Kaptam egy felkérést, méghozzá egy One Shotra Seolhee Byun nevű olvasómtól, és megtisztelő, hogy ismételten számít rám! :)
A kérés szerint Chanyeol lesz a főszereplő, remélem, tetszeni fog az OS!:)
***
- Nem vehetlek feleségül, sajnálom.
- Jongin? Mégis miről...
- Seolhee, én még nem tudom elkötelezni magam, kérlek értsd meg. Huszonhárom éves vagyok, úgy érzem, nem vállalhatom ezt. Legjobb lenne, ha lemondjuk az esküvőt és... egymásról is lemondunk.
Nem szóltam semmit, meredtem magam elé, míg újra meg nem szólalt. - Mikor költözzek ki?
- Te-tessék?
- Mikor költözzek ki? - ismételte a kérdést, így lenyeltem a torkomban növekvő gombócot és a sírást, hogy kinyöghessek egy épkézláb mondatot.
- Akkor, mikor nem leszek itthon.
- Értem. Seolhee...
- Igen? - már azt hittem, hogy valami olyat mond, amivel enyhíti a fájdalmamat, de csak rosszabb lett. - Tudom, hogy jövő héten lett volna az esküvő és én...
- Tudod mit? Most pakolj össze. - emeltem rá a tekintetem. Kicsit meglepődött, de szomorúan bólintott. - És lehetőleg soha ne is lássalak.
- Ahogy szeretnéd.
Pár hónappal később tudtam csak meg, hogy az igazi oka egy Do Kyungsoo nevű férfi volt, akivel Amerikában össze is költözött. A sors iróniája, hogy én meg nem találtam senkit.
Legalábbis azt hittem...
~~~
Két hónappal később cég ötvenedik évfordulóját ünnepeltük, ahol egyben a főosztályvezető fia is megjelent, hogy átvegye apjától a helyét.
- Hadd mutassam be önöknek az egyetlen utódomat! Gyere ide fiam, hadd nézzenek meg a jövendő kollégáid. - a férfi büszkén intette magához fiatalabb kiadását és bizony volt is mire büszkének lennie; egy magas, jóképű fiú állt a pódiumra. Öltöny fedte tökéletes, karcsú alakját, vörös haja kiemelte szépen ívelt szemeit, míg ezer wattos, fogkrém-reklámba illő mosolya kiégette a retinámat. Kissé elálló fülei enyhén mókásnak hatottak, így halványan meg is mosolyogtam azokat. Kizárt, hogy huszonkét évesnél több legyen.
- Üdvözlöm önöket! A nevem Park Chanyeol. Remélem, hatékonyan fogunk együtt dolgozni és jól fogják magukat érezni. - hajolt meg. Mindenki tapsolt, amit nem is csodáltam. A nőket elnézve már át is éltek egy orgazmust Chanyeol kinézetétől, hát még akkor a hangjától. Én nem mutattam különösebb lelkesedést, pedig tudtam volna. Azonban Jongin túl mély nyomot hagyott maga után bennem.
~~~
- ... És önt hogy hívják? - mikor ért ide hozzám? Hiszen még csak az előbb jött le külön megismerni az alkalmazottakat, nem lehet, hogy máris...
- H-hogy engem? - makogtam. - S-seolhee... Byun Seolhee.
- Örülök a találkozásnak, Seolhee. - búgta kellemes, lágy hangon, gyermeki mosollyal megkoronázva. Összehúzott szemöldökkel fordítottam el a fejem.
- Ne is foglalkozzon vele, Uram. Tudja, elhagyta a vőlegénye egy héttel az esküvő előtt... szörnyű trauma érte, hagyni kell most. - szólalt fel cinikusan egyik piperkőc, szőke kolléganőm, Kim Taeyeon. Nem régen ment újra férjhez és ő magyaráz... egyelőre tűrtem az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulásokat, de a birkatürelem is elfogy egyszer.
~~~
Chanyeol ittlétének negyedik hónapjában jártunk. Sokszor hívott el minket pénteken egy vacsorára vagy csak egy jó beszélgetésre munka után, ezáltal én is jobban megismertem, de Taeyeon rend szerint lekötötte a figyelmét. Egy ilyen összejövetelen történt meg, hogy valahol elszakadt bennem a cérna. Levágtam a poharamat az asztalra és a Nő felé fordultam.
- Yah! Nincs jobb dolgod, mint rólam pletykálni? Talán neked olyan kimagasló a helyzeted? Harminc éves vagy és már a második pénzes férjednél tartasz, büszke lehetnél magadra! - mértem végig. - Lehet, hogy Jongin itt hagyott, de sem te, sem más nem tudja az okát, ne is üsd bele az orrod!
- Ne beszélj velem ilyen hangnemben a főnök előtt! Idősebb vagyok, te cafka! - sziszegte.
- Ugyan miért hagynám abba? - ráncoltam a homlokomat. - Lassan fél éve a tönkrement esküvőmről beszélsz, akkor én is elmondhatom a véleményem! Úgy viselkedsz, mint egy kiéhezett ribanc, aki fél, hogy egyedül marad! Még a főnökre is kivetetted a hálód házas nő létedre! - csatt. Akkora pofont kaptam, hogy az megszólalt. Megtartottam a büszkeségem, így nem kaptam a fájó ponthoz, de hogy ez meglátszik majd, az biztos. Nem akartam ennél is nagyobb jelenetet rendezni, így kirohantam a kifőzdéből, hátam mögött hagyva a döbbent bagázst a szerencsétlenül álldogáló Chanyeollal együtt.
Szép, mondhatom... De ha egyszer meguntam ezt a pletykát! Azon voltam hónapok óta, hogy elfelejtsem, viszont ha folyton ezt károgják a fülembe...
És mintha az említett tudott volna róla, megcsörrent a telefonom, rajta a számával. Rettenetesen ledöbbentem - hiszen azt mondtam neki, hogy sose keressen -, de megnyomtam a kijelzőn a fogadó gombot.
- Igen?
- Seolhee-yah?
- Miben segíthetek, Jongin? - mosolyodtam el hangját hallva. Boldogabbnak tűnt, mint mikor velem volt és ez megnyugtatott. Legalább az ő élete megfelelően alakul.
- Nem bírtam tartani magam az ígéretemhez, ne haragudj! Egyszerűen muszáj megmagyaráznom, hogy te egy fantasztikus nő vagy és én...
- Hé, nem kell megmagyaráznod semmit. Tudom.
- De igen, mert én nem akartalak megbá-... Várjunk csak! M-mi? Mióta?
- Egy ideje. Már megértettem, mi történt. Igazán elmondhattad volna, te idióta. - sóhajtottam.
- Ez nem ilyen egyszerű... előítéletesek az emberek, még a családom is megszakította velem a kapcsolatot, talán te is rosszul fogadtad volna.
- Most már mindegy. A múlton nem lehet változtatni.
- Igaz. Valójában csak szerettem volna szólni, hogy Kyungsooval utazunk vissza.
- Tényleg?
- Igen. Amerikai papírokkal talán könnyebb lesz... örökbe fogadni. Odahaza.
- Csak nem...? - a szám elé kaptam a kezem, hogy elfojtsam a sikolyomat. - Gratulálok, Jongin-ah!
- Tényleg örülsz?
- Nem is tudod, mennyire. - szipogtam.
- Miért sírsz, Seolhee-yah? Talán baj van?
- Dehogy is, én csak bol-...
- Ne meséld ezt be. Tudom, hogy örülsz nekünk, mert ismerlek. De azt is tudom, hogy mikor sírsz szomorúan.
- Semmi baj, komolyan beszélek.
- Majd kiderül. Szeretnénk találkozni veled, ha már visszajövünk, még Kyungsoot is bemutatom, ha szeretnéd. Talán itt is telepedünk le, hogy a kicsi a szülőhazájában nőjön fel.
- Mikor érkeztek?
- Csak a jövő hónapban, december huszadikán. Karácsonyozhatnánk együtt...
- Hát most... tudod ez igazán jó ötlet. - nyögtem, visszanyelve a "most éppen depressziós vagyok megint" mondatomat.
- Túl van tárgyalva. Ugyanott laksz, igaz?
- Hm.
- Akkor szavad ne feledd. - és már le is csapta a telefont. Őszintén örültem a volt páromnak, de ez eszembe juttatta, hogy engem meg valószínűleg most rúgnak ki, ebben a szent pillanatban.
Úgy éjfélig a közeli hófödte parkban mászkáltam, majd leültem egy jéghideg padra. Nem sokkal később egyre sietősebb léptekre lettem figyelmes.
- Seolhee-sshi? - ahogy felnéztem, a hanghoz Chanyeolt sikerült párosítanom. Lehelete tökéletesen látszott a levegőben, a fülei és az orra kipirosodott, kabátját fázósan húzta össze magán. Azt hittem, menten lefordulok a padról. Utánam jött? - Minden rendben? - igyekeztem letörölni a könnyeimet a fejemről. Az kéne még, hogy ennél is szerencsétlenebbnek nézzek ki. - Baj van? Ha Taeyeon-sshi okozott neked problémát, nem kell miatta agg-...
- Semmi gond, legalábbis nem olyan, amin tudna segíteni Park úr, úgyhogy én most...
- Nem hagylak itt, és tegezz kérlek. Mit szólnál, ha feljönnél egy teára és megpróbálnál lehiggadni? Annyira hideg van, talán fel is fáztál...
- Vissza kell utasítanom. Minden bizonnyal ön... neked is vannak saját gondjaid. - és ebben a pillanatban kezdett el szakadni a hó. Hát ezt nem hiszem el.
- Most már nem utasíthatsz vissza. - vigyorodott el. Mintha egy kisgyerek röhögne rajtam...
~~~
- Nem számítottam hirtelen vendégre, úgyhogy nézd el nekem a kis kupit kérlek. - motyogta, miközben összeszedegette a szétdobált ingeket és zoknikat a földről. - Kérsz egy teát? Maradhatnál, míg eláll az eső.
- Elfogadom, köszönöm. - sóhajtottam. - És azt is, hogy szóval. Hm.
- Ne fájjon a fejed emiatt. - kacsintott és eltűnt a konyhában. Én addig leültem a kanapéra, ám ekkor feltűnt valami, a dohányzóasztalka lábánál. Lehajoltam és felvettem, majd jobban megvizgáltam a.... fényképet. Egy fiatal nő volt rajta Chanyeollal és egy kisbabával. Megfordítottam a fotót.
"Soha ne add fel.
Shanshan"
Gyorsan letettem az asztalra a tárgyat és igyekeztem nem túl nagy figyelmet szentelni annak a gyönyörű nőnek, aki Chanyeol oldalán foglalt helyet. Tíz perc múlva érkezett meg a férfi, két bögre gőzölgő tea kíséretében. Az egyiket átnyújtotta nekem, végül leült mellém és az asztalt kezdte tanulmányozni, míg észre nem vette a képet.
- Tudod, az...
- Igazán szép a feleséged. - motyogtam.
- Nem az. Nem is volt.
- Tessék? - ráncoltam a szemöldököm. Rögtön meg is bántam, mikor a szomorú szemekbe pillantottam. Túl kíváncsi vagyok. - Elnézést.
- Nem kell. - legyintett. - Már ideje lenne elmondani valakinek. Ő Yuan Shanshan Kínai színésznő, talán ismered. Tényleg jártunk és szerettük egymást, mivel én apám kínai üzletei miatt abban az országban tartózkodtam. Aztán négy éve véletlenül teherbe ejtettem. Mondanom sem kell, hogy el akarta vetetni, de nem engedtem. Végül megszületett a fiam, ő viszont nem áldozott érte semmit. Nem akart ilyen fiatalon lemondani az álmairól. Úgyhogy itt maradtam én huszonöt évesen egy gyerekkel úgy, hogy még én sem nőttem fel teljesen. A legjobb barátom, Joonmyun szokott rá vigyázni, mivel lakótársak vagyunk. Ő író. Azt mondja, nőt kéne találnom, de képzelheted, hányan köteleznék el magukat egy kisgyerekes apa mellett, én pedig nem fogok olyan pótanyát keresni, aki nem érdemes rá. Az nekem is és Baekhyunnak is fájna.
- Appa... - ebben a pillanatban egy cérnahang zökkentett ki a beszélgetésből, mielőtt megszólalhattam volna, a hanghoz pedig egy gyönyörű pofi társult. Hülye lettem volna nem elolvadni a látványtól, pláne mikor az édesapja karjaiba mászott, követelve magának a figyelmet.
- Seolhee-sshi... szóval bemutatom a fiamat, Baekhyunt.
- Ki ez a noona? - pislogott rám a kicsi értetlenül, hatalmasra tágult szemekkel.
- A... a kollégám, Byun Seolhee. De neked aludnod kéne, prücsök. Hol a fenében van Joonmyun?
- Joonma elaludt meseolvasás közben és a földön fekszik. - válaszolt készségesen, mutogatva egy irányba, gondolom a szobája felé. Mosolyognom kellett rajta, de megráztam a fejem és szépen lassan felálltam. Ahogy elnéztem a hó is éppen hogy csak hullott már.
- Mennem kéne. Örülök, hogy megismerhettelek, Chanyeol.
- Biztos? - pislogott rám.
- De ugye még feljössz, Seolhee noona? - csimpaszkodott Baekhyun reménykedve, ki tudna neki ellenállni?
- Ha nem zavarok, talán. - adtam be a derekam.
 |
| Chanyeol és Yuan Shanshan, a So I married an Anti-fan c. kínai-koreai film főszereplői |
***
Chanyeol hetekig feltűnően kereste a társaságom, Taeyeont olyan mértékben ignorálva, hogy a nő az időközben feketére festett hajával és egyre idegesebb fejével hasonlított a Sátánra.
Megismertem Joonmyunt, aki egy nagyszerű ember, már ha a humorát nem nézzük, azonban neki el kellett utaznia a szüleihez. Baekhyun egyedül maradt. Így történt, hogy ha főnököm nem ért rá, elmentem érte az óvodába, felvittem magamhoz, főztem neki, olvastam esti meséket, játszótérre vittem és egyebek. Sokkal közelebb kerültem a kis családhoz, mint azt a munkatársaim sejthették, ez pedig megrémisztett. Egyre jobban megszerettem a vakarcsot, de ami még nagyobb problémát okozott, hogy lassan az apját is.
Valahol ott változott meg minden, amikor egyik este készülődtem haza a főnök lakásáról, de Baekhyun utánam rongyolt a folyosón.
- Omma, ne hagyj itt! - a levegő is belém rekedt, hát még Chanyeolba, aki úgy meredt ránk, mintha marslakók lennénk és azt énekelnénk neki, hogy sajtból van a Hold.
- Minek neveztél? - guggoltam le.
- Hát... ommának. Tudod, aki gondoskodik rólam és szeret. - szipogta. - Vagy talán azért mész el, mert nem szeretsz?
- Dehogy is, hogy jutott ilyen az eszedbe, Baekhyunnie? Hiszen csak hazamegyek, mert este van és ilyenkor tudod, hogy nem szoktam tovább maradni.
- De én szeretném, hogy itt maradj velünk. - olyan szívszorító volt a könnyes kis arca, hogy nem sok kellett és elsírtam volna magam. Tanácstalanul meredtem Chanyeolra.
- Maradj.
- Már te is ezt mondod? - sóhajtottam. - Holnap úgy is én kísérem haza Baeket, talál-...
- Nem. Maradj.
- Chanyeol... - motyogtam és felegyenesedtem, mikor a férfi közelebb lépkedett hozzám.
- A fiam soha nem mondta egyetlen nőnek sem, hogy maradjon itt, azt meg pláne nem tette meg, hogy anyának szólítja. Leszámítva Joonmyun hyungot, de ő amúgy is egyfolytában anyáskodik.
- De...
- Nézd, én megértem, ha most inkább elmész, hiszen nem kényszeríthetlek bele ebbe az egészbe. Előtted az egész életed, nem kötelezheted el magad egy gyerek mellett, tisztában vagyok vele. De ha... Ha Baeket egy kicsit is szereted, akkor ne okozz neki fájdalmat. Csak most az egyszer maradj.
- Nem érted. - ráztam a fejem, majd a szemébe néztem. - Az a baj, hogy már túlságosan is szeretném elkötelezni magam melletted.
Egy darabig pislogás nélkül nézett, végül olyan hevesen tapadt az ajkaimra, hogy menten össze tudtam volna esni, ha nem tart meg.
A csókja tele volt szeretettel és boldogsággal, szinte perzselt. Automatikusan karoltam át a nyakát, hogy közelebb érezzem magamhoz. Hát ilyen volna az igazi?
Majd hálát kell adnom Jonginnak, amiért rávilágított, hogy mindenki tévedhet. Az az esküvő is hatalmas tévedés lett volna mindkettőnk részéről.
- Ez azt jelenti, hogy omma marad? - vigyorgott ránk Baekhyun fülig érő szájjal. Chanyeol rám pislogott, én pedig egy biztató bólintással jeleztem szándékomat.
- Igen. Omma marad.
 |
| Baekhyun kiskori képe. Hát nem édes? OwO |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése