For You - 3. Fejezet

Legjobb barátnőm mondatai folyamatosan cikáztak a fejemben és nem hagytak békén, mintha valami koboldok rohangáltak volna a fejemben, amik gondolatokkal dobálják az agyamat, egyetlen kérdést kántálva: mégis mit érzek én WooBin iránt tulajdonképpen?
Hangulatom mindenre rányomta a bélyegét; kicsit befordulóbb lettem, még többet kezdtem el tanulni és ennek meg is lett a böjtje.

~~~

A bátyámék egy héttel ezelőtt visszautaztak az egyetemre, én pedig onnan folytattam az életemet, mint ahol az érkezésük előtt volt: edzések és tanulás, tanulás és edzések. Időközben MinHo és TaeMin is nekikezdtek a randizgatásnak, de nagyon meglepő módon mindketten keresték a társaságomat. Fogalmam sem volt, mi ütött beléjük, de jól esett, hogy nem felejtenek el.

- HaengBok-ah! - kopogott be apa a szobámba. - Jössz vacsorázni?
- Tíz perc és megyek! - kiabáltam ki. Na persze, tíz perc... megint ezzel a szöveggel jöttem, de szerintem mindketten tudjuk legbelül, hogy ma sem fogok lemenni. Egyszerűen kell valami, ami eltereli a gondolataimat WooBinról, és az a tanulás. Amióta csak kitették a lábukat a bátyámmal innen, minden szükségletem kielégítését az agyam legporosabb zugába tettem és csak a magolásnak éltem. Ha nem volt éppen mit a fejembe tölteni, akkor azt vettem elő, amit már tudtam, csak úgy ismétlés gyanánt, de semmiképpen nem hagytam abba.
Természetesen ezen életmód folytatásának első két napján már megéreztem magamon a hatását, de nem foglalkoztam vele és a napok csak teltek.

Reggel hatkor már csörgött az ébresztőm. Ez a három óra alvás nem volt épp kielégítő, de végülis ha ezért beszedek egy rakás kiváló jegyet, miért ne?
Úgy vánszorogtam az iskolába, mint akit az előbb vertek meg. Arra sem emlékeztem, hogyan kerültem a padomba.
- HaengBok, minden rendben? - fürkészett YeoLeum mindentudó szemekkel.
- Persze, miért ne lenne? - ásítottam.
- Mert pont úgy nézel ki már egy hete, mint egy zombi. Aludtál te valamit mostanában?
- Még jó, hogy aludtam. Nem bírnám ki egy hétig teljesen ébren. Embernek az lehetetlen. - vontam vállat.
- Aish, te is tudod, hogy értem! - csattant fel. - Volt már ilyen, és szinte biztos vagyok benne, hogy elkezdted túlhajszolni magad!
- Ha tudod, miért kérdezed? - vágtam vissza. - Igen, tanultam, de meg lesz ennek az eredménye. - jelentettem ki elégedetten.
- Igen? Tudod, mi lesz? Az lesz, hogy mivel nem alszol, minden figyelmed szét fog oszlani és hiába tanultál, koncentrálni akkor se fogsz tudni, ha macskák dugnak a tanári asztalon! - harsogta.
- Ne kiabálj már, mindenki minket néz...
- És akkor mi van? Megszoktam, hogy bámulnak. - toppantott. Hát mit ne mondjak, magabiztos legjobb barátnőm van, tökéletesen tudta magáról, hogy mik az adottságai.
- Jó, de... a perverz hasonlataidat tedd a fiókodba, ha kérhetem. Azért mégis csak egy visszafogott országban élünk, visszafogott középiskolával.
- Na neked tényleg elmentek otthonról. Négy éve barátnők vagyunk. Hallottad? NÉGY éve, és még egyszer sem vetetted a szememre a stílusomat. - duzzogott.
- Bocsi... - ismételten nagyra tátottam a számat, hogy ásíthassak, ekkor azonban MinHo lépett be.
- Pont téged kerestelek, HaengBok. Üdv, YeoLeum. - biccentett kimérten.
- Neked is, Choi. - viszonozta barátnőm. - Amint látod, az exed most nem ér rá, ugyanis elkezdte a "dögöljünk meg" projektet.
- Tessék? - értetlenkedett volt barátom. - Miit csinálsz?
- Csak hogy az olyanok is értsék, mint te: Éppen. Annyit. Tanul. Hogy. Túlhajszolja. Magát. - tagolta le a lány a szavakat lassan és hangosan.
- Nem vagyok fogyatékos, YeoLeum. Már megint ezt csinálod? - fordult felém aggódva. - Nem lesz ennek jó vége.
- Miért jöttök mindig a kioktatásommal? Mindketten a saját házatok táján sepregessetek! - azzal felpattantam és otthagytam döbbent társaimat tátogni és inkább az óra kezdete előtti maradék nyolc percben a büfét rohamoztam meg reggeli reményében.

~~~

És igen! Kicsengettek utolsó óráról. Jelen pillanatban nagyon élveztem, hogy senki nem szólt hozzám egész nap, hogy békén hagytak a saját gondolataimmal. Fáradtan álltam fel a székemről, összepakoltam a holmim és elhagytam az iskolát.
Körülbelül félúton tűnt fel, hogy bizony a földrajz könyvem benn hagytam a suliban.
- A francba. - bosszankodtam. Vissza akartam szaladni érte, de mikor hirtelen megfordultam, az egész világ homályba veszett, én pedig helyet foglaltam a betonon. Mintha csak rosszul látnék és nem lenne rajtam szemüveg, úgy láttam mindent, de másodperceken belül elsötétült minden.

Az ébredésem egy nagyon ismerős helyen történt. Fehér plafonnal szemeztem, a matrac is kényelmetlenebb volt, mint az otthoni és a karomban lüktető vastag infúzió kellemetlen érzése sem maradt el.
Hát üdv újra, drága barátom, a kórház.
- Felébredtél? - hallottam meg egy kedves hangot mellőlem. Szinte kiköptem a nyálamat, annyira ledöbbentem a látványtól.
- Anya? - pislogni se volt lélekjelenlétem. - Te meg...
- Jaj, ne nézz ilyen csúnyán, nem áll jól a gyönyörű arcodnak. - mosolygott.
- Szó sincs róla, nem csúnyán nézek, én csak nagyon...
- Meglepődtél? - kuncogott. - Hát nem csodálom, ennyi év után én sem tudnám csak úgy kezelni a helyzetet.
- Hogy kerültél ide? Én is meghaltam? - érdeklődtem.
- Dehogy. - tiltakozott. - Egy kis kimerülésbe nem halsz bele, bár meg kell valljam, ez nagyon nem tetszik nekem. - ráncolta a szemöldökét.
- Ne haragudj. - motyogtam. - De...
- Akörül a fiú körül forognak a gondolataid? - csillant fel a szeme. - Az én kis Boldogságom szerelmes!
- Nem! - visítottam fel. - Nem vagyok az...
- A szemeidből nem ezt veszem le. - bólogatott hozzáértően.
- Aigo, nem is tudom! - fakadtam ki. - Annyira zavaros a helyzet! Először kiderül, hogy a barátom meleg és udvarol a csapattársamnak. Aztán a legjobb barátnőm bogarat ültetett a fülembe, hogy én esetleg nagyon is sokat érzek WooBin iránt, most meg összevesztem mindkettejükkel mert még a saját világomról se tudtam. Túl sok ez nekem. - fogtam meg a fejemet.
- Megértem, a te korodban én is tele voltam felesleges kérdésekkel és féltem a saját gondolataimtól.
- És mi változtatta meg a nézeteidet? - hajoltam közelebb, mint egy nyolcéves, aki az imádott anya-féle szerelmi történeteket hallgatja.
- Találkoztam apátokkal. - kacagta. - Nagyon érdekes találkozás volt, mit ne mondjak.
- Miért, hogy találkoztatok?
- Az állatkerti halastó közepén. Nem épp szokványos, nem igaz? Mindketten a saját bandánkkal jártuk az állatkertet, mikor egymásba botlottunk. Aztán minden történt magától. Összejöttünk, aztán megházasodtunk és megszületett a bátyád, majd te. Tökéletesen boldog voltam. Hiába szólítottak el, egy percet sem bánok abból, amit megéltem. Boldog voltam, nem szenvedtem hiányt semmiben, csodálatos férjem van és gyerekeim, az életemről ne is beszéljünk. Szóval a te dolgaid is rendeződnek, olyan nincs, hogy nincs. Különben is. Együtt mindent megoldunk, nem igaz? - kacsintott. Könnybe lábadtak a szemeim.
- Anya...
- Tessék?
- Köszönöm, hogy életet adtál nekünk. - suttogtam.
- Hülyeségeket beszélsz. Még jó, hogy életet adtam nektek, én ezt akartam. - emelte fel büszkén a fejét. - Nem is tudtam volna meglenni két gyerek nélkül. Helyesbítve... minimum kettő nélkül. Szeretlek. Mindkettőtőket.
- Mi is téged, ebben biztos lehetsz...

***

Felriadtam és körbepislogtam a kórházi ágyon, azonban anyukámnak nyoma sem volt. Tehát álmodtam az egészet? Annyira valóságosnak tűnt...
- HaengBok! - valaki az ágyamra vetette magát, enyhe szívrohamot okozva megfáradt valómnak.
- YeoLeum! Elment az eszed? - csattogtam.
- Ne haragudj, azt hiszem, eltúloztam. - motyogta zavartan. - Csak örülök, hogy itt vagy.
- Te nem vagy ép. Hogy ne lennék itt? Ez csak egy kis...
- Nem, ne mondd nekem, hogy ez csak egy kis fáradtság, mert ledugom a torkodon az infúziót és biztos lehetsz benne, hogy utána más sem fér a szádba, nem hogy a szavak! - korholt.
- Ó, fúj, unnie! - fintorogtam, mikor megértettem a mondatának jelentését.
- Ígérd meg, hogy többé nem csinálsz ilyet! Inkább vallj szerelmet WooBinnak, csak ne tépelődj! - kérlelt.
- De én nem is...
- Jól hallottam?
- WOOBIN?!

---

Mivel ma van február 21., nagyon nagyon boldog születésnapot szeretnék kívánni annak, akinek ez a fanfic készül.
Mó-sshi, saengil chukha hamnida! :)
Amit mondtam neked nem is olyan rég, komolyan gondoltam, remélem, tudod! ;)
Soha ne csüggedj! :)
Hwaiting! *3*

Prince of China - 4. Fejezet

Nem hiszem el, hogy belementem ebbe az őrült ötletbe.
Lay megkért, hogy mielőtt elindulnánk, mindketten cuccoljunk haza, így kényelmesebben fogunk tudni beszélgetni és sétálni.
A találkozót délután négyre beszéltük meg egy kávézóban, én pedig tíz perce rá vártam. Hogy lehettem ilyen idióta? Normális vagyok én?
A pincér negyvenedjére jött oda, hátha mégis kérek valamit, így megadva magam, rendeltem egy kávét.
Miután azt is elfogyasztottam és további negyedórát lébecoltam, úgy döntöttem, hazamegyek és addig verem magam egy seprűnyéllel, míg értelmet nem találok abban a hülye létemben.

Fogtam a cuccom, magamra kaptam a vékony kabátom és kiléptem a kellemesen hűvös levegőre, majd haza kezdtem battyogni. Egyáltalán miért bíztam meg benne, miért hittem azt, hogy ő egy igazán különleges ember? Miért nem vettem fontolóra jobban, amit TaeYeon elmesélt? Talán több jelentősége van, mint hittem.

