Changes (EXO - Chanyeol)

Sziasztok! :)
Ismét kérésre írtam most, Chanyeol főszereplésével egy One Shotot, amely remélem, elnyeri a címzett tetszését, na meg persze a többi kedves olvasóét is! :)
Hwaiting! *3*

*** 

- Szeretlek! - nyögte, majd legördült rólam, hogy utána szerelmesen magához húzzon és a mellkasára hajtsa a fejem, lustán simogatva izzadt tincseimet. - Ez... egyszerűen csodálatos volt.
- Az összes többire is ezt mondtad...
- Mert veled minden szeretkezés felér a Mennyországgal. - villantotta rám harminckét fogas, Colgate reklámba illő vigyorát.
- Ez túl hízelgő. Nem gondolod, hogy a megvesztegetést a tárgyalásokon kéne alkalmaznod? - hunyorogtam rá, imádtam ezzel húzni az agyát.
- És te, Kim kisasszony, nem gondolod, hogy túl csábító vagy ezzel a szexi, csapzott külsővel?
- Ez nem ér. - nevettem. - Ha nem te segítettél volna akkor az esszémben, talán nem lenne köztünk semmi és nem lennék ilyen csábító... - nevettem.
- Ilyen ez az egyetem. - puszilta meg a homlokom. - Összehozza azokat, akik egymásnak lettek teremtve.
- Mégis válóperes ügyvéd vagy. - ezt a poént azért vétek lett volna kihagyni. Mondjuk, meg is lett ennek a böjtje, mert hatalmas csikizést kaptam.
- Meg se szólalj, kedvesem. Milyen érzés a friss diploma?
- Imádom. - vigyorodtam el. - De ebből mégis milyen poént szándékoztál szülni?
- Nem tudom, csak ha már te is kimondtad, én sem hagyhattam szó nélkül. De most, hogy itt tartunk... beperelhetnéd az óvszer vállalatot, amiért túl keveset gyártanak nekünk... Jó lenne első ügyednek.

Épp vissza akartam vágni egy csípős megjegyzéssel, ám ebben a pillanatban szólalt meg a mobilom az éjjeliszekrényen, ezért egy nagy sóhajtás kíséretében elszakadtam páromtól, hogy válaszoljak a bátyám, Jongin hívására.

~~~

- Yoon, biztos jól vagy? - térdelt mellettem aggódva Kai, miközben az ebédemet adtam ki magamból. Ő lelkiismeretesen fogta a hajamat és simogatta a hátam, amiért pillanatnyilag nagy hálát éreztem iránta.
- Biztosan csak rosszat ettem... - motyogtam, majd lehúztam a vécét és a mosdókagyló felé vettem az irányt, hogy kiöblíthessem a szám és megmoshassam a fogam. Sokkal jobb érzésem lett utána, bár az a bizonyos gyanúm nem múlt el. De amíg nem száz százalék, addig nem mondhattam el Chanyeolnak. Így is féltem, mit reagálna rá. - Kyungsoo hol van? - próbáltam terelni a témát, de Kim Jongin nem arról volt híres, hogy hagyja is.
- Nézd, nem vagyok hülye. Két hete ezt csinálod. Nem védekeztetek, igaz?
- Jongin! - kiabáltam rá, mire elnevette magát.
- Hé, lassan a testtel, Hercegnő! Azt mondtam, hogy ha megbánt, kitekerem a nyakát, nem azt, hogy nem okozhat neked örömöt egy babával...
- De tudod, hogy...
- Tudom. Viszont biztosan változnak majd a nézetei, ha szépen közlöd vele a tényeket és megbeszélitek normális pár módján. - húzta a száját. - Azért nem ártana elmenni egy orvoshoz, mert nem szeretném, hogy esetleg beteg legyél.  A húgom vagy, Yoon és aggódom érted.
- Szeretlek. - mosolyogtam rá és belebújtam a nyakába, pont mint gyerekkorunkban.
- Akkor holnap reggel együtt megyünk el, úgy megfelel?

~~~

- Szeretnék önöknek gratulálni. - mosolygott a doktor.
- Ami azt illeti, én a bátyja vagyok, de ezek szerint tényleg nagybácsi leszek. - olyan büszkén vigyorgott, könnycseppekkel a szemeiben, hogy nekem is követnem kellett a példáját. Boldogsággal töltött el a tudat, hogy valóban bővülhet a család és édesanya válhat belőlem. Egyszerűen... felfoghatatlan és fenomenális érzés volt, ahogy tudatosult az elmémben, hogy bizony hordok a szívem alatt egy kis embert.
- Ahogy mondja, fiatalember, egy babának örvendhetnek hamarosan. Bár még csak három hetes a magzat, két hónap múlva már megállapítható a neme is.
- Tényleg? Ez nagyszerű! - ujjongott a testvérem. - Ha ezt Yoda megtudja, tuti zokogni fog a boldogságtól!
Azért erre nem vettem volna mérget... Jonginon is látszott, hogy kételkedik a saját szavaiban, mert be kell látni,  Neki minden lesz a reakciója csak a boldogság nem.
Hogy ezt honnan tudtam?
Ismertem Park Chanyeolt. Volt oka erre...


- M-mit mondtál?
- Channie, terhes vagyok, jól hallottad. Kérlek, örülj neki... - motyogtam könnyeimmel küszködve, még csak a szemébe sem mertem nézni. Hogy is tehettem volna, amikor már a kisugárzása szikrákat szórt?
- Az nem lehet... védekeztünk. Használtunk... minden egyes alkalommal...
- Talán az egyik elszakadt és nem vettük észre. - harapdáltam az alsó ajkam, mire ő belecsapott egyet a falba. Megugrottam és végre ránéztem. Ijedten pislogtam az idegtől eltorzult arcára és vérző öklére. Legszívesebben azonnal hoztam volna az elsősegély ládát, hogy lekezeljem, de csak ültem tovább az ágy szélén. Még mindig reménykedtem legbelül, hogy befejezi az őrjöngést és valóban megfontoljuk kettesben a családalapítás fogalmát.
Olyan két perccel később aztán felém fordult, közelebb jött és leguggolt elém.
- Tudom, hogy még nem készültünk erre fel. Te... te még csak most végezted el az egyetemet, a karrieredre kell koncentrálnod. Én pedig... éppen azon igyekszem, hogy saját irodát nyissak. Ebbe egy gyerek nem fér bele.
- Te-tessék? - kerekedtek ki a szemeim. Ez nem Chanyeol volt. Az, akibe beleszerettem, mosolygott, sőt, vigyorgott, örült mindennek, fülig ért a szája és szeretettel gondoskodott a családjáról. Ez viszont kikelt magából, nem számolt el tízig sem, mielőtt elkezdett beszélni és mellé még durva dolgokat is mondott.
- Yoona, jobb lesz, ha nem tartjuk meg. Még csak a kórházba sem kell elmenned. Van... van egy gyógyszerfajta, amitől két héten belül megszüntethetjük a terhességet. Nem lesz tőle semmi bajod. Minden olyan lesz, mint eddig. Mit szólsz?
- Én... de hát esélyt sem adsz neki? Nekünk? Meg sem hat a tény, hogy apa lehetsz? Mások... másoknak ez nem adatik meg...
- Yoona... szeretlek. Te is engem, igaz?
- Igen, Chanyeol. Szeretlek...
- Akkor csak egy dolgot kértem tőled, ami szerintem teljesíthető. - válaszolt hidegen. Nagyot nyeltem.
- Be-beveszem a gyógyszereket.

~~~

- Hány nap van még hátra? - nézett fel a reggelijéből. Csak meredtem magam elé és hozzá sem szóltam. Rosszul voltam az abortusz gondolatától. Tényleg megért nekem ennyit a gyerek apja, hogy gyilkos váljon belőlem? - Yoon... jobb lesz így. Nekünk nem kell gyerek. Jól megvagyunk kettesben, nem igaz?
- Még tíz napig kell szednem a tablettákat. - kortyoltam bele a kávémba egy sóhajtás kíséretében, ignorálva az eddigi mondókáját. Nem lett volna értelme veszekedni vele, de egyetérteni meg nem volt gyomrom. - Nem lesz semmi baj, yeobo. Lehet még gyerekünk... egyszer. - tudtam, hogy az az egyszer soha a büdös életben nem jön el. Tudtam... de reménykedtem az ellenkezőjében. - Nekem mennem kell, megígértem Baekhyunnak, hogy bemegyek helyette egy napot.
- Miért, mi történt?
- Taeyeon...
- Baj van?
- ... ikreket szült neki. - válaszolt csendesen. Itt szakadt meg a szívem, de ahogy láttam, ő is gondolkodott, hogy vajon elmondja-e. - Tényleg mennem kell. Igyekszem haza vacsorára, de lehet, késni fogok. Nagyon szeretlek. - apró csókot nyomott az ajkaimra, amit egyáltalán nem viszonoztam. Még állt felettem egy darabig, majd mikor látta, hogy semmi értelme, feladta és már csak az ajtó csapódása emlékeztetett rá, hogy itthon volt tíz másodperccel ezelőtt.

Amint kitette a lábát a lakásból, tárcsáztam Jongin számát. Muszáj volt találni valami megoldást, mert én akartam a babát. Még ha Ő nem is szándékozott így velem maradni.
- Igen?
- Kyungsoo?
- Nahát, Yoon-sshi! - derült fel a hangja. - Rég láttalak. Jongin mondta, hogy voltál nálunk néhány napja, de sajnos pont a szüleimmel kirándultam. Gratulálok a ba-...
- Erről szeretnék beszélni Jonginnal. Odaadnád, kérlek?
- Ő most éppen tusol. De Yoon, mi a baj? Nekem is nyugodtan elmondhatod...
- Nem telefontéma, de rettentően fontos... egy élet múlik rajta.
- ...
- Átmehe-...
- Húsz perc és ott vagyunk. - azzal lecsapta a telefont, én pedig elengedtem az eddig visszatartott könnyeimet és a padlóra csúszva zokogtam.
Mit tegyek? Van olyan biztos a jövőm Chanyeol mellett, hogy ekkora áldozatot hozzak miatta és elvetéljek? Jó, persze, ezt fordítva is kérdezhetném, csak az a baj, hogy ha megszülném, akkor Ő biztos elhagyna. Feszítették az agyamat a gondolatok, ezért megváltásnak éreztem a csengő hangját.
Magamra húztam a nyuszis mamuszomat és ajtót nyitottam a két lihegő és aggódó férfinak. Bátyám egyből magához húzott és a nappali felé kezdett terelgetni, Kyungsoo pedig becsukta a térelválasztót és szorosan a nyomunkban követett minket.
Amint kényelembe helyezkedtünk és a kezünkbe kaptunk egy-egy bögre forró zöld teát, a beállt csendet Kai törte meg egy ideges torokköszörüléssel.
- Tehát? Miről van szó? Hol van Chanyeol?
- Az egyik munkatársának a felesége nem rég szült és Chan helyettesíti a srácot.
- Kyungsoo azt mondta nekem, hogy valami életről hablatyoltál. Mi a franc folyik itt?
- Ő nem... nem akarja. Mármint a b-babát.
- Azt ne mondd, hogy elmentetek egy kórházba és...
- Nem. - vágtam a szavába. - A kicsi még él, de egy... tablettát kell szednem, hogy megszakítsam a terhességet.
- Ezt az az eszement találta ki?! - hördült fel bátyám és azonnal pattogni kezdett a lakásban. - Hogy' a francba' lehet valaki ekkora gerinctelen... áh! Ő csinálta, akkor vállalja! Szeret téged, vagy tévedek?!
- Csak... biztosan nem szeretne ekkora kötelezettséget. - motyogtam.
- Miről van szó? - kérdezett bele Kyungsoo.
- Yeol középiskolás volt, mikor az apja és az édesanyja között kihűlt a szerelem és békében elváltak. Park úrnak hamarosan új felesége lett, akitől született egy gyereke. Az a barom természetesen jó kapcsolatot ápolt a faterjával és nagyon várta a féltestvérét, de végül túl korán született és sajnos nem élt meg egy hónapot sem. Ha ez még nem volna elég, a nővéréről kiderült, hogy meddő és maximum örökbe fogadhatnak a férjével. - sóhajtott Jongin.
- Ez borzasztó. - hüledezett az alacsonyabb. - Akkor ezért nem akarja...
- Ezért. - bólintottam.
- Nézzétek... annak idején a pszichológia szakon tanultunk már lelki traumák által kiváltott dolgokról és ez tipikus példa rájuk. Chanyeol féltestvére sajnos meghalt pici korában. A nővérének nem is adatott meg, hogy anya legyen, így ahelyett, hogy boldog apa akarna lenni, valószínűleg retteg attól, hogy a saját gyerekének is baja esne a szülés során, vagy esetleg Yoon-sshit érné valami. Ezért inkább nem is hagyja, hogy ez megtörténjen.
- Legszívesebben bemosnék egy kurva nagyot annak a túlméretezett...
- Jongin, hűtsd le magad. - szólt rá a párja higgadtan. - Nem fogsz segíteni a húgodon azzal, ha dúvad módjára nekiesel a srácnak, főleg, hogy komoly okok állnak a háttérben. Én azt javasolnám, hogy beszélj Chanyeollal még egyszer értelmesen, ha pedig így sem sikerül, jobb lenne, ha kitalálnátok valami más megoldást. De a döntésetek, hogy hagytok-e élni egy, még meg nem született magzatot, vagy pedig nem adtok neki esélyt, rettentően felelősségteljes dolog.

***Chanyeol POV***

Egy világi seggfejnek éreztem magam, amikor Yoon közölte, hogy terhes, én meg képtelen voltam visszafogni a gondolataimat és betámadtam. De így lesz a legjobb. Mi lenne, ha ugyanaz történne a kisfiúval vagy kislánnyal, mint anno az öcsémmel? Vagy ha mondjuk életem szerelmével esne meg valami szülés közben? Még nem készültem erre fel. Talán egyszer sikerülne, de nem most. Jobb lesz, ha bevetetem Yoonnal a gyógyszert és nem lesz gyerek.
De akkor miért fájt belül ez az egész? Miért foglalkoztam most mégis azzal, hogy lehetnék apa? Miért szorult össze a gyomrom?
Mindezt természetesen elmondtam Baekhyunnak is, mikor lehetősége volt felhívnia a kórházból, természetesen a gyógyszert kihagyva.
- Haver, te egy világi nyomorék vagy. - morgott fojtott hangon, gondolom, nem kiabálhatott a gyerekei közelében. - Ah, Taeyeonnie, te csak pihenj. Chanyeollal beszélek. Átadom. TaeTae üdvözöl és üzeni, hogy látogasd meg a kicsiket ha ráérsz.
- Én is üdvözlöm. Mindenképpen. - mosolyogtam.
- Mindegy, szóval a lényeg. Én is megzavarodtam, mikor kiderült, hogy kilenc hónap múlva bizony nagy feladatom lesz. Felnevelni két életet nem éppen olyan, mint az ügyfelek dolgát elsimítani. Persze az is felelősség, de ez... ráadásul az a boldogság, amit most érzek, felülmúlhatatlan.
- Nem féltél, hogy baj lesz?
- Dehogyisnem! - nevetett. - De egy pár dolga, hogy vigyázzon az anyaméhben növekvő csöppségre. Együtt, ketten biztonságot nyújtanak neki. Remélem, nem csináltál semmi baromságot a születendő gyerekeddel!
- Én...
- Chanyeol!
- Abortusztablettát adtam neki. - temettem az arcom a tenyerembe.
- Esküszöm, agyonverlek, ha megtalállak. - döbbent le. - Hogy lehetsz ilyen rohadék? Tudod, hogy ezt perre lehet vinni? Ha mondjuk Yoon nem is, de Jongin ezt biztos gatyáig perli rajtad! És ezzel tudod mi lesz? Elveszíted az állásod és börtönbe kerülsz, igen. De a legfontosabb, hogy oda a szerelmed és annak gyümölcse is. Gratulálok, baszd meg!
- Ezt te nem érted!
- De igenis értem! Kis gyökér korunk óta a legjobb barátok vagyunk, tudom az összes kis titkod és azt is, miért csinálod ezt. De öregem, úgy akarsz megdögleni, hogy féltél családot alapítani egész életedben? Nőj már fel! Yoona egy olyan nő, akit nem érdemes elveszíteni. Tökéletes neked minden szempontból, jó anya lenne, gondoskodik rólad és megért. Hagyj fel a felesleges aggódással és dobd ki azokat a tetves tablettákat, amíg szépen mondom! - azzal dühösen lecsapta a készüléket, én meg csak lestem.
Lehet, hogy igaza volt. Sőt, biztos. Ez a beszélgetés mindent megváltoztatott bennem. Száznyolcvan fokos fordulatot vett a gondolkodásom...

***Yoona POV***

Amint Jongin és Kyungsoo elment, elkezdtem összeszedni a gondolataimat szépen és logikusan. Meg akartam beszélni ezt Yeollal, akármi is történjen.
Időközben próbáltam azért el is terelni a figyelmem olyasmikkel, mint hogy felhívtam Baekhyunékat, hogy gratuláljak, főztem vacsorát, takarítottam, fürödtem, mosogattam.
Persze megannyiszor a hasamra siklott a kezem, mert miért ne?
Éppen asztalt terítettem, mikor a kezembe akadt a gyógyszer. Meredtem rá egy darabig és fogalmam sem volt, hogy akkor most bevegyem-e vagy ne.
Ám legnagyobb döbbenetemre egy kéz kirántotta azt a vackot az enyémből és... kidobta az ablakon.
- Chanyeol? - hüledeztem. - Te meg...
- Ne szedd azt a szart. - lihegte elvörösödött arccal. - Ugye nem vetted be a mai adagot? Köpöd ki, de rögtön?!
- Most meg mi bajod? Lázas vagy? - aggódóan tettem a kezem a homlokára, de nem igazán tűnt lázasnak.
- Csak ne szedd azt az izét! Meghal a gyerekünk! - ritkán láttam ilyen megtörtnek Őt. Leginkább akkor, amikor elvesztette az apját két évvel ezelőtt.
- De hiszen te mondtad, hogy vegyem be. - próbáltam nyugtatni.
- Most meg azt mondom, hogy ne! Szeretném...
- Ki vert észt a fejedbe? - mosolyogtam rá.
- Baekhyun...
- Ó, értem. - immár nevettem. - Furcsa is volt a hangja a telefonban, mikor gratuláltam az ikrekhez... - gondolkoztam el, majd az Ő szemeibe néztem. - Talán hülyén hangzik, de nagyon sokszor megfordult a fejemben, hogy itt hagylak és megszülöm a gyereket, mégsem tudtam megtenni.
- Miért?
- Mert szeretlek, te ökör. - kuncogtam.
- És ha... ha sikerült volna a megszakítás?
- Talán akkor tényleg elmentem volna tőled, talán nem. Erre már nem tudok neked választ adni.
- És most?
- Mit most? - értetlenkedtem.
- Most velem maradnál?
- Hülye kérdés. - sóhajtottam. - Miért ne maradnék veled?
- Mert meg akartam ölni a gyerekemet, azért! - csattant fel. - Ne vedd már ennyire félvállról!
- Chanyeol, hé! Nem veszem félvállról. Csak egyszerűen boldog vagyok, hogy megadtad a lehetőséget a családalapításra. Sokat jelent nekem és tudom, hogy csodás apa leszel. - muszáj volt őt megcsókolnom, mert eszméletlen édes volt ezzel a megszeppent, gyerekes pillantásával. Arról nem is beszélve, hogy most úgy is sírt, mint egy gyerek. - Mi baj van?
- Boldog vagyok. Sajnálom, hogy ezt tettem! - borult a nyakamba, vállai párszor megrázkódtak és hangosan szipogott.
- Én is nagyon boldog vagyok...
- Tökéletes család leszünk! - mintha elfújták volna a könnyeit, megint a reklámvigyor foglalt helyet az arcán.
- Örülök, hogy így gondolod, yeobo. - röhögtem ki.
- Byeonhwa.
- Tessék?
- Ez legyen a neve. Byeonhwa. Változás.
- Miért?
- Mert te vagy az én változásom. Akiről tudom, hogy örökre velem lesz.

My childhood love (EXO - Sehun)

Na sziasztok! :)
Hosszabb kihagyás után új kéréssel érkeztem, egy Sehun központú OS-sel!:)
Remélem, tetszeni fog mindenkinek, főként a címzettnek! :)
Sok szeretettel küldöm DooRinak! ^^
A többiről sem feledkeztem meg, igyekszem velük! :)
Hwaitig! *3*


~~~1998. július 12.~~~

- Ne húzd a copfomat! - kiabáltam hangosan, miközben a fiú nem még mindig nem engedte el a hajam, amit anyukám nagy gonddal szépen két copfba fogott reggel.
- Miért ne húzhatnám? - vetette oda, de azért elengedett. A kezeit összefonta a mellkasa előtt és felfújt arccal meredt rám.
- Mert fáj, és mert megmondalak anyának! - megremegett a szám és lefelé kezdett görbülni, miközben a hatalmas krokodilkönnyeknek sem kellett már sok.
- Árulkodó Júdás vagy! Most meg miért sírsz? Bőgőmasina! - nevetett.
- Nem sírok és nem vagyok bőgőmasina! A nevem Kim Haneul és nem szoktam sírni! Ennyi erővel én is kicsúfolhatnálak, mert pösze vagy! Nyuszi! - kiabáltam rá, toppantottam kettőt és csípőre tettem a kezem, hogy legalább komolyan vegyen. Már amennyire egy négyévest komolyan lehet venni...
- T-tényleg fájt, hogy meghúztam a copfod? - úgy látszott, hogy a kis műsorom hatásos volt, mert egyből megbánó kiskutyaszemeket meresztett rám és közelebb totyogott, hogy ellenőrizze, nem fájt-e nagyon.
- Ühüm...
- Ne haragudj... a nevem Oh Sehun. Ne árulj be a mamádnak, oké? Neked adom a kavicsgyűjteményem! Legyünk barátok! - vigyorgott rám azzal a négy fogával.

~~~2001. szeptember 1.~~~

- Sehun, ne ficeregj már! Le kell fertőtleníteni a sebed! És még én bőgök... - motyogtam, majd újra megnéztem a térdén és a karján lévő horzsolásokat. Elég csúnyán elbántak vele a hatodikosok...
- Nem bőgök! Csak... nagyon leizzadtam... - mentette magát.
- Persze. De kicsit messzire mentél... második osztály első napján verekedni... ez csúnya dolog volt, Sehun-ah! El is küldhettek volna téged, és akkor nem találkozunk többet!
- Csak téged akartalak megvédeni, hogy ne bántsanak... annyira nagy baj, hogy szerettem volna megmenteni a fiúktól a legjobb barátomat? - azt hiszem, itt néztem rá máshogyan...

~~~2008. május 8.~~~

- Oh Sehun! Mit keresel te itt? Tudod te, mennyi az idő? Hajnal három! Értem én, hogy szeretsz tanulni, de még a suli sincs nyitva... - háborogtam.
- Szeretnék neked mondani, valami nagyon fontosat. Ma nem megyek iskolába. - sóhajtott. Az arcát látva valami tényleg nem stimmelhetett vele, elég gondterhelt volt. Az álom egyből kiment a szememből és mellé kucorodtam, hogy átöleljem a derekát. Egyre férfiasabb volt és ez eléggé szembe is tűnt.
- Na és vajon miért nem? Ugye nem a hülye cimboráiddal lógtok? - vontam fel a szemöldököm vádlón, mire keserűen elmosolyodott és megrázta a fejét.
- Nem, ez most más! Én... elmegyek az SM Entertainment meghallgatására. Tudod, amit annyira reklámoznak.
- Tessék? Jól értettem? - olyan mértékű büszkeség töltött el, ahogy ránéztem, hogy el sem lehetett volna mondani szavakkal.
- Halálosan jól értetted. Tudod, hogy ez nagy álmom...
- Persze, hogy tudom... biztos sikerülni fog! Hwaiting! - öleltem át, de belül majd szétvetett a zavar.

~~~2012. április 7.~~~

- Haneul-ah, ugye tudod, hogy holnap debütál a banda...
- Persze, hogy tudom. És nagyon büszke vagyok rád, Sehun-ah. De hiába a te fellépésed, délelőtt én akkor is témazárót írok, ráadásul érettségi lesz a jövő hónapban. - próbáltam terelni, mert tényleg fontos volt számomra az iskola, ha akartam vinni valamire.
- Fi-figyelj már rám egy percre! Tedd le azt a könyvet! - csattant fel.
- Jó, leteszem, de ne ordibálj!  - vágtam vissza, mégis óhaja szerint ignoráltam a tananyagot.
- Bocsánat, de túl feszült vagyok... szóval öhm... attól tartok, nem találkozhatunk tovább. Az ügynökség szerződésében világosan benne van, hogy nem mutatkozhatunk lánnyal egy megadott ideig, úgyhogy... 
- Mi a jó életről beszélsz? Most... most komolyan azt akarod mondani, hogy vége a barátságunknak? Sehun, pisis korunk óta ismerjük egymást, ez egyszerűen... nevetséges! - keltem ki magamból, próbálva valami normális hangnemet megütni, de hát...
- Ne kapd fel a vizet, kérlek! 
- Ne kapjam fel? Mondom én mindjárt, hogy mit kapok fel! A baltát, azt kapom fel és majd jól agyonverlek vele! Mi bajod lett? Me-megfogadtuk egymásnak, hogy mindig barátok leszünk... akkor m-miért?
- Yah, Haneul-ah! Ne sírj, nem szeretem mikor sírsz... 
- Akkor miért? T-talán nem vagyok elég jó, hogy Oh Sehunnal, az EXO egyik tagjával barátkozzak? Ez a probléma? Hogy nem nézek ki elég jól ahhoz, hogy egy idol legjobb barátja legyek!? 
- Nem! Ehhez ennek semmi köze! Csak egyszerűen meg van tiltva a randi.
- Mi nem randizunk, te seggfej! Mi a legjobb barátok vagyunk... testvérek! Ha nem akarnál lerázni, megoldanánk ezt is! Ilyen könnyen feladnád?!
- Hát ez itt a baj, Haneullie. Én nem... én nem így érzek. Szeretlek, Kim Haneul, nagyon is. - rendben, itt egy kis sokkhatás ért, ezért néhány mondat kiesett az emlékezetemből. - Ezért nem lennék képes azt hangoztatni, hogy a barátom vagy, mert nem vagy az. Nem is beszélve arról, hogy féltelek, mert lány vagy, a rajongók pedig féltékeny lányok, tehát én... aish, az a lényeg, hogy szeretlek!
- S-sehun...
- Nagyon vigyázz magadra!  - itt kaptam életem első csókját és itt is csalódtam először.

***

Morogva csuktam be a naplómat, amik ezeket a bejegyzéseket takarták. Volt még rengeteg a kis könyvben, de ezek mellett nem tudtam elmenni, hiszen... a négy dátum emlékeztetett legerősebben arra, hogy mennyire is jók voltunk mi együtt: Oh Sehun és Kim Haneul, a legjobb barátok, tesók örökre. Na persze, annak a seggfejnek a debütálásig tartott az örökre... Megértettem én, hogy  védeni akart, de én tökéletesen meg tudtam védeni magam mindig is. Nem véletlenül üvöltöttem le a fejét, amikor megrángatta a loboncomat az első találkozásunkkor, nem véletlenül szálltam be a verekedésbe, mikor engem próbált menteni. Csak három hónappal voltam nála fiatalabb, nem öt évvel...
Olyan érzés volt akkor, mintha csak ócska kifogásokat keresett volna, hogy az idolkodás mellett ne kelljen még velem is foglalkozni. Később visszagondolva pedig ez a meggyőződésem cáfolódott, mivel eszembe jutott, hogy azt is mondta, szeret...
- Rohadj meg! - fújtattam. - Francért kellett nekem veled kezdeni a reggelemet... ha miattad fogom rosszul végezni a munkámat, megöllek. - sziszegtem az ártatlan kis naplónak, majd magamra kaptam a cipőmet és kiléptem a nyári friss levegőre. Még az utcán is az EXO Lotto című száma üvöltött a tizenéves suhancok telefonjából, némelyik elvetemült még hangszórót is hurcolászott reggel hatkor. Jó, huszonkét évesen a gondolkodásom megegyezett egy vénasszonyéval, de amíg nem jutottam éltető kávéhoz, addig ne is várjanak tőlem semmi kedveset. Túl fáradt voltam. Megint Rajta járt az eszem...

~~~

- Jó reggelt, Haneul sunbae! - integetett az arcomba a kis nővérgyakornok, Soah. Megpróbáltam kierőltetni valami aranyosat magamból, elvégre nem egy tizennégy éves középiskolás tehetett arról, hogy én rosszul keltem.
- Neked is jó reggelt. Mi járatban erre?
- Augusztus elseje óta itt vagyok gyakorlaton, sunbae. - kuncogott. - Nagyon fáradt vagy?
- Eléggé. - sóhajtottam. - Csoda is, hogy még nem kapartam ki a szemed...
- Biztos én vagyok a kedvenced. - nevetett fel, én pedig elmosolyodtam. - De sunbaenim, tényleg... én hozzád kerültem a legközelebb és... amíg a többi nővér elment mellettem, te segítettél nekem betanulni a rám bízott feladatokat. Köszönöm neked, Haneul sunbaenim!
- Mi ez az őszinteség hirtelen? Nem mintha nem értékelném.
- Hát... kérni szeretnék tőled valamit.
- Mi lenne az? - ráncoltam a szemöldököm. Soah szégyenlősen elmosolyodott és a recepció felé nézett, ahol egy vele egykorú fiú álldogálhatott fehér kórházi egyenruhában. Valószínűleg ő is a gyakorlatát töltötte.
- A neve Park Bogum. Lassan két hete beszélek vele, de egyszerűen nem tudom, hogy viselkedjek a közelében... pedig el szokott hívni kávéra is, meg minden...- ebben a pillanatban a fiú mintha megérezte volna, hogy róla beszélünk, hátrafordult és intett egyet. Soah pedig elpirulva kapta arrébb a fejét.
- Szerintem csak add önmagad, mint ahogy mindenkivel teszed. Tetszel neki, hidd el. - simogattam meg a hátát. - Most viszont mennem kell, mert beteglátogatásra indulunk egy óra múlva az orvossal.
- Rendben. És köszönöm, sunbae! - hajolt meg.
Ami azt illeti, tényleg tegnap délután telefonáltak be, hogy valakinek súlyos problémája van a lábával, de csak ma reggel tudtunk kimenni, ugyanis éppen utaztak. Most ki találja ebben a logikát? Ha utaznak, akkor miért nem ott látják el?

Mindenesetre egy elég érdekes környék volt ez. Lépten-nyomon fura figurákkal találkoztunk, akiknek rózsaszín kártya lógott a nyakában. Bosszúságomra viszont annyira rohantak, hogy képtelenség volt kiolvasni.
A hetedik emeletre vitt az utunk egy panellakásba. Volt rajta elektromos kódzár, ahogy elnéztem, egy kis kamera is, meg spéci kaputelefon. Nagyon fontos ember lakhatott itt... A doktor felcsengetett, később pedig egy nagyon mély hang szólt bele.
- Igen?
- Az orvos vagyok, akiért tegnap küldettek. Egy nővér van velem.
- A nővér biztonságos? - kikérem magamnak...
- Nem tudok róla, hogy rohamai lennének, ha idolt lát. - szóval innen fúj a szél.
- Ez esetben azonnal nyitom.
Valóban; néhány másodpercet kellett várni, míg az illető feloldotta az összes kódot meg zárat, ami létezett, majd kitárult a bejárati  ajtó és egy legalább két méteres, manófülű, szélesen vigyorgó, Park Chanyeol nevezetű egyén bukkant fel. Csak ezt ne! Magamban ötször sírva fakadtam, amiért elvállaltam ezt a melót.
- Üdvözlöm önöket. Sajnáljuk, hogy még külön időpontot is kellett megszabni, de már a repülőn ültünk, Kai-sshi pedig amúgy is utál kórházakban lenni, nem hogy még éjjel...
- Nem gond. Merre találom a beteget? - mosolyodott el biztatóan Ahn Doktor, mire a füles rögtön arrébb állt és mutogatni kezdett nekünk, hogy merre kell menni, melyik szobában tartózkodik a Kai nevezetű tag. Mint kiderült, a nappaliban leledzett. Csak Ő ne legyen itthon, mert a végén el találnám törni a nyakát...
Levettük a cipőnket, kezet mostunk és beljebb merészkedtünk.

- Üdvözöljük önöket! - hajolt meg még nyolc ember, mikor beestünk az Istenverte nappaliba. Mindenki itthon van? Éljen a Koreai nemzet! Tekintetemmel rögtön, ösztönösen keresni kezdtem és nem csalódtam; csak nem felismert?
- A nevem Ahn Songjun doktor, a hölgy pedig Kim Haneul, kórházunk egyik nővére. - mi is derékszögbe vágtuk magunkat, de mielőtt elkezdhettük volna, Suho beleszólt.
- Ugye itt maradhatunk? Szeretnénk tudni, mi lesz Jonginnal...
- Természetesen. Haneul kisasszony, kérném a szemüvegem.
- Azonnal! - pattantam és a táskában kezdtem kotorászni. Addig is elfoglaltam magam. Mikor kikerült az okuláré, a doktor úr kezébe nyomtam és folytattam tovább a dolgom. Mint kiderült, enyhe szalagszakadása volt az érintettnek, ezért szépen egy hűtő pakolást, végül egy szoros kötést kanyarítottunk Kai lábára.
Már épp elköszönni készültünk, amikor egy olyan rántást éreztem meg a csuklómon, hogy azt hittem, az egész karom kiszakad tőből.
- Mi a... Sehun!? - még csak meg sem hallotta, csak ráncigált el a döbbent társaságtól. - Eressz már el, hallod? Y-yah! - egy szobába vezetett, gondolom a sajátjába, becsapta az ajtaját, végre elengedett és szembe fordult velem. - Minek hoztál ide?
- Te minek jöttél? - vont vállat. Azt a bunkó eget neki...
- Nem tudom észrevetted-e, de nővér vagyok, kötelességem a betegellátás, észlény!
- Akkor máshogy kérdezem. Miért pont IDE jöttél?
- Hidd el, ha tudtam volna, hogy pont veled futok össze, inkább péknek megyek... amúgy meg mi ez a tajparaszt stílus? Valakire hatással van a sok lóvé? A hírnév esetleg? Mindkettő?
- Nem! - vágta hozzám.
- Érdekes, a tévében valahogy kedvesnek és cukinak tűnsz a magad pösze stílusával. Na, az legalább semmit nem változott...
- Hé! Nem vagyok pö-...Te néztél a tévében? - kerekedtek ki a szemei. Ki tudta ragadni a lényeget, az biztos.
- Egy időben... - bólogattam.
- És azután?
- Leszoktam róla, hogy téged bámuljalak naphosszat. A munka lekötött, a többi meg nem számít.
- Már hogyne számítana! Érdekel... érdekel, mi van veled...
- Hát persze. Nekem meg harminchatos a lábam, szeretem a csemegeuborkát és tudok gyomlálni. Most, hogy ezt megvitattuk, mi lenne, ha őszinte lennél és közölnéd velem, hogy valójában jó ürügy volt ez az idol téma, hogy lekoptass?
- Ez nem igaz. - motyogta. - Sosem akartalak lekoptatni. De mindenkivel történnek dolgok, amik... változtatnak az emberen.
- És? Én is sokat változtam. Kezdve azzal, amikor hajnal háromkor ott hagytál egy csókkal, egy vallomással meg egy búcsúval. Négy évre eltűntél, most meg tolod ide a képed, elrángatsz a felettesemtől, ledöbbented a hyungjaidat és próbálod a magad köcsöggé változott módján beadni, hogy érdekeltelek. Ez aztán a parasztvakítás.
- Akartalak keresni. De... a főnökség nem értette meg, hogy csak barátok voltunk. Amúgy meg igazuk volt, mert én...
- Te mi? - vontam fel a szemöldököm?
- Amikor megcsókoltalak, halálosan komolyan gondoltam. Aztán mikor megszakadt a kapcsolat, szinte megőrültem, mert egy fasznak éreztem magam. Luhan... ő volt az első és egyetlen, aki valamennyire pótolta az általad hagyott űrt. De... aish, utálom ezt a nyálas és nyomorék szöveget. - fintorgott. - Azt próbálom elmondani, hogy nem kerestelek, mert az igazgatóság azt is tudja, mikor megyek vécére. Igazából Lulu kilépése után lettem ennyire bunkó. Mert utánad őt is elvesztettem és akkor értettem meg, te mit érezhettél, amikor leléptem.
- Szép vallomás. - bólintottam elismerően.
- Most komolyan, Haneul? Én itt mondok neked egy komplett prózát, te meg ide szúrsz nagy kegyesen fél mondatot? Ennyi?!
- Mert mit mondjak? Megérdemled!
- Hát kösz...
- Még naplót is vezettem...
- Miről? - lepődött meg, majd óvatosan mellém csoszogott... vagyis tőlem úgy két méterre, mert gondolom félt, hogy meg találom verni.
- Az első találkozásunktól az utolsóig le vannak jegyezve dolgok. Amikor megrángattad a hajam és felajánlottad a kavicsgyűjteményed... amikor verekedtél értem... amikor közölted, hogy megpróbálsz idol lenni... és amikor megtörtént az a csók is. Minden. Mert te mindig az életem része maradsz. Amikor láttam a műsorokban, hogy mennyire boldog voltál, hiszen azt csináltad, amit szeretsz, akkor én is boldog voltam. Megtettél mindent az álmodért. Elérted.
- Haneul-ah. Megint sírsz.
- Nem érdekel. - nevettem fájdalmasan és egy hirtelen ötlettől vezérelve jól pofon csaptam.
- Ezt most...? - szerencsétlen olyan értelmes fejet vágott, miközben fogta az arcát, hogy le kellett volna fényképezni és el kellett volna küldeni egy oldalnak.
- Remélem, tudod, hogy utállak!
- Sajnálom...
- Sokra megyek a sajnálatoddal, hülye gyerek! Hogy roha...- még azt sem hagyta, hogy egy mondatot befejezzek, mert olyan csókot kanyarított le, hogy majdnem összeestem, ha nem tartott volna meg. Még a nyálam is kifolyt. A nyelvem a sokktól leblokkolt, pedig azt a finom ízt, ami szétterjedt bennem, egy percre sem szabadott volna kihagyni. Mikor rájöttem, hogy mit művel, egy darabig vertem a mellkasát, hogy ugyan tűnjön már el a negyven kilométeres körzetemből, de az elmém és a szívem is megadta magát, ezért a nyaka köré fontam a karjaimat és olyan szorosan húztam magamhoz, amennyire csak tudtam. A könnyeim közben úgy folytak, mint egy vízesés, vissza kellett volna fognom őket...
- Szeretlek... szeretlek... szeretlek... - minden egyes ismétlés után apró csókokat adott az arcom különböző pontjaira. - Ígérem neked... hogy nem leszek olyan ökör még egyszer, hogy eltűnök... ígérem!
- Csak nem előjött "Oh Romantikus Sehun"? - kuncogtam, de azért boldogan szívtam be az illatát.
- Ne szokj hozzá. Csak pár nap és visszajövök ÉN.
- Nem is te lennél, ha nem rondítanál bele a pillanatba. - néztem rá csúnyán. - De az a helyzet, hogy így szeretlek...
- Tényleg nagyon sajnálom azt a hülyeséget...
- Csak fogd be és maradj így...
- Meddig?
- Örökké is ölelnél? - motyogtam.
- Téged? Egyértelműen...

Let me closer (EXO - Lay)

Sziasztok!:) Következő kérés egy Lay OS-re volt, számomra kicsit szokatlanabb kivitelezéssel, ezért nem igazán tudtam, hogy mit hogyan tegyek><
Remélem, elnyeri a tetszését annak, akinek készítettem!:)
Hwaiting! *3*

***

 
- Boldog szülinapot, Subin-ah! - amint ezt meghallottam, fájdalmas fintorba torzult az arcom. Na nem azért, mert a két legjobb barátnőm felköszöntött hajnali ötkor, hanem azért, mert huszonnyolc éves lettem és nem értem el az életben semmit. Nem ért el a szerelem, nem becsülték meg a munkámat és nem vettek semmibe az emberek, tisztelet a kivételnek. Már fel is adtam az egészet és sodródtam az árral. Egyedül fogok meghalni úgy, hogy semmi hasznára nem voltam az emberiségnek.
Éppen ezért történt, hogy felvettem a műmosolyt az arcomra, elfújtam a gyertyákat és megkóstoltam a lányok által készített gyümölcsös tortát, végül összekészültem és együtt indultunk el a munkahelyünkre, miközben ők csacsogtak a bulimról, én meg gondolkoztam. Minek is tartanak nekem megint bulit? Voltak barátaim bőven, nem arról van itt szó, csak egyszerűen így közel a harminchoz, már nem volt valami érdekes. De hogy is érthették volna meg ezt a lányok? Minah és Iseul, a két legjobb barátnőm még a huszonötöt sem töltötték be, nekik aztán magyarázhatott a Jóisten is.

- Nekem rohannom kell, ma egy fiúbandát öltöztetek, de megint nem mondtak semmit, úgyhogy mehetek bogarászni a hetedikre. - mosolyogtam rájuk ismét, ezúttal picit őszintébben. Azért mégiscsak örültem, hogy gondoltak rám, nem vagyok én robot.
- Tényleg? Kiket? - csillant fel Minah szeme.
- Úgy viselkedsz, mintha te nem itt dolgoznál és nem sminkelnél minden nap idolokat. - forgattam a szemem.
- Jó, de én leginkább a lányokat szoktam megkapni. Múltkor mondjuk a SHINee sunbaenimeket sminkeltem, de ennyi... pedig de örülnék, ha legalább az NCT-s fiúk közelébe kerülnék! - sóhajtott.
- Én pont az ő hajukkal foglalkozom ma. - gondolkodott el Iseul, mire amolyan "Ezzel nem segítesz a lelkiállapotán" pillantással illettem.
Miután sikerült megakadályozni egy féltékenységi rohamot és mindketten elindultak a saját dolgukra, én is megkerestem a beosztásomat a személyzetnek fenntartott helyiségben. Utáltam, hogy azok közé tartoztam, akik sosem tudják előre, hová mennek. Ez azt is jelentette, hogy amolyan kellék stylist voltam, akire nincs állandó szükség.
Kis híján hanyatt vágtam magam, mikor elolvastam "Kang Subin: EXO - Monster fotózás, 8:00 ; EXO - Lucky One fotózás, 9:30. SÜRGŐS!"
Foglalkoztam már a bandával a debütálásuk időszakában, később pedig Kris, Luhan és Tao kilépése után is, nagyjából egy éve. Minden alkalommal köszöntek, ha találkoztunk, sőt, Jongin néha elejtett megjegyzéseket, miszerint "Noona, mikor öltöztetsz minket megint?". Sokszor mosolyogtam is ezeken a dolgokon, de nem igazán vettem komolyan; minden idol udvarias minden alkalmazottal, legyen az takarító vagy menedzser. Jó, ez nem teljesen volt igaz.... Taeyeon és Krystal sunbaenim gyakran elfelejtette, hogy honnan indult, de általában nem foglalkoztam velük.
Egyetlen ember azonban megragadta a figyelmem, amely azóta nem lankadt iránta. Amint tudok, vetek rá egy pillantást, elidőzök a gödröcskéin, a fülén és a száján, a szemein és a kezén, a testén, amit alkalomadtán meg tudtam lesni.

Mielőtt beléptem volna az öltözőbe, vettem magamnak egy kávét és útközben ittam meg tudván, hogy nem lesz könnyű kielégíteni egyszerre a fiúk, az Elnök, a menedzserek és a fotósok ízlését is, de azért elhatároztam, hogy mindenáron próbálkozni fogok, nehogy kivágjanak a cégtől.
Illedelmes kopogást követően vetettem be magam, de senki nem volt bent, tehát kicsit fellélegezhettem és úgy válogathattam a ruhák között, hogy egyetlen árgus szem sem idegesített.
Olyan fél órán át szenvedtem és kilencből még csak nyolc ruhát tettem a fogasra, de az utolsót, AZT a bizonyos darabot nem sikerült összeállítanom, hiába próbálkoztam.
Rövidesen nyílt az ajtó és beléptek rajta a fiúk is, mondanom sem kell, mekkora szívrohamot okozva nekem ezzel.
- Noona! Boldog Szülinapot! - sipította Baekhyun, majd a karjaimba vetette magát, még az sem érdekelte, hogy talpig festékben pompázott, na meg egy szál köntösben.
- Én is örülök, de ne fojts meg, sunbaenim. - nevettem fel, de ezzel épp az ellenkezőjét kaptam és rögvest megéreztem magamon még plusz hét tagot és egy rakás köszöntést. Örök rejtély marad, hogy honnan tudtak erről. A két kimaradó közül az egyik Suho volt, aki az orrnyergét dörzsölve, lehunyt szemmel próbált koncentrálni, a másikuk pedig Lay személyében nyilvánult meg, aki egy enyhe, szomorú mosolyt vetett rám. Menten vörössé vált az arcom, ahogy összeakadt a tekintetünk.

- Nagyon hiányoztál, noona! - mosolygott rám Chen. - Tudod, rajtad kívül eddig senki nem értékelte a poénjaimat. - biggyesztette le az alsó ajkát. Szegény...
- Azért, mert "párszor" túlzásba viszed, ChenChen és ez már trollkodás. - sóhajtott Xiumin, de azért még vidításképp barátian átölelte őt. - Viszont azt már én sem értem, hogy Suho hyung viccein hogy' tudsz nevetni. - csóválta a fejét egy sunyi vigyor kíséretében.
- Yah! - hápogta az említett. - Igenis van humorom, csak ti vagytok lassú felfogásúak!
- Hát persze. - fintorgott Sehun. - Noona azért érti meg, mert idősebb. - na, ez szíven ütött, rögtön le is fagyott a vigyor az arcomról.
- Sehun-ah! - szisszent rá D.O rosszallóan. - Tudod, hogy noona egyáltalán nem-...
- Hagyd csak. - legyintettem. - Igaza van. Lassan harminc éves leszek, megértem a régebbi poénokat.
- De nem úgy értette! - igyekezett menteni a menthetőt Chanyeol, de őt is leintettem.
- Ne magyarázkodj. Inkább öltözzetek! Nem szeretném, ha késnétek és ha így haladunk, akár egy órával is csúszhat a fotózás. - ezzel pedig megöltem a hangulatot.
Nem haragudtam a maknaera egyáltalán. Amióta Luhan kilépett, borzasztó passzban volt néha és velem a legbunkóbb. Biztos rajtam töltötte ki, hisz' a hyungjaival, akik mindig mellette állnak és állandóan együtt dolgoznak, mégsem állhatott le patáliát csapni.

Mindenkinek átadtam a ruhát és égett a pofám, mikor Lay került sorra és neki nem tudtam mit mondani.
- Hát... szóval az a helyzet, hogy... nem igazán találtam neked... ami hozzád illene.
- Nem? - lepődött meg és csodálkozva mért végig. - De miért, Noona?
- Mert... hm... a stílusod kicsit...
- Milyen a stílusom? Nem tetszik?
- De! Nagyon! Úgy értem... igazán különleges stílusod van. Talán ezért nehezebb neked választanom. Mert...
- Igen?
- Mert... azt szeretném... ha rád is a legjobbat adhatnám. Mint a többiekre.
- Nahát, Noona! - derült fel az arca. - Annyira figyelmes vagy! Ezért szeretek veled dolgozni!
- Eh... - kínomban lehajtottam a fejem, az meg pláne nem segített, hogy a háttérben iszonyat nagy volt a visszafojtott röhögés.
- Lay hyung, mi megyünk és megtámadjuk a svédasztalt, míg elkezdődik a fotózás. Szeretnél jönni? - vihogta Baekhyun, mire az említett hátranézett és rájuk mosolygott.
- Köszönöm, srácok, de inkább csórjatok el nekem valamit. Még megvárom Noonát és segítek neki válogatni, aztán megyek én is.
- Ahogy érzed. - kacsitott Xiumin, majd a fülénél fogva rángatni kezdte kifelé a kíváncsiskodó Chent.

Ketten maradtunk és mintha minden megváltozott volna a légtérben.
- Szóval? Akkor keresünk nekem valami tökéletes szerkót? - indult meg az említett göncök felé és közben ledobta a köntösét valamerre. Volt egy olyan érzésem, hogy ezzel szándékosan idegesített. De hát Lay nem olyan!
Nagy levegőket véve közelebb araszoltam és próbáltam ignorálni a meztelen felsőtestet mellettem, a formás hátat, a tökéletes kockákat, a feszes mellizmokat és az ezeket birtokló személyt.

Na, hát ő nem úgy gondolta.

Amint hátat fordítottam neki, mellkasa már rögtön nekem ütközött, majd ajkai a nyakamra vándoroltak.
- Mi a...
- Annyira átlátszó a viselkedésed, Noona. - lehelte a fülembe. - De főként izgató.
- H-hogy mi?
- Süt rólad a szexuális frusztráltság és érzem rajtad, hogy már ennyitől nedves vagy.
- Jézusom! - kerekedtek ki a szemeim és ellöktem magamtól. - Mi a francot képzelsz?
- Csak kimondom az igazat. Ne mondd, hogy nem akarsz tőlem semmit! - hová lett az a kis bárgyú gyerek, akit itt hagytak a társai? Akit megismertem? Akibe beleszerettem? Az előbb még magáról sem tudott! Nem mintha ez a mostani énje nem tetszett volna... - Noona...
- M-mi van? - rezzentem össze. Újból közeledni kezdett, ezúttal a falnak préselve és ajkaimra hajolva, minden egyes szót gondosan pihegve.
- Nagyon szeretnélek megkóstolni.
- Fejezd már be... mit szívtál?
- Az illatodat, de tökéletesen elbódít. - kuncogta.
- Ez nem helyes. - ráztam a fejem.
- Na és miért nem? - vonta fel a szemöldökét kihívóan.
- Először is mert... mert én az öltöztetőd vagyok. Másrészt mert... mert majdnem négy év van köztünk az én javamra és kizártnak tartom, hogy a te fantáziádat egy harminc éves nő izgatja fel... egy menetre pedig nem fogok veled elmenni.
- Először is... ennél hülyébb kifogást sosem találhattál volna. Más idolok is járnak egyszerű személyekkel, sőt, sok a meleg is. Ott van Baek és Chanyeol hyung... csak három és fél év van köztünk, te meg huszonnyolc éves vagy, nem harminc. És nem egy menetet akarok.
- Részletkérdés, hogy hány menetet akarsz... nem szoktam-...
- Tudom, hogy nem szoktál. Kedvellek téged, Subin noona. Nagyon kedvellek. Miért nem akarsz engem közelebb engedni magadhoz?
- De...
- Engedj közelebb. - azzal mintha csak megpecsételni akarná a kérését, lágyan csókolni kezdett. Jézusom, azok a puha, vastag ajkak... Nem volt durva, óvatosan ismerkedett a nyelve az enyémmel, tenyerei a hátamat tartották meg, nehogy összeessek. Nem is tudom, meddig feledkezhettünk bele egymásba, de azt vettem észre, hogy a lábaim már a dereka körül vannak, én pedig az ő hajában turkálok.
Zihálva váltunk el, egymás szemébe nézve; az övében boldog csillogást láttam, viszont volt egy olyan érzésem, hogy a sajátom sem volt éppen fénytelen.
- Szóval ez azt jelenti, hogy randizol velem?
- Te-tessék?
- Ugye elhívhatlak vacsorázni? Vagy sétálni, vagy mondjuk... csak... a... parkba? - egyre bizonytalanabb lett, ahogy az arcomat nézte. - Nézd, én nem szeretnék csak szexet. Tudom, hogy egy nőnek nem esik túl jól, ha a barátja fiatalabb nála, de... egyszer én is leszek huszonnyolc, az pedig csak három és fél év. Szóval nem nagy ügy. Szerintem mindenhogy csodaszép vagy.
- Yixing...
- Igen?
- Tudod, én erre várok egy ideje. - mosolyogtam kínosan.
- Mióta? - pislogott.
- Hát úgy... egy-két éve. Úgyhogy... elmennék veled. Akárhova.
- Noona? Most tényleg?
- Hm. - bólogattam. Yixing pillanatok alatt olyan gyerekes viselkedésbe csapott át, hogy még én is néztem. Ölelgetett és puszilgatta az arcomat, megpörgetett a levegőben és folyamatosan azt motyogta a fülembe, hogy mennyire szerencsésnek érzi magát.


A fotózáson mindenki remekül szerepelt, de a fotós valamiért Lay munkáját dicsérte meg a legjobban, amiért a többi tagtól gyanakvó, perverz pillantásokat kaptam, Chanyeol még vigyorogva meg is veregette a vállam, mikor hazafelé indultak.
Természetesen újdonsült udvarlóm nem bírta ki, hogy ne egy elnyújtott csókkal köszönjön el, de nem is bántam.
Mikor hazaértem, szinte visítottam a boldogságtól és le sem lehetett volna lőni.
Reggel egy SMS várt a telefonomon.

"Engedj magadhoz, közelebb Noona, el ne felejtsd :)

Remélem, számíthatok rád ma egy randin!^^

L"

Szeretsz? (EXO - Sehun)

Sziasztok! :)
Következő kérésre készült OS-em egy Sehun központú történet, és reményeim szerint az illetőnek tetszeni fog, akinek készült!:)
Jó olvasást mindenkinek! :)
 Hwaiting!*3*

***

Furcsa érintésekre ébredtem korán reggel. Nem volt rossz egyáltalán, de hirtelen fogalmam sem volt, mi az, ami a hajamat fogdossa, vagy éppen az arcomat. Összeráncoltam a homlokom és vágtam egy grimaszt, mire az illető kuncogni kezdett. Na, valahol itt jöttem rá, hogy mi van.
- Szép jó reggelt, álomszuszék. - újabb puszikat kaptam az arcomra, így kinyitottam a szemem és megláttam azt, aki miatt megérte ezt tennem minden reggel.
- Szia, Sehun. - mosolyogtam rá és átkaroltam a nyakát. - Jól aludtál?
- Én tökéletesen. - támaszkodott fölöttem. - Korán van még, csak nyolc óra. Miért nem alszol?
- Most komolyan? - vontam fel a fél szemöldököm amolyan "hülye vagy?" stílusban. - Te csókolgattál itt, még jó hogy felébredtem!
- Elnézést. Nem tudtam, hogy újabban "Sehun-allergiád" van. - nevetett fel, de azért ismét magához rántott, hogy a testünk minden egyes porcikája tökéletesen érintkezzen. Tényleg minden, ugyanis az előző éjszakánk túl jól sikerült ahhoz, hogy ruhában töltsük el. - Ha Jongin rájön, hogy megdugtam a húgát, letépi a farkam...
- Ezt úgy nyolc hónapja kellett volna közölnöd vele, amikor először csináltad. - bólogattam. - Amúgy meg szerintem tudja, mivel több mint egy éve járunk, ő meg nem hülye.
- Nyertél. - sóhajtott. - Na és mit szeretne reggelizni az én Yoonám?
- Ezt nekem kéne kérdeznem, tekintve, hogy a mi lakásunkban terpeszkedsz. - ütlegeltem a párnámmal, de persze ez is hatalmas röhögésbe torkollott, mint mindig. Szerettem, mikor együtt nevettünk, mikor hallgattam a szívverését, ami szinte majdnem egy ütemben dobogott az enyémmel.Vagy mikor énekelt nekem, még ha sokszor hamis hangon is.

Miután kiéltük az óvodás énünket, mindketten felöltöztünk és rendbe hoztuk magunkat, mégsem ülhettünk le reggelizni a bátyámmal olyan tipikus "az előbb szeretkeztünk" kinézettel.

- Jó reggelt. - dudorászott Kai a kávéfőző körül, mosolyogva. Csakhogy az a mosoly inkább tűnt idegesnek, a bal szemének egyenetlen rángatózása pedig komoly okot adott arra, hogy kétségbe vonjuk az elmeállapotát.
- Szia, oppa. Mi a baj? - pislogtam.
- Semmi az égvilágon. - sziszegte, majd egy konyharuhát nyomott a kávéfőzőre. Hát persze, tönkretette.
- Nem kellett volna egyedül nekiállnod a reggelinek, amikor egy normális kávét nem tudsz odatenni, és ezzel mindannyian tisztában vagyunk. - viccelődtem.
- Csak gondoltam, megleplek titeket, mert Kyungsoo megmutatta tegnap, hogy kell használni ezt az izét...
- És mi nagyon hálásak vagyunk, amiért próbálkoztál, de ezt a munkát hagyd rám. Majd én készítek valami reggelit. - nyomtam egy puszit az arcára, majd átöleltem a derekát.
- Köszönöm. Nem is tudom, mit csinálnék nélküled.
- Ott van Kyungsoo. - húztam vigyorra a számat, miközben belegondoltam, hogy az alacsonyabb mennyire tud uralkodni Jonginon.
- De az nem ugyanaz. Vele járok, te meg huszonegy éve a húgom vagy. - vont vállat. - Apropó. Sehun, mi szél hozott erre?
- Mintha tegnap este már nem futottunk volna össze, hyung. - forgatta az említett a szemeit.
- Ja, csak éppen annyira el voltál foglalva Yoon szájával, hogy hozzám se szóltál. - gúnyolódott Kai.
- Tudod, hogy a csodaszép barátnőmhöz jöttem, ahogy mindig. - villantott rám édes mosolyt. Ettől el tudtam volna olvadni. - Viszont most nem tudok maradni reggelire.
- Nem? - kerekedtek ki a szemeim. Oh Sehun eddig egyetlen velem töltött reggelit sem hagyott ki. - Pedig azt hittem, hogy együtt tölthetünk egy kis időt az egyetem előtt. - szomorodtam el.
- Sajnálom, Yoon. De van egy halaszthatatlan dolgom, ami nem várathat magára. Muszáj oda elmennem, mert életbevágóan fontos. - simogatta a hajamat.
- Mi az?
- Nem mondhatom el. De idővel megtudod. Én viszont most rohanok, mert elkésem. - azzal kitrappolt az előszobába, felvette a cipőjét, adott egy csókot, végül kezet fogott Jonginnal és elviharzott.
- Ebbe meg mi ütött? - lestem.
- Gőzöm nincs, de csináljuk meg azt a reggelit mert egy; cseszettül éhen döglök, kettő; kilencre melózni megyek és húsz perc múlva jön értem Chanyeol hyung, hogy elvigyen.

~~~

Egész nap nem láttam Sehunt, még az egyetemen sem. Attól, hogy nem egy szakra jártunk, még meg szokott keresni és ez nagyon bosszantott. Az egyik csoporttársánál és barátjánál, Joonmyunnál is rákérdeztem, ő pedig azt mondta, hogy az a hülye bent volt az előadásokon.
- Aish, mi történt vele? - borzoltam össze a hajam a kínai órám után, Kyungsoo pedig megveregette a vállam.
- Biztosan valami, amit neki kell megoldania és nem szeretne terhelni vele.
- Mondd csak... Jongin csinált ilyet? - kérdeztem, mire megrázta a fejét.
- Nem tűnt el így sosem. Csak elfelejtette az évfordulónkat, a szülinapomra véletlenül egy "őszinte részvétem" tortát hozott el, beszorult a zuhanyzóba és meggyújtotta a függönyt, amikor romantikus gyertyafényes estét akart szervezni. - nevetett, de láttam rajta, milyen szeretettel gondolt ezekre az emlékekre. - Nagy macsó akar lenni, de néha pont az ellenkezője.
- Hm. Mindig is túl akarta szárnyalni önmagát. - kuncogtam.
- Mindenesetre ne aggódj. Sehun biztosan csak a tanulás vagy valami fontos dolog miatt nem keresett. Egész biztosan meg fogod tudni.
- Köszönöm, Kyungsoo. - hálásan pillantottam rá, mivel ő állandóan itt volt nekem, amióta csak megismerte Jongint. Mikor is? Három éve.

Aztán mikor már a nap vége felé közeledtünk és nagyjából két előadásom, egy angol nyelv és egy informatikai ismeretek maradt hátra, megrezzent a telefonom KakaoTalk alkalmazásának jellegzetes hangja.
Egy számomra nagyon gyűlölt személy neve állt a kijelzőn; Krystal Jung. Soha nem tudta megbocsátani Jonginnak, hogy ejtette egy férfi kedvéért és ha adódott valami probléma, szinte csak rá lehetett gondolni.
Azonban az, amit küldött, még engem is kétségbe ejtett.

"Gondoltam, szeretnéd tudni, miért viselkedik furán a te Sehun barátod ma. Íme a megoldás minden kérdésedre, Yoona-sshi."

Megnyitottam a mellékelt fájlt, de bár ne tettem volna; a fotón egy mosolygó nő volt, méghozzá Oh Sehun kezei között és láthatólag lánykérés történt.
Nem volt több egy szimpla "kézbe tett kéznél", semmi csók, semmi intim pillanat. Egyszerűen csak ott volt a nő kezén a gyűrű bizonyítékként, na meg azok a mosolyok.
- Mi történt, Yoon? - rázott meg óvatosan Baekhyun - egy másik közeli barát -, mire az arcába toltam a mobilomat. Az ő feje is hasonlóan sokkos volt, de ez pillanatok alatt váltott át sajnálkozóra. - Yoon...
- Nem kell sajnálni. Biztosan csak valami... félreértés, nem igaz? - röhögtem kínosan, miközben a könnyek úgy ömlöttek a szememből, mintha a Niagara lett volna, ehhez pedig két másodperccel később hangos szipogás is társult.
- Gyere, menjünk ki. - fogta meg a karom, majd egy erős mozdulattal meg is támasztott, nehogy véletlenül összeessek. Kicipelt a folyosóra, ahová később Dyo is csatlakozott, ketten próbálták elérni, hogy lehiggadjak. - Maradjatok itt, felhívom Channiet, hogy jöjjön érted kocsival, vigyen haza és szóljon Jonginnak is. - azzal eltéblábolt, hogy nyugodtan tudjon telefonálni. Ott maradtam a tehetetlen Kyungsooval és a saját idióta érzéseimmel.

Körülbelül fél óra múlva már Park Chanyeol fekete Mercedesének anyósülésén ültem, kinézve a fejemből.
- Baek azt mondta, baj van, de nem tudtam belőle többet kiszedni. Szóval egy kicsit pofátlan leszek és megkérdezem, mi van. - sóhajtott a férfi, de közben azért rám villantotta mind a harminckét hófehér fogát. Rövid tőmondatokban elmagyaráztam neki a bajomat, ő pedig egyre értetlenebbül nézte az utat.
- Ennyi a történet.
- Tehát most azt akarod mondani, hogy Krystal lefényképezte Sehunt, ahogy egy idegen nő kezét kérte meg, ugye? - bólogattam. - De Yoon, ha ez a nő egészen eddig csak a bosszúra szomjazott, miért hisztek neki?
- Az a kép igazi volt. Nem volt megszerkesztve, látszott, hogy egy telefon kamerájával csinálták és még a dátum is rajta volt a képen; 2016. november 20., 13:23. Én fél kettőkor kaptam meg a képet, tehát hét perc alatt nem tudott ilyen profi munkát művelni senki.
- De hát... ez nem stimmel. Sehun már egy éve veled jár, sőt, több is van az egy évnél. Miért venne feleségül a hátad mögött egy nőt?
- Fogalmam sincs...

~~~

Jongin természetesen felhívott a munkahelyéről és megpróbált belőlem mindent kiszedni, még haza is akart jönni, de lenyugtattam, hogy maradjon csak, jól leszek. Meg a nagy francokat.
Viszont nem idegesíthettem a bátyámat tök feleslegesen, mintha óvodásak lennénk, magamnak kellett megoldanom a párkapcsolati problémáimat.
Úgy este nyolcig otthon gondolkoztam, de nem jutottam dűlőre, csak egy dolgot sikerült ebből az egészből kihámoznom; valószínűleg eddig én voltam a harmadik fél, de Sehun túlságosan is szerette azt a lányt, ezért ma csak úgy szó nélkül le akart lépni. De ennek sem volt sok értelme, mert reggel még édes bókokat, csókokat kaptam tőle, úgy ölelt magához, mint az igaz szerelmét.
- Aish, komolyan! Jöjjön már haza Jongin, mert megbolondulok egyedül! - dőltem a párnámba és már éppen megint bőgni akartam, mikor csengettek. - Ki a franc az már... - semmi kedvem nem volt bájcsevegni, és még Kyungsoot is képes lettem volna elhajtani a büdös francba, azonban mikor ajtót nyitottam, már teljesen megváltozott a véleményem.
- Szia, Yoon. - mosolygott rám lágyan az, aki az egész napomat tönkretette, és talán az életemet is. Ahogy meglátta idétlen és dühös ábrázatomat, átváltott aggódóra. - Mi történt?
- Még van képes megkérdezni, mi történt? Komolyan, Sehun?
- Esküszöm neked, hogy halvány Milka gőzöm nincs róla, hogy mi van itt. - rázta a fejét.
- Legszívesebben lekevernék neked egy baszott nagyot. - sziszegtem.
- Nem tudom mit tettem, de ha megbántottalak, akkor csak üss meg. Viszont attól még mindig nem fogom tudni, hogy mit követtem el. Kérlek, áruld el! - egyre kétségbeesettebb fejet vágott és már kezdtem elhinni, hogy igazat mond, amikor bevillant a fotó és rögtön visszaváltottam keményre. Beljebb lépkedtem a nappaliig, hogy ne a folyosón teregessem ki az életem, járkáltam pár kört, majd szembe fordultam barátommal és egyenes kérdést tettem fel neki.
- Mondd, miért csalod velem a menyasszonyod?
- Hogy a kimet? - olyan mértékű döbbenetet fedeztem fel az arcán, hogy majdnem elnevettem magam. - Jól érzed magad, Yoon?
- Ne hívj így! - csattantam fel. - Láttam, amit láttam, Sehun!
- És szabad tudnom, mit láttál? - kezdett ő is egyre dühösebb lenni. Na de ne neki álljon már feljebb!
- Te és egy nő. - morogtam. - A kezét fogtad és úgy vigyorogtál rá, mint egy kisgyerek, akivel közölte az anyja hogy mostantól nem kell több spenótot ennie. Még gyűrűt is húztál az ujjára! Tudod te, mit éltem át, mikor megtudtam? Mintha leszúrtak volna!
- És elárulnád, hogy mit kerestél te ott? - keményedett meg az arca. - Mondd, hogy nem követtél.
- Nem követtelek... üzenetet kaptam.
- És kitől? - tárta szét a karjait.
- Krystal Jung.
- Hát persze. Eddig egyáltalán nem hitt neki senki, ha mondott valamit ami Kai vagy Kyungsoo kapcsolatával volt összehozható, rögtön elküldtétek a faszba. Végül is, tök logikus. - gúnyolódott. - Most meg elhiszed neki, hogy félrekúrok. Mondd már meg, hogy mégis kivel dugtam volna rajtad kívül, amikor lassan több időt töltök nálad mint otthon? Nem értelek, Kim Yoona! - röhögött hisztérikusan, de mielőtt megszólalhattam volna, folytatta. Én pedig körülbelül itt süllyedtem volna el szégyenemben szívem szerint. - Eláruljam, hogy az a ribanc mit küldött? Az, kérlek szépen a bátyám feleségének a húga volt, aki egyidős veled és méretben is megegyeztek. Azt a gyűrűt azért vettem, mert a te kezedet akartam megkérni, de nem tudtam a gyűrű kibaszott méretét! - üvöltött. - Össze akartam veled kötni azt a gyökér életemet, de úgy látszik, marhára nagy pénzkidobás volt, mert az a nő, akit a világon mindennél jobban szeretek, elhord mindennek és kételkedik. Mondj nekem egy okot arra, hogy most ne húzzak el innen a picsába, ne vágjam hozzád a gyűrűt és ne szakítsam meg veled a kapcsolatot! Mert ha rajtam múlna, most mennék inkább kapálni Timbuktuba, mint hogy itt szenvedjek!
- Sehun...
- Most meg már sajnálod, mi? Rohadt sokra megyek ezzel, mondhatom. Én is féltékeny típus vagyok, Yoon. De ha nekem mit tudom én... a tesóm volt nője küldött volna rólad képet, hogy mit csinálsz mondjuk Joonmyunnal, gondolhatod, hogy nem neki hiszek. Istenem,  ne sírj... gyűlölöm, ha sírsz. Yoon, én... ne haragudj, kiabáltam veled.
- Én ne haragudjak? - szipogtam. - Normális vagy? Az előbb akartam letépni a fejed, erre kiderül, hogy mennyire nem érdemelted meg. Ne haragudj! Kérlek, Sehunnie!
- Nem haragszom. - nyújtotta felém a karját, én pedig sietve bújtam hozzá, nehogy csak egy pillanatra is elveszítsem. - Beledöglenék, ha nem látnánk egymást többé...
- Annyira sajnálom! - zokogtam a vállába fúrva fejemet, ám ekkor azt is megéreztem, hogy Sehun válla megrázkódik, végül kisebb és szaporább levegővételeket is meghallottam. Eltoltam kicsit magamtól és letöröltem a könnyeit. Most először sírt és ez azt jelentette, hogy nagyon fontos vagyok neki. Én meg elcsesztem a meglepetését a hülyeségemmel. - Szeretlek, Oh Sehun. Szeretem, mikor mérges vagy, mikor rossz kedved van, szeretek a karjaidban elaludni. Szeretem, mikor szeretkezünk, mikor átölelsz és azt suttogod a fülembe, hogy boldogok leszünk. Még azt is szeretem, mikor egyszerűen csak lélegzel.
- Én pedig szeretem, mikor kócos vagy, mikor szétkenődik a sminket reggel, amit nem mostál le. Sőt, akkor is képes vagyok téged elviselni, amikor megjön és úgy viselkedsz, mint egy sárkány. Szeretlek, Yoon. Szóval... - megköszörülte a torkát és óvatosan térdre ereszkedett. - Megtennéd, hogy hozzám jössz feleségül és együtt öregszel meg velem?
- Francba is, igen! - úgy vetettem a nyakába magam, hogy elterültünk, pont a betoppanó Jongin-Kyungsoo páros lába elé.
- Itt meg mi folyik? Nem úgy volt, hogy Sehun egy szemét? - meredt rám az utóbbi, mire nevetve letöröltem a könnyeimet.
- Ez egy hatalmas félreértés volt, de megoldottuk.
- Tudom, a lépcsőház alján hallottuk. - fintorgott Jongin, majd vonásai ellágyultak, ahogy rám emelte pillantását, végül pedig Sehunra. - Nagyon vigyázz rá, haver.
- Úgy lesz, hyung. Eddig is azt tettem.
- Szeretlek.- suttogtam ajkaira, ő pedig egy mosolygós csókkal pecsételte meg saját vallomását, végigsimítva ujjaival az előbb felhúzott jegygyűrűn.

Soha nem fogok kételkedni abban, hogy Oh Sehun szeret és szeretni fog, míg élünk.

Clown (EXO - Chen)

Sziasztok!:) 
Ismét egy kérésre készült One Shottal jöttem, és nagyon remélem, hogy
elnyeri a tetszését annak, akinek íródott, na meg természetesen az összes olvasómnak. :)
Köszönöm szépen, hogy megkértél rá! :)
Hwaiting! *3*

***

Az idő egyszerűen tökéletesen napos volt, az ég mesébe illően kék, egyetlen felhő sem takarta el a júliusi égboltot. Ideálisnak tűnt arra, hogy azt tegyem, amiért Jejura jöttünk a barátaimmal; sütkérezhettem ameddig jónak láttam anélkül, hogy bárki megszabott volna nekem bármit is.

Szerencsésnek mondhattam magam mindig, hiszen sosem volt szükségem naptejre, napolajra vagy olyan kenceficékre, amelyek az égés ellen lettek kitalálva. Az én bőröm természetesen barnult le nyaranta, és bár a koreai lányoknál szinte elvárásként működött, hogy Hófehérkének képzeljék magukat, én imádtam, ha színt kapok.
- Biztos ne kenjelek le? - hallottam meg legjobb barátnőm aggódó hangját, mire hason fekvésből ülésbe tornáztam magam, feltoltam a fejemre a napszemüveget és kedvesen rámosolyogtam az ernyőjét szorongató lányra.
- Nem kell, ne aggódj miattam. De ha fura égett szagot érzek, majd szólok. - viccelődtem.
- Tudom, hogy nem égsz le. - mosolygott vissza. - Csak a biztonság kedvéért. Egyébként nem értem, miért nem szereted a fehér bőröd. Mások meghalnának, ha ilyen gyönyörűek lennének. - foglalt helyet mellettem, én pedig jól kiröhögtem. - Most mi van?
- Te beszélsz gyönyörűségről, Kang Minah? Úgy nézel ki, mint aki a kifutóra született. - löktem meg viccelődve, mire ő elpirult. Ezt szerettem én ebben a lányban. Hiába volt meg mindene, hiába fordultak meg utána az egyetem legsármosabb fiúi, ő szerény maradt és hűséges a párjához. Bár mellesleg megjegyezném, hogy néha nem is értettem, hogy jöhettek ezek össze. - Apropó, hol hagytad a másik feledet? - néztem körbe. Nem létezik, hogy az a hülye szem elől tévessze a "Hercegnőjét".
- Ki? Ó, hogy Chanyeolra  gondolsz?
- Lehetne másra? - ők ketten teljesen ellentétesek voltak. Minah imádott tanulni, hogy a szülei büszkék legyenek rá. Sosem járt el bulizni, nélkülem meg pláne, szerette a könyvek világába temetni magát. Ez mondjuk nem azt jelentette, hogy unalmas volt. Chanyeol viszont... Minah nélkül sehogy nem rugdosták volna át a tavalyi vizsgákon - megjegyzem, a mostaniakon se -, mindig szívatta az embereket és oda volt az ivászatért. Talán ezért passzoltak egymáshoz ennyire. Egyébként a colos az életét is odaadta volna, hogy barátnőm boldog legyen. Néha irigykedtem is a kapcsolatukra.
- Nocsak, kiket látnak szemeim! - apropó, ha már szívatásnál tartunk...
- Tűnj innen, Chen, nem vagyunk rád kíváncsiak. Én biztos nem. - vetettem oda. Utáltam ezt a gyereket.
- Most miért vagy ilyen gonosz? - biggyesztette le ajkait gyerekesen, viszont a hangjából ki lehetett venni azt a tipikus gúnyt. Naná, hogy nem gondolta komolyan.

Amikor bekerültünk az egyetemre, kialakult egy baráti körünk. Minah, Chanyeol, Yixing, Joonmyun, én, és Jongdae. Utóbbi sokszor megfogta a pillantásom, hiszen rendkívül dekoratív látvány volt, de napok alatt terjedt el róla az is, hogy életében nem járt még nővel két hónapnál tovább, na meg hogy egy troll. Akkor került fel a feketelistámra, mikor a második héten lealázott a folyosón.

***FLASBACK***

Éppen sétáltam az ebédlő felé, hogy csatlakozzak a többiekhez, de előtte muszáj volt bepakolnom a könyveimet a szekrényembe, mert túl sok volt. 
Semmit sem sejtve pörgettem be a lakaton a háromjegyű kódot, majd kinyitottam a kis ajtót. Abban a pillanatban robbant az arcomba egy nyálkás állagú, büdös valami, és ahogy utólag megállapítottam, rikítóan zöld is. Olyan röhögés szerintem még sosem rázta meg az iskolát, mint amit akkor én, ott kaptam.
És mit ad a Jóisten, a tömegből Jongdae volt a leghangosabb... és a legközelebbi.
- Istenem, Soora-yah, tükörbe kéne nézned! - visított, miközben a könnyeit törölgette.
- Mi a francért nem lehet normálisnak lenned? - üvöltöttem rá, igyekezve visszatartani a könnyeimet és valamennyire lehalászni magamról a taknyot, hogy a méltóságom töredéke még megmaradjon.
- Ugyan, ez csak egy kis szívatás, ne vedd magadra! - mosolygott, de rohadtul nem olvadtam a padlóra tőle. Inkább kivertem volna azt a tökéletes fogsorát, hátha lenyeli keresztbe az egészet.
- Kim Jongdae! Szerinted bárkinek ebből az iskolából vicces, ha megalázod és röhögnek rajta?! Annyira gyerekes vagy!
- Chanyeolnak is mondhatnád! - fagyott le a görbület az arcáról.
- De most éppen te aláztál le, nem Chanyeol, úgyhogy ne terelj! Miért... miért nem tudsz normális lenni? Ja, ahhoz agy is kell? Én kérek elnézést!
- Istenem, hogy te milyen rohadtul unalmas vagy! - vágta hozzám és elviharzott. Na nehogy már ő legyen a sértett, az Isten verje bele!
Attól a naptól fogva utáltuk egymást. Ő szeretett beszólni, mikor tanulás miatt nem mentem el velük valahova, én meg szerettem feleselni, miszerint nem érthetik ezt a hozzá hasonló üresfejűek.

