Snow Flake (EXO - D.O)

Sziasztok! Ezennel meghoztam nektek a karácsonyi ajándékom, remélem, mindenkinek tetszeni fog,
és azért is különleges ez a nap, mert ma lett a blog egy éves. Az első ilyen komoly blogom, amit már szinte "munkaként" csinálok :")

Talán ezért is ilyen rendezetlen vagy nem is tudom, mi a jó szó rá, akkoriban még nehezen indultam><"

Jó olvasást kívánok mindenkinek! :)

***

Azt mondják, hogy ha egy szerelmespár a hóesésben csókolja meg egymást, örökké együtt lesznek. 

Egészen a mai napig nem értettem, mire mondják ezt, de végül mégis sikerült rájönnöm.

~~~

 Összedörzsöltem a két kezem, ahogy beléptem az iskola, azon belül a terem ajtaján. Megint olyan megszokott és monoton légkör fogadott, mint minden áldott nap, azonban tudtam, hogy ma délután mindenki felélénkül egy kicsit. Ugyan miért ne örülnénk, hogy az utolsó tanítási napon veszünk részt az évben? Három hét tömény szabadság. Egy héttel több a kelleténél.
Elfoglaltam helyemet az ablak mellett. Imádtam ott ülni, hiszen egyik órán sem figyeltem, akkor meg miért ne élhetnék a lehetőséggel, hogy kibámulok a hideg természetbe?
A barátomra gondoltam, aki már nincs itt: két napja elment nyaralni, ráadásul összevesztünk előtte. Bár a "veszekedés" szó túlzás lenne rá, inkább csalódottság és kétely illett ide jobban.


~~~

- Holnap reggel a szüleimmel megyek nyaralni. Meghívtak, egy kis családépítő tréningre.  Meg is lepett rendesen, elhiheted. Ők, akik mindig a munkának éltek...
- Hová? - gúvadtak ki a szemeim. Illetlenség volt félbeszakítani, de most jobban érdekelt, hogy lelép, megfeledkezve egy nagyon fontos dologról.
- Japánba. - mosolygott rám. Nagyon izgatott volt, láttam az arcán és ez bennem is valamelyest enyhülést keltett. Igaz, a szüleivel élt, de ritkán ment velük bárhová. Nem volt olyan szoros a kapcsolatuk.
- De én... - haraptam be az alsó ajkamat.
- JinAh, mi történt? - pislogott.
- Azt mondtad, szeretnél az ünnepekkor bemutatni a szüleidnek. Emlékszel? Beszéltünk is róla múltkor... - halkultam el. 
- Sajnálom. - csak ennyit mondott. Értetlenül bámultam rá.
- Nem... nem gond. Azt hiszem, én most megyek. Igen... 
- De még nincsenek itt JongInék. - értetlenkedett. Éppen a barátaira vártunk, hogy együtt menjünk kajálni és inni valamit a közelben lévő karácsonyi faluba.
- Nem baj, eszembe jutott, hogy amúgy is anyának akartam segíteni. Majd találkozunk, KyungSoo. - mosolyogtam rá erőltetetten, majd se szó se beszéd, elsiettem. Otthon persze nem álltam meg pityergés nélkül. Olyan jelentéktelennek tűnt ez a dolog, hiszen ő csak a szüleivel akart menni, de rosszul esett. Azt mondta, eljön. Anya persze elmosolyodott a kitörésemen, és azt kántálta, hogy meg kell értenem, ha a barátom is a családjával karácsonyozik.

Én mégis kicsit másképp értelmeztem. Talán örült, hogy lemondhatta a bemutatást? Nem érzi még úgy, hogy fél év után meg kéne ismerkednem a szüleivel? Én is vártam már, és ahogy a szavaiból kihallottam, ő is izgatott volt miatta.

 ~~~

Igen, ez történt alig pár napja. Ő pedig elment. Igazából hagyott egy búcsú SMS-t, és hogy hamarosan találkozunk, de inkább nem válaszoltam rá.
Amint véget ért a tanítás, mintha puskából lőttek volna ki, rohantam a karácsonyi faluba. A szüleimnek és az öcsémnek vettem ajándékot. Meg KyungSoonak... Igen, az ő ajándékát is meg akartam venni. Öcsémnek gyorsan megtaláltam a megfelelőt, egy díszes, Barcelona feliratú sálat. Imádja a focit, biztos örülni fog neki.
Anyának is választottam egy díszes fülbevalót, imádta őket. Jó érzés volt, hogy végre elengedhettem magam anyagilag, megérte spórolni. Apával már nehezebben boldogultam, hiszen annyi mindent szeretett, hogy könnyebb volt magamban felsorolni, hogy mit ne vegyek.
Végül a Star Wars mellett döntöttem. Igazi fanatikus volt, és őszintén megvallom, mikor leültek KyungSooval maratont tartani (egy jó kis "mit-akarsz-a-lányomtól-tulajdonképpen?" beszélgetés után), én is odakuporodtam melléjük.
Így hát muszáj volt apának megvennem azt a poénos bögrét, amin idétlen Star Wars karikatúrák kaptak helyet. Hagy bővítse a gyűjteményét.
Aztán megint kilyukadtam a barátomnál, mint ezen a napon már huszadjára. Néhány nap múlva karácsony és ő attól még nem jön haza. Halvány fogalmam sem volt, mit adhatnék neki, mikor legközelebb találkozunk.
Végül mégis megvettem neki, amit akartam. Mikor megláttam, azonnal rájöttem, hogy nekem az kell. Becsomagoltattam és már ott sem voltam.

~~~2015. Decemeber 24.~~~

Nagyon jó érzés volt a családom körében, és még nagyobb boldogsággal töltött el, hogy örültek az ajándékoknak. Személy szerint nekem is rettentően tetszettek, amiket kaptam. Nem nagy dolgok, mégis akkora eszmei értékkel bírtak, hogy nekem a világ minden Wonjával felértek.
Azonban valami mégis hiányzott.

~~~2015. December 25.~~~

A nagyiék is meglátogattak minket, elhozták mindkét öreget az otthonból. Két éve még a két nagypapám is megörvendeztetett minket, de ez sajnos már nem történhetett meg. Igyekeztünk a nagyiékat felejthetetlen családi élményben részesíteni, és azt hiszem, megtörtént. Teljes béke és boldogság uralkodott, de még mindig kellett volna valami.

A szobámban ültem a laptopommal a kezemben, mikor SMS érkezett a telefonomra. Feloldottam a képernyőzárat és szemöldökráncolva meredtem az üzenetre.

17:59 
Feladó: Szuperszexi Kai

"Gyere ki a térre. Tudod, ahol a nagy fa van felállítva. 
Siess, mert a többiekkel megfagyunk. Karácsonyozzon egyet a banda. 
Nem áll meg D.O nélkül a világ."

Elröhögtem magam a becenév láttán. Még tavaly Kai úgy döntött, átnevezi magát a telefonomban. A neve mellé még egy ilyen ötletes jelzőt pötyögött be. Emlékszem, szerencsétlen KyungSoo milyen fejet vágott, mikor meglátta a nevet, meg a selcát, amit az az idióta állított be magáról. Azt hittem, sírva fakadok a nevetéstől.
A családnak elmondtam, hova és miért szándékozok menni. Apa azt mondta, nem bánja, az ő korában is bandáztak valamelyik ünnepnapon. Anyám kicsit tartózkodóbban engedett el, de a lényeg a beleegyezésen van. Így hát felöltöztem és sietős léptekkel indultam arra, amerre Kai irányított. Amikor azonban kiértem, nem láttam senkit. Egy árva lelket sem.
- Ugye most szórakoztok? - mordultam fel. Ha ez megint ChanYeol elmebeteg szívatásainak egyike, én kicsinálom. Szitkozódva lépkedtem oda a feldíszített fához. Mintha a nagy lámpák olyan nagy meleget árasztanának magukból.
Hirtelen két kart éreztem meg a derekam körül, mire enyhén szólva felsikítottam.
- Hé, ne haragudj, csak én vagyok. - puszilta meg valaki az arcom, mire megállt a légzésem.
- K-KyungSoo? - pislogtam.
- Igen, én. - mosolygott rám.
- Nem. Te a szüleiddel töltöd az ünnepeket. - magyaráztam. - És amúgy is Kai írt az előbb, mit keresel itt?
- Szóval te JongInra számítottál? Nem örülsz nekem? - komolyodott meg, majd egyre közelebb hajolt hozzám.
- Ne beszélj butaságokat. - ráztam a fejem.
- Megbántottalak, igaz? Rosszul esett, hogy lemondtam a bemutatást. Biztosan. - mondta már csak magának.
- Ezt honnan tudod? - furcsálltam.
- BaekHyun mondta telefonon két napja. És tudod, hogy jó szeme van az ilyesmikhez.
- Persze. - sóhajtottam.
- Sokáig nem hittem el és kiröhögtem. Aztán elgondolkoztam, és legközelebb már csak azon kaptam magam, hogy útban vagyok hozzád. Valóban összefutottam Kaijal, mert megkértem, hogy jöjjön ki elém a reptérre és hozzon el ide. Így a telefonjáról is küldhettem neked üzenetet.
- Így már érthető. - vágtam gondolkodó fejet.
- Sajnálom, hogy ezt tettem. Nagyon várhattad a találkozást a szüleimmel, ha ennyire csalódtál. De bepótolom esküszöm. Már velük is lebeszéltem, hogy mivel holnap van karácsony utolsó napja, együtt vacsorázunk. Te, én és a családom. Végzősök vagyunk, lassan egyetemisták, ennyi jár nekünk. - lehelt lágy csókot a számra, én meg elkábultam. Minden gondot elfelejtettem és csak átadtam magam az érzésnek, ahogy csókunk egyre mélyült. Azonban hirtelen elvált és kotorászni kezdett a kabátjában. Nem néztem hülyének.
- Hoztam valamit neked. Illetve nem egészen, mert kettőnké, de remélem, örülni fogsz neki. - kinyitotta a dobozt, amit időközben előhalászott. Két egyforma couple gyűrű volt benne. Ha jól vettem ki a gyér fényben, apró hópelyhek voltak belekarcolva. - Ugye tetszik? De ha nem, akkor...
- Nagyon tetszik! - ugrottam a nyakába boldogan, de picit felszisszentem, mikor valami belefúródott a hasamba. Értetlenkedve nyúltam be én is a táskámba, majd kitapintottam a Neki szánt ajándékot. Hihetetlen, elfelejtettem otthon kitenni. Óvatosan kivettem a tárgyat és KyungSoo kezébe nyomtam. Egy hógömb, amelyben egy óriás hópehely kapott helyet, és mikor felrázza az ember, a csillogó kis valamik táncolnak körülötte.
- Köszönöm. - nézegette, és úgy tűnt őszintén örül neki. - Szeretlek. - újra megcsókolt. Érzékien, szerelmesen. Ezzel az egy szóval pedig mindent megváltoztatott.
- Én is szeretlek. - mondtam ki. Ott álltunk, nem zavart minket a fagy, felmelegítettük egymást. Az arcomon megéreztem pár ismerős cseppet, de nem foglalkozott vele egyikünk se, míg el nem kezdett egyre sűrűbben esni.
- Azt hiszem, a hópehely a védjegyünk. - nevetett, majd összefonta ujjainkat. - Tudtad, hogy ha hóesésben csókolózunk, örökké együtt leszünk?
- Hallottam már róla. - szorítottam erősebben a kezét.

***

Így tíz évvel később ez nem is olyan hülyeség...

***

Nagyon boldog karácsonyt kívánok mindenkinek, és remélem, még sok évfordulót ünnepelhetek ezen a blogon Veletek! Hwaiting! *3*

Hát nem szexi? :o Annyira ahw*-*

THOUSAND *3*

Sziasztok!:)

Mint azt már a címből is láthatjátok, megérkezett az ezer

oldalmegjelenítés ide is!^^

Tudom, erre az oldalra nagyon sokáig nem írtam, vagy ha írtam is, ritka

időközönként. Nincs mentségem, szimplán csak nehezen írtam, de

igyekszem folyamatosan kiküszöbölni ezt, és remélem, ezt

már észrevettétek. :)

Igyekezni fogok, köszönöm mindenkinek, aki olvas, remélem, 

nem fogtok csalódni bennem továbbra sem! :)

Hwaiting!*3*

Füst (Optional Bias)

Ez az első ilyen száz szavas történetem, remélem, mindenkinek tetszeni fog,
és nem írtam teljesen rosszul :"D
Jó olvasást hozzá! *3*

***

Tudom, az a jó ember, akit van aki utáljon. De engem mégis zavar, ha nem kedvelnek, ha nem érzem okát...
Nálad sem tudom, miért pikkelsz rám. A családom azt tanította, hogy aki nincs odáig egy bizonyos személyért, féltékeny valahol belül. Te is irigykedsz? De mire?
Nem én választottam az érzéseimet. Nem én akartam Belé szeretni. És Ő sem belém. Eddig jóban voltunk, most mi történt? Ennyire, irritál, hogy mással látsz?
Hiányzik a barátságod, a bohóckodásod. Mégis... már nem hallhatom a hangod, mert elfordultál tőlem. Tőlem és a csapattársadtól, a legjobb barátodtól.
Tudod, bűnösnek is érzem magam. Én nem ezt akartam! Nem akartalak elválasztani titeket, és nem akartam haragban lenni.
De ha így állunk, hát így állunk...

Ezeken a dolgokon elmélkedve fújom ki a sűrű cigarettafüstöt, hagyva, hogy a füsttel együtt a Veled szerzett emlékek is eltűnjenek.
Nem engedem, hogy a bűntudatom vezéreljen...