Mine 1/3

***Soah POV***

Borzasztóan megbántam, hogy sosem tanultam rendesen és az első percben feladtam, próbálkozás nélkül. Legalábbis ezt gondoltam, egészen addig, amíg nem találkoztam Vele... 

~~~

Május elején jártunk, a tanárok érettségiztették a végzősöket. Semmi energiájuk nem maradt ránk, a tizenegyedikesekre, nemhogy még dolgozatokat írassanak velünk meg átrugdossanak a vizsgákon. Ennek hála én teljesen abban a tudatban léptem be eme szép tavaszi reggelen a 11/F osztályába, hogy mától elkezdek gyakorolni a pótvizsgára, mert borítékolva van a bukásom. 

Tudniillik, a mi osztályunk számított a legbénábbnak, a legrosszabbnak. Csupa csodabogárral osztottam meg a mindennapjaimat; egyikünket sem érdekelte az iskola jó híre, senki nem szenvedett megfelelési kényszertől. Mindenkinek egyéni személyisége volt, ez a vislkedésen és az öltözködésen látszott inkább. Senki nem tudott úgy kosarazni vagy focizni a suliban, mint a mi osztálytársaink, a lányok pedig egytől egyig olyan munkákról álmodoztak, mint a fodrászat, kozmetika, pincérkedés. Sosem említették az "átveszem a céget és gazdag pasit keresek" mondatokat. Koreai bandákat senki nem hallgatott. Jómagam tipikus álmodozó jellem voltam, kalandokról fantáziáltam, kötődtem a furcsa és természetfeletti dolgokhoz... Vonzott az írói pálya. 

~~~

- Kedves osztály! - csapta le a naplót Lee tanár úr az asztalra, rögtön az első óra első percében. Haja kócosan meredezett a szélrózsa minden irányába, hófehér ingét már lassan átizzadta, a nyakkendőjét pedig összevissza rángatta. Nem lehet szerencsés így felöltözni a kánikula idején... Láthatóan ideges volt, mögötte pedig a matektanárunk állt, szokatlanul magabiztos arccal. Amikor nálunk tartott órát, rendszerint inkább a lemondást lehetett róla leolvasni. Itt már bűzlött a dolog. - Az írásbeli érettséginek vége, a tanári kar hulla fáradt, és a szóbelin még túl sem estünk. mégis összeszedtünk annyi energiát, hogy átnézzük az osztálynaplókat, amit a magukénál meg is bántunk. Mi a fészkes fenéért nem tudnak leülni otthon és megtanulni, amit kell?! Maguk a legborzalmasabb csapat, mind tanulmányilag, mind máshogy nézve! Az iskola életében nem vesznek részt! Az osztály összetartása nulla! Mindennek a tetejébe, mindenki el van foglalva a maga kis világában, ami biztos nem a Föld nevű bolygón van! Nem gondolják, hogy ez egy kicsit leviszi az iskola színvonalát? Hah? - ezután sorban elkezdte felsorolni a neveket hatalmas beleéléssel, a jegyekkel együtt. Az összes osztálytársamat indulatosan vesézte ki, mérgében csapkodta az asztalt és még az utolsó előtti padból is láttam a halántékán kidülledő, lüktető eret. Mikor hozzám ért a névsorban, már meg sem próbáltam odafigyelni. Valamiért az ablakon kívüli történések jobban lekötöttek. Például a kocsik jövése-menése, vagy az utcán sétáló emberek járásának stílusa. Ja, meg az udvaron focizó kilencedikesek bénázása.
- Soah! Jól érzi magát ott a hátsó sorban? Milyen a kilátás? - kezdte mézesmázos hangnemben, majd úgy torzult el az arca, ahogy a tenger kezd el hirtelen háborogni a napsütéses strandidő után. - Matematikából kilenc egyessel és néhány kósza kettessel-hármassal én odafigyelnék a helyében! A többi tantárgyat már meg sem említem, bár maga ehhez képest minden más tantárgyból zseninek számít!Vagy talán az átlagát számolta olyan ábrándos tekintettel? Tetszik amit hall?
- N-nem. Bocsánat. - hajtottam fejet.
- Az igazgató úr nem akarja, hogy túl sok bukás legyen év végén, így felajánlotta, hogy az "A" illetve "B" osztályos tanulók segítenek maguknak. Ha jól számolom, akkor az osztály létszáma húsz. Kirakjuk a faliújságra, kikkel lesznek párban az év végi vizsgákig. Ha megírják legalább kettesre, mehetnek tovább tizenkettedikbe. Óra végén megtekinthetik. Most pedig sürgősen hasaljanak rá a matematikára! További szép napot. - csapta be maga után az ajtót, mi meg csak értetlenül bámultunk utána.
Az óra totál unalmas menete után, azaz kicsengetéskor mindenki a listához tömörült. Én megvártam szépen, míg sápítozva arrébb megy az osztály és csak akkor pillantottam rá futólag. Tökmindegy, hogy ki lesz a "tanárom", így is úgy is... na álljon meg a menet. Mi az, hogy "Oh SeHun"? Eh? Mi a franc? Ez diszkrimináció!
Az a gyerek a büdös életben nem fog nekem segíteni! Ő meg az öt haverja... hogy is hívják magukat? ex...EXO! Valami irtó hülye név volt, szerintem ők se tudták, honnan jött. Talán egy szekta neve. Mindenki a nevüket motyogta a szünetekben: Suho, Kai, Chanyeol, Baekhyun, Dyo és Sehun. Ők hatan egyáltalán nem kommunikáltak az iskola többi tanulójával, semmi érzelmet nem mutattak feléjük, így a többi ide járó sem kísérelt meg egy próbálkozást sem barátkozni velük. A mindig fekete vagy sötét öltözetük pedig még nagyobb titokzatosságot kölcsönzött nekik.

Ahogy sétáltam a folyosón, és azon elmélkedtem, hogyan menjek oda és kérdezzem meg, neki is mondták-e már, hogy ő fog korrepetálni vagy ez csak egy félreértés-e, nekimentem valakinek.
- Izé...bocsánat. - hajoltam meg, majd mikor felegyenesedtem, egyenesen Sehunnal találtam magam szemtől szemben. A számat is eltátottam a meglepettségtől.
Mormogott valamit, de szerintem csak saját magának, mert nem értettem. Végül idegesen elvigyorodtam és megszólaltam. Nem fogok elbújni, mint a többi idegesítő liba.
- Szóval... a matek felkészítés miatt te már kaptál valamilyen értesítőt? - felvonta fél szemöldökét.
- Kellett volna? Nekem nincs szükségem felzárkóztatásra.
- Nem úgy értem, hanem az F... kaptunk egy párt a legjobb osztályokból, hogy segítsenek átmenni a vizsgákon.
- És? Mi közöm van nekem ehhez?
- Én... úgy értem, engem... melléd osztottak be. - lettem egyre halkabb. Egy ideig egy szót se szólt, majd kimondta.
- Legyen.
- Megértem, de... illetve, micsoda? - cincogtam. - Elvállalod?
- El.
- De azt hittem, nem fogod...
- Kell a segítség, vagy nem? - mordult rám.
- Kell! - vágtam rá.
- Akkor találkozzunk órák után a suli előtt. Most pedig elállnál az utamból? - lökött félre és már ott sem volt. Hihetetlen! Oh Sehun elvállalta, hogy leül velem matekozni! Úristen! Sikítani támadt kedvem. Először is azért, mert megijedtem. Mi van, ha kinyír, mert felidegesítem, aztán a hullámat a kukában találják meg?

