2016. december 28., szerda

Jóban, Rosszban (EXO - Chanyeol)

Sziasztok! :)
Kérésre írtam megint, remélem, elnyeri az illető tetszését!:)
Nagyon várom a reakciód, dongsaeng-ah!:)
Örülök, hogy megírhattam!:)

***

Minden olyan hihetetlen volt. Pláne az, hogy ez a nap is eljött. Nem hiszem el, hogy anyám szavaival élek, de tényleg úgy éreztem, mintha tegnap születtem volna, jelenleg pedig itt álltam az egész alakos tükör előtt és a hófehér menyasszonyi ruhámon legeltettem a szemem.
Az ideg száguldozott végig rajtam, csodálkoztam, hogy még nem izzadtam ki a sminkemet, a borzalmas hányingerről pedig ne is beszéljünk.
A rendkívül gyorsan terjedő idegproblémám elemzését három kopogás törte meg, ami csak egy dolgot jelenthetett; Jongin jött szólni, alig öt perc maradt hátra, hogy kimondhassam végre az igent annak az embernek, akit a világon mindennél jobban szerettem.
- Kész v... nahát, basszus Yoon, úgy nézel ki, mint egy... egy... mint egy angyal!
- Azért ne vidd túlzásba. Az angyalok kaphatnak sokkot? - morogtam, de ő mindezen csak jót röhögött és közelebb lépett, hogy megfogja a kezem.
- Nyugodj meg. Nem egy elmebeteghez készülsz hozzámenni, ha jól tudom. Hová lett a törpe?
- A vőlegénnyel készülődik. - vigyorodtam el szeretetteljesen, mikor eszembe jutott, kiről is volt szó.
- Ki gondolta volna. Apropó... nem láttad véletlenül a legjobb barátnődet?
- Kiment ellenőrizni a díszítést, de KIM JONGIN, BÍRJÁL MÁR MAGADDAL!
- Most mit mondtam? Csak nem találom...
- Igen, de ő most koszorúslány és nem szeretnélek meglátni a közelében az esküvőm végéig! Ez az én napom, Jongin. Szeresd egy kicsit kevésbé Krystalt.
- Jól van, bocsánat. Igazad van. Na de pont időben vagyunk. Hozd a csokrot, öreganyám!
- Hogy beszélsz?!

~~~

Amint elindultam a vörös szőnyegen a templomban lévő sorok között, elkezdett kiengedni a gyomrom. Vagy csak azért éreztem így, mert csőlátással mentem előre, és ha Jongin nem tart vissza, lefutottam volna a Chanyeolig vezető utat tűsarkúban. Legjobb barátnőm előttünk tipegett, és le mertem volna fogadni hogy a bátyám a fenekét stírölte. És a suttyó azt hitte, nem látom...
Ahogy végignéztem a meghatott, boldog és mosolygós arcokon, emlékek ezrei törtek elő, amelyek a fejemben fokozatosan elnémították a zenét. Csak azokra a csodákra tudtam összpontosítani, amiket Vele élhettem át az elmúlt legszebb időszakomban, és a legrosszabban is.

*** (innentől ajánlott zene)

Az edzőterem zsúfolásig tele volt, Krystallal alig bírtunk megmozdulni, és ez engem borzalmasan felhergelt.
- Egyszer veszem rá magam, hogy betegyem ide a patáimat és nézd meg! - morogtam, de barátnőm csak jóízűen kacagott rajtam.
- Annyira buta vagy, Yoon! Komolyan, nem tudok úgy meglenni melletted, hogy ne nevetnék. Mi kicsit arrébb megyünk. A magántermek felé. - mutogatott hevesen, olyan beleéléssel, amelyet sosem értettem. Mi olyan nagyon élvezetes és vicces egy gyötrő edzésben?
- Mi?
- Tudod, ezt a részt azok használják, akiknek nincs bérletük, márpedig nagyon kevés ember vesz manapság bérletet a konditerembe. Ugyan kinek lenne ideje a sok meló mellett ide jönni? - inkább nem szóltam semmit, csak próbáltam a tömegben követni a lányt, de természetesen megakadályoztak, Krys pedig nyomtalanul eltűnt. Egy borzasztóan magas srác rohant belém, engem majdnem leterítve a földre. Hát én ezt nem tudom elhinni. Ilyen csak a nyamvadt mesékben van.
- Úristen, ne haragudj!
- Nem tudnál fi-... oh. - ebben a pillanatban azonban megakadt bennem a szó, mert egy olyan gyönyörűen ívelt, étcsokiszín szempárral vettem fel a kontaktust, hogy majd' elment a szívem világgá. - É-én...
- Aish, ez az én formám, biztos nagyon megüthetted magad! Menj csak előre, Baek hyung, mindjárt megyek én is! Amúgy Chanyeol vagyok. Park Chanyeol. - villantotta rám ezer wattos, makulátlan vigyorát, ami még egy fogkrém reklámjába is tökéletesen beleillett volna.
- Kim Yoona.
- Nagyon örvendek.
Nem sokkal később én előkerítettem Krystalt valahonnan és könyörögtem neki, hogy menjünk haza, eléggé megfájdult a bokám.
Ám mikor kifelé léptünk volna az ajtón, egy ismerős hang utánam üvöltött.
- Yoona-sshi!
- Tessék? - megfordulva egy lihegő Chanyeolt láttam, aki nagyon akart volna mondani valamit, ha lett volna levegője. A mögötte lévő két srác - gondolom a haverjai - csak röhögtek rajta, míg barátnőm inkább csak próbált visszafogottan vigyorogni.
- Arra...gondoltam... huh... izé, nem is tudom, nem jönnél el... velem valahová most?
- Én? Most?
- Gondolom te, mivel csak neked mentem negyed órával ezelőtt odabent és most, mivel hát... igazán kárpótolhatnálak valamivel a szerencsétlenségem miatt...
- Menjetek csak, én hazatalálok egyedül. - barátnőm jelentőségteljesen kacsintott, majd megfordult és mielőtt bármit is mondhattam volna, elhúzta a csíkot. Ahogy a férfi két haverja is.

Az első randinak nevezhető akármi egy ramyun kifőzdében esett meg, mégis ez vált életem egyik leggyönyörűbb emlékévé.

~~~~

Lassan két hónapja randizgattunk, mikor Chanyeol beállított hozzánk az éjszaka közepén. Jobban mondva, megdobálta az ablakomat mogyoróval meg makkal. Eléggé dühösen nyitottam ki azt a szerencsétlen ablakot, de a magasabb csak lazán beugrott rajta és szóhoz sem hagyott jutni.
- Oké, tudom, hogy hülye ötlet volt csak úgy berontani, de hirtelen jöttem rá a dolgokra és nem bírtam ki holnapig azaz máig, de nem ez a lényeg. - egyetlen szuszra hadarta el az egészet, én pedig kimeredt szemekkel, bambán álltam tovább. - Yoona, én... kedvellek téged. Nagyon. Az életemnél is jobban, nem bírom ki nélküled. Kedvelek benned az égvilágon mindent, jót és rosszat és tudom, hogy számíthatok rád és hogy elviselsz ilyen hülyén is... mondd, hogy járnál velem!
- Most szórakozol. Park Chanyeol, remélem, nem valami viccet próbálsz itt nekem előadni! - emeltem fel a hangom dühösen, teljesen megijesztve ezzel szegényt, de mit reagálhattam volna? Abban a pillanatban oda voltam érte, mikor megláttam, biztosra kellett mennem, hogy én is szerelmet vallhassak neki.
- Halál komolyan gondolom!

Aznap kaptam életem legcsodálatosabb és legédesebb csókját, attól, akibe szerelmes voltam.

~~~

- Nem.
- Mi? - döbbentem le. - Apa, ezt nem mondhatod komolyan!
- De komolyan mondom, édes kislányom! Ez a fiú... - mutatott itt Chanyeolra aki szintén elég ellenségesen, de azért uralkodva magán állta a gesztusait, - ...nem érdemes rá, hogy együtt járj vele.
- Apa, már megbocsáss, de Yoon azzal érzi jól magát, akivel akarja. - replikázott Jongin is. - Nem értem, mi bajod van hyunggal. Okos, az anyukájának étterme van és szereti a húgom. Mi pedig nem vagyunk a királyi família, de még csak kőgazdag család sem, hogy válogatni kelljen a hülye rangok között!
- Akkor sem fogadom el és kész! Nem akarlak a lányom mellett látni, Park!
- Drágám! - anya figyelmeztető hangjára egy pillanatra mindenki felfigyelt, de hamar elszállt ez a csöppnyi döbbenet, mikor a családfő visszaszerezte a stafétát.
- Figyeljen, uram! Nem tudom, mit vétettem ön ellen, amiért nem engedne Yoon közelébe. - szerelmem kimérten és teljes higgadtsággal kezelte a helyzetet. Ráadásul olyan kitartóan, hogy még engem is meglepett. - Nem fogom őt elengedni és ha kell, akkor minden egyes nap itt fogok dörömbölni a ház előtt. Rám hívhatják a rendőrséget, apám hadnagy. Biztos lehet benne maga és a lánya is, hogy nem tágítok. Egy tapodtat sem.

Akkor, abban a pillanatban, mikor szembeszállt apámmal értem, még jobban beleszerettem.

~~~

- Yoon, kérlek!
- Nem érdekel, Chanyeol! Tudod te, mit éltem át tegnap éjjel? Elmentél bulizni és teljesen eláztál... ígértél nekem valamit!
- Tudom és nagyon sajnálom! De Baek és Jongdae...
- Még mindig nem érdekel! Tudtál volna nemet mondani... tudok a rengeteg lányról is, akik megpróbáltak téged felkarolni, úgyhogy le se tagadd!
- Igen, ez igaz. De szeretlek és veled akarok lenni. Yoon, kérlek... soha többet nem iszok ennyit sem Baekhyunnal, sem Jongdaeval.
- Még jó, ugyanis ők cipeltek haza. Te voltál a legrosszabb állapotban.
- Kérlek...
- Menj már innen, Yeol... nem akarlak látni még egyszer.
- Ez most azt jelenti...
- Igen, azt! Tűnj el innen. Apámra kellett volna hallgatnom az első pillanattól kezdve. Nem vagy megbízható.

Egy egész hónapig mély depresszióban voltam, minden nap százas zsepiket használtam el.
Chanyeol egy idő után feladta a békülési kísérleteit, gondolom Jongin vagy az apánk szólt neki, hogy feleslegesen strapálja magát.
Mnidenesetre a bátyám és Krystal együttes ereje az én felvidításomra azt eredményezte, hogy ők ketten eléggé összegabalyodtak és a szenvedélyes szerelmük és mérhetetlen tettvágyuk csak tovább ösztönözte őket arra, hogy engem kihúzzanak a gödörből.
Így történt, hogy Krystal elhívott a lakására, míg Jongin Channal tette ugyanezt, ugyanabba a lakásba és ugyanabban az időben.

- Most jól összezártak minket. - motyogta a férfi idegesen. Jobban megnézve rengeteget változott; vékonyabb és kissé szálkásabb lett, a haját fehérre festette - mellesleg ezen nem tudtam kiigazodni soha - és a szemei alatt szinte bőröndök éktelenkedtek. Rettenetesen megsajnáltam. Ezt én tettem vele? - Yoona-sshi, én...
- Hagyjuk, Chanyeol. Semmi értelme magyarázkodnod. Aznap este mindennek vége lett köztünk, mert nem bírtam elfogadni, hogy eljársz bulizni.
- Ez nem igaz. Te csak azt nem fogadtad el, hogy egyre többet hanyagoltalak és jöttem hozzád részegen, ráadásul az ablakodon keresztül. Ez nem volt olyan, ami mellett csak úgy el lehetett menni. Rengetegszer átkoztam magam. Akármilyen idegen lány jött velem szembe az utcán, csak téged láttalak bennük. Még most is csak téged látlak.
- Yeol, semmi sem lehet köztünk olyan, mint régen. Nem lehet, mert az érzéseink nem befolyásolhatóak.
- Tudom, de ettől függetlenül újrakezdhetnénk vagy folytathatnánk, vagy mit tudom én... de ezek szerint te már régen... túlléptél rajta, nem igaz? - kínosan borzolta össze a haját, mint egy zavarban lévő kisgyerek, a szívem itt kezdett pocsolyává olvadni.
- Nem, nem igaz. Ugyanolyan borzalmakat éltem át nélküled. Minden nap Pokol volt és szürke, te tettél mindent színessé. És nem léptem túl semmit. Emésztett a bűntudat, amiért durva voltam veled aznap éjjel. - motyogtam egy keserű vigyorral a számon. Nincs mit tenni, halálosan beleszerettem.
- Yoon... - egyre közelebbről hallottam az Ő hangját, éreztem, ahogy mellkasa a hátamnak ütközik, végül kezei eltávolítják a kiengedett hajamat nyakamból, hogy aztán puha, meleg és édes ajkai nedves csókokat hintsenek rá, néhány apró harapást is ejtve legérzékenyebb felületemen. - Nagyon szeretlek. A világon mindennél és mindenkinél jobban. - dünnyögte. - Akármit megtennék érted.
- Channie...
Aznap éjjel egymáséi lettünk, csak mi ketten, és nem kívánhattam volna szebbet, semmi sem tette volna gyönyörűbbé ezt az első alkalmat még akkor sem, ha virágszirmokkal és gyertyával spékeltük volna meg.

Ez így volt rendjén, spontán történt és nálam boldogabb lányt nem hiszem, hogy találtak volna a Földön.

~~~

Nagyjából másfél hónap telt el a békülés óta és mi ketten jobban összekovácsolódtunk, mint eddig bármikor. Megtanultunk kezelni egy-egy problémát, amit a másik tett vagy amit ketten követtünk el, sikerült harmóniát teremteni. De aztán közbeszólt valami, amit sem jó, sem rossz kategóriába nem tudott sorolni egyikünk sem.
- Chanyeol, terhes vagyok. - óvatosan kellett volna neki adagolni, hátha könnyebben megemészti, legalábbis én azt gondoltam, hogy elájul vagy itt hagy és sosem látom többet. Itt is látszott, mennyire félreismertem Őt.
- Mit mondtál?
- Babát... babát várok. - szipogtam az ágyamon ülve.
- De hát mióta? - kerekedtek el a szemei, majd letérdelt mellém és megfogta a combomon pihenő kezeimet.
- Amióta kibékültünk. Fogalmam sincs, mit csináljak, Yeol, én nem tudom... - a kétségbeesett zokogás erőt vett rajtam, a párom szemébe sem mertem nézni, nem hogy majd még a szüleimébe nézzek! Ő viszont nem így gondolta, rögtön átölelt, hátamat simogatta és fülembe suttogott, hátha megnyugtat.
- De hiszen ez csodálatos, Yoona! Ne sírj egy olyan miatt, ami maga a csoda.
- Nem félsz? Nem vagy ideges? - döbbentem le, hiszen én egyáltalán nem erre számítottam tőle.
- Ideges vagyok kicsit, de nem félek. És tudod, miért? Mert itt vagyunk mi. Ketten a világ ellen, és itt van az anyám, aki már egyébként is arra célozgat, hogy unokákat akar... biztos vagyok benne, hogy támogatni fog, sőt, mondok egy merészebbet, az apám is mellettünk lesz, anyám miatt a nővérem és a te bátyád meg aztán pláne piskóta ügy. De csak Te és Én számítunk. Értetted? Nekem pedig a világ leggyönyörűbb ajándéka, hogy apa leszek.

- Annyira szeretlek, Park Chanyeol!
- Én is téged... Kim Yoona.

~~~

- Kim Yoona, megtisztelnél azzal, hogy a tündéri kis feleségem leszel?
- IGEN, Chanyeol-ah!

És azóta is csak őt akarom...

***

- És Te, Kim Yoona, akarod-e hites férjedül az itt jelenlévő Park Chanyeolt, míg a halál el nem választ? - mire befejeztem a bambulást, már a szerelmemmel néztem farkasszemet. Teljesen megijedtem. Mit is kéne mondani? Nem lehet, hogy ennyire bepánikoltam!
Végignéztem azokon, akik az első sorban ültek. Anyámon, aki kérdően pislogott rám, majd apámon, aki végül mégis megbékült a helyzettel, de csak az unokája születése után. Apropó, unoka. Azonnal a fiunkat kezdtem el keresni, és igazán csak akkor lettem biztos a dolgomban, mikor a hatalmas gyermeki szemekbe néztem. A miénk... a mi szerelmünkből született és mi neveljük fel. Mi fogunk neki otthont adni, mi fogunk neki ételt és ruhát biztosítani. A mi vállunkon sírja majd el a bánatát és mi fogunk mellette maradni, ha beteg lesz. Én és... Chanyeol. Igen. Mi ketten a világ ellen.
- Akarom. - vigyorogtam rá, mire ő is kiengedett egy olyan "hála Istennek, hogy megszólaltál" sóhajt, majd meg sem várva a végszót, azonnal rátapadt az ajkaimra. Megszűnt létezni minden és teljesen biztossá vált, hogy mi az életünk végéig egymás oldalán fogunk maradni. Hiszen jóban és rosszban egymás mellett voltunk eddig is, és a nagy része még csak most következik.

De ha belegondolok, pont ez az, amit annyira várok majd. A jövő.






2016. december 25., vasárnap

Orvosság a szívre (EXO - Chanyeol)

- Nézd, milyen aranyos!
- Tényleg az.
- Hogy nyújtózkodik a pici kezeivel...
- Seolhee-yah, vegyél levegőt.
- De...
- Tudom, tudom, imádod a babákat, de a bátyádnak még szüksége van a sajátjára, szóval tedd le szépen. - párom már hangosan kuncogott a - szerintem teljesen jogos - kiakadásomon, ugyanis a bátyám,  Baekhyun és az ő menyasszonya lakásán tanyáztunk karácsony első napján.
Viszonylag régen láttam a picit, de megint a bűvkörébe vont és nem akart elengedni belőle. Hatalmas sötétbarna szemei a Galaxist juttatták eszembe, elvesztem. Bárcsak Channie tudná, hogy... - Jól vagy, édes? Elbambultál méghozzá nagyon.
- H-hogyan? Persze! Jól vagyok...
- Akkor ideje hazamenni. Késő van már. - karolta át jobbjával derekamat, míg a szabadon maradt ballal állam alá nyúlt és gyengéd csókot lopott tőlem. - Ugye tudod,  hogy nagyon szeretlek? - suttogta, mire el kellett mosolyodnom. Park Chanyeolnál romantikusabb embert aligha ismertem, bár talán csak az elfogultságtól láttam így. Ő volt a mindenem.
- Tudom. Énis szeretlek.
- Mindennél jobban.
- Na de gyerekek... Chanyeol-ah, nagyon boldoggá tesz az émelyítő pillanatod a húgommal és esküszöm, egy filmben sincs ennél szebb, de moderáld magad. Seolhee-yah, te pedig nagynéniként ne engedd Yodának,  hogy az unokaöcséd előtt csábítson el. Ti ketten megrontjátok a fiamat. - toporzékolt egy rendkívül akaratos,  Byun Baekhyun névre hallgató kertitörpe a szoba ajtajában. Márpedig, ha ő mond valamit,  az hajszál pontosan úgy is van. Azért azt a halvány mosolyt akkor sem tudta volna levakarni az arcáról. - Na, szeressétek egymást arrébb. Ez a nőszemély rám fogta a fürdetést.
- Hallottam, Byun! Még egy ilyen és ledugom a torkodon, ami a kezembe akad! - háborgott a konyhában foglalatoskodó menyasszony. Még mi is megijedtünk tőle.
- Na, ezt mi már inkább nem várjuk meg. - nevettem, majd rövid búcsú után elhagytuk a lakást Channieval, nem törődve rokonom látványos könyörgésével, na meg azzal a mindentudó pillantással, amellyel illetett, mikor összeakadt a tekintetünk.
***
- Baj van, Világszálam? - simított combomra, de az utat továbbra is kitartóan figyelte. Nem lett volna előnyös feltekerednünk egy korlátra vagy egy fára karácsony este.
- Nem. Nincs semmi. Csak kicsit fáradt vagyok. - dünnyögtem. Nem vette be, túl jól ismert engem ahhoz, hogy ennyivel megússzam.
- Majd úgyis jövünk még. Ne búslakodj a baba miatt.
- Kellene már egy saját. - vágtam rá,  de abban a pillanatban azt kívántam, bár befogtam volna. Chanyeol arca kicsit lefagyott,  tenyere gyorsabban járt végtagomon. Látszólag nagyon igyekezett lenyugodni, ezért nem is szólt hozzám az út maradék tizenöt percében.
Nem arról volt itt szó, hogy nem akart babát soha. Sőt, oda volt a gyerekekért és egészen két hónappal ezelőttig lelkesen beszélt arról, hogyan kényeztetné el a miénket.
Aztán mikor megemlítettem neki az utolsó alkalommal, rám förmedt. Sőt, egyenesen kiabált, olyan mértékben kifordult önmagából, mint még soha. Aznap este olyan oldalát ismertem meg, amelyet nem akartam.

***FLASHBACK***

- Channie~!
- Mondd, mit szeretnél, édes? - felnézett laptopjából és mosolyogva nyugtázta, hogy megint felpörögtem. Volt is miért, kár tagadni. Ölébe libbentem és apró csókot nyomtam nyaka érzékeny területére, amelyet egy halk sóhajjal fogadott.
- Tudod, arra gondoltam... Olyan sokat dolgozol. Mi lenne, ha kicsit kikapcsolódnál, már ha érted a célzást. - átöleltem nyakát, kezeimmel a póló alá merészkedtem, hogy simogathassam az alatta rejlő izmos, kissé merev hátat. - Többet kellene pihenned. Nem tesz jót egész nap a kórház miatt pörögnöd.
- Tudom. Igyekszem, bébi. Szóval szeretnéd ha kicsit... Huncutkodnék veled. - vigyorodott el, pont ezt akartam; látni a gondtalan, bugyuta mosolyú Channiet, akit úgy szerettem, de mostanában ritkán jött elő. Helyette egy gyakran mérges és idegbeteg Chanyeol férkőzött a közelembe.
De a szám már megint önálló életet élt, hogy elrontsa az idilli pillanatot.
- Tudod, ha már ennyire régen maradhattunk igazán kettesben...
- Mire szeretnél kilyukadni? - puszilt arcon.
- Mi lenne, ha összehoznánk egy babát? - beharaptam alsó ajkam, amikor megláttam fokozatosan sápadó arcát, remegő testét, két perc múlva pedig a földön kötöttem ki. El sem hittem, amit láttam és hallottam.
- Minek?!
- Yah, mi a fene ü-...
- Azt kérdeztem, minek akarsz ide gyereket! Ne ismételjem magam még egyszer, Byun Seolhee! Válaszolj! - annyira kiabált, hogy be kellett fognom a fülem, úgy is tisztán hallottam minden betűt.
- Én... Én. Csak azt hittem, te is... Annyira lelkes voltál... Úgy beszéltél arról, mennyire szeretnéd, hogy...
- Hát kurvára változott a kibaszott véleményem! Fel ne hozd a témát még egyszer!

***FLASHBACK END***

Persze még aznap éjjel, mikor én nem tudtam elaludni a sírástól, Chanyeol már majdnem könyörögve kért tőlem bocsánatot, és a szokásos békülős-szeretketős pillanatok itt sem maradtak el. Ekkor történt a "baj".
Nem mertem neki elárulni, szó sem lehetett róla. Mégis mit mondanék...
Az egyetlen aki mindenről tudott, az Baek volt. Beszámoltam neki párom kiborulásáról még másnap, az első perctől az utolsóig. Szerinte valami történhetett ott, ahol dolgozik. Chanyeol orvos, biztosan a munkahelyen keletkezett baj. A másik lehetőség a tipikus Baekhyun féle "Ha megcsal kiszaggatom a beleit, körbetekerem a nyakán és azzal akasztom fel!" összeesküvés-elmélet volt, de azt rövgest ki is hajítottuk a képzeletbeli kukába.
Úgy döntöttem, nem szórakozok tovább. Kerek perec elé álltam és kész voltam ezúttal én magam kirobbantani a veszekedést, amint belépett a bejárati ajtón.
- Mondd meg, mi bajod van a babás ötlettel!
- Azt hittem, ezt megbeszéltük! - mordult fel ingerülten, de ezúttal nem engedtem. Csinálhat amit akar, de rá fogok jönni a baj forrására.
- Hova tűnt az, hogy nincsenek titkaink egymás előtt!? Vagy talán valami eget rengető titkod van ami miatt nem lehet?
- Ez annál sokkal komplikáltabb, Seolhee!
- Kérlek!
- Hagyjuk ezt, nem akarok beszélni róla! 
- Miért?! Mi az Isten olyan nehéz abban, hogy szavakat formálj!? Te vagy Superman? Esetleg a Húsvéti nyúl? Impotens vagy vagy mi a rohadt élet, Chanyeol!? - annyira kiabáltam, hogy az üvöltés volt. Mintha kicsit be is rekedtem volna. Chan pedig egyenesen belesüvöltött a képembe egy információt, ami egy csapásra értelmet adott mindennek.
- A KEZEMBEN HALT MEG EGY CSECSEMŐ A KURVA ÉLETBE MÁR!

Megfagyott a levegő. De komolyan, csak az én csendes szipogásomat lehetett hallani. Végül megint ő szólt. Meggyötörten roskadt le a kanapéra, majd belekezdett.
- Két hónapja... Én voltam az ügyeletes és egy anyuka az éjszaka közepén riasztott, hogy beindult a szülés. Egy hónappal korábban, ráadásul ikrek... A szülészorvos mellett kellett lennem, ugyanis mint kiderült, egyiküknek még a nyakára is tekeredett a köldökzsinór. Bíztak benne, hogy ha én közreműködnék a saját szakterületemmel, több esély lesz. Az első baba fiú lett, sikeresen világra hozták. De a másik... Egy kislány, ő nem... Ott volt a kezemben... Minden éjjel csak erre tudok gondolni. Ha csak megemlíted, hogy szülnél nekem egy babát, a lelki szemeim előtt csak a horrort látom. Ne kérd tőlem, hogy könnyen dolgozzam fel.
Felállt a kanapéról, egyenesen az ajtó felé tartott.
- Most...most meg hova mész? - motyogtam.
- Ki kell szellőztetnem a fejem. Nem sokára jövök.
De Chanyeol nem jött vissza. Sem másnap, sem azután és így tovább. Minden egyes nap Baekhyunnal voltam, aki tartotta bennem a lelket
"A stressz árt a babádnak."
Egy hétig szerelmem színét se láttam
Majd egyik nap, mikor főzni készültem, két kart éreztem a derekam körül, amelyek szép lassan tértek pocakomra. Azt hittem, a sok sírástól hallucinálok.
- Tudok. Mindent.
- Chanyeol...
- Ne mondj egy szót se, oké? A bátyádnak eljárt a szája. - amiért el is töröm a nyakát, csak kerüljön a kezeim közé. - Sokat gondolkoztam.
- É-és mire jutottál? - nem mertem megfordulni, továbbra is csak a hátam érintkezett mellkasával, lehelete folyamatosan a fülemet ostromolta. Csak ne küldjön el abortuszra, ne dobjon ki, könyörgöm...
- Szeretlek, Seolhee-yah. Akármit megtennék érte...tek. És ezentúl kettő emberre kell vigyáznom
Mindent elkövetnek, hogy egészséges babánk legyen. Mert... attól, hogy egyszer megtörtént az a tragédia, még nem fog velünk is...
- Hadd találjam ki. Baekhyun ebbe is beleütötte az orrát?
- Hogy őszinte legyek, inkább az én orromat ütötte bele... Olyat bemosott... ki gondolta volna hogy egy ilyen kis szúnyogcsípésbe ennyi erő szorult.
Nevetve fordultam szembe vele egy olyan csókot nyomva egyébként is duzzadt ajkaira, hogy még énis meglepődtem. Nyelveink boldogan táncoltak egymással, mintha gimis elsőévesek lettünk volna. Nem bírtunk betelni semmivel és pontosan tudtam, hogy innentől minden a legnagyobb rendben lesz.
Szeretlek, Park Chanyeol. 
***
- A tejet ne melegítsd meg annyira! 
- Értem, ne aggódj. Te csak pelenkázz. - vigyorgott, majd valami koktélkeverő mozdulattal nekiállt dobálni az üveget. Ami hatalmas csattanással tört ripityára a konyha kellős közepén. Mindezt én csak a gyerekszobából hallottam, de mikor befejeztem a pelenkázást és a kicsivel a karomban beléptem a katasztrófa sújtotta övezetbe, mértéktelen röhögőgörcsöt kaptam; a helyiség kellős közepén Chanyeol állt, jobb kezében a cumisüveg tetejével. Bal keze csak lógott, miközben szerelmem kifejezéstelen arccal meredt a tócsára amiben állt. 
- Nem hiszem el. - rázkódtam a nevetéstől, ami csak nem akart alábbhagyni. Chan ezt persze megelégelte, kikapta a kezemből a babánkat es otthagyott. Nem, nem bírtam befejezni. Mivel az apuka szépen lenyúlta a gyereket, és a hangokból itélve Pororo-táncolt neki, inkább előkaptam a felmosót és itatni kezdtem a tejet a földről, mígnem megláttam egy dobozt a pulton. 
- Kíváncsian léptem közelebb és nyitottam ki, de a lélegzetem is elállt a doboz tartalmától. Jeggyűrű. És ez a seggfej így akarta odaadni. 
- PARK, AZONNAL TOLD IDE A HÁTSÓD! 
Még hallottam valami vihogást, miszerint "látod, fiam, így lesz a veszekedésből később boldog befejezés", de most jobban érdekelt, hogy elkapjam a hülye újdonsült vőlegényem grabancát. 

Mellette sosem fogok unatkozni.