Már bőven elhagytam a helyet, mikor kiabálást hallottam meg magam mögül.
- HeeYoung! Várj meg! - Lay volt az, az ő hangját el sem tudtam volna téveszteni. Megfordultam, hogy beolvassak neki, de mikor megláttam, hogy lélekszakadva rohan, lemondtam erről a tervemről. Hajába túrva fújta ki magát, végül megszólalt. - Ne haragudj! Már azt hittem, nem is vártál. Ami azt illeti... eltévedtem. - és itt tört ki belőlem a megkönnyebbült kuncogás, amit szegény félre is értett, mert vakargatni kezdte a tarkóját zavarában.
- N-ne haragudj, nem rajtad nevetek, hanem ezen a helyzeten! - védekeztem. - Azt hittem... szóval, hogy nem jössz el és átvertél.
- Ne haragudj, tényleg. - hajolt meg, én pedig majdnem elástam magam a bunkóságomért.
- Végülis itt vagy. - mosolyogtam. - Hová szerettél volna menni? - érdeklődtem.
- Ó, igen! - azonnal lelkesedni kezdett csillogó szemekkel, mint egy kisgyerek. - Akkor menjünk.
Egész úton be nem állt a szája, így sok mindent megtudtam róla. Nagyon meglepett, hogy ilyen könnyen kiönti a szívét és ennyire közvetlen. Tudomást szereztem arról, hogy a szülei nagyon szigorúak néha, de imádják az egyetlen fiukat, ezért is engedték őt Koreába, miközben minden támogatást megkap tőlük. Elmesélte, hogy vérzékeny, ami gyerekkorában sokkal veszélyesebb volt. Nem mehetett olyan helyekre, amelyek más gyerekeknek természetesek voltak. Azóta viszont sokat változott és ez a betegség is enyhült. A kedvenc ételeitől a kedvenc színéig az összes apróságot tudtomra adta.
- Te is mesélj valamit! - pattogott. Ha már ő ilyen barátságos volt, én miért ne lehetnék?
- Lássuk csak... mindig is itt éltem a családommal. Volt egy kutyám, akit JanDinak(*) hívtam, mert éjjel-nappal kint hempergett a kertben. Sosem voltak szigorú szüleim, de apához állok közelebb, vele tudok igazán mindent megbeszélni. Ők ketten támogatnak az általam elképzelt jövőmben is.
- Igazán szerencsés vagy, HeeYoung-ah. - sóhajtott. - Nincsenek nyakadba szakadó kötelezettségeid vagy bármi, amit megtilthatnak a jövődre nézve. Egyszerűen élhetsz, ahogy te szeretnéd. - sokkal gondterheltebbnek tűnt, mint eddig és őszintén meglepett ez az oldala. Épp rá akartam kérdezni, mit ért ez alatt, hiszen neki is szabad élete van, azonban belém fojtotta a szót. - Itt vagyunk! Csukd be a szemed!
- Tessék? Mi...
- Kérlek, hunyd le a szemed, HeeYoung-ah. - olyan lágyan kért, hogy az agyam engedelmeskedett neki. Úgy döntöttem, bízni fogok benne és hagytam, hogy ujjait az enyémekre kulcsolva vezessen. - Ha nekivezetsz egy oszlopnak, te viszel kórházba. - figyelmeztettem, de csak kuncogás volt a válasz.
- Eszem ágában sem volt, de ha szeretnéd...
- Nem! - kiabáltam nevetve.
- Oké, megállunk. Kész vagy?
- Már tizennyolc éve, ami azt illeti.
- Ne humorizáld el. - cseszett le, de éreztem, hogy jót szórakozik rajtam. - Szóval készen állsz? - bólintottam. - Kinyithatod a szemed.
Ahogy felemeltem a pilláimat, kellett egy kis idő, mire leesett, hol vagyok. Az ember lánya azt hinné, hogy ha egy fiú ilyen izgatottan akarja őt meglepni, valami csendes helyre mennek, ahol kettesben maradhatnak. Hát nem így történt. Nem egy nyugis parkba mentünk, ahol gyönyörködni lehet az ősszel lehulló levelekben és élvezni a nyári meleg utolsó pillanatait; nem sétálni mentünk a Han folyó partjára, esetleg a Banpo hídhoz.
Hanem egy nyüzsgő vásárlónyegyedbe érkeztünk.
- Tudom, másra számítottál. - motyogta. - De én beleszerettem ebbe a helybe. Nem csak az evés miatt - bár meg kell mondanom, eszméletlen kajákat ettem a nyáron itt -, hanem mert annyira jó kikapcsolódás! Ismeretlen emberekkel megyek szembe, a kutyát se érdekli, honnan jöttem, mit csinálok. Mindenki el van foglalva magával és szórakozik. Ezért gondoltam, hogy...
- Nincs okod magyarázkodni.- állítottam meg. - Voltam már itt a szüleimmel, de annak már vagy tíz éve. Mindig szerettem itt lenni és... köszönöm, hogy elhoztál. - vallottam be őszintén. - Sokkal jobb, mint amit elképzeltem.
- Tényleg? - pislogott. Hevesen bólogatni kezdtem. - Annyira örülök! Nézzünk körbe! - húzott maga után.

~~~

Nem is tudom, meddig rohangáltunk árustól árusig, de nagyon élveztem. Ettünk hotteok-ot és bibimbapot, elfeleztünk egy esernyő méretű vattacukorvirágot és tartottunk egy banánostejivó versenyt, amit végül lezártunk döntetlenre, csak ne kelljen többet inni.
Az utolsó állomáson még megajándékoztuk magunkat egy-egy újabb adag hotteok-kal, végül fájó szívvel megváltunk a helytől, de volt egy olyan érzésem, hogy nem utoljára kerestük fel.

Már lenyugvóban volt a nap, az eget szép narancssárgára festve, Lay pedig ellentmondást nem tűrően elhatározta, hogy hazakísér.
- Tudod, jó volt ellazulni egy kicsit. - szólalt meg, keze az enyémet kereste, amit meg is talált. - Ugye neked is tetszett?
- Nagyon. Köszönöm, hogy elhoztál. - ajándékoztam meg egy mosollyal.
- Ennek örülök. - viszonozta a mosolyt. Túl nagy csendben tettük meg a maradék utat a házunkig, de ez a csend egyáltalán nem volt kínos, inkább kellemes. Sok ember megbámult, esetleg mosolyogva fordult utánunk, könnyen nézhettek minket egy párnak, ahogy kézen fogva sétálgatunk. Mikor aztán már lakhelyem előtt készültünk a búcsúzásra, nagy döbbenetemre magához húzott és átölelt, közben súgva valamit a fülembe.
- Szeretnék még ilyen napokat veled. - teljesen belepirultam a mondatba, azt sem tudtam, mit mondjak neki, de ő még folytatta. - HeeYoung-ah...
- I-igen? - dadogtam, zavartan mellkasába fúrva a fejem.
- Holnap találkozunk a suliban. - még egy hosszú, forró csókot nyomott a homlokomra, majd ott hagyott engem kész sokkos állapotban. Mire feleszméltem, már senkit nem láttam.
- Holnap... - motyogtam az utca végének.

***

(*) Jandi - gyep, fű elnevezése koreaiul:)

For you - 2. Fejezet

- Na meg azt ahogy te elképzelted! - támadott le legjobb barátnőm. - HaengBok-ah, miért? - egyre elkeseredettebben nyavalygott a képembe és akármennyire is szerettem, most le tudtam volna lőni.
- Mit miért? - förmedtem rá. - YeoLeum, nem fogom kiherélni MinHot, csak mert más az identitása. Nem tehet róla...
- Nem is azzal van baj, hogy a férfiakat kedveli, félre ne értsd. Hiszen emlékeztetnélek, hogy én is a meleg barátaiddal szoktam lógni alkalomadtán. - emelte fel a mutatóujját. - Itt az a vita tárgya, hogy talán már hetek, vagy esetleg régebb óta...!
- Értsd meg az ő helyzetét. Te elmondanád a párodnak, hogy leszbikus lettél és szakítani akarsz vele? - itt láttam rajta, hogy elbizonytalanodott egy picit. - Na látod. Le sem tagadhatnád, hogy az ellenszenv beszél belőled. - nevettem. Tény, hogy azóta nem szimpatizált MinHoval, mióta Ő elkezdte a furcsa viselkedést, és ahogy elhallgatom itt a hegyi beszédét, nem is lesznek puszipajtások a közeljövőben.
- Jól ismersz. De akkor most szakítottatok és barátok maradtok?
- Olyasmi. Szerintem segítek neki TaeMinnél is.
- TaeMin? Érte van oda annyira? - lepődött meg. Elfelejtettem volna ezt az információt átadni neki? Hoppá.
- Igen.
- Az a srác a megtestesült melegség, ráadásul olyan jól néz ki, hogy a lányok önként vágnák hozzá a bugyijaikat, ha lehetne. - gesztikulált hevesen. Én csak jót röhögtem rajta. - Túl jófej vagy, hogy még ezt a kapcsolatot is te rendezgeted. Apropó, ha már kapcsolatnál tartunk...- kezdett vigyorogni. Ismertem én ezt...
- Jézusom, kit szedtél össze? - ráztam a fejem.
- Múltkor írt nekem Facebookon, tegnap pedig találkoztunk. Nem hiszed el, de JinKi csoporttársa az egyetemen, és az a köcsög ajánlott be nála!
- Ez igen. - bólogattam. - Legalább megfelelően néz ki az elvárásaidnak?
- Az a pasi egy görög isten, érted? - kerekedtek el csillogó szemei. - Nem akartam neked mondani, amíg én sem látok esélyt, hogy belevágjak.
- És mi volt? - kezdett ez engem egyre jobban érdekelni.
- Ő egy akkora idióta, mint amekkorát nem hordott a hátán a Föld. Komolyan. De épp ez teszi édessé. Azt hiszem, azonnal megkedveltem. Olyan, mint egy dinó és egy kiskutya egyszerre.
- Hogy hívják?
- JongHyun. Kim JongHyun.
- Még a neve is passzol a leíráshoz. - mérlegeltem magamban.
- Szeretném, ha megismernéd őt. Beszéltem neki rólad és nem bánná, ha tudna a legeslegjobb barátnőmről.
- De...
- Ne aggódj, nem zavarja, hogy fiúnak képzeled magad, ha ez töri a kobakod. Neki is van egy ilyen havernője kint Amerikában, azt hiszem Amber a neve. Mutatott róla képet, eszméletlenül hasonlítanak egymásra! Na, belemész?
- Azt hiszem, ha nem okozok gondot, akkor bele. Csak hogy megnyugodjon a lelked. - veregettem vállon.
- Köszönöm, ezer hála érte. És WooBin?
- Mi van vele? Hazajöttek Oppával tegnap este, most igyekszünk sokat együtt lenni.
- Ugyan, én nem erről beszélek. Nekem már feltűnt, hogy szeretted MinHot, de neked WooBin jobban... hogy is mondjam, megmozgatta a fantáziád mindig is.
- Te hülye vagy. Pólyás korom óta ő a legjobb fiú barátom, sőt a kettes számú bátyám.
- Biztos vagy te ebben? - fürkészte a szemeimet. Most, hogy mondja... tegnap sokkal gyorsabban vert a szívem, mikor megláttam őt, de ezt mind annak tudtam be, hogy túl régóta találkoztunk utoljára, semmi más jelentőségét nem vettem észre. - Hallgatás beleegyezés, drága! Nézd, én tudom, hogy ti ketten azóta ismeritek egymást, amióta csak ez lehetséges, de nem gondoltál már bele másba?
- Ugyan mibe? Engem ő sosem kedvelne úgy, nézz már rám.
- Húha, már a miérteken gondolkozol? - vigyorgott rám gyalázatosan. - Szimatolok itt valamit a levegőben...
- Biztosan a parfümödet! - vágtam vissza.
- Gonosz vagy! - biggyesztette le az ajkait játékosan.

***

- Megint el szeretnél kísérni? - vetettem fel MinHonak a suliban az ötletet.
- Tessék?
- Szeretnél elkísérni a tánc edzésre? - ismételtem meg kedvesen a kérdést, mire pislogott még kettőt.
- Nem is tudom.
- Na mi van, most meg füledet-farkadat behúzva menekülsz? - vontam fel a szemöldököm.
- Én csak...
- Szerintem lenne értelme. Talán észrevesz téged.
- Miért segítesz?
- Mert barátok vagyunk. - veregettem vállon.
- És téged ez nem zavar? Két napja vallottam be, hogy...
- Istenem, MinHo, kinek nézel te engem? Felfogtam, ami történt és nem is érzem olyan rosszul magam, mint te azt gondolod. Nem csaltál meg és rendkívüli ez az egész helyzet, ha jobban megnézzük, akkor el is fogadható bizonyos szempontból. Mellesleg... TaeMint többet láttam férfival, mint nővel. - suttogtam a fülébe az utolsó szavakat, mire nyelt egyet. - Ez már elég ok, hogy elgyere?
- Megbeszéltük. - bólogatott hevesen. Elnevettem magam.
- Ez már beszéd!

~~~

Amint betettem a lábam a terembe, szemeimmel megkerestem TaeMint. Nem is kellett sokat nézelődnöm, mert a fiút legjobb barátja, Kai társaságában találtam meg.
- Hahó! - integettem, majd közelebb lépkedtem. - Sziasztok, fiúk.
- HaengBok-ah! - mosolygott rám a célszemélyem. - Mi újság?
- Semmi érdekes. Mondd csak, ráérsz szombaton? - tértem rögtön a tényekre, mire a srác értetlenül rám pislogott.
- Tudod, hogy...
- Nem nekem kellesz, ne aggódj. - legyintettem.
- Akkor?
- Gondoltam, elmehetnétek MinHoval a vidámparkba, ami nincs messze innen.
- Rám akarod sózni a pasidat? - kerekedtek ki a szemei, de láttam rajta, hogy izgatott lesz.
- Már nem az. Szakítottunk tegnap előtt. Tehát szabad vagy szombaton?
- Szerintem inkább valamelyik csajnál kéne beajánlanod, el vagy tévedve. - szólalt meg JongIn is.
- Fiúk, nektek még nem esett le, miért nem vagyunk már együtt, ha nálad kérdezősködöm?
- Csak nem egy új tag játszik a mi kis csapatunkban? - pattant le nevetve mellénk BaekHyun a párjával, ChanYeollal karöltve.
- Még nektek is korábban leesett, mint ezeknek itt. - böktem fejemet rázva a két észlényre.
- Azt hiszem, jó a szombat. - harapdálta TaeMin az alsó ajkát, mire gondolatban már pezsgőt bontottam. - De biztos vagy ebben?
- Mint abban, hogy én éppen veletek traccspartizok. - bólintottam. - Amúgy MinHot is elhoztam. Közöttünk szóljon, de csak miattad jön el velem mostanában. - igen, bunkó vagyok, amiért kiteregetem a volt barátom kis titkait a kiszemeltje előtt, de ha nem csinálom, akkor egy szappanoperának leszek tanúja az elkövetkezendő időszakban; értetlenkedések, felesleges évődés, egymás kerülgetése és sorolhatnám, de akkor lemenne a nap kétszer. Ez nem egy dorama, hogy itt majd húszan segítsünk nekik.
- Tényleg? - csillant fel a srác szeme. - És ha én most odamennék hozzá?
- Csak tessék, nem tiltja meg senki. - mintha csak erre várt volna, felpattant és már száguldott is.
- Valaki itt nagyon heves. - jelent meg mellettünk Kai imádottja, Dyo. - Mi történt?
- HaengBok-ah valószínűleg most hozza össze TaeMint az exével.  magyarázta ChanYeol, a bagolyszemű pedig néma tátogásba kezdett.
- Sok mindenről maradtál itt le, KyungSoo. - puszilta arcon szerelme, majd halkan elkezdett neki magyarázni az alig öt perce történt eseményekről.

Mikor elkezdődött az edzés, jelentősen megváltozott a légkör, de természetesen egyáltalán nem rossz irányba.
- Izzik a levegő a TwoMin oldalon. - kommentálta Lay, miközben a szünetben kibontott egy zacskó chipset, amit aztán felém nyújtott.
- TwoMin? - értetlenkedtem.
- TaeMin és MinHo. A két "-min" szótagból csináltam az előbb. - mosolyodott el büszkén, de tekintete végül máshol időzött el. Hatalmasat sóhajtott, így én sem bírtam megállni, hogy ne fordítsam a fejem a megfelelő irányba. Vajon miért nem lepett meg, hogy mit néz a kínai fiú? - Most mondd meg, hogy én mekkora mázlista vagyok ezzel az emberrel! Istenem, de jó segge van...
- Nem vagyok rá kíváncsi! - jöttem zavarba rögön, YiXing pedig gyalázatosan ecsetelni kezdett. Tudta, hogy ezzel az őrületbe tud kergetni, így minden alkalmat megragadott, amikor csak lehetséges volt.
- Pedig fogalmad sincs, milyen jó, mikor egy fárasztó nap után a párod vár otthon és mindketten fürdeni készültök...
- Fogd. Már. Be! - sziszegtem. Ő csak röhögött rajtam.
- Az ott Chips? - egy egész tornádó vágódott belénk, és mi ketten már csak azt vettük észre, hogy a nassolnivalónknak bizony rútul lába kélt.
- Chen, az Isten verjen keresztbe! - háborgott Lay és ezzel megkezdődött közöttük az ádáz csata. Gondoltam, beszállok, így rögtön a két kiskakashoz legközelebb álló személyeknek kezdtem árulkodni.
- XiuMin, SuHo! JongDaeék nem bírnak magukkal!

Kihasználva a káoszt, elsunnyogtam nyugodtabb vizekre, így a csendben beszélgető Tao és Kris mellett állapodtam meg.
- Na itt a kis kerítőnő. - kuncogott a fiatalabb.
- Már ide is eljutott a hír? - hitetlenkedtem.
- Mit ne mondjak, ezek egymásra találtak. - bólogatott Kris. - De nem lehetett kellemes rájönni, hogy meleg a krapekod.
- Őszintén? Jobb volt ezt megtudni, mint mást, ha értitek, mire gondolok.
- Végülis jogos. - adtak igazat.
- LuHan és SeHun merre vannak? - néztem körül, mert már csak velük nem találkoztam.
- Szerinted? Az a kettő nem bír a vérével. Biztos megint a mosdóban vannak. - vihogta Tao. Hihetetlen. Amilyen fiatal, olyan perverz dög. Mondjuk, ebben a teremben ki nem az?

Edzés végéig remek hangulat uralkodott itt, ezért szeretem őket annyira. Ha egyikünket felpofozza az élet, akkor mindannyian összefogunk és együtt állunk fel a padlóról. Akármennyi és akármekkora ütéseket elviselünk közösen.

***

- Milyen volt az edzés? - dőlt hátra JongSuk a kanapén. Lesajnáló pillantásokat vetettem rá.
- Tudod, rendkívül lehangoló, mikor valaki a mozgás és kemény hajtás izzasztó, mégis lélekemelő tevékenységét élvezi, te meg itt punnyadsz a haveroddal a kanapénkon. - ráncoltam a homlokom.
- Micsoda szemrehányó nőszemély lett itt valaki. - vigyorgott rám bátyám szemtelenül. - És ez a "haverom" emlékeztetnélek, hogy a te legjobb barátod.
- És? Nem változtat a dolgon, hogy lusták vagytok. - fontam karba a kezeim.
- Még mindig ugyanolyan örökmozgó, takarításmániás stréber vagy, hugi. - állt fel, hogy átöleljen. Mást már bántottak volna ezek a szavak, de én tudtam az igazat: büszke rám, amiért küzdök magamért és azért, hogy elérjem a céljaimat. A meghitt pillanatunkat WooBin torokköszörülése zavarta meg.
- Holnap szombat, tehát ma filmezünk, amíg be nem alszunk. - csapta össze a tenyereit.
- Apa? - néztem körbe.
- Ma sincs itthon. Beszéltem vele reggel telefonon és akkor mondta, hogy lehetetlen a beosztás a cégnél és hogy öten is kiléptek.
- Igen, mondott valamit erről a múlthéten. - bólintottam csalódottan.
- Yah, ne szontyolodj el. Elleszünk hármasban. Van kaja és filmek. Legalább az érettségid évében lazíts, jövőre úgyis vár a munka vagy az egyetem. - elnevettem magam.
- Mert te biztos vagy benne, hogy egyetemre fogok járni. - hunyorogtam.
- Ugyan, HaengBok, annyit tanulsz, hogy ott a helyed. Csodás vagy, HaengBok-ah. - karolta át a vállam WooBin, én meg enyhén hülyét kaptam a parfümjének az illatától. Anyám borogass... Lehet, hogy YeoLeumnak igaza volt?

Prince of China - 3. Rész

- El se hiszem, hogy már egy hete újra suli van. - dőlt hátra ChanYeol a füvön nyavalyogva.
- Nekem ne is mondd. - sötétült el Kai tekintete. - Láttad a matektanár arcát, mikor meglátott minket az osztályban? - röhögött fel. - Azt hittem, ott fog rohamot kapni, de megígérte, hogy addig nem nyugszik, míg nem sikerül kibaszni minket, legalább az érettségiről. Már nagyon várom. - egy szemforgatással jelezte, hogy számára tabu téma az iskola a szabadidőben, ezért váltott a témán. - Nem játszunk le egy meccset, míg tart a szünet?

Így történt, hogy a fiúk focizni mentek a pályára, mi pedig TaeYeonnal az ebédünket kezdtük elfogyasztani.
- Figyelj. Történt valami, aminek talán nem fogsz örülni. - szólalt meg hirtelen.
- Igen?
- Hát az van, hogy... igazából kihallgattam őket a fiúmosdóban véletlenül, mikor Baekkiet kerestem...
- Mondd már! - sürgettem.
- Rólad beszéltek...
- Tessék? - döbbentem le. TaeYeon lassan bólintott.
- Mivel a legjobb barátnőmről volt szó, nem bírtam ki, hogy ne hallgassam a dolgot tovább...

~~~

- Te, YiXing. - húzta fel a sliccét ChanYeol, közben szavait a név tulajdonosához intézve.
- Igen? 
- Mi a helyzet HeeYounggal? 
- Nem értem, hogy miről beszéltek. - rázta a fejét a fiú.
- Tetszik neked? - vágta rá BaekHyun vigyorogva.
- Aranyos lány. 
- Ez tömör felelet volt, de konkrétan bejön? - Dyo tovább kérdezősködött.
- Tudjátok, hogy nekem nem lehet... - védekezett Lay, hirtelen megkomolyodva, kezeit a mellkasa elé téve.
- De ez akkora baromság, haver. Attól még, hogy te... - próbálkozott az érveléssel Kai, de a másik lepisszegte.
- Ezt nem egy férfimosdóban kell megbeszélni, akárki megtudhatja!
- De hé... ha nem teheted meg, akkor ne is kergesd felesleges ábrándokba HeeYoungot. Nem érdemli meg. Hacsak nem szeretnél tőle tényleg többet...
- Yah! Ezekhez már tényleg túl nyilvános helyen vagyunk! - tapasztotta ChanYeol szájára a kezét KyungSoo.
 
~~~

Miközben barátnőm mesélt, úgy zavarodtam be egyre jobban.
- Tehát azt mondod, van valami titkuk?
- Azt. - helyeselt. - De Younggie - nézett mélyen a szemembe. -. te nem szeretnéd tudni, mi az a nagy dolog, amiért neki nem lehet valamit?
- Ez a magánügye. - vontam vállat.
- Nem, nem az. Mert ahogy hallottam a beszélgetésükből, nem lehetsz annak a pasinak közömbös.
- Vagy pedig azért mondta, hogy nem lehet, mert kapcsolatban van, erre nem gondoltál? - motyogtam frusztráltan.
- De...
- TaeYeon, én nagyon értékelem, hogy ilyen gondoskodó barátnő vagy, de tényleg nem avatkozhatok bele olyanba, ami nem az én életemben van jelen. És te sem... igaz? Arról nem is beszélve, hogy alig egy hete ismerjük Layt.
Válaszul csak a szája szélét rágcsálta, megszólalni nem nagyon tudott. Láttam rajta, hogy harcolt önmagával, miszerint a rettentő kíváncsi vénasszony természetének engedjen, vagy a legjobb barátnője kérésének. Aztán alig láthatóan bólintott egyet.
- Oké, megbeszéltük. De ha a végén más derül ki, akkor tudnod kell, hogy ebben a pillanatban elszalasztottad Őt. - rázta meg mutatóujját előttem.
- Ha nem emlékeztetsz, akkor eszembe sem fog jutni. - mosolyodtam el.

***
 Este éppen tanulni próbáltam, mikor megszólalt a telefonom.
- Igen?
- El sem hiszed, mi történt!
- TaeYeon? - lepődtem meg. - Mondd, hogy nem kémkedtél...
- Ó, ezt nem nevezném kémkedésnek. Inkább "Byun BaekHyun hazudik"-nak.
- Nem hiszlek el, unnie! Megmondtam, hogy szállj le a témáról!
- Csak megkértem, hogy meséljen kicsit Layről. És azt mondta, hogy nem tud mit, de közben nem is nézett a szemembe. Könyörgöm, a barátnője vagyok, nekem ő nem tud hazudni! Még hogy a pótvizsga napján találkoztak először... szerintem meg nem!
- Nem hagyod annyiban, jól gondolom? - sóhajtottam.
- Jól gondolod. És tudod, miért?
- Na mesélj.
- Mert még soha nem néztél így egy pasira sem. Látszik rajtad, hogy ő mennyire megfogott és én szeretném, ha ti ketten...
- Hallod, amit mondasz? - hitetlenkedtem. - Egy hete érkezett az osztályba, ez eszméletlen gyors lenne, ha itt flörtölgetnénk...
- Ez mekkora hülyeség! Figyelj már, ha nem ismerkedtek, tökmindegy, hogy egy év vagy egy hét, de marhára nem lesz semmi.
- Oké, megértettem, nincs értelme veled vitatkozni.
- Megbeszéltük. Akkor én engedelmeddel most mennék.
- Várj, de én nem... - letette. Kim TaeYeon, te ezt komolyan gondolod...

***

- Jó reggelt, HeeYoung-ah. - mosolygott rám YiXing, engem meg elfogott a bűntudat, mikor arra gondoltam, hogy TaeYeon most minden mozdulatára rá lesz szállva. Bár a tény még ott van, hogy én erre nem kértem meg, mégis elgondolkoztam, hogy engem is sikerült belerángatnia.
- Neked is jó reggelt. - erőltettem vigyort az arcomra.
- Úgy tűnik, neked mégsem jó. - fürkészte az arcomat. - Feszültnek tűnsz.
- N-nem is vagyok az. - ráztam a fejem, de közben ezerféleképpen elvörösödtem gondolatban.
- Ha te nem érzed magad annak, akkor nem szóltam. - a huncut mosoly még mindig nem törlődött le az arcáról. - De mindenesetre kérdezni akartam valamit.
- És mit? Nem értesz valamit a tananyagból? - pislogtam.
- Dehogy. - nevetett. - Gondoltam, elmehetnénk együtt valahová ma délután.
- Tessék?
- Még a nyáron, mikor idejöttem, akkor találtam rá, de legyen meglepetés. Na, eljössz?
- Nem is tudom... - motyogtam.
- Lay! - valaki beviharzott a terembe és levágódott a padomra, mire én ugrottam egy kisebbet. - Csak nem randira hívod HeeYeoungot? - érdeklődött Kai, a megszólított pedig bólintott. Eszem megáll! Randi? Biztosan nem hallottam félre? - Nagyszerű! De mivel ti ketten ilyen nagyon jól összemelegedtetek, gondolom, nem érsz rá ma délután.
- Hát nem igazán, de majd bepótoljuk.
- Jó szórakozást! - kacsintott, majd kiszaladt a teremből.
- Jól érzed magad? Piros az arcod. - fordult felém Lay aggódva.
- R-randi? - nyögtem.
- Ja, hogy ez zavar? Nem kell randinak venned, ha nem akarod. - kuncogta.
- Nem azért mondtam, csak... izé. - még soha nem örültem ennyire a csengőnek, mint most. TaeYeon úgy ült le elém, hogy közben a zavart arcomat bámulta, gondolom, feltűnt neki, hogy nincs minden rendben.

Az óra közepe felé hirtelen egy papírgalacsin landolt mellettem.
Érdeklődve bontottam ki a fecnit, amire egy kérdés volt ráfirkantva, és csak az én válaszomra várt.
"Akkor ma délután ráérsz?"

For You - 1. Fejezet

Sziasztok! :)

Mint látjátok, ismételten egy első fejezettel érkeztem, de ez hirtelen jött! :)

Egy olvasóm kérésére egy néhány részes minit írok, amelyet a születésnapjára szeretne tőlem, és hát a szülinap egy szent dolog. :P

Szóval Mó-sshi, remélem, tetszeni fog az első fejezet, igyekeztem mindent megtenni annak érdekében, hogy minden kívánságodat kielégítsem! :)

Ettől függetlenül természetesen a Prince of China is ugyanúgy fut^-^

***

Egyedül néztem ki a fejemből az általános iskola udvarán. Nem értettem, miért nem jön oda hozzám a többi gyerek, miért nem akarnak játszani velem. Én is egy átlagos kisgyerek vagyok, akkor miért bánnak velem különbül? 

Mindig eltörik ilyenkor nálam a mécses. Bárcsak itt lennének azok, akiket szeretek...

Hirtelen egy pár cipőt pillantottam meg magam előtt, mire felkaptam a fejem.  Egy velem egyidős fiú nézett velem farkasszemet. Sütött róla, hogy szánalommal vegyült gúnnyal mered rám, ezt pedig a szavai tették biztossá.

- Mit bőgsz itt?

- Te-tessék? - annyira ledöbbentem, hogy a könnyeim pillanatok alatt álltak meg.

- Azt kérdeztem, mit bőgsz. Mást se csinálsz.

- Mi közöd hozzá? - motyogtam.

- Ó, nekem semmi. De ez már túl feltűnő. Nem veszed észre, hogy ezért nincsenek barátaid? 

- De én... - a fiú elhúzta a száját és egy darabig bámult, mielőtt megszólalt volna.

- Mi a neved?

- L-Lee HaengBok. - dadogtam.

- És melyik osztályból?

- A harmadikból.

- Choi MinHo vagyok, szintén harmadik osztályból. - nyújtotta felém a földtől koszos mancsát, amit én boldogan elfogadtam. Végül nemes egyszerűséggel leült mellém. - Tényleg nincsenek barátaid?

- De, vannak olyanok akik nagyon fontosak nekem. - birizgáltam az egyik hajtincsemet. - Ott van nekem az apukám meg a bátyám, JongSuk oppa. Meg a legjobb barátom, WooBin is, de ők már hatodikosak és nem is ide járnak.

- Értem...

~~~

Elmosolyodtam, miközben a matek lecke felett görnyedtem. A sulis legjobb barátommal álmodtam, aki... hát már nem csak egy legjobb barát. Végzősként persze vicces visszagondolni, milyen kis idióták voltunk mi ketten, de egyszerűen csak egy szép emlék maradt, ami szerelemmé nőtte ki magát.

Mintha MinHo megérezte volna, hogy rá gondolok, ugyanis pár perc múlva az ő neve jelent meg a telefonom kijelzőjén.

- Igen?

- Na ki vagyok?

- Ugyan, Choi, ehhez titkosítanod kellett volna a számodat, nem gondolod?

- Most bezzeg megnézted, ki hív. A múltkor azt se tudtad, kivel beszélsz...

- Az akkor volt. Mit szeretnél? - nevettem.

- Mikor lesz edzésed legközelebb?

- Mintha nem tudnád. - forgattam meg a szemeimet. - Holnap, ha annyira tudni akarod. De mostanában sokat kísérsz el, pedig nem szokásod...

- Szóval holnap megint együtt megyünk. - jellemző, kikerülte a válaszadást.

- Ha nagyon akarod, akkor olyasmi. - sóhajtottam megadóan.

- Akkor holnap a suliban találkozunk. És HaengBok-ah...

- Igen? - már kezdtem reménykedni, hogy talán egy kedves szóval illet, vagy kimondja, amit már olyan régen, de ehelyett egy sima mondattal szúrta ki a hallójáratom. - Ne vidd túlzásba a tanulást, szabadidő is kell.

- Persze, persze. - morogtam, majd megszüntettem a vonalat. Mostanában sokat hanyagolt, amit nem tudtam hová tenni, ahogy azt sem, mikor elkísérgetett a tánc edzéseimre. Felfoghatatlannak tartottam ezt az elmúlt egy hónapot és nem csak én. A legjobb barátnőm, YeoLeum is gyanakodni kezdett. Apropó, YeoLeum...

~~~

- Hahó! Hallasz engem? 

- Nekem szóltál?

- Igen. Kíváncsi voltam, miért bámészkodsz itt egyedül. Most kezdődött csak a gimi, művészeti szakosok vagyunk, mindenki ismerkedik, te meg...

- Ne illess jelzőkkel, kérlek. - forgattam meg a szemem. - Tudom, milyen vagyok. - reméltem, hogy ezzel békén is hagy, de a vidám lánynak látszólag nem esett le, hogy nem szándékozom vele beszélgetést folytatni, mivel be nem állt a szája.

- Egyébként Park YeoLeum a nevem, fotós szeretnék lenni. - bólintott még mindig mosolyogva.

- Lee HaengBok. - biccentettem viszonzásképpen. - Táncos szeretnék lenni.

~~~

- Aish, egyszerűen nem hiszlek el! Tiszta értelmetleneket hablatyolsz itt! Rakd össze magad! - förmedt rám, míg én úsztam a rózsaszín felhőkön.

- Én és MinHo. Megkérdezte. - vigyorogtam.

- Ejha... nem gondoltam volna. Ne érts félre, de te...

- Tudom, tudom. És igen, tanultam az esetből, mikor ki akartak dobni a női mosdóból, de nem fogok szoknyát hor...

- Jó, nyugodj le! Egyébként a szoknya nem csak a szép lábak miatt előnyös, ha pasid van, még praktikus is, ha érted, mire gondolok... - kacsintgatott.

- Ó, fúj! - fintorogtam.

~~~

El sem hinné az ember, hogy ez a nő az én legjobb barátnőm. A nézeteink tök mások, a stílusunk is, de szerintem pontosan az ellentétek miatt ilyen erős a kötelékünk. Mindig mellettem állt, ha olyanról volt szó, és hálás voltam, mikor abba a gimibe jelentkeztem. Semmi és senki nem tudott még gátat szabni a négy éve tartó spontán barátságunknak. Egyáltalán nem úgy ismerkedtünk meg, mint a klisés filmekben, nem rivalizáltunk, nem tartoztunk két ellenséges csapathoz, ő csak odajött kilencedik elején és nem tágított, utána simán barátok lettünk.

Így hát tárcsáztam a lány számát, hátha mond valami okosat. 

- HaengBok? 

- Szia, Unnie, én vagyok. Lehetne egy kérdésem?

- Úgy kérdezed, mintha az angol királynő lennék. - nevetett. - Tudnod kéne, hogy neked mindig rendelkezésedre állok!

- Igen, tudom, csak... mindegy. Te mit csinálnál, ha a barátod túl furcsán viselkedne?

- Őszintén? Kidobnám a francba. De amúgy pont a múlt héten mondott csütörtököt a kapcsolatunk azzal a rohadt...

- Szerintem ne ragozd, kérlek. Jobb így, hogy ott hagytad JinKit. Őt jobban érdekelte a tanulás, mint te. Neki egy olyan egyetemista barátnő kell, mint ő maga.

- Felfogtam. - sóhajtott. - De visszatérve rád: MinHo az, ugye?

- Igen. Nem tudom megérteni, hogy mi ütött belé az utóbbi hónapban.

- Szerinted megcsal a dögje? - a hangja megváltozott, ilyenkor tudtam, hogy még MinHo álmaiban is meg tudna jelenni, hogy kínozza őt.

- Ezt nem mondanám még ki ilyen nyíltan, de attól tartok, van valaki a tánccsoportban, aki felkeltette az érdeklődését.

- Na álljon meg a menet. De te mondtad, hogy rajtad kívül még négy lány jár oda, de mindegyiküknek van barátja.

- Na ez az.

- És ha csak szimplán készül valamivel és ezért több időt akar veled tölteni?

- YeoLeum, egy iskolába járunk vele, én meg általános óta ismerem...

- Igaz. Mi lenne, ha kémkednénk? - szinte láttam, hogy felcsillan a szeme.

- Eszedbe ne jusson, ilyet nem játszunk. Most viszont leteszem, mert megjött a bátyám. - mosolyodtam el, mikor meghallottam a hatalmasb vágódást. Elköszöntünk barátnőmmel, én pedig sprinteltem lefelé, hogy méltóképpen üdvözölhessem az imádott testvéremet.

Ami mellesleg annyiból állt, hogy ráugrottam és óriásit landoltunk az előszoba padlóján.

- Én is szeretlek, HaengBok, de öreg vagyok már ehhez...

- Igaz is. Vén egyetemista. - bólogattam tettetett komolysággal, de másodpercek alatt kitört belőlünk a röhögés. - Nagyon hiányoztál. - öleltem át újra, immár visszafogottabban.

- Te is nekünk.

- Hogy érted? - lepődtem meg.

- Jött még valaki, de ő már behúzta magát a nappaliba. - vigyorgott. Azonnal kikerekedtek a szemeim és gepárdokat megszégyenítve csapódtam a nappaliba, ahol egy srác foglalt helyet. Egy nagyon, nagyon ismerős srác. Ahogy meghallotta, hogy jövök, komótosan hátra fordult, majd megajándékozott egy mosollyal. De olyannal, hogy kétszer olyan gyorsan kezdett verni a szívem. 

- WooBin... - motyogtam. Ő feltápászkodott a kanapéról, lassú léptekkel elém sétált, végül megállt előttem. Csak bámultam a szemeit, és nem akartam elhinni, hogy végre itt van. Egy kezet éreztem meg a vállamon, egy másikat a derekamon és pillanatok alatt a mellkasához szorulva találtam magam. Kis fáziskéséssel én is átkaroltam őt, a dobogó szervem meg még mindig nem akart kisebb ütemre kapcsolni.

- Szia, HaengBok-ah. - nevetett halkan. - Hiányoztam, mi?  

- Hülye kérdés! - toltam el magamtól picit, hogy rá nézhessek. Igyekeztem dühös tekintetet varázsolni a fejemre. - Mi az, hogy nem hívsz, de még SMS-t sem küldesz? Ennyire nem foglalhat le az egyetem, ráadásul nem is úgy ismerlek, mint aki az egész évet végigtanulja! Az az én reszortom. - duzzogtam.

- Sajnálom, kölyök. - nem bírta visszatartani a nevetését.

- Sajnálhatod is! Azt hinné az ember, hogy ha már azóta ismerjük egymást, mióta én megszülettem, nem hagysz ennyire egyedül...

- De nem voltál egyedül. - védekezett. - Ott van YeoLeum-sshi, az apád meg a fiúd.

- Apropó, mi van MinHoval? - telepedett be JongSuk hozzánk, érdeklődve figyelve a párbeszédet. Arcom a név említésére azonnal elkomorult, amit észre is vettek. - Talán összevesztetek?

 - Még nem. De túl furcsán viselkedik, mostanában elkísérget az edzéseimre, nem is beszélünk sokat, csak a suliban, de az is egy "Sziá"- ból áll. YeoLeum szerint megcsal.

- Azt próbálná meg. - mordult fel bátyám. - Én nem is tudom. Beszélned kéne vele.

- Az lesz, ha nem hagyja abba ezt a hülyeségét. 

A továbbiakban nem esett szó semmiről, ha csak arról nem, hogy megint fiúnak néztek az utcán, de annyira megszoktam, hogy fel sem hoztam a beszélgetés alatt. Természetesen hoztak nekem egy rakás sütit meg csokit, amiknek nem jósoltam nagy jövőt, tekintve, hogy nálam landoltak.

Egyedül azt hiányoltam, hogy apát éjszakára tették be dolgozni, ezért jó esetben is csak másnap délután találkozhattunk. Annyira boldog voltam. Itt vannak velem...

~~~

- Nézd, HaengBok... nekem mondanom kell valamit, de nem tudom, meg akarlak-e vele bántani...

- Szakítunk, igaz? - motyogtam.

- Sajnálom! - suttogta. - De nem a te hibád. Jó volt ez a két év veled, mert igazán kedvellek, de olyanra jöttem rá, ami nagyban változtat majd a te nézeteiden is...

- Van valaki más, jól mondom?

- Olyasmi...

- Nem tetszik ez nekem. Az összes pasi ezt csinálja? - hitetlenkedtem. - Ha egyszer nem kellünk nektek, miért nem mondjátok meg ahelyett, hogy két vasat tartotok egy tűzben...

- Ez egyáltalán nem így van, nem csaltalak meg! - védekezett.

- A tánccsoportból tetszett meg valaki? - kérdezősködtem tovább. - Ki? MinHo, mindegyik lánynak van valakije, remélem, nem...

- HaengBok... az a valaki... nem lány...

- ...tessék? 

- Kérlek, bocsáss meg nekem, egyszerűen én sem értettem magam, de...

- Te meleg vagy? - döbbentem le. Bólintott, a szemei alig láthatóan elhomályosultak, de tartotta magát ahhoz az elvéhez, hogy "Choi MinHo" sosem sír. Én meg úgy tátogtam, mint egy hal, akit közben sóval szórnak. - Ki az a srác? Most már mondd el, ez semmin nem változtat.

- A neve Lee TaeMin. - na, ez viszont már nem lepett meg. Azt a srácot majdnem mindenki megfektette volna, mert amúgy is azt hitték, hogy lány. Ebből kifolyólag jóban lettem vele, mivel engem meg pasinak néztek. Elég sokat beszéltünk, ahogy a csapat többi fiú tagjával is, akik nem mellesleg mind melegek voltak. A mai napig nem jöttem rá, hogy csöppenhettem ennyi saját neméhez vonzódó egyed közé, ugyanis nem tudom, mennyire tűnik fel, de ez Dél-Korea. 

- Szóval TaeMinnie. - bólintottam beletörődve, majd felálltam a helyemről. - Azért köszönöm az elmúlt két évet, MinHo és... sok sikert a továbbiakban. - azzal már fordultam is meg, hogy szépen hazasétáljak és megemésszem, hogy a - most már - ex-barátom meleg, de egy kéz megállított.

- Ne haragudj rám, kérlek. - ölelt át.

- Nem haragszom, MinHo. Csak ez hirtelen érintett...

- Lehet egy kérésem? - motyogta a hajamba.

- Igen?

- Maradjunk barátok. Én szeretek veled lenni mindentől függetlenül, úgyhogy ne mondjunk le a barátságunkról. Kérlek. - eltátottam a szám. Most akkor maradjunk barátok? Ez jó ötlet? 

Végül sóhajtottam egyet és beleegyezően bólintottam. Túlságosan is megkedveltem ezt az idiótát ahhoz, hogy elengedjem.