Hey, Doctor! - 11. Rendelés (VÉGE)

***Sojin POV***

Hát persze, csak egy pótlék voltam. Miért is hittem el, hogy újra bízhatok az emberekben? Mit gondoltam? Hogy talán ebben az évben hirtelen jobb lesz? Vicc...

Ahogy megláttam azt a nőt kirohanni Chanyeol rendelőjéből, szinte azonnal leesett, hogy a bizonyos "menyasszony" volt az. És ezzel az is teljesen világossá vált, hogy Ő még mindig szereti. Biztosan úgy volt vele, hogy ha már nincs más, igyekszik elfelejteni. Én erre tökéletes voltam. Vajon Baekhyun mióta tudhatta? És Luhan? Lehet, hogy ők is hazudtak? Tudtam, hogy nem kéne egy idióta pszichológus könyörgéseit meghallgatnom...
Figyeltem, ahogy a nő csinos alakja távolodik, Chanyeol viszont néhány méter után feladja az üldözését és letérdel a földre. A felsőteste egyre jobban emelkedett, de nem sírt, csak nagy levegőket vett - gondolom az előbbi elkerülése végett.
Lefejtettem Baekhyun kezét a vállamról és közelebb mentem Hozzá, de vártam egy kicsit, mielőtt megszólalok.
- Szereted őt, nem igaz? - megdermedt, majd felállt, zavartan leporolta a térdeit és félszegen billegett egyik lábáról a másikra. - Mit jelentek én neked?
- Sojin, én...
- Nem emlékszel? Azt kérted, bízzak benned. Elmondtam neked az életem történetét, elmondtam, miért vagyok olyan amilyen, ráadásul engedtem Baekhyun hülyeségének, hogy randizzak veled. Mert tudat alatt már akkor megmozgattál bennem valamit. Tudat alatt már akartam bízni. Te viszont... még csak tovább sem léptél. Jó színész vagy, azonban belül mindig reménykedtél, hogy visszakapod a menyasszonyodat. Engem csak használtál a jó cél érdekében. Nem igaz?
- Nem, nem az! - fogta meg a felkarjaimat kétségbeesetten. - Bevallom, az elején tényleg volt hasonló gondolatom, de nem vágtam volna bele, ha nem akarnék veled lenni! Egyszerűen csak amikor megjelent ma, a születésnapomon, hogy felköszöntsön... megmozdultak az emlékeim.
- Fejezzük ezt be, Chanyeol.
- Tessék? Ne csináld ezt, kérlek... - könyörgött. - Esküszöm neked, hogy nem tettem semmi olyat, ami miatt aggódnod kéne.
- Nem akarom, hogy fájdalmat okozz. Nem harmadik kerék vagyok és nem robot, hogy ne legyenek érzelmeim. Ha tényleg elfelejtetted Őt, nem rohantál volna utána... Nem akarok olyan kapcsolatban élni valakivel, hogy közben őrlődöm... vajon szeretsz-e még. Mindenesetre, boldog születésnapot!
- De... sajnálom. Mindent! Kérlek, Sojin-ah.
- Tudom. Én is sajnálom. - sarkon fordultam és próbáltam visszatartani a könnyeimet, hogy ne mások előtt törjek össze. Megint én lettem, aki pofára esik. Soha a jó életben még egyszer nem lesz szükségem egy férfira sem. Soha.

***

A hónapok pörögtek és idő közben azt vettem észre, hogy egy eseménydús év eltelt. Hani elment nászútra az újdonsült férjével, ahol én voltam a tanú. Az a Sehun gyerek a cég büszkesége lett és sokan tisztelték a fiatalkora ellenére.
Én is sokat tanultam. Már nem cikiztem az embereket, lenyeltem a rossz békát, a kollégáim meghívására is elmentem. Nhányan meg is egyezték, hogy történhetett velem valami, de mindig legyintettem. Attól még semmi közük nem volt ahhoz, ami történt.
Chanyeol néhány hétig hívogatott a szakítás után, úgyhogy telefonszámot cseréltem. Persze ideges voltam, hogy talán a munkahelyemen is felkereshet, de már annyira ismertem, hogy nem mert volna bejönni. Nem egy balhés férfinak könyveltem el az együtt töltött idő alatt.


- De... vajon mi lehet vele? A francba is, hogy folyton rá gondolok!
Halk kopogást hallottam, így oda fordítottam a fejem és egy aggódó Sehunnal találtam magam szemben.
- Noona... - tulajdonképpen nem is tudom, mikor kerültünk egymáshoz ilyen közel, de nagyon sokat kereste a társaságom a pályája kezdetén, ez pedig megmaradt. Én meg először bunkó nem akartam lenni, utána megszerettem. Mint egy öccs.
- Mondd, Sehun-ah.
- Gondterheltnek tűnsz. Baj van? Hogy segíthetnék?
- Semmi baj, Sehunnie. Csak a gondolataim.
- Nem sok közöm van hozzá, tudom... de azok a híres gondolataid akörül a pasas körül forognak akit szeretsz?
- Ezt meg honnan tudod? - pislogtam.
- Mondtad, noona. Emlékszel?
- Ja, tényleg. Nem szoktam meg, hogy Hanin kívül más is közelebb álljon hozzám. De már szakítottunk. Nincs értelme háborgatni ezt a dolgot.
- Én úgy látom, nagyon is kedveled még.
- Sehun! - förmedtem rá.
- Igazad van, ne haragudj. Nem turkálok a múltadban. - pattant fel mosolyogva, de az ajtóból azért még elejtett egy megjegyzést. - Én a helyedben nem hagynék futni egy olyan embert, akit még egy év után sem felejtek és... szeretek.
- De te ezt nem érted!
- Nem bízol benne, tökéletesen értem! De szerintem valamit nagyon benéztél, mert ha mindenkivel ezt csinálod, nem csak az illetővel van a baj. Na szép napot, Sojin noona! - elejtett még egy mosolyt, végül elhagyta az irodámat.
Aish, ez a gyerek... nem kellett volna elmondanom neki annyi mindent.
De... igazat mondott. Tényleg nem kéne túlreagálnom dolgokat.

~~~

A parkban sétáltam ezen a szép éjszakán, mikor bevillant egy emlék. Ide vitt el Chanyeol az első randinkon. Csak most túl hideg volt ahhoz, hogy virágba boruljanak a cseresznyefák és csiripeljenek a madarak, zöldelljen a fű....
Sóhajtottam egyet, a leheletem meglátszódott a levegőben, de én szerettem ezt az időszakot. Kötött hozzá valami...
- Megfázol.
- Te-tessék? - ismerős volt ez a hang, szinte kísértetiesen, de hirtelen nem tudtam rájönni, hogy honnan.
- Mondom, megfázol. Nincs rajtad sál és a kabátodat se gomboltad be. - oké, ez túl durva. Megpördültem a tengelyem körül, de bár ne tettem volna. Ő állt velem szemben, vörös hajkoronája világított a sötétben, és mintha fogyott volna pár kilót...
- Szerintem el tudom dönteni, hogy hogyan öltözködöm.
- Vettem észre. - vitatkozott. Egy ideig csendben lestük a másikat, míg Chanyeol újra meg nem szólalt.
- Sojin-ah...
- Hm?
- Tudod, ami tavaly történt...
- Nem fontos. Talán túlzásba vittem.
- Egyáltalán nem. Néhány dologban igazad volt.
- Igen? - vontam fel a szemöldököm kérdően, ő pedig bólintva folytatta.
- Amíg együtt voltunk, a felhők felett három méterrel éreztem magam, boldog voltam. De azért mégis ott motoszkált Haneul a fejemben. Miután elmentél, hónapokig depressziós voltam, Baekhyun és Luhan se tudott velem mit kezdeni. Mert akkor engedtem el végleg a volt menyasszonyomat. A legutolsó pillanatban jöttem rá, hogy csak veled akartam lenni. Aish, annyi minent elrontok az életben! - borzolta meg vörös tincseit; ami engem mosolyara késztetett.
- Chanyeol... kezdjük újra. Az elejétől.
- Hogy mi? - meresztette ki a szemeit.
- Valaki ma felnyitotta a szememet, hogy ha meg sem próbálok bízni, hanem csak a kiskapukat keresem, örökre boldogtalan leszek. Úgyhogy kezdjük újra.
- Komolyan mondod?
- Halálosan. - bólintottam.
- Ez esetben... a nevem Park Chanyeol. - nyújtotta kezét egy fogkrém reklámjába illő mosoly kíséretében.
- Kim Sojin. Azt hiszem, mi már egyszer találkoztunk.
- Igaz. Szeretne külön időpontot kérni a rendelőmbe?
- Hülye vagy, Chanyeol. - tört ki belőlem a boldog nevetés és egy hirtelen ötlettől vezérelve a mellkasába bújtam. - De igen. Élnék a lehetőséggel.
- Ez esetben vitassuk meg ezt egy vacsora közben. Ismerek egy isteni ramyunost a közelben.
- Tudom, hogy magadról beszélsz.
- Akkor mire várunk? - rögtön húzott is maga után, én pedig a kezét szorítva követtem.

Mert bízom benne.

***VÉGE***

Sziasztok! :)
Ezzel a minifiction végére értünk, reményeim szerint pedig elnyeri a tetszéseteket az történet!
Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok!:)
Hamarosan jelentkezem. :)
Hwaiting! *3*

~ Csigusz ~

Hello baby (EXO - Chanyeol)

Sziasztok!:) Ismételten érkezett egy kérés, hogy Chanyeol főszereplésével OS-t készítsek Byun Seolhee számára!:)
Remélem, elnyeri a tetszését és nem fog csalódni!:)
Hwaiting! *3*


2016. Június 19.

- Komolyan nem hiszem el... - meredtem a szőnyeget beborító plüsseimre és az azok között boldogan szórakozó négy hónapos kisfiúra, aki még csak fel sem tudta fogni, hogy a szülei csak úgy kidobták egy random ház elé. Még csak abban sem lehettek biztosak, hogy az itt lakók nem küldik el árvaházba, vagy nem bántják. Felháborító...

A ház, amire a két felelőtlen szülőnek esett a választása, a miénk volt.
Na már most, eredetileg öten laktunk itt; én, a bátyám Baekhyun, illetve a barátaink Lay, Chen és Chanyeol.
Mikor a baba "megérkezett hozzánk", éppen ketten voltunk Chanyeollal, ugyanis Baekhyun nyaralni ment a barátnőjével, Lay meg Chen pedig romantikázni. Utóbbiakkal éppen Skype-on vettük fel a kapcsolatot egy kis tanács reményében.
- Most mit csináljunk? - pislogott a colos hátra, ellenőrizve a csöppséget.
- Ajándékozzátok el. - vágta rá Lay, mire mindannyian csak meredtünk rá. Azért mégsem egy kutyáról van szó... végül Jongdae kezdett először röhögni rajta. - Most mi az? Rosszat mondtam?
- Édes, az az örökbe adás. - kuncogott. Igaz is. Yixing kínaiként elég nehezen találta a megfelelő szavakat, ezen már mi is jót derültünk. - Szerintem néhány napig maradjon, ne adjátok be sehova. Amíg a gyámügy nem talál neki szülőket, ne nehezítsétek meg a kicsi életét.
- De hát... én mentem volna Jejura... - motyogta Chanyeol letörten.
- Én pedig Daeguba nyári melózni. Viszont néhány napot kibírunk. - jegyeztem meg óvatosan, mire a lakótársam frusztráltan megborzolta a haját, végül megint a babát kezdte vizslatni.
- Akkor ezt megbeszéltük. Gondoskodjatok a gyerekről, és ezt nem viccből mondom. A bátyámék babájára mi vigyáztunk Layjel, szereztünk egy kis rutint.
- És mit kell adni egy ilyen apróságnak? - kérdeztem.
- Mindig figyeljetek rá, hogy elég langyos-e a tej. Ha cseppentesz a csuklódra egy kicsit, akkor tudni fogod, hogy mikor jó. Mondjuk ebből tápszerezés lesz. Ha sír és nem hagyja abba, ellenőrizzétek a pelust. Sose hagyjátok egyedül! Levelet sem hagytak a szülei?
- De igen. - lengettem meg a papírfecnit. - Azt írja "Vigyázzanak Junsura. Csak négy hónapos. Köszönjük!" Bőbeszédű szülő lehetett. - morogtam. - Itt hagyta egy kosárban. Előszedtem neki a plüsseimet, azokkal szórakozik. Mikor jöttök haza? Lehet, könnyebb lenne veletek.
- Ne haragudjatok srácok, de alig néhány napja érkeztünk. Legalább három hétig innen nem megyünk sehová, meg amúgy is ki van fizetve az egész. - sóhajtott Lay, de azért mosolygott ránk egyet. - Nekem otthon maradt a kedvenc birkás plüssöm, odaadhatjátok Junsunak. Kiskoromban imádtam azzal aludni!
- Nekem is ott a Pororo gyűjteményem, csak mindet évad szerint pakoljátok vissza a polcomra! Szeretem a gyűjteményem! - kapcsolódott be Chen lelkesedve. - Csak óvatosan!

2016. Június 21.

- Oké, Dae reggel írt egy listát SMS-ben, hogy miket kell venni. Lefotóztam. - lengettem meg Chanyeol előtt a mobilomat, de szegény még alig ébredt fel. - Yah! Ez fontos! Nem hanyagolhatjuk a babát, ki tudja, meddig marad nálunk...
- De még csak hajnali kilenc van... nyáron én ilyenkor még alszom... - morogta.
- Hát most felöltözöl, adunk valamit a gyerekre, kocsiba pattanunk és elhúzunk bevásárolni! - förmedtem rá.

~~~

- Tehát akkor sorolom. Éjszakai és nappali pelenka, nagy kiszerelés és lehetőleg Libero. Tápszer, olyat válasszunk, ami érzékeny babáknak is megfelel, mert nem tudjuk, hogy mi jó Junsunak. Hintőpor, szintén allergén anyagoktól mentes, extrán lágy. Aztán mi van még itt... - dünnyögtem, miközben sorra pakoltunk a kosárba. Vagyis én pakoltam, mert Chanyeol a babát cipelte. Mondjuk jót szórakoztak ezek ketten. - Chan...
- Hm?
- Hol vannak a baba-... mi ez? Ja, püré! Azt írja Jongdae, hogy kell sütőtökös, azt szeretik. Meg spenótos és barackos. Meg azt is mondta, hogy szeretik, ha reszelt almát keverünk nekik háztartási keksszel. Ó, és a krémek! Babapopsikenőcs, törlőkendő, vatta, kamilla-...
- Nem vagy te egy kicsit túlpörögve?
- Miért lennék? - nevetgéltem szórakozottan, még mindig a listát böngészve. Kis híján neki is rontottam valakinek, ezért Yoda mögém lépett és elvette a telefonom.
- Majd én olvasom. Egyébként csak azért, mert egyből mindent meg akarsz szerezni, pedig a felét ráérnénk holnap is.
- De azonnal kell a babának! - toppantottam.
- Ha te mondod... na gyere, Junsu-yah. Megyünk, és nézünk neked babafigyelőt. - mosolyodott el, és azzal a lendülettel elindult.

2016. július 13.

- Chanyeol, nem tudok egyszerre öt helyre figyelni! - ordítottam, de semmi nem úgy jött össze, ahogy én akartam. Alig három hete neveltünk közösen babát, de egyre jobban megutáltuk egymást, csak veszekedtünk, Junsu folyton sír, és ezért álmosak és nyűgösek is vagyunk. Reggel még szegény bátyám fejét is leordítottam, a másik kettőről nem is beszélve.
- És szerinted én?! - dörrent rám. - Nem zavar, hogy még mindig mosogatok?!
- Én meg pelenkázok és takarítok egyben! Szerintem ott tudod hagyni a mosogatást, hogy levidd a szemetet!
- De a szemét ráér, a kurva életbe is! - nagy csattanást hallottam, a baba pedig hangosan sírni kezdett.
- Az Isten verje beléd, Park Chanyeol! - éppen sikerült befejeznem a pelenkázást, így Junsut felkapva a konyhába rohantam, ahol a dühös férfit pillantottam meg, összetört tányérok között, véres kézzel.
- Ez is a te kibaszott hibád! - emelte tovább hangot.
- Ordít a gyerek, nem veszed észre? Miért nem figyelsz legalább rá? - az én szemeim is könnyesek lettek. Szinte legjobb barátokból olyanok lettünk, mint egy válófélben lévő házaspár...
- Ne üvöltsek? - hitetlenkedett. - Amióta itt a nyakamon a gyerek, nem mehetek randizni, nem bulizok, nem mehettem el nyaralni, és olyan fáradt vagyok, hogy állva aludnék! Ingáztam Busan és Gangnam között, mert anyáméktól hordtam ide a régi babacuccaimat, hogy ne kelljen mindent feleslegesen megvenni, aztán összeszereltem a sok szart, aztán a te kurva házimunkáiddal is foglalkozom, hát meg a lófaszt!
- És én? Én mit mondjak? - letettem Junsut az etetőszékbe, majd csípőre tett kézzel meredtem Chanyeol szemeibe. - Főzök, mosok, takarítok, amíg te elmész vásárolni vagy a szüleidhez, hogy segíts a babának, addig vigyázok rá! Tápszert keverek, sőt, én vittem el bejelenteni a gyámügyhöz! Arról nem tehetek, hogy még mindig nem találtak Junsunak szülőket! Egyébként meg három hete vagyunk vele, nem hónapok óta! Úgy viselkedsz, mintha életed végéig neked kéne nevelned!
- Nekem már ez is sok! - borzolt a hajába. - Nézd, én nem készültem fel a gyerekre. Csak... legyen végre valaki, aki elviszi a kicsit és menjen minden úgy, mint régen. - azzal fogta magát és beviharzott a fürdőbe. Ezek szerint... csak én szerettem meg? Csak én érzem úgy magam, mint egy anya? Esküszöm az égre, hogy amennyit szenvedni kell ezzel a csöppséggel, én annál jobban élvezem. Mert hiába fáradok, azért jó is ez az egész. Nem beszélve arról, hogy Chanyeol tökéletes apa lenne. Számomra az lenne... tökéletes férfi...


2016. Július 14.


Még csak hajnalodott, de nem bírtam tovább aludni, kipattantak a szemeim. Junsu az ágyában aludt, a babafigyelőt pedig beállítottuk, hogy ha sírna, mindenképp ugorhassunk. Én kint ültem az erkélyen egy bögre teával és a csillagokat bámultam. Chanyeol tényleg tökéletes apajelölt lenne sőt, minden megvan benne, amitől én boldog lennék. Kizárt, hogy nem érzett semmit a baba iránt.
- Kopp-kopp. - hallottam meg gondolataim tárgyának hangját, mire megfordultam és elmosolyodtam. Ott állt az ajtóban egy köntösben és a macis mamuszában, szemét dörzsölve.
- Fent vagy? - érdeklődtem suttogva.
- Úgy tűnik, nem csak nálad jött be Junsu sírása. Mindig felkelek korán, mert tudat alatt hallom.
- Hm. - motyogtam.
- Seolhee...
- Igen?
- Tudod, sajnálom a veszekedéseket. A frusztráció... - sóhajtott.
- Igen, tudom. De én szeretem ezt, Chanyeol. Van valami az életemben, ami jó. Ami egyszerűen színessé varázsolja a napjaimat. És az Junsu.
- De meg kell értened, hogy jobb lesz nekünk, ha ő egy szerető családhoz kerül. Mi szeptemberben visszamegyünk az egyetemre, nem lesz idő...
- Te tényleg nem szereted a babát? - néztem a szemébe könnyeimmel küszködve, mire ő magához húzott. A szívem felgyorsult és levegőt is alig kaptam.
- De. Kedvelem a kisfiút. És... te piszok jó anya vagy, Seolhee.
- Te-tessék?
- Figyeltelek Néha... rajtad maradt a szemem. Nagyon édesek vagytok a babával.
- Te sem panaszkodhatsz. Rájöttem már, hogy az egyetemen miért tart mindenki téged a potenciális apajelöltnek. - kuncogtam halkan, amit ő is viszonzott. Felemeltem a fejem mellkasáról és újra felvettem a szemkontaktust. Kezdtem zavarba jönni... - Amúgy hogy van a kezed? - vetettem aggódó pillantást az említett testrészére.
- Egész jól. Kicsit mélyebben vágta meg az a pohár, mint gondoltam, de nem kell amputálni és rögtön az orvoshoz rohanni vele, úgyhogy ne nézz így rám. - kuncogott, de ez a vidámság olyan gyorsan fagyott le az arcáról, ahogy jött. - Borzasztóan viselkedünk egymással. A tegnapi volt a legdurvább veszekedésünk. Nem mehet így tovább, mert... Seolhee, túlságosan szeretlek ahhoz, hogy elveszítselek... - szavai hatására elpirult és rögtön elkapta a fejét, én pedig teljesen lemeredtem.
- Mit mondtál? - nyögtem.
- Szeretlek, Seolhee-yah. És ezt halál komolyan. Olyan tökéletesen bánsz a babával, akaratlanul is csak rád gondolok és arra... hogy lehetne közös jövőnk. Kettőnknek.
- Chanyeol...
- Sajnálom... miket is beszélek, én csak...
- Én is szeretlek. - szakítottam félbe, mielőtt még hosszúra nyúló monológba kezdett volna a a helyes érzelmekről, mert ismertem már ahhoz, hogy tudjam, mikor csinálja ezt. És ahhoz is ismertem, hogy rájöjjek, mennyire őszintén gondolta, amit kimondott nekem. Megilletődve nézett rám, de szinte azonnal felvette a macsó félmosolyát és derekamnál fogva magához húzott. Nem is vettem észre, hogy időközben már egymással szemben álltunk...
Csókja lágy és forró volt, úgy ízlelgette a párnáimat, majd nyelvemet, mintha a legédesebb süteményt kóstolta volna. Az ajkainak íze semmihez sem volt fogható, talán úgy írnám le, mint az istenek ambróziája... tökéletes volt. Akartam Őt, mindennél jobban, és ezt az érzést senki nem tudta volna elvenni tőlem. Ez nem csak egy pillanatnyi rózsaszín felhő volt, biztosan állíthattam. Egy gyerek nevelése több dologra megtanít két embert, mint azt bárki is gondolná. Még ha csak az eddigi két hetet nézzük is. Próbára tette a türelmünket, a lelkünket, a kitartásunkat, végül összehozott minket. Engem arra tanított meg a Junsuról való gondoskodás, hogy hogyan figyeljek a legapróbb dolgokra, hogyan tanuljak meg becsülni, szeretni és őszintén viselkedni. Hogyan legyek jó társ és... jó anya.

2016. Július 15.

Kicsivel harmonikusabb lett a kapcsolatom Chanyeollal. Sőt... olyan szerelmesek voltunk egymásba, hogy mindenről megfeledkeztünk, nem érdekelt minket a fáradtság, hogy fel kell kelnünk Junsu miatt, nem érdekelt, hogy kinek hány dologra kell odafigyelni egyszerre.
Na meg felnőtt emberek voltunk, éppen ezért khm... a szexuális élet és a kielégültség megléte is sokat nyomott a latban, hogy huzamosabb ideig nyugodtak maradjunk.
Sokan szeretnek a gyerekvállalás előtt kettesben együtt lenni, együtt élni, hogy eldöntsék, képesek lesznek-e egy gyerek nevelésére. Csak hát én boldog voltam úgy is, hogy nem nyáladzottam Chanyeollal előtte, hogy nem használtam ki semmilyen "legyünk kettesben" dolgot. Mert már évek óta ismerem, három éve együtt is lakunk, tehát az ismertség kettőnk között régi. Nem vágytam semmire és nem bántam meg semmit.

Reggel kilencet ütött az óra, már Junsut etettük, mikor betoppant a három jómadár. Furcsálltam, hogy Baekhyun is itt van, hiszen nem Jongdaeékkel ment nyaralni, de valószínűleg egy napon jöttek vissza és találkoztak a reptéren.
- Mi van itt? - kerekedett ki bátyám szeme, mikor realizálta a csöppséget. Ezt nem értettem, ugyanis tisztában volt Junsuval.
- Hogy-hogy mi? - vonta fel szemöldökét Yeol, majd újabb falat pépesített barackpürét nyomott a baba szájába, aki úgy nyammogott, mintha életében nem evett volna még. - Aigo, most már egyre bátrabban adhatunk neki szilárdat, Seolhee-yah. - mosolyodott el büszkén. - Szerintem lassan felhagyhatunk a tápszerrel. Sőt... talán már múlt hónapban sem kellett volna, Junsu lassan fél éves lesz.
- Igazad lehet. - bólogattam.
- Na várjunk csak. Mikor utoljára beszéltünk, egészen pontosan nyolc napja, nagyon frusztráltnak tűntetek. Most viszont... mint egy tökéletes család, olyanok vagytok. - hunyorgott Chen, majd szépen lassan váltott át döbbentté. - Basszátok meg, ti együtt vagytok!
- Megdugtad a húgomat? - borzadt el Baekhyun, amitől az arcom színe ezerszer vörösebb lett.
- Szerintem ez nem igazán a mi dolgunk, hogy mit csinálnak az ágyban és mit nem. - próbált megszólalni Lay, de elég kínosan érezhette magát ő is.
- Igaz. Moderáljátok magatokat. - karolta át a derekamat a barátom, és mintha Junsu is értette volna, gagyogni kezdett. Értetlenül fordultam oda, ugyanis ez a gagyogás egyáltalán nem nem úgy hangzott, mint a többi. - Mi a baj? Junnie rosszul van?
- Chanyeol. Gagyog.
- De hát eddig is csinálta.
- Nem. Ez nem egy sima gagyogás. - ráztam a fejem. - Megérzem, hogy ez nem egy egyszerű kis gőgicsélés volt!
- Om...ma. Omma. - úgy ízlelgette a szót, mint egy kis cukorkát, én pedig kis híján hátast dobtam, de a többiek sem voltak éppen szalonképesek. A szemeim megteltek könnyel, amiket nem tudtam visszatartani, csak hangosan szipogtam.
- Te hallottad? - markolásztam Chanyeol ingét, miközben ő mosolyogva próbált lenyugtatni. Ekkor azonban megszólalt a telefonom. Összeszedtem hát magam és felvettem. Ami akkor ért, az egy sokk volt. Csendben, néha hümmögve hallgattam a nő magyarázását, és szinte köszönés nélkül tettem le a telefont. Előbbi örömkönnyeimet pedig átvette a szomorú zokogás. Sem a párom, sem a bátyám, sem pedig Chen és Lay nem tudott hatni rám. Találtak nevelőszülőket Junsunak.

~~~

- Nos, azért vannak önök itt, mert megtaláltuk a tökéletes jelölteket a baba számára. Természetesen hálásak vagyunk, amiért magukra vállalták a kis Junsu gondozását, de ez a fiatal pár régóta vár. - darálta a hölgy érzelemmentesen, én pedig üres szemekkel az örökbefogadókra pislogtam. Még csak nem is koreaiak...
Csak bambultam Junsura és megint eszembe jutott az első ma reggeli szava. Anyának nevezett. Azt mondta, én vagyok az anyja. Chanyeol még így sem vállalná?
Figyeltem, ahogy a fekete hajú nő ölbe veszi a "fiát" és mosolyog rá, de Junsu utánam nyújtózkodott és engem keresett a szemével.
- Omma...
- Na jó, ebből elég. - pattant fel Chanyeol, tettére mindenki összerezzent. - Junsu marad.
- Tessék? - hápogta a nő.
- Jól hallotta! A baba az anyjának nevezi a barátnőmet, méghozzá azért, mert az is! Én pedig rohadtul az apja vagyok, úgyhogy a gyereket mi fogjuk felnevelni! - úgy meredtem Yodára, mint a világ nyolcadik csodájára.
- Park úr, önök egyetemisták. Tanulnak, nem pedig gyereknevelésre szentelték az életüket!
- És? Tudtommal a nagyszülők is szoktak vigyázni az unokáikra, az én szüleim pedig odavannak a fiamért. Mert hogy az én fiam, abban biztosak lehetnek! - a kis heves...
- Vegyen vissza a hangerőből. - pillantott szigorúan a hölgy felénk. - Nem tudnák teljesíteni az elvárásokat. Nem házasok és nincs állandó munkahelyük.
- Az egyetem olyan, mint a munkahely. Seolhee és én ösztöndíjat is kapunk érte, mivel az általunk választott szakon gyakorlatot végzünk. Van saját lakásunk, hátterünk és ha kell, itt azonnal megkérem a kezét. De innen mi Junsu szüleiként fogunk elmenni.
- Én már nem tudom, mit tegyek... nem bízhatom két egyetemistára, még féléves sincs...
- Ha engedi, hogy szóljak. - emelte fel a kezét a fiatal nő, majd megsimította a baba arcát. - Az előbb az anyukájának szólította a kisasszonyt. Nem hinném, hogy olyan rosszul bánnának vele. Szerintem megérdemelnek egy esélyt... ha javasolhatnám, egy ideig kijárhat hozzájuk gyámügyi képviselő, hogy ellenőrizze a környezetüket.
- Ilyen feltételek mellett talán... de akkor önök...
- Mi tudunk még várni, Kwon asszony. Ők viszont úgy vélem, megtalálták a boldogságukat. Még ha csak fiatal iskolások is. A kisfiú a legjobb szülőket kapja.
- Rendben. De készüljenek fel, hogy ez nem ilyen egyszerű. Bírósági tárgyalások is várnak magukra.

~~~

- Én megmondtam. - karolta át Yeol a vállamat, miközben Junsuval a karomban sétáltunk az autóhoz. - És igazam volt.
- Miben?
- Úgy jöttünk ki, hogy  van egy gyerekünk. - ezen mosolyognom kellett. - Ha visszamegyünk az egyetemre, akkor sem kell aggódnunk. Anyám és a nővérem annyira felpörögtek, hogy már a gyerek barátait is megválogatják lassan. Nyugodtan bízhatjuk rájuk Junniet, de szerencsére nem középiskolások vagyunk már, hogy reggeltől estig bent legyünk. Vannak külön délutáni és délelőtti órák, meg ott vannak a hétvégék. Mintha csak simán dolgoznánk.
- Igazad van. - bólogattam.
- Persze nem lesz könnyű, fárasztani fog a gyereknevelés és a tanulás, de szerintem elviselhető. Meg ha mégsem, átváltunk levelezőre. A bíróság pedig piskóta lesz, ügyvéd a nővérem.
- Nem is tudtam, hogy ilyen okos vagy. - nevettem.
- Pff... köszönöm. - dünnyögött, de azért a szája sarkában ott bujkált a vigyor. - Seolhee...
- Igen?
- A szüleitek büszkék lennének rád és Baekhyunra is.
- Köszönöm. Szeretlek, Chanyeol.
- Szeretlek. - fordított maga felé, majd vigyázva Junsura, óvatosan megcsókolt. Annyira meghitt volt ez a pillanat... csak ne rondított volna bele. - Na, van még egy évünk, mi lenne, ha az egyetem után csinálnánk még egy gyereket?
- Park Chanyeol, a jó édes anyádat!

Who said that easy? (EXO - Baekhyun)

 Sziasztok!:) Ezúttal egy Baekhyun OS-t hoztam kérésre!:)
Remélem, elnyeri a tetszésed és nem fogsz csalódni!
Bármikor nyugodtan szólj, ha tehetek valamit!:)
Köszönöm a bizalmat!^^ 
Hwaiting! *3*

***

- Byun!
- Mi van?
- Ismered a mosógépet?!
- Már megint... - sóhajtott drámaian. Ezt minden alkalommal eljátszottuk, amikor csak megadatott rá a lehetőség. Mintha csak direkt cincálná az idegeimet.

Az egyetemünk a kollégiuma mellett lakásokat is biztosított azoknak, akik nem olyan messze éltek, de nem is szándékoztak két órát utazni hazáig minden átkozott nap.
Hát, én Byun Baekhyun mellett kötöttem ki, ő lett a lakótársam. Más hely sajnos nem volt, mivel sokan kihasználták a lehetőséget, én pedig elsősként ide lettem rakva. Az elején természetesen a falat tudtam volna kaparni, de lassan év vége felé már kezdett helyreállni az idegrendszerem... már amikor.
Őt tartották az iskola aranytorkú, másodéves zeneszakosának, aki elbűvölte a hangjával a fél világot - köztük engem is -, emellett azért is számított nagy ideálnak, mert több nőies vonással rendelkezett egy szépségkirálynőnél. Minden buliban megtalálhatták az eszement haverjaival, Chanyeollal és Kaijal együtt, azt is rebesgetik, hogy nem válogat a nemek között sem.
A probléma ott kezdődött, amikor szépen lassan kezdtem beleszeretni a hülye fejébe. Fogalmam sem volt, mit tehetett ezért, hogy ezt elérje, de megtörtént és én pontosan ezért voltam dupla érzékeny rá.

- Miért neked áll feljebb?! Hetente minimum tíz alsógatyádat szedem össze, arról nem is beszélve, hogy naponta háromszor váltasz ruhát!
- De megbeszéltük! Te főzöl és mosol, én pedig kitakarítok és elmosogatok magunk után!
- Igen? Nem tudom feltűnt-e, de mindent én csinálok! Emlékszel? Egy hétig nem volt elmosogatva. Én vártam ugyan, hogy sikerüljön eltalálnod odáig, de nem jött össze. A takarítást már meg sem említem...
- Most mit vagy úgy oda? Én próbálkozom. - azzal a lendülettel ahogy ezt kimondta, kilépett a fürdőből. Ja, igen. Mert nekem oda kellett ordítanom, hiszen arra sem méltatott, hogy kimásszon. A szemén frissen csillogott a ceruza, a hajára legalább két flakon lakkot elhasznált, a vaníliás tusfürdő pedig ide érződött. Egyetlen fekete-fehér inget viselt, meg egy fekete gatyát. Úgy nézett ki, mint aki a Patyolatból lépett elő.
- Te hova mész? Úgy nézel ki mint egy sztriptíztáncos. - vontam fel a szemöldököm.
- Kaijal és Chanyeollal ismét ugyanoda megyek, mint eddig. Kösz a bókot amúgy, ezek szerint jól nézek ki, megnyugtató. - kacsintott, és már kint is volt az ajtón. Csak pislogtam, utána szólni sem volt időm, hogy most tettem ki az asztalra a vacsorát. Egyébként is ő kérte tegnap, hogy bajlódjak a sült pulykájával...

~~~

- Na nekem ebből elegem van! Most már minden határon túlmentél, Baekhyun! - üvöltöttem, pillantásra sem méltatva a lányt, aki próbálta minél gyorsabban összeszedni a cuccait a lakás különböző pontjairól. Ideges voltam? Naná! Féltékeny? Még annál is jobban. Fortyogott bennem a düh, a csalódottság, a féltékenység és a kihasználás keveréke.
- Ne kiabálj már, szétmegy a fejem... - motyogta egy szál alsóban. Hát az eszem megáll.
- Baekhyun, ez egy egyetemi lakás, én pedig veled élek! Figyelembe vehetnéd, hogy nekem ez nem tetszik! Ha jól emlékszem, én tiszteletben tartom, hogy van egy hely, ahová hazajöhetünk..
- Ebből már elég! Olyan vagy, mint egy hisztis feleség! Nem tartozom neked magyarázattal az életemről! Azt csinálok amit akarok, azt dugok meg akit akarok és ott, ahol én akarom! Fáj az neked? Nem hiszem! Te meg amúgy sem jársz bulizni. Ki mondta, hogy legyél a háztartási robotom?
- Hogy... mi? - most komolyan... ő háztartási robotként tekint rám?
- Nem úgy gondoltam. Sajnálom. - harapott az alsó ajkába, és ha nem éppen sírni készültem volna, még szexinek is tartanám.
- Nem a francokat. Én sajnálom, hogy szeretném tisztán tartani a környezetünket, hogy szeretnélek téged itthon normális kajával várni, mielőtt meghalsz a sok műanyagtól. Talán tényleg hisztisen viselkedek, de nem akartam hanyagul élni, és egyszerűen csak szeretném, ha egészséges lennél. Sajnálom, hogy nem jó embert akartam szeretni hónapok óta. Helyette egy hímribancot sikerült. - felkaptam a cipőmet meg az irataimat és Baekhyun motyogásával nem is törődve nekivágtam a reggelnek. Akar ezzel a majommal a fene együtt élni. Ha kell, kérvényezni fogom az igazgatónál, hogy rakjon be Baekhyun mellé másik lakótársat, talán azt a Sehun gyereket aki kénytelen volt inkább hazajárni helyhiány miatt, pedig több mint egy órára lakik innen. Lassan beköszönt a nyár, de ilyenkor nyolc óra tájékán még enyhén hűvös volt az idő, az emberek pedig kicsit ritkásabbak voltak. Nem hiába, szombatonként kevesebben dolgoznak. Szinte csak az utcai árusok voltak nyitva, na meg egy-két kávézó.
Az első utam is egy ilyenbe vezetett, ahol megittam egy jó erős feketét, majd rögtön küldtem SMS-t Kyungsoonak, aki a gimnázium óta a legjobb barátom. Azonnal válaszolt, hogy indul a kávézóba.

- Komolyan leribancoztad? - hahotázott  Dyo, szinte a könnyeivel küszködve. - Te aztán nem aprózod el, ha vitáról van szó.
- Nem vicces. Tudom, hogy rondán beszéltem vele és már a nagy részét bánom...
- De szerelmes vagy belé. - világított rá a lényegre. - Megmondtad már neki?
- Kicsúszott a számon, mikor óbégattam vele...
- Beszélgetnetek kéne még egy kicsit. Hátha...
- Nem fog megjavulni, Soo. És azt meg pláne nem hinném, hogy viszont szeretne.
- Akkor mit fogsz tenni? - pislogott aggódva.
- Kiköltözök. Ideje lenne már amúgy is. Nem tudom, hogy Baekhyun mellett azért volt-e hely, mert egyedül lakott vagy az előző társát is kikészítette... - nevettem saját hülye poénomon.
- Szenvedni fogsz, ugye tudod?
- Hogyne tudnám.
- Ha gondolod, nálunk van hely.
- Ne vicceljetek. Nektek is van életetek Joonmyunnal, megoldom.
- Ígéred, hogy nem kell megint kirángassalak az öngyilkos hajlamaidból?
- Ígérem. - mosolyogtam legjobb barátomra, majd felálltam. - Ideje lenne elindulnom, még a postai befizetéseket is nekem kéne elintéznem. - hazudtam. A csekkeket már rég befizettem, de Kyungsoo nagyon aggódna, ha az igazságot mondtam volna.

Éjfél tájékán értem haza, addig csatangoltam a folyóparton, parkban, erdős területen, eltaláltam olyan helyekre, amikről húsz évem alatt semmit nem tudtam.
Óvatosan csuktam be az ajtót magam után, mert még véletlenül sem akartam felébreszteni Baekhyunt. Nem sikerült. Az említett ott állt az előszobában, vérben forgó szemekkel és kicsit sem nyugodtan.
- Hol voltál?
- Jézusom...
- Azt kérdeztem, hol voltál? Halálra aggódtam magam érted! - ekkor tört ki belőlem olyan mértékű röhögés, hogy talán még a szomszéd is hallotta. Baekhyun arca pillanatok alatt vált elképedté, és szerintem nem tudta eldönteni, hogy dühös maradjon vagy rögtön orvoshoz vigyen.
- Rosszul vagy?
- Te? Te aggódtál, Byun Baekhyun? Komolyan... be vagy rúgva? Mennyit ittál? Emlékezni fogsz reggel?
- Nem vagyok részeg!
- Akkor meg ne hülyíts, hanem húzzál aludni de sürgősen. Holnap vasárnap, segítened kell összepakolni a cuccom.
- Te-tessék? Elmész? Hová? Elutazol? De még tart a suli, jönnek a vizsgák...
- Elköltözöm innen. Nem akarok rád akaszkodni, "mint egy hisztis feleség"... - utánoztam szavait szóról szóra. - Nincs szükségem arra, hogy robotnak nézzenek, nem fogok minden egyes nap a te hülyeséged után takarítani, nem főzök neked feleslegesen és nem fogok úgy tenni, mint akinek tökéletes ez az élet. Ez nem én vagyok.
- De azt mondtad, szeretsz! Akkor nem hagynál itt... - azért mindennek van határa.
Észre sem vettem és már lendült a tenyerem, hogy lekeverjek neki akkora tockost, ami megszólal.
- Mégis kinek képzeled te magad, he?! - hitetlenkedtem. Szerencsétlen flótás úgy fogta az arcát, mintha egyenesen baseball ütővel püföltem volna meg. - Hogy hozhatod fel ezt a baromságot, hogy maradjak? Nem tudsz magadra főzni? Nem tudsz áthívni valakit, hogy kitakarítson? Talán egyszer nem kurvák között kéne keresned, hanem mondjuk hívhatnál egy takarítót, ha magadtól nem megy...
- Maradj, kérlek. - dünnyögte.
- Nem. Holnap reggel összepakolok és itt hagylak.
- És ha inkább megteszem, amit kell? Ha mosogatok és takarítok? Akkor sem?
- Nem az utolsó pillanatban kell teperni, Baekhyun...
- Tudom. - bólogatott. - De megváltozom! Ígérem.
- Honnan tudjam, hogy nem akarsz megint csak hülyét csinálni belőlem? - ráncoltam a szemöldököm gyanakodva. Mi baja lett ennek? Agyára ment a kialvatlanság?
- Ha ezt csinálom, én magam pakolok össze neked és keresek lakást, csak most az egyszer.
Talán öt percig bámultam őt, mígnem sóhajtottam egy orbitálisat.
- Meg fogom én ezt bánni, van egy olyan sejtésem...

~~~

Meg is bántam. Na nem azért, de tényleg megtartotta az ígéretét. Elosztottuk egymás között a feladatokat, néha megtettünk egymásnak apróbb szívességeket, ő eljárt bulizni, nem hozott fel senkit, én meg éltem a saját világomat.
A megbánás ott kezdődött, hogy kezdtem egyre mélyebben belehabarodni Baekhyunba. Szerettem, amikor eljátszotta a macsót, amikor kedvesebb volt, amikor a szemceruzája előnyeit magyarázta, mikor megkérdezte, mi áll neki jobban, amikor észrevette a női problémáimat és vett nekem gumicukrot. Amikor dicsérte a főztömet, mikor egyszerűen csak elköszönt a buliba menet, sőt, még akkor is, mikor előreengedett a fürdésnél.
- Megjöttem! - üvöltötte, mire megforgattam a szemem. Süket vagyok én?
- Vedd lejjebb a hangerőt, vannak szomszédok. Egyébként mit keresel itt ilyen korán? Nem előadáson kellene lenned? - néztem az órát. Volt egy sanda gyanúm, hogy ellógott.
- Elmaradt a kínai. Yixinget küldték fel, hogy szóljon. A professzor elment valami továbbképzésre vagy kurzusra, vagy a tököm tudja mi az anyámra. Mi az ebéd?
- Témaváltásból lehetnél ötös. - fintorogtam. - Azt eszel, ami van. Tudod, hogy nem főzök minden áldott nap.
- Persze, nekem a tegnapi is jó. - vonta meg a vállát. - De várjunk. Mit ettünk tegnap?
- Reménytelen vagy. - röhögtem el magam. - csirkés pirított tészta, bulgogi, rizs, kimchi, algaleves. Megfelel?
- Még szép. Angyal vagy, Haneul. - és olyan történt, amit még egész eddigi ismertségünk során egyszer sem csinált; megpuszilta a homlokom, majd továbbment enni. Én meg ott álltam egy helyben, mint aki menten meghal. A szívem az ezerszeresére gyorsult, az arcom színe vetekedett egy rákéval, a testem pedig felforrósodott és megremegett. - Nem jössz enni? Megmelegítem mindkettőnknek!
- D-de! Máris megyek, csak... ki kell rohannom a mosdóba... - és ezt vajon ki hallotta meg?

Muszáj volt kiszellőztetnem a fejem. Minek maradtam itt? Mentem volna haza inkább és elfelejtem, hogy szerelmes voltam Baekhyunba. Sokkal egyszerűbb lenne minden.
Találnék egy értelmes fiút, aki sosem bunkózik, elhív randizni és nem kell miatta keresztülmennem semmi marhaságon. Egyszerű lenne minden és... unalmas. Be kellene látnom végre, hogy borzalmasan egyhangú lenne az élet, ha minden az ölembe hullana...
- Hé... minden rendben? Szólnod kellett volna, ha rosszul vagy. - keze a vállamra siklott, majd lehuppant mellém a lépcsőre. - Miért sírsz? Bántott valaki?
- Miért ilyen komplikált minden? Nem kell tökéletesnek lennie, csak egy picivel könnyebbnek...
- Senki nem mondta, hogy az élet piskóta, Haneul-ah... tudod, nagyon kedvelek egy lányt. Eddig magamnak sem mertem bevallani, de imádom a kitartását, hogy nem akar mindent szenvedés nélkül megszerezni. Tanul a hibáiból, sosem lusta és még akkor is mosolyog, ha a lakótársa egy paraszt.
- Akkor hívd el randira. - morogtam. Tudja, hogy szeretem őt, vagy lyukas az agya?
- Hm... akkor eljönnél velem vacsorázni, Kwon Haneul?
- Baekhyun, mit nem é-... micsoda? - hebegtem, miközben kezdett leesni a kérdés. - ÉN?
- Mert, látsz itt más Haneult lila pólóban, farmerban és tornacipőben? Mert én nem igazán látok itt embert sem...
- De hát azt mondtad-...
- Mit? Azt mondtam, kedvelek egy lányt. Említettem nevet? - megráztam a fejem. - Na látod. Kedvellek és nem tudtam, hogy mondjam el.
- Mégis mióta?
- Nem ismertem be, hogy egyáltalán tetszel nekem, amíg azt nem mondtad, hogy itt hagysz. Kegyetlen voltál azzal a hímribancos beszólással...
- Tudom. - nevettem fel halkan. - Sajnálom...
- Végül is, igazad van. De bízhatsz bennem. Esküszöm, hogy ha eddig nekem barátnőm volt, nem csaltam meg.
- A végzős Kim Taeyeon volt az egyetlen barátnőd. - emlékeztettem.
- Az tökmindegy. Vele két évig voltam együtt és soha nem volt rám panasz. Az másik dolog, hogy ő ment félre. Azt sem tudtam, hogy mit csináljak. Végül ilyen lettem. De aztán jöttél te... tudom, hogy soha... te soha nem csinálnál olyat, mint Taeyeon. Én csak... aish, nem szeretem ezeket. Miért ne próbálnád meg velem?
- Ez egoistán hangzott, ugye tudod?
- Hogyne tudnám? - kuncogott, de azért egyre közelebb kezdett hajolni az arcomhoz. Lehelete csiklandozta a számat, egyre jobban kívántam az ajkait. - De ki mondta, hogy könnyű velem?
- Baek...
- Majd te megszelídítesz, nem igaz? Haneul...
Kezeim a hajába túrtak, ahogy csókja íze megtöltötte az elmémet. Mellkasom már az övének préselődött, karjai átfonták derekamat, míg nyelve egyre bátrabban kutakodott.
Olyan boldognak éreztem magam, mint eddig soha egyszer sem. Baekhyun ki fog borítani, ebben biztos voltam.
De...

Tényleg. Ki mondta, hogy bármi könnyen menne ebben az életben?

Second choice (EXO - Chanyeol)

Sziasztok!:)
Kaptam egy felkérést, méghozzá egy One Shotra Seolhee Byun nevű olvasómtól, és megtisztelő, hogy ismételten számít rám! :) 
A kérés szerint Chanyeol lesz a főszereplő, remélem, tetszeni fog az OS!:) 

***

- Nem vehetlek feleségül, sajnálom.
- Jongin? Mégis miről...
- Seolhee, én még nem tudom elkötelezni magam, kérlek értsd meg. Huszonhárom éves vagyok, úgy érzem, nem vállalhatom ezt. Legjobb lenne, ha lemondjuk az esküvőt és... egymásról is lemondunk.
Nem szóltam semmit, meredtem magam elé, míg újra meg nem szólalt. - Mikor költözzek ki?
- Te-tessék?
- Mikor költözzek ki? - ismételte a kérdést, így lenyeltem a torkomban növekvő gombócot és a sírást, hogy kinyöghessek egy épkézláb mondatot.
- Akkor, mikor nem leszek itthon.
- Értem. Seolhee...
- Igen? - már azt hittem, hogy valami olyat mond, amivel enyhíti a fájdalmamat, de csak rosszabb lett. - Tudom, hogy jövő héten lett volna az esküvő és én...
- Tudod mit? Most pakolj össze. - emeltem rá a tekintetem. Kicsit meglepődött, de szomorúan bólintott. - És lehetőleg soha ne is lássalak.
- Ahogy szeretnéd.

Pár hónappal később tudtam csak meg, hogy az igazi oka egy Do Kyungsoo nevű férfi volt, akivel Amerikában össze is költözött. A sors iróniája, hogy én meg nem találtam senkit.
Legalábbis azt hittem...

~~~

Két hónappal később cég ötvenedik évfordulóját ünnepeltük, ahol egyben a főosztályvezető fia is megjelent, hogy átvegye apjától a helyét.
- Hadd mutassam be önöknek az egyetlen utódomat! Gyere ide fiam, hadd nézzenek meg a jövendő kollégáid. - a férfi büszkén intette magához fiatalabb kiadását és bizony volt is mire büszkének lennie; egy magas, jóképű fiú állt a pódiumra. Öltöny fedte tökéletes, karcsú alakját, vörös haja kiemelte szépen ívelt szemeit, míg ezer wattos, fogkrém-reklámba illő mosolya kiégette a retinámat. Kissé elálló fülei enyhén mókásnak hatottak, így halványan meg is mosolyogtam azokat. Kizárt, hogy huszonkét évesnél több legyen.
- Üdvözlöm önöket! A nevem Park Chanyeol. Remélem, hatékonyan fogunk együtt dolgozni és jól fogják magukat érezni. - hajolt meg. Mindenki tapsolt, amit nem is csodáltam. A nőket elnézve már át is éltek egy orgazmust Chanyeol kinézetétől, hát még akkor a hangjától. Én nem mutattam különösebb lelkesedést, pedig tudtam volna. Azonban Jongin túl mély nyomot hagyott maga után bennem.

~~~

- ... És önt hogy hívják? - mikor ért ide hozzám? Hiszen még csak az előbb jött le külön megismerni az alkalmazottakat, nem lehet, hogy máris...
- H-hogy engem? - makogtam. - S-seolhee... Byun Seolhee.
- Örülök a találkozásnak, Seolhee. - búgta kellemes, lágy hangon, gyermeki mosollyal megkoronázva. Összehúzott szemöldökkel fordítottam el a fejem.
- Ne is foglalkozzon vele, Uram. Tudja, elhagyta a vőlegénye egy héttel az esküvő előtt... szörnyű trauma érte, hagyni kell most. - szólalt fel cinikusan egyik piperkőc, szőke kolléganőm, Kim Taeyeon. Nem régen ment újra férjhez és ő magyaráz... egyelőre tűrtem az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulásokat, de a birkatürelem is elfogy egyszer.

~~~

Chanyeol ittlétének negyedik hónapjában jártunk. Sokszor hívott el minket pénteken egy vacsorára vagy csak egy jó beszélgetésre munka után, ezáltal én is jobban megismertem, de Taeyeon rend szerint lekötötte a figyelmét. Egy ilyen összejövetelen történt meg, hogy valahol elszakadt bennem a cérna. Levágtam a poharamat az asztalra és a Nő felé fordultam.
- Yah! Nincs jobb dolgod, mint rólam pletykálni? Talán neked olyan kimagasló a helyzeted? Harminc éves vagy és már a második pénzes férjednél tartasz, büszke lehetnél magadra! - mértem végig. - Lehet, hogy Jongin itt hagyott, de sem te, sem más nem tudja az okát, ne is üsd bele az orrod!
- Ne beszélj velem ilyen hangnemben a főnök előtt! Idősebb vagyok, te cafka! - sziszegte.
- Ugyan miért hagynám abba? - ráncoltam a homlokomat. - Lassan fél éve a tönkrement esküvőmről beszélsz, akkor én is elmondhatom a véleményem! Úgy viselkedsz, mint egy kiéhezett ribanc, aki fél, hogy egyedül marad! Még a főnökre is kivetetted a hálód házas nő létedre! - csatt. Akkora pofont kaptam, hogy az megszólalt. Megtartottam a büszkeségem, így nem kaptam a fájó ponthoz, de hogy ez meglátszik majd, az biztos. Nem akartam ennél is nagyobb jelenetet rendezni, így kirohantam a kifőzdéből, hátam mögött hagyva a döbbent bagázst a szerencsétlenül álldogáló Chanyeollal együtt.

Szép, mondhatom... De ha egyszer meguntam ezt a pletykát! Azon voltam hónapok óta, hogy elfelejtsem, viszont ha folyton ezt károgják a fülembe...
És mintha az említett tudott volna róla, megcsörrent a telefonom, rajta a számával. Rettenetesen ledöbbentem - hiszen azt mondtam neki, hogy sose keressen -, de megnyomtam a kijelzőn a fogadó gombot.
- Igen?
- Seolhee-yah?
- Miben segíthetek, Jongin? - mosolyodtam el hangját hallva. Boldogabbnak tűnt, mint mikor velem volt és ez megnyugtatott. Legalább az ő élete megfelelően alakul.
- Nem bírtam tartani magam az ígéretemhez, ne haragudj! Egyszerűen muszáj megmagyaráznom, hogy te egy fantasztikus nő vagy és én...
- Hé, nem kell megmagyaráznod semmit. Tudom.
- De igen, mert én nem akartalak megbá-... Várjunk csak! M-mi? Mióta?
- Egy ideje. Már megértettem, mi történt. Igazán elmondhattad volna, te idióta. - sóhajtottam.
- Ez nem ilyen egyszerű... előítéletesek az emberek, még a családom is megszakította velem a kapcsolatot, talán te is rosszul fogadtad volna.
- Most már mindegy. A múlton nem lehet változtatni.
- Igaz. Valójában csak szerettem volna szólni, hogy Kyungsooval utazunk vissza.
- Tényleg?
- Igen. Amerikai papírokkal talán könnyebb lesz... örökbe fogadni. Odahaza.
- Csak nem...? - a szám elé kaptam a kezem, hogy elfojtsam a sikolyomat. - Gratulálok, Jongin-ah!
- Tényleg örülsz?
- Nem is tudod, mennyire. - szipogtam.
- Miért sírsz, Seolhee-yah? Talán baj van?
- Dehogy is, én csak bol-...
- Ne meséld ezt be. Tudom, hogy örülsz nekünk, mert ismerlek. De azt is tudom, hogy mikor sírsz szomorúan.
- Semmi baj, komolyan beszélek.
- Majd kiderül. Szeretnénk találkozni veled, ha már visszajövünk, még Kyungsoot is bemutatom, ha szeretnéd. Talán itt is telepedünk le, hogy a kicsi a szülőhazájában nőjön fel.
- Mikor érkeztek?
- Csak a jövő hónapban, december huszadikán. Karácsonyozhatnánk együtt...
- Hát most... tudod ez igazán jó ötlet. - nyögtem, visszanyelve a "most éppen depressziós vagyok megint" mondatomat.
- Túl van tárgyalva. Ugyanott laksz, igaz?
- Hm.
- Akkor szavad ne feledd. - és már le is csapta a telefont. Őszintén örültem a volt páromnak, de ez eszembe juttatta, hogy engem meg valószínűleg most rúgnak ki, ebben a szent pillanatban.

Úgy éjfélig a közeli hófödte parkban mászkáltam, majd leültem egy jéghideg padra. Nem sokkal később egyre sietősebb léptekre lettem figyelmes.
- Seolhee-sshi? - ahogy felnéztem, a hanghoz Chanyeolt sikerült párosítanom. Lehelete tökéletesen látszott a levegőben, a fülei és az orra kipirosodott, kabátját fázósan húzta össze magán. Azt hittem, menten lefordulok a padról. Utánam jött? - Minden rendben? - igyekeztem letörölni a könnyeimet a fejemről. Az kéne még, hogy ennél is szerencsétlenebbnek nézzek ki. - Baj van? Ha Taeyeon-sshi okozott neked problémát, nem kell miatta agg-...
- Semmi gond, legalábbis nem olyan, amin tudna segíteni Park úr, úgyhogy én most...
- Nem hagylak itt, és tegezz kérlek. Mit szólnál, ha feljönnél egy teára és megpróbálnál lehiggadni? Annyira hideg van, talán fel is fáztál...
- Vissza kell utasítanom. Minden bizonnyal ön... neked is vannak saját gondjaid. - és ebben a pillanatban kezdett el szakadni a hó. Hát ezt nem hiszem el.
- Most már nem utasíthatsz vissza. - vigyorodott el. Mintha egy kisgyerek röhögne rajtam...

~~~

- Nem számítottam hirtelen vendégre, úgyhogy nézd el nekem a kis kupit kérlek. - motyogta, miközben összeszedegette a szétdobált ingeket és zoknikat a földről. - Kérsz egy teát? Maradhatnál, míg eláll az eső.
- Elfogadom, köszönöm. - sóhajtottam. - És azt is, hogy szóval. Hm.
- Ne fájjon a fejed emiatt. - kacsintott és eltűnt a konyhában. Én addig leültem a kanapéra, ám ekkor feltűnt valami, a dohányzóasztalka lábánál. Lehajoltam és felvettem, majd jobban megvizgáltam a.... fényképet. Egy fiatal nő volt rajta Chanyeollal és egy kisbabával. Megfordítottam a fotót.

"Soha ne add fel. 
Shanshan"

Gyorsan letettem az asztalra a tárgyat és igyekeztem nem túl nagy figyelmet szentelni annak a gyönyörű nőnek, aki Chanyeol oldalán foglalt helyet. Tíz perc múlva érkezett meg a férfi, két bögre gőzölgő tea kíséretében. Az egyiket átnyújtotta nekem, végül leült mellém és az asztalt kezdte tanulmányozni, míg észre nem vette a képet.
- Tudod, az...
- Igazán szép a feleséged. - motyogtam.
- Nem az. Nem is volt.
- Tessék? - ráncoltam a szemöldököm. Rögtön meg is bántam, mikor a szomorú szemekbe pillantottam. Túl kíváncsi vagyok. - Elnézést.
- Nem kell. - legyintett. - Már ideje lenne elmondani valakinek. Ő Yuan Shanshan Kínai színésznő, talán ismered. Tényleg jártunk és szerettük egymást, mivel én apám kínai üzletei miatt abban az országban tartózkodtam. Aztán négy éve véletlenül teherbe ejtettem. Mondanom sem kell, hogy el akarta vetetni, de nem engedtem. Végül megszületett a fiam, ő viszont nem áldozott érte semmit. Nem akart ilyen fiatalon lemondani az álmairól. Úgyhogy itt maradtam én huszonöt évesen egy gyerekkel úgy, hogy még én sem nőttem fel teljesen. A legjobb barátom, Joonmyun szokott rá vigyázni, mivel lakótársak vagyunk. Ő író. Azt mondja, nőt kéne találnom, de képzelheted, hányan köteleznék el magukat egy kisgyerekes apa mellett, én pedig nem fogok olyan pótanyát keresni, aki nem érdemes rá. Az nekem is és Baekhyunnak is fájna.
- Appa... - ebben a pillanatban egy cérnahang zökkentett ki a beszélgetésből, mielőtt megszólalhattam volna, a hanghoz pedig egy gyönyörű pofi társult. Hülye lettem volna nem elolvadni a látványtól, pláne mikor az édesapja karjaiba mászott, követelve magának a figyelmet.
- Seolhee-sshi... szóval bemutatom a fiamat, Baekhyunt.
- Ki ez a noona? - pislogott rám a kicsi értetlenül, hatalmasra tágult szemekkel.
- A... a kollégám, Byun Seolhee. De neked aludnod kéne, prücsök. Hol a fenében van Joonmyun?
- Joonma elaludt meseolvasás közben és a földön fekszik. - válaszolt készségesen, mutogatva egy irányba, gondolom a szobája felé. Mosolyognom kellett rajta, de megráztam a fejem és szépen lassan felálltam. Ahogy elnéztem a hó is éppen hogy csak hullott már.
- Mennem kéne. Örülök, hogy megismerhettelek, Chanyeol.
- Biztos? - pislogott rám.
- De ugye még feljössz, Seolhee noona? - csimpaszkodott Baekhyun reménykedve, ki tudna neki ellenállni?
- Ha nem zavarok, talán. - adtam be a derekam.

Chanyeol és Yuan Shanshan, a So I married an Anti-fan c. kínai-koreai film főszereplői

*** 

Chanyeol hetekig feltűnően kereste a társaságom, Taeyeont olyan mértékben ignorálva, hogy a nő az időközben feketére festett hajával és egyre idegesebb fejével hasonlított a Sátánra.

Megismertem Joonmyunt, aki egy nagyszerű ember, már ha a humorát nem nézzük, azonban neki el kellett utaznia a szüleihez. Baekhyun egyedül maradt. Így történt, hogy ha főnököm nem ért rá, elmentem érte az óvodába, felvittem magamhoz, főztem neki, olvastam esti meséket, játszótérre vittem és egyebek. Sokkal közelebb kerültem a kis családhoz, mint azt a munkatársaim sejthették, ez pedig megrémisztett. Egyre jobban megszerettem a vakarcsot, de ami még nagyobb problémát okozott, hogy lassan az apját is.

Valahol ott változott meg minden, amikor egyik este készülődtem haza a főnök lakásáról, de Baekhyun utánam rongyolt a folyosón.

- Omma, ne hagyj itt! - a levegő is belém rekedt, hát még Chanyeolba, aki úgy meredt ránk, mintha marslakók lennénk és azt énekelnénk neki, hogy sajtból van a Hold.

- Minek neveztél? - guggoltam le.

- Hát... ommának. Tudod, aki gondoskodik rólam és szeret. - szipogta. - Vagy talán azért mész el, mert nem szeretsz?

- Dehogy is, hogy jutott ilyen az eszedbe, Baekhyunnie? Hiszen csak hazamegyek, mert este van és ilyenkor tudod, hogy nem szoktam tovább maradni.

- De én szeretném, hogy itt maradj velünk. - olyan szívszorító volt a könnyes kis arca, hogy nem sok kellett és elsírtam volna magam. Tanácstalanul meredtem Chanyeolra.

- Maradj. 

- Már te is ezt mondod? - sóhajtottam. - Holnap úgy is én kísérem haza Baeket, talál-...

- Nem. Maradj. 

- Chanyeol... - motyogtam és felegyenesedtem, mikor a férfi közelebb lépkedett hozzám.

- A fiam soha nem mondta egyetlen nőnek sem, hogy maradjon itt, azt meg pláne nem tette meg, hogy anyának szólítja. Leszámítva Joonmyun hyungot, de ő amúgy is egyfolytában anyáskodik.

- De...

- Nézd, én megértem, ha most inkább elmész, hiszen nem kényszeríthetlek bele ebbe az egészbe. Előtted az egész életed, nem kötelezheted el magad egy gyerek mellett, tisztában vagyok vele. De ha... Ha Baeket egy kicsit is szereted, akkor ne okozz neki fájdalmat. Csak most az egyszer maradj.

- Nem érted. - ráztam a fejem, majd a szemébe néztem. - Az a baj, hogy már túlságosan is szeretném elkötelezni magam melletted.

Egy darabig pislogás nélkül nézett, végül olyan hevesen tapadt az ajkaimra, hogy menten össze tudtam volna esni, ha nem tart meg.

A csókja tele volt szeretettel és boldogsággal, szinte perzselt. Automatikusan karoltam át a nyakát, hogy közelebb érezzem magamhoz. Hát ilyen volna az igazi?

Majd hálát kell adnom Jonginnak, amiért rávilágított, hogy mindenki tévedhet. Az az esküvő is hatalmas tévedés lett volna mindkettőnk részéről.

- Ez azt jelenti, hogy omma marad? - vigyorgott ránk Baekhyun fülig érő szájjal. Chanyeol rám pislogott, én pedig egy biztató bólintással jeleztem szándékomat.

- Igen. Omma marad.

Baekhyun kiskori képe. Hát nem édes? OwO

Hey, Doctor! - 10. Rendelés

***Sojin POV***

- Meg fogsz fázni... Hol tartod a törölközőidet? - nézett körül Chanyeol.
- Mintha te nem lennél teljesen vizes. - néztem vissza felhúzott szemöldökkel, de azért elmutattam a szekrény irányába, ahová ő készségesen elindult.
Két perc múlva vissza is tért és elkezdte szárazra törölgetni a fejemet. - Yah, magadat is szárítsd meg, így te fogsz megfázni!
- Csak nem aggódsz értem? - mosolygott rám csillogó szemekkel, szélesen. Nem tudtam neki azt mondani, hogy fogja be és ne képzeljen be hülyeségeket, mert nem lett volna igaz.
- É-és ha igen? - motyogtam.
- Aranyos, mikor megpróbálod tartani a büszkeséged, de előttem mutasd meg magad, csak ennyit kérek.
- Tessék? - pilláztam.
- Azt szeretném, ha előttem önmagad lennél. Ha nem titkolnád az érzéseidet, ha megosztanál velem mindent, bármi legyen is az. Szeretném, ha bíznál bennem.
- Chanyeol...
- Kérlek!
- Én... nagyon is aggódom érted. - végül az őszinteség mellett döntöttem, megfontolva a kérését. - Öltözz át, és... de basszus, nincs másik ruhád. - realizáltam a helyzetet. - Menj és tusolj le! - utasítottam. - Főzök teát és keresek valamit, ami melegen tart. - dünnyögtem, majd a fürdő felé lökdöstem őt. Igaz, nekem is kellett volna egy kis forró víz, de azt szerettem volna, ha Chanyeol egészséges marad.

Már lefőtt a tea, én pedig tanácstalanul bámultam ki a fejemből. Mi az Istent kéne adnom neki, ami jó is rá?
...
...
- Sojin-ah.
- He? - annyira megugrottam, hogy hirtelen a szívem is kihagyott egy ütemet. Megfordultam, hogy kiosszam, de már a levegő áramlása is megszűnt bennem. Egyetlen törölköző takarta alsó tájékát; széles vállai, szálkásan kidolgozott felsőteste, izmos karjai látványára nyelnem kellett egyet. Nem volt az a "hú, de kemény" testalkata, de nekem tökéletesen megfelelt. Miket magyarázok... - Izé.
- Azt hiszem, nem lesz túl sok cucc, amit felvehetnék. - nevetgélt szégyenlősen.
- Fogd be, ne tedd még kínosabbá a helyzetet! - temettem arcomba a kezeimet, mire csak azért is magához rántott és mellkasára húzta a fejem. - Y-yah, Chanyeol!
- Maradj így egy kicsit. - motyogta, miközben hátamat kezdte simogatni. Megnyugtatott a jelenléte és boldoggá tett, hogy itt van. Úgy, mint még soha senki.
- Kimosom a ruháidat, hogy holnap felvehesd, ne meztelenkedj itt nekem. - szám széle apró mosolyra húzódott.
- De akkor te is indulj a fürdőszobába.
- És te? Te addig itt fogsz rohangálni egy textildarabban? - hitetlenkedtem.
- Csak menj és ne kérdezz semmit. Elleszek én így is, amíg te végzel. Majd utána kieszelünk valami megoldást. - némán bólintottam jelezve, hogy megértettem, amit kért és teljesíteni is fogom. Előkotortam hát egy másik, tiszta fürdőlepedőt, hogy a pizsamámmal együtt bemásszak a kádba.

A meleg víz segített kitisztítani a gondolataimat, de nem ücsöröghettem ott egész este, mert először is elaludtam volna, másodszor pedig volt még elintéznivalóm khm... házon belül.
Még gyorsan bevágtam a mosógépbe a vendégem holmiját, mielőtt elfelejteném, és csak ezután nyúltam a kilincshez.
Szárazan és friss alvóruhában indultam Chanyeol keresésére, aki törülközőstül bealudt a kanapémon, amíg rám várt. Gőzöm nem volt, mit tehetnék, ezért végső elkeseredésemben megfogtam egy paplant és ráterítettem, a feje alá pedig óvatosan egy párnát gyömöszöltem. A törölközőjéhez meg inkább nem nyúltam...
Fél óra múlva kiteregettem, végül én is nyugovóra tértem a saját szobámban, nyitva hagyva az ajtót, ha esetleg a férfinak valami problémája akadna, tudjon, hol talál meg.

***

Úgy vágott pofán a reggeli napfény, hogy majd' kisült a retinám. Legszívesebben lerúgtam volna a Napot az égről, de hát ki vagyok én, hogy intézkedjek...
Kimásztam az ágyamból - ugyanis időközben eszembe jutott, hogy bizony nem vagyok egyedül -, kimentem a nappaliba, és megláttam, ahogy Chanyeol ül a kanapén, nagyon is éberen, felöltözve. Ahogy észrevett, kedves mosollyal ajándékozott meg.
- Jó reggelt.
- Neked is. - mosolyogtam vissza fáradtan. - Látom, megtaláltad a ruháid.
- Köszönöm, hogy kimostad. Remélem, nem baj, hogy megkerestem őket, de ez a tóga már...
- Umm, nem gond. Kérsz reggelit?
- Ha nem baj, hogy még itt vagyok. - viccelődött.
- Marha humoros. - forgattam a szemeim. Ő felállt, közelebb lépett és átkarolta a derekam.
- Egyébként dolgoznom kell, úgyhogy a reggelit most kihagyom. - sóhajtott csalódottan. - De kérnék valamit.
- Mi lenne az?
- Készítesz nekem ebédre valamit? Gondoltam, bemegyek érte a munkahelyedre.
- Szabadnapos vagyok, de semmi akadálya. - egyeztem bele.
- Köszönöm. - harapott alsó ajkába, majd közelebb hajolt, ám ezúttal gyorsabb voltam; én martam ajkaira, ami a reakciójából ítélve hatalmas boldogsággal tölthette el, mert belemosolygott a csókunkba.
- Nem tudom, mi ütött hirtelen beléd, de tetszik. Édes vagy ilyenkor.
- Fogd be...

***

A hetek repültek a fejünk felett és már kialakult egy rutin kettőnk között, de korántsem vált unalmassá a kapcsolatunk. Megvolt, mikor vagyunk egymással, ki mikor látogatja meg a másikat a munkahelyen ha épp van ideje, főztünk egymásnak - bár itt meg kell jegyeznem, hogy amióta Chanyeol megkért, hogy készítsek neki ebédet, valamiért mindig magára vállalja, hogy inkább majd ő -, sétáltunk, vagy csak megnéztünk egy filmet. Egyáltalán nem mondtuk ki, hogy járunk, de Baekhyun, Hani és még Luhan szerint is így volt. Boldog idők köszöntöttek rám. Legalábbis három hónapig így éreztem.


- Szia, Baekhyun! - integettem a fiúnak mosolyogva, mikor megláttam a rendelője bejárata előtt.
- Szia, Sojin-ah. - mosolygott vissza, de ez nem olyan volt. Ez kínos volt. - Mit keresel itt? - na, tessék.
- Chanyeolhoz jöttem, mivel ma van a születésnapja. Tudod, november 27.
- Ó, tényleg. Ezért megleped, nem igaz?
- Valahogy úgy. - piszkáltam vidáman a kabátom szélét, de ez a vidámság fokozatosan eltűnt, ahogy Baek arcára néztem. - Mi a baj?
- Sojin, én... - ebben a pillanatban kivágódott Chanyeol ajtaja és egy nő rontott ki rajta, kezében egy ajándékszatyorral, a férfi pedig utána. Amint kiejtette a nő nevét, szinte kongott a fejem.
- Haneul, várj!