A jó múltkorában beszélgetett a társaságunk a suliban arról, hogy én írni szoktam, és most az egyik barátnőmnek kezdtem el írni egy ficit, méghozzá B-Bomb szereplésével, aminek most jött el az ideje, hogy legyen pofám kirakni^-^
Mivel kedves unniem nem olyan perverz, mint én, nem nagyon volnék képes mindenféle +18-as
marhaságokat tákolni egy alapjában ártatlan kis One Shotból, és szerintem nem is illene hozzá.
A történetről annyit, hogy tipikus unniera vall, és az ő szemszögéből írom^-^
Szereplők: B-Bomb (BlockB), Victoria(unnie)
Korhatár: izé...talán 12+ :D
Na vágjunk is bele! :3
Oh, és unnie... itt tizennyolc éves vagy xD
*******************************
Szokásos, reggeli séta a suliig. Imádtam az emberek csodálatos, már-már szívhez szóló megjegyzéseit, amikkel a stílusomat kritizálják. Most sem történt másképp. Mivel a fülhallgatóm egyik fele sikeresen szétszakadt (ugyan miért, hisz én nagyon vigyázok a cuccaimra), nem tudtam teljes hangerővel hallgatni az általam imádott bandák zenéit. Ebből pedig az következik, hogy megint meghallottam valamelyik gyökér beszólását: "Büdös punk." Elgondolkodtam. Talán én tényleg ennyire... nem, én nem vagyok büdös. Ez biztos. A biztonság kedvéért még meg is szaglásztam magam.
A suliba beérve rögtön megcéloztam a helyemet, és vártam órakezdésig. Kedd lévén még a szokásosnál is jobban utáltam ezt a napot. Ezt már csak tetézte, hogy nem jött be első órára a tanár. Akkor mégis mi a francnak jöttem én be ilyenkor?! Pfff...
Csigalassúsággal telt az idő, unottan bámultam ki a fejemből. Kémián pedig megfogtam magam és aludtam. Ez a tanár érdekelt engem a legkevésbé. Meg még a többi, de ebbe ne menjünk bele.
Szinte megváltásnak éreztem, mikor nyolcadik, egyben utolsó óráról kicsengettek. A gyakorlati órákat gyűlöltem. Megint bedugtam a fülembe a fél fülesem, így ismét elcsíphettem pár pikáns beszólást. Megvontam a vállam, megszoktam. Seoul utcái ilyenkor meglepően tömve voltak, úgy kellett kikerülni mindenkit. Legszívesebben átmentem volna rajtuk minden nap, de nem akartam ennél is jobban szemet szúrni mindenkinek.
A két legjobb barátnőm ma nem igazán ért rá, egyikük tök más iskolába jár, másikuk pedig ugyanoda, ahova én, mégis alig találkoztunk az általa választott másfajta szakmacsoport miatt. Hülye rendszer.
Megkordult a gyomrom. Nem csoda, reggel ettem rendesen utoljára. Mikor belenéztem a táskámba, az agyonszekírozott angolkönyvemen és a többi szerencsétlenül járt tanszeremen kívül semmit nem találtam. Ha nem lett volna nálam pénz, esküszöm azt ettem volna meg. De mivel volt, tovább gyalogoltam és az első ramenesnél megálltam. Kértem volna én bele kekszet, de tényleg, viszont kidobtak volna az étteremből, ha ezt megemlítem.
Így hát szépen csendben eszegettem, megint tök egyedül, mikor valaki ismerős hangját hallottam meg. Csak nem...?!
Megfordultam a székemen, hogy nagyobb rálátást kapjak az illetőre és lám! Lee MinHyuk, azaz a BlockB B-bombja állt a pultnál, valami elképesztő mennyiségű kaját rendelve. Nem igaz. Képtelen voltam elhinni! Ez többet eszik nálam!
Na nem azért, de ez szíven ütött. Bár, ha belegondolok, ő a kedvencem abból a bandából. Eltekintettem a verekedéssel való megoldástól. Visszafordultam és azon gondolkoztam, hogy akkor én most menjek oda és vigyorogjak idiótán, vagy szalasszam el a lehetőséget és üljek itt kussban. Hülye leszek! Felpattantam és elindultam...volna felé, ha nem mentem volna neki valakinek. Ráadásul rám is borult valami, azt hiszem, leves... Hogy a jó kúrva Istenit neki! Ez...ez a kedvenc fekete pólóm volt!
- Yah! - kiáltottam fel.
- Úristen, bocsánat! Most ebben kell hazamenned. - hajolt meg valaki előttem, mire dühösen felnéztem.
- Bizony, ebben kell hazamennem, te félke...eh? - pislogtam. B-bomb, te jó Isten.
- Te ismersz engem, nem igaz? - mosolyodott el. - Látszik rajtad. - csak hápogtam. Magamra vettem a szokásos "Semmi nem érdekel, még az se, ha a Föld kihal" nézésemet és válaszoltam.
- Igen...
- De jó! Akkor kárpótolhatlak valamivel? - csillant fel a szeme. Ez most komoly?
- Nem... - még engem is meglepett a válasz, nem hogy őt.
- De miért? - tátotta a száját.
- Hát mert...nem érek rá éppen. - vágtam rá.
- Akkor add meg a számod! Találkozhatunk máskor! Nyugodtan hozd magaddal a számlát a tisztításról. - ez most szórakozik velem? Azt hiszi, nem tudok mosni?
- Már nem azért, de nem vagyok annyira béna, hogy ne tudnék kimosni egy pólót. - néztem rá furán.
- Igaz. - vakargatta a tarkóját. - De akkor is szeretnék valami kárpótlást, hiszen mégis csak rajtad van a ramenem. - ecsetelgette elgondolkozva. Aztán öklét a tenyerébe ütötte és elszántan válaszolt. Szinte láttam felgyulladni a villanykörtét a feje felett...
- Akkor a Han folyó hídjánál szombaton! Azon a napon ráérek én is, és meg lesz oldva.
- És ez miért is jó nekem? - tettem az állam alá a kezem. Azon kívül, hogy a biasommal találkozhatok. A Han folyó meg a sétafikálás olyan nyálasan hangzik.
- Mert beszélgethetsz velem? - kérdezett vissza.
- Akkor már inkább menjünk videojátékozni. - csúszott ki a számon. Ó atyám... milyen hülyének hihet már...
- Te videojátékozni akarsz? - kerekedtek ki a szemei. Hülyén kezdtem vigyorogni. - Nem hiszem el! - mosolygott szélesen, telefogsorosan. - Sose találkoztam még olyan lánnyal, aki nem szereti a romantikus csöpögős sétákat! Ez tetszik... - mélázott. - Akkor változott a terv. Gyere reggel hétre a hídhoz. Mutatok egy jó helyet. De most mennem kell. Páran így is kezdenek felismerni. - vállon veregetett és kisprintelt a helyiségből. Én meg álltam ott, mint egy komplett idióta és lestem ki a fejemből. Van még ilyen hülye rajtam kívül vagy én vagyok az egyetlen?
***
Reggel hét. Képes voltam felkelni hatkor, hogy én mindazt megvalósítsam, hogy kijussak ilyen korán ahhoz a rohadék hídhoz. Nem hiszem el. És szombat van. Más ilyenkor még nagyban alszik, köztük én is. Ez már túl sok nekem. Egyáltalán minek strapálom magam? Lehet, el se jön. Elvégre idol, nincs rá garancia, hogy ne adnának neki valami munkát hirtelen, és még telefonszámot sem cseréltünk, hogy legalább megdobjon egy SMS-sel, ha nem ér rá.
- Szia! - hallottam meg a jól ismert hangot, mire megfordultam. Ő volt az, tényleg eljött. Akkor nem is vagyok olyan klinikai eset, mint gondoltam. - Időben érkeztem? - fújta ki magát. Ránéztem az órára és bólintottam. - Akkor jó. - nyújtózkodott. Nem tűnt valami fittnek.
- Nem aludhattál sokat, ha ilyen fáradt vagy. - jegyeztem meg halkan.
- Igazság szerint tényleg nem aludtam, mivel fellépésünk volt a csapattal, de nem fontos. - mosolyogtam rá. Kicsit hülyén éreztem magam, hogy a pihenőnapját rám pazarolja.
- Nem muszáj eljönnöd, ha nem szeretnél. - motyogtam. Ez olyan, mintha elvenném a napját.
- Ne beszélj hülyeségeket! - legyintett. - Ha nem akarnék találkozni a rajongóimmal, milyen idol lennék? - kacsintott. Így hát megindultunk célunk felé, miközben B-Bomb cikis sztorikat mesélt a bandatagokról, amik engem felettébb szórakoztattak. Sosem gondoltam volna, hogy még a jófejnél is jobb fej ez a srác.
Miután sikeresen találtunk egy játéktermet, külön szobát bérelt, ami tele volt tömve játékkal.
- Azt hiszem, kiélhetjük magunkat. - ugrált körbe, mint egy kisgyerek, minden egyes játéknál percekig lefagyva.
- Ha nem hagyod abba a bámészkodást, nem lesz itt semmiféle kiélés. - dobtam le magam az egyik kényelmesnek tűnő fotelba.
- Oké, oké, igazad van. - ült le mellém, majd a kezembe nyomott egy konzolt, végül elkezdtünk játszani. Egymás után próbáltunk ki különösebbnél különösebb "műveket", de mindennek vége szakad egyszer. Lejárt a bérleti idő, ráadásul kilépve a kis játékbirodalomból, döbbenten konstantáltuk, hogy estig nyomtuk a gépet.
- Elég jól éreztem magam veled ahhoz, hogy kijelentsem: csinálhatnánk ilyet többször is.
- Eh? - pislogtam. Hát nem azért jött el velem, mert csak vissza akarta fizetni valahogy a ramenes balesetet?
- Jól hallottad. - vigyorgott. - Sosem gondoltam volna, hogy egy lány ennyire érdeklődhet az XBOX iránt. Le vagyok nyűgözve. - incselkedett.
- Lehetsz is. Többször győztem, mint te. - vágtam vissza kinyújtott nyelvvel.
- Mert úriemberhez méltóan hagytam magam. - húzta ki magát, mire röhögni kezdtem.
- Hát jó, Mr. Úriember, akkor akár el is takarhatná a fejét a rajongói elől, akik közelednek a sarkon.
- Mi? Hol? - szaladt be mögém, ezzel elérve, hogy még jobban nevessek.
- Gondoltam, megszívatlak. - kacsintottam.
- Igen? - húzódott oldalra a szája, és egy váratlan pillanatban összenyomta ajkainkat. Anyám...
- Mmmhümdüg. - motyogtam, de csak azt értem el vele, hogy a derekamnál fogva át is karolt. Istenkém, de jól csókol!
Mikor elváltunk, mosolygós szeme az enyémet kereste, és nem is kellett sok, hogy megtalálja. Nekem óráknak tűnő percekig néztünk farkasszemet, mire elnevette magát.
- Csak nem meglepődtél? - söpört ki egy kósza tincset a vörös arcomból. - Aranyos vagy, ahogy elpirulsz.
- Nem is pirultam el! - tagadtam.
- Hát persze, hogy nem. - puszilt arcon, mire felforrósodott az egész fejem.
- Hát én izé...
- Mit szólnál, ha találkoznánk még? - ismételte a régebben feltett kérdést.
- Jó... - leheltem erőtlenül.
********
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése