Prince of China - 8. Fejezet - Vége 1/2

- HeeYoung-ah...
- Ne hívj a nevemen! Nem bántottál eleget az elmúlt öt percben? Csak menj el... kérlek.

***FLASHBACK***

Reggel nyolckor meglepően kipihentem ébredtem, pedig azt hittem, aludni sem fogok tudni.
Boldogan nyújtózkodtam egyet és igyekeztem kitapogatni YiXing testét, de csak kihűlt helye emlékeztetett a tegnap estére és a biztonságot nyújtó ölelésére.
Megdörzsöltem a szemem és felálltam, majd kiléptem a szobámból és végül hangokra is figyelmes lettem. De nem ám olyanokra, mint a nyálas filmekben, hogy a lány párja dudorászva főzőcskézik reggel élete értelmének hogy meglepje, hanem egy másik véglet; mintha veszekedett volna, elfojtott hangon próbálta visszafogni a hangját, és úgy véltem, a nappaliban tartózkodott.

Tudom, nem szép dolog hallgatózni és leskelődni, de megtettem és bár inkább visszafeküdtem volna...
A fal mellé lapulva figyeltem meg Layt, ahogy fel-alá mászkál. Annyi düh és idegesség volt az arcán, amennyit én sem láttam soha. Megijesztett.
- Apa, nem hagyhatom őt magára épp most, elég rosszul érzi magát. Te ezt nem érted... tudom. Tudom, hogy nem kellett volna de megtörtént. Csodálatos lány...  - rajtam veszekszik az apjával? Mi a fene? Figyelmesen hallgattam tovább a dolgokat és egyre biztosabb lettem abban, hogy Zhang YiXing bizony nem az, akit megismertem. - Igen, értem. Tudom, már beszéltem a gimnázium igazgatójával... azt is tudom. Akkor hétfőn délben megyek. Viszlát, apa... - egy dühödt sóhajtással vágta a kanapénkra a telefont, majd megfordult és a pillantásunk találkozott.
- Ki vagy te? - szegeztem neki rögtön a kérdést amint összeszedtem a hangomat, mire összerezzent.
- YiXing vagyok, ki más? - nevetgélt.
- Tudod, hogy nem így értettem! - csattantam fel. Lehunyta a szemét, szerintem gondolatban tízig is elszámolt, gondosan megválogatva a szavait, mielőtt kiejtette volna őket.
- Most jól figyelj rám, HeeYoung-ah...
- Már vagy tíz perce teszem.- gúnyolódtam, de magára sem vette.
- Nem vagyok gimnazista, valójában elmúltam már huszonnégy éves. Az apám Kína egyik leghatalmasabb oktatási cégének az igazgatója, én magam pedig egy olyan egyetemen tanulok, aminek segítségével átvehetem a vállalatot. - na, ez az én elég gyenge idegrendszeremnek sok volt, mégis hagytam, hogy folytassa, túl kíváncsivá tett. - Azért jöttem el ide és azért adtam ki magam a koromnál jóval fiatalabbnak, mert kutatást végeztem, amire a családomnak szüksége volt.
- Kutatást? - értetlenkedtem. - Miféle kutatást?
- A koreai iskolarendszerről, hogy hogyan működik, mekkora a különbség a kínai és koreai tanulmányok és a diákok személyiségei között. Belevontuk az igazgatót, hogy megfigyelhessük a gyanútlan diákokat, én sem maradtam volna sokáig, már a jövőhéten azt is elfelejtenék, ki vagyok. De hiba csúszott a számításaimba. - nevetett frusztráltan. - Mert találtam egy lányt aki elcsavarta a hülye fejem és most itt tartok. - tárta szét a karjait tehetetlenül, a bennem növekvő harag pedig csak fokozódott.
- Akkor tűnj el. - jelentettem ki.
- Tessék?
- Menj vissza Kínába és add le a hülye megfigyeléseidet az apádnak, aztán éld tovább a kis életedet, vagy hazudozz tovább, nekem mindegy. Csak az én szemem elé ne kerülj többet...
- HeeYoung-ah...
- Ne hívj a nevemen! Nem bántottál eleget az elmúlt öt percben!? Csak menj el... kérlek.

***FLASHBACK END***

- Ahogy kívánod. De tudnod kell, hogy tényleg rettenetesen kedvellek és... ha hiba is volt ez az egész, hogy kikezdtem veled... én akkor is boldogan vállalnám a következményeit annak, ami köztünk történt. - alsó ajkát beharapta, talán a sírást próbálta visszatartani, de engem nem érdekelt, nem is néztem rá, egészen addig a fejemet sem emeltem fel, míg a bejárati ajtó be nem csapódott mögötte.
Ezután zokogva csúsztam a földre és csak azt ismételgettem, miért tette ezt velem. Miért nem mondta el, ha állítólag nagyon kedvel? Megértettem volna...

~~~

A hétfőm úgy telt el, mintha élőhalott lennék. Senkihez sem szóltam, a régi banda egyik tagját sem méltattam figyelemre, bámultam ki az ablakon.
Hamar elterjedtek a pletykák, hogy Lay visszamegy a hazájába, pont ezért én a középpontban végeztem, mint a szegény barátnő, vagy éppen mint az olcsó lotyó, aki rögtön rávetette a szemét az új gyerekre. Délelőtt tizenegykor, azaz a félórás ebédidőben már azt se tudtam, hova fortyogjak.
- HeeYoung...
- Kyungsoo? - morogtam. - Nincs most nagy kedvem a vitatkozáshoz, úgyhogy ha megbocsátasz...
- Nem arról van szó! - ellenkezett rögtön, majd karomnál fogva visszahúzott. - Én... illetve mi szeretnénk beszélgetni veled. Hidd el, mindenki nagyon sajnál mindent.
- Persze. Én meg a Római Pápa vagyok.
- HeeYoung, én tudtommal nem tettem semmit, csak segíteni akarok, úgyhogy legyél olyan szíves nem bunkózni velem. - fogyott el a türelme. Nyeltem egy nagyot. Ha valamitől félni lehetett, az Do KyungSoo kitörése, mivel nagyon ritka volt az ilyen alkalom, de felettébb hatásos.
- Ne haragudj. Túl sok problémával szenvedek. - sütöttem le a szemem.
- Gyere. - óvatosan kézen fogott és vezetgetni kezdett valahová.

Csak a tetőn eszméltem fel, hogy hová is hozott. Mikor szétnéztem, már rajtunk kívül négyen voltak ott. A banda...
-  HeeYoung! - futott oda rögtön TaeYeon, ahogy két lépést tettem. El akartam lökni, de túlságosan hiányzott és túlságosan jól esett az ölelése ennyi hülyeség után. Legjobb barátnőm után Kai, majd ChanYeol, végül BaekHyun karjaiban kötöttem ki, mindannyian elmormoltak egy bocsánatkérést, és én elfogadtam.
Húsz percig be nem állt a szánk és néha mosolyogni is sikerült. Egyikük sem említette YiXinget, amiért nagyon hálás voltam, de amint eszembe jutott a férfi, úgy csapott belém a felismerés; most a barátaimmal vagyok, megbocsátottam nekik. Őt viszont visszaküldtem a búsba és esélyt sem adtam. Könnyek szöktek a szemembe és elhadarva egy gyors köszönést, nem foglalkozva a többiek kiáltásaival iramodtam meg, kifelé a suliból.

~~~

- Vedd fel a telefont... könyörgöm. - törölgettem a kétségbeesett könnyeket az arcomról. Teljesen biztos voltam benne, hogy a repülőteret nem érném el negyven perc alatt, ugyanis gyalog futva is minimum egy óra. Mégsem adtam fel. Rohanás közben hívogattam Layt, de persze, hogy nem sikerült elérnem.
Ahogy mégis kiértem a terminálhoz, az órára néztem és összeszorítottam a szemeimet. - Ez csak egy rossz álom... nem veszíthettem el őt... nem... - az óra szerint dél múlt tizennyolc perccel. - Elkéstem...

Prince of China - 7. Fejezet

Lassan eltelt két hét és a banda úgy távolodott egymástól, ahogy Ég és Föld. Dyo, TaeYeon és én még mindig együtt lógtunk, viszont Baek, Kai és Yeol ignoráltak minket. Ami pedig Layt illeti... igyekezett mellettem maradni, de nem ment túl könnyen. Múlt hétvégére már tele volt a fejem azzal, hogy a legjobb barátnőm csak nyavalygott és a fiúval egy percet sem lehettem kettesben, mert neki meg a másik illetékes lopta az idejét. Hiába próbáltam egyensúlyt teremteni, rettenetesen megviselt az egész. Mindent megtettem, ami a józan ész határain belül volt, azonban ő ezt figyelembe sem vette; néha a leckéjét is megcsináltam, vittem neki ebédet, mikor a depresszió közepette elfelejtett enni, illetve még BaekHyunéknak is minden egyes elkerülhetetlen találkozáskor mosolyogva köszöntem, hátha lesz bennük annyi, hogy viszonozzák, de elfordították a fejüket, mintha felsőbbrendűek lennének mindenkinél.
Erre a péntekre elegem lett ebből.

~~~

 - Talán levágathatnám a hajam. A koreai nőknek mindene a hajuk és csak a változás miatt képesek megszabadulni tőle. - magyarázta a lány. Megint. Ugyanazt a témát. - Ezzel megmutathatnám, hogy elfelejtettem Őt és kész vagyok másokkal randizni. - a fejem egyszerűen hasogatott, hányingerem volt és elfáradtam. Egész biztosan kimerültem, bár más kívülálló szemszögéből ez semmiség lehetett. Viszont próbálni tanulni és írogatni a páromnak, közben hallgatni, ahogy egy bizonyos valaki a telefonba sír, majd végül hajnal háromkor feladni... kimerítő.
- De nem léptél túl rajta. - gúnyolódtam kicsit ingerültebben. Biztos voltam benne, hogy egyáltalán nem hagyja hidegen a szerelme, mert igen; még ezer százalékig neveztem így BaekHyunt.
- Most mi bajod van? - háborodott fel halkan.
- Semmi. csak nagyon fáradt vagyok. - legyintettem.
- Pihenj. - kellett pár másodperc, mire leesett, hogy a tónus nem TaeYeoné volt.
- Lay? Jó reggelt. - erőltettem mosolyt a képemre, majd megkönnyebbülten felszusszantam, ahogy megéreztem a törődő, apró csókjait ajkaimon. Egy.. kettő... három.
- Komolyan mondtam, hogy pihenj, ha fáradt vagy. - duruzsolta a fülembe.
- De péntek van. Kibírom, aztán alszok egyet hétvégén. - bizonygattam, pedig igazából TaeYeon betáblázta a nyugalomra szánt két napomat is és már készült volna elmondani, hogy 'úgy beszéltük meg, hogy átmegyek hozzád', de hála Istennek, megszólalt a csengő, ezzel együtt a tanár hangosan vágta be a teremajtót.

Mire elértünk az ebédidőig, fel tudtam volna akasztani magam és a hatodszori 'BaekHyun'-ra kifakadtam. Nem érdekelt, hogy a folyosó tele volt az ebédlőbe igyekvőkkel, nem érdekelt KyungSoo, nem érdekelt, hogy Park ChanYeol és Kim JongIn hogyan közeledik éppen Byun BaekHyunnal, egy jól irányzott mozdulattal TaeYeon arcába fordultam.
- Most már elegem van belőletek! - üvöltöttem. - Egyszerűen kimerültem! Érzem, már napok óta tisztában vagyok, hogy el tudnék ájulni, de még mindig azt hallgatom, hogy hogyan veszekedtél azzal a seggfejjel! Már vagy két és fél hete ez megy, egyikőtök sincs tekintettel arra, hogy nem kéne belekeveredni és állást foglalni, mert tönkremegy a barátságunk! E-le-gem-van! - már folytak a könnyeim, de letöröltem őket és hajtottam tovább a magamét. Ki kellett törnöm a szófogadó, jó tanuló szerepből, ha drasztikus változást akartam. - Tudjátok lehetséges, hogy titeket nem, de talán mást megvisel, hogy a bandánk szétoszlott kettőtök miatt! Szükségem lett volna valamelyikőtökre, de kibaszott nagyot tévedtem, mikor azt hittem meg is kapom!
- HeeYoung-ah... - Lay utat tört magának a tömegben és magához szorította remegő testemet hagyva, hogy belemarkoljak a pólójába és el is áztassam. - Itt vagyok. Semmi baj, most már itt vagyok. - megnyugtatóan simogatta a hátam, így szépen lassan - természetesen még mindig a karjai takarásában - szétnéztem. Sosem értem még el, hogy az egész iskola csendben legyen, de most sikerült és valahol büszke is voltam magamra. TaeYeon könnyes arccal bámult rám, KyungSoo álldogált egyik lábáról a másikra és apró termetének köszönhetően még aranyos is lett volna más helyzetben. A másik három fiú pedig olyan megrökönyödéssel méregetett, hogy inkább lehunytam a szemeimet és élveztem barátom közelségét.
- YiXing?
- Hm?
- Vigyél el innen. Nem akarom őket látni. Senkit...
- Ahogy akarod. Nem érzed rosszul magad? Ne vigyelek egy darabig?
- Csak fogd a kezem és legyél itt. - motyogtam. Eleget téve kérésemnek, szorosan összefűzte ujjainkat és megindult velem, keresztül a szállingózó diákokon.

Mikor kiléptünk az iskola kapuján, megszólalt.
- Nagyon kis harcias tudsz lenni, ha mérges vagy. - hangjában vigyor bujkált, le sem tagadhatta volna.
- Sajnálom. - harapdáltam alsó ajkamat.
- Mégis mit?
- Hogy jelenetet rendeztem és kellemetlenséget okoztam. Nem ez volt a célom, egyszerűen kijött a felgyülemlett feszültség.
- Most tényleg azért kérsz tőlem bocsánatot mert megelégelted az egész hülyeséget? HeeYoung-ah, idő kérdése lett volna és talán még KyungSoonak  is betelt volna a pohár. Mindenkinek megvannak a határai. Úgy tűnik, a tiéd eddig tartott, bár nem csodálom...
- De mégis mire fel az egész cirkusz? Csak mert a szerelmespár összeveszett valami apróságon...
- Az nem apróság volt... - motyogta, mire összeráncoltam a szemöldököm.
- Tudsz valamit? Lay, ha tudsz valamit...
- Ígérem, elmondom, amint tehetem, de nekem is fel kell készülnöm rá. - sóhajtott. - Csak azt nem szeretném, hogy mi is veszekedjünk. - minidig vigyori feje és bárgyú nézése eltűnt, helyette viszont volt egy komoly férfi. Furcsa volt így látni, és innen tudtam, hogy nagyon komoly dologról volt szó.

Mire beléptünk a lakásba, szokás szerint nem volt senki odabent.
- HeeYoung-ah?
- I-igen?
- Már vagy öt perce szólongatlak, de elkalandoztál. Azt mondtam, hogy megyek és majd találkozunk.
- Nem maradnál itt? - vágtam rá rögtön. YiXing meglepetten nézett rám. - Én... úgy értem, nem szeretnék egyedül lenni és te vagy az én... barátom, szóval... - zavaromban a cipőm orrát kezdtem bámulni. Csak az önfeledt kacagást hallottam a fejem felől, de ez is elég volt, hogy mérhetetlenül elvörösödjek.
- Annyira édes vagy, mikor ezt csinálod. - húzott magához, én pedig a mellkasába temettem arcomat.
- Mert te ezt hozod ki belőlem. - dünnyögtem.
- Ó, szóval zavarba hozlak? - jobb kezével állam alá nyúlt, ballal pedig derekamnál ölelt. - Hm.Csak nem tettem valamit, amiért ennyire különlegesen viselkedsz a közelemben? - lehelte ajkaimra.
- Csak szimplán létezel, nekem az már elég, hogy teljesen elvarázsolódjak...
Szemei huncutul megcsillantak, mielőtt lehunyta volna őket, hogy észveszejtő csókban részesítsen. Óvatosan végignyalt nyelvével alsó párnámon jelzésképpen, hogy engedjem be. Habozás nélkül reagáltam saját izmommal az övére, és ha nem lettünk volna hiányában a levegőnek, nem is váltunk volna szét.
Homlokunkat egymásénak támasztottuk, pihegve próbáltam leállítani a hevesen dobogó szívemet és ahogy elnéztem, Ő is.

~~~

Annyira furcsán éreztem magam, mikor felajánlottam YiXingnek, hogy itt aludjon. Egyszerűen... boldog voltam annak ellenére is, hogy teljesen zavarba hozott.
Az ágyamon vártam pizsamában, miközben ő is lefürdött. Olyan volt ez az egész, mintha együtt élnénk. Különös. Elfeküdtem a puha matracon és annyira elgondolkodtam, hogy semmit nem vettem észre, csak mikor már egy test landolt mellettem.
- Min töröd a fejed? - araszolt közelebb, így felé fordultam, hogy egymással szemben feküdjünk.
- Csak... TaeYeonékon. - füllentettem. Felsóhajtott.
- Ők a legjobb barátaid, ez természetes.
- A gimi eleje óta egy csapat vagyunk, Lay, volt már példa veszekedésre, de még az sem volt ekkora... Attól félek...
- Hogy szétoszlotok? - bólintottam. - Ilyesmi meg se forduljon a fejedben. Ráadásul úgy leordítottad őket délután, hogy öröm volt hallgatni. Biztos elgondolkoznak még az életükön is. - vigyorodott el.
- Hülye. - csaptam a mellkasára nevetve, de csak egy cuppanós csókot kaptam a nyakamba, de annyira fáradt voltam, hogy ezután elnyomott az álom.

Give me everything... ( [EXO] Kris Wu, +18)

Amióta Ő kilépett, még annyira sem mertem elmondani Suhonak a kapcsolatomat vele. Végülis a bátyám volt, megértettem.
Először természetesen Yifanra haragudtam, de egy héttel a kis magánakciója után felhívott és kitálalt; egyszerűen nem bírta már elviselni a nyomást, hogy tovább hajszolták őket a többieknél, hogy mindenre amit tett, ferde szemmel néztek, több korlátoltságot kapott egy átlagos idolnál, és a lista még hosszú. Persze, hiszen Ő és a többi kínai származású tag nem volt "egyenlő" az ügynökség igazgatójának szemében, mint koreai társai.
Mindezek után megkönnyebbültem picit, hogy nem a többiekkel való konfliktus miatt hagyott ott mindent. Neki ők maradnak a második családja. Mindig.

Valamit azonban egyikük sem tudott: a viszonyomat Krisszel. Suho még akkor megtiltotta, hogy bármelyikük megkörnyékezzen a bandából, mikor először bemutatott nekik. Ez persze érthető volt, mivel engem még a maknaenál is fiatalabb életkorral áldott meg a Sors. És ha belegondol az ember, hogy Yifan most huszonöt, én meg tizenkilenc, Joonmyun felhagyna minden baráti szeretettel és agyonverné Őt, miután felgyújtja.
Éppen ezért érthető módon sajnos titkosított keretek között élvezhettem a vele töltött kevéske időmet, amivel nagy ritkán megajándékozhattuk egymást, ez pedig immár fél éve tartott. Időközben Luhan szintén elhagyta a családot és Tao is kezdett leválni, ami csak fokozta a stresszt és a szomorúságot, a bátyám pedig rossz vezetőnek tartotta magát.
Duplán annyira vágytam az ilyen depressziós időszakban a páromra, a támaszomra.
Fájt, valahányszor elváltunk, ezért egyre nehezebbé vált a találkozás, mikor tisztában voltam azzal, hogy ezt így túl sokáig nem folytathatnánk.

~~~

- Azt hittem, álmodom, mikor felhívtál, hogy eljössz. - bújtam hozzá. Beszívtam bódítóan férfias, kellemes illatát, amelyről az összes mocskos és édes emlék is az agyamba tolult. Annyira hiányzott kívül-belül a közelsége, hogy sikítani lett volna kedvem, mikor telefonált.
- Tudom, nem éppen a legfelhőtlenebb a kapcsolatunk, de minden percben gondoltam rád. - éreztem, hogy beharapja alsó ajkát, kezei pedig besiklottak farmeromba, hogy fenekemet kényeztessék.
- Luhan kilépett és Tao...
- Tudok róla. - sóhajtott. Apró könnyek gyűltek a szemembe.
- Mondd, meddig fog még ez tartani? Minek vesznek fel kínaiakat és más külföldieket, ha csak bántják őket? Nem akarok még több tagot elveszíteni, Yifan! Már Joonmyun is teljesen meg van győződve róla, hogy ő a világ legrosszabb leadere...
- Sajnálom, de azt hiszem, meg kell tudnod őket is érteni, ahogy engem is. Ezt képtelenség hosszútávon bírni. Boldogabbak lesznek így. Suho pedig igazán befejezhetné ezt, nála jobb vezetőt soha nem ismertem még és ez akkor sem változik, ha SM papa egy seggfej.
- Ezzel próbálom nyugtatni magam én is. - motyogtam mellkasába. - De térjünk vissza ránk. - váltottam gyorsan témát, hogy ne a pocsék dolgokról kelljen már beszélni a találkozásunkkor, amely úgysem tarthat olyan sokáig.
- Igaz is. - köszörülte meg a torkát. - Borzalmas volt ez így nélküled...
- Ja, persze. Szerintem te nem szenvedtél annyit, mint én. - húzódtam hátrébb durcásan, Kris pedig meghökkenve bámult rám. Hát igen, előmászott belőlem a zöld szörny, de eleget nyáladzottunk. - Először is: miért nincs hajad? Másodszor: ki volt az a csaj a klipben? És harmadszor: egyáltalán mi volt az a klip? Azt hittem, infarktust kapok, de csesztél tájékoztatni róla engem, a barátnődet!
- Hé, nyugi. A hajam lényegtelen, csak kellett valami drasztikus a kilépésem után.
- Ezért megszabadultál az egésztől. - vettem cinikusra a figurát. - Hallottál már a hajfestékről?
- Kérlek, Haneul, ne köss bele még ebbe is. - sóhajtott fáradtan. - Majd megnövesztem, jó?
- Ne haragudj, csak... túl sok a nyomás. - dőltem még jobban mellkasának. 
- Tudom és melletted állok. A "Bad girl" téged juttatott eszembe. - húzta vigyorra a száját.
- Mi? - nyögtem ki meglepetten.
- Amióta csak havonta látlak, kikészülök. Felgyülemlett bennem az összes vágy, minden emlék irántad és megcsináltam a videót. Féltékeny voltam, hiszen több férfi vesz körbe, miközben én nem vagyok melletted. Eszembe jutott, mennyire szeretnék több időt tölteni veled, de egyre nehezebb, hiszen egy ország választ el minket, na meg hogy titkolózunk. Én nem ehhez vagyok hozzá szokva. Nem az én stílusom. - itt elröhögtem magam, de ezt ignorálta. - Te meg lássuk be, elég szeszélyes nőszeméllyé változtál, mióta... - direkt nem fejezte be a mondatot, mert tudta, hogy kitalálom. Arra gondolt, hogy mióta először lefeküdtünk és egyúttal elvette a szüzességem, kicsit merészebb lettem és eltűnt a félénk énem, pláne ha kettesben maradtunk.

Egy darabig szemeztünk, végül rám vetette magát és kicsit durván kezdett csókolni, amit pillanatnyilag nem akartam a szemére vetni. Nyála keveredett az enyémmel, nyelvünk hosszú ideig csatázott, a hotelszoba levegője pedig fülledté vált.
- Yifan... - haraptam a nyakába. Felhördülve tépte le rólam a ruhám, majd két ujját rögtön felhelyezte, szenvedélyesen, de mégis gyengéden mozgatva. Csillagokat láttam, csípőmet türelmetlenül nyomtam előre, hogy hosszú ujjai eltalálják azt a bizonyos pontot, amitől mindig hangosabb voltam a kelleténél.
- Suho tud róla, miket művelünk? - húzta ki testrészeit félig felhúzott szemöldökkel.
- Ha tudná, nem ismerne rám. - nevetgéltem.
Kicsit változtattam helyzetünkön, csípőjére ülve hámoztam le a pólót róla, az összes tetoválására adva egy csókot. Bőre szinte égetett. Ahogy nyálamat is bevontam a játékba, még jobban felizgult; máris keményebb volt odalent.
- Csak nem szeretnél valamit? - incselkedtem.
- Ha most nem hagyod ezt abba... nagyon bedurvulok. - fenyegetett, de pont ezt akartam.
- Miért? Anélkül nem megy? - suttogtam, egyenesen szemeibe nézve. Kész vége, eltört a cérna, elszakadt a pohár, Kris megőrült, újra betapasztotta hát számat sajátjával. Csókunk nem volt épp érzéki, de tudtam hogy szeret és minden egyes érintésével azt sugallta; nem akar elengedni. Úgy döntöttem, átveszem az irányítást. Felsőtestétől lefelé haladtam, majd leértem nadrágja korcáig. Nem sokat tétováztam, lehúztam alsójával együtt, majd jobb kezemmel megfogtam álló férfiasságát és húztam egyet rajta, mire felnyögött. Felbátorodva adtam egy csókot érzékeny makkjára is, végül bekaptam azt. Hallani akartam a hangját, azt akartam, hogy nyögjön az élvezettől. Egyre többet engedtem be a számba, bár ez annak is volt köszönhető, hogy Kris akaratlanul is lökött egyet-egyet a csípőjével, végül megszántam és gyorsabban mozgattam a fejem rajta.
Azonban hirtelen egy rántást éreztem, Kris pedig kikerült a számból és nem pislogtam kettőt, mire alatta találtam magam. Szemembe nézett és egy mozdulattal belém hatolt.
- Ó, igen. - hunyta le a szemeit, miközben elmerült forróságomban. - Annyira vártam már ezt... - először lassan, még mindig lehunyt szemmel lökte magát, hogy csak a pillanatnak éljen, de megzavartam, ugyanis türelmetlenül beleharaptam a vállába. - Francba, ezt ne csináld! Túl izgató. - megállt a mozgásban, egyik kezével megtámaszkodott fejem mellett, másikkal az arcomat simította meg, majd gyengéden megcsókolt. - Örömet akarok neked okozni, Haneul...
- Én is neked. Éppen ezért gyorsíts. Kérlek. - pislogtam rá elködösült tekintettel.
- Ahogy akarod. - változott a pozíció, kezeimet a vállára helyezte, két lábamat a térdhajlatomnál csípőjére húzta és akkor kezdett neki az igazi tempónak. Sóhajaink és nyögéseink, sőt, nekem inkább már sikoltásaim töltötték be a szobát, Kris hátát karmolászva próbáltam a lehető legtöbbet nyújtani neki.
- Gyerünk! - hajtottam hátra a fejem, hogy Kris szája tökéletesen hozzáférjen a nyakamhoz. Azt akartam, hogy kiszívja, hogy nyomokat hagyjon, hogy mindenki lássa, rajta kívül senkihez nem tartozom.
- Bébi, el fogok... - morogta.
- Csak még egy kicsit. - préseltem ki magamból, és abban a pillanatban elért a vég, ő maga pedig bennem ment el. Nem tehettem róla, könnyekben törtem ki, ahogy párom fáradtan ráfeküdt mellkasomra, de szipogásaimat hallva felkapta a fejét és összeráncolt szemöldökkel meredt rám, kezeivel hevesen igyekezett letörölni a könnyeket az arcomról.
- Mégis miért sírsz? Ennyire rossz volt? Fájdalmat okoztam? - duruzsolta.
- Nem, csak... annyira jó érzés ez itt mind. Annyira jó érzés voltál és vagy te magad. Bárcsak ne mennél el holnap megint. - nyöszörögtem.
- Mondd csak, bébi szeded a gyógyszert? - annyira ledöbbentem, hogy megálltam a sírással.
- Te most komolyan... - ez a krokodil ilyen pillanatokban is csak a védekezésről tud dumálni? Megállok a fejlődésben.
- Kérdeztem valamit.
- Igen, szedem. - motyogtam. Ennyire vigyázni akar?
- Akkor állj le vele.
- Mi? Kris, mégis mit...? - elakadt a lélegzetem. Ő most komolyan arra akar kilyukadni, amire gondolok? - Teherbe akarsz ejteni? - makogtam. Elmosolyodott.
- Ha szerinted jó apa lennék, mi akadálya? Veled akarok feküdni és kelni, mindig melletted akarok lenni. Mert szeretlek, Haneul.
- Yifan... - el se hittem, amit mondott. - Ez azt jelenti, hogy mi ketten...?
- Ha te is akarod. - puszilt meg. - Suhohoz is visszamegyek és áldását kérem, sőt az egész banda előtt megkérem a kezed, ha kell.
- Mondtam már, hogy szeretlek? - azt hittem, elalélok ettől az embertől.
- Mondtad, de nincs megtiltva, hogy megismételd. - húzott magára, hogy egy újabb csókban egyesüljünk. - Én is szeretlek téged. - suttogta. Ezt hallottam utoljára, mielőtt elnyomott az édes álom.

Party Time (EXO - Chen, +18)

 Sziasztok! Ezt a One Shot-ot a dongsaengem kérésére készítettem, és reményeim szerint tetszeni fog neki, ahogy nektek is :)
És igen, megint az EXO, egyszerűen nem tudok leállni róluk, mian ><"
De aki még nem kapott idegösszeroppanást tőlem, jó olvasást! :)

~~~

- Haladj már!
- Mindjárt, de nem tudom ezt bekapcsolni!
- Mégis mit?
- A felsőm hátulján azt a két nyamvadt gombot!
- Akkor azt mondd és segítek.  - sóhajtott Jongdae, miközben halvány mosollyal az arcán lépett közvetlenül a hátam mögé. - Egyébként sem értem, hogy minek veszel fel ilyen komplikált cuccot, mikor úgyis letépi rólad valaki, ha így folytatod. - motyogta, de pechjére így is meghallottam.
- Elmész már a...
- Miért? Néztél már tükörbe, Ahri?
- Hagyjuk már ezt a témát Chen, tudod mennyire kínosan érzem magam ilyenkor...
Ezzel a beszélgetést el is vágtam és csak hagytam, hogy legjobb barátom begombolja a felsőmet.
Mikor nem rám figyelt, lopva végignéztem rajta és megállapítottam, hogy megint baromi jól nézett ki; haja szokás szerint zselézve, egyik fülében fülbevaló kapott helyet. Lefelé vezetve pillantásom először a fekete pólóját vettem szemügyre, szokás szerint lazára vette a figurát. Nadrágja megint a legszűkebb volt szerintem, amit a ruhatárában talált de egyszerűen annyira tökéletes volt az összhatás, hogy ajkamba kellett harapnom, mielőtt kiengedtem volna a feltörni készülő sóhajomat. Mikor lettem én olyan, mint egy tinilány?
- Ha befejezted a bámulást, akár el is indulhatunk, nem igaz? - kuncogott, mire visszaszívtam a nyálam és morogva bólintottam, sürgetve az indulást.

~~~

Igazából a buliban nem is történt semmi érdekes, minden ugyanúgy folyt le a maga medrében, mint minden egyes alkalommal, valahányszor elengedtük magunkat egy önfeledt táncolás és ivás keretében. A mostani partit az egyik közös barátunk, Park Chanyeol rendezte. Nála általában mindig istenien érzik magukat az emberek, nemhiába ment híre úgy az egyetemen a fiúnak, mint a "Happy Virus".

Pontosítanám kicsit a "minden ment ugyanúgy" kijelentésemen; körülbelül éjfél után tíz percig volt ez igaz, utána valahogy Chen hálószobájában találtam magam teljesen részegen. Egyetlen vékony bokszer maradt rajta, rajtam pedig semmi, ugyanis kötelességének érezte mindent lerángatni rólam, mielőtt egyáltalán beestünk volna a lakásának bejárati ajtaján.
- Istentelenül meg akarlak dugni. - mormolta a nyakamba, majd beleharapott az érzékeny felületbe. Senkit nem zavart, hogy az alkoholtól nem láttuk a fától az erdőt, senkit nem érdekelt, hogy reggel mi fog történni. Ez van, ha az ember fia-borja részeg lesz.
- Ó, hogy az a...! - rögtön belemarkoltam hajába és szinte ki is téptem annak összes szálát, mikor megéreztem férfiasságát nekem nyomódni ruhán keresztül.
 Nem szórakozott sokat, megszabadult az utolsó textiltől és egyszerűen, minden felkészítés vagy védekezés nélkül bennem találta magát. - Basszus, Jongdae!
- Csak mondd a nevem, bébi. - dünnyögte elhalóan, mikor kényelmes tempójában mozgatni kezdte testét. Akármilyen részeg is voltam furcsaságot éreztem, végül is a legjobb barátommal feküdtem le éppen.
A szoba felettébb fülledté és párássá vált, a jellegzetes illat megtöltötte a helyiséget, miközben olyan vággyal nyögtünk egymáson, mint valószínűleg soha.
Hangosat sóhajtva engedte belém az összes nedvét, én pedig remegve szorítottam őt magamhoz. Annyira... boldognak éreztem magam.

~~~

- Jól aludtál? - kérdezte, miközben reggelihez keresett hozzávalókat. Mikor felébredtem, már nem volt mellettem, így felvettem az egyik ingét amit a szekrényéből varázsoltam elő, majd itt kötöttem ki a konyhájában és néztem, ahogy ténykedik.
- Hm. - bólintottam aprót. Megállt a kezében minden, így letette őket a konyhaasztalra és felém fordult. Soha nem láttam még ilyen komolynak.
- Ahri, ugye tudod, hogy ez a tegnapi dolog teljesen csak a testi kielégülésen alapult? - ez felért egy pofoncsapással.
- Izé...
- A legjobb barátok vagyunk, természetesnek vettem, hogy egyszer szex is lesz közöttünk, a kíváncsiság nagyon sok dolgot tesz az emberrel. - nevetett és összeborzolta  a hajam.
- Mégis hogy mondhatod ki ilyen könnyen ezeket a szádon? - remegett meg a hangom, fogalmam sincs, mi ütött belém.
- Mi...?
- Chen, tudtad, hogy mit gondolok az egy éjszakás kalandokról, ahogy azt is, milyen vagyok! - emeltem fel a hangom. - Te nagyon jól tudtad! - sírásra görbült a szám.
- Ahri-sshi? - döbbenetében csak ült a székén, míg én fel-alá mászkáltam, hogy ne kapjon el a bőgés.
- Egyetlen barátom volt! Egyetlen egy, és csak vele feküdtem le egész életem során! Tisztában voltál vele, hogy számomra a szexuális élet nem merül ki semmilyen mocskos, érzelemmentes izében! Hogy számomra az szent dolog!
- Hé...
- A francba is Chen, nekem Minseok volt az egyetlen az életemben, neki adtam mindenem és megígértem magamnak, hogy csak olyannal teszem meg legközelebb, akit szeretek, nem?!
- Tudom...
- Akkor miért használtad ki a tegnap estét?
- Azt hittem, hogy te is...
- Tévedtél. - nevettem fel keserűen. Figyelembe sem véve őt elindultam összeszedni a ruháimat a lakás minden elképzelhető és elképzelhetetlen pontjáról.
- Most meg hová mész? - sietett utánam.
- Tönkre. - mormoltam, megigazítottam a cipőm, felkaptam a kabátom és kivágódtam a bejárati ajtón. Ha játszópajtást keres, menjen Krystalhoz, úgyis oda volt érte egész középiskola alatt.
Amint lefordultam az első sarkon, könnyeim utat törtek maguknak és másnapig meg sem álltak.

***

Az elmúlt egy hónapban úgy kerültem Jongdaet, mint a leprást. Nem akartam látni, nem akartam beszélni és egyáltalán bármilyen kapcsolatot is létesíteni azzal a seggfejjel. Csak meg akartam szabadulni az emlékétől, minden nap háromszor tusoltam, még sem ment. Az egyetemen ez még nehezebb volt, hisz' egy szakra jártunk.
Viszont mikor a kéthetes rosszullétem után az orvosnál kötöttem ki és olyan dolgot tudtam meg amit ép ésszel felfogni sem lehet, kénytelen voltam újra bekopogni az ajtaján.
- Ahri-sshi? - kerekedtek ki a szemei amint realizálta, ki áll előtte. Elhúztam a szám, mikor végignéztem rajta; kicsit leharcolt lett a külseje, a szemei karikásak voltak, arca picit beesett.
- Mégis mi történt veled? - ráztam a fejem, ahogy beljebb érve még az óriási rendetlenséget is megláttam. Az egyetemen ez nem látszott rajta ennyire. - Azt ne mondd, hogy ennyire hiányoztam. - vettem gúnyosra a figurát. Nem szólt egy szót sem csak átölelt hátulról és beletemette az arcát a nyakamba. Lemerevedve hagytam, hátha idővel befejezi, de nem volt hajlandó elengedni.
- Annyira sajnálom... tudod, mennyire hiányoztál? Tudod, mennyire megbántam, hogy felelőtlenül cselekedtem? Eldobtam egy gyerekkorunk óta tartó barátságot...
- Tényleg hülye vagy. - értettem egyet bőszen.
- De te is hagytad magad. - kötözködött.
- Lótúrót! - ellenkeztem. - Te cipeltél a szobádba!
- És ha annyira részeg voltál, hogy emlékszel rá?
- Arra ki ne emlékezne, hogy összefeküdt a legjobb barátjával? - tettem szét a kezeim, mintha isteni csodára várnék.
- Szóval még mindig annak tartasz? - csillant fel a szeme, mint egy ötévesnek.
- Ez az, hogy nem. Kellett egy kis idő míg rájöttem, hogy ha annak is gondolnálak, nem lenne semmi ugyanolyan. És erre az orvosom meg a nőgyógyászom döbbentett rá.
- Tessék? - húzta a szemöldökét. - Ugye nem szenvedsz semmilyen...
- Jongdae, neked nem tűnt fel, hogy még csak egy tablettával sem védekeztünk? - sóhajtottam.
- De, most hogy mon...ó.
- Na? Leesett?
- Én csináltam egy gyereket! - pattant fel a kanapéról hevesen gesztikulálva.
- Látom, koppant is. - tettem a cinikust.
- Ha anyám ezt megtudja... - rogyott is vissza a bútorra.
- Örülök, hogy neked anyádék a legnagyobb problémáid, én viszont nem fogok egyedül felnevelni egy gyereket! Mégis mit gondoltál, Chen?
- El akarod vetetni? - szörnyülködött.
- Normális vagy? Miből nevelném fel? Egy huszonkét éves végzős egyetemista vagyok, a szüleim is csak az egyetemet fizetik, amúgy szóba se állnak velem!
- De nem kéne egyedül maradnod vele. - motyogta. - Én... segítenék. Akárhogy nézzük, az én babám is, nem igaz?
- Ne haragudj, de én így nem tudok élni. Én ott leszek vele egész nap, sőt este is, te meg mész bulizni vagy nőzni... - annyira beleéltem magam, hogy észre sem vettem, amint a férfi közeledik felém, majd elhallgattat egy lágy csókkal.
- Nem mondtam marhaságot, mikor negyed órája azt mondtam, amit. Hiányoztál és amikor egy hónapja kiléptél a lakásból, szinte azonnal éreztem a hiányod, Ahri. Akkor döbbentem rá, mekkora hülye voltam. Én... szeretlek, a francba már! - túrt a hajába idegesen.
- Jongdae... - sötétült el a tekintetem. - Hamarabb is mondhattad volna, az Isten basszon keresztbe! - süvöltöttem.
- Hogy tudtam volna elmondani, mikor egy hónapig haragszomrádot játszottunk? - értetlenkedett, próbálva védeni a fejét az én esernyővel való ütlegelésem ellen.
- Esetleg feljönni hozzám? Kopogni? Felhívni?! - ordítottam egyre hangosabban.
- De valld be, hogy szeretsz. - verte ki a tárgyat a kezemből, átfogva derekamat, majd rásimítva egyet hasamra, amitől elgyengültem.
- Én... - fenébe a büszkeségeddel, Byun Ahri! - Oké, szeretlek. Megfelel? - húztam össze a szemem.
- Egyelőre. - csókolt ajkaimra.

Prince of China - 6. Fejezet

A mozi előtt állva megkérdeztem magamtól, hogy mit keresek itt. Eleinte megkérdeztem KyungSoot és ChanYeolt, hogy ők nem jönnének-e, ezzel azt is belevettem a dologba, hogy köztük kialakulna valami. De mindketten azt mondták, dolguk van aznap. BaekHyun és TaeYeon pedig jelenleg fasírtban voltak, így nem mertem nekik megemlíteni, hiszen Szalonna felkapná a vizet, ha a barátnőmet hívnám, az említett meg rossz barátnőnek hinne, ha a párjára esne a választásom.
Tehát amíg YiXing elment az ennivalókért, én a jegyeket szereztem meg.
- Itt vagyok! - egyensúlyozott a két itallal, egy nachossal és egy kukoricával.
- Hogy bírtad te ezt el mind? - pislogtam elismerően.
- Ha a két kóla nem tartóban lenne, tuti meghaltam volna. - vigyorgott. Segítőkészen elvettem tőle a rám eső részt, majd odaadtam neki a saját jegyét. A 3D-s szemüvegek átvétele után pedig mindketten megkerestük a helyünket.
- Hogy-hogy ilyen fentre kerültünk? - érdeklődtem meglepetten, hiszen eddig akárhányszor moziban ültem, a többiek mindig közelebb akartak ülni.
- Ja, elfelejtettem mondani. - magyarázta, miközben lepakolt. - Direkt leghátra foglaltam helyet, mert... jobban érzem magam, ha... izé. Kettesben vagyunk. - nevetgélt zavartan. - De ugye nem baj? Ha esetleg neked jobb lenne előrébb, akkor az üres helyekre sunnyoghatunk...
- Ne. - vágtam a szavába. - Jó lesz így. Tényleg jobb így. - láttam az arcán, hogy őszinteségem meglepi, de vidáman elmosolyodott és leült a helyére.
- Akkor megnyugodtam. - sóhajtott. Én is helyet foglaltam, bár elég nehéz dolog közben mindent letenni és még a lehajtható széken is egyensúlyt találni. Pont ebben a pillanatban elindult a reklám.
- Ha nem csal az emlékezetem, most fél óráig ez megy és elfogy a kaja a bemutatók alatt. - nevetett.
- Akkor ne edd meg. - vigyorogtam vissza, mire kaptam egy szemöldökrángatást válaszul.
- Azt mégis hogyan csináljam? - tettetett felháborodást. - Ne mondd, hogy te kibírod!
- Igazad van. Én is megeszem a film kezdetére, csak egy tanács volt. - vontam vállat. Aztán egyszerre tört ki belőlünk a röhögés.

Végülis, a film katasztrófa volt. Az egyiptomiak nem is egyiptomiaknak néztek ki, arról meg ne is beszéljünk, hogy a cselekmény unalmasabb volt, mintha egy falat bámultunk volna két órán keresztül.
A vége viszont akkor is tetszett. Na nem azért, mert olyan elragadó jelenet volt, hanem Lay miatt.
Amikor a két főszereplő újra életben volt és a végén megcsókolták egymást, az Ő keze rászorított az enyémre, lágyan cirógatva azt, ettől pedig az egész testem megremegett. Azon kaptam magam, hogy YiXing és én egyre közelebb vagyunk egymáshoz, és a filmnek pontosan az utolsó másodpercében ajkaink találkoztak. Felforrósodtam, kitágult pupillákkal meredtem az engem csókoló férfit, akinek nyelve most megpróbált utat törni, azt nem is kell említenem, hogy sikeresen. Mivel féloldalasan ültünk, így megpróbáltam átkarolni őt, hogy minél szorosabban érezhessem a közelségét, így ő beletúrt a hajamba. Forró izmával játékosan masszírozta az enyémet, a mennyországban éreztem magam. Mintha csak egy tündérmesében lettünk volna.
Túl szép volt.

***

TaeYeon este hívott, hogy megkérdezze, milyen volt a film, így szépen elmeséltem neki mindent, kihagyva a részleteket, mivel ő most eléggé padlón volt, nem tartottam valószínűnek, hogy örömmel hallaná a dolgot.
Reggel az iskolában be is bizonyosodott ez az elméletem; szegény lány megpróbálta tartani magát a többiek előtt, de még egy vak is észrevette volna, hogy a gyönyörű szemei most kisírtan meredtek előre, mindig kiengedett, fényes haja csak egy laza kontyba volt összefogva, még csak sminket sem használt.
- Talán beszélnetek kéne... - vetettem fel bizonytalanul az ötletet.
- Megpróbáltam. Hívogattam őt telefonon, kerestem mindenhol, de mikor a termükbe értem, ChanYeol bunkón elküldött, Kai meg megkérdezte, hogy most ki után akarok nyomozni. - motyogta.
- És Dyo? Ő is szemét volt? - harapdáltam ajkaimat.
- Nem. - mosolyodott el halványan. - Sőt, kedves volt velem és elmondta, hogy BaekHyunnie még nincs bent, de majd szól, hogy kerestem. Én nem akarom, hogy miattam tönkremenjen a csapat. - kapta a szája elé a kezét, hogy véletlenül se sírja el magát. Inkább biccentettem, hogy menjünk ki a folyosón lévő padokhoz folytatni a beszélgetést.
- Ne aggódj, minden rendben lesz. Ha kell, én is kiállok érted, tudod jól.
- Tudom, és nagyon szépen köszönöm. A legjobb barátnő vagy a világon. - bújt hozzám, mint egy kiscica.
- Sziasztok. - YiXing ebben a pillanatban döntött úgy, hogy meglep minket. Ahogy sejtettem, TaeYeon elfordította a fejét, adott egy puszit az arcomra és beoldalgott a terembe. - Mi a baj?
- Semmi. Majd elmondja, ha lesz hozzá kedve. - motyogtam megtörten. Ő összeráncolta a szemöldökét és komolyan nézett rám.
- Ha nem lenne baj, a te gyönyörű arcod sem lenne ilyen gondterhelt. - tűrte a fülem mögé az egyik szemembe lógó tincsem, majd törődő puszit lehelt ajkaimra.
- Iskolában vagyunk. - sütöttem le a szemem, de a boldogságot, ami abban a pillanatban megkörnyékezett, nem tudtam levakarni az arcomról.
- Azért vigyorogsz. - kuncogta a fülembe. Tényleg, mi akkor most hányadán állunk?
- Mi most... szóval... érted. Mi van velünk?
- Azt hittem, egyértelmű. - hökkent meg. - Tényleg rá kell kérdeznem? - ez a srác tényleg nagyon elvarázsolt. Alig bírtam visszatartani a nevetésem a szokásos lámaarca láttán.
- Nem kell. - ráztam a fejem.
- De akkor leszel a barátnőm ugye? - bambult.
- Annyira nagy marhaságokat tudsz kérdezni. - sóhajtottam.
- Szóval nem?
- Jaj, YiXing! - tört ki belőlem az önfeledt kacagás és a szájára nyomtam az enyémet, átölelve derekát. - Olyan világtalan tudsz lenni néha!
- Bocsánat. - vált el tőlem levegőhiány miatt, de attól még ugyanott folytatta egy másodperccel később, ahol én elkezdtem. Becsöngőig beszélgettünk, majd a tanár megjelenésekor visszasiettünk a terembe.

~~~

Az ebéd elég feszültre sikeredett. Hiszen ugyan ki nem venné észre, hogy a bandánk fele megint megoszlott?
De akkor menjünk vissza az elejéhez. Ebédszünet következett, mikor Lay egy puszi kíséretében távozott, hogy megkeresse ChanYeolékat, nem sokkal később pedig KyungSoo kukkantott be a terembe.
- Örülök, hogy még itt vagytok. - sóhajtott.
- Mi történt? - pislogtam, ahogy előhalásztam az ebédemet a táskámból.
- Szerinted? TaeYeon, nem akarok tapintatlan lenni, de ma ne ebédelj a többiekkel. Lementek az étkezőbe enni amúgy is.
- Tessék? - háborodtam fel. - Mégis miért csinálják ezt?
- BaekHyun szemszögéből hallottuk a történetet mind, hiszen fiúk vagyunk. - motyogta.
- Nem számít, Dyo. Majd eszem kettesben HeeYounggal. - válaszolta megtörten legjobb barátnőm, az én szívem pedig ott szakadt meg.
- Én is jövök, ha nem gond. - mosolygott a fiú szívecske alakú ajkaival.
- Akkor a többiek meg úgy maradnak. - húztam a számat. - YiXing tudja?
- Idő kérdése és Baek elmondja neki mi történt, utána nem tudom hogy ő mit fog reagálni. Ha van egy kicsi esze is, akkor nem áll neki háborogni. De menjünk inkább és együnk, mert felrobban a gyomrom. - lengette meg ételes dobozát előttünk, mire mi egy önfeledt nevetés kíséretében követtük a tetőre.

Nem volt olyan rossz hármasban eltölteni az időt, röhögcséltünk és úgy tűnt, a lányt is sikerült egy időre felvidítanunk.
Az utolsó óránk után még láttam, ahogy ChanYeol, JongIn és BaekHyun beszélgetnek, de mikor észrevettek engem és TaeYeont, se szó se beszéd, elhúzták a csíkot, ahogy barátnőm is. Morogva káromkodtam egy sort, mígnem beleütköztem Lay mellkasába.
- Látom, a te szádat is megáldották szép szavakkal. - nevette, de meg is komolyodott azonnal. - Tudom, miért vesztek össze BaekHyunék.
- Nagyszerű. Akkor most már te is csatlakozol az "utáljuk Kim TaeYeont" mozgalomhoz?
- Isten ments. - védekezett. - A barátnődnek valamelyest igaza van, hisz ahogy a többség, úgy én sem mondok el mindent, majd itt lesz az ideje. Szeretnék pártatlan maradni, miattad.
- Tényleg? - lágyultam el.
- Tényleg. - boldogan bújtam hozzá és beszívtam az istenien férfias illatát. Már csak azt kéne elérni, hogy az álompár kibéküljön valahogy.

For You - 4. Fejezet (Utolsó)

- Mit hallottál jól? - tette az ártatlant barátnőm, és pillanatnyilag nagyon hálás is voltam neki, hogy nem egyből a közepébe csapott szokásához híven.
- Ne nézz madárnak, YeoLeum-ah, mert én hallottam. - erősködött WooBin, de ezzel csak azt érte el, hogy az említett még hülyébbre vette a figurát.
- Nem nézlek madárnak, csak egyszerűen nem értettem a kérdést. - azt az ártatlan fejet, amit ekkor levágott, iskolában kéne oktatni, de minimum egy Oscart érdemelne.
- Oké, nem játszunk ilyet. Megkérhetnélek, hogy hagyj kettesben HaenBokkal? - a lány tanácstalanul felém pislogott és elég kétségbeesett fejet vághattam, de azért bólintottam, hogy most tényleg tegye, amit mondtak neki.
Miután tényleg nem volt más odabent, csak én és ő, kezdetét vehette a vallatás.
- HaengBok-ah. Nézz rám. - nyúlt az állam alá gyengéden és maga felé fordított. - Hallod? Kérlek... - a francba. Nagy nehezen a szemkontaktust is felvettem vele. - Azt mondtad a barátnődnek, amit én hallottam?
- Attól függ, mit hallottál. - kerülgettem a témát.
- Szerintem te azt nagyon jól tudod, hogy mit. Már csak azt áruld el nekem, hogy igaz-e.
- Én... WooBin... - most mit tehetnék? Mondjuk, már tökmindegy. Vagy elmondom neki az igazat és ezzel elüldözöm a francba, vagy nem mondom el és azért hagy ott, mert megunja a várakozást. Mindkettő esetén felmerül a kockázat, hogy a büdös életben nem látom őt többet.
- Ne félj, nem fogok elrohanni. - biztatóan rám mosolygott, de ezzel csak eltörte az amúgy is repedt mécsesemet.
- És ha igen, akkor mi van? - fakadtam ki. - Ha tényleg szeretlek, ha tök váratlanul olyat kezdtem érezni, amitől még én is megijedtem? Lehet, hogy kiszedted belőlem, WooBin és lehet, hogy ezzel egy olyan köteléket vágtam el kettőnk között ami visszafordíthatatlan, de akkor sem fogok tudni az érzéseimen változtatni a kedvedért...
- És ki kért meg, hogy változtass? - görbület bújkált szája szegletében, egyre feljebb kunkorodva.
- Te-tessék? - képedtem el.
- Hm. Azért levegőt vegyél, HaengBok-ah.
- Igaz. - köszörültem meg a torkom, majd kínomban felnevettem, ezzel értetlen pillantást kapva. - Tudod, mi a legjobb az egészben? - kérdeztem, de azt is inkább csak magamtól, mert választ nem vártam Tőle rá. - Az, hogy én soha nem leszek egy átlagos koreai fruska, aki heti egy hónapon át visítozik az oppájának, hogy megvegyenek neki valamit, mert inkább megdolgozom érte. Én soha nem leszek olyan, aki suli előtt minimum három órát tölt a sminktükör előtt. Én a természetességet jobban preferálom. Nem vagyok szép, nem vagyok tökéletes, de azt nem gondoltam volna, hogy a szerelmi életemet is elcseszem. - morogtam.
- Már miért cseszted volna el, HaengBok? - kérdezte kedvesen.
- Hát még kérdezed? - ráztam meg a fejem. - Hiszen egy olyan iránt érzek többet, aki elérhetetlen...
- Itt vagyok, elérsz. - nevetett.
- Te hülye vagy, vagy csak úgy csinálsz? - őszintén ledöbbentem. És ez jár egyetemre...?
- Nem, HaengBok. Nem vagyok hülye. - még mindig vigyorog.
- WooBin, legalább hatodjára mondod ki a nevem tíz percen belül és kezdesz nagyon felidegesíteni.
- Figyelj rám. - ült át az ágyamra, közvetlenül mellém, megfogva az egyik kezem. Automatikusan húzódtam távolabb testétől, azonban hiába minden sietség, a bódító és férfias illatát így is megéreztem. - Én nem viccelek, nem nézlek idiótának. Csak azt próbálom elmondani, hogy nem vagyok elérhetetlen. Itt vagyok, HaengBok.
- Azt akarod mondani, hogy... - nem mertem kimondani. Mi lesz, ha besülök? Ha nem azt akarja levezetni nekem, amit én gondolok, ha az egész csak egy álom... akkor én az életemre esküszöm, hogy itt csókolom meg a kórház közepén. Vigyora kiszélesedett és egyre közelebb hajolt.
- Pont azt. - és abban a pillanatban összeérintette ajkainkat. Drága édes Istenem, remélem, nem álmodom! Vagy ha álmodom is... soha ne ébredjek fel!

***Egy hónappal később***

- Nem fog menni. - motyogtam.
- De fog! - replikázott TaeMin, átkarolva a hevesen bólogató MinHo derekát.
- Figyelj. Ha minden szarra rástresszelsz, tényleg elbaszod. - vázolta YeoLeum, időközben fülénél húzva ki JongHyunt a tömegből, aki teli szájjal próbálta barátnője tudtára adni fájdalmát.
- Igaza van. Próbálj meg pozitívan hozzáállni a dologhoz. - apa jelent meg a bátyámmal szélesen vigyorogva.
Körbenéztem, de valami nem stimmelt. Ha ez sikerül... jó eséllyel bent leszek a művészeti egyetem táncos szakán jövőre. Ez még fontosabb felvételi volt még a középiskolainál, erre mindenki itt van, kivéve WooBint.
- Ha a pasidat keresed, mindjárt itt lesz, csak leragadt a gumicukroknál.
- Ki ragadt hol? - jelent meg az említett a hátam mögött, átkarolva a nyakamat, cuppanós és rendkívül ragacsos puszit adva az arcomra.
- Gumimaci illatod van. - fintorogtam.
- Van még. Kérsz? - vett egy darabot a szájába felém tartva azt, vészesen közelítve az én párnácskáim felé, és ki lennék én, hogy ezt megakadályozzam. Édes csókban forrtunk össze és nem sokkal később megéreztem két ananászos cukrot a nyelvemen. - Na?
- Egész finom. - villantottam rá legédesebb vigyoromat.
- Elmentek ti a fenébe! - hadakozott drága egyetlen testvérem.
- Irigy vagy, fiam? - vonta fel a szemöldökét apa. - Akkor nem ártana összeszedni magad és keresni valami nőt, nem unokák nélkül akarok meghalni. - a végén már ő is röhögött. Aztán megérkezett a felszólítás, hogy a táncosok sorakozzanak a színpad mögött, a vendégek pedig foglalják el a helyüket. Megint belém költözött kedves ismerősöm, a gyomorgörcs.
- Hallod, el ne kezdd a régi nótádat fújni, mert megkérem a pasidat, hogy valami mással tömje be a szád.
- YeoLeum, hagyjál már! - hápogtam.
- Csak egy tanács volt, de most, hogy mondod, nem is lesz rossz ötlet megosztani ezt WooBinnal.
- Azt próbáld meg!
- Bocsi, nem hallom! Mennem kell a nézőtérre, csak ügyesen!
- Rohadj meg. - dünnyögtem. Ekkor az Ő erős karjai újra körém fonódtak, ajkai lágyan cirógatták fülemet.
- Ne aggodalmaskodj. Tudom, hogy a legjobb leszel és magasan vered az összes versenyzőt.
- Bár így lenne. - hunytam le a szemeimet.
- Így lesz. Hajrá. - nyomott még egy puha csókot a számra és elindult kifelé, de elkaptam a karját.
- WooBin!
- Igen?
- Szeretlek. - leheltem. Látszott rajta, hogy meglepődött, de szinte azonnal elvigyorodott.
- Én is szeretlek, Boldogságom.

Anya... köszönöm, hogy a világra hoztál. Igyekszem én is olyan társ, olyan ember lenni, mint akkor te. Azzal a különbséggel, hogy mindent megteszek, amit te szerettél volna. Hogy büszke legyél Rám. A lányodra.

***VÉGE***

Mó-sshi, ezennel a végére értem a Neked készült fanfictionnek. Csak ennyi rész telt, hiszen ha sokáig húztam volna, kevésbé lenne... meghitt, vagy hogy is mondjam. Nagyon remélem, hogy nem okoztam csalódást, bár ebben nem vagyok száz százalékig biztos. Csak reménykedem. :) Őszintén kívánom, hogy még beszéljünk párszor, mert remek ember vagy és azt hiszem, emlékszel, mikor arról beszéltünk, amit a történet utolsó két sorában írtam. :) 

Hwaiting, Mó-sshi! *3*

Csigusz~

Prince of China - 5. Fejezet

A suliban szinte tombolt bennem a vihar egész nap. És hogy miért?

Amikor reggel beértem, még semmi gyanús nem fogadott azon kívül, hogy amúgy is YiXingen járt az eszem a tökéletesnek mondható találkozó óta. Azért nem nevezem randinak, mert iszonyatosan zavarba hoz a dolog, persze ez jó értelemben mondható el.
TaeYeon már bent tartózkodott a teremben és természetesen nem bírta ki, hogy ne faggasson halálra.
- Milyen volt a randi? - mászott a képembe izgatottan.
- Jaj, miért nem tudsz csak egy kicsit kevésbé kínosan beszélni? - motyogtam.
- Ez neked kínos? Anyám... mi lesz, ha majd arról kérdezgetlek, hogy milyen az urad az á...
- Yah! Nem az uram és...
- Oké. Befejeztem, ne haragudj. - vigyorgott. - De akkor válaszolj a kérdésemre. Ez alól nem bújsz ki!
- Jól éreztem magam vele. Mit jól? Imádtam az egészet úgy, ahogy volt. - meg hát akivel voltam, az mindent felülmúlt.
- Aigo, imádnivaló vagy, mikor szerelmes vagy! - kuncogta.
- Ki mondta, hogy szere...
- Jó reggelt. - megfagyott az ereimben a vér. Lay mosolyogva dobta le magát mellém, majd mikor kirámolta a matek cuccát az asztalra, felém fordult és egészen közel hajolt hozzám. -  HeeYoung-ah.
- I-igen? - hápogtam. De ő egy büdös szót sem szólt, helyette inkább ajkait érintette bal arcomhoz, nyomva rá egy istenien puha csókot. Azt hiszem, nekem végem. - Tudom, hogy már mondtam, de remekül éreztem magam veled és megismételhetnénk. - gyermeteg vigyorral nézett rám, ha nem tudnám hogy nem, azt hinném, hogy be van szívva.
- É-én... - Istenem, könyörgöm, adj nekem észt! A kínai fiú elnevette magát és arrébb húzódott, így én is vesztettem egy picit a kislányos zavaromból. Ekkor vettem észre a lánytömeget a teremben, akik féltékenyen és lenézően méregettek, de még a hímnemű egyedek sem a legkedvesebb arckifejezést varázsolták magukra. Vajon miért nem szeretem én az osztályom?
- Mit szólnál, ha ma együtt ebédelnénk? El van borulva az ég, mire dél lesz valószínűleg az eső is rákezd, esélytelen, hogy kint focizzunk.
- Örülnék neki. - nyeltem vissza a nyálamat. Ezaz! Egy épkézláb mondat! YiXing magára varázsolt egy édes mosolyt, majd elkezdődött az óra és meg kellett próbálnom a tananyagra koncentrálni.

Az ebédidő viszonylag korán eljött, az eső pedig valóban rázendített, így a mi kis csapatunk bevackolta magát az ebédlő sarkába. BaekHyun és legjobb barátnőm egymást etették, Dyo ChanYeolt nézte ahogy rettentő kulturáltan eszik, Kai pedig követte a colos példáját. Mi ketten egymás mellett ültünk YiXinggel, ez pedig hamarosan mindenkinek feltűnt.
- Most áruljátok már el, miről maradtunk le. - értetlenkedett körbe bagolyszemekkel a legalacsonyabb tag.
- Tényleg. Megváltozott a légkör. A Szerelemdoktor kialakulóban lévő kapcsolatot érez a levegőben.
- Yeol, élvezed, hogy egyes szám harmadik személyben beszélsz így magadról? - vonta fel a szemöldökét BaekHyun.
- Szalonna. Hányszor mondjam még el neked, hogy ez így menő? - a legmagasabb vihogva próbálta eljátszani az okost, de sajnálatos módon soha nem sikerült, viszont "Szalonna" a becenév hallatára összeszűkítette a szemeit.
- Egy szót se, Dobby. A végén még házimanót csinálok belőled. - hangos nevetés rázta az ebédlőt, már-már azt gondoltam, hogy az én dolgomról leszállnak, de ó, mekkorát tévedtem. - De még mindig nem mondtatok semmit ti ketten. - szegezte felénk a pálcikáját.
- Mégis mit kéne mondanunk? - piszkáltam zavartan egy hajtincsemet és legbelül TaeYeont átkoztam, amiért ilyen helyzetekben képtelen volt kiállni mellettem, pedig tudtam, hogy ő tényleg csak nekem akart jót.
- Jól éreztük magunkat egymással. - szólalt meg Lay. - HeeYoung-ah nagyon jó társaság.
- Ennyi? - pislogott Kai.
- Mi? - döntöttem oldalra a fejem. - Mit akartok hallani?
- Mondjuk azt, hogy mikor ismétlitek meg...
- Nem tudom. Amikor HeeYoung-ah megfelelőnek gondolja.
- Akkor mit szólnátok, ha moziba mennétek? Egy új filmet vetítenek és szerintem tetszene mindkettőtöknek.
- Miért, mi az? - a mellettem ülő lámafejjel méregette a társait.
- "Egyiptom istenei" a címe. - böngészte KyungSoo a telefonját. - Jónak ígérkezik, már ahogy a borítót látom.
- Nem rossz ötlet. Elmegyünk? - anyám, ki tudna ellenállni egy ilyen embernek?!
- Ne-nekem oké. - pirultam.
- Megbeszéltük. Mikor is lesz? - újra Dyo válaszát vártuk, aki rövidesen meg is adta azt.
- A legkézenfekvőbb megoldás a péntek délután fél hat. - olvasta. Bólintottunk, én pedig elkönyveltem, hogy megint randira megyek, ez pedig rettentőmód felgyorsította a szívverésem. Miért van az, hogy egy átlagos baráti társaságban egymás magánéletéről szó sem esik, de a miénkben szinte állandóan valamelyikünk szerelmi - vagy éppen szexuális - életéről van szó, utóbbira szerencsére ritkán akadt példa.

~~~

- HeeYoung...
- Tudod te, hogy hajnali kettő van? - motyogtam TaeYeonnak a telefonba. Minek hívott fel az éjszaka közepén?
- Összevesztem BaekHyunnal. - szipogta, én pedig rögtön éberebb lettem.
- Tessék? Mégis mikor? Ilyenkor mi lehet olyan érdekfeszítő téma amin veszekedni lehet? - értetlenkedtem.
- Nem éppen most veszekedtünk, hanem még kora este, de ha összekapunk, ilyenkor már itt van nálam és most még csak be se dobta az ablakomat. - ó. Ez súlyosabb, mint gondoltam.
- Átmenjek?
- Igazság szerint itt állok a házatok előtt.
- MI? - szinte orrszarvúként robogtam le a bejárati ajtó elé, melyet kinyitva megláttam TaeYeont pizsamában, kisírt szemekkel és egy kisebb bőrönddel a kezében. - Gyere be, meg ne fázz. - fogtam meg a kezét, elvettem a táskáját és feltereltem a szobámban. Ott régi szokásunk szerint összebújtunk a takaró alatt és végre hallhattam az egész sztorit.
- Azzal kezdődött, hogy Hyunnie átjött hozzánk, úgy is terveztük, hogy nálunk alszik. Egyszer csak kaptam egy SMS-t az egyik osztálytársunktól, hogy nála hagytam a jegyzeteimet, amiket azért adtam kölcsön, mert egy hetet hiányzott és amúgy is a padtársam. Még csókos fejet is küldött, mire én elmosolyodtam és visszaírtam neki, hogy akkor majd holnapra adja vissza. Ezt Baek észrevette és kikapta a kezemből a telefont. Ebből az lett, hogy megcsalom őt, de ilyenkor általában megbeszéljük, hogy ki ez a bizonyos illető és miért szólunk hozzá, de ezúttal nem így lett és mindent a fejemhez vágott, én pedig azzal védekeztem, hogy ő meg Lay dolgait titkolja és biztos vagyok benne, hogy a fiúk tudnak valamit, csak nekünk nem árulják el, mert lányok vagyunk. Ekkor úgy nézett rám, mintha valami kegyeletsértést mondtam volna. - hadarta, néha már a fogalmazási stílusán gondolkoztam, milyen szétszórt, ha ideges.
- És ezután? - váltam kicsit feszültté.
- Azt mondta, hogy ő most elmegy és egy darabig ne idegesítsük egymást. - sírta el magát. - HeeYoung, én belehalok, ha elveszítem a Szalonnámat! - a szívem szakadt meg, ahogy a legeslegjobb barátnőmet darabokban kellett felkaparnom itt, a szobám közepén.
Történt már veszekedés a csapatban és akkor is megoszlottunk. Legalább egy hónapig két bandában mászkáltunk. Emlékszem, hogy TaeYeonnal igyekeztünk pártatlanok maradni. A veszekedés BaekHyun és ChanYeol, illetve Kai és KyungSoo kis kettősére szedett szét minket. Legjobb barátnőmnek muszáj volt a párja mellett maradnia, így én bekavarodtam Kaiékhoz. Borzasztó hónap volt. Attól féltem, hogy most még nagyobb balhénak nézünk elébe, mint két évvel ezelőtt.
Egyre jobban kezdett érdekelni, hogy vajon TaeYeon túl mély pontra tapintott-e BaekHyunnál Lay szóba hozásával, hogy a fiú csak úgy ott hagyta? Mi van, ha tényleg tudnak valamit a kínai osztálytársunkról, akibe én - úgy tűnik - akaratom ellenére is kezdek belehabarodni.