- Kyungsoo. - suttogtam alvó szerelmemnek.
- "Miva'?" - dünnyögte félálomban, de én tovább rángattam, míg ki nem pattantak a szemei és fújtatva fel nem ült. - Mondd már ahelyett, hogy kiszaggatod a kezemet reggel! - háborgott. Mindig is ijesztő volt...
- Te, figyelj. Lediplomáztunk.
- Most esett le, mi? - enyhült meg az arca, majd nevetni is kezdett, ahogy elkámpicsorodott fejemet nézte. Bólogattam, de hang nem jött ki a torkomon. - Mindig is szerettem benned, mikor napok kellenek, a felfogásodnak.
- Fogd be. - motyogtam. - Aludj vissza!
- Már nem tudok, mert valaki felvert álmomból. - lökött meg finoman. Ekkor vettem észre, hogy bizony ruha sem volt rajtunk. Ő is végignézett magán és abban a szent pillanatban perverzen kezdett vigyorogni. - Attól tartok, meg is ünnepeltük az estét.
- Istenem, amilyen cuki és félénk tudsz lenni, úgy hozol zavarba is! - förmedtem rá. - Apropó. Azt mondtad, ha megszerezzük a diplomát, adsz egy ajándékot. Ide vele. - viccelődtem. Az ő arcáról azonban lefagyott minden érzelem és felpattant, hogy utána idegbeteg módjára kiszaladjon a szobából. - Hát ebbe meg mi ütött?
***
Kyungsoo hetek óta furcsa volt. Mikor megkérdeztem, elmegyünk-e valahová, nemet mondott. Mikor odamentem hozzá főzés közben és puszit adtam a tarkójára, megugrott és kis híján magára húzta az összes forró ételt. Pedig imádta, mikor apró puszikat adtam neki.
Nem volt normális dolog ez az egész.
- Tettem valamit, amiért ezt csinálod? - pislogtam rá szomorúan.
- Ne-nem... csak... én szeretnék...
- Tudod, hogy nekem mindent elmondhatsz.
- De ez nem olyan. - rázta a fejét. - Attól félek, kiröhögsz és itt hagysz a francba.
- Yah! Soha nem tettem ilyet! Rád vagyok tapadva, mint egy rágógumi. - próbáltam oldani a feszültséget.
- Mi a garancia rá, hogy nem fogod meg magad és rohansz el? - vonta fel a szemöldökét. - Ne is mondj semmit, mert nem tudod, miről van szó.
- Oké, tudod mit!? Akkor megyek el innen, ha arra sem leszel képes, hogy megbízz bennem! - emeltem fel a hangom megbántottan. Rám emelte hatalmas szemeit, amik könnyektől csillogtak. Do Kyungsoo soha, semmilyen körülmények között nem sírt. Egy pillanatra felsóhajtott és kivett a zsebéből valamit, majd felállt és féltérdre ereszkedett előttem.
- Én izé. - köszörülte meg a torkát és kinyitotta eddig ökölben tartott jobb kezét. A szám is tátva maradt a látványtól. - Kim Junghee, én... én mindig szerettelek, amióta csak ismerlek, ez azóta sem változott semmit. Szeretnélek boldoggá tenni. Megtisztelnél azzal, hogy... hozzám... jössz? - egyre halkabb volt, és annyira édes, hogy azt hittem, cukormérgezést kapok tőle. Felsikkantottam és úgy ahogy voltam, a nyakába vetettem magam, olyan csókba hívva őt, mint még soha.
- És ezt nem merted megkérdezni? Annyit álmodoztam arról, hogy egy nap hozzád mennék... nagyon, nagyon szeretlek. - bőgtem.
- Akkor igen? - tette fel az ártatlan kérdést.
- De még mennyire!
Sziasztok! :)
Ezt a drabble-t úgy írtam, hogy elkapott egy romantikus pillanat és nem bírtam ki, hogy ne vessem gépre. :)
Készülőben van még egy one shot Kyungsooval, ami nem azonos ezzel, ez csupán egy pillanat szösszenete volt. Igyekszem a másikkal is, várjatok rám! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése