Hát persze, csak egy pótlék voltam. Miért is hittem el, hogy újra bízhatok az emberekben? Mit gondoltam? Hogy talán ebben az évben hirtelen jobb lesz? Vicc...
Ahogy megláttam azt a nőt kirohanni Chanyeol rendelőjéből, szinte azonnal leesett, hogy a bizonyos "menyasszony" volt az. És ezzel az is teljesen világossá vált, hogy Ő még mindig szereti. Biztosan úgy volt vele, hogy ha már nincs más, igyekszik elfelejteni. Én erre tökéletes voltam. Vajon Baekhyun mióta tudhatta? És Luhan? Lehet, hogy ők is hazudtak? Tudtam, hogy nem kéne egy idióta pszichológus könyörgéseit meghallgatnom...
Figyeltem, ahogy a nő csinos alakja távolodik, Chanyeol viszont néhány méter után feladja az üldözését és letérdel a földre. A felsőteste egyre jobban emelkedett, de nem sírt, csak nagy levegőket vett - gondolom az előbbi elkerülése végett.
Lefejtettem Baekhyun kezét a vállamról és közelebb mentem Hozzá, de vártam egy kicsit, mielőtt megszólalok.
- Szereted őt, nem igaz? - megdermedt, majd felállt, zavartan leporolta a térdeit és félszegen billegett egyik lábáról a másikra. - Mit jelentek én neked?
- Sojin, én...
- Nem emlékszel? Azt kérted, bízzak benned. Elmondtam neked az életem történetét, elmondtam, miért vagyok olyan amilyen, ráadásul engedtem Baekhyun hülyeségének, hogy randizzak veled. Mert tudat alatt már akkor megmozgattál bennem valamit. Tudat alatt már akartam bízni. Te viszont... még csak tovább sem léptél. Jó színész vagy, azonban belül mindig reménykedtél, hogy visszakapod a menyasszonyodat. Engem csak használtál a jó cél érdekében. Nem igaz?
- Nem, nem az! - fogta meg a felkarjaimat kétségbeesetten. - Bevallom, az elején tényleg volt hasonló gondolatom, de nem vágtam volna bele, ha nem akarnék veled lenni! Egyszerűen csak amikor megjelent ma, a születésnapomon, hogy felköszöntsön... megmozdultak az emlékeim.
- Fejezzük ezt be, Chanyeol.
- Tessék? Ne csináld ezt, kérlek... - könyörgött. - Esküszöm neked, hogy nem tettem semmi olyat, ami miatt aggódnod kéne.
- Nem akarom, hogy fájdalmat okozz. Nem harmadik kerék vagyok és nem robot, hogy ne legyenek érzelmeim. Ha tényleg elfelejtetted Őt, nem rohantál volna utána... Nem akarok olyan kapcsolatban élni valakivel, hogy közben őrlődöm... vajon szeretsz-e még. Mindenesetre, boldog születésnapot!
- De... sajnálom. Mindent! Kérlek, Sojin-ah.
- Tudom. Én is sajnálom. - sarkon fordultam és próbáltam visszatartani a könnyeimet, hogy ne mások előtt törjek össze. Megint én lettem, aki pofára esik. Soha a jó életben még egyszer nem lesz szükségem egy férfira sem. Soha.
***
A hónapok pörögtek és idő közben azt vettem észre, hogy egy eseménydús év eltelt. Hani elment nászútra az újdonsült férjével, ahol én voltam a tanú. Az a Sehun gyerek a cég büszkesége lett és sokan tisztelték a fiatalkora ellenére.
Én is sokat tanultam. Már nem cikiztem az embereket, lenyeltem a rossz békát, a kollégáim meghívására is elmentem. Nhányan meg is egyezték, hogy történhetett velem valami, de mindig legyintettem. Attól még semmi közük nem volt ahhoz, ami történt.
Chanyeol néhány hétig hívogatott a szakítás után, úgyhogy telefonszámot cseréltem. Persze ideges voltam, hogy talán a munkahelyemen is felkereshet, de már annyira ismertem, hogy nem mert volna bejönni. Nem egy balhés férfinak könyveltem el az együtt töltött idő alatt.
- De... vajon mi lehet vele? A francba is, hogy folyton rá gondolok!
Halk kopogást hallottam, így oda fordítottam a fejem és egy aggódó Sehunnal találtam magam szemben.
- Noona... - tulajdonképpen nem is tudom, mikor kerültünk egymáshoz ilyen közel, de nagyon sokat kereste a társaságom a pályája kezdetén, ez pedig megmaradt. Én meg először bunkó nem akartam lenni, utána megszerettem. Mint egy öccs.
- Mondd, Sehun-ah.
- Gondterheltnek tűnsz. Baj van? Hogy segíthetnék?
- Semmi baj, Sehunnie. Csak a gondolataim.
- Nem sok közöm van hozzá, tudom... de azok a híres gondolataid akörül a pasas körül forognak akit szeretsz?
- Ezt meg honnan tudod? - pislogtam.
- Mondtad, noona. Emlékszel?
- Ja, tényleg. Nem szoktam meg, hogy Hanin kívül más is közelebb álljon hozzám. De már szakítottunk. Nincs értelme háborgatni ezt a dolgot.
- Én úgy látom, nagyon is kedveled még.
- Sehun! - förmedtem rá.
- Igazad van, ne haragudj. Nem turkálok a múltadban. - pattant fel mosolyogva, de az ajtóból azért még elejtett egy megjegyzést. - Én a helyedben nem hagynék futni egy olyan embert, akit még egy év után sem felejtek és... szeretek.
- De te ezt nem érted!
- Nem bízol benne, tökéletesen értem! De szerintem valamit nagyon benéztél, mert ha mindenkivel ezt csinálod, nem csak az illetővel van a baj. Na szép napot, Sojin noona! - elejtett még egy mosolyt, végül elhagyta az irodámat.
Aish, ez a gyerek... nem kellett volna elmondanom neki annyi mindent.
De... igazat mondott. Tényleg nem kéne túlreagálnom dolgokat.
~~~
A parkban sétáltam ezen a szép éjszakán, mikor bevillant egy emlék. Ide vitt el Chanyeol az első randinkon. Csak most túl hideg volt ahhoz, hogy virágba boruljanak a cseresznyefák és csiripeljenek a madarak, zöldelljen a fű....
Sóhajtottam egyet, a leheletem meglátszódott a levegőben, de én szerettem ezt az időszakot. Kötött hozzá valami...
- Megfázol.
- Te-tessék? - ismerős volt ez a hang, szinte kísértetiesen, de hirtelen nem tudtam rájönni, hogy honnan.
- Mondom, megfázol. Nincs rajtad sál és a kabátodat se gomboltad be. - oké, ez túl durva. Megpördültem a tengelyem körül, de bár ne tettem volna. Ő állt velem szemben, vörös hajkoronája világított a sötétben, és mintha fogyott volna pár kilót...
- Szerintem el tudom dönteni, hogy hogyan öltözködöm.
- Vettem észre. - vitatkozott. Egy ideig csendben lestük a másikat, míg Chanyeol újra meg nem szólalt.
- Sojin-ah...
- Hm?
- Tudod, ami tavaly történt...
- Nem fontos. Talán túlzásba vittem.
- Egyáltalán nem. Néhány dologban igazad volt.
- Igen? - vontam fel a szemöldököm kérdően, ő pedig bólintva folytatta.
- Amíg együtt voltunk, a felhők felett három méterrel éreztem magam, boldog voltam. De azért mégis ott motoszkált Haneul a fejemben. Miután elmentél, hónapokig depressziós voltam, Baekhyun és Luhan se tudott velem mit kezdeni. Mert akkor engedtem el végleg a volt menyasszonyomat. A legutolsó pillanatban jöttem rá, hogy csak veled akartam lenni. Aish, annyi minent elrontok az életben! - borzolta meg vörös tincseit; ami engem mosolyara késztetett.
- Chanyeol... kezdjük újra. Az elejétől.
- Hogy mi? - meresztette ki a szemeit.
- Valaki ma felnyitotta a szememet, hogy ha meg sem próbálok bízni, hanem csak a kiskapukat keresem, örökre boldogtalan leszek. Úgyhogy kezdjük újra.
- Komolyan mondod?
- Halálosan. - bólintottam.
- Ez esetben... a nevem Park Chanyeol. - nyújtotta kezét egy fogkrém reklámjába illő mosoly kíséretében.
- Kim Sojin. Azt hiszem, mi már egyszer találkoztunk.
- Igaz. Szeretne külön időpontot kérni a rendelőmbe?
- Hülye vagy, Chanyeol. - tört ki belőlem a boldog nevetés és egy hirtelen ötlettől vezérelve a mellkasába bújtam. - De igen. Élnék a lehetőséggel.
- Ez esetben vitassuk meg ezt egy vacsora közben. Ismerek egy isteni ramyunost a közelben.
- Tudom, hogy magadról beszélsz.
- Akkor mire várunk? - rögtön húzott is maga után, én pedig a kezét szorítva követtem.
Mert bízom benne.
***VÉGE***
Sziasztok! :)
Ezzel a minifiction végére értünk, reményeim szerint pedig elnyeri a tetszéseteket az történet!
Köszönöm szépen, hogy velem tartottatok!:)
Hamarosan jelentkezem. :)
Hwaiting! *3*
~ Csigusz ~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése