"Ha bármelyikőtök szórakozni mer a húgommal, kiszúrom a szemét az illetőnek! Rád is vonatkozik, Kai!"
Ezekkel a szavakkal mutatott be Joonmyun a csapatának, én pedig csak nevettem rajta, szinte a könnyem is folyt. Elképzelhetetlennek tartottam, hogy én valaha a banda akármely tagjára is testvérnél többként tekintsek.
Azóta eltelt négy év és mellettük voltam mindig, akkor is, mikor a tizenkét tagból hirtelen kilenc lett. A fülemben csengett Joonmyun kétségbeesett és könnyektől elfúló hangja, előttem van a kép, hogy én voltam az egyetlen, akinek kimutatta a fájdalmát és ez nekem is kegyetlenül megtépázta a lelkem. Tudtam, hogy félt, hogy elveszítheti a szerelmét Yixinget, akivel három éve támaszt nyújtottak egymásnak és félt, mert úgy érezte, nem képes összetartani a többieket.
Ekkoriban még az eddigieknél is többször voltam velük. Folyamatosan tartottam Sehunban a lelket, hogy tartson ki Luhanért, én takarítottam ki a dormot, néha én főztem Kyungsoo helyett és elintéztem a bevásárlásokat és a mosást, hogy ne Baekhyun vesződjön vele és hosszú beszélgetéseket folytattam le Jongdaevel, hogy valamivel könnyebb legyen a lelke. Talán akik a legerősebben viselték ezt, azok Minseok és Yixing voltak, na meg az örökké vigyorgó Chanyeol. Ezt a hármast még egyszer sem láttam szomorúnak vagy komornak, tartották a lelket a bandában.
Szépen és lassan mindenki kilábalt a rossz időszakból, Már semmi nem volt a régi, de képesek voltak röhögni egymáson, különféle szívatásokkal idegesíteni a szobatársaikat, vagy az őrületbe kergetni Joonmyunt, akit rend szerint Lay nyugtatott le, ha túlzásba vitték.
Sőt, még akkor is velük voltam, amikor kiderült, hogy két csepp vér látványától képes vagyok kiesni az öntudatomból és eszméletemet veszteni, olyanokat mondani, amik egyébként ki sem jönnének a számon...
~~~
- Dyo-yaah~!
- Igen, Chanyeol?
- Főzöl, ugye?
- Már miért főznék? - értetlenkedett a megszólított hatalmas szemekkel, összeráncolt homlokkal.
- Mert olyan éhes vagyok? - rebegtette a szempilláit Yoda, de mintha ezzel bármikor képes lenne meghatni a társát. Én csak mosolyogva figyeltem a szokásos vitatkozásukat és elidőzött a tekintetem Kyungsoon. Kicsit meghízott az utóbbi időben, de piszok jól állt neki, nem is beszélve arról, mennyire édes volt, mikor felidegesítették.
Már egy ideje tisztában voltam az érzéseimmel a legalacsonyabb felé, de nem akartam kockáztatni, hogy esetleg megromoljon a barátság kettőnk között és még a tetejébe megutáltassam szegényt Suhoval, aki kijelentette, hogy a tagok közül senkivel nem léphetek ölelésnél tovább.
- Haneul-sshi?
- He? - ráztam meg a fejem és gondolataim tárgyára néztem.
- Azt kérdeztem, te kérsz-e valamit. Ha már ennek az idiótának főzök, akkor te se maradj ki.
- N-nem szükséges. - dünnyögtem.
- Jól érzed magad? - pislogott rám Chanyeol.
- Hogyne. - bólogattam. - Kyungsoo, segíthetek?
- Megköszönném. - mosolygott, majd eltűnt a konyhában, én pedig utána mentem... volna, ha egy kéz nem ránt vissza.
- Biztos jól vagy?
- Persze, köszönöm, hogy figyelsz rám, Chanyeol. - nevettem erőltetetten.
- Én a helyedben elmondanám neki, hogy szerelmes vagyok belé. - biccentett fejével az ajtó irányába, mire én másodpercek alatt váltam falfehérré.
- Tessék?
- Le sem tagadhatnád, hogy odáig vagy érte.
- Ha annyira nyilvánvaló, hogy még neked is feltűnt, akkor el sem tudom képzelni, hogy a többiek és Joonmyun...
- Először is köszönöm, hogy nem csak én nézem vaknak ezt a nagyra nőtt óvodást a szerelmi kapcsolatok terén. - lépkedett be röhögve Baekhyun. - Másodszor pedig helyesbítenék, mert én vettem észre, mivel szobatársak vagyunk, elmondtam neki, ő pedig megfigyelte és rájött, hogy igazam volt. A többiek nem tudják, mert nincs olyan jó szemük, mint nekem.
- Nagyon kevés az önbizalmad, Baekhyun. - gúnyolódtam kuncogva, mire az említett színpadiasan meghajolt. - De...
- Nálad jobb lány nem is vethetett volna szemet Kyungsoora. - vágott a szavamba, - Nézd, ő mindig is csendesebb típus volt, nem is szerzett annyi rajongót, mint mondjuk Kai vagy Sehun. Lebecsüli magát, a múltkor pedig tisztán hallottam, hogy azt ecsetelte Xiuminnak, hogy kövér.
- De nem is kövér. Szerintem nagyon édes. - motyogtam.
- Erről beszélek. Elfogadod őt és neki szerintem nem is kell több, mint hogy őszintén szeressék. Megbízunk benned, Joonmyunnal pedig ne foglalkozz. Most pedig menj főzni. - lökött az ajtó felé, mire elmosolyodtam.
Mindig tudják, mivel vidítsák fel az embert.
~~~
- Felaprítanád ezt, kérlek?
- Persze. - hangtalanul szeleteltem az uborkát, miközben a saját bénaságomon gondolkoztam. Csak meg kéne mondanom neki, hogy mennyire csodálatos és édes vagy csak annyit, hogy szeretem a hangját, de én még arra is képtelen vagyok, hogy a közelében értelmesen megszólaljak, nemhogy szerelmet valljak neki.
- Szótlan vagy. Gondolkozol?
- Hm. - dünnyögtem.
- Talán... haragszol rám?
- Mi? Dehogy! - túl hirtelen válaszoltam neki, ezért nem figyeltem a késre, amely mélyen beleszántott a tenyerembe. Értetlenül meredtem a kezemre, ugyanis olyan félelem és rosszullét fogott el a látványtól, amely eddig még soha, fogalmam sem volt, hirtelen mi ütött belém. Nem kellett sok és elsötétült minden, talán közelebbi viszonyba is kerültem volna a padlóval, ha valaki nem kap el.
- Sajnálom. Mindjárt letörlöm és fertőtlenítem. - búgta a fülembe aggódva, én pedig kábán bújtam a nyakába.
- Mondtam már, hogy milyen jó illatod van?
- Tessék? - meredt rám, miközben feltakarította a vért a padlóról. Én az egyik széken ültem, még mindig kicsit bódultan a látványtól, de nem volt szükségem arra, hogy feküdjek. Legalábbis azt hittem.
- Olyan... édes, férfias és megnyugtató. - soroltam. - Mint te. - hogy én ezért még hogy felpofozom magam, ha kijózanodok!
- Talán mégis le kéne feküdnöd pihenni egy kicsit. - indult meg felém. - Beviszlek. - lehunytam a szemem és hagytam, hogy karjába véve cipeljen be a szobába.
- Mi történt? - hallottam meg a bátyám aggódó és ijedt hangját.
- Elvágta a kezét és kicsit rosszul lett a vértől. - sóhajtotta Kyungsoo. - Beviszem, hogy aludjon. Butaságokat beszél, biztos a kábulat hatása.
- Pihenj. Én kimegyek és befejezem a vacsorát.
- Ne! - ragadtam meg a karját. - Maradj itt. Kérlek.
- De Chanyeol...
- Majd főz magának. - vágtam rá. Bizonytalanul leült mellém, de én még mindig többet akartam. Arrébb csúsztam és pólóját húzgálva kezdtem rávenni, hogy feküdjön le mellém. Szegénynek az arca mindent megért, de végül úgy végezte, hogy én szorosan öleltem a derekát, fejemet mellkasára hajtottam és a szívverését hallgatva aludtam el.
- Szeretlek, Do Kyungsoo...
***
Kipihenten ébredtem, és ami rögtön feltűnt, az a bekötött kezem volt. Természetesen voltak emlékeim arról, hogy Kyungsooval főztem, sőt, Baekhyunnal és Chanyeollal való beszélgetésről is, de ami utána történt, kiesett.
Szememet dörzsölgetve csoszogtam ki a nappaliba, ahol a banda összegyűlve tévézgetett. Ha jobban szétpislogtam, akkor fedeztem fel, hogy egy tag, a legalacsonyabb tűnt el.
- Minden rendben? - pattant fel rögtön Joonmyun, hogy aztán kezébe vegye a kezem és igazi testvéri puszit adjon rá, majd szorosan átöleljen. - Mindenkit megijesztettél.
- Sajnálom. Én sem tudtam róla, hogy ezt váltja ki belőlem a vér látványa... - motyogtam megborzongva.
- Figyelj, van valami, amit meg kell beszélnünk. - húzott félre, egyenesen ki a nappaliból, ki az előszobába. - Amikor Kyungsoo bevitt, utánatok mentem, de hallottam valamit, ami eléggé érdekes volt.
- Mit? - érdeklődtem.
- Szereted Kyungsoot... jól gondolom? - vált egy kissé kimértté a hangja, mire nyeltem egyet.
- Én...
- Ne magyarázkodj, ez természetes. - jelentette ki halkan. - Azt vettem észre, hogy neki sem vagy közömbös, azok után, amit válaszolt neked.
- Mi volt az?
- Tudd meg tőle. - vont vállat. Mi ütött a testvérembe? Már sarkon fordult volna, hogy ott hagyjon, de ekkor megszorítottam a karját.
- Oppa... miért viselkedsz így?
- Haneul, megmondtam, hogy egy taggal sem vagyok hajlandó végignézni, ahogy egymásba gabalyodtok. Tudod, miért? Hát azért, mert akármilyen ártatlan is az a tag - jelen esetben Dyo -, ez a kapcsolat a média és a munka miatt halálra van ítélve. Nem fogom hagyni, hogy a fanok elkapjanak titeket, vagy hogy szépen tönkretegyen mindkettőtöket a kapcsolat súlya.
- Jó ember papol nekem, aki nem hogy kapcsolatban van, de ráadásul meleg is. - sziszegtem vissza. Joonmyun elfehéredett, de folytattam. - Neked az a bajod, hogy nem leszek örökké egy védelmezésre váró kishúg, hanem végre szeretnék más karjaiban is megnyugvást találni, nem csak a tiédben. Ez testvéri féltékenység.
- Hát jó. De én megmondtam, amit megmondtam. Nem fogom áldásom adni erre az egészre, akármennyire is vagyok kedves báty és engedékeny vezető. Ezt nem... - rázta a fejét, majd végleg ott hagyott. Én a konyha felé vettem az irányt, de meglepetésemre még az ajtóban összefutottam egy láthatóan zavart, megbántott és Kyungsooval.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése