A következő kérés is megérkezett, ezúttal egy kis morcos Baekhyun képében :D Remélem, tetszeni fog az illetőnek, megpróbáltam minden általa megadott információval élni és használni a hitelesség érdekében :) Jó olvasást kívánok Nektek! Hwaiting! *3*
***
Ha valaki gyerekkoromban azt mondja nekem, hogy Dél-Korea egyik legismertebb csapatának edzője leszek, körberöhögöm és elhajtom a francba.
De mégis így történt. Hogyan? Fogalmam sincs. Mi volt ennek az egésznek a kezdete? A választ csak kerestem, egészen addig, míg fel nem adtam. Ez vezetett célra.
~~~
Édesanyám magyar, édesapám koreai származású. Akkor ismerkedtek meg, mikor apa idejött, hogy egy kicsit jobb sorsa lehessen. Itt is éltünk születésemtől kezdve, nem dúskáltunk a pénztől, mégis sokszor fordultunk meg a keleti országban nyaranta a nagyszülők által küldött jegyek jóvoltából. Második anyanyelvemmé vált a koreai.
Kicsiként ráharaptam a kézilabda művészetére, ezért a szüleim edzésekre írattak be, sokáig titkolva előlem, hogy a költségek miatt duplán dolgoztak. Élveztem, ahogy az adrenalin felpörget, ahogy rohanhatok és pontot szerezhetek, ahogy a labda a kezembe simul és egy percre sincs megállás. Hajtott a győzelem és a csapatmunka iránti vágy, hogy együtt örülhettünk vagy éppen tárgyalhattuk ki, mégis mit rontottunk el. Ez mind hozzájárult az életcélom kirajzolódásához; a sporthoz. A kemény hajtás a tanulás és a sport részéről is gyakran kimerített, amint középiskolás lettem, különböző diákmelókat is vállaltam. Azt akartam, hogy a szüleim büszkék legyenek arra, amit egymagam értem el.
Mire leérettségiztem, már profiként könyveltek el, nem volt hát meglepő, mikor hirtelen a postaládával szemeztem, azon belül is egy vastag borítékkal, melyben egy felkérés állt; csatlakozzak a dél-koreai női válogatottba.
Hetekig rágódtam rajta, szinte minden nap a sírásig forgolódtam az ágyamban: mi az amit veszíthetek és mi az, amit nyerhetek? Ha belevágok, a szüleimet itt fogom hagyni az eddigi életemmel együtt, és ez még akkor is gondot okozott ha tudtam, azért nem lennének teljesen egyedül. Így sem pénzzel, se munkával nem tudom majd őket támogatni. De itt perpillanat egyáltalán nem akadt lehetőségem kézilabdázni - az itteni női válogatott elég profival rendelkezett és nem volt szükség több cserére. Ugyan ki lenne az a hülye, aki kísérletezget egy zöldfülűvel, ha a jól bevált játékosok tökéletesen megállják a helyüket? -, így végül megszületett a döntés. Hiszen a saját lábamra kellett állnom lassacskán, meg kellett találnom a saját utam. Anyám persze nagyon kiborult, de tiszteletben tartotta a nézeteimet, apám pedig megveregette a hátam és egy hatalmas vigyor kíséretében fejezte ki tetszését.
Összepakoltam hát a bőröndjeimet és aláírtam egy tíz évre szóló szerződést a válogatottban.
Szinte észre sem vettem, ahogy az első év el is repült. Folyamatosan küldtem bizonyos összegeket haza, többször telefonáltam, vagy régies módon levelet írtam, képeket készítettem és dokumentáltam az életem, hogy semmiről se maradjanak le.
Ezután újabb felkérés érkezett, miszerint felfigyeltek a csapat különleges energiára és az edző engem személyesen ajánlott, ezért ha az edzések mellett van időm, vállalhattam egy fiúkból álló idolcsapat fizikai felkészítését.
Na, itt kezdődött csak igazán az élet.
***FLASHBACK***
Rettenetesen izgatott voltam. Vajon elfogadnak? Megszeretnek? Érdekesnek fognak találni? Meg fog felelni nekik az edzésterv? Mennyire fogják tolerálni, hogy egy külföldivel van dolguk, ráadásul egy olyannal aki a tizenkilencet is éppen, hogy elhagyta?
Nem voltak biztos gondolataim, pláne mivel az elmúlt egy évnek amióta itt vagyok, a fele azzal ment el, hogy keményen edzettem és próbáltam elfogadtatni magamat a csapattal. Valljuk be, az itteni lányok meglehetősen előítéletesek - még ha egytől egyig kemény sportolókról van is szó, nem pedig csitrikről.
Felmutattam a borítékban kiküldött rózsaszín beléptetőt, mellyel az SM Entertainment falai közé kerülhettem. Mondanom sem kell, hogy a sok ott ácsorgó rajongó leszúrt volna akár egy darab radírral is, ha tehette volna. Ijesztőek...
- Jézusom. - képedtem el, amint megláttam az épületet belülről. Végül is mi ez nekem? Hiszen életemben nem láttam a menedzserüket sem, sőt, hogy merjek messzebb menni; a nyamvadt helyiség közelében nem voltam még, és akkor most igazodjak el úgy, hogy kegyeskedtek küldeni egy rózsaszín kártyát.
Kevés türelemmel, viszont nagyon lassan - legalábbis odafigyeltem, hogy ne hadarjak - megkérdeztem a portást, hogy ugyan hol találom az igazgatóságot. Kaptam érte egy fura pillantást. Oké, van pár anyajegy, de nem a kifutóra jöttem, ember!
Aztán mégis csak sikerült felkászálódni a legfelső emeletre, természetesen lifttel, mert egy dolog a sport és egy másik a lépcső. Lefordultam balra, majd elmentem egészen a végéig és láss csodát, ki volt írva lóbetűkkel, hogy bizony jó helyen vagyok. Fogalmam sem volt, mit tegyek, ezért bekopogtam. Fél percen belül kaptam egy kiabálást, hogy szabad.
~~~
Amint megkaptam a szükséges papírokat és információkat, mosolyogva baktattam a kettőszáz-tizenkettes táncterem felé, halálosan izgatottan. Heti háromszor - hétfőn szerdán és pénteken - reggel hétre kell megjelennem ugyanebben az épületben és az általam kiválasztott erőnléti edzéstervet alkalmazhatom. Még abban is dönthettem, hogy egy vagy két órát foglalkoznék velük. Bátorkodtam a kettőre szavazni, mivel egy óra alatt a kutya se tudná kiélni magát. Ahhoz, hogy rendes bemelegítést és eredményeket kapjunk, idő kell.
Illedelmesen kopogtattam, de szerintem nem hallották meg a kifelé is tisztán hallható akkordoktól, így bátorkodtam kinyitni a térelválasztó lapot.
- Ó, amint látom, megérkezett, üdvözöljétek, fiúk! - az eddig ezer decibelen óbégató zene rögtön kikapcsolt, majd rögtön jött a sugdolózás, a pusmogás. Ezt utáltam a legjobban,amikor ahelyett hogy hozzám szólnának, látványosan kibeszélnek a jelenlétemben. - Ha jól tudom, ön lesz az EXO erőnléti edzéséért felelős.
- I-igen. A nevem Jung Daerin! A válogatott edzője ajánlotta az én segítségemet.- hajoltam meg kilencven fokban és próbáltam továbbra is fapofát vágni.
- Én pedig a csapat tánctanára, Park Wanghoon vagyok, nagyon örvendek. - mosolyogva viszonozta az üdvözlésemet, de amint a mögötte állókra tévedt a pillantása, elkomorodott. - Én voltam, aki felvetette ezt az ötletet. Mostanában nagyon lusta a banda, rájuk férne a rendszeres edzés, ha már maguktól a sarokra se mennek le. Tudod, a legutóbbi koncert kicsit jól sikerült és azt hiszik, lazsálhatnak. - suttogta bizalmasan a fülembe, de nem eléggé halkan ahhoz, hogy a kilenc férfinek ne jusson el a füléig.
- Ez nem igaz! Hyung! - egy, a többiekhez képest egész alacsony fiú méltatlankodott, amit nem bírtam ki mosolygás nélkül. - Yah! Te mit vigyorogsz?
- Nyugodj le, Baekhyun. Tudod, hogy igazam van.
- De akkor is, hyung! - illett hozzá a hiszti, úgy viselkedett mint egy... ötéves.
~~~
Egy hónap elteltével remekül összehangoltam az edzéseket és a neveket is megjegyeztem, azonban sosem tudtunk többet egymásról. Ők nem kérdezősködtek, hát én sem. Ám ez a legközelebbi alkalommal megváltozott.
- Legyen egy kis szünet. - mosolyogtam, végignézve a lihegő bandán. Szerencsétleneket háromnegyed óra alatt úgy megizzasztottam, hogy látni lehetett, ahogy a nyaki artériájuk minden egyes pillanatban hevesen próbál kiszakadni a helyéről. A vizet hatalmas kortyokban nyelték, a törülközők pedig pillanatok alatt teljesen átáztak.
- Végre, ivóvíz! - dőlt hanyatt Chen. - Daerin-sshi, néha gyilkos módszereid vannak...
- Ettől lesztek fittek, mint a gladiátorok. - kacsintottam.
- Mesélj magadról! - csatlakozott be Kai, ami meglepett. Eddig egyáltalán nem úgy tűnt, mint akik különösen érdeküket lelik abban, ha bármit megtudnak a magánéletemről. - Tudod, hány éves vagy, mit szeretsz meg ilyenek. Nem muszáj, ha nem akarod.
- Hát '96-os vagyok, félig magyar. - gondolkoztam.
- Azta, olyan fiatal? - képedt el rögtön Lay, bután pislogva. Annyira nevethetnékem támadt tőle, hogy vissza sem bírtam tartani. Tipikus, félig csukott szemek, lámafej és fáradt csücsörítés. Ez az oldala rendkívül aranyos volt. - Most mit mondtam?
- Semmit, semmit. - legyintettem, még mindig kuncogva. - Csak olyan furcsán néztél.
- Hogy hogy ennyi idősen edző vagy? - tette fel a következőt Xiumin.
- Hivatalosan nem vagyok az, de ezen én is elgondolkodtam. Nem bántam meg, hogy elvállaltam.
- Kézilabdázol, ugye? Nem veszélyes egy kicsit? Olyan... törékenynek tűnsz. - nézett végig rajtam tétován Suho. Köszönöm szépen, ezt majd akkor is mondd, ha izomból eltalállak egy labdával.
- Nem minden olyan, amilyennek kívül látszik. - válaszoltam bölcsen.
- Amúgy... ki a leghelyesebb közülünk? - mászott az intim-szférámba Chanyeol olyan ijesztő vigyorral, amilyet még egy dinoszaurusz is megirigyelne. Köpni-nyelni nem tudtam, de mikor Baekhyun felállt és kirohant, legszívesebben a homlokomra csaptam volna. Ja, és azt se hagyjuk ki, hogy éppen rá gondoltam. Megköszörültem a torkom, majd felpattantam a laminált padlóról.
- Ha nem gond, kimennék a mosdóba.
Az aranytorkú énekes után rohantam és el is értem. Megfogtam a csuklóját, hogy feltűnjön neki a jelenlétem, de esélyem sem volt megszólalni.
- Nem tudnád elengedni a kezemet?
- Bae-Baekhyun? - néztem rá összevont szemöldökkel.
- Igen, én. De mi ebben a fura? Engedélyt kellett volna kérnem, ha vécére mennék?
- Mi bajod van? - még mindig semmit nem értettem az egész kis balhéjából.
- Semmi. Menj odébb...
- Nem, amíg nem tudom, mi bánt!
- Túl irritáló, ahogy viselkedsz. - sziszegte. Kikerekedtek a szemeim. Irritáló? - Ahogy teszed-veszed magad a fiúk körül, ahogy mosolyogsz rájuk és próbálsz aranyos lenni, egyszerűen felfordul a gyomrom tőled.
- Yah! Én nem csinálom ezt!
- Dehogynem. Csak gondolkodj el. Most pedig ajánlom, hogy menj arrébb.
***FLASHBACK END***
- Daerin? Yah! - valaki a kezét lengette előttem, és mire felfogtam, hogy Kai az, már az ölemben landolt egy üveg ásványvíz. Gyorsan visszatértem a valóéletbe a nosztalgiázásból és az egyik legjobb barátomra emeltem a tekintetem. Kétségkívül ő és Sehun lettek azok, akiknek sikerült közel férkőzniük a szívemhez. Ezt a kis korkülönbségnek tudtam be. Mindkét fiú ezerszer jobban megnyílt, mint legelőször és ez jólesett a lelkemnek.
- Igen? - meredtem rá. Ő csak sóhajtott egyet és letekerte a kupakot, hogy még azzal se bajlódjak.
- Öt perc van a szünetből, te meg úgy bambulsz, mint akinek áramszünet van az agyában. - mutogatott, mire elnevettem magam. - Nem vicces! Azt hittük, bekrepáltál... Meg ne itassalak?
- Bocsi. - mosolyodtam el.
- Mi a baj? - ült le mellém, sokkal komolyabb hangszínt megütve. Hamarosan csatlakozott a maknae is, immár ketten vizslattak.
- Semmi. Tényleg.
- Fogadjunk, "Baekhyun-szindrómád" van. - röhögött fel mind a kettő.
- Nem tudom, mit teszek rosszul. Próbálom az edzéstervet a lehető legjobbra alakítani, de...
- Nem felelhetsz meg mindenkinek. - vágott a szavamba Sehun. - Nem kell, hogy mindenki elfogadjon vagy szeressen.
- De akkor is! Ha mondjuk... utálnátok öten a bandából, elgondolkodnék, hogy én tényleg hülye vagyok. De az az egy szerencsétlen böki a csőrömet!
- Tetszik, mi? - hunyorgott Jongin ördögi vigyorral. - Tudom én, hogy van ez...
- Nem! - tagadtam. Igazság szerint fülig bele voltam zúgva, mint vak szamár a szakadékba, de eszemben sem volt ezt pont a csapattársai orrára kötni. - Csak... ő az egyetlen, akinek semmi nem jó. Ha azt mondom, fekvőtámasz, akkor leül és néz. Ha felküldöm az emelőgépre, biztos a súlyzót vesz elő!
- Komolyan, ti ketten egy éve szívatjátok egymást. Mint két dedós.
- Nem igaz! - duzzogtam karba tett kézzel.
- Ki tett műpókot a törölközőjére?
- Én...
- Ki sózta el a Lattéját?
- Én...
- Ki öntött vizet a cipőjébe?
- Jól van már, felfogtam! - adta meg magam, és rögtön hadakozni kezdtem. - Nem csak én vagyok ilyen! Ő, mint mondtam, folyton az ellenkezőjét csinálja mindennek. Azt se felejtsük el, hogy kettőnk közül nem én vágtam olyan dolgokat a fejéhez...
- Nézd, Sehun... csóri hogy elvörösödött! - hahotázta Kai nagy beleéléssel, de tényleg olyan szinten, hogy sírt. Ezt látva az én röhögőgörcsöm is megtalált, így már hárman fetrengtünk a földön.
- Nem akarok zavarni, de folytatódik az edzés. - gúnyolódott Baekhyun, amitől azonnal abbahagytam.
- Ó, valaki hirtelen szeretne csinálni valamit? Mi történt veled?
- Csak ha már egyszer azt mondtad, hogy negyed óra szünet, akkor negyed óra! - emelte fel a hangját.
- Mintha téged bármikor érdekelne, hogy mit mondok! Soha nem azt csinálod!
- Mert hülyeség!
- Te vagy az egyetlen, aki szerint az!
- Te meg... - csak hápogott, ezért büszkén kihúztam magam, még ha belül nagyon fájt is. - Aish! - valamiért ez a kirohanós jelenet nagyon ismerős volt korábbról. Sóhajtva utána rohantam és keresgélni kezdtem, de jobban eltűnt, mint múltkor.
- Baekhyun! Byun Baekhyun! - kiabáltam. - Gyere elő, tudom hogy itt vagy valahol! Kérlek!
- Mit akarsz? Ne ordítozz már, azt hiszik, megvertelek... - lépett ki a mosdóból a kezét törölgetve egy zsebkendőbe, amit dolga végeztével lazán kidobott a kukába.
- Csak... tudni szeretném, miért.
- Mit miért?
- Szerintem nagyon is tisztában vagy vele! - vesztettem el a türelmem. Két másodperc volt az egész, de képtelen voltam felfogni, ami történt. Olyan erősen kenődtem a falra, hogy a gerincem fájdalmas roppanással jelezte, hogy még egy ilyen és eltörik az egész oszlopom.
- Tudod, most már nagyon zavarsz! Komolyan... komolyan ennyire hülye vagy?!
- Engedj el, beverem a képed! Hülye a nénikéd! Mit kellett volna észrevennem? Tudom, hogy utálsz, nem volt nehéz rájönni!
- Nem utállak...
- Persze. Én meg a József Attila vagyok... - nyögtem fel magyarul, ami neki nagyon nem lehetett érthető.
- Tessék?
- Tökmindegy. Csak engedj el, hogy visszamehessek.
- Nem. Daerin-ah, én. Én. Szóval én. Kedvellek. Úgy.
- He? Bocs, asz'szem félrehallottam...
- Nem! - csattant fel és újra a falhoz nyomott, ezúttal sokkal gyengédebben. Felsőteste az enyémnek simult, lehelete újfent az enyémmel szórakozott. - Jung Daerin, tetszik a zöldesbarna szemed, a rövid hajad, az összes anyajegyed, hogy még nálam is kisebb vagy, mintha megvédhetnélek mindentől. Még az idióta személyiséged is bejön. Olyan vagy néha, mint egy sárkány...
- Yah! Nem vagyok sárkány!
- De igen!
- Te meg... te meg mint egy hisztis picsa!
- Mit mondtál?
- Igen. Jól hallottad. - húztam fel az orrom. - Mint akinek megjött, vagy nem is tudom...
- Hallottad egyáltalán amit mondtam, vagy csak a veszekedés jutott el a füledig? - türelmetlenkedett.
- Hallottam...
- Nagyszerű. Akkor?
- Mi van?
- Istenem, te milyen egy lassú felfogású nő vagy.... - forgatta meg a szemeit és azzal a lendülettel az ajkaimra tapadt. Kétszeresére tágultak a szemeim, de be kellett vallani, hogy csodálatos érzés volt azzal csinálni, akibe beleestem. Szája finom volt és puha, amikor pedig nyelve is belépett a játékba, még csodálatosabbá vált az egész. Azon kaptam magam, hogy átkarolom a nyakát és visszacsókolok, teljesen megfeledkezve mindenről. Csak a levegőhiány miatt váltunk szét, Baekhyun pedig már folytatta volna, de leállítottam. Nem volt itt valami stimmel. - Mi történt? - zihált.
- Ez így nem jó. - nyögtem.
- Valamit rosszul csináltam?
- Nem, csak... miért bunkóztál velem?
- Ez egyszerű. - vont vállat, majd derekamnál magához húzott és egy szexi félmosollyal a szemembe nézett. - Mert nem akartam, hogy a többiekkel jópofizz. Mert idegesített, hogy a gyönyörű szemeid nem rajtam állapodnak meg, hanem mondjuk Sehunon vagy Jonginon. Túl sokat voltál velük...
- Na és?
- Mint mondtam... - hajolt a fülemhez, apró puszit adva rá. - ...kedvellek. És te is kedvelsz engem.
- Ho-honnan veszed?
- Legközelebb nézz körül, ha magadban beszélsz. - nevette el magát.
- Fogd be. - húztam magamhoz és ezúttal én kezdtem a csókot, hogy ne kelljen a kínos részleteket hallgatnom.
- Baekhyun...
- Hm?
- T-tényleg szépnek tartasz? - motyogtam, mire erősebben húzott magához és megpuszilta a hajamat.
- Te vagy a leggyönyörűbb, aki valaha létezett.
- Túlzásba esel.
- Most meg az a baj, hogy bókolok?
- Nem! Csak... túl zavarbaejtő.
- Szóval a nagyszájú kisasszony most zavarban van? Kiteszem a Twitterre...
- Nekem te ne, hisztigép.
- Fogd be.
- Te fogd be.
- Csak... maradj velem.
- Eddig is ezt akartam, Baekhyun. - motyogtam, belefúrva a fejemet nyakhajlatába, beszívva édes illatát.
Kiszámíthatatlan a viselkedése, talán ez vonzott benne ennyire. Azt hiszem, jó kis veszekedőpartnerre találtam az elkövetkezendő időszakra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése