Remélem, elnyeri a tetszésed és nem fogsz csalódni!
Bármikor nyugodtan szólj, ha tehetek valamit!:)
Köszönöm a bizalmat!^^
Hwaiting! *3*
***
- Byun!
- Mi van?
- Ismered a mosógépet?!
- Már megint... - sóhajtott drámaian. Ezt minden alkalommal eljátszottuk, amikor csak megadatott rá a lehetőség. Mintha csak direkt cincálná az idegeimet.
Az egyetemünk a kollégiuma mellett lakásokat is biztosított azoknak, akik nem olyan messze éltek, de nem is szándékoztak két órát utazni hazáig minden átkozott nap.
Hát, én Byun Baekhyun mellett kötöttem ki, ő lett a lakótársam. Más hely sajnos nem volt, mivel sokan kihasználták a lehetőséget, én pedig elsősként ide lettem rakva. Az elején természetesen a falat tudtam volna kaparni, de lassan év vége felé már kezdett helyreállni az idegrendszerem... már amikor.
Őt tartották az iskola aranytorkú, másodéves zeneszakosának, aki elbűvölte a hangjával a fél világot - köztük engem is -, emellett azért is számított nagy ideálnak, mert több nőies vonással rendelkezett egy szépségkirálynőnél. Minden buliban megtalálhatták az eszement haverjaival, Chanyeollal és Kaijal együtt, azt is rebesgetik, hogy nem válogat a nemek között sem.
A probléma ott kezdődött, amikor szépen lassan kezdtem beleszeretni a hülye fejébe. Fogalmam sem volt, mit tehetett ezért, hogy ezt elérje, de megtörtént és én pontosan ezért voltam dupla érzékeny rá.
- Miért neked áll feljebb?! Hetente minimum tíz alsógatyádat szedem össze, arról nem is beszélve, hogy naponta háromszor váltasz ruhát!
- De megbeszéltük! Te főzöl és mosol, én pedig kitakarítok és elmosogatok magunk után!
- Igen? Nem tudom feltűnt-e, de mindent én csinálok! Emlékszel? Egy hétig nem volt elmosogatva. Én vártam ugyan, hogy sikerüljön eltalálnod odáig, de nem jött össze. A takarítást már meg sem említem...
- Most mit vagy úgy oda? Én próbálkozom. - azzal a lendülettel ahogy ezt kimondta, kilépett a fürdőből. Ja, igen. Mert nekem oda kellett ordítanom, hiszen arra sem méltatott, hogy kimásszon. A szemén frissen csillogott a ceruza, a hajára legalább két flakon lakkot elhasznált, a vaníliás tusfürdő pedig ide érződött. Egyetlen fekete-fehér inget viselt, meg egy fekete gatyát. Úgy nézett ki, mint aki a Patyolatból lépett elő.
- Te hova mész? Úgy nézel ki mint egy sztriptíztáncos. - vontam fel a szemöldököm.
- Kaijal és Chanyeollal ismét ugyanoda megyek, mint eddig. Kösz a bókot amúgy, ezek szerint jól nézek ki, megnyugtató. - kacsintott, és már kint is volt az ajtón. Csak pislogtam, utána szólni sem volt időm, hogy most tettem ki az asztalra a vacsorát. Egyébként is ő kérte tegnap, hogy bajlódjak a sült pulykájával...
~~~
- Na nekem ebből elegem van! Most már minden határon túlmentél, Baekhyun! - üvöltöttem, pillantásra sem méltatva a lányt, aki próbálta minél gyorsabban összeszedni a cuccait a lakás különböző pontjairól. Ideges voltam? Naná! Féltékeny? Még annál is jobban. Fortyogott bennem a düh, a csalódottság, a féltékenység és a kihasználás keveréke.
- Ne kiabálj már, szétmegy a fejem... - motyogta egy szál alsóban. Hát az eszem megáll.
- Baekhyun, ez egy egyetemi lakás, én pedig veled élek! Figyelembe vehetnéd, hogy nekem ez nem tetszik! Ha jól emlékszem, én tiszteletben tartom, hogy van egy hely, ahová hazajöhetünk..
- Ebből már elég! Olyan vagy, mint egy hisztis feleség! Nem tartozom neked magyarázattal az életemről! Azt csinálok amit akarok, azt dugok meg akit akarok és ott, ahol én akarom! Fáj az neked? Nem hiszem! Te meg amúgy sem jársz bulizni. Ki mondta, hogy legyél a háztartási robotom?
- Hogy... mi? - most komolyan... ő háztartási robotként tekint rám?
- Nem úgy gondoltam. Sajnálom. - harapott az alsó ajkába, és ha nem éppen sírni készültem volna, még szexinek is tartanám.
- Nem a francokat. Én sajnálom, hogy szeretném tisztán tartani a környezetünket, hogy szeretnélek téged itthon normális kajával várni, mielőtt meghalsz a sok műanyagtól. Talán tényleg hisztisen viselkedek, de nem akartam hanyagul élni, és egyszerűen csak szeretném, ha egészséges lennél. Sajnálom, hogy nem jó embert akartam szeretni hónapok óta. Helyette egy hímribancot sikerült. - felkaptam a cipőmet meg az irataimat és Baekhyun motyogásával nem is törődve nekivágtam a reggelnek. Akar ezzel a majommal a fene együtt élni. Ha kell, kérvényezni fogom az igazgatónál, hogy rakjon be Baekhyun mellé másik lakótársat, talán azt a Sehun gyereket aki kénytelen volt inkább hazajárni helyhiány miatt, pedig több mint egy órára lakik innen. Lassan beköszönt a nyár, de ilyenkor nyolc óra tájékán még enyhén hűvös volt az idő, az emberek pedig kicsit ritkásabbak voltak. Nem hiába, szombatonként kevesebben dolgoznak. Szinte csak az utcai árusok voltak nyitva, na meg egy-két kávézó.
Az első utam is egy ilyenbe vezetett, ahol megittam egy jó erős feketét, majd rögtön küldtem SMS-t Kyungsoonak, aki a gimnázium óta a legjobb barátom. Azonnal válaszolt, hogy indul a kávézóba.
- Komolyan leribancoztad? - hahotázott Dyo, szinte a könnyeivel küszködve. - Te aztán nem aprózod el, ha vitáról van szó.
- Nem vicces. Tudom, hogy rondán beszéltem vele és már a nagy részét bánom...
- De szerelmes vagy belé. - világított rá a lényegre. - Megmondtad már neki?
- Kicsúszott a számon, mikor óbégattam vele...
- Beszélgetnetek kéne még egy kicsit. Hátha...
- Nem fog megjavulni, Soo. És azt meg pláne nem hinném, hogy viszont szeretne.
- Akkor mit fogsz tenni? - pislogott aggódva.
- Kiköltözök. Ideje lenne már amúgy is. Nem tudom, hogy Baekhyun mellett azért volt-e hely, mert egyedül lakott vagy az előző társát is kikészítette... - nevettem saját hülye poénomon.
- Szenvedni fogsz, ugye tudod?
- Hogyne tudnám.
- Ha gondolod, nálunk van hely.
- Ne vicceljetek. Nektek is van életetek Joonmyunnal, megoldom.
- Ígéred, hogy nem kell megint kirángassalak az öngyilkos hajlamaidból?
- Ígérem. - mosolyogtam legjobb barátomra, majd felálltam. - Ideje lenne elindulnom, még a postai befizetéseket is nekem kéne elintéznem. - hazudtam. A csekkeket már rég befizettem, de Kyungsoo nagyon aggódna, ha az igazságot mondtam volna.
Éjfél tájékán értem haza, addig csatangoltam a folyóparton, parkban, erdős területen, eltaláltam olyan helyekre, amikről húsz évem alatt semmit nem tudtam.
Óvatosan csuktam be az ajtót magam után, mert még véletlenül sem akartam felébreszteni Baekhyunt. Nem sikerült. Az említett ott állt az előszobában, vérben forgó szemekkel és kicsit sem nyugodtan.
- Hol voltál?
- Jézusom...
- Azt kérdeztem, hol voltál? Halálra aggódtam magam érted! - ekkor tört ki belőlem olyan mértékű röhögés, hogy talán még a szomszéd is hallotta. Baekhyun arca pillanatok alatt vált elképedté, és szerintem nem tudta eldönteni, hogy dühös maradjon vagy rögtön orvoshoz vigyen.
- Rosszul vagy?
- Te? Te aggódtál, Byun Baekhyun? Komolyan... be vagy rúgva? Mennyit ittál? Emlékezni fogsz reggel?
- Nem vagyok részeg!
- Akkor meg ne hülyíts, hanem húzzál aludni de sürgősen. Holnap vasárnap, segítened kell összepakolni a cuccom.
- Te-tessék? Elmész? Hová? Elutazol? De még tart a suli, jönnek a vizsgák...
- Elköltözöm innen. Nem akarok rád akaszkodni, "mint egy hisztis feleség"... - utánoztam szavait szóról szóra. - Nincs szükségem arra, hogy robotnak nézzenek, nem fogok minden egyes nap a te hülyeséged után takarítani, nem főzök neked feleslegesen és nem fogok úgy tenni, mint akinek tökéletes ez az élet. Ez nem én vagyok.
- De azt mondtad, szeretsz! Akkor nem hagynál itt... - azért mindennek van határa.
Észre sem vettem és már lendült a tenyerem, hogy lekeverjek neki akkora tockost, ami megszólal.
- Mégis kinek képzeled te magad, he?! - hitetlenkedtem. Szerencsétlen flótás úgy fogta az arcát, mintha egyenesen baseball ütővel püföltem volna meg. - Hogy hozhatod fel ezt a baromságot, hogy maradjak? Nem tudsz magadra főzni? Nem tudsz áthívni valakit, hogy kitakarítson? Talán egyszer nem kurvák között kéne keresned, hanem mondjuk hívhatnál egy takarítót, ha magadtól nem megy...
- Maradj, kérlek. - dünnyögte.
- Nem. Holnap reggel összepakolok és itt hagylak.
- És ha inkább megteszem, amit kell? Ha mosogatok és takarítok? Akkor sem?
- Nem az utolsó pillanatban kell teperni, Baekhyun...
- Tudom. - bólogatott. - De megváltozom! Ígérem.
- Honnan tudjam, hogy nem akarsz megint csak hülyét csinálni belőlem? - ráncoltam a szemöldököm gyanakodva. Mi baja lett ennek? Agyára ment a kialvatlanság?
- Ha ezt csinálom, én magam pakolok össze neked és keresek lakást, csak most az egyszer.
Talán öt percig bámultam őt, mígnem sóhajtottam egy orbitálisat.
- Meg fogom én ezt bánni, van egy olyan sejtésem...
~~~
Meg is bántam. Na nem azért, de tényleg megtartotta az ígéretét. Elosztottuk egymás között a feladatokat, néha megtettünk egymásnak apróbb szívességeket, ő eljárt bulizni, nem hozott fel senkit, én meg éltem a saját világomat.
A megbánás ott kezdődött, hogy kezdtem egyre mélyebben belehabarodni Baekhyunba. Szerettem, amikor eljátszotta a macsót, amikor kedvesebb volt, amikor a szemceruzája előnyeit magyarázta, mikor megkérdezte, mi áll neki jobban, amikor észrevette a női problémáimat és vett nekem gumicukrot. Amikor dicsérte a főztömet, mikor egyszerűen csak elköszönt a buliba menet, sőt, még akkor is, mikor előreengedett a fürdésnél.
- Megjöttem! - üvöltötte, mire megforgattam a szemem. Süket vagyok én?
- Vedd lejjebb a hangerőt, vannak szomszédok. Egyébként mit keresel itt ilyen korán? Nem előadáson kellene lenned? - néztem az órát. Volt egy sanda gyanúm, hogy ellógott.
- Elmaradt a kínai. Yixinget küldték fel, hogy szóljon. A professzor elment valami továbbképzésre vagy kurzusra, vagy a tököm tudja mi az anyámra. Mi az ebéd?
- Témaváltásból lehetnél ötös. - fintorogtam. - Azt eszel, ami van. Tudod, hogy nem főzök minden áldott nap.
- Persze, nekem a tegnapi is jó. - vonta meg a vállát. - De várjunk. Mit ettünk tegnap?
- Reménytelen vagy. - röhögtem el magam. - csirkés pirított tészta, bulgogi, rizs, kimchi, algaleves. Megfelel?
- Még szép. Angyal vagy, Haneul. - és olyan történt, amit még egész eddigi ismertségünk során egyszer sem csinált; megpuszilta a homlokom, majd továbbment enni. Én meg ott álltam egy helyben, mint aki menten meghal. A szívem az ezerszeresére gyorsult, az arcom színe vetekedett egy rákéval, a testem pedig felforrósodott és megremegett. - Nem jössz enni? Megmelegítem mindkettőnknek!
- D-de! Máris megyek, csak... ki kell rohannom a mosdóba... - és ezt vajon ki hallotta meg?
Muszáj volt kiszellőztetnem a fejem. Minek maradtam itt? Mentem volna haza inkább és elfelejtem, hogy szerelmes voltam Baekhyunba. Sokkal egyszerűbb lenne minden.
Találnék egy értelmes fiút, aki sosem bunkózik, elhív randizni és nem kell miatta keresztülmennem semmi marhaságon. Egyszerű lenne minden és... unalmas. Be kellene látnom végre, hogy borzalmasan egyhangú lenne az élet, ha minden az ölembe hullana...
- Hé... minden rendben? Szólnod kellett volna, ha rosszul vagy. - keze a vállamra siklott, majd lehuppant mellém a lépcsőre. - Miért sírsz? Bántott valaki?
- Miért ilyen komplikált minden? Nem kell tökéletesnek lennie, csak egy picivel könnyebbnek...
- Senki nem mondta, hogy az élet piskóta, Haneul-ah... tudod, nagyon kedvelek egy lányt. Eddig magamnak sem mertem bevallani, de imádom a kitartását, hogy nem akar mindent szenvedés nélkül megszerezni. Tanul a hibáiból, sosem lusta és még akkor is mosolyog, ha a lakótársa egy paraszt.
- Akkor hívd el randira. - morogtam. Tudja, hogy szeretem őt, vagy lyukas az agya?
- Hm... akkor eljönnél velem vacsorázni, Kwon Haneul?
- Baekhyun, mit nem é-... micsoda? - hebegtem, miközben kezdett leesni a kérdés. - ÉN?
- Mert, látsz itt más Haneult lila pólóban, farmerban és tornacipőben? Mert én nem igazán látok itt embert sem...
- De hát azt mondtad-...
- Mit? Azt mondtam, kedvelek egy lányt. Említettem nevet? - megráztam a fejem. - Na látod. Kedvellek és nem tudtam, hogy mondjam el.
- Mégis mióta?
- Nem ismertem be, hogy egyáltalán tetszel nekem, amíg azt nem mondtad, hogy itt hagysz. Kegyetlen voltál azzal a hímribancos beszólással...
- Tudom. - nevettem fel halkan. - Sajnálom...
- Végül is, igazad van. De bízhatsz bennem. Esküszöm, hogy ha eddig nekem barátnőm volt, nem csaltam meg.
- A végzős Kim Taeyeon volt az egyetlen barátnőd. - emlékeztettem.
- Az tökmindegy. Vele két évig voltam együtt és soha nem volt rám panasz. Az másik dolog, hogy ő ment félre. Azt sem tudtam, hogy mit csináljak. Végül ilyen lettem. De aztán jöttél te... tudom, hogy soha... te soha nem csinálnál olyat, mint Taeyeon. Én csak... aish, nem szeretem ezeket. Miért ne próbálnád meg velem?
- Ez egoistán hangzott, ugye tudod?
- Hogyne tudnám? - kuncogott, de azért egyre közelebb kezdett hajolni az arcomhoz. Lehelete csiklandozta a számat, egyre jobban kívántam az ajkait. - De ki mondta, hogy könnyű velem?
- Baek...
- Majd te megszelídítesz, nem igaz? Haneul...
Kezeim a hajába túrtak, ahogy csókja íze megtöltötte az elmémet. Mellkasom már az övének préselődött, karjai átfonták derekamat, míg nyelve egyre bátrabban kutakodott.
Olyan boldognak éreztem magam, mint eddig soha egyszer sem. Baekhyun ki fog borítani, ebben biztos voltam.
De...
Tényleg. Ki mondta, hogy bármi könnyen menne ebben az életben?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése