Mine 3/3

Már megint egy átlagos napra virradt, lassan két éve. Illetve átlagos, a fiúkkal való különleges ügynök dologra célozva. Ha most visszatérnék a megszokott, régi, unalmas élethez, megbolondulnék.
- Hallasz engem? - bökdösött Chanyeol egy óriási kígyóuborkával hadonászva a konyhában. Teljesen elfeledkeztem valamiről. Érettségi után valahogy mindenki elfelejtett, szó szerinti értelemben. Suho szerint ez amolyan farkas dolog. Na nem mintha annyira bánnám...
- Bocsánat, mit akartál mondani? - pislogtam ártatlanul.
- Aish, csak azt kérdezem tíz perce, hogy kérsz-e uborkát a szendvicsedbe. - mutatott a kilós kenyérre a zöldséggel.
- Az előbb mondtam, hogy ma nem kérek semmit vacsorára. Sok volt a suli, inkább pihennék.
- De Sehun azt mondta... - itt elpattant egy cérna.
- Tököm tele van vele! - toppantottam idegesen. Nem lehetne egyszerűen csak hagyni, hogy azt csináljam, amit akarok, ha már az az idióta magához láncolt? Még azt sem fogadtam el teljesen, hogy két éve kijelentette: az övé vagyok. Nagyon nehezen lehetett kibírni... 
- Baj van? - éreztem meg egy érintést a hátamon. Sehun volt az.
- Persze, mi bajom lenne? Az élet szép és jó, hát nem látod? - gúnyolódtam.
- Most megint miért jött rád az ötperc? - kérdezte halál nyugodtan.
- Csak elegem van, hogy úgy kezelsz, mint a tulajdonodat, miközben tök közömbös vagy! - kirohanásomra meglepődött kicsit.
- Akkor mit akarsz? - morogta. Nem éreztem magam kínosan kicsit sem, főleg, hogy Chanyeol azzal a rohadt uborkával még mindig ott lézengett. - Figyelj, tedd már azt le, és menj ki! - förmedtem rá, mire elvigyorodott és ment is újságolni a többieknek. Hogy én ezt honnan veszem?
Mert ahogy elhaladt mellettünk, már hangosan kiáltozott, hogy: "Skacok, találjátok ki, kik és min vitatkoznak a konyhában!"
- Én... - most mondjam meg, hogy "Figyi, fáj, hogy nem törődsz velem."? - Felejtsd el. - vágtam oda, majd ki akartam kerülni, de a karomnál fogva magához húzott, végigsimított az arcomon és megcsókolt. Nem volt követelőző, csak óvatosan hívta táncba az én nyelvemet.
Azóta a nap óta, mikor korrepetálni jöttem hozzá, nem tett velem semmit. Ekkor éreztem azt, hogy beleszerettem.
- Ezt akartad, nem igaz? - suttogta, mikor elváltunk.
- Mhhh... - sóhajtottam fel.
- Mondd ki. - utasított.
- Mit?
- Hogy szeretsz, és hogy az enyém akarsz lenni. Mondd ki, gyerünk!
- A tiéd akarok lenni... szeretlek. - hunytam be a szemem. Hirtelen két erős kart éreztem meg a derekam körül, majd azt, hogy Sehun gyengéden átölel.
- Csak ezt szerettem volna hallani. Erre vártam, hogy te is velem akarj lenni. - motyogta.
- Ezzel a viselkedéssel mégis mit akartál? - morogtam. - Bunkó szemét voltál.
- De te még így is szeretsz. Ez jelent valamit. Most már tudom, hogy te vagy az igazi. Más már régóta elszökött volna, hogy beköpjön valahol.
- Végre egy jó döntés, haver. - lépkedett be nyerítve Chanyeol.
- Mi bajod van, ember? - röhögte ki Baekhyun.
- Elmentek neki otthonról. - suttogta bizalmasan Kyungsoo.
- Ennek mindig elmennek otthonról. Az egy másik dolog, hogy soha nem találnak haza. - veregette meg barátja vállát Kai.
- De legalább nevet. - védte Suho. - Jobb, mintha bezárkózva idézné a szellemeket egész nap, mint egy őrült, nem?
- Emlékezz, hogy csinálta. - vihogta Baek.
- Mindig el kell rontani a pillanatot? - sóhajtottam lemondóan. - Annyira tipikusak vagytok.
- De így szeretsz minket, nem? - szemtelenkedett Kyungsoo, feje felett szívet formálva, mire elröhögtem magam.
- Ha megunod ezt a morgós medvét, van hely nálam. - totyogott közelebb hozzám. Chanyeol.
- Álmodban, Dumbó! - förmedt rá Sehun.
- Yah! Nem vagyok Dumbó!
- Akkor Yoda!
- Fogd már be!
- Ha leszállsz a barátnőmről!
- Fene egye meg... végülis, minek neked barátnő, haver? Ott a két füled. Így is irigykedhetnek egymásra, hiszen ketten vannak. - fuldokolt Baekhyun. Szerencsétlen füles már kínjában röhögött saját magán.
- Hagyjátok már! Olyan aranyos fülei vannak! - mosolyogtam.
- Látjátok? Valaki még szeret. - bólintott a kicikizett testrészek gazdája. - Ugye, Bacon? - böke oldalba a mellette állót, akinek lefagyott az arcáról a vigyor. Én és Sehun már nem foglalkoztunk a veszekedéssel, oldják meg maguk. Kézen fogva lépkedtünk ki a teraszra, ahonnan remek kilátás nyílt a csillagokra.
- Tudod, mint gondolkodtam? - szólalt meg hirtelen.
- Hm?
- Azon, hogy ha nem lennél ilyen hülye, nem korrepetáltalak volna és nem ismerlek meg.
- Ez köcsög kijelentés volt. - hunyorogtam. Aprót kuncogott.
- Nem mondtam, hogy nem szeretlek, csak azt, hogy válassz magadnak olyan szakmát, ahol nem kell számolni. - ezen már én is nevettem.
- Oké, nem mintha mérnök akartam volna lenni, vagy hasonló. - motyogtam.
- Komolyra fordítva a szót: mi lesz most?
- Hogy érted?
- Szeretjük egymást. De képes lennél így élni? Tök elzárkózottan, távol a külvilágtól...
- Itt vagy te, meg az az öt idióta bent.
- Tudod, hogy nem erre gondoltam. Lehet, hogy most ezt mondod, de mi lesz egy év múlva? Barátokat akarsz majd, bulikat, cikis sztorikat...
- Figyelj, Oh Sehun. Soha nem voltam az emberek világába való. Jobban tetszik a tiéd. - hunyorogtam. Felsóhajtott.
- Jó nőbe szerettem bele... - elvigyorodtam.
- A viselkedéseden lesz még mit javítani. - nem szólt, csak elmosolyodott és megcsókolt. Életem legszebb beszélgetése volt, esküszöm. Ahogy ajkai az enyémeken pihentek, rájöttem, hogy soha nem fogom őt elengedni. Lehet, hogy most bizonytalanok vagyunk, de én tudom, hogy ez változni fog. Lesznek majd bonyodalmak, az biztos, de meg fogjuk oldani.
Együtt.




















 

 
 

Na! Dongsaeng-sshi. vége a ficinek. :)
Remélem, elnyerte a tetszésedet, akármikor szeretnél valamit, csak szólj! :)

Köszönöm a támogatásodat! <3