyögtem.
- Talán... haragszol rám?
- Mi? Dehogy! - túl hirtelen válaszoltam neki, ezért nem figyeltem a késre, amely mélyen beleszántott a tenyerembe. Értetlenül meredtem a kezemre, ugyanis olyan félelem és rosszullét fogott el a látványtól, amely eddig még soha, fogalmam sem volt, hirtelen mi ütött belém. Nem kellett sok és elsötétült minden, talán közelebbi viszonyba is kerültem volna a padlóval, ha valaki nem kap el.
- Sajnálom. Mindjárt letörlöm és fertőtlenítem. - búgta a fülembe aggódva, én pedig kábán bújtam a nyakába.

- Mondtam már, hogy milyen jó illatod van?
- Tessék? - meredt rám, miközben feltakarította a vért a padlóról. Én az egyik széken ültem, még mindig kicsit bódultan a látványtól, de nem volt szükségem arra, hogy feküdjek. Legalábbis azt hittem.
- Olyan... édes, férfias és megnyugtató. - soroltam. - Mint te. - hogy én ezért még hogy felpofozom magam, ha kijózanodok!
- Talán mégis le kéne feküdnöd pihenni egy kicsit. - indult meg felém. - Beviszlek. - lehunytam a szemem és hagytam, hogy karjába véve cipeljen be a szobába.
- Mi történt? - hallottam meg a bátyám aggódó és ijedt hangját.
- Elvágta a kezét és kicsit rosszul lett a vértől. - sóhajtotta Kyungsoo. - Beviszem, hogy aludjon. Butaságokat beszél, biztos a kábulat hatása.

- Pihenj. Én kimegyek és befejezem a vacsorát.
- Ne! - ragadtam meg a karját. - Maradj itt. Kérlek.
- De Chanyeol...
- Majd főz magának. - vágtam rá. Bizonytalanul leült mellém, de én még mindig többet akartam. Arrébb csúsztam és pólóját húzgálva kezdtem rávenni, hogy feküdjön le mellém. Szegénynek az arca mindent megért, de végül úgy végezte, hogy én szorosan öleltem a derekát, fejemet mellkasára hajtottam és a szívverését hallgatva aludtam el.
- Szeretlek, Do Kyungsoo...

***

Kipihenten ébredtem, és ami rögtön feltűnt, az a bekötött kezem volt. Természetesen voltak emlékeim arról, hogy Kyungsooval főztem, sőt, Baekhyunnal és Chanyeollal való beszélgetésről is, de ami utána történt, kiesett.
Szememet dörzsölgetve csoszogtam ki a nappaliba, ahol a banda összegyűlve tévézgetett. Ha jobban szétpislogtam, akkor fedeztem fel, hogy egy tag, a legalacsonyabb tűnt el.
- Minden rendben? - pattant fel rögtön Joonmyun, hogy aztán kezébe vegye a kezem és igazi testvéri puszit adjon rá, majd szorosan átöleljen. - Mindenkit megijesztettél.
- Sajnálom. Én sem tudtam róla, hogy ezt váltja ki belőlem a vér látványa... - motyogtam megborzongva.
- Figyelj, van valami, amit meg kell beszélnünk. - húzott félre, egyenesen ki a nappaliból, ki az előszobába. - Amikor Kyungsoo bevitt, utánatok mentem, de hallottam valamit, ami eléggé érdekes volt.
- Mit? - érdeklődtem.
- Szereted Kyungsoot... jól gondolom? - vált egy kissé kimértté a hangja, mire nyeltem egyet.
- Én...
- Ne magyarázkodj, ez természetes. - jelentette ki halkan. - Azt vettem észre, hogy neki sem vagy közömbös, azok után, amit válaszolt neked.
- Mi volt az?
- Tudd meg tőle. - vont vállat. Mi ütött a testvérembe? Már sarkon fordult volna, hogy ott hagyjon, de ekkor megszorítottam a karját.
- Oppa... miért viselkedsz így?
- Haneul, megmondtam, hogy egy taggal sem vagyok hajlandó végignézni, ahogy egymásba gabalyodtok. Tudod, miért? Hát azért, mert akármilyen ártatlan is az a tag - jelen esetben Dyo -, ez a kapcsolat a média és a munka miatt halálra van ítélve. Nem fogom hagyni, hogy a fanok elkapjanak titeket, vagy hogy szépen tönkretegyen mindkettőtöket a kapcsolat súlya.
- Jó ember papol nekem, aki nem hogy kapcsolatban van, de ráadásul meleg is. - sziszegtem vissza. Joonmyun elfehéredett, de folytattam. - Neked az a bajod, hogy nem leszek örökké egy védelmezésre váró kishúg, hanem végre szeretnék más karjaiban is megnyugvást találni, nem csak a tiédben. Ez testvéri féltékenység.
- Hát jó. De én megmondtam, amit megmondtam. Nem fogom áldásom adni erre az egészre, akármennyire is vagyok kedves báty és engedékeny vezető. Ezt nem... - rázta a fejét, majd végleg ott hagyott. Én a konyha felé vettem az irányt, de meglepetésemre még az ajtóban összefutottam egy láthatóan zavart, megbántott és Kyungsooval.