Lassan eltelt két hét és a banda úgy távolodott egymástól, ahogy Ég és Föld. Dyo, TaeYeon és én még mindig együtt lógtunk, viszont Baek, Kai és Yeol ignoráltak minket. Ami pedig Layt illeti... igyekezett mellettem maradni, de nem ment túl könnyen. Múlt hétvégére már tele volt a fejem azzal, hogy a legjobb barátnőm csak nyavalygott és a fiúval egy percet sem lehettem kettesben, mert neki meg a másik illetékes lopta az idejét. Hiába próbáltam egyensúlyt teremteni, rettenetesen megviselt az egész. Mindent megtettem, ami a józan ész határain belül volt, azonban ő ezt figyelembe sem vette; néha a leckéjét is megcsináltam, vittem neki ebédet, mikor a depresszió közepette elfelejtett enni, illetve még BaekHyunéknak is minden egyes elkerülhetetlen találkozáskor mosolyogva köszöntem, hátha lesz bennük annyi, hogy viszonozzák, de elfordították a fejüket, mintha felsőbbrendűek lennének mindenkinél.
Erre a péntekre elegem lett ebből.
~~~
- Talán levágathatnám a hajam. A koreai nőknek mindene a hajuk és csak a változás miatt képesek megszabadulni tőle. - magyarázta a lány. Megint. Ugyanazt a témát. - Ezzel megmutathatnám, hogy elfelejtettem Őt és kész vagyok másokkal randizni. - a fejem egyszerűen hasogatott, hányingerem volt és elfáradtam. Egész biztosan kimerültem, bár más kívülálló szemszögéből ez semmiség lehetett. Viszont próbálni tanulni és írogatni a páromnak, közben hallgatni, ahogy egy bizonyos valaki a telefonba sír, majd végül hajnal háromkor feladni... kimerítő.
- De nem léptél túl rajta. - gúnyolódtam kicsit ingerültebben. Biztos voltam benne, hogy egyáltalán nem hagyja hidegen a szerelme, mert igen; még ezer százalékig neveztem így BaekHyunt.
- Most mi bajod van? - háborodott fel halkan.
- Semmi. csak nagyon fáradt vagyok. - legyintettem.
- Pihenj. - kellett pár másodperc, mire leesett, hogy a tónus nem TaeYeoné volt.
- Lay? Jó reggelt. - erőltettem mosolyt a képemre, majd megkönnyebbülten felszusszantam, ahogy megéreztem a törődő, apró csókjait ajkaimon. Egy.. kettő... három.
- Komolyan mondtam, hogy pihenj, ha fáradt vagy. - duruzsolta a fülembe.
- De péntek van. Kibírom, aztán alszok egyet hétvégén. - bizonygattam, pedig igazából TaeYeon betáblázta a nyugalomra szánt két napomat is és már készült volna elmondani, hogy 'úgy beszéltük meg, hogy átmegyek hozzád', de hála Istennek, megszólalt a csengő, ezzel együtt a tanár hangosan vágta be a teremajtót.
Mire elértünk az ebédidőig, fel tudtam volna akasztani magam és a hatodszori 'BaekHyun'-ra kifakadtam. Nem érdekelt, hogy a folyosó tele volt az ebédlőbe igyekvőkkel, nem érdekelt KyungSoo, nem érdekelt, hogy Park ChanYeol és Kim JongIn hogyan közeledik éppen Byun BaekHyunnal, egy jól irányzott mozdulattal TaeYeon arcába fordultam.
- Most már elegem van belőletek! - üvöltöttem. - Egyszerűen kimerültem! Érzem, már napok óta tisztában vagyok, hogy el tudnék ájulni, de még mindig azt hallgatom, hogy hogyan veszekedtél azzal a seggfejjel! Már vagy két és fél hete ez megy, egyikőtök sincs tekintettel arra, hogy nem kéne belekeveredni és állást foglalni, mert tönkremegy a barátságunk! E-le-gem-van! - már folytak a könnyeim, de letöröltem őket és hajtottam tovább a magamét. Ki kellett törnöm a szófogadó, jó tanuló szerepből, ha drasztikus változást akartam. - Tudjátok lehetséges, hogy titeket nem, de talán mást megvisel, hogy a bandánk szétoszlott kettőtök miatt! Szükségem lett volna valamelyikőtökre, de kibaszott nagyot tévedtem, mikor azt hittem meg is kapom!
- HeeYoung-ah... - Lay utat tört magának a tömegben és magához szorította remegő testemet hagyva, hogy belemarkoljak a pólójába és el is áztassam. - Itt vagyok. Semmi baj, most már itt vagyok. - megnyugtatóan simogatta a hátam, így szépen lassan - természetesen még mindig a karjai takarásában - szétnéztem. Sosem értem még el, hogy az egész iskola csendben legyen, de most sikerült és valahol büszke is voltam magamra. TaeYeon könnyes arccal bámult rám, KyungSoo álldogált egyik lábáról a másikra és apró termetének köszönhetően még aranyos is lett volna más helyzetben. A másik három fiú pedig olyan megrökönyödéssel méregetett, hogy inkább lehunytam a szemeimet és élveztem barátom közelségét.
- YiXing?
- Hm?
- Vigyél el innen. Nem akarom őket látni. Senkit...
- Ahogy akarod. Nem érzed rosszul magad? Ne vigyelek egy darabig?
- Csak fogd a kezem és legyél itt. - motyogtam. Eleget téve kérésemnek, szorosan összefűzte ujjainkat és megindult velem, keresztül a szállingózó diákokon.
Mikor kiléptünk az iskola kapuján, megszólalt.
- Nagyon kis harcias tudsz lenni, ha mérges vagy. - hangjában vigyor bujkált, le sem tagadhatta volna.
- Sajnálom. - harapdáltam alsó ajkamat.
- Mégis mit?
- Hogy jelenetet rendeztem és kellemetlenséget okoztam. Nem ez volt a célom, egyszerűen kijött a felgyülemlett feszültség.
- Most tényleg azért kérsz tőlem bocsánatot mert megelégelted az egész hülyeséget? HeeYoung-ah, idő kérdése lett volna és talán még KyungSoonak is betelt volna a pohár. Mindenkinek megvannak a határai. Úgy tűnik, a tiéd eddig tartott, bár nem csodálom...
- De mégis mire fel az egész cirkusz? Csak mert a szerelmespár összeveszett valami apróságon...
- Az nem apróság volt... - motyogta, mire összeráncoltam a szemöldököm.
- Tudsz valamit? Lay, ha tudsz valamit...
- Ígérem, elmondom, amint tehetem, de nekem is fel kell készülnöm rá. - sóhajtott. - Csak azt nem szeretném, hogy mi is veszekedjünk. - minidig vigyori feje és bárgyú nézése eltűnt, helyette viszont volt egy komoly férfi. Furcsa volt így látni, és innen tudtam, hogy nagyon komoly dologról volt szó.
Mire beléptünk a lakásba, szokás szerint nem volt senki odabent.
- HeeYoung-ah?
- I-igen?
- Már vagy öt perce szólongatlak, de elkalandoztál. Azt mondtam, hogy megyek és majd találkozunk.
- Nem maradnál itt? - vágtam rá rögtön. YiXing meglepetten nézett rám. - Én... úgy értem, nem szeretnék egyedül lenni és te vagy az én... barátom, szóval... - zavaromban a cipőm orrát kezdtem bámulni. Csak az önfeledt kacagást hallottam a fejem felől, de ez is elég volt, hogy mérhetetlenül elvörösödjek.
- Annyira édes vagy, mikor ezt csinálod. - húzott magához, én pedig a mellkasába temettem arcomat.
- Mert te ezt hozod ki belőlem. - dünnyögtem.
- Ó, szóval zavarba hozlak? - jobb kezével állam alá nyúlt, ballal pedig derekamnál ölelt. - Hm.Csak nem tettem valamit, amiért ennyire különlegesen viselkedsz a közelemben? - lehelte ajkaimra.
- Csak szimplán létezel, nekem az már elég, hogy teljesen elvarázsolódjak...
Szemei huncutul megcsillantak, mielőtt lehunyta volna őket, hogy észveszejtő csókban részesítsen. Óvatosan végignyalt nyelvével alsó párnámon jelzésképpen, hogy engedjem be. Habozás nélkül reagáltam saját izmommal az övére, és ha nem lettünk volna hiányában a levegőnek, nem is váltunk volna szét.
Homlokunkat egymásénak támasztottuk, pihegve próbáltam leállítani a hevesen dobogó szívemet és ahogy elnéztem, Ő is.
~~~
Annyira furcsán éreztem magam, mikor felajánlottam YiXingnek, hogy itt aludjon. Egyszerűen... boldog voltam annak ellenére is, hogy teljesen zavarba hozott.
Az ágyamon vártam pizsamában, miközben ő is lefürdött. Olyan volt ez az egész, mintha együtt élnénk. Különös. Elfeküdtem a puha matracon és annyira elgondolkodtam, hogy semmit nem vettem észre, csak mikor már egy test landolt mellettem.
- Min töröd a fejed? - araszolt közelebb, így felé fordultam, hogy egymással szemben feküdjünk.
- Csak... TaeYeonékon. - füllentettem. Felsóhajtott.
- Ők a legjobb barátaid, ez természetes.
- A gimi eleje óta egy csapat vagyunk, Lay, volt már példa veszekedésre, de még az sem volt ekkora... Attól félek...
- Hogy szétoszlotok? - bólintottam. - Ilyesmi meg se forduljon a fejedben. Ráadásul úgy leordítottad őket délután, hogy öröm volt hallgatni. Biztos elgondolkoznak még az életükön is. - vigyorodott el.
- Hülye. - csaptam a mellkasára nevetve, de csak egy cuppanós csókot kaptam a nyakamba, de annyira fáradt voltam, hogy ezután elnyomott az álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése