Minden megváltozott az életemben egyetlen csettintésre, mikor megérkezett Ő.
Joonmyunt egy rendkívül szerény férfinak ismertem meg a gimiben. Ő már dolgozott és a céghez kerestek diák gyakornokokat a nyári szünetre. Jelentkeztem és minden jött magától. Még akkor is hálás voltam a cégnek miatta, ha egyébként borzasztóan megutáltam a rendkívül szigorú menetrend és a folyamatos rabszolgamunka miatt. Nem is értettem meg soha, hogy Ő hogy bír minden egyes nap itt robotolni.
Joonmyun okos, kedves, udvarias és nem utolsó sorban odaadó. Tudta mindennek a mértékét, hogy mikor szabad elengedni magát és mikor nem.
Két dologban mégsem volt tökéletes; az egyik köztünk elterülő hét év, ami nem az ő hibája volt, mégis ezt adta a sors.
A szüleim sosem tudtak róla, hogy én egy huszonöt éves férfival érzem jól magam, de nem is terveztem elmondani nekik sosem; nem volt jó a kapcsolatunk.
A második dolog a túlzott féltése volt. Milliószor próbáltam becsalogatni az ágyba, hogy végre teljesen az övé lehessek, de mintha nem is vette volna a lapot. Ha meg végleg kihúztam a gyufát, akkor elintézte egy gyengéd csókkal és annyival, hogy "túl fiatal vagy még hozzá".
Joonmyunt egy rendkívül szerény férfinak ismertem meg a gimiben. Ő már dolgozott és a céghez kerestek diák gyakornokokat a nyári szünetre. Jelentkeztem és minden jött magától. Még akkor is hálás voltam a cégnek miatta, ha egyébként borzasztóan megutáltam a rendkívül szigorú menetrend és a folyamatos rabszolgamunka miatt. Nem is értettem meg soha, hogy Ő hogy bír minden egyes nap itt robotolni.
Joonmyun okos, kedves, udvarias és nem utolsó sorban odaadó. Tudta mindennek a mértékét, hogy mikor szabad elengedni magát és mikor nem.
Két dologban mégsem volt tökéletes; az egyik köztünk elterülő hét év, ami nem az ő hibája volt, mégis ezt adta a sors.
A szüleim sosem tudtak róla, hogy én egy huszonöt éves férfival érzem jól magam, de nem is terveztem elmondani nekik sosem; nem volt jó a kapcsolatunk.
A második dolog a túlzott féltése volt. Milliószor próbáltam becsalogatni az ágyba, hogy végre teljesen az övé lehessek, de mintha nem is vette volna a lapot. Ha meg végleg kihúztam a gyufát, akkor elintézte egy gyengéd csókkal és annyival, hogy "túl fiatal vagy még hozzá".
~~~
- Szeretlek. - dünnyögtem a nyakába, óvatos csókokat hintve rá. Halkan felsóhajtott és letette a kezében tarott könyvet, illetve az olvasószemüvegét is eltüntette a szeméről. Szerettem, mikor rajta volt, borzasztóan szexin festett vele.
- Én is szeretlek, de nem lehet. Meg kell értened, hogy-...
- Nem értem meg. - morogtam továbbra is, ugyanolyan elszántsággal ostromolva ezúttal az ajkait. Arra viszont nem számítottam, hogy a szokottnál erélyesebben tol el magától, szigorúan a szemeimbe bámulva.
- Márpedig meg kell értened. Ne legyél ilyen...
- Milyen? Talán gyerekes? Gyerekesnek tartod, hogy végre le akarok feküdni veled ennyi idő után? Fáj neked ha bízni akarok benned? Tudod te, hogy egy lánynak mennyire lerombolja az önbecsülését, ha az akit szeret, elutasítja? Akkor szakítsunk, Joonmyun! Ha te nem... nem akarod ezt az egészet és csak terhet jelentek akkor... akkor... - még csak gondolni sem bírtam arra, hogy nélküle kelljen élnem, kimondani is szörnyű volt.
- Először is, makacsat akartam mondani. Másodszor - itt eltűrt egy tincset a fülem mögé és letörölte a könnyeimet -, semmi köze a szexnek ahhoz, hogy képes vagyok-e boldog lenni melletted vagy sem. El sem tudod képzelni, mennyit fantáziálok rólad, de... az én álláspontomat is figyelembe kell venned a sajátodon kívül.
- Mi olyan nehéz neked abban, hogy szeress? - nyögtem megtörten.
- Annyira fiatal vagy... miért venné el az ártatlanságod egy olyan, mint én? - szóval innen fúj a szél.
- Esküszöm neked, hogy sokkal hülyébb vagy, mint ahogy kinézel!
- Tényleg muszáj felfognod valamit, Haemin-ah. Ami köztünk van, nem puszta szórakozás, igenis komoly. Viszont jó lenne, ha tisztában lennél a kérésed súlyával. Olyan embernek próbálod odadobni magad, akivel korántsem biztos a dolog. Akármelyik pillanatban rájöhetsz, hogy nincs szükséged ekkora korkülönbségre, vagy megbánhatsz mindent, amit tenni készülsz.
- Az Isten szerelmére, Suho! - soha nem hívtam így - túl személytelennek tartottam -, kivéve, ha borzalmasan haragudtam rá. Ez is egy olyan alkalom volt. - Megtanultam valamit az életben, méghozzá azt, hogy rohadtul semmi nem biztos! Honnan tudod, hogy holnap nem tudják meg a titkunkat a szüleim, vagy két perc múlva ugyanúgy halat akarsz vacsorára, vagy hogy jövőhéten elcsap egy vonat... egyszerűen nem értem a logikádat, ennyi az egész. - megintcsak könnyek szöktek a szemembe, mikor lepergett az elmémben minden lehetséges megoldás a férfi problémájára. Az egyetlen és legésszerűbb mégis az volt, hogy nincs ideje egy hisztis kislánnyal foglalkozni. Mi másra gondolhattam volna?
- Annyira buta vagy, Haemin-ah. - felpattant a fotelből és jobbjával óvón átölelte derekamat, szabadon maradt baljával pedig arcomat simogatta. - Tudom, mire lyukadtál ki mindannyiszor a témával kapcsolatban és tudom, hányszor átrágtad magad az egészen. Teljesen jogosnak tartom a kiakadásod. De... nem szeretnék fájdalmat okozni vagy elérni, hogy bármit is megbánj.
- Akkor vésd már a hülye fejedbe, hogy téged akarlak! Azt bánnám meg, ha nem tennénk semmit. Már csak egyetlen dolog hiányzik, hogy teljesen a tiéd legyek...
Egy darabig csendben fürkészte a szemeimet, próbálva találni valami kiskaput, ami mondani sem kell, hogy nem jött össze. Végül hatalmasat sóhajtott, elengedett és az ablakhoz sétált. Nem fordult felém, a beszéde közben is háttal állt. Biztosan így könnyebb volt kimondani.
- Rendben. Tudom, mennyit jelent ez neked és őszintén, nekem is. Viszont nem most és nem így. Ehhez... megfontolt előkészületekre van szükség.
- Én is szeretlek, de nem lehet. Meg kell értened, hogy-...
- Nem értem meg. - morogtam továbbra is, ugyanolyan elszántsággal ostromolva ezúttal az ajkait. Arra viszont nem számítottam, hogy a szokottnál erélyesebben tol el magától, szigorúan a szemeimbe bámulva.
- Márpedig meg kell értened. Ne legyél ilyen...
- Milyen? Talán gyerekes? Gyerekesnek tartod, hogy végre le akarok feküdni veled ennyi idő után? Fáj neked ha bízni akarok benned? Tudod te, hogy egy lánynak mennyire lerombolja az önbecsülését, ha az akit szeret, elutasítja? Akkor szakítsunk, Joonmyun! Ha te nem... nem akarod ezt az egészet és csak terhet jelentek akkor... akkor... - még csak gondolni sem bírtam arra, hogy nélküle kelljen élnem, kimondani is szörnyű volt.
- Először is, makacsat akartam mondani. Másodszor - itt eltűrt egy tincset a fülem mögé és letörölte a könnyeimet -, semmi köze a szexnek ahhoz, hogy képes vagyok-e boldog lenni melletted vagy sem. El sem tudod képzelni, mennyit fantáziálok rólad, de... az én álláspontomat is figyelembe kell venned a sajátodon kívül.
- Mi olyan nehéz neked abban, hogy szeress? - nyögtem megtörten.
- Annyira fiatal vagy... miért venné el az ártatlanságod egy olyan, mint én? - szóval innen fúj a szél.
- Esküszöm neked, hogy sokkal hülyébb vagy, mint ahogy kinézel!
- Tényleg muszáj felfognod valamit, Haemin-ah. Ami köztünk van, nem puszta szórakozás, igenis komoly. Viszont jó lenne, ha tisztában lennél a kérésed súlyával. Olyan embernek próbálod odadobni magad, akivel korántsem biztos a dolog. Akármelyik pillanatban rájöhetsz, hogy nincs szükséged ekkora korkülönbségre, vagy megbánhatsz mindent, amit tenni készülsz.
- Az Isten szerelmére, Suho! - soha nem hívtam így - túl személytelennek tartottam -, kivéve, ha borzalmasan haragudtam rá. Ez is egy olyan alkalom volt. - Megtanultam valamit az életben, méghozzá azt, hogy rohadtul semmi nem biztos! Honnan tudod, hogy holnap nem tudják meg a titkunkat a szüleim, vagy két perc múlva ugyanúgy halat akarsz vacsorára, vagy hogy jövőhéten elcsap egy vonat... egyszerűen nem értem a logikádat, ennyi az egész. - megintcsak könnyek szöktek a szemembe, mikor lepergett az elmémben minden lehetséges megoldás a férfi problémájára. Az egyetlen és legésszerűbb mégis az volt, hogy nincs ideje egy hisztis kislánnyal foglalkozni. Mi másra gondolhattam volna?
- Annyira buta vagy, Haemin-ah. - felpattant a fotelből és jobbjával óvón átölelte derekamat, szabadon maradt baljával pedig arcomat simogatta. - Tudom, mire lyukadtál ki mindannyiszor a témával kapcsolatban és tudom, hányszor átrágtad magad az egészen. Teljesen jogosnak tartom a kiakadásod. De... nem szeretnék fájdalmat okozni vagy elérni, hogy bármit is megbánj.
- Akkor vésd már a hülye fejedbe, hogy téged akarlak! Azt bánnám meg, ha nem tennénk semmit. Már csak egyetlen dolog hiányzik, hogy teljesen a tiéd legyek...
Egy darabig csendben fürkészte a szemeimet, próbálva találni valami kiskaput, ami mondani sem kell, hogy nem jött össze. Végül hatalmasat sóhajtott, elengedett és az ablakhoz sétált. Nem fordult felém, a beszéde közben is háttal állt. Biztosan így könnyebb volt kimondani.
- Rendben. Tudom, mennyit jelent ez neked és őszintén, nekem is. Viszont nem most és nem így. Ehhez... megfontolt előkészületekre van szükség.
~~~
- Boldog Újévet, fiatalok! - vigyorgott a képembe Jongin és egy hatalmas, karácsonyi fagyöngyöt tartott a feje fölé, miközben eszelős vigyorral közeledett hozzám. Valamiért sosem tartottam furcsának, hogy Joonmyun barátaival múlassam az időt, akik között már a legfiatalabb is az egyetemet végezte. Teljesen természetes volt számomra velük, nekik pedig az, hogy én ott voltam.
Persze a nézeteltérés megvolt az elején, mint a "Suho hyung, komolyan? Egy gimissel?" "Hova lett a felelősségteljes hyung?" és hasonló szépségek, de túltették magukat a kezdeti sokkon.
- Hagyjál! - visítottam. - Joonmyun kinyír, ha meglátja, mit akarsz a barátnőjével! - fenyegettem nevetve, azonban őt ezt nem hatotta meg, pláne részegen.
- Ugyan, Haeminnie, csak egyeeet~!
- Nem! Csókolgasd a fagyöngyöd!
- Mi a fene folyik itt? - csoszogott be pislogva a társaság lelke, Chanyeol, kezében egy üres süteményes tálcával, háta mögött egy borzasztóan kielégült fejet vágó Baekhyunnal. Bele sem mertem gondolni, mit művelhettek ezek ketten az édességekkel a konyhában.
Kapva kaptam az alkalmon és azzal az ürüggyel hagytam ott a banda szívtipróját, hogy újra feltöltöm a készletet a piskótatekercsekkel.
- Köszi, hogy jöttetek. - motyogtam a Yoda fülébe. - Nem lehet vele bírni, végigivott mindent aminek alkoholtartalma van és még éjfél sincs...
- Kai már csak ilyen. - röhögött fel Baek. - Egyébként Lay azt kérte, keressünk meg. Biztosan valamiért szüksége van rád, az erkélyen megtalálod.
Értetlenül, bambán kullogtam hát a megadott irányba.
Persze a nézeteltérés megvolt az elején, mint a "Suho hyung, komolyan? Egy gimissel?" "Hova lett a felelősségteljes hyung?" és hasonló szépségek, de túltették magukat a kezdeti sokkon.
- Hagyjál! - visítottam. - Joonmyun kinyír, ha meglátja, mit akarsz a barátnőjével! - fenyegettem nevetve, azonban őt ezt nem hatotta meg, pláne részegen.
- Ugyan, Haeminnie, csak egyeeet~!
- Nem! Csókolgasd a fagyöngyöd!
- Mi a fene folyik itt? - csoszogott be pislogva a társaság lelke, Chanyeol, kezében egy üres süteményes tálcával, háta mögött egy borzasztóan kielégült fejet vágó Baekhyunnal. Bele sem mertem gondolni, mit művelhettek ezek ketten az édességekkel a konyhában.
Kapva kaptam az alkalmon és azzal az ürüggyel hagytam ott a banda szívtipróját, hogy újra feltöltöm a készletet a piskótatekercsekkel.
- Köszi, hogy jöttetek. - motyogtam a Yoda fülébe. - Nem lehet vele bírni, végigivott mindent aminek alkoholtartalma van és még éjfél sincs...
- Kai már csak ilyen. - röhögött fel Baek. - Egyébként Lay azt kérte, keressünk meg. Biztosan valamiért szüksége van rád, az erkélyen megtalálod.
Értetlenül, bambán kullogtam hát a megadott irányba.
- Kerestél? - kopogtam a kis terasz ajtaján, mire az eddig lazán a korlátnak támaszkodó Yixing felém fordult.
- Igen, fontos lenne. - vakargatta a tarkóját. - Nem akartam a többiek előtt mondani nehogy baromságokra gondoljanak. Ezt Suho hyung nyomta a kezembe úgy negyed órája. Nem akart megzavarni a beszélgetésben Kyungsooval és amúgy is meglepetést akart neked csinálni. - miközben magyarázott, előhalászott egy hóemberes borítékot a zsebe mélyéről, majd felém nyújtotta. - Nem tudom, mi történhetett köztetek és közöm sincsen hozzá, de elég komoly volt hyung arca, mikor átadta a leveledet. Legalábbis gondolom én, hogy ez egy levél, mert olyan alakja van. - kuncogott. - Én mennék is, ha nem bánod. Chen és Xiumin meg fogja enni az összes túrós rétest. Boldog Újévet, Haemin-ah!
- Igen, fontos lenne. - vakargatta a tarkóját. - Nem akartam a többiek előtt mondani nehogy baromságokra gondoljanak. Ezt Suho hyung nyomta a kezembe úgy negyed órája. Nem akart megzavarni a beszélgetésben Kyungsooval és amúgy is meglepetést akart neked csinálni. - miközben magyarázott, előhalászott egy hóemberes borítékot a zsebe mélyéről, majd felém nyújtotta. - Nem tudom, mi történhetett köztetek és közöm sincsen hozzá, de elég komoly volt hyung arca, mikor átadta a leveledet. Legalábbis gondolom én, hogy ez egy levél, mert olyan alakja van. - kuncogott. - Én mennék is, ha nem bánod. Chen és Xiumin meg fogja enni az összes túrós rétest. Boldog Újévet, Haemin-ah!
Értetlenül álltam, kezemben a borítékkal, mely csak egy címet tartalmazott egy szobaszámmal és egy névvel.
Kis fáziskésés után rögtön szedelőzködni kezdtem; felkaptam a csizmám és a kabárom, leoperáltam a rózsaszín sálamat a pezsgősüveggel éneklő Sehun derekáról, majd hálásan pillantottam Kyungsoora, aki utánam dobott egy kocsikulcsot. Egy kiabálás kíséretében pedig már ott sem voltam.
Kis fáziskésés után rögtön szedelőzködni kezdtem; felkaptam a csizmám és a kabárom, leoperáltam a rózsaszín sálamat a pezsgősüveggel éneklő Sehun derekáról, majd hálásan pillantottam Kyungsoora, aki utánam dobott egy kocsikulcsot. Egy kiabálás kíséretében pedig már ott sem voltam.
~~~
- Elnézést, de meg tudná mondani, merre találom ezt a szobát? - pislogtam a recepciós lányra, elé tolva a papírom. Ő csak nézte egy darabig, végül, mint akinek villany gyúlik a feje felett, mindenttudó arccal elmosolyodott.
- Hogyne, kisasszony. Csak menjen fel a lifttel a legfelső szintre és forduljon balra a 1701-es számú ajtóhoz, a mágneskártya nyitja a zárat. Ha gondolja, küldhetek egy kísérőt...
- Nem fontos, köszönöm. - motyogtam, majd elvettem a kulcsot, amit felém tartottak.
Biztos voltam benne, mire készül Joonmyun, túl jól ismertem. Ahogy a liftben várakoztam arra, hogy megérkezzek az emeletre, a gombóc csak növekedett a torkomban. Végre ma megtörténhet...
A kártyával való bejutással sem volt gondom, már csak azon kaptam magam hogy egy teljesen sötét szoba ajtaját zárom be magam mögött. Az orromig sem láttam, csak a hallásra és a tapintásra hagyatkozhattam, rövidesen pedig egy másik ajtóba ütköztem; tehát ez volt az előtér.
- Joonmyun? Odabent vagy? - nagyon reméltem, hogy nem valami tréfa lesz a dolog, de amint megszólaltam, az ajtó hangtalanul kinyílt és egy félhomályba burkolt helyiséggel találtam szemben magam, a világítást csupán az a rengeteg gyertya nyújtotta, amiket a hatalmas franciaágy körül, az éjjeliszekrényen és az ágy előtti kis dohányzóasztalon pillantottam meg.
Beljebb léptem, hogy körülnézzek és kis híján el is bőgjem magam, de ekkor két kar a derekam körül megállította bennem a levegőt majdnem sikítottam egyet.
- Tetszik? - a számomra oly' megnyugtató és dallamos hangot azonnal felismertem.
- Joonmyun... Ennyire gyönyörű dolgot még életemben nem láttam... Annyira de annyira... boldog vagyok. - pityeregtem, majd megpördültem, hogy magamhoz szoríthassam Őt. Pillanatok alatt vett erőt rajtam a bűntudat; rengeteg pénzt kidobhatott az én hisztijeim miatt, csak mert nem bírtam befogni.
És ő mindezt elviselte, sőt, ennyire felkészülten várt rám. - Ne haragudj, hogy követelőző és gyerekes barátnőd van. Szégyellem magam... Annyira szeretlek, nem ezt érdemled.
- Én is szeretlek, Haemin-ah.
Csókolózva, ölelkezve botladoztunk el az ágyig, ahová óvatosan döntött le, hogy megszabadíthasson a ruháimtól, na meg persze a sajátjait is elhajítsa jó messzire.
- Hogyne, kisasszony. Csak menjen fel a lifttel a legfelső szintre és forduljon balra a 1701-es számú ajtóhoz, a mágneskártya nyitja a zárat. Ha gondolja, küldhetek egy kísérőt...
- Nem fontos, köszönöm. - motyogtam, majd elvettem a kulcsot, amit felém tartottak.
Biztos voltam benne, mire készül Joonmyun, túl jól ismertem. Ahogy a liftben várakoztam arra, hogy megérkezzek az emeletre, a gombóc csak növekedett a torkomban. Végre ma megtörténhet...
A kártyával való bejutással sem volt gondom, már csak azon kaptam magam hogy egy teljesen sötét szoba ajtaját zárom be magam mögött. Az orromig sem láttam, csak a hallásra és a tapintásra hagyatkozhattam, rövidesen pedig egy másik ajtóba ütköztem; tehát ez volt az előtér.
- Joonmyun? Odabent vagy? - nagyon reméltem, hogy nem valami tréfa lesz a dolog, de amint megszólaltam, az ajtó hangtalanul kinyílt és egy félhomályba burkolt helyiséggel találtam szemben magam, a világítást csupán az a rengeteg gyertya nyújtotta, amiket a hatalmas franciaágy körül, az éjjeliszekrényen és az ágy előtti kis dohányzóasztalon pillantottam meg.
Beljebb léptem, hogy körülnézzek és kis híján el is bőgjem magam, de ekkor két kar a derekam körül megállította bennem a levegőt majdnem sikítottam egyet.
- Tetszik? - a számomra oly' megnyugtató és dallamos hangot azonnal felismertem.
- Joonmyun... Ennyire gyönyörű dolgot még életemben nem láttam... Annyira de annyira... boldog vagyok. - pityeregtem, majd megpördültem, hogy magamhoz szoríthassam Őt. Pillanatok alatt vett erőt rajtam a bűntudat; rengeteg pénzt kidobhatott az én hisztijeim miatt, csak mert nem bírtam befogni.
És ő mindezt elviselte, sőt, ennyire felkészülten várt rám. - Ne haragudj, hogy követelőző és gyerekes barátnőd van. Szégyellem magam... Annyira szeretlek, nem ezt érdemled.
- Én is szeretlek, Haemin-ah.
Csókolózva, ölelkezve botladoztunk el az ágyig, ahová óvatosan döntött le, hogy megszabadíthasson a ruháimtól, na meg persze a sajátjait is elhajítsa jó messzire.
Joonmyun vállába haraptam, hogy elfojtsam a fájdalmas sikolyt, amelyet a behatolás közben produkáltam. Hiába volt szerelmem elővigyázatos, mégiscsak a szüzességemről volt szó. Szúró, borzasztó érzés volt, gondolatban szétszakadtam, de a puha csókok, amikkel Ő nyugtatott, fokozatosan jobbá tették a helyzetet.
Addig meg sem mozdult amíg én azt nem mondtam, ez pedig még több bizalommal és szerelemmel töltötte meg a szívemet.
- Abbahagyjam?
- Ne! Mindjárt...
- Biztos ne vegyem ki?
- Fogd már... be. Mozdulj meg inkább. Kérlek...
Nem szólt egy szót sem, csak eleget tett a kérésemnek, még ha a tekintetében azt is véltem felfedezni, hogy legszívesebben abbahagyta, volna nem törődve a saját vágyaival.
Elsőre bőven elég volt nekem a lassú, vigyázó és szerelmes tempó, hogy ölelt, vagy összekulcsolta az ujjainkat, miközben gyengéden csókolt, de ahogy az érzés fokozódott, egyre többet akartam Joonmyunból. Dereka köré fontam lábaimat, karjaimat a hátára vezettem és finoman karmolásztam azt ösztönzőleg.
- Gyorsabban, kérlek!
Minél erősebb és mélyebb lökések érték azt a bizonyos pontomat, annál hangosabban és magasabban nyögtem alatta, talán már véresre is karmolhattam őt - nem mintha érdekelte volna jelen helyzetben.
Ahogy megéreztük mindketten a vég közeledtét, Ő is kezdte elveszíteni a józan eszét, ezert sokkal izgatóbb dolgokat tett velem. Eluralkodott rajta az ösztön.
A tempó miatt férfiassága teljesen kicsúszott belőlem, de ez neki nem jelentett tulajdonképpen semmit. Néhányszor ő maga húzódott ki szándékosan, makkjával megdörzsölve párszor lüktető bejáratom torokhangon nyögve, majd egy mély és határozott lökéssel ismét belém hatolt ütközésig.
Az sem segített a hatalmas extázison amit okozott, hogy Kim Joonmyun bizony nem kis mérettel rendelkezett; teljesen kitöltött, érezhettem péniszének minden lüktetését, a súrlódást, ahogy hüvelyem rászorult a lökések közben.
- Mondd a nevem, bébi... - harapott nyakamba, mire ismét sikítottam egyet.
- Joonmyun!
- Még egyszer!
- Joon... Joon... Myun! Szeretlek Joonmyun...
- Haemin-ah...
Ebben a pillanatban egyszerre kiáltottunk egy hatalmasat, majd a férfi a zihaló testemre dőlt. Nem húzódott ki belőlem, de nem bántam. Amúgy is érzékeny voltam még.
Kellett pár perc, míg összeszedtük magunkat annyira, hogy a fürdő felé vegyük az irányt, jobban mondva Joonmyun vigyen engem, ugyanis a lábaim nem bírták és úgy döntöttek, kiveszik a szabadságot.
Addig meg sem mozdult amíg én azt nem mondtam, ez pedig még több bizalommal és szerelemmel töltötte meg a szívemet.
- Abbahagyjam?
- Ne! Mindjárt...
- Biztos ne vegyem ki?
- Fogd már... be. Mozdulj meg inkább. Kérlek...
Nem szólt egy szót sem, csak eleget tett a kérésemnek, még ha a tekintetében azt is véltem felfedezni, hogy legszívesebben abbahagyta, volna nem törődve a saját vágyaival.
Elsőre bőven elég volt nekem a lassú, vigyázó és szerelmes tempó, hogy ölelt, vagy összekulcsolta az ujjainkat, miközben gyengéden csókolt, de ahogy az érzés fokozódott, egyre többet akartam Joonmyunból. Dereka köré fontam lábaimat, karjaimat a hátára vezettem és finoman karmolásztam azt ösztönzőleg.
- Gyorsabban, kérlek!
Minél erősebb és mélyebb lökések érték azt a bizonyos pontomat, annál hangosabban és magasabban nyögtem alatta, talán már véresre is karmolhattam őt - nem mintha érdekelte volna jelen helyzetben.
Ahogy megéreztük mindketten a vég közeledtét, Ő is kezdte elveszíteni a józan eszét, ezert sokkal izgatóbb dolgokat tett velem. Eluralkodott rajta az ösztön.
A tempó miatt férfiassága teljesen kicsúszott belőlem, de ez neki nem jelentett tulajdonképpen semmit. Néhányszor ő maga húzódott ki szándékosan, makkjával megdörzsölve párszor lüktető bejáratom torokhangon nyögve, majd egy mély és határozott lökéssel ismét belém hatolt ütközésig.
Az sem segített a hatalmas extázison amit okozott, hogy Kim Joonmyun bizony nem kis mérettel rendelkezett; teljesen kitöltött, érezhettem péniszének minden lüktetését, a súrlódást, ahogy hüvelyem rászorult a lökések közben.
- Mondd a nevem, bébi... - harapott nyakamba, mire ismét sikítottam egyet.
- Joonmyun!
- Még egyszer!
- Joon... Joon... Myun! Szeretlek Joonmyun...
- Haemin-ah...
Ebben a pillanatban egyszerre kiáltottunk egy hatalmasat, majd a férfi a zihaló testemre dőlt. Nem húzódott ki belőlem, de nem bántam. Amúgy is érzékeny voltam még.
Kellett pár perc, míg összeszedtük magunkat annyira, hogy a fürdő felé vegyük az irányt, jobban mondva Joonmyun vigyen engem, ugyanis a lábaim nem bírták és úgy döntöttek, kiveszik a szabadságot.
Még mindig vigyázott rám, óvatos mozdulatokkal oszlatta el rajtam a tusfürdőt, én pedig ugyanezt megtettem vele. Olykor puszit nyomtam csupasz mellkasára, mosolyra késztetve ezzel őt. Nem lehettem volna ennél boldogabb és tudtam, hogy most már semmim nincs, ami ne lenne az övé.
Mikor kimásztunk a kádból és felöltöztünk, kisétáltunk a szoba erkélyére egy-egy pohár pezsgő társaságában, hogy le ne késsük a visszaszámlálást.
- Kívánj valamit. - suttogta a fülembe. Én csak mosolyogva lehunytam a szemem.
Mikor kimásztunk a kádból és felöltöztünk, kisétáltunk a szoba erkélyére egy-egy pohár pezsgő társaságában, hogy le ne késsük a visszaszámlálást.
- Kívánj valamit. - suttogta a fülembe. Én csak mosolyogva lehunytam a szemem.
....öt....négy...három...kettő...egy
... Nem akarok mást, csak örökké melletted maradni!
Az óra elütötte az éjfélt, mi pedig épp csókot készültünk váltani, ám a telefonom hangos zenebonába kezdett, kibillentve minket a romantikus hangulatból. Szerelmem előzékenyen nyomta kezembe a mobilt, amin Jongin neve díszelgett. Ó, Jézus.
- Boldoggújévettt drága bárrrányaimm! - biztosak voltunk benne, hogy a talajszintig elázott, de csak röhögtünk rajta, majd mi is köszöntöttük a többieket, végignéztük a tűzijátékot és elvonultunk aludni. Nem kellett ennél több, nem kellett nagy buli, sem reggelig tartó ivás. Csak mi ketten.
... Nem akarok mást, csak örökké melletted maradni!
Az óra elütötte az éjfélt, mi pedig épp csókot készültünk váltani, ám a telefonom hangos zenebonába kezdett, kibillentve minket a romantikus hangulatból. Szerelmem előzékenyen nyomta kezembe a mobilt, amin Jongin neve díszelgett. Ó, Jézus.
- Boldoggújévettt drága bárrrányaimm! - biztosak voltunk benne, hogy a talajszintig elázott, de csak röhögtünk rajta, majd mi is köszöntöttük a többieket, végignéztük a tűzijátékot és elvonultunk aludni. Nem kellett ennél több, nem kellett nagy buli, sem reggelig tartó ivás. Csak mi ketten.
- Joonmyun... - motyogtam a pizsamájába egyre jobban leragadó szemekkel.
- Hm? - fordult felém és megigazította rajtam a takarót.
- Szeretlek.
- Én is téged. A világon mindennél jobban. - egy utolsó puszit kaptam a homlokomra, majd végleg az álmok mezejére léptem.
- Hm? - fordult felém és megigazította rajtam a takarót.
- Szeretlek.
- Én is téged. A világon mindennél jobban. - egy utolsó puszit kaptam a homlokomra, majd végleg az álmok mezejére léptem.
Valóra fog válni a kívánságom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése