Mine 2/3

**Soah POV***

Minden érzékem csütörtököt mondott egy szempillantás alatt, és mindenem egy dologra összpontisult. 

Megcsókolt. 

Oh SeHun, a suli egyik legtitokzatosabb embere megcsókolt, bennem pedig mintha egy egész sereg darázs ébredt volna fel. A testem ösztönösen reagált, a lelkem régi ismerősként fonódott össze az övével. Mintha a kezdettől fogva mellette lett volna a helyem. Mi a fene ez az érzés? Egyetlen nap alatt képtelenség ilyen mértékű érzelmeket lejátszani az agyamnak...
Puha ajkai az enyémeken pihentek. Mint a pillecukor... Azonosíthatatlanul csodálatos ízű pillecukor. Ilyen íze biztosan senkinek nem volt, csakis neki. 

Mikor azt tapasztalta, hogy nem húzódom el tőle, ráharapott alsó ajkamra. A fájdalomtól felszisszentem, de szétnyitottam a számat, hogy nyelve is utat törjön magának. Mámorító volt ez a csók. Nyelveink érzéki táncot jártak egymással, és úgy éreztem, forog velem a világ. Ebben a testi kontaktusban volt valami, ami egyszerre volt megnyugtató és vészjósló, számomra mégis inkább az első dominált.

Azonban a józan eszem egy idő után jelzett, átvette a hatalmat felettem és ijedten toltam el magamtól a fiút. Francokat művelek itt...! 
- Mégis mi a volt ez? - motyogtam zihálva. Sehun csak csendben figyelte a reakciómat, miszerint elmenekülök, vagy sem. Mindkét lehetőség csábító volt, de a testem már döntött és mozdulatlan maradt. - Ki a fene vagy te? - tettem fel az első kérdést, ami eszembe jutott.
- Oh Sehun, ki más? - válaszolta higgadtan. A szemeiben vörös fény villant, nekem ez adta a kezdőlöketet; az adrenalin azonnal felszökött bennem és felpattantam, hogy azzal a lendülettel kirohanjak a házból. Képtelenség, hogy épeszű ember legyen. Sem ő, sem a barátai nem voltak normálisak. 

Soha nem gondoltam volna, hogy ide kerülök. Az őrület szélére. Ráadásul a telihold magasan járt az égen, mertem következtetni, hogy éjfél felé járhatott az idő. Remek. 

Hirtelen puha lépteket hallottam meg magam mögött, gyorsabbra vettem a tempót, ha ez egyáltalán lehetséges volt. De nem én győztem. Az a valaki - vagy inkább valami - úgy terített le, hogy hatalmas nyögéssel érkezzek a földre. A kezeimet védekezően, remegve emeltem arcom elé, mintha ez ért volna bármit is egy nálam több tíz kilóval nagyobb akármivel szemben. Vicsorgás hallatszott mellőlem, nekem pedig volt egy olyan hibám, hogy akkor féltem legjobban, ha lehunytam a szemem, mert túl védtelennek éreztem magam. Éppen ezért fordultam oda, bár ezután fogalmam sem volt, nevessek-e vagy sírjak. 
Egy farkas állt előttem. Bundája színét nem igazán tudtam kivenni a sötétben, de hatalmas volt, sokkal hatalmasabb hogy átlagos farkas legyen. A szemei szinte emberiek voltak és nagyon ismerősek. 
- Bántani fog? - kérdeztem inkább csak magamtól. Az állat, mintha értette volna a szavaimat, bátorkodott egy lépést megtenni felém. - Ne gyere közelebb! - sikkantottam, és csodák csodájára, megállt.
Aztán megint közeledett, és már hiába nyöszörögtem, kecsesen mellém lépdelt. Kíváncsian végigszaglászta a ruhámat, még a bőrömet is, valószínűleg, hogy megbizonyosodjon valamiről. Végül az őrületemet tetézte, hogy még mellé öt farkas is társult. - Jól van Soah, jól van. - mondogattam magamnak, de ezzel csak azt értem el, hogy ájultan estem össze a talajon.

***

- Szerintetek él még?
- Baekhyun, mi lenne, ha nem lennél ilyen tróger? Semmi baja, csak elájult.
- De akkor is...
- Hol vagyok? - nyöszörögtem, hogy azért némileg magamra is felhívjam a figyelmet. Frusztráló volt egy olyan vitát hallgatni, ami arról szólt, hogy élek vagy nem.
- Minden rendben? - jött oda hozzám Sehun, mire elkerekedtek a szemeim. Aggódott értem? 
- Te? - nyögtem. - Én izé... - semmi nem jött ki a torkomon.
- Azt hiszem, itt az idő magyarázkodni. - kezdte Suho. Tud beszélni. - Tudom, nem lenne helyes azonnal rád zúdítani, de egy ideje figyeltünk téged, mert nagyon fura dolot történt Sehunnal, amint megszólítottad. Az egész néhányszáz évvel ezelőtt kezdődött. - itt fordult velem egyet a világ. - Mi farkasok vagyunk, Soah-yah. Nem beszélhettünk és érintkezhettünk külvilági emberekkel soha, mert veszélybe sodortuk őket. Az átváltoztatásunkat egy másik farkas végezte harapással. Mi nem tehettünk ellene semmit. Már lassan kétszáz éve itt vagyunk. - és csak mondta, mondta. Kiderült, hogy Chanyeol az éjszaka közepén indult haza a családjához és akkor támadták meg. Baekhyun egy fogadóban dolgozott és egy mosdóban rontottak rá, Suho vadászni volt az apjával a tragikus napon, Kai még nagyon kicsi volt így nem emlékszik, Kyungsoot elrabolták, Sehun pedig...őt egy templomban támadták meg egyik este. Megsajnáltam ezeket a srácokat. Ki lehet olyan szívtelen, hogy tizenévesek sorsát pecsételi meg?  Elszakították őket a családjaiktól, megfosztották őket a boldogságtól.
- És miért... - kezdtem a kérdésbe, de elhallgattam. Nem akarom mindenki előtt megkérdezni Tőle, hogy...
- Hogy miért csókoltalak meg? - kérdezte Sehun, mire elkerekedtek a szemeim. - Mert kiválasztottalak. Ahogy Suho mondta, furcsa dolog történt velem egy szavadtól. A lelkem megértő társra talált a tiédben.Te az enyém vagy.
- Mi bajod van? - mordultam fel. - Nem vagyok senkinek a tulajdona!
- De már régóta figyelünk, Sehun téged választott. Nem tehet róla, viszont attól még nem megmásítható. - jelentette ki Kyungsoo.
- Mégis miért?
- Nem tudja senki. Ez nálunk ösztönös. Rácsapunk a hasunkra és találomra rábökünk valakire, ő lesz a párunk. Innen már nem mész el. Évekig vártam, hogy ráakadjak a tökéletes személyre.

Köpni nyelni nem tudtam.