***FLASHBACK END***

- Te is tudod, hogy semmi kedvem nincs a képedet bámulni. - morogtam az orrom alatt.
- Ó, ez kölcsönös. - vont vállat és csak azért is leült Minah mellé, kedvesen rámosolyogva. - Egyébként Chanyeol indult bevásárolni és Yixingék kértek pár dolgot. Gondoltam rákérdezek, hogy kell-e nektek is valami.
- Nahát, annyira figyelmes! - lelkesedett barátnőm. Ugyan... Őt csak azért nem szívatták eddig, mert hiába rendelkezett hasonló troll-ösztönökkel Yoda is, ha a barátnőjét érné valami dolog, letépné Chen önelégült fejét. - Csak egy kólát kérek szépen.
- Meglesz. - bólintott a férfi. - Soora?
- Neki egy narancslevet. - segített ki Minah.
- Okés! - pattant fel a gyökér, de mielőtt elment volna, azért nem bírta ki szó nélkül. Ő sosem bírja szó nélkül, hogy pontos legyek. - Mi lenne, ha néha nem úgy kezelnél, mint egy hulladékot? Unalmas vagy.
- Na jó, ebből elegem van. Fordulj fel! -  magamra tekertem a törölközőmet, visszacsúsztattam a napszemüveget a szemeimre, végül felvettem a pólómat és a sortomat. - Megvárlak titeket a hotelban.
- De Soora... ugye este lejössz a tűzhöz? Izé... Channie megígérte, hogy gyújt egy nagy tüzet és sütögetünk.
- Ne aggódj, megyek. - mosolyogtam Minahra. - De még te is visszatérsz  a szobánkba öltözni, nem?
- De. Tényleg. - bólintott. - Ne idegesítsd fel magad. Szerintem Dae igazából bír téged.
- Most komolyan azt hitted, azért nem akarok itt lenni mert nem kedvel? Az aztán engem nagyon szíven ütött. - prüszköltem a nevetéstől. - Csak irritál a jelenléte. Na, de én indulok.

~~~

Este hét körül járhatott az idő, így barátnőmmel  készülődtünk Park Chanyeol hatalmas ötletének megvalósítására. Már a hajunk is megszáradt, szépítkezés közben pedig hülyeségekről beszélgettünk.
- ... és akkor ránk nyitott anyám! El sem tudod képzelni, milyen rohadt kínos volt...
- Aish, ti ketten. - csóváltam a fejem, de egyébként le sem tudtam vakarni a fejemről azt a vigyort. Közben magamra kaptam a ruhámat, de nem vittem túlzásba; a rövidgatyám meg egy fekete póló volt rajtam egy szandállal. A hajamat kontyba fogtam, a szemeimet kihúztam tussal és el is készültem. - Viszont van pár ötletem, hogyan dobhatnátok fel, ha érted mire gondolok.
- Nagyon pedofil fejet meresztesz. - szegény kikerekedett szemekkel hátrált előlem, de csak a röhögésemet érte el vele. - Nem vicces, tényleg ijesztő! - ebben a pillanatban nyílt az ajtó és egy kétségbeesett Joonmyun rontott be.
- Nem láttátok Jongdaet?
- Mi?
- Hát szóval... lent voltunk Yixinggel kettesben... aztán egyszer csak azt vettük észre, hogy Chanyeol rohan és üvöltözik, hogy nincs meg Chen. Mi is hívtuk, nem veszi fel... aggódunk érte.
- Nem láttuk, de mindjárt csatlakozunk a kereséshez. - rázta a fejét Minah, így a férfi egy aggódó sóhaj és egy biccentés kíséretében kiment.
- Tud magára vigyázni, ha ilyen hülye...
- Az Istenit neki, Soora! Tudom, hogy nem kedveled, de legyen már benned egy kis megértés! - förmedt rám barátnőm, ez pedig még engem is meglepett.
- Komolyan, miért védi őt mindenki? - dühösen indultam meg kifelé a lakosztályunkból.
- Most meg hova az ördögbe mész?
- Megkeresni azt a szemetet! és ha megtalálom, körbetekerem a beleit rajta! - azzal becsaptam magam után az ajtót. - Ha kiderül, hogy csak egy egzotikus kajáldánál zabálsz, megöllek...

Azonban tényleg sehol nem volt. Felszívódott, én pedig komolyan kezdtem azt hinni, hogy az én hibám. Végül is csak bele kellett gondolni... több mint egy éve ismertem és ez idő alatt mindig a rosszabb stílust kapta tőlem, míg a többiekkel soha nem beszéltem rondán. Úgy bántam vele, mintha.. egy "hulladék" lett volna.

Időközben korom sötét lett, engem meg mindenki felhívott, hogy talán abba kéne hagyni a keresést, majd holnap a rendőrséget is bevonjuk, de hajthatatlan voltam. Nem csesz ki velem az az idióta...
Tudtam, hogy szerette a sziklás helyeket, ezért arra is elnéztem.
- Yah, Kim Paraszt Jongdae! - üvöltöztem, de a reményt kezdtem elveszíteni. Annyira idegbeteg voltam már, hogy észre sem vettem, mennyire nem biztonságos ez a szikla, így csúsztam egy hatalmasat. Éppen hogy csak megnyikkantam, mikor egy kéz a derekamnál megtartott és sietve a mellkasához rántott. Éreztem a pólóján keresztül, ahogy hevesen vert a szíve.
- Mi a francért nem tudsz vigyázni magadra... - zihálta. - Kis híján meghaltál, Soora!
- J-jongdae? - pislogtam. Ahogy jött az ijedtség, úgy jött a harag is. Kirántottam magam az öleléséből és olyan pofont kevertem le neki, hogy egy pillanatra attól féltem, még leesik a szikláról. - Tudod te, mennyire aggódtunk?!
- Aggódtatok? Ti? Na ne röhögtess. Maximum ŐK aggódtak, te egyáltalán nem. Csak bűntudatod lett volna, ha elpatkolok itt. - húzta az ajkait gúnyos mosolyra. - Egyébként nem tudom, mire veritek magatokat, amikor csak gondolkozni jöttem el. Itt minden sokkal nyugodtabb...
- Nagyszerű. Joonmyun már hívni akarta a rendőrséget, erre kiderül, hogy Kim Jongdae éppen az élet értelmeit kutatja a naplementében. Gratulálok! - szavaim nyomatékosítása végett még egy gyér tapssal is megjutalmaztam, ő pedig egyre dühösebb fejet vágott.
- Mit tudsz te?! Ha? Egyáltalán van róla fogalmad, hogy mit tettél?
- Én? - böktem a mellkasomra zavartan. - Mégis mit tettem volna?
- Büntetsz egy olyan dolog miatt, amit két éve csináltam és még csak esélyt sem adsz rá, hogy elmondhassam, mennyire bánom! Sosem adtál egyetlen esélyt sem. - morogta. Itt verjenek agyon, de én esküszöm, hogy most láttam őt először komolynak...
- Miért kellett volna? - vontam fel a szemöldököm. - Chen, te úgy viselkedsz, mint egy...
- Idióta? Gyerek? Hülye?
- Bohócot akartam mondani, de ez a kettő is lehet a szinonimája, ha úgy vesszük. - gondolkoztam és kezdtem egyre viccesebbnek érezni ezt az egészet.
- Na ne szórakozz velem! Szerintem kurvára nem vicces! - csuklómnál fogva húzott közelebb magához, és úgy sziszegett az arcomba.
- Nocsak, már nem tetszik, ha veled csesznek ki? Milyen érdekes pszichológiai megfigyelés...
- Pontosítok. TŐLED nem vagyok hajlandó elviselni! - egyre közelebb volt, sértette azt a bizonyos komfort zónát...
- Mégis miért nem? - forgattam a szemeim.
- Jól figyelj, mert egyszer mondom el. Kim Jongdae nem nyálaskodik. - csak nem...? Chen közelebb hajolt a fülemhez, így én is ezt tettem, de ahelyett, hogy belesúgott volna valamit, egészen mást csinált. Amint megéreztem az enyhe fájdalmat, kikerekedtek a szemeim és elhátráltam tőle.
- Te megharaptál!
- De utána akartam elmondani, hogy szeretlek! - védekezett gyorsan, az én kezem pedig megállt a levegőben. Normális ez?
- M-mit mondtál?
- Én szóltam! Nem ismétlek!
- Mondd ki!
- Nem!
- De kimondod!
- Nem! És itt lezárom! - azzal megfogta a derekamat és olyan hevesen csókolt meg, hogy tátva maradt a szám, így nyelve is tök kényelmesen átvehette az uralmat. Kis fáziskéséssel viszonoztam csak a tettét, karjaimat a nyaka köré fontam, mellkasomat pedig szorosan préseltem az övének, közben még a hajába is beletúrtam, hogy minél közelebb érezhessem magamhoz.
Sajnos a levegő teljes hiánya vetett ennek véget. Zihálva fúrtam a fejemet íves nyakhajlatába, beszívtam a sós tengeri levegővel vegyült férfias illatát és ráadásképpen még egy gyengéd és ártatlan puszit is hintettem az adott felületre, amelybe Chen beleremegett.

Kicsit megzavarodtam. Most akkor tényleg igazat mondott? Hiszen olyan nagyon vert a szíve, biztos nem lenne képes egy ilyen szívatásra.
- Szeretlek... megint kimondtam, most örülsz? - motyogta hajamba, mire felemeltem a fejem, hogy az arcát is láthassam, már amennyire sötétben lehetett. A szemei csillogását és a felkunkorodó cicaszáját tökéletesen kivettem.
- Honnan tudjam, hogy nem csak trollkodsz? - hunyorítottam. - Emlékeztetnélek, hogy azt mondtad, unalmas vagyok...
- Tudom, hogy nem vagy az. Csak velem. - kuncogott, újabb puszit nyomva ezúttal az arcomra.
- Bocsi...
- Nem ügy. De most már nem engedlek el. - hajolt a fülemhez. - Soha nem engedlek el.
- Ki mondta, hogy veled akarok lenni? - húztam az agyát tovább. Kicsit lazított a szorításán és értetlenül meredt rám, így folytattam kicsit. - Mégis ki akarna egy olyannal járni, aki semmit nem vesz komolyan, még egy nő szívét sem? - végül egy nagyot sóhajtottam. - Az a baj, hogy én akarnék.
- Nem bánod meg. Ígérem, Soora-yah. Nem foglak bántani.
- Ajánlom is, mert letépem a bohócsapkád bojtjait és ledugom a torkodon. - bújtam hozzá "kedvesen".
- Honnan tudtad, hogy van olyan sapkám?
- Fogd már be, Chen...