Másodszor azért, mert izgatott voltam. Hiszen az egyik legjobb készít fel, így nagy valószínűséggel nem fogok megbukni. Csak gyakorolnom kellett és félretenni az előítéletes pletykákat.

~~~

Suli végeztével a megbeszéltek szerint az épületnél vártam Sehunra, aki nem sokkal később meg is jelent előttem. Szokás szerint feketébe öltözött, de ha jobban végigfuttattam rajta a tekintetem, elképesztő világosnak hatott így a bőre, markáns állkapcsa piszok férfiassá tette. Be kellett vallani, egész helyes volt. 

- Mehetünk? - mormolta az orra alatt, mire félénken bólintottam. Aki még a suliban tartózkodott, aggódó vagy éppen irigy pillantásokkal méregetett. Volt, aki kiabált nekem, hogy reméli, visszajövök élve. 

Már teljesen elméláztam, mentem volna tovább, mikor megragadta a karomat.
- Hova mész? - kérdezte. Nem tudtam neki mit mondani. - Kocsival megyünk. - bökött egy koromfekete, vadiúj Mercedes felé. Tátott szájjal néztem a járművet és szintén tátott szájjal ültem be.

- Kösd be magad. - pattant be mellém, de meglátva zavarodott pillantásomat kijavította magát. - Ne gondold túl. Rendőrök figyelnek az utakon. - ennyit a kedvességről. 

Illett hozzá ez az autó, a vezetési stílusa pedig nyugodt volt, az életemet is rá mertem volna bízni.

Az út maga nem volt valami ismerős. Talán azért, mert még nem jártam ilyen helyeken? Kicsit pánikolni kezdtem, ugyanis elhagytuk a lakott övezetet, és olyan autóúton mentünk tovább, amit nem házak, hanem erdő vett körbe. Fél órán keresztül utaztunk, míg végül befordult egy erdei ösvényre és leparkolt. Kiszállt, megvárta míg én is kiszenvedtem magam a kocsiból (nem segített volna, inkább nézte) és elindult befelé.
- Hova megyünk? - néztem körül az erdőben. Nem voltak jó gondolataim ezzel kapcsolatban.
- Szerinted? Hozzánk.
- Egy erdőben laksz? - csúszott ki a számon. És mi az, hogy hozzáJUK? Ó, én hülye, biztos a szüleire gondol. Én is anyáékkal élek, egyáltalán nem meglepő. Csak az ijedtség beszélt belőlem.
- Mi van, ha egy erdőben lakom? Nem zavar senki, nincs más, csak a környezet és mi. - ez aztán a magyarázat. Normális ember ennél tud értelmesebb magyarázatot is adni, de ki mondta, hogy Sehun is az?

Meddig gyalogolhattunk? Tíz percig? Nem számoltam, de hirtelen megláttam egy óriási házat. Óriási alatt tényleg óriásit kellett érteni. Ez már nem is ház volt, hanem palota. Pedig még az sem lepett volna meg, ha azt mondja, temetőben fogunk tanulni, mert kriptában lakik. 

Meggyorsítottuk lépteinket és bementünk a házba. Most jutott eszembe, hogy nem szóltam haza, hogy tanulni megyek. Pedig nem ártott volna...
Tök csendben tettem le a kabátom és a cipőm, és ugyanolyan csendben követtem őt a szobájának nevezett terembe. Mert ez a szoba kábé akkora volt, mint a mi lakásunk.
- Ülj le. - utasított tömören. - Nem lesz időnk a három éves anyagot beleverni a fejedbe, tehát azt tanuljuk, amit a vizsgán fognak kérdezni.
- Honnan tudod, mik lesznek a vizsgán?
- Mindenki kapott feladatsort, még a ti osztályotok is. - feleli hűvösen. Ó, csak nem arra a papírra gondol, amit belegyűrtem a táskámba aztán megfeledkeztem róla? - Mindegy, kezdjük. Minél hamarabb befejezzük, annál hamarabb megszabadulunk egymástól.
- Nagyszerű. - sóhajtottam. 

Sehun jobban magyarázott, mint gondoltam. A feladatok nagy részét elsőre, legbénább esetben negyedjére megértettem. Az időérzékem elhagyott, vele szinte élveztem a tanulást.
Mikor a nagy falióra elütötte a nyolcat, felnéztem, egyenesen a gyönyörű, sötét szemeibe. Szinte elvesztem a tekintetében, rabul ejtett. Ő sem nézett félre, kitartóan vette a szemkontaktust. Aztán minden villámcsapásként ért. A köztünk lévő távolság eltűnni látszott, és már csak arra eszméltem fel, hogy ajkai az enyémeken pihennek. Mégis mi a fenét műveltem?  Hogy hagyhattam egy ismeretlennek?  Mi a fene vonzott ennyire hozzá? 


***

És fent van az első rész :) Dongsaengemnek, Giginek küldöm, remélem tetszik, megpróbáltam a lehető legtöbbet kihozni magamból, mivel az első olyan fici, amit nem a SHINee-val írok :) Szóval jó olvasást mindenkinek és örülök hogy megismerhettem a dongsaengemet :*