Orvosság a szívre (EXO - Chanyeol)

- Nézd, milyen aranyos!
- Tényleg az.
- Hogy nyújtózkodik a pici kezeivel...
- Seolhee-yah, vegyél levegőt.
- De...
- Tudom, tudom, imádod a babákat, de a bátyádnak még szüksége van a sajátjára, szóval tedd le szépen. - párom már hangosan kuncogott a - szerintem teljesen jogos - kiakadásomon, ugyanis a bátyám,  Baekhyun és az ő menyasszonya lakásán tanyáztunk karácsony első napján.
Viszonylag régen láttam a picit, de megint a bűvkörébe vont és nem akart elengedni belőle. Hatalmas sötétbarna szemei a Galaxist juttatták eszembe, elvesztem. Bárcsak Channie tudná, hogy... - Jól vagy, édes? Elbambultál méghozzá nagyon.
- H-hogyan? Persze! Jól vagyok...
- Akkor ideje hazamenni. Késő van már. - karolta át jobbjával derekamat, míg a szabadon maradt ballal állam alá nyúlt és gyengéd csókot lopott tőlem. - Ugye tudod,  hogy nagyon szeretlek? - suttogta, mire el kellett mosolyodnom. Park Chanyeolnál romantikusabb embert aligha ismertem, bár talán csak az elfogultságtól láttam így. Ő volt a mindenem.
- Tudom. Énis szeretlek.
- Mindennél jobban.
- Na de gyerekek... Chanyeol-ah, nagyon boldoggá tesz az émelyítő pillanatod a húgommal és esküszöm, egy filmben sincs ennél szebb, de moderáld magad. Seolhee-yah, te pedig nagynéniként ne engedd Yodának,  hogy az unokaöcséd előtt csábítson el. Ti ketten megrontjátok a fiamat. - toporzékolt egy rendkívül akaratos,  Byun Baekhyun névre hallgató kertitörpe a szoba ajtajában. Márpedig, ha ő mond valamit,  az hajszál pontosan úgy is van. Azért azt a halvány mosolyt akkor sem tudta volna levakarni az arcáról. - Na, szeressétek egymást arrébb. Ez a nőszemély rám fogta a fürdetést.
- Hallottam, Byun! Még egy ilyen és ledugom a torkodon, ami a kezembe akad! - háborgott a konyhában foglalatoskodó menyasszony. Még mi is megijedtünk tőle.
- Na, ezt mi már inkább nem várjuk meg. - nevettem, majd rövid búcsú után elhagytuk a lakást Channieval, nem törődve rokonom látványos könyörgésével, na meg azzal a mindentudó pillantással, amellyel illetett, mikor összeakadt a tekintetünk.

***

- Baj van, Világszálam? - simított combomra, de az utat továbbra is kitartóan figyelte. Nem lett volna előnyös feltekerednünk egy korlátra vagy egy fára karácsony este.
- Nem. Nincs semmi. Csak kicsit fáradt vagyok. - dünnyögtem. Nem vette be, túl jól ismert engem ahhoz, hogy ennyivel megússzam.
- Majd úgyis jövünk még. Ne búslakodj a baba miatt.
- Kellene már egy saját. - vágtam rá,  de abban a pillanatban azt kívántam, bár befogtam volna. Chanyeol arca kicsit lefagyott,  tenyere gyorsabban járt végtagomon. Látszólag nagyon igyekezett lenyugodni, ezért nem is szólt hozzám az út maradék tizenöt percében.

Nem arról volt itt szó, hogy nem akart babát soha. Sőt, oda volt a gyerekekért és egészen két hónappal ezelőttig lelkesen beszélt arról, hogyan kényeztetné el a miénket.
Aztán mikor megemlítettem neki az utolsó alkalommal, rám förmedt. Sőt, egyenesen kiabált, olyan mértékben kifordult önmagából, mint még soha. Aznap este olyan oldalát ismertem meg, amelyet nem akartam.

***FLASHBACK***

- Channie~!
- Mondd, mit szeretnél, édes? - felnézett laptopjából és mosolyogva nyugtázta, hogy megint felpörögtem. Volt is miért, kár tagadni. Ölébe libbentem és apró csókot nyomtam nyaka érzékeny területére, amelyet egy halk sóhajjal fogadott.
- Tudod, arra gondoltam... Olyan sokat dolgozol. Mi lenne, ha kicsit kikapcsolódnál, már ha érted a célzást. - átöleltem nyakát, kezeimmel a póló alá merészkedtem, hogy simogathassam az alatta rejlő izmos, kissé merev hátat. - Többet kellene pihenned. Nem tesz jót egész nap a kórház miatt pörögnöd.
- Tudom. Igyekszem, bébi. Szóval szeretnéd ha kicsit... Huncutkodnék veled. - vigyorodott el, pont ezt akartam; látni a gondtalan, bugyuta mosolyú Channiet, akit úgy szerettem, de mostanában ritkán jött elő. Helyette egy gyakran mérges és idegbeteg Chanyeol férkőzött a közelembe.
De a szám már megint önálló életet élt, hogy elrontsa az idilli pillanatot.
- Tudod, ha már ennyire régen maradhattunk igazán kettesben...
- Mire szeretnél kilyukadni? - puszilt arcon.
- Mi lenne, ha összehoznánk egy babát? - beharaptam alsó ajkam, amikor megláttam fokozatosan sápadó arcát, remegő testét, két perc múlva pedig a földön kötöttem ki. El sem hittem, amit láttam és hallottam.
- Minek?!
- Yah, mi a fene ü-...
- Azt kérdeztem, minek akarsz ide gyereket! Ne ismételjem magam még egyszer, Byun Seolhee! Válaszolj! - annyira kiabált, hogy be kellett fognom a fülem, úgy is tisztán hallottam minden betűt.
- Én... Én. Csak azt hittem, te is... Annyira lelkes voltál... Úgy beszéltél arról, mennyire szeretnéd, hogy...
- Hát kurvára változott a kibaszott véleményem! Fel ne hozd a témát még egyszer!

***FLASHBACK END***

Persze még aznap éjjel, mikor én nem tudtam elaludni a sírástól, Chanyeol már majdnem könyörögve kért tőlem bocsánatot, és a szokásos békülős-szeretketős pillanatok itt sem maradtak el. Ekkor történt a "baj".
Nem mertem neki elárulni, szó sem lehetett róla. Mégis mit mondanék...

Az egyetlen aki mindenről tudott, az Baek volt. Beszámoltam neki párom kiborulásáról még másnap, az első perctől az utolsóig. Szerinte valami történhetett ott, ahol dolgozik. Chanyeol orvos, biztosan a munkahelyen keletkezett baj. A másik lehetőség a tipikus Baekhyun féle "Ha megcsal kiszaggatom a beleit, körbetekerem a nyakán és azzal akasztom fel!" összeesküvés-elmélet volt, de azt rövgest ki is hajítottuk a képzeletbeli kukába.

Úgy döntöttem, nem szórakozok tovább. Kerek perec elé álltam és kész voltam ezúttal én magam kirobbantani a veszekedést, amint belépett a bejárati ajtón.
- Mondd meg, mi bajod van a babás ötlettel!
- Azt hittem, ezt megbeszéltük! - mordult fel ingerülten, de ezúttal nem engedtem. Csinálhat amit akar, de rá fogok jönni a baj forrására.
- Hova tűnt az, hogy nincsenek titkaink egymás előtt!? Vagy talán valami eget rengető titkod van ami miatt nem lehet?
- Ez annál sokkal komplikáltabb, Seolhee!
- Kérlek!
- Hagyjuk ezt, nem akarok beszélni róla! 
- Miért?! Mi az Isten olyan nehéz abban, hogy szavakat formálj!? Te vagy Superman? Esetleg a Húsvéti nyúl? Impotens vagy vagy mi a rohadt élet, Chanyeol!? - annyira kiabáltam, hogy az üvöltés volt. Mintha kicsit be is rekedtem volna. Chan pedig egyenesen belesüvöltött a képembe egy információt, ami egy csapásra értelmet adott mindennek.
- A KEZEMBEN HALT MEG EGY CSECSEMŐ A KURVA ÉLETBE MÁR!

Megfagyott a levegő. De komolyan, csak az én csendes szipogásomat lehetett hallani. Végül megint ő szólt. Meggyötörten roskadt le a kanapéra, majd belekezdett.
- Két hónapja... Én voltam az ügyeletes és egy anyuka az éjszaka közepén riasztott, hogy beindult a szülés. Egy hónappal korábban, ráadásul ikrek... A szülészorvos mellett kellett lennem, ugyanis mint kiderült, egyiküknek még a nyakára is tekeredett a köldökzsinór. Bíztak benne, hogy ha én közreműködnék a saját szakterületemmel, több esély lesz. Az első baba fiú lett, sikeresen világra hozták. De a másik... Egy kislány, ő nem... Ott volt a kezemben... Minden éjjel csak erre tudok gondolni. Ha csak megemlíted, hogy szülnél nekem egy babát, a lelki szemeim előtt csak a horrort látom. Ne kérd tőlem, hogy könnyen dolgozzam fel.
Felállt a kanapéról, egyenesen az ajtó felé tartott.
- Most...most meg hova mész? - motyogtam.
- Ki kell szellőztetnem a fejem. Nem sokára jövök.

De Chanyeol nem jött vissza. Sem másnap, sem azután és így tovább. Minden egyes nap Baekhyunnal voltam, aki tartotta bennem a lelket
"A stressz árt a babádnak."

Egy hétig szerelmem színét se láttam. 

Majd egyik nap, mikor főzni készültem, két kart éreztem a derekam körül, amelyek szép lassan tértek pocakomra. Azt hittem, a sok sírástól hallucinálok.
- Tudok. Mindent.
- Chanyeol...
- Ne mondj egy szót se, oké? A bátyádnak eljárt a szája. - amiért el is töröm a nyakát, csak kerüljön a kezeim közé. - Sokat gondolkoztam.
- É-és mire jutottál? - nem mertem megfordulni, továbbra is csak a hátam érintkezett mellkasával, lehelete folyamatosan a fülemet ostromolta. Csak ne küldjön el abortuszra, ne dobjon ki, könyörgöm...
- Szeretlek, Seolhee-yah. Akármit megtennék érte...tek. És ezentúl kettő emberre kell vigyáznom
Mindent elkövetnek, hogy egészséges babánk legyen. Mert... attól, hogy egyszer megtörtént az a tragédia, még nem fog velünk is...
- Hadd találjam ki. Baekhyun ebbe is beleütötte az orrát?
- Hogy őszinte legyek, inkább az én orromat ütötte bele... Olyat bemosott... ki gondolta volna hogy egy ilyen kis szúnyogcsípésbe ennyi erő szorult.
Nevetve fordultam szembe vele egy olyan csókot nyomva egyébként is duzzadt ajkaira, hogy még énis meglepődtem. Nyelveink boldogan táncoltak egymással, mintha gimis elsőévesek lettünk volna. Nem bírtunk betelni semmivel és pontosan tudtam, hogy innentől minden a legnagyobb rendben lesz.

Szeretlek, Park Chanyeol. 

***

- A tejet ne melegítsd meg annyira! 

- Értem, ne aggódj. Te csak pelenkázz. - vigyorgott, majd valami koktélkeverő mozdulattal nekiállt dobálni az üveget. Ami hatalmas csattanással tört ripityára a konyha kellős közepén. Mindezt én csak a gyerekszobából hallottam, de mikor befejeztem a pelenkázást és a kicsivel a karomban beléptem a katasztrófa sújtotta övezetbe, mértéktelen röhögőgörcsöt kaptam; a helyiség kellős közepén Chanyeol állt, jobb kezében a cumisüveg tetejével. Bal keze csak lógott, miközben szerelmem kifejezéstelen arccal meredt a tócsára amiben állt. 

- Nem hiszem el. - rázkódtam a nevetéstől, ami csak nem akart alábbhagyni. Chan ezt persze megelégelte, kikapta a kezemből a babánkat es otthagyott. Nem, nem bírtam befejezni. Mivel az apuka szépen lenyúlta a gyereket, és a hangokból itélve Pororo-táncolt neki, inkább előkaptam a felmosót és itatni kezdtem a tejet a földről, mígnem megláttam egy dobozt a pulton. 

- Kíváncsian léptem közelebb és nyitottam ki, de a lélegzetem is elállt a doboz tartalmától. Jeggyűrű. És ez a seggfej így akarta odaadni. 

- PARK, AZONNAL TOLD IDE A HÁTSÓD! 

Még hallottam valami vihogást, miszerint "látod, fiam, így lesz a veszekedésből később boldog befejezés", de most jobban érdekelt, hogy elkapjam a hülye újdonsült vőlegényem grabancát. 

Mellette sosem fogok unatkozni.