Ahogy én is végre észbe kaptam és elfogadtam a kezét, mintha áram vágott volna belém.
Legszívesebben sikítva rohantam volna fel a szobámba egyenest a könyveim közé, hogy tőlük kérjek valami megoldást a problémáimra, de mivel jelenleg nem rendelkeztem semmi nyugtató hatású kemény- vagy éppen puha borításos baráttal, nyeltem egy nagyot.
- Én... Lee HeeYoung vagyok, üdv a sulinkban. - préseltem ki az első mondatot, amit az agyam értelmesnek gondolt. De most komolyan, mi volt ez? Csak ennyire futotta az amúgy gyorsan kapcsoló felfogásomból?
Lay vagy látta az elég feltűnő zavaromat, vagy barátságosnak talált, mert hirtelen felkuncogott.
- Köszönöm. Igyekszem majd beilleszkedni. - újra nyeldekelni kezdtem. Na jó. Már csak az nem vehette észre, ami művelek, aki teljesen hülye...
Az óra további részében nem nagyon szólaltunk már meg, tekintve az osztályfőnököt, aki nagyon szívén viselte, mikor az unalmas tájékoztató óráján nem figyelnek oda a "gyerekei", de azért még párszor oldalra fordulva összeakadt a pillantásom TaeYeonéval. A barátnőm vigyorából csak azt tudtam leszűrni, hogy tökéletesen tisztában van a gondolataimmal, úgyhogy már őt is legszívesebben ignoráltam volna.
Az első unalmas negyvenöt perc végeztével rögtön a lánnyal egy időben álltunk fel, hogy az információcserét illetéktelen fülek nélkül ejtsük meg.
- Láttam! - pattogott.
- Ugyan mit? - értetlenkedtem.
- Mindent! Úgy lested azt a gyereket, mint valami világ tökéletességét. Áradt belőletek a vonzalom, ráadásul kölcsönösen!
- Miről zagyválsz?
- Mondom! Megvan közöttetek a kémia. És mit ne mondjak, piszok dögös ez a YiXing...
- TaeYeon, ha ezt Baek meghallja, hisztizni fog. - figyelmeztettem, szépen lassan körülnézve.
- De nem hallja meg, mert emlékeztetnélek, hogy ilyenkor az első napon Kaiékkal szédítik a népet.
- Hogyne emlékeznék. Elvégre ők a "menő, szexi, elérhetetlen hercegek". - idéztem nevetve egy lányt, aki tavaly volt kilencedikes és teljesen belezúgott JongInba.
- Jaj, ne emlékeztess, már nekem is kínos volt, pláne, hogy ott álltunk fél méterre a csajtól! Azóta kacsintgat rá az az idióta Kai, hogy zavarba hozza. - prüszkölte.
- Szerinted mi lehet most a témájuk? - álltunk be a sorba a büfé előtt, ahol elég hosszú volt a sor ahhoz, hogy megfelelően kivesézzünk mindent.
- Nem tudom, gondolom a nyarukról zengenek ódákat. - vont vállat legjobb barátnőm.
- Ja, vagy arról, hogy ChanYeol és Kai hogy mentek át a pótvizsgán. Dyo pedig most egész biztos a szemét forgatja BaekHyunnal. - képzeltem el magam előtt a jelentet és nagy valószínűséggel nem tévedtem. A nagyfülű imádta kiszínezni a történeteit, úgyhogy nem lepne meg, ha tíz perc múlva már arról hallanánk, hogy a nyári javítóvizsgát Alcatraz-ban kellett letennie.
- Mondasz valamit. - teljes egyetértésben elmélkedtünk tovább. Meséltünk a nyár azon részéről, amit nem együtt töltöttünk. Elmondtam, hogy én a szüleimmel voltam két hetet Jejun, majd még egy hetet anyai nagyszüleimnél, akiknek hatalmas birtoka van vidéken. TaeYeon pedig BaekHyunnal töltött három hetet egy városnéző túrán úgy, hogy minden héten másik városba mentek. Más embernek három hét soknak tűnhet, ők viszont imádtak ilyeneket csinálni bármennyi ideig. Nagyon sokra tartottam a kapcsolatukat. Annyira igaziak voltak ők ketten, hogy elképzelhetetlennek tartottam őket egymás nélkül...
A nyár többi részében pedig találkoztunk egymással, illetve telefonon beszélgettünk, sok új dolog nem került terítékre.
Még három osztályfőnöki órát kellett kibírni, de azt is úgy szenvedtem el, hogy Lay tekintetét éreztem felém kalandozni. Be kell vallanom, azon kívül, hogy zavart a dolog, valahol tetszett és késztetést éreztem, hogy rá emeljem a pillantásom.
Az utolsó óra végét jelző csengő nekem egy repülőrajtot jelentett kifelé. TaeYeon tartotta velem a tempót, bár szegény elég leamortizált lett, mire leértünk a második emeletről a gimi aulájába.
- Mégis... milyen eszelős némber vagy te, hogy képes...vagy...ennyit... futni. - lihegte.
- Sajnálom. - bámultam bocsánatkérő kiskutyaszemekkel. Mielőtt válaszolhatott volna, valami félbeszakította.
- Lányok! - Ez Kai hangja volt. Oda sem mertem nézni, míg ide nem értek. - Ne rohanjatok, töltsük együtt az első sulinapot. Tudjátok, hogy mindig elmegyünk valahová ilyenkor. - vigyorgott. Én meg legszívesebben vicsorogtam volna, amiért pont az egérutamat torlaszolta el.
- És amúgy is: meg kell ismernetek Layt! - karattyolt ChanYeol is. Magamban haldokolva egyeztem bele a dologba. Végülis igazuk volt. Amióta először találkoztunk, minden tanév első napját így kezdtük. Közös meki, esetleg Hotteok zabálás az út közepén, és ezzel mindig erősödött egy kicsit a barátságunk. Annyira, hogy már a gólyatáborban megvolt a klikkünk és kilencedik óta minden pénteken Kai szobáját használtuk törzshelynek. Ami nagy valószínűséggel ebben az évben sem lesz másképp.
- ...HeeYoung? - hallottam meg a nevemet valakitől, és mint utólag megtudtam, Dyo lengette előttem a kezét.
- Hm? Mi történt?
- Annyira elkalandoztál, hogy hiába beszélünk már neked három perce. - veregette meg a hátam Baek. - Azt kérdeztük, hogy mit együnk. Felmerült a gyros, a hotteok meg a meki.
- Mire szavazott a többség?
- Most olyan gyros ehetnékünk van. - karolta át a vállamat bizalmasan ChanYeol. Elnevettem magam.
- Akkor együnk azt, hogy ne menjen el Yoda kedve az evéstől. - viccelődtem.
- Adok én neked olyan Yodát, hogy két perc alatt megváltozik a véleményed! - fenyegetőzött szegény, de nem tudtam komolyan venni.Természetesen semmi bajom nem volt a füleivel, de annyira aranyosan festett, hogy egész nap mosolyogni tudott tőle az ember.
Mikor végre mindenki kezében egy hatalmas szatyor helyezkedett el, benne a még mindig meleg étellel, Kai felhívta az apukáját, miszerint bánná-e, ha nála lógnánk.Tudni kellett, hogy a srác szülei elváltak és ő az apjánál maradhatott, aki valami eszméletlen egy pasas. Mindig jól elszórakoztunk vele, olykor be is ült velünk filmet nézni. Természetesen engedélyt kaptunk, úgyhogy fél órán belül már a gyros csomagolását tépkedtük különböző pozíciókban elhelyezkedve, miközben ChanYeol és TaeYeon a tévé távirányítóján vitatkoztak.
- NEM nézünk akciót, értsd már meg!
- Mert az idióta doramák jobbak?!
- Azt egy szóval sem mondtam, de most, hogy említetted...
- Jaj, hagyd már ezt! Inkább nézek autós üldözést, mint hogy MinHo vagy ki az Isten éppen hogyan csókolja meg azt, akivel huszonöt részen keresztül éppen hogy megfogták egymás kezét!
- Először is: a mostani doramában nem MinHo szerepel. Az a múlt héten volt. Most TaeMin a főszereplő. Másodszor: az se sokkal jobb, hogy autókból és vonatokból ugrálnak ki a kaszkadőrök, mert a színészek féltik a bőrüket...
- Hagyjátok már abba! - emelte fel a hangját Dyo. Ő nem szokott kiabálni soha, semmilyen körülmények között, úgyhogy ez megfelelő hatást gyakorolt a két veszekedőre. - Mivel itt vannak nők is, nem nézünk akciót és mivel a többség férfi, a doramák is kilőve. A legegyszerűbb, ha horrort nézünk.
- Nem rossz ötlet. - szólalt meg Lay most először. Megint mosolygott, ami olyan jól állt neki, hogy képtelen voltam visszatartani a megindult nyáltermelésem. - Tudok jópár horrort, ami tetszene nektek.
Ezzel el is dőlt minden. Kai beüzemelte a laptopot, amit a tévére csatlakoztatott. BaekHyun addig megkért, hogy hozzam be az üdítőket és a rágcsálnivalót, mert hogy a gyros nem lesz elég. Én viszont egyedül képtelen voltam annyi cuccot hurcolni a kezemben, ezért TaeYeon mellékesen hozzátette, hogy akkor a kínai új barátunk segítsen, akinek nem is volt ellenvetése.
- Nagyon jó a koreaid. - törtem meg a kínos csendet, miközben a kukoricát pattogtattuk és a nasikat öntöttük a tálakba.
- Köszönöm. - nevetett fel. - A nagyszüleimnek és az anyukámnak köszönhetem, akik taníttattak és fedezték a költségeim kezdőtőkéjét. - magyarázta.
- Hm. - motyogtam.
- Tudod, először vissza akartam menni, de... már nem bánom, hogy eljöttem. - még egy mosolyt villantott rám, én pedig nem tudtam hová tenni a mondatát. Lesütöttem a szemeim és inkább az üdítőkkel kezdtem foglalkozni.
Magamat pedig gondolkodtam, hogy vajon hogyan értette az előbbit, amit azzal a túlságosan zavarba ejtő, sejtelmes mosolyával intézett felém.
