Reggel eszeveszett dörömbölés rángatott ki a szép kis álmaimból, muszáj volt végre felkelnem, borzasztóan zavart. Egyáltalán hogy lehet ilyen hangosan verni az ajtót? Csengőt nem ismerik?
A Nap égette a retinámat, mikor az ablakhoz léptem, így kénytelenné váltam likvidálni a fényt egy sötétítő függönnyel, kizárva ezzel a D-vitamin forrását.
Órámra pillantva kicsit megijedtem, hiszen már elhagyta a mutató a kilencet, Kyungsoo pedig már biztosan fent dorbézolt, ki tudja mit tákolt össze a makacsságával...
Kipattantam az ágyból, és úgy simán pizsamában rohantam az ajtóhoz, hogy kinyissam és véget vessek az idióta lármának.
A vendégekre, egész pontosan nyolc kíváncsi szempárra egyáltalán nem számítottam. Még csak nem is szólt Suho vagy valamelyikük, hogy jönnek...
- Jó reggelt! Látom, felkeltettünk. - pislogott mosolyogva, ugyanakkor bűnbánó arckifejezéssel Xiumin, mire megráztam a fejem.
- Igazából tegnap nagyon sokáig nem tudtam elaludni... később sikerült ébrednem a szokottnál.
- És Kyungsooval mi van? Esetleg eszedbe jutott már a lustálkodás közepette? - vágta hozzám Chanyeol ellenségesen, mire lehunytam a szemem és elszámoltam háromig. De nálam ez nem jött be...
- Ide figyelj, Dumbó. Nincs most kedvem az elmés kis poénjaidhoz, kímélj meg magadtól. Egyáltalán mit kell csesztetni? Repülj haza a túlméretezett füleiddel.
- Oké, elég lesz a veszekedésből, nem ezért jöttünk. Te is hűtsd le magad, Chan. - próbálta menteni a menthetőt Baekhyun, sajnos kevés sikerrel; úgy néztünk egymás szemébe a legmagasabb taggal, hogy ha szemmel ölni lehetne, mindketten holtan feküdnénk a földön.
- Gyertek be. - morogtam kedvtelenül és elindultam megkeresni Kyungsoot. Nem érdekelt, hogy jönnek utánam vagy sem.
Az említettet meg is találtam a konyhában, pont ülőhely után kutatott. - Yah! Hoztam pár vendéget. Remélem, nekik örülni fogsz.
- Kiket? - kapta fel a fejét, de mire megfejthette volna a titokzatos látogatók kilétét, Kai a nyakán is volt.
- Hyung!
- Jongin-ah? Itt az egész banda? - a vak fiú szemeiben mintha könnyeket véltem volna felfedezni, ahogy sorban magukhoz ölelték.
- Csak nem hitted, hogy elfelejtünk?!
- Nem, én csak...
Az ajtóból figyeltem az eseményeket, nem volt kedvem oda pofátlankodni közéjük, mikor egy kéz megérintette a vállamat. Mielőtt megfordulhattam volna és jól megvertem volna az illetőt, ő megelőzött és halkan a fülembe kezdett suttogni.
- Ne zavarj meg minket. Jobb lesz, ha most kimész innen. - hát persze, ki más lehetett volna...
- El tudom dönteni, hogy mit csinálok, Colos.
- Semmi közöd a magánéletünkhöz. Így is jobban beleártottad már magad a kelleténél.
- Nem tettem semmi olyat, ami sértheti a személyes tereteket. Feladatot kaptam, észlény. - sziszegtem immár az arcába, majd -mivel nem érdekeltek a további sértései, elhagytam a helyiséget. Célom az udvar volt, ahol Kyungsoo minden délután ücsörgött. Egyáltalán miért pont ide jöttem.
Megintcsak eszembe jutott a férfi... A vastag, puhának tűnő ajkai, a hatalmas sötétbarna szemei, amelyekben egykor biztosan élettel teli fény csillogott.
Minden egyes porcikája az eszembe vésődött, pedig alig pár napja ismertem közelebbről. Vagyis... Ismertem a fenéket. Csak... annyira bonyolult. Olyan érzéseket tápláltam, amelyekre tapasztalat híján aligha találtam megfelelő magyarázatot.
- Hé. Minden rendben?
- Mi? Hogy...? Oh. Nem kellene inkább a barátoddal foglalkoznod, Sehun-sshi? - dünnyögtem nem létező bajszom alatt a lehető legtöbb haraggal. Mit akar ez itt?
- Csak kíváncsi voltam, hová tűnhetett az egyetlen lány a házból. Bár sejtésem van, kinek köszönhetjük a távozásod.
- Kettőt találhatsz. Neked vagy a bunkó fenyőfának.
- Ez bonyolult ügy.
- Igazad van. Az óvodában is így szoktak udvarolni a fiúk annak a lánynak, aki tetszik nekik. - gúnyolódtam.
- Ne beszélj baromságokat... Mondjuk... Nézz körül és rájöhetsz egy-két dologra, miért vagyunk veled olyanok amilyenek. Nem csak én és Chanyeol hyung, de mindenki más is a csapatban. Csak hát, Suho hyung mindenkit megkért, hogy legyünk veled rendesek. Yeol és én még vissza is fogjuk magunkat, de egyikünk sem szereti ha betolakodók háborgatják a banda nyugalmát.
- Ezt hogy értsem? Hova nézzek körül? Kezd elegem lenni a rébuszaidból!
- Meglátod. - indult vissza a házba, de mielőtt eltűnt volna a szemem elől, még egyszer megszólalt. - Amúgy keresnek téged a többiek, ideje lenne végezned a munkádat ahelyett, hogy itt lopod a napot.
Úgy megfojtottam volna.
***
Dél körül járt az idő, mire elmentek és vehettem egy nagy levegőt. Leginkább a két zsiráfra volt jellemző, hogy sportot űzzenek a bunkó megnyilvánulásaikból, de nem kellett félteni Baekhyunt sem, aki nem igazán tudta, kinek a pártján álljon, vagy Kait, akin csodálkoztam, hogy sokkal rendesebb volt mint két társa. Őt persze jobban is toleráltam, énis bizalmatlan lennék, ha a legjobb barátnőmet egy ismeretlen kezeire bíztam volna.
Khm. A nem létező legjobb barátnőmet.
- Mit eszel ebédre? A haverjaid elhozták a saját hűtőjük teljes tartalmát, ahogy látom. - pislogtam a nyitott frigóba, ahol ételes dobozok tömkelege foglalta a helyet.
- Nem tudom. Együtt főzték az összeset, át kell gondolnom, merjek-e belőlük egyáltalán egy falatot is enni. - motyogta, kicsalva ezzel belőlem egy nevetést.
- Biztos szeretet van benne.
- Ja. Jó sok. Pláne Yixing hyungtól. Nézd mit kaptam tőle. - lengette meg a plüsst maga felett. - elméletileg egy kék unikornis.
- Az. - röhögtem, majd elvettem tőle a játékot, nehogy leverjen valamit véletlenül.
- Egyébként mi ez az egyes szám, hogy én mit ennék? Te...?
- Csinálok magamnak valamit. - vontam vállat.
- Suho hyung azt mondta, mindkettőnknek hozták.
- De...
- Eltűntél és nem hallottad. Sehun azt mondta, kint voltál az udvaron. Értem én, hogy nem szereted őket, de a tisztelet jele, ha a házigazda foglalkozik a vendégekkel... - szóval a maknae elferdítte az igazságot.
- Csak... Lényegtelen. Nem a te dolgod. Megmelegítem a kajád.
Miért van az, hogy ennyire hihetetlenül tudnak viselkedni úgy, hogy azt sem tudják, ki vagyok és mit miért teszek?
Mire vagy kire utalt Oh Sehun?
Annyi hülye és felesleges idegbajt tudnak okozni...
